Láthatatlan örömök

A betegsége mennyire befolyásolta szakmaválasztását?

Angol tagozatos gimnáziumba jártam. Nyelvekkel szerettem volna foglalkozni. Tizennégy éves koromban derült ki a retinabetegségem. Az orvosok akkori prognózisa úgy hangzott: folyamatosan romlik majd a szemem, de életem végéig látni fogok. A speciális pályaválasztási tanácsadóm a gyógypedagógiát ajánlotta. Délelőtt főiskolai órákra jártam, délután kollégiumi nevelő voltam a Vakok Állami Intézetében. Mivel beszéltem nyelveket, angolai hadirokkantak elemi rehabilitációját kellett végeznem. Akkoriban senki sem tudta, mit jelent ez. Az elemi rehabilitáció elsősorban a felnőttkorban látássérültté vált személyeknek segít megtanulni önállóan élni. Ennek a módszertanát dolgoztam ki. Azóta is ezzel foglalkozom.

Tizenöt évig nevelte otthon a gyermekeit, emiatt abbamaradt a karrierje.

Amikor hozzámentem a férjemhez, választanom kellett: ha folytatom a karrierépítést a szülészorvos férjem mellett, vagy nem lesz gyerekünk, vagy másra bízom a nevelésüket. Itthon maradtam. Pályám végén, összegezve az életemet, úgy látom, szép karriert adott Isten: eredményeket a munkában, örömöt a szolgálatban, de a legfontosabb, hogy itthon nevelhettem a gyermekeimet. Sok vidám napunk volt. Amikor mind a négyen egyszerre lettek bárányhimlősök, eljátszották a 101 kiskutyát. Napokig készítették a jelmezeket, gyakoroltak, majd előadták A muzsika hangja című film egy részletét is. Sokat buliztunk a gyerekekkel. A legidősebb lányomat tizenhat éves korában még ebéddel vártam haza.

Az ember keresi életének nagy kérdéseire a válaszokat, főleg, ha kezében a Biblia. Mi a helyzet az ön miértjeivel?

Nem mindig kaptam rájuk választ. Nem az a keresztyén vagyok, akinek minden héten háromszor üzen Isten, ölelő karját viszont naponta érzem. Becsületes keresztyének voltak a szüleim, de a szónak nem abban az értelmében, ahogyan én. Évente háromszor mentünk el templomba, Bibliát nem olvastunk naponta. Tizennyolc évesen szakadtam el a szüleimtől, akkor eldöntöttem: önálló utat fogok járni, és vasárnaponként templomba megyek. Ülve a padban nem értettem, hogyan beszélhet rólam a lelkész, ha nem is ismer. Elkezdtem Igét olvasni, átadtam az irányítást Istennek, azt mondtam az imádságban: Uram, legyen üres papír az előttem álló élet, akármit ráírhatsz! Utólag többször tartottam emiatt ostobának magam, nem feltétlenül az került a papírra, amire vágytam. Visszatekintve viszont minden a helyén volt, csak akkor még nem láttam helyénvalónak.

Nehéz ezt elhinni. Ezek szerint nem kellene naponta megküzdenie a vaksággal?

Meg kell, és sok egyébbel is. Az élet sokszor másképpen alakul, mint ahogy elképzelem vagy szeretném.

„Évek óta arra várok, hogy ha túl leszek az aktuális problémámon, könnyebb lesz az életem. Valójában ezzel magamat csapom be, sohasem lesz könnyebb” – hangzott el a székesfehérvári női csendesnapon tartott előadásán. Valóban így van ez?

Sosem lesz könnyebb, ellenben szép és helyénvaló. Könnyebb a gyászban? Könnyebb a házból kirepült gyerekekkel vagy az öregedés kínjaival? Együtt kávézunk a férjemmel, leesik az asztalról valami, együtt nevetünk fel. Vajon ki bír lehajolni érte, mivel mindkettőnknek fáj a derekunk? Nem lett könnyebb az életünk, de rengeteg szépség van benne, mivel ott van Krisztus.

Közel a nyugdíjhoz. Az újabb kívánságok megfogalmazása áll életének a középpontjában, vagy inkább a konklúziók, a nagy következtetések levonása?

