Bibliás hit a Pilis hegyei között

Ha Csobánka lejtős és kanyargós utcáit járod, mindenünnen megkapó pilisi hegyoromzatok pillantanak rád: Oszoly-tető, Csúcs-hegy, Kis-kevély, Ziribár-hegy. Az idegent talán elfogja az illúzió: ez az örök élet, itt lakni, ilyen természeti látványokért fölpillantani bármely évszakban, vagy nap mint nap elcsatangolni a közeli erdőkbe, csúcsokra, barlangokhoz.

Mi azonban e kivételes falu történeti magjába igyekszünk a télbe forduló időben, a csobánkai új református imaházhoz, ahol az igazi örök élet hollétéről lehet megbízható értesüléseket szerezni. Kívülről gyanítható, hogy az épület a svábok 1946-os kitelepítése előtt a helyi nagygazdák házsorának egyik tekintélyes darabja volt, de immár föl is újították, ki is bővítették konferencia-központ nagyságúra. Nyilas Zoltán esperes, a Pomáz-Csobánkai Református Társegyházközség lelkipásztora enged be; az egyik helyiségben rövidesen kezdődik a bibliaóra.

Rajta kívül hat gyülekezeti tag van jelen, akik nemcsak szomjasak az Igére, illetve a hívők közösségére, hanem el is tudtak jönni ezen a hétköznapi kora estén. Ez elég jó aránynak tűnik egy alig több mint háromezres lélekszámú kistelepülés gyülekezetében, amely egy-egy istentiszteleten harminc-negyven főt számlál. Pár perc ismerkedés velük: Benedek Ferenc volt csobánkai gondnok és felesége, Julianna még 1988-ban jöttek át a Partiumból, Várasfenesről. Az egyik korábbi lelkipásztor, Pap László alatt tértek meg. Tisztázzuk, arról a Pap Lászlóról van szó, aki 1988–99 között szolgált Pomázon és Csobánkán, s aki nevezetes alakja volt az evangéliumi keresztyénségnek. Az, hogy alkoholszenvedélytől szabadította meg Isten, roppant hajtóerőt és bizonyságtételi muníciót adott evangelizációs tevékenységéhez. De visszatérve Benedekékhez: a feleség korábban a hitoktatásban és a gyerekmunkában segített sokat. Egy másik bibliakörös, Tankó Mária viszont már a jelenlegi lelkipásztor idején jutott hitre, a kórházlátogatói csoportban szolgál. Ő hozta el valaha az alkalmon most is mellette ülő Éva nénit, egy katolikus születésű idős hölgyet, aki idén februárban döntött úgy, hogy Jézus Krisztus követője lesz. Eljött erre az esti alkalomra a jelenlegi gondnok, Halász Árpád is. Mások mondják róla, hogy példásan szorgalmas vezető a gyülekezetben, ő szervezi a fölmerülő férfimunkákat, ha pedig nem kerül segítség, egyedül is elvégzi. Suhajda Erzsébet három évtizedig gyerekmunkás volt, újabban ő a csobánkai gyülekezet pénztárosa. Az új énekeskönyv régi énekeit erővel zengi a bibliaórás csapat, majd a lelkipásztor felolvassa Az apostolok cselekedetei utolsó fejezetét. Kiadós magyarázata nemcsak Pál kétéves római kényszertartózkodásáról szól, hanem egész missziós tevékenységéről. Pál megértette, hogy fontos ugyan az egyház belső irányultsága, de az ő feladata főleg a küldetés, a hitetlenekhez való odafordulás.

– A missziológia Isten Szentlelkének a munkája, vagyis pneumatológiai kérdés – állapítja meg Nyilas Zoltán. Azt taglalja, hogy az apostol mindig megértette, ha a Lélek másfelé indította, mint ami az ő eredeti terve vagy elképzelése volt. Így nem maradt valaha Jeruzsálemben, így lett a pogányok apostola, így hagyott fel a Bitiniába menetellel, hogy engedelmeskedjen a látomásbeli macedóniai férfi kérésének, aki Európába hívta. És persze neki, aki kész volt menni, küzdeni, Rómában azt kellett elfogadnia, hogy másfajta munkát bíz rá Isten, az őt látogatók fogadását és evangelizálását, börtönláncok között. Ezzel összefüggő üzenetet viszünk majd haza a csobánkai bibliaóráról. – Isten egy kaput becsuk, egy másikat kinyit – magyarázza Nyilas Zoltán. – A küldetés nem az, amit az ember, hanem amit az Isten akar. Ő félreérthetetlenül, Igéjével vezet… Mi megtapasztaltuk-e már, hogy nem az lett, amit mi akartunk, hanem az Isten akarata valósulhatott meg az életünkben, és ez jónak bizonyult? Az igei bevezető utáni beszélgetés őszinte; valaki például elismeri, hogy bár megértette ő is, hogy új imaházra van szükség Csobánkán, de a régit, amely ugyancsak a Béke utcában volt, még nem tudta egészen elengedni. Világos a látogató előtt, hogy ez azért van, mert sok jó emléke fűződik ahhoz a szűkösebb helyhez is.

