A mérce és tekintély jelentősége

Az élethez kellenek mércék, viszonyítási pontok, mérési skálák. Általuk tudjuk értelmezni a világot. Ezért alakítottuk ki a mértékegységek nemzetközi rendszerét, vagyis az SI-alapegységeket. Hét alapmennyiséget tart számon: (1) az időt (alapmértékegysége a másodperc); (2) a hosszúságot (méter); (3) a tömeget (kilogramm); (4) az áramerősséget ( amper); (5) a hőmérsékletet (kelvin); (6) az anyagmennyiséget (mól) és (7) a fényerősséget (kandela). Az SI-mértékegységrendszerek segítségével képesek vagyunk értelmezni, összehasonlítani a fizikai történéseket és következtetéseket levonni. Milyen skálához, milyen mércéhez, milyen tekintélyhez kell azonban akkor nyúlnunk, ha az emberi élet értelmét vagy a világ értelmét kívánjuk megmérni? Ehhez is találunk mércét, viszonyítást, egyfajta lelki-értelmi SI-alapegységeket. De itt nincs egy minden ember által elfogadott skála, egészen különféle mércék találhatók. Pál apostol ezeket a különféle értelmi mércéket foglalja össze, amikor azt mondja az első korinthusi levélben: „Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. [...] És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt az Isten ereje és az Isten bölcsessége.” Az apostol ezzel nem azt állítja, hogy a krisztusi hit értelmetlen és logikátlan. Azt hangsúlyozza, hogy a keresztyénség és a nem keresztyénség más-más keretben nyeri el az értelmét. Más a mérce, a viszonyítás az egyik és a másik esetben. A nem keresztyén világban két folyamatos próbálkozást találunk. A zsidóság jelet vár, olyat, amelyet ő maga megfelelőnek tart. A mérce nála van. A görögök pedig keresik az értelmet és a bölcsességet a saját emberi lehetőségeikkel. A mérce szintén náluk van. Az erkölcsi és technikai-filozófiai teljesítmény nem más minőség, hanem ugyanannak az emberközpontú mércének két variánsa. Ma egyre többet hangsúlyozzák a tekintély válságát. Ezen azt értjük, hogy kezd eltűnni, ami csak részben igaz. Mivel nélküle nincs emberi élet, ez a fajta tisztelet nem eltűnik, hanem átalakul. A külső emberi respekt az egyén belső tekintélyévé válik. Megszűnik a szülői tekintély, az idősebbé, a különféle felelősséget vállalóké, a nemzeté, és megszűnik az általános emberi tekintély is. Ugyanakkor ez a válság elsősorban egy korábbi mércéé – azt is mondhatnánk, hogy a keresztyén hité. Nem arról van szó csupán, hogy az Istentől távolodó ember már nem tudja, kicsoda Jézus Krisztus, nem ismeri a Szentháromságot és a Bibliát, nem érdekli a keresztyénség, és nem tartja magát klasszikus értelemben vallásosnak. Hanem arról: idővel nem fogja felismerni azt sem, hogyan működik az Isten által teremtett természet. Pontosabban tagadni fogja a természet működésének a rendjét. A Teremtőtől való távolság rendetlenséget okoz a hitben: az igaz Isten helyett az ember hamis istenek előtt borul le. Rendetlenséget okoz az emberen belül is, mert rosszindulatúvá, ingerültté, önzővé, szeretetlenné – vagyis embertelenné válik. Összevisszaságot támaszt az emberi kapcsolatokban. Az emberek elhagyják azokat a természetes kapcsolatokat, amelyek a szaporodással, az Isten által teremtett természet működésével összhangban állnak, és idegen szexuális normák jelennek meg. Istentől távolodva az egységes világ elkezd darabjaira hullani. Lehet, hogy egyvalamiről mindent tudni fogunk, de az egészről, továbbá hogy mi annak az egynek az értelme önmagán túl és az hogyan illeszkedik a nagy egészhez, már semmit. Az Istennel való kapcsolatunk nemcsak a hitéletünket érinti, hanem áthatja az élet teljességét. Vagyis minden kérdésnek van teológiai, bibliai, Istennel kapcsolatos következménye. Isten minden helyzetre nézve meghatározó. Fordítva is igaz: Isten megoldása, az evangélium nemcsak a hitünket változtatja meg, először nyilvánvalóan azt, hanem az életünk teljességét. Ezzel a mércével azonban csak egy esetben van értelme mérni, ha Jézus valóban feltámadt a halálból. Ha a feltámadás igaz, akkor mindent „Istennel kell megmérnünk”.

A szerző a Balassagyarmati Református Egyházközség lelkipásztora.