Becsületbeli ügy

A Zsinat 2009 novemberi döntése értelmében az október utolsó vasárnapi perselypénzt országosan – négy éven keresztül – egyházunk egy-egy épülő új templomának építésére kell gyűjteni.Idén a badacsonytomaji gyülekezet (Dunántúli Egyházkerület) épülő templomára esett a választás. Az országos adománynak várhatóan itt is hatalmas jelentősége lesz.

Dunántúli helyzetkép


A Dunántúlon több körzetben maroknyi gyülekezetekben folyik a szolgálat, ahol egy-egy lelkészre négy-öt vagy akár hat közösség is juthat. „A gyülekezetek húsz-huszonöt fősek, vagy még kisebbek” – mondja Gondos Gábor dunántúli lelkipásztor – „ez azt jelenti, hogy a szolgálatokat el kell látni, ugyanannyi munka van vele, mint máshol, csak jóval kevésbé hatékony. Néha a napi munkát inkább tűzoltásnak, mint gyülekezetépítésnek érzem” – hangsúlyozza, majd hozzáteszi: „Valakinek viszont oltani kell a tüzet, mert különben minden leég. Reménykedünk, hogy egyszer megtörténhet az a csoda, hogy ezek a kis gyülekezetek tíz, húsz vagy ötven év múlva újra önállóak tudnak majd lenni.”

 

A lassan fogyatkozó népességű Badacsonytomaj – a hozzátartozó Badacsonyörssel és Badacsonnyal – 2004-ben városi rangot szerzett. A településnek számos híres és elismert lakója volt. Itt élt Herczeg Ferenc író, újságíró, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja és másodelnöke, aki a Magyar Revíziós Liga elnöke is volt. A település lakója volt Egry József festőművész is, akit a Balaton festőjének tartanak, és itt élt Jankovich Ferenc író, költő is.
A Balaton-parti kisváros kálvinistái jelenleg egy protestáns imaházban tartják az alkalmaikat a helyi evangélikusokkal közösen. A huszadik században épült imaház azonban egyre rosszabb állapotban van. Részben ezért is vetődött fel már 1995-ben a templomépítés gondolata a badacsonytomaji reformátusok körében. Bár a település lakóinak túlnyomó része – ahogy ez a Dunántúlon amúgy is jellemző – katolikus, néhány rossz szájízű pletykától eltekintve a badacsonytomajiak örömmel fogadták a reformátusok építési kedvét.
képA gyülekezet lelkésze Gondos Gábor, aki a badacsonytomaji gyülekezeten kívül szolgál Zánkán, a hozzá tartozó leányegyházközségben, Balatonszepezden és két szórványában, Balatonakaliban és Révfülöpön. Ő látja el a nagyvázsonyi református közösséget is. Feleségével és két kislányával a zánkai parókián élnek. Innen indul vasárnaponként Igét hirdetni, ilyenkor akár száz kilométert is megtesz, hogy mindenhova eljusson. Emiatt nem elégedetlenkedik, azt mondja, szeret utazni egy-egy szolgálat között, hiszen a gyönyörű táj – a Káli-medence, a Balaton partja vagy alkalmanként a Művészetek Völgye – kárpótolja ezért, sőt, fel tud töltődni, és sokat gondolkozik is ezeken az utakon.

Terepszemle


Most is ezeken a gyönyörű tájakon autózunk el a Zánkától húsz kilométerre fekvő Badacsonytomajba, hogy megnézzük, hogyan áll az építkezés. A templomnál már vár minket Nagy János gondnok. Tőle tudjuk, hogy a település önkormányzata egy telket adományozott az épülő templomnak, amelyért cserébe semmilyen ellenszolgáltatást nem kért vagy remélt.
képA telken a félkész templom és a mellé tervezett, szintén félkész parókia áll. Egyik oldaláról a Balatonra lehet látni, a másik részéről pedig a Badacsonyra. A templom első ránézésre, kívülről szinte teljesen készen van. Falai állnak, tetőzete kész, szerény tornyának csúcsán ragyog a csillag. Külső borítása gyönyörűen faragott bazaltkőből van, a lábazat oszlopok formájában felnyúlik a hófehér falak közé. A kisváros másik temploma, az 1930-as években épült római katolikus templom külsejét is teljesen bazalttal borították. Ez a Balaton-felvidéken, különösen a Badacsony tanúhegy lábánál nem meglepő.

Az istenház másodszori szemügyre vételekor azonban feltűnik a hiányosság: nincsenek ablakai. Sőt, néhány lépéssel később, amikor belépnénk az épületbe, azzal is szembesülünk, hogy ajtaja sincs. A nyílászárók teljesen hiányoznak. Ennek hátterében egy vállalkozói nem teljesítés áll – tudjuk meg Gondos Gábor lelkipásztortól. A gyülekezet kifizette az ablakok, ajtók árának nagy részét, de a megrendelést nem teljesítette a vállalkozó. A nyílászárók hiánya miatt lényegében leállt az építkezés, hiszen hiába vakolnák be a falakat, hiába tennék le a járólapokat, azok egyrészt az időjárás viszontagságainak lennének kitéve, illetve őrizetlenül állnának, hiszen bezárni sem tudják az épületet. A jogi huzavonában első fokon kedvező ítélet született a gyülekezet számára. Az ügy jelenleg másodfokon tart. A lelkész bízik abban, hogy mihamarabb a nekik kedvező ítélettel ér véget az ügy, s valamilyen formában helyükre kerülnek a nyílászárók az épületben.

képA templom belsejében sajnos még a káosz az úr. A szószék helyén, illetve a fal mellett két-három méter magasan sorakoznak a bazaltgyapot szigetelőlapok. Ezek már vagy tíz éve állnak felhasználatlanul az épülő templom belterében. Az idő vasfoga – leginkább a feljebb már vázolt nyílászárók hiánya miatt – kikezdte a szigetelőanyagokat. Ezeket fontos lenne mihamarabb beépíteni, mielőtt használhatatlanná válnak– hangsúlyozza Nagy János gondnok, aki a kezdetektől fogva sokat foglalkozott a templom építésének ügyével. „Még csak néhány centiméteres szerelőbeton fedi a templom alapzatát, erre még jön több réteg beton és a járólapok” – ecseteli a presbitérium vezetője.

