Alkalmazkodni kell

Május közepe óta már nemcsak a vidéki, hanem a Pest megyei és a budapesti református gyülekezetek is tarthatnak istentiszteleteket. A Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának Elnökségi Tanácsa azt javasolta, hogy az alkalmakat az egyházközségek elnökségének felelős döntése szerint, az előírt higiéniai és biztonsági szabályok betartásával tartsák meg a közösségek. Két hónap zárva tartás után a budapesti gyülekezetek többsége pünkösd vasárnapján nyitotta ki újra a templomok kapuit és várta a közösségi együttlétre vágyó tagjait.

A koronavírus-járvány utáni első hivatalos istentiszteletre érkezünk a budapest-törökőri gyülekezethez, amely Budapest egyik legforgalmasabb pontján, a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésénél található. Hiába haladnak el itt ezrével az autók, a többemeletes banképület ölelésében – és takarásában – megbújó templom a főváros talán legkisebb gyülekezetének otthona.

Korábban az utcáról is észrevehető volt az egykori istállóból kialakított épület apró tornya, amely ma már csak a belső udvarról látható. Egyetlen harangja több mint fél évszázada töretlenül hívogatja a törökőrieket. Hogy mégis legyen kintről is észlelhető tornyuk, néhány évvel ezelőtt az erdélyi fatemplomok zsindelyes tornyára hasonlító szerkezetet ácsoltak a sárga téglákkal kirakott Százados úti utcafront bejárata fölé, tetején csillaggal.

A kapun belépve egyből feltűnik, hogy építkezés folyik. Lécek, deszkák és gipszkartontáblák között jutunk el a belső kapuhoz, onnan pedig az udvarra, ahonnan a templom főbejárata nyílik. A templomtérben a koronavírus-járvány miatt megkövetelt állapotok fogadják a híveket: a bejárat melletti asztalkán, a persely mellett kézfertőtlenítő, arcmaszkok és gumikesztyűk kaptak helyet, bentebb a két oszlopban és hét sorban felállított székek szigorúan másfél méteres távolságra vannak egymástól. Az úrasztalán kistányérok és kis kelyhek várakoznak.

Az MRE Zsinatának Elnökségi Tanácsa május 27-i ülése után ugyanis azt javasolta, hogy „a járványügyi változásokra és könnyítésekre tekintettel a gyülekezetek a higiéniai szabályok betartásával külön kelyhes úrvacsorát tartsanak”. Törökőrön ez nem okoz nehézséget, Balássy András lelkipásztor ugyanis már évek óta így szolgáltatja ki a sákramentumot. Lassan rutinná válik az igehirdetések rögzítése is, igaz, az elmúlt hetekkel ellentétben – amikor csak online istentiszteletet tartottak a templomban – most nem a szószékkel szemben áll a kamera.

A zsinati ajánlásnak megfelelve a törökőriek is létrehozták a saját egyházközségi védekezési szabályozásukat, amelyben meghatározták az óvintézkedéseket: egyszerre legfeljebb huszonöt fő tartózkodhat a templomban, az istentiszteleten kizárólag szájmaszkkal, sállal vagy kendővel eltakart arccal vehetnek részt, a templomteret pedig az alkalom előtt és után is szellőztetik, illetve fertőtlenítik.

Az istentisztelet 10 órás kezdőidőpontjára a kirakott huszonnégy szék közül csak néhány marad szabadon. A jelenlévők leképezik a gyülekezeti korfát: akad néhány szülővel érkező fiatal, fiatal és idősebb házaspár, és több nyugdíjaskorú hívő is. Az orgonánál – amelyről messziről látszik, hogy különleges darab – Nagy Sándor, a református zsinat korábbi világi elnöke és a gyülekezet előző főgondnoka ül. Mindenkin maszk van, hallani is a 370. dicséret első versszakának éneklése közben, hogy kicsit tompábban szól a megszokottnál.

Balássy András az ApCsel 2,11–21 alapján hirdeti az Igét. Elmondja: könnyű dolga volt, amikor a textust kereste erre a vasárnapra, hiszen ebben az egyházi évben minden nagyobb ünnepen a bizonyságtétel volt a kulcsszava a prédikációknak. – Hogyha megfigyeljük, nem egyszerűen arról van szó, hogy Isten lelke indít minket a bizonyságtételre. Valójában a Szentlélek tesz bizonyságot rajtunk keresztül. Az, ami akkor Jeruzsálemben elhangzik, attól annyira csodálatosan átütő, azért dönti le a nyelvi korlátokat, mert valaki olyan szól az apostolok szava által, aki független ezektől a korlátoktól. A Szentlélek maga éri el, hogy értsék azok, akik érteni akarják – fogalmaz igehirdetésében Balássy András.

