A megbocsátás ereje a közösségben

Mintha vékony gyökerek lennének! – tanácskozunk a fotóssal az autóban az előttünk haladó traktor rakományáról. És valóban, hiszen Létavértes a tormatermesztéséről ismert. A város Nagyléta és Vértes községek egyesítésével jött létre még 1970-ben. A régi gyülekezetek megmaradtak, így két református, két görögkatolikus és egy római katolikus templommal is büszkélkedhetnek az itteniek. A településen 6795-en élnek, és majdnem egyharmad a reformátusok aránya, olvasható ki a népszámlálás adataiból. Érdekes, hogy a lakosság ugyanennyi százaléka hallgatta el felekezeti hovatartozását.

Ahogy Hadházi Tamástól, a Nagylétai Református Egyházközség lelkipásztorától, a Debreceni Református Egyházmegye esperesétől a nagylétai városrész templomában megtudjuk, a településnek központi szerepe van a kistérségben: járóbeteg-rendelője, mentőállomása és tűzoltósága is van. A választói névjegyzékben ötszázhetvenen szerepelnek. – A vasárnapi istentiszteletek látogatottságának száma hetven és százhúsz fő között ingadozik, a nyári munkáktól és az őszi betakarítástól függően, hiszen ez a település a mezőgazdaságból él. A tormát október végén, november elején kezdik felszedni, időt és kézi munkát igénylő feladat. Hetekig tisztítják, válogatják, a vékonyabb dugványokat előkészítik a következő évre. Testvéreink többsége ezzel keresi a kenyerét, ezért a legtöbb programunkat adventtől pünkösdig rendezzük meg – magyarázza a lelkipásztor a város falusias jellegét.

A gyülekezet meghatározó csoportjai a presbitérium, az énekkar, a kisgyermekes családok köre és a nappali klub. A nagylétai reformátusok együtt járnak el nyaralni, a Covid-járvány kezdetéig tizenöt európai országba látogattak el, a többi között Hollandiába, Olaszországba, Ausztriába, de jártak már Monacóban is. A pandémia megszakította a kirándulássorozatot, azóta csak kisebb utakra vállalkoztak, főként a presbitériummal. Az utazások gyülekezetre gyakorolt hatása a lelkipásztor szerint áttételes, ellenben elmondható, hogy családiasabbá formálták a közösséget, és többen is ezek révén csatlakoztak hozzájuk. Berekfürdői lelki hetük pedig az idősebbeket és a kisgyermekes családokat szólítja meg – az utóbbiak alkalmait Hadházi Tamás vezeti, nemrég Mezőkövesden tartottak családi hétvégét.

A település legnagyobb munkáltatói a református és a görögkatolikus egyházközségek. – Közel kétszáz munkahelyet biztosítanak. Tizenkét éve vettük át az önkormányzattól az idősotthont és a hozzá tartozó szolgáltatásokat, itt szinte kizárólag a saját gyülekezeti tagjainkról gondoskodunk. Némelyek a nappali klubon keresztül csatlakoztak hozzánk. A testvérek szelíden unszolták egymást: „Ha kirándulni el tudsz jönni, gyere el velünk a templomba is!” A szolgáltatásokban nem evangelizálunk közvetlenül, de szeretetteljes gondoskodást kapnak az idősek, és ez is része a missziói parancsnak. Naponta több mint háromszáz létavértesi lakosnak segítünk valamilyen formában – részletezi a gyülekezet vezetője.

Nagylétán a bibliai történetek nemegyszer bábokon keresztül elevenednek meg. Legutóbb tavaly nyáron volt bábtáboruk, ahol a Nóé bárkája előadására készültek fel a hittanosok, de színpadra vitték már Dávid és Góliát történetét, valamint Jézus csodáit is. – Általában a felnőttek játszanak a gyermekeknek, hogy egy-egy tanulságos történettel megszólítsák őket. Ez fordítva is működik? – kérdezem. – Az előadás mindenképpen lelki élmény, ám másképpen is hat: a gyerekek révén a szülők eljöttek a templomba, a presbiterek készítették a díszletet, amelyet egy nyugdíjas óvónő és segítői festettek ki – eleveníti fel az összefogást a lelkipásztor.

