A konok

Az egyik igehirdetésében azt mondta, hogy a Bibliában minden benne van, ami az élethez szükséges. Mi kell az élethez?

Harmonikus kapcsolatot tartani az élő Istennel, illetve fordítva: fogadjuk el azt, amit Isten felkínál nekünk. Az aktuális élethelyzetünk általában meghatározza, hogy a Biblia melyik része szól hozzánk a leginkább. Engem évek óta kísér A zsoltárok könyve, amelyet szinte imádságos könyvként használok naponta, de az elmúlt időszakban talán A Bírák könyve formált rajtam a legtöbbet, mert mindennél jobban megmutatja, hogy mire képes az ember jó és rossz értelemben is. Ebben a könyvben láthatjuk, hogy az ember képes a legkimondhatatlanabb elvetemültségre is, például, hogy földarabolja a társát. Egyszerre van jelen a rettenet és a szépség egyazon történetfolyamban. A Biblia első könyveiben rendkívül erőteljes a közösségek szerepe, a családhoz, a háznéphez tartozás. Lehet, hogy az érintettségemben az is szerepet játszik, hogy éppen kirepültek a gyermekeim.

Nehezen viseli, hogy elmentek?

Feleségemmel négy gyermeket neveltünk fel, a gimnazista lányunk még velünk él otthon. Ne úgy képzelje el, hogy zokogok éjszakánként, mert csak egy fióka van már a fészekben! Inkább azért adok hálát, mert megadatott látnom, mi lesz a gyermekeimből. A nevelés kérdése erőteljesen jelen van a Bibliában, és úgy látom, hogy sok ismerősömtől eltérően neveltem a gyermekeimet. Amellett, hogy komoly iskolai elvárásokat fogalmaztam meg, minden gyerekünknek sportolnia és zenélnie kellett, figyeltem arra is, hogy ne legyen túl sok szabadidejük.

Elég szigorúnak hangzik.

Néha valóban volt olyan érzésem, hogy rettenetesen utálják az éppen soros hangszert és vele együtt engem is, de abban akkor is konok vagyok, hogy tanuljanak, sportoljanak és dolgozzanak meg az eredményekért. A gyerekeim megtanulták, hogy semmi nincs ingyen, szükség van a fegyelemre, a gyakorlásra.

Öntől is ezt várták el gyerekkorában?

Karcos rend volt és kötelező teendők. Úgy nőttem fel, hogy már kilencévesen három cserépkályhát raktam meg, hasogattam a gyújtóst, de nem állítom, hogy nem keveredtek könnyek a fahasábok közé. Megtanultam azonban, hogy ha ellógom az időt a barátaimmal és egy órával később fűtök be, akkor fázni fog a család, sőt számon is kérnek.

Elég határozottan állította magáról, hogy konok.

A konokságom megmutatkozott a lelkipásztori szolgálatomban és a tanári pályámon is, de ezt cseppet sem bánom. A hallgatók is tudják, hogy az órák jó hangulatban telnek, mindig lehet kérdezni, de a vizsgán vagy a dolgozatoknál nincs tréfa, a Bibliát és a reformátori hitvallásainkat ismerni kell egy református teológusnak. Sporthasonlattal élve: a viszonyomat a hallgatókhoz mindig meghatározta a pálya egyértelműsége. Tudjuk, hol vannak a vonalak és azt is, hogy milyen labdával játsszuk a meccset.

Előadásaiban bátran beszél kényes kérdésekről. Hogyan fogadják a karakán véleményt?

Nem mindenki szeret érte, de ha a szószékről fejtem ki őszintén az igeileg megalapozott gondolataimat, abba nehéz belekötni. Előadásokban, nyilvános beszédekben, felszólalásokban, akár igehirdetésekben is megfogalmazok erőteljes kritikát, de ez nem úgy történik, hogy eldöntöm előre: ma tüskés szeretnék lenni. Egyáltalán nem baj, ha az emberben kialakul egy kis diszkomfortérzés, amikor az Igével szembesül. Ez változásra serkent. Sokszor hallom, hogy Isten gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst – szerintem ez ebben a formában tévedés! Én azt gondolom, hogy Isten valóban gyűlöli a bűnt és szereti a megtérni kész bűnöst. Micsoda különbség! Miért kellene közelebb kerülnünk Istenhez, ha szeret a bűnös állapotunkban is?!

Bibliaismeretet és vallástörténetet is tanít. Hogyan vált ennyire fontossá az életében a Szentírás?

Tizenhat éves koromtól olvasom a Bibliát, és arra emlékszem, hogy rövid idővel ezután eldöntöttem, hogy a teológiára jelentkezem, nem is adtam be a felvételi kérelmemet máshová. Debrecenben az első perctől kezdve mindent rendesen megtanultam, de a fókuszomban leginkább a biblikus tárgyak álltak. Sokszor mondjuk, hogy tudni kell a sorok között olvasni.

Mit gondol, a Bibliában a sorok között van elrejtve az igazság?

Alapvetően egyetértek ezzel az állítással, és most már eljutottam odáig, hogy néha valamennyire tudok írni is a sorok között. A Bibliában valóban van sok minden, ami elsőre nem, csak sokadszorra ugrik elő a szövegből. Amikor a Szentlélek megvilágít egy-egy Igét, akkor döbbenünk rá az igazságára. Az Igére hallgatás azt feltételezi, hogy ott van az üzenet, csak meg kell küzdeni vele, és ez fáradságos dolog. A régiek úgy fogalmaztak, hogy az ember tusakodik az Igével, és ez így van az én életemben is.

