Orgonák éjszakája 2023 – Budafok-Belváros

Dátum
2023. augusztus 5., 14:15
Helyszín
Budafok, Budafok-Belváros templomai
+ Naptárhoz adom

Idén is megrendezik az orgonák éjszakáját, amely ennek a nem mindennapi hangszernek a sokoldalúságát és izgalmasságát hivatott bemutatni, és célja kimozdítani őt megszokott környezetéből. A szervező Filharmónia Magyarország a missziójának tekinti, hogy minden korosztálynak elérhetővé tegye a klasszikus és kortárs zenét, közel vigye azt mindenkihez. Budafok-Belvárosban öt esemény várja az érdeklődőket.

2019 óta minden év augusztusának első szombatján a közönség rendhagyó módon találkozhat az orgonazenével – felejthetetlen élményt jelentve ez azoknak, akik ismerik és kedvelik a hangszert, de azoknak is, akik véletlenül találkoznak a hangjával. A Filharmónia Magyarország ebben az évben is emlékezetes programokkal várja a közönséget.

2023 Orgonák éjszakája budafok

Budafok-Belvárosában öt esemény, koncert várja az érdeklődőket:

14.15–14.30 gyülekező a református templom előtt.

14.30 orgonatúra és orgonasimogató Filep Xavér orgonista-szervező vezetésével.

16.30 hangpárkoncert a református templomban. Az orgonán játszik: Lénárt Linda.

18.00 orgonás szentmise a Szent Lipót-plébániatemplomban. Az orgonán játszik: Filep Xavér.

19.30 orgonaszerelem az evangélikus templomban. Az orgonán játszik: Lénárt Linda és Filep Xavér.

21.30 orgonaverseny és finálé a Szent Lipót-plébániatemplomban. Közreműködik: Tóka Ágoston orgonaművész, Lénárt Linda orgonaművész, Tóth Judit hegedűművész, Fülöp Zsuzsa oboaművész, Homoki Olga trombitaművész, Filep Xavér orgonista-szervező, Melis Mihály orgonista és az Albinoni Kamarazenekar.