A vers közege a levegő

Fontosak-e az ingyenes fesztiválok, mint a Református zenei fesztivál, és mit szól hozzá, hogy a református egyház szerepet vállal ilyesmiben?
Öröm, hogy vannak ilyen alkalmak, és jó megélni, hogy ilyen kulturális feladatokat az egyház is vállal. De amikor az ember a színpadon van és muzsikál, meg énekli Arany Jánost vagy Kányádit, akkor onnantól kezdve már csak az számít, hogy ki van ott, az pedig, hogy mennyit fizetett és honnan jött, tulajdonképpen mindegy. Legfeljebb a műsor összeállításában lehet némi eltérés a fesztivál jellegétől függően. De mindegy, hogy jótékonysági vagy gyereknapi koncerten vagyunk, a Tengerecki Pált ugyanúgy játsszuk. Jó, hogy vannak ilyen fesztiválok, de az ingyenesség az előadónak nem lehet mentség arra, hogy esetleg máshogy játsszon.

Azt mondta, a műsor összeállításánál figyelembe veszik, hol lépnek fel. Milyen repertoárral készülnek a XVIII. Református Zenei Fesztiválra? Lesznek például zsoltárfeldolgozások?
A zsoltáros feldolgozásokra nem gondoltam, de most, hogy mondja, lehet, hogy eljátszunk egyet. Az egy másik koncert, amikor Vilmos öcsémmel és Sebestyén Mártával játsszuk a tizenöt zsoltárt, ami most már egy huszonvalahány éves koncert, és nagy örömömre az új református énekeskönyvbe is bekerült három zsoltárunk. Bódiss Tamástól tegnap kaptam egy levelet, és mutatta, hogy a református énekversenyen a gyerekek az én zsoltáromat énekelték. Jó volt látni. Most egy Kaláka-koncertre kaptunk felkérést, ahol természetesen verseket fogunk énekelni. Bevallom őszintén, nem is tudom még, hogy mit fogunk előadni, de sokszor olyan is van, hogy helyben döntjük el, hiszen a kezünkben vannak a dalok. Biztos, hogy lesz Arany János, Petőfi, Ady, Kosztolányi, József Attila és Kányádi. Egyébként én is a múltkor tudtam meg, hogy József Attilát a Kálvin téri templomban keresztelték meg. Abban a kerületben, ahol ez a koncert is lesz.

Önnek van kedvenc Kaláka-dala?
Ez nehéz, szituációfüggő is, hogy mikor mit játszanék szívesen. Nagyon sok olyan vers van, amire azt mondom, hogy ennél szebbet nem lehet írni. Így például Weöres Sándortól a Fű fa füst vagy Arany Jánostól a Családi kör. Nem tudom, hogy ezek most lesznek-e, mert hosszabb lélegzetű dalok, de sok olyan van, amit én nagyon szeretek. Egyet az ezerháromszáz, vagy nem tudom hány nótából nagyon nehéz lenne kiválasztani.

