A hit mint gazdasági előny

A felelősség kérdésköre mennyire meghatározó a jelenkori gazdaságtanban?

Az Úr törvényében ezt olvassuk: „Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.” (5Móz 5,9–10). Mit is jelent ez a mai korra nézve? Úgy gondolom, hogy a keresztyén európai, nyugati társadalom még ma is az ősatyák hitének áldásaiból él. Sokkal több nemzedéken keresztül hat az áldás, mint az átok. A reformáció korának tisztulása, megtérései, az ebből kifejlődő felelősség- és hivatástudat, munkaerkölcs, szociális érzékenység még a mai nemzedékekre is kihat. Jó példa erre, hogy a protestáns „magországok” – többek között Hollandia, Svájc, Anglia, Németország – esetében bár a mai liberális, Istent tagadó nézetrendszerek robognak előre, és így egyre több az ateista vagy az Isten akaratát negligáló, szabadon értelmező lakos, mégis az életvitelükben még mindig megvan a megbízhatóság, az adakozóképesség, a felelősségtudat. A kérdés, hogy ez hány nemzedékig lesz még így? Esetleg át kell élni a társadalomnak újra az erkölcsi hanyatlást, hogy felismerje, hogy a Biblia tanítása nemcsak a személyes életre nézve áldás, de a gazdaság tekintetében is. Emellett olyan társadalmak is felismerték a felelősség „hasznát”, amelyek nem a keresztyén hit alapján jutottak el idáig: korábban például Japán, most pedig a feltörekvő Kína. Ez azért lehet így, mert az üzleti életben is nyilvánvaló, hogy hosszú távon nem lehet talpon maradni, ha nem vállalunk felelősséget, nem vagyunk becsületesek. Tehát a felelősség sugárzik, utat tör magának. Ha nem ismerjük ezt fel, és nem élünk ennek megfelelően a mindennapokban, akkor ezt más társadalmak felismerik majd, és így mi, magyarok, közép- és kelet-európai népek lemaradunk. A minőségi munka, amely a becsületességen, a hivatás- és a felelősségtudaton nyugszik, az ennek a kornak is legfontosabb erőforrása. Nekünk, magyaroknak nem áll rendelkezésre hatalmas természeti erőforrás, ezért a munkamorálunk lehet a versenyelőny a jövőre nézve. Ebben vannak mulasztásaink, de sosem késő elkezdeni.

A modern hivatásfelfogás tükrözi-e a protestáns hivatásfelfogást?

A hivatásetika megalapozása Max Weber nevéhez fűződik. XX. század eleji, korszakalkotó, A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című művének fő állítása, hogy a tőkefelhalmozás főleg a protestáns többségű országokban kezdődött el az ipari forradalomkor, azokban az államokban, ahol a lakosság a puritán erkölcsiséget követte. Ennek egyik fő bástyája a református hivatásetika. A hivatásfelfogás azt jelenti, hogy amikor Isten elhív, akkor nemcsak a papok, az egyházi szolgák és egyéb méltóságok esetében teszi meg, hanem lehet az Úrtól való elhívása egy ácsnak, cipészmesternek, szakácsnak, takarítónak, bárkinek. Ez a gondolat a reformáció korában jelentős különbség volt a korábbi korszakokhoz képest, ez pedig nagy mértékben befolyásolta a munkaerkölcsöt és ezen keresztül a termelési hatékonyságot. Weber tudományos igényességgel bizonyította ezt a tézist, amit az adott korszak kapcsán érdemlegesen nem is tudtak megcáfolni. A kérdés az, hogy ez igaz lehet-e a jelenkorra is. Véleményem szerint a hívő ember hivatástudatának hatása ma is ugyanúgy érvényesül a gazdaságban, viszont nem különül el olyan látványosan, mint a reformáció korában. A munkaerő, a tőke szabadon áramlik, nagy népességcseréket látunk, nincsenek már külső kulturális hatásoktól mentes „hívő szigetek”, amely homogén közösségeket össze lehetne hasonlítani más társadalmi rétegekkel. Viszont közvetetten még ma is érvényesül a hivatástudat pozitív hatása, csak most már nem egyes országokra, hanem globálisan. A hitben kiüresedett egyházi közösségek sajnos ellenpéldát is mutatnak, amikor azt látni, hogy egyházi emberek hivatás- és felelősségtudata kisebb, mint a világiaké. Ekkor a társadalom azt a következtetést vonja le, hogy nincs többletértéke a keresztyénségnek. Fontos, hogy ezzel szembe tudjunk nézni, és hogy a mai magyar református közösségek, a lelkész, a gondnok, a presbiter, de a gyülekezetbe járó bolti eladó, banki asszisztens, tanár vagy a közmunkás is Isten dicsőségére és a hivatásának megfelelően éljen, mert akkor jelentősen növekedne a magyarság teljesítőképessége nemcsak lelki, de anyagi téren is.

