A vallásturizmus is bekerült a nemzeti stratégiába

Nemcsak a vallási, történeti, kulturális örökségünk, hanem az Istennel való kapcsolat fontosságát is figyelembe veszi a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia vallásturizmussal foglalkozó része – mondta Steinbach József püspök, aki egyházunk nevében írta alá a dokumentumot támogató nyilatkozatot.

Egyházak képviselői a turizmusfejlesztési stratégia aláírásán

Szontágh Szabolcs, az MTÜ vallási turizmus programigazgatója, Süllei László kanonok, érseki általános helynök, Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Fabiny Tamás evangélikus püspök, Steinbach József református püspök, Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija és Liszka Levente, az MTÜ vallási turizmus szakértője

Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), negyvenkilenc szakmai szervezet és öt történelmi egyház képviselője látta el kézjegyével csütörtökön Budapesten, a Várkert Bazárban a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát támogató nyilatkozatot. Ebben reményüket fejezik ki, hogy „a megrendítően nehéz idők után a közös akarat és a közös célok erőt és lendületet adnak mindannyiunknak, hogy megújítsuk és jobbá, sikeresebbé tegyük a turizmus-vendéglátást”. A dokumentumot a Magyarországi Református Egyház nevében Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke írta alá.

A magyar kormány által elfogadott Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 célja, hogy meghatározza a következő időszakban azt a keretrendszert, amelyben az állam és a piac közösen gondolkodik Magyarország turizmusának jövőjéről. A dokumentumban kiemelt szerep jut a vallási turizmusnak is, ami alatt azokat az utazásokat értjük, amelyek célja a vallási, szakrális műemlékek meglátogatása, vallási rendezvényeken való részvétel, zarándoklat, lelkigyakorlat.

Steinbach aláír.jpg

Steinbach József püspök aláírja a nyilatkozatot

Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Rendkívül fontos, hogy a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiába végre bekerültek a történelmi egyházak is – jelentette ki Steinbach József püspök, aki szerint ez a dokumentum alapos, komoly munka, és nemcsak a vallási, történeti, kulturális örökségünket veszi figyelembe, hanem az Istennel való kapcsolat fontosságát is. A vallási turizmus segíti az egyén lelki és hitbéli fejlődését is, illetve missziós célokat is szolgál, hiszen olyan terület, ahol „nem csak magunkkal foglalkozunk”, hanem tudunk nyitni mások irányába, például táborok szervezésével. Az sem elhanyagolható szempont, hogy több lehetőségünk lesz a turisztikai pályázatokon, és ez sokat segíthet az egyházi fenntartású szálláshelyek, konferencia-helyszínek felújításában – mondta a püspök.