Áldás, népesség

Valóban szép, igaz és elgondolkodtató Sípos Ete Álmosné született Takács Sarolta élettörténete, amely a Reformátusok Lapja ez évi harmadik számában olvasható. Az ismert néhai lelkipásztor 83. életévében járó özvegye elmondja: amikor csődbe jutott az életük, és megszületett szívében Jézus, felismerte, hogy nem önmegvalósításra kell törekednie, hanem azt kell engednie, amivé Isten akarja őt tenni. Visszapillantva hosszú életére úgy látja: „A csőd, a problémák, a sok feladat, a betegségek, az ellenségek, a veszteségek mind áldásomra lettek.” A portréból kiderül, hogy férjével tizenegy gyermeket neveltek fel, s már negyvenhat unokája és tizenhat dédunokája van. Milyen nehéz, mégis milyen áldott lehet tizenegy gyermeket felnevelni! Hazánkban egy nő élete során átlagosan csak másfél (azaz egy vagy két) gyermeket hoz világra és nevel fel. Demográfiai szaknyelven a teljes termékenységi arányszám 1,5 körül ingadozik, de minimum 2,1-re kellene emelni, hogy megálljon az 1981 óta tartó népességfogyás.

Hogy ez nem lehetetlen, az is bizonyítja, hogy az 1950-es évek első felében, az úgynevezett „Ratkó-korszakban” évente több mint kétszázezer gyermek született, de még az 1970-es évek közepén is megközelítően ennyi. A magyar kormány 2010 óta elkötelezetten a gyermekvállalást ösztönző gazdaság- és társadalompolitikát folytat, s évről évre több forrást, idén már a GDP hat százalékát fordítja a családtámogatási intézkedésekre, ami egész Európában példátlan. A cél, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, és a gyermekvállalás, -nevelés ne jelentsen extra anyagi-pénzügyi terhet a családoknak. Az erőfeszítéseknek köszönhetően az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt a házasodási és a gyermekvállalási kedv is. Az is reménykeltő, hogy a magyar társadalom fizikai és mentális állapotát felmérő Hungarostudy 2021 vizsgálat szerint a magyarok a házasságot tekintik az ideális együttélési formának, a fiatalok még mindig legalább két gyereket szeretnének, a pozitív szülésélmény pedig hozzájárul a további gyerekek vállalásához. Az elmúlt évtized családpolitikai, népesedési eredményei elismerésre méltók, de még nem történt meg a döntő fordulat. Ráadásul a majdnem egy éve tartó ukrajnai háború, az uniós szankciók és a nyomukban járó gazdasági problémák, az energiaválság, a száguldó infláció megrendítette sok ember megélhetési biztonságát és elbizonytalanította jövőbeli terveit. Ennek negatív következménye már a demográfiai statisztikákban is látható. Az elmúlt tizenkét hónapban ugyanis mintegy ötezerrel kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban, és a házasságkötések száma tíz százalékkal visszaesett.

Ezért is tartom fontosnak Sípos Ete Álmosné Sárika néni hitvalló és példamutató életét, hiszen ő minden anyagi nehézség, gond, baj ellenére, Istenben bízva és férjével áldott házasságban élve felnevelt tizenegy gyereket. Ez is arra int bennünket, hogy nem kizárólag anyagi-pénzügyi alapjai vannak az eredményes családpolitikának. Egyébként ez nem új felismerés. Fülep Lajos zengővárkonyi református lelkész – nem mellesleg európai jelentőségű tudós – már majd’ száz éve A magyarság pusztulása című cikksorozatában félreverte a harangot a hazai, főként dunántúli népességfogyás miatt, amelyet a népbetegségként terjedő egyke, az egygyerekes családmodell idézett elő. Megállapította, hogy az egykés világban minden az erkölcsi rombolást szolgálja: alapja az önzés, a hitetlenség, a minden szent dolognak, eszménynek, szándéknak megcsúfolása, a kényelemben, gondtalanságban élni akarás, a közügyek, a nemzet, az egyház, a lelki művelődés, a múlt és a jövő iránti közömbösség. A családok lelki, erkölcsi, szellemi megújítását, megerősítését kell tehát a középpontba állítani, mert nem a gazdasági bajok okozzák az erkölcsi romlást, szellemi süllyedést, hanem fordítva. Így lesz áldás a népességen, az országon is.

A szerző a Magyar Nemzet szerkesztője, a Protestáns Újságírók Szövetsége elnökségének tagja.