Az újrakezdők közössége

– A nő épít, szépít és gyógyít, manapság leginkább a gyógyításra van szükségünk – hangzik el a telefonban Gergelyfi Györgytől aznap, amikor meglátogatjuk az emődi gyülekezetet. Kissé magasra teszi a mércét a lelkipásztor! De jólesnek a szavai.

Emőd mint helymeghatározó pont Anonymus Gesta Hungarorumában, azaz A magyarok cselekedetei című művében tűnik fel először. A legrégebbi birtokadat még 1281-ből való. A településnek hamarabb volt református iskolája, mint katolikus, az előbbi a XVI. században, az utóbbi pedig 1769-ben létesült.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe érkeztünk, rákanyarodunk a honfoglalás kori településre vezető útra, jelenleg ötezernél valamivel kevesebb lélek él itt. Az 1811-ben épült református templom ha nem is a falu, de az utca közepén magasodik egy „y” kereszteződésben. Dél van, nemzeti dallamot hoz a szél a közhangszóróból.

A lelkipásztor rövid igei gondolattal köszönt bennünket. Áhítatában Debóra személyét és a mai nők szerepét állítja párhuzamba. Sárga nárcisz az aztalon, tavaszi hangulat a szobában.

Elsőként Gaál János főgondnokot ismerjük meg közelebbről. A gyülekezeti terem ablakában arrébb húzzuk a függönyt, és a közösség félkörben elhelyezkedő ingatlanjait tekintjük meg: a templom, a parókia, a gyülekezeti ház és a – jelenleg már nem egyházi – iskola sorakozik a szemünk előtt. A szájhagyomány szerint az utóbbit eladva annak az árából cserélték le a műemlék templom tetőzetét a kétezres évek végén, még Kósa Enikő lelkipásztorsága idején, amely 2019-ig tartott. Emődre ezután Adamcsik Dávidné Mártha Anita harsányi lelkipásztor járt ki helyettesíteni, az ő idejében újították fel a szolgálati lakást, tudjuk meg Gaál János főgondnoktól, aki polgári szakmája szerint erősáramú diszpécser, éppen éjszakai műszak után találkozott velünk. – Az emődi gyülekezet jó kis társaság, csak kezd kiöregedni, ezen szeretnénk változtatni – magyarázza.

János egy hónapja temette el az édesanyját. – Azt vettem észre magamon, hogy amikor istentiszteleten vagyok, vagy a gondnoki feladatok miatt teszek-veszek a gyülekezet bázisán – megnyugszom. Ehhez hasonlót ezen kívül csak a családom körében tapasztalok. Szeretem Istent, ezért magam is érzem a szeretetét. Ha nem viszonozzuk az érzését, akkor csupán távolból szerethet, plátói marad az – fogalmaz.

A gyülekezeti terem a pódiummal istentiszteletre van berendezve. Száz fő befogadására alkalmas, vasárnap ötvenen-hatvanan jönnek össze benne. A nagypénteki igehirdetés már a templomban hangzik majd el, remélik, felmelegszik addigra az idő, mivel még nincs fűtésrendszerük. János szerint ez a helyiség egy kicsit családiasabb, fizikailag is közelebb vannak egymáshoz, a templom tágas terében szétoszlik az a félszáz fő.

A főgondnok egykori óvodás gyermeke révén csatlakozott a református közösséghez. – Megkereszteltek, konfirmáltam, de másfelé vezetett az utam. Akkor találtam vissza, amikor Kósa Enikő lelkipásztor az óvodában a gyülekezetbe invitálta a gyermekeinket, persze rajtuk keresztül minket is – eleveníti fel Gaál János.

Csákiné Németh Idát a falon függő retró telefonról kérdezgetem már a parókián, amelynek enteriőrjében lényeges helyet töltenek be a régiségek, valójában illenek is az ódon épülethez. Mint megtudjuk, a bútorok és a telefon is felajánlásként érkezett a gyülekezetbe. Ida azért is várja a közvetítést, mert nagypénteken született. Számára Krisztus halálának napja és a tavasz így is az életet jelenti. A főgondnokhoz hasonló cipőben jár a gyülekezethez csatlakozás tekintetében: – Példát akartam mutatni a gyermekeimnek a templomba járással. Nem mondhattam: „Menj!”, ha magam sem léptem. Iskolában dolgoztam, a stresszből vágytam arra a nyugalomra, amely itt fogadott. Az istentisztelet utat mutat. Végiggondolom, hogy a hallottak mennyire vonatkoznak rám, vagy miképpen erősítenek meg az élethelyzetemben. De azt szeretem a leginkább, hogy a vasárnap elhangzott dicséreteket, zsoltárokat nem tudom kiverni a fejemből, újra és újra eléneklem gondolatban – részletezi Csákiné Németh Ida az egyház jelenlétét a mindennapjaiban.