A kínlódás. A nyugdíjastól elvárják, hogy legyen boldog a semmittevésben. Tegye fel a lábát a zsámolyra, és nézze a sorozatokat! Nekem ez nem életcél. Várok Isten vezetésére. Meglepetésajándék volt a maga érkezése. Nemrég lettem nyugdíjas. Föltettem a kérdést Istennek: akkor most a következő életcélom a halál, vagy van még feladatom? Válaszként felkértek tanítani, majd több ízben tehettem bizonyságot a hitemről. A lányomék vidékre költöztek, újabb próbatétel megtanulni, miképpen jutok el HÉV-vel hozzájuk. Kétféleképpen állhatok hozzá. A fene egye meg, öregen itt küszködöm az utazással vakon, vagy Isten tart még annyira, hogy képes vagyok megtanulni.

Több mint húsz évig vezették férjével az országos családos csendesheteket. Régóta szolgálnak házasgondozóként. Férje, Lajos a fasori református gyülekezet páros körét, ön a női körét vezeti. Hogyan értelmezi a hármas kötél szorosságát?

Az egyetlen megtartó erő, stabil pont, örömforrás. Ha elengedjük a kötelet, vagy kevésbé szorosan kapaszkodunk belé, elveszítjük mindhármat. A harmadik kötél nélkül nem tudjuk egymást megbecsülni, szeretni, és megszürkülnek a napok, megkeserednek az együtt töltött évek. Az Úr a katalizátor, a stabilizátor. Házi bibliaórás tagunk jelezte, nehéz napokat élt meg, de nem osztotta meg velünk, mert „Tolnay Márti fölteszi az elkopott lemezt: imádkozzak, olvassak sok Igét, hogy az Úr Jézus megelevenítsen”. Nem akarta hallgatni. Végül kínjában mégis megpróbált imádkozni, és „bejött”. A keresztyén házasságok szétesésének eredete, hogy megromlik az isteni kapcsolat. Abból adódnak az okok.

Egyszer úgy jellemezte az ördögöt, hogy nagyon buzgó és szeret kérdésekkel közeledni az emberekhez. Ön hogyan reagál a Sátán hízelgéseire?

Sokszor hittem neki, és emiatt kerültem kátyúba. Az ördögnek kicsi a tárháza. Jézus megkísértésének történeténél a pénzzel, a pozícióval és a hiúsággal machinál. Hiúságomat sokszor megnyerte. Amikor vezetőként büszke voltam arra, milyen empatikus keresztyén felettes vagyok, rájöttem, nekem nem az a fontos, hogy jól csináljam, hanem hogy jónak lássanak. Féltékeny voltam a férjemre, mivel munka után egyenesen a gyerekszobába ment, és nem velem foglalkozott. Ugráltak rá a gyerekek, akár órákat is eltöltött azzal, hogy irgalmas samaritánust játsszon velük. Irigykedve rájöttem: én vagyok az oka annak, hogy nem megyek be hozzájuk. A férjem nemcsak hozzám, hanem a családjához jött haza. Megkísérthető voltam, de Isten kegyelme kijózanított. Ha a kísértésre nemet mondtam, azért hálás voltam. Nem vagyok példamutató, nyomorult keresztyén vagyok, küzdök az életemért, a jézusi kapcsolatért.

A keresztyének érzékenyebbek egy-egy szituációban, amikor segítségre volna szüksége?

Az emberek alapvetően jóindulatúak, bár rendkívül tájékozatlanok, és gyávák bevallani ezt. Én is ilyen vagyok. Ahelyett, hogy azt mondanánk, fogalmam sincs, hogyan segítsek rajtad, vagy felajánlanánk a segítségünket, választunk valami sajátos megoldást, és közben rettegünk a kudarctól. Például amikor a látássérült bemegy egy helyiségbe, megragadják és elkezdik tolni. Velem is előfordult már. Nemrégen finoman megkérdezték tőlem, kit kérek meg, hogy fölolvassa az e-mailjeimet. Senkit sem. Olvasóprogramot telepítettem a számítógépemre. A református vakmisszió értékes, jelentős programokat szervez olyan látássérülteknek, akik vállalják a szegregált rendezvényeket. A lelkészek viszont magukra maradtak a témában. Ezrével élnek rosszul látók a gyülekezetekben, de a lelkész nem tudhatja, hogy az időskori makuladegenerációs néni, bár kiválóan közlekedik, mert van perifériális látása, centrális híján nem tudja olvasni az énekeskönyvet, a Bibliát. Egyszer részt vettem egy olyan csendesnapon, amelyik vicces volt. Az énekvezető a kezével megmutatta, hogy az egyik oldal lesz az első szólam, a másik oldal a második. Az összes öregasszony engem kérdezett: mit mutatott? A közelben én voltam a legfiatalabb. Érthetőbb lenne így: „Az orgona felőli padsor az első sor, az úrasztala felőli a második.” De ezt nem tudhatja egy lelkipásztor, ha nem vezetjük rá. Titkon remélem, hogy a Ráday Házban a teológusok kapnak lehetőséget megismerni a látássérültek világát.