Hasonlóan nehéz kérdés lehet akkor, hogy van-e olyan kiemelt hely, ahova szívesen tér vissza fellépni, és a Református zenei fesztiválnak milyen hely jut a szívében?
Nem először játszunk ezen a fesztiválon, a múlt héten pedig a Debreceni Református Napokon jártunk, ilyen jellegű eseményeken ugyanis mindig örömmel muzsikálunk. Kiemelt hely a Marczibányi tér is, ahol ötven éve minden hónap utolsó szombatján játszunk, és éppen a református fesztiváli koncert utáni napon, 27-én lesz majd egy koncertünk Huzella Péterrel, a régi Kaláka-taggal közösen. Idén már sok helyen játszottunk, Erdélyben, Tel-Avivban vagy éppen a múlt héten a Délvidéken, az Énekelt versek fesztiválján. Nagyon sok helyen találkoztunk magyar közönséggel, akár Észak-, akár Dél-Amerikában, vagy Európa több helyén, de olyan is van, hogy a közönség egyáltalán nem érti a magyar nyelvet. Sokszor voltunk Japánban, de jártunk Koreában, Mongóliában is, legutóbb pedig Lengyelországban, Varsóban az ottani egyetemistáknak énekeltünk, akik – még ha magyar szakosok is – nem feltétlenül értik árnyaltan a magyar nyelvet. Amikor a magyar nyelvet nem értőknek játszunk, akkor az a legjobb, hogyha jön velünk valaki, aki a helyi közösség lelkiségét ismeri, hogy mit érdemes nekik elmondani, mire figyelve hallgassák azt a verset, és nem az a lényeg, hogy szóról szóra lefordítsák azt, mert azt úgyse nagyon lehet. Nem azt mondom, hogy nincsenek jó fordítások – bár magyarról állítólag sokkal nehezebb idegen nyelvre fordítani, mint fordítva –, de nem biztos, hogy mindig szinkronban vannak a versénekléssel. A vers éneklése ugyanúgy, ahogy a vers felolvasása is, mindenképpen értelmezi ugyanis a verset, lehet, hogy új asszociációs köröket nyit ki, de lehet, hogy egy vers olvasásakor van, aki másra is gondolhat. Viszont nem feltétlenül kell lefordítani a verset. Nekünk, magyaroknak gyakran kisebbrendűségi érzéseink vannak, hogy minket nem értenek. És a franciát mindenki érti? Nem. Idejön egy francia előadó, elmondja, hogy miről szól a vers, aztán hallgassák. Nekünk is így kellene. Az a varázslat, ami számomra a magyar nyelvben van, azt még nem hallottam más nyelvben.

A gondolatai azt juttatták eszembe, hogy vannak versek, amiket Kaláka-dallamra olvasok, mert úgy szoktam meg őket.
Igen, de hát ez ugyanígy van mással is. Próbálja valaki a Himnuszt elszavalni, a dallammal fog eszébe jutni. Velem is előfordult már, hogy amikor valaki verset mondott, hallottam benne a Kaláka-dalt. Egyszer a Müpában voltam, egy koncerten, és megszólalt egy hang mögöttem: „Te, Gryllus – Garas Dezső volt – nekem most föl kellett mondanom a rádióban Tamkó Sirató Károlytól a Tengerecki Pált, és nem tudtam, mert mindig a ti nótátok jutott az eszembe.”

Biztos jó érzés, hogy sok emberre voltak hatással, és rengetegen tanultak önöktől verseket.
Igen, de ez egyrészt nagy felelősség, mert ahogyan Kányádi Sándor bácsi írta, mi kiénekeljük a versből a benne lévő eredeti dallamot, és zenei tálcán nyújtjuk át a közönségnek. Mert megtanulják, és akkor nem lehet akárhogy. Nekünk is voltak már ilyen visszajelzéseink, hogy én nem is tudnék erről a költőről vagy arról a versről. Egyébként korábban meg sokan voltak, akiknek Ady például Latinovits Zoltán hangján szólalt meg, és nem tudtak attól a versértelmezéstől vagy tálalástól elvonatkoztatni. De ugye eredendően a dallam szülte a verset. Ad notam, azaz dallamra. Elég Balassira vagy a trubadúrokra gondolni. Nagyon sok olyan vers van, amit eleve dallamra írtak, mint tulajdonképpen a mai popslágereket is. De elvitathatatlan, hogy van egy függőség néha, főleg a határon túli területeken. Tudom, hogy például Buenos Airesben mennyire szeretnek tőlünk olyan verseket hallani, amit tőlünk ismertek meg, és most már teljesen a sajátjuknak tekintik ezeket, mint például a Dél keresztje alattot Kányádi Sándor bácsitól. És sokszor valóban így van, hogy megtalál valakit a vers egy előadásban, és akkor az úgy marad meg benne.