A presbiter felel – többedmagával – a tisztaságért a gyülekezetben, mellette pénztáros is. Egyszer őt bátorítják a szolgálatra, máskor ő erősít másokat ebben. – Egy ismerősöm szintén szívességből takarít, csak egy másik felekezetnél. Kissé röstelkedve mondta, hogy rájuk maradt ez a munka. „Ne restelld, én is ugyanezt csinálom!” – biztattam. A volt osztályfőnököm meg engem buzdít, hogy vállaljam a feladatokat – hangsúlyozza.

A felújítás alatt lévő, műemlék jellegű parókia falait már Nagy Béla pótpresbiterrel szemrevételezzük, nemrég tették be a hőszigetelő ablakokat. – Hetven-nyolcvan centiméter vastagságú lehet a külső fal. Ez még kőből van felrakva. Egykor itt lakott Csorba Dezső tiszteletes, ebben a helyiségben tartott vasárnaponként kilenc órától gyermekistentisztelet. Sokan jártunk, lehettünk tízen-tizenöten is. A templom lépcsőjénél lévő fotók is árulkodnak az akkori fiatalság méretéről. Mi is ezen dolgozunk, csak sajnos nincs emberünk vasárnapi gyerek-istentisztelet tartására, az pedig nem várható el, hogy a szülők kilencre elkísérjék őket, majd tíz órára maguk is eljöjjenek meghallgatni a prédikációt – szögezi le Nagy Béla. Feleleveníti, hogy nemrégiben Wass Albert-felolvasóesten jártak a gyülekezettel, amely abban erősítette meg, hogy kicsiny porszemei vagyunk a világnak, amelyeket csakis isteni kéz alkothatott: a miénk csupán másolja mindazt, amit ő megteremtett.

A gyülekezet építésére terelődik a szó. – Gergelyfi György lelkipásztor még csak szűk két éve szolgál közöttünk, mégis már egyre többen jönnek közénk. Beérik az elvetett mag. Engem is megérintenek a prédikációk, még a szememet is behunyom, hogy minden külső körülményt kizárva csak arra figyeljek. Emberi ésszel nehéz felfogni, hogy Jézus magára vette a bűneinket. Ma ki vállalná magára egy másik ember bűneit? – teszi fel a kérdést, miközben maga is elérzékenyül – könnye csordul.

Papp Judit presbiterként a pályázatokban segédkezik. Tavaly ezek révén tartottak napközis tábort harmincöt gyermeknek. A gyülekezet tagjai süteménnyel, jégkrémmel, üdítővel támogatták a hetet, felvigyáztak. Az idén a székelyföldi Parajdra kirándulnak a kicsik, amely Emőd testvértelepülése. Judit abban reménykedik, hogy a gyermekek gyülekezetben megélt közössége építi a jövőt. – Szeretek a gyülekezethez tartozni és önkéntesként tenni érte. Nagymamám templomba járó, hívő ember volt, édesanyám szintén. Nővéremmel magunk is a közösség része voltunk Balla Lajos lelkipásztor idejében, volt időszak, amikor elmaradtam, de újra idetaláltam.

Juditnál kíváncsiskodunk tovább, vajon nehéz-e egy nagyobb szünet után újra eljönni vasárnap tíz órára a templomba. – Nem nehéz, csak át kell alakítani hozzá az életet, a rutint. Korábban kelek, és az otthoni teendőmet úgy osztom be, hogy elérjek az istentiszteletre, majd utána folytatom.

Fia, Dudás Konor húszévesként erősíti a közösséget. – Talán magam vagyok az egyetlen, aki rendszeresen jár templomba, és fiatalabb a többségnél. A fiatalság körében ma tabutéma az Istenbe vetett hit, lehetne az alkalmat is jobban hirdetni. Nem nagyon beszélünk erről, pedig fontos lenne. Eléggé zárkózottak ezzel kapcsolatban a barátok – vélekedik. Szerinte az embernek hinnie kell valamiben. – Azért a keresztyénséget választottam, mert a családom révén ez áll hozzám a legközelebb, másrészt ha észrevesszük, megfigyeljük a jeleket, az Úr közöttünk jár és velünk van – mondja meggyőződéssel. Szüleivel és testvérével az istentisztelet után mindig átbeszélik a prédikáció üzenetét, meghallgatják és hozzászólnak egymás gondolataihoz. Konor csaknem tíz évet focizott versenyszerűen, most kereskedelmet és marketinget tanul Budapesten.

