A kevés is elég tud lenni

Nemrég tért vissza nyári szabadságáról. Ki tudott kapcsolódni?
Valóban szabadságon lettem volna az elmúlt héten, de a megszaporodott püspöki teendők és az öt gyülekezetben végzett szolgálatom miatt végül nem sikerült elmennem. Egy délutánt tudtam kikapcsolódással tölteni: Sárospatakra utaztunk a családommal, és kisétáltunk a Megyer-hegyi tengerszemhez.

2021 óta lelkészi főjegyzője, azaz püspökhelyettese a Tiszáninneni Református Egyházkerületnek, korábban egyházmegyei tisztségeket töltött be. Saját döntés vagy isteni vezetés volt, hogy ezt az utat választja?
Minden, az egyházban betöltött tisztségemre felkértek, magamtól egyikre sem jelentkeztem, így volt ez a lelkészi főjegyzőséggel is. Pásztor Dániel még a választás előtti évben felkeresett egy abaúji kisgyülekezeti találkozón és megkért, hogy püspökké választása esetén vállaljam el a főjegyzőséget. Akkor nem is válaszoltam neki, igazából egy évig nem is döntöttem. Amikor már kezdett sürgetővé válni a dolog, felhívott, és két hetet adott a válaszra. Kértem, ha van más jelöltje, kérje fel inkább őt, de nem volt. Elmondta, hogy püspökként a céljai között szerepel a gyülekezetek folyamatos látogatása, a belmisszió felélénkítése. Ezekkel egyetértettem, és igent mondam. Sokszor kellett Isten vezetésére hagyatkozva döntenem, így számtalanszor megtapasztaltam, hogy az Úristen kinyit vagy bezár előttem egy ajtót, és kész tények elé állít. Így kerültem a lelkészi állásomba is.

Hogyan történt?
Húsvéti legátusként voltam Göncön. Csomós József, az akkori esperes mondta, hogy szüksége volna egy ilyen fiatalemberre abaúji kis gyülekezetekben. Azt feleltem, rendben, megbeszéltük, de valójában nem tudtam, mire mondok igent. A diplomaosztóm napján behívott magához és közölte, hogy akkor én Rásonysápberencsre fogok kerülni. Azt sem tudtam, merre fekszik, mire elvitt Göncre, és az útról megmutatta, hogy erre van Halmaj, arra meg Rásonysápberencs.

Mondott valaha nemet valamilyen lehetőségre?
Egyszer. Tábori lelkész szerettem volna lenni, egy évvel a beiktatásom után nyílt erre lehetőségem, fel is vettek, de amikor hazafelé vonatoztam, meggondoltam. A halmajiak akkorra templomépítésbe fogtak, tudtam, hogy számítanak rám. Úgy éreztem, nem tettem még annyit, hogy továbbálljak. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy ez a döntésem hosszú távra szól.

Az augusztus elején lezajlott időközi püspökválasztáson végül jelentős többséggel választották meg önt, a döntés egy héttel később emelkedett jogerőre. Meglepte az eredmény?
Az egyházmegyei jelölésekből már lehet sejteni, milyen eredmény várható, de elbizakodott nem lehettem, mert egy választáson bármi megtörténhet.

És a gyülekezeteit? 1996 óta szolgál Rásonyban, Berencsen, Kázsmárkon, Halmajon, 2015 óta Kiskinizsen is. Ők hogyan fogadták a megválasztását?
A büszkeség és a féltés érzése egyszerre volt jelen. Amikor elmondtam nekik az eredményt és megköszöntem az elmúlt huszonnyolc évet, amely alatt elhordoztak, és amely alatt közöttük érlelődtem, megkérdezték: „Akkor most el fog menni? Be fog költözni Miskolcra?” Megnyugtattam őket, hogy ilyesmiről szó sincs. Nagyon szeretem a gyülekezeteimet, talán ezért sem tűnt fel a püspökhelyettesi szolgálat előtt, mennyire elfáradok a vasárnapi öt – különösen az úrvacsorás – istentisztelet megtartása közben. Utána pedig még általában házi úrvacsorát is viszek Margit nénihez, aki évek óta beteg, ezért nem tud kimozdulni. S bármennyire kimerülök, felüdít, ha láthatom az ő tiszta, alázatos, mély hitét, ahogyan el tudja fogadni az élete alakulását, s ahogy meg tudott maradni mindenben Isten mellett.

