A boldogság két arca

Bár sokszor nem egyezik a boldogságról alkotott képünk az istenivel, de közelíthet hozzá. Örömteli és az örömöt nélkülöző helyzeteink szemlélésére Földvári Tibor pasaréti lelkipásztor a „kegyetlen-központú” megközelítés helyett a kegyelemközpontút ajánlja. Úgy véli, bármi történjék, az életünk különböző eseményein keresztül az Istentől kapott szabadság örömét élhetjük meg, mint a sas a levegőben.

Foldvari_Tibor_Gabriel_Andras

„Isten Jézus életével mutatta meg, kicsoda az öröm”

Fotó: Gábriel András

A keresztyénektől elvárható, hogy örömöt sugározzanak, általában mégsem ezzel azonosítanak bennünket.

Ez a „bennünket” kikre vonatkozik? Például engem az emberek ritkán látnak kevésbé örömtelinek és boldognak. Kis faluban nőttem föl, ahol még a legidősebb nénik is sokat mosolyogtak, pedig akadt bőven bajuk. Túlságosan általános lenne ez a kijelentés.

Ki nyilatkozhat hitelesen az öröm és a boldogság témájában?

A hitelességet az Úr Jézus szava, jelleme garantálja. A keresztyén szó jelentése krisztusi, krisztuskövető. A Megváltót gyerekkorom óta mosolygósnak és boldog arcúnak képzelem el. A krisztusit még akkor is betöltheti belső boldogság, ha gyászol. „Nevetés közben is fájhat a szív…” – olvassuk A példabeszédek könyvében, de a másik oldal is igaz lehet: sírunk, a lelkünk mélyén mégis boldogok vagyunk, mivel az Úrhoz kötődő kapcsolatunk öröme tölt be.

Hogyan termi meg a Lélek az öröm gyümölcsét?

Valóban a Szentlélek munkálja ki, de olykor körülményeken keresztül. Az Úr Lelke adhat örömteli helyzeteket. Némelyikünknek erre van szüksége, viszont megtörténhet, hogy Isten nehézség által mutatja meg, a bajokban hogyan áll mellettünk. Legfőképpen szava által cselekszik. Sokszor megtörtént, hogy szomorkodtam, de az Isten eszembe juttatott egy aranymondást, amelyet még gyermekként tanultam. Személyessé vált, azonnal nézőpontot váltottam. Miért is aggodalmaskodtam? Miért is szomorkodtam? Jézus előre szólt, hogy ne tegyem: „Ne aggódjatok…” – olvassuk Máté evangéliumában.

Így munkálja ki?

Szava által, amelynek munkája sokszor a körülményekben mutatkozik meg.

Lehet parancsra örülni? Pál azt írja a filippibelieknek: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!”

Fontos a szövegkörnyezet. A Szentlélek az apostolon keresztül azt is kijelenti az első fejezetben: „…nektek nemcsak az adatott meg Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte…” Eközben Pál is börtönben ült. Lehet-e parancsra örülni? Úgy fogalmaznék: ha az Úr parancsolja, igen, mivel segíteni fog megcselekedni. Ezt egy nagyon idős presbitertől tanultam meg pasaréti szolgálatom elején: ha az Úr parancsol az Igében, akkor képessé tesz annak teljesítésére is Lelke által.

Azaz amikor parancsol, erőt is ad?

Esetleg még a körülményeket is úgy alakítja, hogy segítsen megtanulni engedelmeskedni. De ez nem is parancs, inkább olyan, mint amikor édesapánk, édesanyánk kér tőlünk valamit, mi pedig gyermeki szeretettel megtesszük nekik.

Mitől lesz a poharunk félig tele, nem pedig félig üres egy-egy szituációban?

A kegyelemközpontú megközelítést ajánlom mindenkinek, és nem a „kegyetlen-központút”. Ha szeretjük az Urat, és ami még fontosabb: tudjuk, hogy ő szeret bennünket és kegyelmes, akkor bízhatunk benne. Hiszen megígérte, hogy az övéinek minden a javukra válik, még azokban a dolgokban is, amelyeket kegyetlennek érzünk.

jacqueline-munguia-1pAwJiCD60c-unsplash

Fotó: Unsplash

Még ha úgy érezzük is, hogy többtonnás köveket terhel ránk, és olyanok vagyunk, mint a pesti palotákat díszítő, szenvedő Atlasz-szobrok, amelyek nem menekülhetnek, mert oszlopként tartják az épületet?

Pál háromszor is kérte Istent, vegye el testéből a tövist, de nem tette, mondván: „Elég neked az én kegyelmem…” Az apostol életében megmaradtak a többtonnás súlyok, elkeseredés helyett viszont elkezd örülni annak, hogy Isten az ő gyengeségében mutatja meg erejét, kegyelmének nagyságát. A hívő ember hatalmas kiváltsága, hogy bár látszólag a pohár nincs tele, a hitünkkel mégis úgy élhetjük meg, mintha csordultig lenne.