Lássuk most már a csobánkai gyülekezet történetét! A Pomáz-Csobánkai Református Társegyházközség része tehát ez a közösség, amely szomorú eseményt követően született meg. A falut döntően a szerb („rác”) és a német („sváb”) nemzetiség lakta évszázadok óta, ám a német etnikum nagy részét közvetlenül a második világháború után kíméletlenül kitelepítették. A csobánkai reformátusság számontartja: még 1932-ben költözött ide Püspökladányból egy református ember, Gaál Mihály. Ez a betelepülő férfi és családja a kitelepítés után is köztiszteletben állt, így ő lett a falu bírája. Bár akkorra elkezdődtek az önkényes lakásfoglalások, azzal mégsem szakadtak fel sebek, hogy Gaál a saját felekezete hitgyakorlása céljából épületet kért a falutól. Ehhez tudni kell azt is, hogy a kitelepítés nyomán többek között felvidéki magyarok érkeztek Csobánkára. Mégis legfeljebb öt családdal indult el a református közösségi hitélet a faluban. A pilisi településre később Kelet-Magyarországról szivárgott be számottevő református. A ’70-es években ráadásul a régi Bethánia ébredési mozgalom több meghatározó alakja Csobánkára költözött. Itt lakott például Szikszai Béni, a nevezetes vándorprédikátor. Felesége gyerekórákat tartott a kicsiny gyülekezetben. (Unokája ma is gyülekezeti tag itt, de lánya és veje is sokat jár ide.) Füle Lajos költőnek szintén Csobánkán volt telke. Jellegzetes és nagy hatású hívő érkezett Takács László hajógyári munkás személyében. Ő polgári bíró volt eredetileg, de az 1956-os forradalom és szabadságharc után ellehetetlenítették, mert nem vállalt koncepciós politikai büntetőpereket.

Az egykori sváb porta szoba-konyhás cselédhajlékában szorítottak neki helyet a hívők. Jogászként évtizedekig ő számított a falu eszének. Nevezetes volt ez az egyébként családtalan, bethániás ember arról is, hogy gyümölcsöst telepített a régi imaház kertjébe, abból tudott sok szegény családot etetni, hozzájárulva a helyi reformátusok jó híréhez. Végrendeletével egy csobánkai telket tudott a gyülekezetre hagyni Takács László. Ez a hagyaték is szerepet játszott abban, hogy végül megvehették azt a telket és házat, amelyből az új imaház lett. Ennek a története pedig a következő: 2014-ben az akkori dunamelléki püspök, Bogárdi Szabó István arra kérte az egyházkerület gyülekezeteit, írják le, milyen beruházást szeretnének megvalósítani pályázati úton. A csobánkai reformátusok megírták: azt szeretnék, ha beosztott lelkészi lakás épülhetne a falujukban, illetve, ha a hagyatékokra is építve egy református konferencia-központ létesülhetne helyben. Nyertek is a belső egyházi pályáztatáson, 2018-ra pedig elkészültek a tervek a parókiára, konferencia-központra a régi imaház fejlesztéseként. Ám a rendelkezésre álló forrás csak fele annyinak bizonyult, mint a legolcsóbb kivitelezési ajánlat. Az elképzeléseket módosítani kellett, fölmerült, hogy egy másik, eleve jóval nagyobb ingatlant vásároljanak. Egy év múlva lett eladó a Béke út 9. alatti tekintélyes, emeleti szinttel megtoldott épület, amelyre a tulajdonos évtizedek óta nem költött semmit, ezért erősen lepusztult volt. 2019 végén a pomáz-csobánkaiak kifizették az adósságot, a végrehajtót, megvásárolták az épületet egyházkerületi támogatásból és saját forrásból, majd nyomban átalakították. Például csaknem száznegyven négyzetméteres imatermet nyertek belőle a régi imaterem hatvan négyzetméterével szemben. Lelkészlakás és további két gyülekezeti terem is létesült az épületegyüttesben.