Változott-e önben az egyházkerületről kialakult kép a főjegyzősége óta?
Természetesen. Az Abaúji Református Egyházmegyét korábban már megismertem, mert különböző tisztségeim okán szinte minden gyülekezetében jártam egyházlátogatások, hivatalvizsgálatok alkalmával. Főjegyzői tisztségem elején sokat helyettesítettem Pásztor Dánielt, így megismerhettem Zemplént, Egervölgyét, Borsod-Gömört is. A Tiszáninneni Református Egyházkerület a legkisebb, gyülekezetei sem nagyok, ugyanakkor itt a kevés is elég tud lenni. Bár Debrecen mellől származom, már egy ideje Abaújt tekintem hazámnak, itthon érzem magam, és hálás vagyok a gyülekezetek tagjainak, presbitereinek és gondnokainak, mert rendkívül sokat tanultam tőlük. Olyan hűséges példákat láttam, amelyek engem is elkötelezetté tettek. Mindezek mellett különösen értékesnek tartom ezt a vidéket, igazi ékszerdoboz a múltjával, természeti adottságaival, épített örökségével. Sajnos a saját gyülekezeteimben is tapasztalom az elöregedés és az elvándorlás nehézségét. Hiába volt például jó ifjúsági mag, már szinte senki sem él közülük a régi otthonban. Kineveltünk három kántort, de egyikük sem maradt meg. Mi csak vetjük a magot, amely egyszer talán beérik, de máshol.

Sikerült beletanulnia már a püspökségbe?
Ízlelgetem. Nagy feladat. Elengedhetetlenül szükséges a jó háttércsapat, akik a munkámat segítik. Istennek hála, ez megvan, Pásztor püspök úr kiváló embereket gyűjtött maga köré, csak velük együtt sikerülhet elvégezni a teendőket. Hamar kiderült, hogy a napi rendes ügymenet mellett – megbeszélések, találkozók, telefonok, levelek – kevés idő jut új célokat megvalósítani. Ráadásul most csak két évre szól a megbízatás, ennyi idő alatt nehéz lenne új programot kibontani.

A júliusi jelölő közgyűlés után úgy fogalmazott, önnek – akárcsak elődjének – az egyházkerület és a gyülekezetek lelki életének erősítése a legfontosabb. Hogyan?
Folytatjuk a jó kezdeményezéseket: például a H2Ő utcai evangelizációs rendezvényünket, amelynek minden évben más város és gyülekezet a házigazdája. Vagy a már állandónak mondható sárospataki egyházkerületi napot, amelyen a tiszáninneni gyülekezetek találkozhatnak. Továbbvisszük az abaújvári LelkesítŐ családi napot, akárcsak a presbiteri és lelkésztalálkozókat. Kiemelten kezeljük és támogatjuk a gyülekezetek kezdeményezéseit, valamint a gyermektáborokat. Emellett igyekszem bátorítani a lelkésztársaimat, hogy vegyenek részt egyházközségeikkel ezeken a „készen kapott” rendezvényeken, sőt szervezzenek maguknak is hasonlókat otthon, hiszen ha élnek ezekkel a programokkal, a támogatások lehetőségeivel, könnyebben megelevenedhet a közösség élete. Tudom azt is, hogy a lelkipásztor ehhez önmagában kevés, de ha meggyőződésében biztos, hitvalló gyülekezet vesz körül bennünket, amelyben ha kevesen vannak is, de a saját családjukban, munkahelyükön, lakóhelyükön maguk is magvetőkké válnak, nagyobb hatást tudunk gyakorolni a környezetünkre. Különösen, ha az intézményeink is hasonló hatást fejtenek ki. Annyi gond, válság van a világban, a mi hitünk a legpozitívabb életszemlélet, mert nem a körülményekre néz, hanem Istenre tekint, a hit szemüvegén keresztül lát mindent.