Könyörgött isteni csodáért?

2005-ben mellrákot diagnosztizáltak nálam. Évente jártam szűrésre, de semmilyen képalkotó nem mutatta ki a nagy daganatot. Megosztottam a férjemmel a kínzó gondolatot: „Milyen keresztyén vagyok én? Itt a lehetőség, hogy felmenjek a mennybe, mégsem vágyom.” Erre a férjem azt válaszolta: „Valószínűleg nincs még itt az ideje.” Azon kevés szituációk egyike volt, amikor kaptam az Úrtól Igét, és bátorított Isten. Műtéttel távolították el a daganatot, sugár- és kemoterápiát is kaptam. A kemoterápia egyik összetevője pusztította el a még megmaradt retinasejtjeimet. Segítség volt a közösségünk jelenléte. Amikor fél év után megvakultam, szerettem volna együtt imádkozni a férjemmel a látásomért, Máté evangéliumának ígéretére apellálva: „…ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám.” Elutasított: „Könyörögtünk, hogy meggyógyulj, és meggyógyultál. Elégedj meg ezzel! Értsd meg, hogy nincs orvosi segítség!” Emiatt kicsit orroltam rá. Rengeteg csodát éltem meg. Az egyik mérföldkövem, amikor elutaztunk Izraelbe a barátainkkal 2016-ban. Megálltunk a Bethesda tavánál, és így imádkoztam: „Istenem, emberileg lehetetlen, de neked nem, te mást is meggyógyítottál itt. Itt vagyok!” Volt bennem nyitottság, hit, hogy megnyíljanak a szemeim, de Isten nem így döntött, és a látáskérdés számomra itt lezárult. Isten kimondatlanul válaszolt: „Elég neked az én kegyelmem.” Ez erőt ad nekem.

Ön alkotta meg Magyarországon az elemi rehabilitáció módszertanát, majd vezette a Vakok Állami Intézete elemi rehabilitációs csoportját.

Ültem az íróasztalnál, és jöttek frissen megvakult emberek. Rövidebb-hosszabb idő alatt veszítették el látásukat: orvosok, igazgatók, vállalkozók, varrónők. Teljes egzisztenciát hagytak hátra. Balhézott az egyik, próbáltam nyugtatni, akkor ordibálni kezdett: „Magának fogalma sincs, milyen megvakulni.” „De van, én is megvakultam.” Rögtön megváltozott a légkör. Az etikai kódex előírta, hogy vallási meggyőződésemről nem beszélhettem, de azt nem, hogy kérdésre ne válaszolhassak. A beszélgetés végén sokszor megkérdezték tőlem: „Hogyan bírta ki?” Elmondhattam, hogy belehaltam volna, ha nincs Krisztus, aki átölel, szeret, vezet, ha nem imádkozunk naponként a férjemmel.

Mitől teljes az élete?

Pár hónapja halt meg édesanyám. A gyászban gyakrabban gondolok arra, mekkora kincs, hogy Isten gyermeke lehetek. Van általa értelme és célja az éveimnek. Mitől teljes? A közegtől, amelyben élek, és a feladatoktól, amelyek a mindennapjaimat kitöltik. Közeg a családom, a férjem, az unokáim, a barátaink, akik többnyire keresztyének, majd a munkakörnyezet. Ezeknek az egységétől teljes. Az életem különböző szakaszaiban más-más rész dominált.