Egyik beszédében azt mondta, hogy nehéz objektíven beszélni a vallásról, mert érzelmeket társítunk hozzá. Milyeneket?

Nekem alapidentitásom, hogy református vagyok, nem tudom elképzelni az életem a Szentírás nélkül. Családban, református gyülekezetben és az egyházunk egyik egyetemén élem az életem, ez a legfontosabb tengely. Az érzelmekben benne foglaltatik az is, hogy miért és hogyan tudom rendezni a problémáimat. A koordináta-rendszerem világos: Isten fölöttem áll, az Úr nagy, én pedig kicsi vagyok, és engedelmeskedem neki, nem pedig elvárok tőle dolgokat.

Mikor érezte leginkább a saját kicsinységét, törékenységét?

Az én életemben is sok nehézség és buktató volt. Kétszer is lebegtem élet és halál között. Elsőként akkor, amikor a negyedik gyermekünk még egészen kicsi volt. Egy bonyodalmas szívműtét után nehezen épültem fel, és megéreztem, milyen az, amikor az ember erőforrásai teljesen kimerülnek. Ennél is súlyosabb volt azonban, amikor néhány évvel ezelőtt a Nagyerdőn futottam, és hirtelen összeestem, leállt a szívem. Sportos életet élek, rendszeresen futok, mindig egyedül. Akkor azonban néhány száz méterrel utánam egy olyan védőnő kocogott, aki az újraélesztést tanítja a debreceni iskolákban, és a segítségemre sietett.

Aktívan élek, vigyázok magamra, igyekszem óvatos lenni. Az életemért felelősséggel tartozom, de nincs az én kezemben. Nem rendült meg és nem lett erősebb a hitem ettől az esettől, mert azelőtt is ugyanilyen mélyen hittem Isten oltalmazó, megtartó szeretetében, hűségét számtalanszor megtapasztaltam. Számomra az élet tartalma, mélysége és minősége legalább olyan fontos, mint önmagában az, hogy létezem és élek.

Mire gondol?

Bibliai példát mondok: éppen a közelmúltban kérdezték tőlem a hallgatók, hogy miért nem mehetett be Mózes az ígéret földjére. Mózes megélt mélységet és magasságot, de teljes életet élt, amelyben volt nehézség és szenvedés, az áldás megtapasztalása és gyötrelem. Azt olvassuk, hogy a szeme nem homályosodott meg, az ereje nem gyengült el. Azért nem juthatott be az ígéret földjére, mert beteltek az életének napjai. Százhúsz éves volt, letelt az ideje és meghalt. Siratták őt harminc napig, majd minden ment tovább, Izráel elindult a Jordán felé, hogy átkeljen és birtokba vegye a földet, amelynek határáig Mózes elvezette. Ez így van rendjén, sokkal nagyobb tragédia az, ha az ember nem tud mit kezdeni az életével addig, amíg ott van előtte.

Mintha kezdeném kapiskálni a fegyelmezettséget, valamint az elvárásokat, amelyeket nemcsak önmaga, hanem a gyermekei felé is támaszt.

Erről egy történet jut eszembe. Teológushallgató fiam, Sámuel magas szinten atletizál, bejárta a fél világot, kimagasló sikereket ért el magasugrásban Európa- és világbajnokságon, és több más nagy nemzetközi versenyen is. Néhány éve felvételizett egy szakkollégiumba. A beszélgetésen kiderült, hogy a sport mellett számos dolgot csinál még, és megkérdezték tőle, hogy miért. Erre azt felelte: „Mert édesapám rendkívüli módon ügyelt rá, hogy lehetőleg egy szabad percem se legyen.” A gyerekeim mind református óvodába és iskolába jártak, hálát adok Istennek, hogy Debrecenben élhetünk, ahol van erre lehetőség, hiszen komplett intézményrendszere van az egyháznak. Egyedül Mirjam lányunk ment nyolcadik után szakgimnáziumba, mert nagyon komolyan vette a zenét, később kitüntetéssel diplomázott a Zeneakadémián. Most a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémián tanul. A legidősebb lányunk, Rebeka orvos lett, a debreceni gyermekklinikán dolgozik, és az ő példája is mutatja, hogy nem kell „versenyistállóba” járatni a gyereket, mert egy református gimnáziumból is lehet orvosi egyetemre menni és summa cum laude diplomát szerezni. Negyedik gyermekünk, a kicsi, Ráhel. Ő még boldog gimnazista, azt hiszem, minden téren jó helyen van.

A beszélgetésünk előtt ugyan leszögezte, hogy nem szabad a Bibliából a kedvünkre csemegézni, mégis megkérdezem, hogy van-e olyan Ige, amely a többinél meghatározóbbá vált az életében?

Nem tudok felmutatni egy Igét, amely mindig végigkísért, de a nagy parancs, hogy „Szeresd az Urat!”, az egész életemben benne van, és sohasem halványult el. Köré szerveződik minden, és benne van az a konokság, amellyel az Úrhoz ragaszkodom. Ez az egyetlen olyan kapcsolat, amely soha nem okoz csalódást, és olyan kapcsolat, amelyben csak százszázalékosan érdemes benne lenni.