A templom miliőjét a világosra visszafestett szószék határozza meg. Az úrasztalán képes Szent Biblia fekszik kinyitva, Károli-fordítás. Erről eszembe jut Hadházi Tamás egyik korábbi kijelentése: „Isten Igéje – a tartalom a legszebb formát, külsőséget igényli és követeli meg!” A lelkipásztor veszi a lapot, és úgy folytatja: – Némelyek szerint egyedül az igei üzenet számít, nem szükségesek a külsőségek, pedig Isten házának otthonosnak és szépnek kell lennie, nem csak a mai ember igényessége miatt. A mondás szerint: „A templom legyen az otthonunk, és az otthonunk is legyen templom.” Az elmúlt hetekben olvastuk Az apostolok cselekedeteiből, hogy Pál Tróászban későig prédikál, egy Eutikhosz nevű ifjú pedig elalszik, kiesik az ablakból a harmadik emeletről, Pál azonban visszaadja az életét, Isten csodát tesz. A történet elején ez áll: „Sok lámpás volt abban a felső szobában…” Az emberek készültek az alkalomra, tudták, hogy huzamosabb ideig lesznek együtt, és ehhez minden külső körülményt biztosítottak. Akkoriban mécseseket gyűjtöttek, ma más teendőink vannak. Áldásnak élem meg, hogy nemcsak itt, de az egyházmegye többi gyülekezetében is felújítottuk az épületeinket. Ez örökös küzdelem, hiszen néhány évtized múlva újra kell kezdeni mindent – mondja kissé szomorúan az esperes.

A nagylétai reformátusok sokféle zászlót tartanak a templomban, de közülük egy molinót még a gyülekezeti hétre is magukkal visznek. – Pappné Győri Tünde óvónő készítette, rajta a templom és a Szivárvány bábcsoportunk jelképével, ő ugyanis a vezetőjük. Amikor Berekfürdőre megyünk, magunkkal visszük, kiakasztjuk, hogy az idegenek is lássák hovatartozásunkat. Reggeli áhítataink olyankor egy-egy képről szólnak, ezeket a hozzájuk tartozó Igével szintén kifüggesztjük, így jobban rögzül az üzenet – magyarázza az esperes, akinek a szavaiból arra következtetünk, igyekszik minden kézzel fogható dolgot is megragadni, hogy a lelki tartalom eljusson a szívekhez. – Sosem fogalmaztam volna így, de csakugyan, a legidősebbeket is arra buzdítom, hogy mivel Isten Igéje a telefonunkon keresztül érhető el legkönnyebben, legyen letöltve az énekeskönyv-, a biblia- és a Csendes percek nevű alkalmazás – hangsúlyozza.

A gyülekezeti házban kis csengettyűk játéka köszönti a belépőt, igaz, csak egy réz szélcsengő, de a hatás különleges – a harang értünk szól. Balogh Imrénével leülünk beszélgetni, az elválasztófal mögött csészék, kanalak, tányérok koccannak finoman, ahogy a lelkészné vendégül látja a gyülekezeti tagokat. Juci néni férje halála után vált aktív szolgálóvá először pénztárosként, majd presbiter és énekkaros lett. – Fokozatosan jöttem rá, hogy lelki támaszra van szükségem. Klubtag is vagyok, megértő ez a közösség, szeretjük egymást, ha hiányzik valaki, azonnal keressük telefonon: „Mi történt, miért nem vagy itt?” – árulja el az özvegy.