Gergelyfi György lelkipásztorral a gyülekezet ereklyéit nézegetjük. II. Rákóczi Ferenc adománylevelét tartja a kezében. – Ebben megalapozza egyházközségünk létét, és a Tehéntánc-dűlőt adományozza neki. A dokumentum latinul és magyarul íródott, viaszpecséttel látták el.

A gyülekezetvezető az emődi hitoktatás mellett Miskolcon, az Avalon Nemzetközi Iskolában és Kisgyőrön is tanít. Mentálhigiénés segítő szakemberként szinte naponta gondozza a lelkeket, ahogy fogalmaz, nehézségben levő pároknak, gyülekezeti tagoknak, megrekedt életű embereknek, szenvedélybetegeknek, fóbiákban szenvedőknek igyekszik segíteni. – Krisztus szava a motivációm: „…tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű…” Lehajlással, odafigyeléssel, szelídséggel és az emberi lélek megértésével lehet a Krisztushoz vágyó embereket az anyaszentegyházba visszahívni – hangsúlyozza a lelkipásztor, és hozzáteszi: – Igyekszem megszólítani azokat, akikben felborult a harmónia, a gyászolókat, azokat, akik évtizedek óta elhatárolódnak az egyháztól, a szülőket a gyerekeiken, az óvodásaikon keresztül, az időseket, akiknek talán a távolban élnek a gyerekeik, és a megtartóerejük csupán néhány vigasztaló, erőt és reményt adó szép szó.

A lelkész a gyülekezetépítés alappillérének a lelkigondozást tartja. – Ha egészséges az egyén, ennek megfelelően illeszkedik be a közösségbe, viszont a beteg elkülönül, leválik, eltávolodik, és eközben kirekesztve érzi magát. Az utóbbiakat próbálom megszólítani emberközelséggel, barátsággal, a bizalom kialakításával és a hitelességgel. Ha az utóbbi nincs meg, az emberek nem tudnak megnyílni – vélekedik Gergelyfi György. Szerinte a zsoltárokat és Jób könyvét szenvedélyesen kutatva rájövünk, hogy mindennemű gondunkra, lelki problémánkra van gyógyír, viszont a gyógyulást nem erőszakolhatja ki a lelkigondozottnál – sötét helyzetéből egyedül kell kijönnie, mint Lázárnak a sírból. A négynapos vagy négy hónapos, sőt akár tizennégy éves lelki mélységéből csupán gyakorlati dolgokkal mozdíthatja ki, és csak akkor, ha ő is Isten Igéje fölé hajol, hiszen Jézus azokat gyógyította meg, akik hittel elfogadták őt. Mint fogalmaz, a Szentírás az egyik legcsodálatosabb gyógyszer a sebeinkre.

A lélek ünnepbe öltöztetésére a háromlábú vadászszéket hozza fel példának. – A három láb: a böjt, az imádság és az adakozás. Ha végigjárjuk ezek útját, akkor érthetővé válik a számunkra Krisztus keresztje és a saját keresztünk is. Áldott alkalommá lesz a nagypéntek, amikor letehetjük a bűneinket, nyomorúságainkat, fájdalmainkat a kereszt alá; húsvétvasárnap pedig megláthatjuk őt, a töviskoronás győztest, a feltámadott élet urát. – Azt is elárulja, hogy amióta egyéni veszteség érte a családjában, mélyebben éli át a nagypéntekeket. – Húsvétkor megerősödünk abban Krisztus által, hogy a feltámadáskor viszontlátjuk majd azokat, akiket elveszítettünk a Földön. A nagypéntek Jézus szenvedéséről és dicsőségéről szól, hiszen győzelemre viszi az Atya akaratát, mindazt teljesíti, amit rábízott – magyarázza.

Gergelyfi György némi izgalommal várja a nagypénteki Kossuth rádiós istentisztelet-közvetítést, még nem volt ilyenben része. – Lélekben is készülök, bűnbánattal meghajolva Istenem előtt, hogy késszé és képessé tegyen arra, hogy csakis a megfeszítettről, a töviskoronás győztesről beszéljek, és őt hirdessem.