Luther Márton wittenbergi szerzetest bátor lépésre indította az Isten 1517 októberében. Az egyetem teológustanára úgy döntött ugyanis, hogy a vártemplom kapujára kifüggeszti azokat az elképzeléseit, amelyek megvalósításától az akkori egyház reformját várta. A forradalmi változások Európában lavinaként söpörtek végig, Angliától Erdélyig éreztette hatását a német egyházújító tette. A híressé vált kilencvenöt pont ismertetésének napján emlékeznek meg a protestáns közösségekben a reformáció ünnepéről.
Luther Márton lépése után főleg német és skandináv területeken rengeteg ember vált a reformátor követőjvé. Azonban hamar kialakultak a lutheránus irányzatnál radikálisabb nézetek is, így lettek követői például az anabaptistáknak, akik a többi között az újrakeresztelést hirdették. Az események Svájcban is mélyreható változásokat hoztak, itt elsősorban Kálvin János alapított új egyházi közösségeket, követőit később reformátusoknak nevezték el. Kálvin híressé vált nézetkülönbségen volt Szervét Mihállyal, aki a Szentháromság-tagadó irányzatot képviselte, miközben Angliában újabb felekezet bontakozott ki VIII. Henrik nyomán, az anglikán egyház. Hogyan hatottak ezek a nézetek, forradalmi változások az éppen ekkor történelmünk egyik legnagyobb krízisét, a három részre szakadást elszenvedő hazánkra?
VÁLSÁGOS HELYZETBEN
Közép-Európa s benne Magyarország nyitottan fogadta az új tanokat. Hazánkban a következő száz év során a lakosság több mint nyolcvan százaléka protestánssá vált. Ráadásul itthon – igaz, nem döntő mértékben – az is segítette ezek terjedését, hogy a berendezkedő török hódítók számára a vallási hovatartozás alapvetően közömbös volt, az Oszmán Birodalmat az adók menetrendszerű befizetése érdekelte. Legalább ennyire meghatározó volt a katolikus egyház akkori helyzete: nem az újkor hajnalán élte virágkorát. A törökellenes harcok rányomták a bélyegüket az egyház működésére, köztük a történelmünk egyik mérföldkövének tekintett mohácsi csata, csak ebben hét püspök (köztük két érsek) vesztette életét. Az ország ráadásul a kibontakozó polgárháború – Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János küzdelme a királyi címért – éveit nyögte, ebben az időszakban nehezen tudtak a főpapok egyházmegyéjük feladataival foglalkozni. A török terjeszkedés végül pár éven belül több fontos katolikus központot is elért, így Kalocsa, Esztergom, Pécs, Vác vagy Csanád az oszmánok kezére került. Az állandó háborús helyzet nagyobb hangsúlyt adott annak, hogy a védelmi erők készenlétben legyenek, ezért az egyházi bevételek egy része is erre ment. A korszak kihívásai összességében tehát komoly próba elé állították a katolikusokat, s egyben lehetőséget teremtettek az új tanok elterjedésére.
PROTESTÁNSSÁ VÁLÓ ORSZÁG
Az új tanítások több hullámban érkeztek Magyarországra, nagy vonalakban leképezve a kontinensre is jellemző térhódításukat. Eleinte a lutheránus tanok jelentek meg, amiben nagy szerepet játszottak – a budai német polgárok és Habsburg Mária királyné erre fogékony udvara mellett – a wittenbergi egyetemen megforduló magyar diákok, akik többnyire Melanchthon nézeteit vették át. Hiába az 1520-as évek szankciói, a hit terjedését nem lehetett feltartóztatni. A Felvidéken és Erdély területén különösen sokan kezdték követni az irányzatot: Kassa, Eperjes, Lőcse és az erdélyi szász területek áttértek a lutheránus hitre. A terjesztésben élen járt Dévai Bíró Mátyás, Szegedi Kis István, Ozorai Imre vagy éppen az egykori ferences Sztárai Mihály. Térítőmunkájuk nyomán a reformáció tanai sikeresen eljutottak egy-egy főúri udvarba, így Perényi Péter vagy Nádasdy Tamás támogatása sokat lendített ügyükön. Szegedi Kis István nevével – aki Luther és Melanchthon tanítványa is volt – nem csak a lutheránus tanok terjesztése kapcsán találkozhatunk. A lelkész több szökés, fogság és menekülés közepette megannyi várost végigprédikált, míg végül az 1550-es években ő lett a helvét hitvallás egyik első magyar követe. A kálvini tanok ugyan némi csúszással jelentek meg hazánkban, viszont néhány évtized alatt igen népszerűvé váltak. Ebben Szegedi Kis István tanítványának, Méliusz Juhász Péternek oroszlánrésze volt, aki debreceni lelkészként az ország keleti részén prédikált és hozta létre a Tiszántúli Református Egyházkerületet, illetve dolgozta ki a Debrecen-Egervölgyi Hitvallást. Közben nemcsak katolikusokkal és lutheránusokkal kellett vitákat folytatnia, hanem a kezdetben Kálvint követő, később Szentháromság-tagadó Dávid Ferenccel is. A reformáció helvét irányzata végül az egész társadalomban – nemes, polgár, paraszt, végvári katona – gyökeret vert, főként az ország török uralta középső részein, valamint Partiumban és Erdélyben.
