Néhány nappal ezelőtt ünnepeltük a református egység napját a kálvinista Rómában és szerte a világon. Ismét nagy és vegyes gyülekezet vett részt a debreceni programokon, de úgy gondolom, azok is, akik nem mentek el erre az alkalomra, otthon, saját gyülekezeteikben a kiadott liturgiát, imádságot alkalmazva egy szívvel és egy lélekkel voltak az ünneplő közösség részei.
Az átélt pillanatokról az első pünkösdi közösség juthat az eszünkbe, hiszen Jeruzsálem utcáin is csak úgy hömpölygött a sokféle nemzetből, különböző szokásokból érkező zarándokok tömege, amelyből a Lélek ereje által egy közösség, egy gyülekezet született.
Azonban mielőtt a jól ismert pünkösdi gyülekezetről, illetve annak születéséről gondolkodnánk, tegyünk meg még egy lépést az időben visszafelé, és vizsgáljuk meg azt az időszakot, amely az Úr Jézus mennybemenetele és az egyház születése között rejtőzik. Fontos és egyben kritikus periódus ez a tanítványok életében. Jézus már nincs közöttük, a Szentlélek pedig még nem töltetett ki rájuk.
Három jellemzőt emelek ki magatartásukból. Az első meghatározó tényező, hogy a tanítványok Jézus mennybemenetele után is közösségben maradnak. Nyugodtan mondhatnák azt, hogy itt a vége, menjünk az utunkra, azonban mégsem mondják, hanem visszatérnek Jeruzsálembe, és felmennek a közös szállásra. Azaz Jézus távollétében is további életközösséget vállalnak egymással. Asztalközösségben, hitközösségben együtt folytatják életüket. Közösségben voltak, ráadásul egységes közösségben. Ez a második fontos jellemzője magatartásuknak. Pedig igencsak különbözőek voltak. Fel is sorolja a Szentírás mind a tizenegy tanítvány nevét, és még megemlít néhány asszonyt is, akik ezekben a napokban velük voltak. Halászok, vámszedők, hangadók, hitetlenek, hitben járó asszonyok ugyanott, ugyanazzal a céllal, egységben.
Ráadásul ebben az egyszerű, csendes közösségben imádsággal készülnek a Szentlélek kitöltetésére. Jézustól megtanulták, hogy a kitartó fohászkodás eredménnyel zárul, ezért felkészülnek a várható, de előre elképzelhetetlen eseményekre, és az imádság szárnyain már most Urukhoz kapcsolódnak.
Ez a kis közösség a pünkösdi gyülekezet, s így a mi saját gyülekezetünk előképe is egyben. Mert ha azt mondjuk, hogy pünkösd az egyház születésnapja, akkor talán az is megfordulhat a fejünkben, hogy ez a néhány napos időszak az egyház fogantatása vagy magzati fejlődése. A tanítványok csendes, egységes közösségben imádkoznak.
Urunk azt üzeni, hogy a megszokott ünnepi előkészületek mellett tanuljunk a várakozó tanítványoktól, és jellemezze életünket az ő magatartásuk. Legyünk egymással közösségben, törekedjünk gyülekezeteink egységére, ne feledkezzünk meg az imádságos felkészülésről. Adjunk hálát azért, hogy az Úr Jézus megváltó szeretetéért már életünk földi szakaszában is ehhez a nyájhoz tartozhatunk, és éljünk úgy ezzel a lehetőséggel, hogy majd a mennyei dicsőségben, az igazi egységben is ott lehessünk az őt magasztalók seregében!
Andrássy Gergely
Az írás megjelent a Reformátusok Lapja pünkösdi számában.