Van-e olyan gazdasági terület, ahol az isteni és az állami törvény egymásnak feszülését látja?

Az állami szabályozásnak gazdasági vonatkozásban vannak olyan területei, amelyek általában nem közkedveltek. Ezek között a leginkább a különböző adók juthatnak eszünkbe, főleg, ha annak mértékét túlzónak érezzük, illetve ha tudjuk, hogy felhasználásukkal gondok lehetnek. Ennek ellenére a Biblia mégsem azt mondja, hogy meg kell tagadni az adófizetést, hanem arra tanít, hogy „adjátok meg a császárnak, ami a császáré” (Mt 22,21). Gyakran emlegetik még a kamatot mint keresztyénietlen feszültségforrást. Napjaikban természetes dolognak hat, amikor a megtakarításaink kamatoznak, ha pedig hitelt veszünk fel, nekünk kell kamatdíjat fizetni. Természetesen ezeket a kamatdíjakat a bankok és egyéb pénzintézetek közötti verseny is korlátozza, de alapvetően a Nemzeti Bank és egyéb pénzfelügyeleti szervek a törvényben előírt szerepnek megfelelően szabályozzák a piac helyes működését. A középkorban a katolikus egyház tiltotta a kamatszedést, amely a reformációban kapott több lehetőséget főleg Kálvin kamatértelmezése nyomán. Úgy vélem, az államnak garantálni kell, hogy senki ne szedhessen uzsorakamatot, illetve teljesen jogos, hogy ha valaki kölcsönből indít el egy sikeres vállalkozást, és az neki nyereséget termel, akkor ebből vissza kell, hogy juttasson a kölcsönadónak. Ugyanúgy, mintha bérbe vennénk valamennyi földet, és annak a hasznából fizetnénk ki a bérleti díjat. Persze, sok esetben úgy adósodnak el az emberek, hogy rászorulóként, beteg emberként kényszerülnek kölcsönre, és utána egyre jobban lecsúsznak. Ez a fajta kamatszedés a Biblia normáival ellentétes.

Közmondásainkban is megtalálhatók gazdasági intelmek, például „imádkozzál és dolgozzál”, vagy „aki nem dolgozik, ne is egyék”. Mennyire tartja őket iránymutatónak a magyar gazdaságfelfogásban, illetve segíthet-e orvosolni a gazdaság mai helyzetét?

Véleményem szerint az e mondásokat figyelembe vevő, a keresztyén munkaerkölcsön alapuló társadalom lehet csak igazán sikeres. Meglátásom szerint a protestáns etika kiteljesedésével párhuzamosan az oktatási rendszer fejlesztésével, a kreatív fiatalok felkarolásával, valamint a kormányzat részéről a magas hozzáadott értékkel bíró, tudásalapú gazdaság célirányos támogatásával lehet a magyar gazdaságot gyorsabb növekedési pályára állítani. Sokan gondolják úgy, hogy mindez a mindenkori kormány, a gazdaságpolitika irányítójának a feladata. Valóban sok lehetőség van a kormányzat kezében, de ez a több lábon álló cél csak akkor válik valósággá a magyar gazdaságban, ha a lakosság is nyitott rá. A reformáció sikere abban állt gazdasági értelemben, hogy a fejedelemtől a parasztig mindenki megértette, hogy saját hivatásában Isten feladatot bízott rá. Fontos, hogy mi, magyarok fogadjuk el az Úrtól a nekünk adott feladatokat, találjuk meg a talentumainkat, fektessünk a tudásunkba és gyermekeink tudásába, és egyszerűen csak éljük ezt meg a mindennapi életben Isten dicsőségére. Ha mindenki megtenné azt, amit az Úr rábízott, akkor ez lenne a legnagyobb gazdasági csoda Magyarország eddigi történelmében. Ezért kell imádkozni és dolgozni, az egyháznak pedig be kell tölteni a nevelő szerepét és engedni, hogy a Szentlélek végezze a munkáját.