„A templom református hagyományainknak megfelelően lesz majd berendezve” – mondja a gondnok, aki már, ha lehunyja szemét, látja is, hogyan fog kinézni a kicsiny, de számukra annál fontosabb templomuk. Egy jókora bazaltgyapot szigetelőtégla-kötegre mutat: „Itt lesz a szószék.” A berendezési tárgyakat még nem tudják, ki fogja elkészíteni, de szeretnék azt református, gondos kezekre bízni. Épp úgy, mint a templom külső borításának munkáit, amelyet pálfiszegi református kőfaragók készítettek. Az építők egyébként nagyon előrelátóak voltak: már készen van a hangosításhoz szükséges hangfalak helye, de a gondnok szerint a hetven fő befogadására alkalmas, alapjában véve kis templomban nincs is igazán szükség a hangosításra. A templomba, illetve a hozzá tervezett parókiához be van vezetve már a víz, a gáz és a villany is.

A munkálatok befejeződhetnek, ha…

képAmennyiben rendeződne a nyílászárók ügye, úgy az október utolsó vasárnapi perselyadományt a templom belsőterének kialakítására fordítanák – mondja Gondos Gábor. Ez magában foglalja az aljzatbetonozást, a járólapozást, a meszelést, a karzat kialakítását, illetve a szószéket és a padokat is. „Előreláthatólag az adományból rövid időn belül befejezhető a templomunk építése” – vélekedik a lelkész.

Makovecz-templom?

A templom érdekessége, hogy tervrajzát több ízben – különböző okok miatt – módosítani kellett. A többszöri átdolgozás során a közelmúltban elhunyt Makovecz Imre Kossuth-díjas építész terveivel segítette a megvalósulni látszó építkezést. A híres organikus építész keze nyomát őrzi a templombelső mennyezeti faszerkezetes kialakítása, valamint a templom és a parókia közötti díszudvar ötlete is.

Áldozatkész badacsonytomajiak

A badacsonytomaji református gyülekezetben kéthetente tartanak istentiszteleteket, átlagban tizenöt-húsz ember vesz részt az igei alkalmakon. A gyülekezet lelkipásztora szerint a Balaton-parti kisváros kálvinistái áldozatkészek, ez megmutatkozik a perselypénzben és fenntartói járulékfizetésben is. Szívügyük a templom építése, és már nagyon szeretnék, ha az elkészülne. Elvágyódnak a felújításra szoruló protestáns imaházból. A lutheránusokkal és a római katolikusokkal is őszinte kapcsolata van a gyülekezetnek. A településen kiválóan működik az ökumené, és nemcsak az ökumenikus imahét alatt.
„Hosszú távon kívánatos lenne, ha valaki úgy tudna szolgálni a közösségben, hogy több időt tudna rászánni a gyülekezetre és annak építésére” – hangsúlyozza Gondos Gábor, aki a badacsonytomaji gyülekezettel együtt hat helyen hirdeti Isten Igéjét hétről hétre. A gyülekezet egyébként eredendően nem az ő körzetéhez tartozott, azt néhány éve Szűz Károly korábbi lelkipásztortól vette át, aki egészségügyi okok miatt öt gyülekezete mellett már nem tudta vállalni a szolgálatokat a templomépítő gyülekezetben.

Optimista előretekintés

képAz épülő templom mellett egy nagy parókiát is elkezdett építeni a gyülekezet. Ennek építése is megakadt a nyílászárók hiánya miatt. A parókia tetőterében több helyiséget is szeretne kialakítani a gyülekezet, amelyeket a lelkipásztor mentálhigiénés, családsegítő és lelkigondozói célokra szeretne használni. Gondos Gábor tervei között szerepel még pszicho- és bibliadráma-csoportok indítása is. Úgy véli, a helyszín kiváló lenne ezekre a feladatokra. (Fontos megjegyezni, hogy az országos perselyadomány teljes összegét kizárólag a templom befejezésére használják fel, a szakrális hely szomszédságába tervezett épületeket más forrásból igyekszik befejezni a református közösség.)

A Balaton északi partján Zánka és Keszthely között Badacsonytomaj az egyetlen gyülekezet, amely templomépítésbe fogott. Jó földrajzi elhelyezkedése miatt végvárszerepet tölthet be a reformátusok szempontjából a Balaton partján.

A templom építésének befejezését, túl a benne rejlő csodálatos lehetőségeken, becsületbeli ügynek is tartja Gondos Gábor. Azt mondja, ha már ennyi adomány és sok év fáradozás, áldozatos munka folyt a templomért, fontos, hogy mihamarabb elkészülhessen. A gyülekezet előre is őszintén köszöni az ország összes gyülekezetének támogatását.

Szöveg: Hegedűs Márk, Fotó: Kalocsai Richárd