– Nem volt nehéz belevágniuk ekkora projektbe? – faggatom a lelkipásztort. – Én például kezdetben nem is akartam – mondja Nyilas Zoltán –, rengeteg feladatot, munkát sejtettem ugyanis benne, de a statikusok véleménye nyomán kockázatot is. A gyülekezetben is vívódás volt, menjünk-e vagy maradjunk, de sokan mondták, hogy vegyük meg a jelenlegi ingatlant, és újítsuk fel. Akkor kezdtem ráállni, amikor néhai Gaál Mihály falubírónak, a régi imaház kijárójának az unokája, a legidősebb presbiterünk maga is azt mondta Isten sugalmazására hivatkozva, hogy lépjünk. A végleges döntést egy 2019. májusi istentiszteletet követő gyűlésre tűztük ki. Aznap a Bibliaolvasó kalauz szerinti ószövetségi Ige a Mózes ötödik könyvének első részéből a népnek rendelt hely félelem nélküli elfoglalására buzdított azzal az ígérettel, hogy az Úr fog előttük járni. Akkor közösen és egységesen azt mondtuk, ha Isten ilyen konkrétan buzdít minket, akkor bátran vegyük meg azt az épületet. Jött ugyan a Covid a megvétel után, de az építkezés nem állt le. 2020 augusztusára elkészült, novemberben pedig megtartottuk az első felszentelést… Azért az elsőt, mert akkor a szolgálatra felkért püspök környezetében többen covidosak lettek, így csak magunkban adhattunk hálát. Tavaly ősszel azonban jöttek egyházi elöljárók is, a pótszentelés Somogyi Péter főjegyző részvételével történt. S hogy mire jó a mai tágasság, amelyet a járvány múltával élvezhetnek? Nyilas Zoltán úgy felel, végre minden rendelkezésre áll a gyülekezeti élethez, beleértve a településnek szóló programokat is.

A régi imaházban már kínos volt a helykorlátozottság, például evangelizációkor kint szorongtak a meghívottak. Ma már napközis gyermektábort is könnyedén tudnak tartani. A régi imaházban ráadásul sokáig egyetlen kerti csap árválkodott az ingatlanon. Annál is inkább szükség volt a helybővülésre, komfortosodásra, mivel az elmúlt évtizedben huszonötről negyvenkettőre emelkedett a gyülekezet lélekszáma. Ezek szerint Csobánkán nem érezhető a járvány utáni tartós létszámvisszaesés? – kétkedünk egy kicsit. A lelkész válasza nemleges, így indokol: – A kisebbségi léthez szokott csobánkai reformátusok jól tudják, hogy ha nem volnának jelen, akkor nem is lennének! Ekkor az új imaházban arra terelődik a szó Nyilas Zoltánnal, miért „érdemli meg” a pomáz-csobánkai társegyházközség kisebbik gyülekezete, hogy egyszer végre náluk is legyen rádiós istentiszteleti közvetítés. Válaszában visszaköszön a korábbi majdnem szórvány lét megedző hatásáról szóló gondolat: – Abból adódóan, hogy hosszú ideig nem volt helyben lakó lelkipásztor, ez a közösség mindmáig fokozottan öntevékeny. Mindenkinek megvan a maga feladata, szolgálata a gyülekezetben. Az új imaházat mindenki magáénak tudja, szervezetten rendben tartják. Egyáltalán: az a tapasztalatom, hogy a csobánkai közösségben szép rend van. A presbiterek megtért emberek, átélt hitéletük következtében jellemző nálunk a békesség. Csobánkán 2020-ig nem volt helyben lakó, tehát állandóan elérhető lelkész, beleértve a római katolikus, illetve a szerb ortodox papot is, akik Pomázról járnak ki. Megtudjuk, ezért volt stratégiai cél, hogy a reformátusok fejlesztése a lelkészlakást is magában foglalja. A jelenlegi beosztott lelkész házaspár: Tóth Sebestyén és felesége, Eszter szolgálata, attól függetlenül, hogy Csobánkán laknak, Pomázra is kiterjed. Világos munkamegosztás van a társegyházban. Egy ugyancsak itt szolgáló hatodéves teológus, Boross Sámuel az ifit, Eszter és Sebestyén a hitoktatást, illetve a gyerekdélutánokat irányítja. A vezető lelkipásztor felesége, Andrea viszi a hivatalt és látogatja a gyülekezeti családokat. – Decemberben viszont mindenki csinál mindent, már ki is küldtem a feladatleosztást – mosolyog Nyilas Zoltán.