A gyülekezeti terem asztalán kézzel írt lapok hevernek. Hadházi Tamásné Esze Emőke az imént készülődött a hittanosokkal a karácsonyi előadásra. Maga írja a forgatókönyvet, a szentesti eseményeket játsszák el, nem modernizálja a történetet. – Így a kétezer évvel ezelőtti valóságot ismerhetik meg azok is, akik évente csak egyszer jutnak el templomba. Az angyalok és a pásztorok szerepe a legnépszerűbb, ezzel ellentétben Mária és József alakítására már nehezebben találok jelentkezőt. A 9–12 éves fiúk nem szívesen vállalják a férj szerepét. A gyerekektől sok időt vesz el a szövegek, énekek megtanulása és a próbák, pedig délután és este is leterheltek: szakkörökre járnak, versenyekre készítik fel őket, úsznak. A hétvégéik is sokszor foglaltak. Ezért segítséget kértünk az iskolától, ahol heti két reggeli órát szabaddá tettek a színdarabban szereplő diákok számára, hogy készülhessünk – magyarázza a lelkészné és kórusvezető. Az énekkar átlagéletkora mintegy hatvanöt év. Emőke szerényen jegyzi meg, hogy nem is nevezné kórusnak, inkább olyan húszfős csoportnak, amelynek tagjai szeretnek énekelni. Már hagyomány, hogy advent első vasárnapján zenés áhítatot tartanak, idén tizenöt dicsőítő éneket adtak elő, a műsort versekkel tették változatossá, majd a gyülekezet a templomkertben átadta a betlehemesét. Saját készítésű, ember nagyságú bábokból áll, egyik évben a bölcseket, másikban a pásztorokat öltöztetik fel. Az alkalmat szeretetvendégséggel zárták. Arra a kérdésemre, miért van szükség a várakozás ünnepi megkezdésére, így válaszol: – Keresztyénként is szükségünk van emlékeztető jelekre, hogy a zűrös, zajos világban akkor se felejtsük el az advent kezdetét, amikor bajban vagyunk, vagy amikor összecsapnak a hullámok a fejünk felett – részletezi.

Mint a lelkésztől megtudjuk, a gyülekezet jelentős százaléka nyugdíjas, közülük többen egyedül élnek. A gyülekezet vezetői szerették volna, hogy ne csak a templomban találkozzanak, hanem kötetlenebb formában is, ezért megszervezték a nappali klubot, amelyet Hadházi Tamásné Esze Emőke vezet és áhítattal kezd. Úgy véli, bensőséges kapcsolatot mutat, hogy az igei tanításhoz hozzászólnak a testvérek, azaz el merik mondani a véleményüket. Az ünnepre készülve adventi koszorúkat, asztali díszeket készítenek. – Nemcsak megosztják egymással a problémáikat, a velük történteket, hanem meg is hallgatják egymást. Szeretik a Budapesti Operettszínház előadásait, ezért a férjem gyakran szervez kirándulást nekik, megnézünk valamilyen nevezetességet, ebédelünk, majd jön a felhőtlen szórakozás.

Szeptembertől új beosztott lelkipásztor szolgál a nagylétai reformátusok között, így a tavaly elindult ifjúsági csoportban is, Novák Miklós. – A tinédzserek többsége Debrecenben tanul, létavértesiként mégis igénylik egymás társaságát. Amikor kéthetente, a rohanás és a különféle programok között sikerül összejönniük egy-másfél órára, beszélgetnek és nem telefonoznak. Minden korosztály a maga módján nyitott Isten Igéjére, feszegetik a határokat, ám tisztelettudók maradnak. Figyelemre van szükségük, a hittanóra pedig jó lehetőség Isten szeretetének a közvetítésére. Ha rosszak a családi körülményeik, vagy sokat veszekednek otthon, és nincs kinek elmondani a mély gondolataikat, problémáikat és örömeiket, akkor az órán teszik meg. Ez a nyitottság Isten Igéje iránt is kézzelfogható, főleg az idősebbekben, ám a kicsik is figyelnek és kíváncsiak – osztja meg tapasztalatait a beosztott lelkipásztor, aki az óvodától a nyolcadik osztályig tart hittanórákat.

