Gyermekként ismerte meg a zene és a közös éneklés erejét, amely az Istennel folytatott személyes párbeszéd megfogalmazásában is segíti Géczy Katalint. Az újpalotai református gyülekezet kórusvezetőjének a gitár a legkedvesebb hangszer, mert bensőséges élményt nyújt, akár egyedül, akár közösségben szolgál az Úrnak. Zenetanárként is hangsúlyos célja, hogy a fiatalok átéljék a zenélés örömét.
– Zene által imádkozni, hálát adni, az Urat dicsérni meghittebbé varázsolja a gyülekezeti alkalmakat, az istentiszteletet, a koncerteket – kezdte vallomását szolgálatáról Géczy Katalin. Ahogy fogalmazott, a zene betölti egész életét. Már fiatal korában énekekkel próbálta megszólaltani imádságait. Akkor születtek az első dalai is. Ebben meghatározó örökséget jelentenek számára a kispest-rózsatéri református gyülekezet ifjúsági alkalmai. Az ifivezető, Vándor Gyula szintén írt énekeket, amelyek segítették az elmélyülésben. – Számomra ezek az imaalkalmak és az ifis kirándulások sokat jelentettek. Mindannyiuknak boldogság volt énekelni és együtt magasztalni az Urat. Mindig magunkkal vittük a gitárt. Hálával a szívemben gondolok vissza azokra az évekre. Isten olyan közegbe vezetett, ahol megismerhettem a személyes kapcsolódást Jézus Krisztushoz: akár énekelve, akár szavakban megszólíthatom, és ő válaszol. Gyermekkoromban is együtt zenéltünk a családommal. Bár a szüleim nem voltak zenészek, édesanyám tanítónő, édesapám mérnök volt, de nagyon szépen énekeltek. A legidősebb nővérem zongorázott, a másik csellózott, én hegedültem. Nyolcadik osztályos lehettem, amikor édesapám egy külföldi útjáról gitárral a vállán érkezett haza, amelyet a nagyobb testvéreimnek szánt, de én lecsaptam rá. Elkezdtem imádságokat, más dalokat énekelni, a világi zenéből főleg Presser Gábor zenéjét szeretem – mesélte derűsen Katalin.
Hozzáfűzte: szívének máig a gitár a legkedvesebb hangszere. Zongorán is játszik az iskolában vagy dicsőítésen, de megfogalmazása szerint a gitárral különleges, bensőséges hangulatot lehet teremteni. Katalin elmesélte egy húsz évvel ezelőtti erdélyi utazásukat, amikor megismerkedtek a Visky családdal. Az édesapa, Visky Ferenc református lelkész volt, akit 1958-ban nyolc évre bebörtönzött a román kommunista vezetés, az édesanyát a gyermekeivel kitelepítették. – Kivételes embereknek ismertem meg őket. Közöttük történt meg, hogy a tábortűznél elénekeltem a „Menjetek be a szoros kapun” refrénű énekemet. Rendkívüli és mély befogadó szeretetet tapasztaltunk meg tőlük, évek múlva is kérték, hogy énekeljük el ezt az éneket – idézte fel.
Katalin a különböző missziós szolgálatok alkalmával is a gitárt viszi magával, korábban rendszeresen zenélt börtönökben is. Minden missziós szolgálat alkalmával zenésztársaival és hangmérnök férjével együtt állítják össze a koncertprogramot, lelki szempontból is átgondolják, mely énekek és milyen sorrendben csendüljenek fel. Katalinéknál a zeneszó a családi ünnepeknek is mindig része. – Nagyrészt én gitározom. A nagylányom hegedűs, a gyülekezeti zenei szolgálatba ő is bekapcsolódik. Az eklézsiánk együttesében is vannak zenészek, illetve olyanok, akik amatőrként játszanak hangszeren, vagy énekelnek. Különböző tagok alkotják a zenei közösségünket, örömmel és lelkesedéssel muzsikálunk együtt. Szép élmény volt az idei virágvasárnapi istentiszteleti koncertünk is, amikor a húszfős énekkarunkat kísérte dob, gitár, fuvola és zongora – újságolta Katalin.
Négy gyermekével is örömmel zenélnek együtt, mindegyiknek kellett tanulnia hangszeren játszani. – Türelmetlen szülő voltam, egy idő után viszont a profi hangszerkezelésnél fontosabbá vált az, hogy megtaláljuk a közös zenélés örömét. Az általunk létrehozott Keresztút zenekarba is bekapcsolódtak a gyerekeink. A tanítványaimnál is hangsúlyos, hogy megtanulják a zene alapjait, de még fontosabbnak tartom, hogy átéljék a zene, az Úr dicsőítésének örömét. Úgy látom, a fiatalok örömmel vesznek részt a közös zenélésben, éneklésben. Boldogság számomra az is, amikor húsz-harminc éve nem látott ismerősökkel találkozom ünnepi eseményeken. Ahogyan az is, amikor iskolai, gyülekezeti találkozókon a növendékeim szerepelnek, látni azt, hogy vannak, akik tovább viszik a zene szeretetét – magyarázta.
– A Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium felső és gimnáziumi tagozatán tanítok ének-zenét. A munkahelyemen a kollégáim, a diákok és a szüleik részéről is támogatást kapok. Hálával és örömmel tölt el, hogy értékelik a munkámat. Az órákat gyakran színesítik a hangszeres foglalkozások. Az iskolában viszonylag sok hangszer van: zongora, dobfelszerelés, fuvola, gitár. Többen tudnak rajtuk játszani. Az egyik növendékem gyönyörűen csellózik. A diákoknak számos lehetőségük adódik a hangszertanulásra, amely bár nagyobb elkötelezettséget kíván, közösségformáló erővel bír – fűzte hozzá.
Katalin mesélt azokról az énekekről, amelyek a legközelebb állnak hozzá. – Ezeket a darabokat rendszerint gitáron kísérem, de van közöttük egy-két zongorás kíséretű is. Ilyen például Bach Máté-passiójából a 340. ének, a „Te drága Jézus, mi történt véled” kezdetű. Sokat jelent számomra, mert ezek a bűnbánati sorok a lényeget hordozzák. Gitáron pedig nagyon szeretem játszani Balassi Bálint énekét, a Bocsásd meg, Úr Isten című versét. Illetve a Református Énekeskönyv 712. énekét, amelynek kezdősora ez: „Istenem, én nagy bűnös ember, szent színed elé járulok...” Meghatározó élmény maradt számomra, amikor a Magyar Rádió Gyerekkórusának tagjaként Csányi László vezetésével énekeltünk gyönyörű kórusműveket, például a tihanyi apátságban Palestrina Jesu, rex admirabilis című énekét. Megszerettem Bartók Béla kórusműveit is. Karácsony tájékán többször előadtuk Benjamin Britten álomszép karácsonyi énekeit is – fűzte hozzá. Katalin dalokat is ír, főleg olyan témában, amelyek személyes lelki élményhez, egy-egy Igéhez kapcsolódnak. Az istenkapcsolatából született üzenetet szeretné zene és ének által továbbadni.
Géczy Katalin 1963. február 7-én született Budapesten. A budapesti Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium ének–karvezetés szakos tanára. Férje Géczy Lajos, négy gyermekük és négy unokájuk van.