Az előbb említett közgyűlés után azt is megállapította, hogy egyházunk alig rendelkezik szabad gazdasági erőforrással, bizonytalan a támogatások rendszere is, s ezért is célja az adott helyzetből mindig a legtöbbet kihozni közösen. Mi az, ami az adott helyzetben a legtöbb?
Erre a saját példámmal tudok felelni: több kisgyülekezetben szolgáló lelkipásztorként az elmúlt huszonnyolc évben szinte nem volt olyan esztendő, amikor ne építettünk és újítottunk volna valamit. Mindig csak annyit, amennyit tudtunk. Épült így templom Halmajon és gyülekezeti ház Rásonyban. Hozzátettük a magunk munkáját, adakozását, apránként haladtunk valamennyit. Tiszáninnen kis gyülekezeteiben ezért érhet legalább annyit egy maroknyi ember, mint a nagy egyházkerületek mamutgyülekezeteiben.

„Az egyház akkor tud megújulni, ha mindennek az alapja a képmutatás nélküli, tiszta hit és az Isten dicsőségére való munkálkodás lesz” – jelentette a júliusi közgyűlés után. Miben kell megújulnia az egyháznak ön szerint?
Az egyháznak folyamatosan meg kell újulnia, ahogy Kálvin János mondta: „semper reformanda”, szabadon fordítva: örök reformáció. Naponként el kell köteleznünk magunkat az Úristen mellett. Dávid így szól a 16. zsoltárban: „Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem!” Ez nem is feltétlenül olyan élethelyzetből fakad, amelyben menekülnie kell valami elől, hanem abból, hogy mindig Istent választotta és választja. Nekünk is naponta kell Isten mellett döntenünk, hozzá fordulnunk. Nélküle úgysem tudjuk megtartani magunkat sem a hitünkben, sem az életünkben.

Van-e példaképe, ha a püspöki szolgálatra gondol?
A gyülekezeti szolgálatom kezdetekor Mészáros István volt a kerület vezetője, ismertem őt már a teológiáról, dogmatikát és etikát tanított. Őt habitusában, megjelenésében egyfajta püspök-atya szerepben láttam. Utódja Csomós József lett, akit inkább menedzsertípusú, nagyon gyakorlatias világlátással rendelkező vezetőként ismertem meg, kettejük javát szeretném „elegyíteni”. Így szeretnék mindenképp eljutni a gyülekezetekhez nemcsak a hálaadó alkalmakon vagy protokolláris eseményeken, hanem kifejezetten azért, hogy megismerjük egymást. Valami hasonlót képzelek, mint amit Steinbach József gyakorolt a Dunántúlon, miután püspökké választották. Célom az is, hogy a lelkipásztorokkal is többet találkozzam, együtt formáljuk, együtt kérjük el Istentől a jövőnket. Lelkészi kisköröket indítottunk, ezekből érdemes lenne többet tartani, többször találkozni, illetve szeretném összegyűjteni azokat a kreatív lelkipásztorokat, akik elindítottak valamit a saját gyülekezetükben, sikeresek a misszió terén, hogy közösen ötleteljünk, megosszuk és átvegyük egymás jó gyakorlatait.

Ön nemcsak lelkipásztor, hanem őstermelő is, emellett főzni is szeret. Hogyan alakult ez így?
Hét évig egyedül éltem Rásonyban, kénytelen voltam megtanulni főzni, szeretek is. Amúgy falusi gyerek vagyok, a Debrecen melletti Álmosdon nevelkedtem, ahol a szüleimmel együtt harminchárom éven át termeltünk tormát jövedelemkiegészítés gyanánt. Amikor elkerültem otthonról, úgy éreztem, nekem is foglalkoznom kell valamivel azon túl is, hogy volt egy kiskertem, amelyet műveltem, így elkezdtem méhészkedni. Harminc éve vagyok őstermelő. A kertben, illetve a méhekkel végzett munka számomra kikapcsolódást jelent, és jó látni az eredményeket is. Ez az emberekkel való foglalkozásban ugyanis nem mindig adatik meg, sokszor csak a magvetés a miénk, a termést az utánunk érkező nemzedék aratja majd le.

Ha lenne egy valóban szabad napja, amikor nem foglalkozhatna a munkával, hogyan töltené?
Életünknek Istentől rendelt ritmusa a munka és a pihenés. Így legszívesebben otthon maradnék és egyszerűen csak pihennék, időt szánva ebben a családomra is.