A szövetség teológiája

Sok szövetségről hallunk az Ószövetségben. Olvashatunk a szövetségről, amelyet Isten kötött Noéval a szivárvány jelével az égen, az Ábrahámmal kötött szövetségről, amelynek jele a körülmetélés volt, illetve arról a szövetségről, amit a Sínai-hegyen Mózessel kötött Isten. Ugyanakkor olvashatunk Jeremiásról, aki egy új szövetségről beszél, arról az új szövetségről, amelyet a felső szobában, amikor Krisztus a kivégzése előtti este tanítványaival ünnepelte a húsvétot, megalapított. Ez az új szövetség az ő vére által köttetett. (Lk 22,20) Az új- és ószövetségi felosztás mindenki számára ismerős. Látható, hogy a szövetség újra és újra előkerülő eleme az isteni kijelentésnek. A református teológiát a szövetség teológiájának is szokták nevezni, ennek oka pedig az, hogy kulcsfontosságúnak tekinti ezt a motívumot a Szentírásban, amely szerint Isten szövetségek által vitte véghez a megváltás csodáját.

Voltak, főként református teológusok, akik három fő szövetséget különböztettek meg az üdvtörténet egészében. Ezeket fogjuk most sorra venni.

Az első a megváltás szövetsége. Ez a szövetség azonban először nem az emberekkel köttetett. Arra az egységre utal, amely az örökkévalóság óta létezik, és amelyben a Szentháromság örök személyei, az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szentlélek Isten elhatározták teljes egységben, hogy a megváltás munkáját végbe viszik. Ezen szövetség hangsúlyozása azért lett lényeges, hogy elkerüljék azt a tévedést, amely az egyháztörténelemben többször előfordult, miszerint az Atyának és a Fiúnak nem egy az akarata, egyet nem értés van közöttük. A megváltás nem arról szólt ugyanis, hogy a dühös Atyát kiengeszteli a Fiú a saját ötlete szerint, mintha az egész megváltás nem az Atya akarata is lett volna már a kezdetektől fogva. Azt a tévedést is helyreteszi, amely szerint Krisztus rosszkedvűen, magát olyan dologra rávéve, amelyet nem akar tenni, végezte küldetését. A Gecsemáné-kertben elmondott Jézusi mondatnak – „Múljon el tőlem ez a pohár (…) Mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd” (Lk 22,42) – nem az volt az értelme, hogy kénytelen-kelletlen beleegyezett az Atya akaratába, hiába akart ő mást, hanem az, hogy ha ez az Atya akarata és erről megbizonyosodott, akkor azt teljes meggyőződéssel véghez is viszi. Hiszen korábban azt mondta: „Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.” (Jn 4,34) Ezen túl a IV. századi niceai hitvallás – amelyet egyetemesen vall minden keresztyén felekezet – kijelenti, hogy miután Krisztus elvégezte megváltó munkáját és felment a mennybe, az Atya és a Fiú együtt küldte el a Szentlelket a világba, hogy általa a megváltás munkája valóság lehessen az emberek életében.

Az értelme ezen szövetség megkülönböztetésének az, hogy megmutassa: mindenek megteremtésétől kezdve az ember megváltásáig minden a Szentháromság Isten egységes munkája volt. Együtt munkálkodva végezték el mindezt.

Ez a szövetség a református teológiában arra a szövetségre utal, amelyet Isten kötött Ádámmal az Éden kertjében. Ebben a szövetségben Ádám azonban nemcsak magát, hanem az egész emberiséget képviselte. Miután megteremtette Isten Ádámot és Évát, szövetséget kötött velük, amelynek az volt a feltétele, hogy ne egyenek a jó és rossz tudásának fájáról. A szövetség ígérete pedig az örök élet volt Istennel közösségben. Ádám és Éva cselekedete határozta meg tehát azt, hogy mi lesz a sorsuk. Az ő cselekedeteiken múlt ez, ezért volt ez a cselekedetek szövetsége. Ádám és Éva elbukott, megszegték ezt a szövetséget, és az Isten által kijelentett feltételek szerint meg is haltak.

