Szabó István dunamelléki püspök Békepapok a nép ópiuma ellen – egyházpolitika a sztálini Magyarországon címmel tartott előadást. A sztálinista egyházüldözés egyetemesen volt egyházellenes, minden felekezetet érintett, a mára pejoratív értelművé vált, a kollaboráció szinonimájaként használt békepapi mozgalom pedig végigkíséri a kommunizmus történetét – mondta.
Utalt arra, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc után újraszervezték a békepapi mozgalmat, amelyben voltak „jóhiszemű reformerek, karrierbajnokok, és a pártállam ügynökei". Kiemelte: jelenleg hátra van még a Rákosi-éra és a kádárizmus egyházpolitikájának kiértékelése, s „az érintetteknek is szembesülniük kellene mindezzel". Mint mondta, a pártállam „keserű örökséget hagyott hátra az egyházak számára, saját keserves múltunkat", mert „a múltfeltárás adós az ügynökkérdés teljes feltárásával". Annak a véleményének is hangot adott, hogy a nyílt kollaborálás, azaz a békepapi mozgalom az egyházaknak „feltehetően lényegesen nagyobb kárt okozott, mint számos titkos művelet", ugyanakkor vitatkozott azokkal a kijelentésekkel, melyek szerint a békepapi mozgalom mentette volna meg a sztálinizmus idején az egyházakat.
Rámutatott, a békepapság egyik funkciója az egyházak megosztása volt, a magyarországi pártállam pedig a katolikus klérus megosztására is kísérletet tett. Felhívta a figyelmet arra, hogy „a kollaboráns református egyházvezetők" Mindszenty József bíboros 1948-as letartóztatásakor azt hangoztatták, hogy a katolikus egyházi vezető nem az egyházüldözés következtében került börtönbe, hanem azért, mert „reakciós politikát" folytatott. Hozzátette: Mindszenty 1956-os kiszabadulása utáni első intézkedéseinek egyike volt, hogy a békepapi mozgalom tagjainak megbízatását visszavonta.
Annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy ha a totális államnak kizárólag az egyházakkal szemben kellett volna fellépnie, akkor ma minden bizonnyal a felekezetek nem is léteznének.
MTI/reformatus.hu
Fotó: Sereg Krisztián