Azért ilyen magas a torony Wekerlén, hogy felhívja a figyelmet arra: üzenetünk van – mondta Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a százéves Kispest-Wekerletelepi Református Egyházközség ünnepi istentiszteletén vasárnap. A wekerlei reformátusok a háború, a Tanácsköztársaság és Trianon után kezdtek gyülekezetalapításba és templomépítésbe.
A beteghordók és a béna ember
Százéves fennállását ünnepli idén a budapesti Kispest-Wekerletelepi Református Egyházközség, és az évfordulóra való emlékezésként április 23-án ünnepi istentiszteletet tartottak, amelyen Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke hirdette az Igét Márk evangéliumának második fejezete alapján, amelyben Jézus meggyógyítja a béna embert, akit hozzá visznek. – Ebben az igerészben a mellékszereplők is nagyon fontosak: az írástudók, akik kételkednek, és a beteghordók, akik Jézushoz viszik a béna embert, és bíznak benne – emlékeztetett Balog Zoltán. A püspök felhívta a figyelmet arra, hogy a mellékszereplők mi vagyunk, és az a dolgunk, hogy odavigyük Jézushoz azokat, akiknek gyógyulásra van szükségük.
– Az írástudók érteni akarják Isten Igéjét, de az igerészben nem segítenek, csak okoskodnak – mondta a Zsinat lelkészi elnöke, aki szerint ilyen értelmiségre nincs szükség, mert az írástudó felelőssége az, hogy a megértett üzenetet úgy adja tovább, hogy abból épülés legyen. Balog Zoltán úgy véli, a hallgatás sem megoldás, mert nem lehet visszavonulni a templomba úgy, ahogy negyven évig kényszerből tették a gyülekezetek. – Azért ilyen magas a torony a Wekerlén, hogy felhívja a figyelmet az üzenetre, a csillag irányt mutat a kereszt felé – mondta a püspök, és hozzátette: a beteghordók odavitték a bénát, mert bíztak, hittek Jézusban, és így lett egy tetőnyitásból ajtónyitás Isten országára.
Jézuson keresztül gyógyulást lehet találni mindenki bajára. Wekerletelep és a református egyház történetében is voltak és vannak olyan emberek, akik „beteghordók” – emlékeztetett Balog Zoltán, majd felidézte, hogy 1923-ban, a háború és Trianon után alakult a gyülekezet, és az épülő torony utat mutatott a menekülőknek, valamint azoknak is, akik már itt éltek.
– Milyen jó, hogy Isten eszközei lehetünk. És eszközként az a feladatunk, hogy ne takarjuk el Jézus arcát, hanem tegyük nyilvánvalóvá. Azt kívánom ennek a gyülekezetnek, hogy legyen eszköz, nem száz évre, nem ezerre, hanem annyira, amennyit Isten kirendel nekünk – zárta igehirdetését Balog Zoltán.
Megerősíteni a fontossági sorrendet
Tarnai Richárd, Pest vármegye főispánja köszöntőjében arról beszélt, hogy egy barátja nemrég súlyos beteg lett, ezért egy délutánra bevonult a szobába átgondolni, mi is igazán fontos az életében, és amikor kijött onnan, Isten állt a sorrend elején.
A főispán szerint – ahogy a barátja a betegség híre után, úgy – a wekerlei reformátusok az első világháború, a Tanácsköztársaság és Trianon után megerősítették a fontossági sorrendet, amikor előbb önálló gyülekezetet szerveztek, majd templomépítésbe kezdtek.
Brandenburg Sándor, a Budapest-Déli Református Egyházmegye gondnoka az egyházmegye nevében köszöntötte a százesztendős gyülekezetet. – A keresztyén hit akkor lesz élő, ha az Isten szavát meghalló meg is mozdul, azt kérdezve, mit akarsz uram? – mondta a főgondnok, aki szerint maradandót, történelmi léptékűt, nemzet- és egyházmegtartót azok alkotnak, akik megértik, hiszik feladatukat, és a szakadatlanul fújó ellenszelek közepette is útjukról letéríthetetlenül haladnak a megértett küldetésük beteljesítése felé. – Isten áldása legyen mindazokon, akik készek tenni a gyülekezetért – zárta beszédét Brandenburg Sándor.
Akik követik a bárányt
– A gyülekezetet nem egyházi szervek és nem is egy hivatástudattól duzzadó lelkipásztor kezdte szervezni, hanem egy négyfős bizottság, akik házról házra járva összeírták a reformátusokat – idézte fel a kezdeteket a gyülekezet történetéről tartott előadásában Almási-Sass Kálmán, az egyházközség főgondnoka. Az istentiszteletek egy lakóházban indultak 1919-ben, majd az 1923-tól függetlenedő gyülekezet a helyi iskolában tartotta őket, amíg 1928-ban fel nem épült a templom Bodgán Gyula lelkész „keze alatt”. A templomot Ravasz László püspök szentelte fel.
A főgondnok számos eseményről megemlékezett előadásában, amelyet úgy zárt: eltelt száz év, és több száz élet indult ebből a gyülekezetből keresztelőkkel, esküvőkkel, és sajnos sok gyászistentiszteletet is látott a templom. A főgondnok szerint a gyülekezet előtt jövő is van, él a közösség, fiatal lelkipásztora van Virág Balázs személyében, és áll a templom is.
„Ezek azok, akik követik a bárányt” – idézte A jelenések könyvét visszaemlékezésében Alföldy-Boruss Dezső nyugalmazott lelkipásztor, a gyülekezet előző lelkésze, és elmondta, itteni szolgálata alatt mindig voltak olyanok, akik Jézust követték nemcsak a vallásos hevület, hanem az élő hit szerint is.
Nagy Róbert, a désházai testvérgyülekezet lelkésze a szilágysági református testvérek üdvözletét tolmácsolta. – Amikor visszagondoltok az elmúlt száz évre, olyan jó kimondani, hogy Istennek adtok hálát – fogalmazott.
A beszédek és visszaemlékezések közben Tódy Éva és Törő Károlyné látott el zenei szolgálatot, Rajkai Zoltán színművész Reményik Sándor Kegyelem című versét szavalta el, a liturgiát pedig Virág Balázs lelkipásztor vezette. Az istentisztelet végén Balog Zoltán püspök megáldotta a százéves gyülekezetet, a szeretetvendégség után pedig a wekerlei templom tornyának lábától lassan elszivárgott a tömeg a környező kis utcákba.
Református templom Wekerlén
A Kispest-Wekerle-telepi Református Egyházközség templomát nyolcvanöt éve szentelték fel.