A pápával találkozott Fekete Károly püspök Rómában

A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke egy ökumenikus delegáció tagjaként utazott az olasz fővárosba és a Vatikánba.

fekete_karoly_papa

Fotó: dr. Törő András és a Vatican Media

Magyarországon egyedül Budapesten és Debrecenben van három keresztyén felekezet püspökségének is székhelye. A református, a római katolikus és a görögkatolikus püspökök kifejezetten jó viszonyt ápolnak egymással, minden hónapban találkoznak legalább egy beszélgetés és imádság erejéig – számolt be a ttre.hu.

Emlékezetes, hogy még 1991-ben II. János Pál pápa Debrecenben, a 17. században gályarabnak elhurcolt protestáns prédikátorok emlékoszlopán helyezte el a felekezetközi megbékélést jelképező koszorút.

A reformáció 500. évfordulóján, 2017-ben Fekete Károly református püspök, Palánki Ferenc római katolikus püspök és Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita együtt utaztak el Genfbe, ahol Olaf Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának akkori főtitkára fogadta őket. Az ökumenikus utazásokból rendszert szerettek volna csinálni, de a koronavírus-járvány közbeszólt, így csak idén kerülhetett sor a tervezett római látogatásra.

A püspökök a látogatás alkalmával részt vettek Ferenc pápa általános audienciáján is. A katolikus egyházfő ebből az alkalomból elmondott katechézisének középpontjában az imádság állt. Kiemelte, hogy az imádkozó ember kapcsolata elmélyül Istennel, és ez a boldogság igazi forrása. Megemlítette a gazdag ifjú történetét is az Újszövetségből, aki az evangélium szerint szomorúan hagyta ott Jézust, mert nem tudott elszakadni vagyonától, hogy a Megváltót kövesse.

A tanítás meghallgatása után a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Debrecen-Nyíregyházai Egyházmegye megyéspüspöke, valamint a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája találkozott Ferenc pápával. A magyar egyházi vezetők egy, a II. János Pál pápa 1991-es debreceni látogatását bemutató, egyedi díszkötésű albumot ajándékoztak Róma püspökének. A pápa örömmel fogadta az ajándékot, és magyarul is köszöntötte a küldöttséget. A katolikus egyházfő megerősítette afelőli szándékát, hogy hamarosan Magyarországra szeretne látogatni.

vatikáni_látogatás_fekete_károly

Fotó: dr. Törő András és a Vatican Media

A római látogatás során a delegáció a Pápai Magyar Egyházi Intézet vendégszeretetét élvezte. Emellett találkoztak Kurt Koch bíborossal, a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács elnökével, aki felhívta a figyelmet a niceai zsinat (325) és az Augsburgi Hitvallás (1530) közelgő évfordulóira, amelyek jelentős ökumenikus események lesznek. A debreceni püspökök meglátogatták a Collegium Germanicum et Hungaricumot, a Szent Atanáz Kollégiumot és az Orientale Intézetet is. Találkoztak az intézményvezetőkkel, valamint beszélgettek az intézetekben tanuló magyar kispapokkal is. Az utazás programjába egy Habsburg–Lotharingiai Eduárddal, Magyarország szentszéki nagykövetével való találkozó is belefért.