1988-ban részt vett az erdélyi falurombolás elleni tüntetésen. Nem sokkal előtte a Budapest-Fasori Református Egyházközség beosztott lelkészsége mellett más megbízást is kapott egyházától. Zalatnay István a harmincöt évvel ezelőtti izgalmas időszak vonásait villantja fel beszélgetésünkben.
Hogyan kap egy beosztott lelkész más megbízást is az egyházi feljebbvalóitól?
Fél évvel a tüntetés előtt hívatott Tóth Károly akkori püspök: földalatti segélyakciót kellene szervezni Erdélybe, elsősorban a nyugati testvéregyházak e célra küldött támogatásából. Tudta, hogy kiterjedt erdélyi kapcsolataim vannak. Igent mondtam, és nyárra már egyre inkább ebben a munkában voltam benne. Rengeteg csoport, baráti kör vagy család járt Erdélybe, és ahogy ott rosszabbodott a helyzet, könyvektől, Bibliától kezdve élelmiszeren át gyógyszerig egyre több mindent kellett vinni. 1989-ben ezt a munkát már önálló státuszban végeztem.
Úgy tudom, nem éltek Erdélyben rokonai. Honnan származtak a kapcsolatok?
Életemben először tinédzserként, 1977-ben jártam kint barátokkal – köztük két lánnyal, mindkettőjüknek kolozsvári vőlegénye volt –, és attól kezdve nagy Erdély-járó lettem, akkor kezdődött a táncházmozgalom is, ez mind összekapcsolódott.
Harmincöt éve, 1988. június 27-ére tizenkét magyar civil szerveződés – a szocializmusban civil szervezetekről még nem beszélhetünk – tüntetést szervezett Budapesten a román falurombolás ellen. A Ceaușescu-rendszer az úgynevezett településszisztematizálással a tizenháromezer romániai falu mintegy felének a felszámolását vette tervbe, köztük természetesen rengeteg magyar települését. Zalatnay István, aki később a Királyhágómellékhez tartozó budapesti Erdélyi Gyülekezetet vezette huszonhét éven át, akkor a Budapest-Fasori Református Egyházközség beosztott lelkészeként vett részt a tiltakozáson, jelenleg a Károli-egyetemen docens.
Ez a budapesti teológián is folytatódott?
A baráti társasággal igen, de magáról a teológiáról csak néhányan jártunk a határon túlra, ahhoz képest, ahogy az ember ma gondolná, viszonylag kevesen. Ugyanakkor ezek a segélyakciók egészen különböző körök között teremtettek kapcsolatot. Például a legnagyobb dolog abban a két-két és fél évben az volt, amikor Németh Miklós miniszterelnök az ipari miniszteren keresztül kétmillió forintos keretet adott gyógyszervásárlásra. Ez egy púpozott teherautónyi gyógyszerre volt elég. Ebből is látszik, mennyire sokszínű, érdekes kapcsolatrendszert jelentett ez, és emiatt én ezekben a dolgokban erősen benne voltam. Meg is kerestem a tüntetés főszervezőjét, hogy a református egyház esetleg tudna-e valamit segíteni. Amire kicsit szkeptikusan válaszolt: persze, ha csatlakozik a meghirdető szervezetekhez. Ez nálunk kizárt volt – ellentétben több más régióbeli szocialista állammal, ahol az egyház vált mindenféle ellenzéki tevékenység legfontosabb ernyőszervezetévé. Az viszont igaz, hogy Tóth Károlynak szívügye volt a határon túli magyarság támogatása: például különleges moszkvai kapcsolatai tették lehetővé azt, hogy segítse a kárpátaljai egyház újjászervezését, lelkészképzését, bibliák kijuttatását.
Milyen jelentősége volt ennek a tiltakozásnak?
Mindenkinek megdöbbentő volt az az elképesztő embertömeg. A forradalom óta Magyarországon az, hogy ténylegesen tízezrek megmozdultak, igazából először akkor történt meg. És ebből a szempontból az egész rendszerváltozás szempontjából is rendkívüli jelentősége volt.
Nekem mai szemmel, meg a neveltetésemből fakadóan is magától értetődő, hogy aki református, tisztában van a magyar szétszakítottsággal, azzal, mit jelentett akkor és ma is Erdély és egyáltalán a határon túli magyarság. Így volt-e ez akkor?
A reformátusságnak lakosságarányon felüli volt az érintettsége a szétszakítottságban. Ennek ellenére – egy mai fiatalnak nehéz ezt már megérteni – évtizedeken keresztül annyira tabusítva volt ez a kérdés, és ez olyan erősen működött, hogy úgy tűnt, sokak, köztük reformátusok tudatában egyáltalán nem létezett. Ezért is volt igazán döbbenetes, ahogy az egész Hősök terét betöltötték az emberek, és ehhez járult még az egész esemény roppant emelkedett, méltóságteljes atmoszférája.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!