Milyen perspektívák adnak okot az örömre a Bibliában?

Sokkal személyesebb, ha azt kérdezzük, ki ad okot az örömre. Erre a válasz: az Úr. Pál is arra szólította fel a filippibelieket, hogy az Úrban örüljenek. Ha nem Istenben, hanem a tőle kapott dolgokban látjuk az öröm lehetőségét, forrását vagy okait, akkor könnyen áteshetünk a ló másik oldalára. Amikor nincsenek örömteli dolgaim, akkor ne örüljek? A Mindenható és a köztem lévő személyes kapcsolatból öröm fakad. A házasság sem azért boldog, mert a körülmények mindig nagyszerűek. A nehéz helyzetek életszerűek, de azok közepette is jelen van a szeretetkapcsolatból fakadó öröm. A Biblia szerint nagyon sok mindennek lehet örülni.

Elevenítsük fel ezeket!

A galatákhoz írt levélben a lelki szabadságról olvasunk. Bármi történjék, az életünk különböző eseményein keresztül az Istentől kapott szabadság örömét élhetjük meg. Ezt a gondolatot a sas szárnyalásához szeretem hasonlítani. „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok…” – írja Ézsaiás. Ez a madár különböző élethelyzetekben repül a levegőben, esetleg a fiókáit élelmezi vagy fészket rak, mégis átéli a szabadság örömét.

Kijelenthetjük-e, hogy Jézus jó kedélyű ember volt a földön? Olyan személyiség, aki mindig lelt örömöt az adott élethelyzetében?

Úgy tapasztalom, ha némelyek habitusa mélabúsabb is, miután megismerik Jézust, vidámabbak lesznek. Először talán Krisztus földi életének csak szomorúbb eseményeivel tudnak azonosulni, viszont az evangélium folyamatos olvasásán keresztül felismerik, hogy ezek az ókori történetek örömmel és boldogsággal vannak tele. Sokszor a kegyelem elfogadásával az ember habitusa is megváltozik. Az evangélium örömhírt jelent. Isten Jézus életével mutatta meg, kicsoda az öröm. A Megváltó búcsúbeszédében így fogalmaz János evangéliumában: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen.” A mi örömünk Jézuséból fakad.

Földvári Tibor lelkipásztor huszonhat éve szolgál a budapest-pasaréti gyülekezetben. Képesítését 1996-ban szerezte Károli Gáspár Református Egyetemen. Kisgyermekként ismerte meg személyesen Megváltóját, Jézus Krisztust. Leginkább az angol nyelvű teológiai könyvek frissítik fel, szeret focizni, harmincnégy éves korától síel.

Mintha a boldogságról, az örömről alkotott képünk nem egyezne az istenivel.

Így van.

Sőt, ha a boldogmondásokra gondolunk, akkor ez már kétezer évvel ezelőtt is így lehetett.

Már korábban is így volt. Óriási kincs annak a tudata, hogy ez a kettő nem a bűnesetben jelenik meg először, hanem még a teremtéstörténetben. Isten megformálásunknál saját örömét és boldogságát adta nekünk, amit Ádám és Éva bukásával veszítettünk el. Jézus élete azt is megmutatja, milyen boldog, örömteli életet élni a bűneset utáni világban, mivel ő egyszerre Isten és ember. Ezt élték meg az akkori tanítványai, és ezt tapasztaljuk meg mi is. Kíváncsian várom az új teremtés örömét.

Hogyan lehetünk boldogabbak?

Az Úrral való szeretetkapcsolat megélésében. „Örülni az Úrban mindenkor” – a hitbeli döntés a Szentlélek által lesz valósággá. Nem én erőltetem magamra a boldogságomat, az örömömet, hanem ajándékba kapom azt.

Tyúk vagy tojás? Mi volt előbb, az öröm vagy a boldogság?

A Biblia szerint a boldogság hordozza az örömöt is. Mivel ez az élő Istennel való szeretetkapcsolatból fakadó lelkiállapot, ez volt hamarabb, ennek egyik megnyilvánulása az öröm.

Mi lenne a másik?

Ahogy az interjú elején említettem, a gyászoló is lehet boldog ember, pedig éppen szomorú. „Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal” – szólít fel a Szentlélek a rómabeliekhez írt levélben. Sírunk, mert baj van, elszomorodunk, mégsem ez jellemzi az életünket, hanem az abból eredő boldogság, hogy kapcsolatban vagyunk Istennel, és rábízzuk akár a súlyos betegünket is. Jézus a boldogmondásokban olyan élethelyzeteket emelt ki, amelyek jól mutatták, hogy a bűneset utáni világban problémáink vannak, nem minden örömteli. Mégis, aki benne bízik, őt követi, az ő tanítása szerint éli az életét, az még a legnehezebb körülmények között is lehet boldog.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!