Van valami jó értelemben vett precizitás a lelkipásztorban, ki is derül, hogy a Baár–Madas-gimnáziumban előbb szeretett volna mérnök lenni, mint lelkész… Ettől függetlenül Nyilas Zoltán élettörténete kezdettől összefonódik a református keresztyénséggel. Kiskora óta a veresegyházi gyülekezetbe járt szüleivel. Máig emlékszik iskoláskorából arra a pillanatra, amikor édesanyja beszél a veresegyházi hentesbolt előtt Ágai László akkori lelkipásztor feleségével, a „csiripelő hangú” Erzsike nénivel, megállapodva abban, hogy beíratják a gyereket hittanra. Ágai László száműzetés gyanánt került éppen Veresegyházra, hiszen ott akkoriban lakhatatlan volt a parókia, és a lelkésznek kezdetben istállóban (!) kellett laknia. Azzal „érdemelte ki” ezt, hogy 1956-ban palástban a csepeli munkásfelkelők mellé állt. Elsőrenden Nyilas Zoltán későbbi feleségének a családja – ahol a dédapa, aztán a nagyapa is gyülekezeti gondnok volt – látta el falusi koszttal a lelkészcsaládot. De közreműködött ebben az egész ottani erős identitású református közösség is.

Nyilas Zoltán a konfirmációja után, egy tahi csendeshéten tért meg. Akkoriban, ’89 táján került Veresegyházra a következő lelkipásztor, Koczó Pál, aki alatt megelevenedett az ifjúsági élet. Az újrainduló Baár–Madasban az első hittantanára Berkesi Gábor volt. Ez utóbbi két lelkipásztor példája volt az, amelynek hatására végül eldőlt benne a pályaválasztás kérdése. De az elhatározásához még valami kellett: – Középiskolás koromban egy reggelen, amikor már bibliaolvasó ember voltam, és ezért korábban keltem, a 6.08-as vonat előtt – idézi fel a pomáz-csobánkai lelkész-esperes –, ez volt az Igém A Krónikák második könyvéből: „Fiaim, ne tétlenkedjetek! Hiszen titeket választott ki az Úr, hogy az ő szolgálatára álljatok, neki szolgáljatok és áldozzatok.” Ettől kezdve az út világos volt, Isten engem a lelkészi pályára hív. Tudatosan a humán tárgyak felé fordultam, hittanból érettségiztem, így jelentkeztem a teológiára.

Az ötödévet elvégezve, a szakdolgozat megvédése után szinte napokkal házasságot kötött. – Andreával együtt nőttünk fel a veresegyházi gyülekezetben, tizennégy éves korunkban szerettük meg egymást, azóta kísérgettem őt, érzéseink csak kiteljesedtek a felnőtté válás során. Soha nem gondoltam, hogy egyszer nem ő lesz a feleségem. Házasságunkat három gyermekkel ajándékozta meg Isten. Segédlelkész anyai nagyszülei falujában, Őrbottyánban volt, majd 2000-től a börzsönyi Szokolya következett, ahol önálló lelkipásztor lett. 2006-ban meghívták a Pomáz-Csobánkai Református Társegyházközség élére. – Életem fordulópontjai mind-mind bibliai Igéhez is kötődnek – vallja Nyilas Zoltán. – Megtérésemkor például ehhez: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy…” Lelkészi hivatásom ószövetségi Igéjéről már szóltam. Pomázi szolgálatba lépésemkor a konfirmációs Igém elevenedett meg erősen: „Légy hű mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját.” Vagy nagyot ugorva: amikor esperesi szolgálatra kerestek-kértek meg, akkor Jézus Péterhez intézett szavai és a tanítvány válaszai hatoltak bennem „vesékig”, nevezetesen: „Szeretsz-e engem?” Ezek mind-mind meghatározók voltak a sorsomra nézve. Velük felvértezve bátran tudtam indulni. Megállapodunk abban, hogy a 2015-ben kezdődött esperesi szolgálatáról egyszer még külön beszélgetünk, mivel hatalmas téma. Elvégre az Északpesti Református Egyházmegye az egyik legnagyobb az egyházban. Van, ahol a gyarapodás következtében a gyülekezetplántálás a kihívás, van, ahol a megmaradás, például a szórványhelyzet, illetve a települések népességfogyása miatt. Hazafelé autózva eszünkbe jut még az iménti bibliaóra végéről a közös imádság, amikor az egyik résztvevő megköszönte Istennek, hogy van élő hitű lelkipásztoruk, aki vezeti őket.