Újévi jókívánságok linóleummetszeten

– Nincs olyan helyen a XX. századi magyar képzőművészet kánonjában A. Tóth Sándor, mint ahol sokunk szerint lennie kellene – mondja Feledy Balázs művészettörténész, aki a BÚÉK, Tóthék című kiállítást megnyitotta. Hozzáteszi, hogy a rendszerváltásig mellőzöttnek számított A. Tóth Sándor ismertségében és elismertségében nagy előrelépés történt az elmúlt három évtizedben, köszönhetően a művész hagyatékát gondozó fia, Tóth Gábor Sándor fáradhatatlan munkásságának.

Annak, hogy A. Tóth Sándor nem lett ünnepelt, országosan ismert művész még élete során, nemcsak az az oka, hogy a második világháború után klerikálisnak, irredentának bélyegezték, hanem a több lábon állás is. – Ez minden művésznél veszélyes helyzetet teremt. Mert akik csak festészettel, csak szobrászattal vagy csak írással foglalkoznak, azokról egyszerűen elmondható, hogy festők, szobrászok, írók. A. Tóth Sándor viszont kiváló festő és hasonló kvalitású grafikus volt, nem mellesleg nemzetközi szinten elismert bábművész és kivételes felkészültségű, sok nyelven beszélő tanár – mondja Feledy Balázs.

A művészettörténész szerint A. Tóth Sándornak a képzőművészet mellett fantasztikusan jó tolla is volt, élete egy szakaszában szakírónak is számított, esszéket, kritikákat is publikált. Mindezek mellett több közéleti szerepet is vállalt: a Pápai Református Kollégium tanára volt, illetve cserkészvezető is. – Igazi reneszánsz alkat, aki mindezeket nagyon jól össze tudta egyeztetni személyiségében egész élete során – állítja Feledy Balázs. Megjegyzi, hogy A. Tóth Sándor művészete – elsősorban bábművészeti munkássága folytán – még mindig ismertebb Nyugat-Európában, mint itthon, noha 1932-től, miután Franciaországból hazatérve állást kapott a Pápai Református Kollégiumban, Magyarországon alkotott. Tette mindezt úgy, hogy az utazás iránti vágy és a teljesült utazások szervesen hozzátartoztak életéhez.

– Ha A. Tóth Sándor festészetéről beszélünk, akkor a kubizmust, egyfajta tömör formaképzést kell megemlítenünk mint rá jellemző stílusirányzatot, művei mindig megmaradtak a realitások és ábrázoló keretek között. Ugyanakkor figuráiban, szakrális képeiben erős jelképiség is megjelenik – ennek ellenére azt mondanám, hogy természetelvű művésznek számít, akinek festészetében nagy szerepe van a jelképességnek, és jellemző stílusjegyévé vált az expresszionizmus. A. Tóth Sándor a szimbolizmusnak nem az absztrakt ágát képviseli, hanem inkább a természetábrázoló ágát – jellemzi néhány mondattal az 1980-ban elhunyt művész munkáit Feledy Balázs.

Hogy csak egyszeri alkalomnak indult-e és utána vált-e szenvedéllyé, vagy már az első újévi képeslap elkészítésénél úgy gondolta A. Tóth Sándor, hogy évtizedeken átívelő munka lesz, nem tudni biztosan. Azt viszont igen, hogy az első linómetszet-képeslap az 1931-es újévre készült, akkor, amikor honvágya hazahozta Párizsból, majd a pápai kollégium tanára lett, de az első kinyomtatott és megőrzött lapok az 1932-es évet köszöntik. – Ekkor huszonnyolc éves, már jól ismerte a sokszorosításnak ezt a technikáját. Ebben az évben ráadásul két lapot is készített – mondja Feledy Balázs. A. Tóth Sándor majd ötven éven keresztül küldött rokonainak, barátainak, ismerőseinek, tanítványainak a képeslapokból, amelyek negyvenhét éven ívelnek át. Ezekből – illetve ezek felnagyított digitális másolataiból – rendezett kiállítást a Hagyományok Háza.

A nyomatkészítésnek három alapvető fajtája van: a magasnyomás, a mélynyomás és a síknyomás, mindegyik nagy hagyományokkal rendelkezik – magyarázza Feledy Balázs hozzátéve, hogy a linóleummetszés – szemben a több ezer éves fametszetekkel – viszonylag új technika, leginkább azért, mert a linóleum alig százéves találmány. A XIX. században feltalált anyagot viszonylag hamar felfedezték maguknak a művészek is, akik a könnyebb metszés miatt választották a fa helyett. A művészettörténész kiemeli, hogy bár valóban viszonylag egyszerűbb metszeni a linót, de mivel magasnyomású technika, így az kerül majd a nyomatra, ami kiemelkedik a metszet síkjából.