R.C. Sproul neves amerikai református teológus ezen a ponton egy fontos gondolatot fogalmaz meg: „Olyan kultúrában élünk, amely tele van olyan versengő vallásokkal és szekuláris emberekkel, akiknek semmi közük a keresztyénséghez. Gyakran megkapom a kérdést: »Ezek az emberek is Isten szövetségében vannak?« Erre válaszolva szeretem azt a kérdést feltenni, hogy »Ezek az emberek, emberek?« A Biblia állítása szerint a szövetség Isten és az egész emberiség között köttetett. Lehet ezt a szövetséget tagadni, tudomást nem venni róla, egy dolgot nem lehet, mégpedig érvénytelenné tenni. Az egyik ok, amiért Isten ítélete mindannyiukra jogosan vár, az, hogy mind megszegtük az ő törvényét. Mindannyian megszegtük ezt az első szövetséget. Mind megtagadtuk, hogy őt dicsőítsük, tiszteljük és hálával éljünk neki. Cselekedeteinkkel mindnyájan vétkeztünk ellene. Az egész világot szövetségszegők népesítik be. Krisztus egy ilyen világba küldetett, amelyben mindenki megszegte az Atya törvényét, a cselekedetek szövetségét.”

Isten Ádám szövetségszegésére kegyelmesen, a kegyelem szövetsége megalapításával reagált. Eltakarta meztelenségüket, és ígéretet tett, hogy megváltójukká lesz. A kegyelem szövetsége adatott Ábrahámnak, Mózesnek és a zsidó népnek is. E ponton különbség lehet akár a protestáns vonalon belül is a keresztyének között. Vannak ugyanis, akik úgy gondolják, hogy lényegi különbség van a között, hogy miként mentette meg Isten az Ószövetségben és az Újszövetségben az embereket. A református teológia úgy gondolja, hogy ugyanúgy kegyelemből üdvözültek a zsidók is az Ószövetségben, mint ahogy a keresztyének az Újszövetségben. Ezt Pál apostol érvelésére alapozza a református teológia, amely a Római levél harmadik, negyedik és ötödik fejezetében található. Pál itt amellett érvelt, hogy maga Ábrahám is kegyelem által, a Megváltóba vetett hite miatt igazult meg Isten előtt.

A különbség az ígéret beteljesedésének állapotában volt. Az Ószövetségben élők a megígért Megváltóra tekintettek, benne bíztak, és a belé vetett hit által igazultak meg. Az Újszövetség népe, visszatekintve a Szabadító által elvégzett munkára, magára a Szabadítóra tekint. A megváltás ugyanaz, a különbség az, hogy sokkal mélyebben ismerjük a részleteket, sőt ezt tényként látjuk a történelemben. Krisztus műve elvégeztetett. Ha valaki megszegi a cselekedetek szövetségét, márpedig ezt mindenki megszegi, az egyetlen módja annak, hogy Istennel helyreálljon a közössége, kegyelem által van. Mi adósok vagyunk, akik nem tudjuk kifizetni az adósságot. A cselekedetek szövetsége szigorú volt. Tökéletességet követelt. Elbuktunk. Azóta kegyelemre volt és van szükségünk. A kegyelem és cselekedetek szövetsége közti különbségtétel tehát az evangéliumot magát segít jobban látni.

Az Újszövetség Jézust az új Ádámként írja le. Ő az új emberiség, aki véghezviszi azt, amit Ádámnak nem sikerült megvalósítania. Az első ember engedetlensége miatt a világ tönkremegy, a második ember teljes engedelmessége által helyreáll. Krisztus megváltja népét azáltal, hogy elnyeri azokat az áldásokat, amelyeket Isten ígért eredeti teremtményeinek. Krisztus ezt tökéletes munkájával érte el, ami azt is jelenti, hogy az eredeti szövetséget is betöltötte, megtartotta azt, amit mi emberek sosem voltunk képesek. A cselekedetek szövetségében is tökéletesnek bizonyult, és ezzel együtt biztosította nemcsak a zsidóknak, hanem minden népnek a kegyelem szövetségét. Ez az a szövetség, amelyben Isten ingyen adja a kegyelmét az arra teljesen rászoruló bűnösöknek, mint mi.