Papp Sándor tizenöt évig volt főgondnok, úgy véli, könnyebb a szolgálatot felvenni, mint letenni, azonban nyomatékosítja, hogy át kell adnia a munka lehetőségét a fiataloknak. Szolgáljanak ők is! – Az esperes és felesége széthúzó közösséget talált nálunk, amikor ide kerültek, leromlott egyházi ingatlanokkal és pár forinttal a kasszában. Különös érzéke volt lelkész úrnak a megbocsájtáshoz, az emberekhez. A hívek visszatértek, újra elindultak a templomba, és megnyílt a kezük az adakozásra – eleveníti fel a múltat a főgondnok. – Tizenöt évvel ezelőtt a közösség első teendője a lelkészlak belső tereinek a renoválása volt, a férfiak két kezükkel, a saját zsebükből finanszírozva láttak hozzá a munkához. Ezt követte az udvar és a külső falazat, majd 2009-től pályázat és egyéb forrás révén a templom tetőszerkezetét cseréltük le. Sokat segített az örökjáradékunk egy nagyobb összege, amelyet akkor kaptunk meg az egykori iskolánkért – amikor ezt mondja, Sándor bácsi gyűrött arca kissé kisimul és felderül. Talán ilyen a gyülekezetnek élő ember öröme. Szükség volt a külső forrásra, mert, hiába adakoztak a testvérek, a külső felújítás és a tető majd hatvanmillió forintba került. A templom építésének kétszázadik évfordulójára belülről is kifestettek, utána a parókiát bővítették ki gyülekezeti résszel. A garázsépítést és a filagóriát már csak mellékesen említi meg. Na de milyen teendője maradt egy főgondoknak, ha kész a gyülekezet bázisa? – merül fel a kérdés. – Több idő marad a hitéletre, már sikerül eljutni a nappali klubba is, többet vagyok a gyülekezettel – feleli a főgondnok.

Januártól Tóth László veszi át Papp Sándor szolgálatát. Úgy véli, nagyon kell vigyázni a gyülekezetre, a megváltozott világban a külső romboló tényezők ellen ugyanis nem védekezni kell, hanem felvenni velük a versenyt. Szerinte Isten Igéje versenyképes, ha meg tudjuk értetni az emberekkel, hogy az ima működik. Több mint száz év óta Tóth László családja adja karácsonykor a kenyeret és a bort az úrvacsorához. Még emlékszik, mivel telt gyermekkorában az ünnep első napjának reggele. – Édesanyám megsütötte a mintegy hétkilós házi kenyeret, és külön arra szánt damasztabroszba csomagolta. Jött a gondnok és a két segítője, akik a rudat fogták, amellyel a rézkorsót hozták. Édesapámmal lementek a pincébe, majd vendégül láttuk őket – és felmutat a szekrény tetején ékeskedő korsóra. Ma már a kenyeret ugyan pékségből veszik, de a bort a családja készíti, ahogy mondja: pezsgőszerű, kristálytiszta fehérbort.

Közösen is összeülünk a társasággal szót váltani. Tóth László a tanulmányutak nagyszerűségét hangsúlyozza, összetartóerőnek véli. Papp Sándor a közösségben tapasztalható szeretetről beszél. A gyülekezetépítés koncepciójára terelődik a szó. Hadházi Tamás lelkipásztor szerint a közös munka és a közös élmények meghatározzák a nagylétai reformátusokat. – Az elmúlt esztendőket építkezés, felújítás, kétkezi munka, sok-sok imádság és támogató hozzáállás jellemezte, terített asztal melletti beszélgetések, kirándulások, amelyek olyan közösséget hoztak létre, ahol vágynak egymás társaságába a testvérek. Ezek a programok sosem függetlenek a lelki üzenettől, hiszen minden alkalommal megszólal az Ige – zárja gondolatait.

Elsétálunk a Nagylétai Református Egyházközség Szociális Szolgáltató Központjába, ahol annak vezetője, Katonáné Becsi Beáta mutatja be tevékenységüket. Ő is elmondja, hogy a gyülekezet idősebb tagjai közül sokan igénylik az intézmény valamely ellátását: a nappali klubot, a házi vagy a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást – amely a gondosórához hasonlítható –, de telt házzal működik a negyvenkét férőhelyes idősek otthona is. – A kis településen tudunk egymásról, de a beköltözés így is megviseli az időst is, a családot is. A gyülekezeti tagok egyik szolgáltatásból a másikba kerülnek át, ezért már olyan közösségbe érkeznek, amelynek részei, ezért könnyebb számukra az átmenet – fejtegeti Beáta, és így folytatja: – A református egyház támogató partner, esperes úr még a hagyományosnak nem mondható ötleteimben is mellém áll. Szeretnénk kinevelni egy terápiás kiscicát, mivel a fekvő betegek már nem kommunikálnak, nem tudják kifejezni a szeretetüket, ezért jó lenne, ha simogathatnának egy állatot, igaz, még utána kell járnunk az engedélyezés feltételeinek. – Református cica lesz? – kérdem. – Feltétlenül – válaszol nevetve.