A. Tóth Sándor képeslapjainak központi figurájává néhány év után Tamási Áron főhőse, Ábel vált, a művészre jellemző stílusban. – A. Tóth Sándor kubista stílusa tetten érhető a BÚÉK-képeslapokon is. A térértelmezés, a szögletes formák kiemelése mellett a tömörség jellemző ezekre a nyomatokra. Ez a tömörség nem édeskés, és bár van benne humor, nem „jópofáskodó”, hanem inkább bővérű és feszes, sokszor ironikus. Éppen ezért a rajzok majdhogynem parasztosan, népiesen kemény megfogalmazásúak – mondja Feledy Balázs.

– Egy-egy képeslap részben az előző év összegzése, hála Isten megtartó kegyelméért, a hitért, a szolgálatért, a családért, örömért, próbatételért, és reményteli előretekintés a következő esztendőbe, mintegy imádság az új esztendőért – fogalmazott köszöntőjében Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke a kiállítás megnyitóján.

– Csodálatos készülődés volt az adventre – emlékszik vissza Tóth Gábor Sándor azokra a karácsony előtti estékre, amikor édesapja otthon tervezte, rajzolta, majd metszette a képeslapok alapjául szolgáló linóleumot. – A dolgozóasztala mellett volt a mi leckeíróasztalunk, ahol délutánok nagy részét töltöttük. Már november végén elkezdte rajzolni a képeslapot, és ha nem tudtunk rájönni, hogy mit ábrázol a kép, akkor ő elmondta.

A. Tóth Sándor családja is kivette a részét a képeslapok készítéséből, a metszés és a nyomdai sokszorosítás után otthon, egyenként, kézzel színezték ki a lapokat. – Egyedileg voltak kiszínezve egy-egy mozdulattal, ami jól látszik a képeslapokon is. Ezáltal mindegyik egyedi művé vált, noha sokszorosított grafikának nevezzük – mondja Feledy Balázs.

Tamási Áron főhőse az 1937 újévére készült képeslapon tűnik fel először. Ezen Ábel horgászik, a horgászzsinór végén pedig egy nagy hal látható. Ábel küzd a nagy hallal, mert tudja, hogy valami értékes akadt a horgára. Tóth Gábor Sándor magyarázata szerint édesapja a képeslap elkészítésekor már sejtette, hogy sikeres lesz az 1937-es Párizsi Világkiállításra készült Madách Imre Az ember tragédiája bábfeldolgozása, amelynek egyiptomi jelenetéhez ő tervezte a bábokat. Így is lett, az Arc-en-Ciel bábszínház aranyérmet kapott a Madách-mű első francia nyelvű művészi bábelőadásáért. Az 1939-es lap pedig boldogan köszönti a visszatérést, hogy a művész szülővárosa, Rimaszombat ismét Magyarországhoz tartozik.

Ábelt, aki több mint harminc képeslap központi alakjaként látható a közel ötven év alatt, a legtöbbször valamilyen szimbolikus cselekedet közben ábrázolja A. Tóth Sándor. Ábel az 1942-es képeslapon a győzelem jelét, egy „V”-betűt fest, 1946-ban a távolban vöröslő napot nézi, 1957-ben egy tojásból kikelt kis kakast les, de sokszor feltűnik a figura mellett a békegalamb, vagy éppen a lámpás és a láng mint a remény szimbóluma. Ábel a családi eseményekből is kivette a részét: tortával köszöntötte 55. életévét betöltő alkotóját az 1959-es képeslapon, az 1969-esen lakodalmast táncol, kucsmáján G és M monogram olvasható. Az alkotó fia, Gábor ebben az évben házasodott. Az 1971-es lapon Ábel egy csecsemőt tart pólyában, a háttérben egy bölcső látható, ekkor született meg A. Tóth Sándor második unokája. Ábel a végsőkig elkísérte a művészt, aki 1979-ben leroskadva, de a lámpását magasra tartva ábrázolja őt, az utolsó, 1980-as képeslapon pedig a békegalamb száll el Ábel kezéből.

A Hagyományok Házában látható tárlat nem teljes, ugyanis számos olyan év van, amelyből nem maradt fent sem a képeslap, sem pedig a linóleummetszet. Összesen negyvenhét képeslap ismert, melyek közül több eredetiben is megtekinthető a január 22-ig tartó kiállításon A. Tóth Sándor több festménye, grafikája mellett. A vitrinekben eredeti metszett linóleumot és a metszéshez szükséges eszközöket is kiállítottak, a tárlatot a családtól származó relikviák teszik teljessé.

Feledy Balázs szerint néha előfordul, hogy egy-egy antikváriumban felbukkan néhány képeslap, mint ahogy más műveit is eladásra kínálja időközönként egy-egy galéria. – Kevés munkája, festménye kerül ma aukcióba vagy galériák kínálatába. Ha mégis, ezek több millió forintért cserélnek gazdát.