Kányádi írta, hogy vers az, amit mondani kell. Akkor lehet énekelni is?
Az mindegy, hogy mondani vagy énekelni. Ennek a Kányádi-sornak szerintem az az értelmezése, hogy a vers közege a levegő, nem pedig a papír és a ceruza. A ritmusa, a dallama az élő szóban van. Mert ugye azt is írta Sándor bácsi, hogy mi a Gutenberg óta könyvekbe száműzött verset kiszabadítjuk. Persze, a könyvnyomtatás nagyon sokat tett mindennek a megismertetéséért. De például Weöres Sándor ajánlotta, hogy olvassunk néha olyan nyelveken is verset, amin nem értünk, akkor rajzolódik ki igazából a teste, mert a szavak néha takarják a zeneiséget. Érdemes nemcsak a vers értelmét hallgatni, hanem a zengését is a költészetnek. Ebben a zeneiségben egyébként a magyar nyelv nagyon jó.

Amikor elkezdtek zenélni, gondoltak arra, hogy mekkora hatással lehetnek majd emberek életére?
Egyáltalán nem gondoltunk semmire. Műegyetemista voltam akkor, Vilmos öcsém még gimnazista, Mikó Pista színésznek készült. Összeálltunk és csináltuk. Aztán az úgy menet közben jött meg, hogy de hisz ez fontos, felelősségteljes is. De ez nem olyan teher a mi vállunkon, hogy akkor most nagyon össze kell magunkat kapni, hanem inkább egy örömteli szabadságérzés, hogy ezt csinálhatjuk. Tegnap például két-három éveseknek játszottunk. Néha tényleg rajtunk tanulnak meg verseket vagy akár szavakat. Ez jó érzés. Egyik kedves történetem, hogy van a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? műsorunk, amit mindig adventi időben szoktunk muzsikálni, és egyszer voltunk Gyimesben, a Szent Erzsébet-líceumban, ha jól emlékszem, és a következő évben onnan közvetítették az éjféli szentmisét karácsonykor. És elkezdték énekelni az egyik dalt, amit mi is énekeltünk. Mondtam, hogy ezt máshonnan nem ismerhetik, ha bejátsszák a furulya közjátékot, akkor tőlünk tanulták. És valóban bejátszották. Ahogy most ezek a kedves református gyerekek is énekelték azt a zsoltárt, amit én annak idején írtam. Öröm hallani, de ez felelősség is, mert nem mindegy, mit tanulnak meg tőlünk.

Milyen helye van Istennek a Kaláka pályájában?
Mi egy ökumenikus zenekar vagyunk: két katolikus és két evangélikus, de három „református mama” van a csapatban. Az én anyai nagyapám református lelkész volt, egy kis alföldi faluban, Dobozon szolgált. Múltkor, amikor a Pál apostol-dalaim új kiadásával Gyulán jártunk, jöttek is néhányan Dobozról. Bár nagyapám 1955-ben ment nyugdíjba, még őrzik az emlékét. Én mindenképpen Isten áldását érzem a mi munkásságunkon és a működésünkön is. Nagyon sokszor érezhető, hogy valami olyan segítséget is kapunk, ami talán nehezen lenne értelmezhető csak egyszerűen papírral, ceruzával. De gondolom, ezt mindenki elmondhatná magáról, aki zenével vagy költészettel foglalkozik. Szeretem azt a kifejezést, hogy eszembe jutott, mert ez azt jelenti, hogy eljutott az eszemig, de valahonnan elindult. Meghallunk valamit. Itt is vannak hangok a levegőben, ha a rádiót bekapcsolnánk, akkor egy csomó dolgot lehetne hallgatni. Lehet, hogy a saját agyunk is ilyen adóvevő készülék.

Meghallgatja-e valamelyik fellépőt a Református zenei fesztiválon, vagy nem fér bele az idejébe?
Meg kell mondanom, hogy eléggé nehéz időszakban van ez a fesztivál. Pünkösd is van, meg gyereknap is. Szombaton már délelőtt Veszprémben játszunk, és minden napra több fellépés jut. Nem tudom elképzelni, hogy nagyon sokat ott maradjak, de azért jobbára ismerem a közreműködőket. Nemsokára lesz a Kaláka Fesztivál, a mostani fellépők közül ott is lesznek néhányan, ott valószínűleg hallom majd őket.