Erdély, a béke szigete. 1568 januárjában Erdélyben elfogadták a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot. Az országgyűlés döntése alapján négy felekezet – katolikus, evangélikus, református, unitárius – egyenjogúnak számított, mindez azokban az időkben, amikor Európában épp tombolt a vallásháború. A törvény alapján mindenki eldönthette, hogy az említett felekezetek közül melyikhez szeretne tartozni.
A RADIKALIZMUS ÚTJÁN
Ahogy Európában, úgy Magyarországon is elterjedtek a reformáció szélsőségesebb irányzatai. Anabaptista volt például Fischer András vértanú, aki töretlen munkakedvvel, felesége társaságában prédikált egész Felső-Magyarországon. Őt Krasznahorkán érte utol a vég, megkínzása után a település várkapitánya ledobatta a várbörtön tetejéről. Az unitárius (Szentháromság-tagadó) irányzat is megvetette a lábát, ami Dávid Ferencnek köszönhető. Katolikusnak született, majd evangélikus püspök lett, később azonban felvette a református hitet, de ezt is maga mögött hagyva az unitárius vallás követőjévé vált. Hatására János Zsigmond magyar uralkodó maga is áttért, az ő uralma alatt nem voltak veszélyben a protestáns hívők Erdélyben.
János Zsigmond Szapolyai János magyar király fiaként látta meg a napvilágot és lett II. János néven magyar uralkodó az éppen három részre szakadó országban. A kettős királyság – merthogy vele párhuzamosan a Habsburg-család is magáénak tartotta a királyi címet – végül 1570-ben ért véget, amikor János Zsigmond lemondott, és csak Erdély fejedelme lett. Már ezt megelőzően támogatta a tordai vallásbékét, ő maga – miután belekóstolt más protestáns irányzatokba is – az unitáriusnál kötött ki. Ezzel János Zsigmondot az egyetlen ilyen vallású uralkodóként tartjuk számon a történelemben.
KULTURÁLIS HATÁSOK
A vallási sokszínűség kialakulása csak az egyik eredménye volt a XVI. században kibontakozó folyamatnak, amelyet itthon is az ellenreformáció követett. Az eseményeknek számos jelentős kulturális következménye volt. Ide tartozik a magyar nyelvű írásbeliség fejlődése, zsoltároskönyvek és röpiratok mellett Sylvester János Újszövetsége és Károli (mai mértékadó vélemények szerint helyesen: Károlyi) Gáspár bibliafordítása is ezt szolgálta. Utóbbi – amely valamikor az 1570-es években kezdődött, és végül 1590-ben készült el – a Károli vezette csapatmunka eredménye és a korszak egyik legnagyobb nyomdai teljesítménye lett. A magyar nyelv hitviták, kiadványok általi fejlődése is lényeges a három részre szakadt országban, hiszen a külön területeken élő magyar nép összetartó erejét jelentette. Több nyomdát alapítottak ebben a korszakban, elsőként Nádasdy Tamás sárvári birtokán, de később más városokban is (Sárospatak, Debrecen stb.). Ezek a latin, illetve német nyelven készített munkák mellett már magyar műveket is ki tudtak adni. Károli Gáspár fordítását Vizsolyban nyomtatták ki, hétszáz-nyolcszáz példányban. A reformáció fontos kulturális hozadéka volt az iskolahálózat fejlődése, Debrecentől Sárospatakon át Pápáig alapítottak tanintézményeket. A fiatal tanulni vágyók a hazai oktatás után külföldi egyetemeken művelődhettek tovább, Wittenberg, Bologna, Padova vagy éppen Krakkó kedvelt célállomássá vált. A peregrináció jelentősége abban állt, hogy a külföldön megszerzett tudást itthon adhatták tovább a vándordiákok. Isten Igéjének átadása és befogadásának megkönnyítése (pl. a művelődés által) a magyar reformátorok számára is küzdelmes, nehézségekkel teli feladat volt. Volt, aki vértanúvá vált, voltak üldöztetések, bebörtönzések, de törekvéseik lassan célba értek. Szegedi Kis István ismert egyházi éneke a prédikátorok lelkületébe is betekintést ad: „Jövel, Szentlélek Isten, / Tarts meg minket Igédben, / Ne legyünk sötétségben: / Maradjunk igaz hitben.”
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!