A közös étkezésnek mindig is szimbolikus jelentése volt: az ételnek mint Istentől kapott ajándéknak a tisztelete, a kenyértörés szeretetgesztusa, a sorsközösség kifejezése. Az asztali imádságokkal az ételre, egyben az életünkre, testi-lelki egészségünkre kérjük Isten áldását. De szoktunk még imádkozni, egyáltalán közösen étkezni felgyorsult hétköznapjainkban?
Édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk! Ámen
Az asztali áldás szerepe, története, kultúrája ősidőkre vezethető vissza. A modernitás előtt a teremtett világgal való közvetlen kapcsolat, az élet kozmikus rendjéhez való alkalmazkodás, az anyaföld ismerete, tisztelete által gyarapodhatott egy közösség. Az archaikus vagy paraszti életforma számára magától értetődött a termőföld áhítatos tisztelete, hiszen az egyben az ember bölcsője, élettere, kenyéradója és sírja volt. Az emberi erőfeszítés, munka és alázat a természet közbenjárásával bőséges termést eredményezett, ami pedig egyet jelentett a boldog békeidőkkel, a gazdagsággal, gyarapodással. Az élet az étkezés körül forgott, az étkezés az élet ünnepe volt. Az ezen alkalmakhoz kapcsolódó szertartások a legtöbb kultúrában megtalálhatók. Általuk fejezték ki a jövőbe vetett bizalmat, illetve a hálát, örömöt, tiszteletet, amiért a föld újra termőre fordult.
Székely asztali áldás
Ki asztalt terítesz az égi madárnak,
Teríts asztalt, teríts, szegénynek és árvának!
Nyújtsd ki, Atyánk, nyújtsd ki jóságos kezedet,
Adj a koldusnak is tápláló kenyeret!
Ételben, italban legyen bőven részünk,
Gondviselő Atyánk, könyörögve kérünk.
Ámen.
Később, a keresztyénség megjelenésével az étel megszentelésének különböző rítusai már azt szolgálták, hogy a test táplálása a lélek táplálásával egészüljön ki. „A szem a lélek tükre, a száj a lélek nyílása.” A megszentelt ételen, italon keresztül juthatott be a „szent” az emberi testbe, így egészítve ki az étkezés biológiai rendeltetését a szellemi szférával. A központba pedig az utolsó vacsora gesztusa került, az ott köttetett szövetség és az arra való emlékezés.
A modern idők lehetővé tették a földművelés gépesítését, ezzel együtt elkezdődött a városiasodás, az ipari forradalmak mellett pedig a globális tömegtermelés. Napjainkban már egy technológiaalapú, digitalizált világban éljük életünket többnyire nagyvárosi környezetben. Ezek a társadalmi folyamatok mind egyre távolabb vitték az emberiséget az anyaföldtől, az azzal ápolt közvetlen kapcsolatától.
A fogyasztói kultúra elidegenedése az étkezésre is rányomta bélyegét. Az étel előre csomagoltan, globális termékláncon keresztül érkezik a tányérunkra, a hosszú utazás miatt tartósítva, valamint ízfokozóval ellátva. Nem csoda, ha úgy érezzük, semmi közünk nincs hozzá azon túl, hogy az éhségünket csillapítjuk vele. Egyedül a szolgáltató cég brandje és életérzése, ami mögöttes tartalomként szolgálhat az étkezéshez.
Ezzel együtt az elmúlt időszakban a fogyasztás lélektani tartománya folyamatosan nőtt a nagyvárosokban. Mind többen igénylik a minőségi, vegyszermentes ételeket, a természetes étrendet vagy az étkezéssel kapcsolatos elcsendesülést, amikor az ember nem foglalkozik semmi mással. Ez az egyre általánosabbá váló hozzáállás a lokális, minőségi gazdálkodást kultiválja. Ebből fakadóan egyre több cég kampányol ökológiai szemlélettel, környezetbarát gyártással, klímatudatos forgalmazással.
Az étteremláncok, franchise-ok, gyorséttermek hátulütői ugyanis mára köztudottá váltak: rengeteg szemetet termelnek, elvonják a figyelmet a regionális szereplőktől, és logisztikai koncentrációjuk miatt hatalmas ökológia lábnyomot hagynak maguk után. A nagyobb piaci szereplők már kénytelenek voltak klímafenntarthatósági programokat kidolgozni és nyitni a regionális alapanyagok felé. A helyi termékek és a kézműves ételek-italok népszerűvé válása, a háztáji kistermelők reneszánsza, az ökogazdálkodások fejlődése, illetve a nagyvárosokban kialakított közösségi kertek kialakítása mellett számos hasonló kezdeményezést figyelhetünk meg. Ezek újra összekötik az embereket a közvetlen környezetükkel, és a felső kategóriás gasztronómián kívül is egészséges és jóízű ételeket tesznek elérhetővé. Az étkezést pedig újra felruházza mögöttes tartalommal, az élet és az isteni adományok tiszteletével.
Akkor Jézus kijelentette: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, soha nem lesz éhes, és aki hisz bennem, soha nem lesz szomjas.” (Jn 6,35)
Ha pedig legközelebb újra a McDonald’sban ebédelünk, egy asztali áldással ugyanúgy megteremthetjük a bensőséges hangulatot, mint hajdan a terített asztalnál. Jóllehet ritkán látunk embereket egy Big Mac menü felett imádkozni, de mi is lehetünk kivételek.
„Minden földi állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt.” (1Móz 1,30)