Szerinte nemcsak a nyelveken szóló apostolokban munkálkodott a Lélek, hanem azokban is, akik hallgatták őket. – Miután végighallgatták Péter beszédét, úgy érezték magukat, „mintha szíven találták volna őket”. Akit nem talált szíven, az talán másnap is azt gondolta, hogy ezek csak túl sokat ittak az édes borból. Kell, hogy Isten Lelke ott munkálkodjon nemcsak az igehirdetőben, hanem az Ige hallgatójában is. A Szentlélek nem Péter kimondott szavaiban szólal meg, hanem belül, a szívekben. Amikor szíven találja a hallgatókat, azonnal megkérdezik: most mit tegyünk? – fogalmaz a lelkész.

Balássy András úgy véli, mindezek fényében Jézus missziói parancsa, amelyet mennybemenetelekor átadott a tanítványoknak, nem a tizenegynek és nem is annak a kétszáz embernek szólt, akik az első pünkösdkor együtt voltak abban a felső szobában – hanem mindenkinek. Nekünk is szól. Péter mondja a végén: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké…” A lelkipásztor végül arra kéri az egybegyűlteket, hogy „legalább most, pünkösdkor döbbenjünk rá, milyen kiváltságos helyzetben vagyunk mi, az újszövetség gyülekezete: mert miénk ez az ígéret és gyermekeinké”.

A prédikáció után elérkezik a szent jegyek kiszolgáltatásának ideje, amelyben Dibuz Sarolta főgondnok van Balássy András segítségére. Mialatt a főgondnok körbejár a templomban, és minden úrvacsorázni szándékozónak fertőtlenítő gélt nyom a kezébe, addig a lelkipásztor maszkot húz, és kézfertőtlenítés után szétrakja az eddig stócokban álló kistányérokat, majd mindegyikre egy darab kenyeret és egy kis kelyhet helyez, végül a kelyheket borral tölti meg.

A szereztetési ige felolvasása, a négy kérdésre adott válasz és az apostoli hitvallás után a főgondnok és a lelkész egyenként viszi oda a tányért a rajta lévő jegyekkel együtt a gyülekezeti tagokhoz, akik maszkjukat levéve veszik magukhoz azokat. Az úrvacsora előkészítése és kiosztása alatt a gyülekezet nem énekel, csak Nagy Sándor orgonajátéka hallható.

A törökőri úrvacsoraosztás minden szempontból megfelel a higiéniai előírásoknak. A gyülekezeti tagoknak nem kell sorban állniuk, nem érnek hozzá máshoz, csak a nekik szánt kenyérhez és kehelyhez, miközben magukhoz veszik az úrvacsorát. Persze nem biztos, hogy ami egy kis gyülekezetben működik, az egy nagyobban is beválik, legfőképpen azért, mert a szent jegyek kiosztása így lényegesen több időt vesz igénybe.

– Nagyon készültem már az alkalomra – mondja az istentiszteltet után a 82 éves Farkas Istvánné Ilona, Ica néni, aki a gyülekezet egyetlen ma is ide járó alapító tagja, az itt először konfirmálók egyike. – Ahogy meghallottam, hogy újra lehet jönni, azonnal jöttem – teszi hozzá. Balássy András ugyan felajánlotta neki a házi úrvacsoraosztást, de most, hogy nyitva van a templom, ő inkább itt szeretett volna lenni. – Furcsa volt így úrvacsorázni, de a helyzethez alkalmazkodni kell – fejezi ki örömét amiatt, hogy ha nem lehetett is tele a templom, legalább ennyien eljöttek.

Hasonlóképpen örültek egymásnak a többiek is, akik rég nem látott ismerősként köszöntötték egymást az istentisztelet elején, most pedig maszkban, két lépés távolságban beszélgetnek egymással. Habár az alkalom utáni kézfogást most mellőzni kényszerül, Balássy Andrásnak mindenkihez van egy-két szava.

Dibuz Sarolta főgondnok szerint összeségében nézve az alkalom úgy alakult, ahogyan eltervezték. – Arra gondoltam, hogy talán többen leszünk – vallja be végül. Eredetileg az udvaron akartak pótszékeket felállítani, majd az eső miatt a felújítás alatt álló lelkészlakás egyik félkész szobája szolgált volna póthelyszínként, ahol Soós Tamás presbiter már a hangosítást is megoldotta. Végül aztán ezekre nem volt szükség, mint ahogy a persely mellé kitett maszkokból sem fogyott, mert minden résztvevő hozott magával védőfelszerelést.

Balássy András elárulja, hogy a presbiterekkel sokat töprengtek, hogyan oldják meg az érintésmentes úrvacsoraosztást. – Az eredeti terv az volt, hogy lefordított kelyhekkel várjuk az úrvacsora kezdetét, és csak akkor, pont annyit töltöttem volna ki, ahányan tényleg vagyunk. A kenyeret még otthon, kesztyűben, késsel felkockáztam, hogy ne az úrasztalánál kelljen – mondja a lelkész.

Balássy András azt is bevallja, hogy „hallatlan megkönnyebbülést” jelentett számára, hogy pünkösdkor végre személyesen találkozhat gyülekezetével. – Az elmúlt hetekben az istentiszteletek felvételekor nekem iszonyú stressz volt, hogy nem tudom, kihez is beszélek. Habár a mimika most is hiányzik, de legalább a szemkontaktus megvan, és a szemekből sok minden kiderül