Then Simon és felesége, Fruzsina szerint amikor misszionáriusként lelki sötétségben élő országba megyünk, ahol az emberek vágynak Isten Igéjére, ne gondoljuk, hogy egyszerű lesz Jézusról beszélni. A négygyermekes házaspár 2660 méteres magasságban, a perui Andokban végzi kórházi és evangelizációs szolgálatát.
A Then család 2020 júliusában indult útnak Peruba. A házaspár ekkor már évek óta gondolkodott a külmisszió lehetőségén. Sok ismerősük hirdette Isten Igéjét távoli tájakon, támogatták tevékenységüket. – Gyermekkori barátom, példaképem szolgálat közben halt meg Pápua Új-Guineában 2019-ben. A hír hallatán újragondoltuk feleségemmel az életünket – hangsúlyozza a német származású Simon.
Többek között a kilencvenedik zsoltár igéje érintette mélyen. – A lutheri német fordítás magyarul így hangzik: „Taníts bennünket arra: véges az életünk, hogy bölccsé legyünk.” A zsidókhoz írt levélben Pál arra buzdít, kövessük példaképeink bizonyságtételét – magyarázza a férj. A család ekkor már tizenegy éve Németországban élt. Az édesapa gyermekorvosi rendelőben dolgozott, a debreceni születésű közgazdász édesanya, Fruzsina három lányuk – Lujzi, Ágnes, Zsuzsi – nevelésére koncentrált. Gyülekezetük aktív, szolgálattevő tagjai voltak.
A perui Diospi Suyana missziós kórház munkáját alapítása óta figyelemmel követték. – Eljött a pillanat! Mindketten megfelelő helynek véltük az intézményt. Írtunk bemutatkozó levelet a kórház igazgatójának. Másnap felhívott, hogy amilyen gyorsan lehet, intézzük a papírjainkat, szükségük lenne ránk, mivel a következő évben a három gyerekorvos misszionáriusból kettő hazaköltözik. Úgy éreztük, Isten megengedte, hogy belelássunk hosszú távú terveibe. A németországi gyerekorvos ugyanabban a rendelőben dolgozott, ahol a férjem korábban, éppen a következő évben készültek hazatérni tizenkét év után abból a kórházból, ahova mi mentünk. Ez az egybeesés megerősített az indulásban – teszi hozzá a felesége. Simon gyermekszakorvosi és evangelizációs munkát végez, Fruzsina közgazdászként részmunkaidőben a kórház pénzügyeivel foglalkozik. Ez idő alatt Peruban megszületett a negyedik gyermekük, Teó.
A remény útja
A kórházat az ország két legszegényebb régiójának egyikében, Apurimacban építették fel. Ahogy Fruzsinától megtudjuk, a két terület lakosságának többsége kecsua, azaz az inkák leszármazottai, akik az egykori Inka Birodalom nyelvén, kecsuául beszélnek. Társadalmi megbecsültségük sokkal alacsonyabb a vegyes vagy a spanyol származású lakosságához képest. Kirekesztettségben élnek, mint elmondja, az állam általában elhanyagolja a kecsuák lakta régiókat, infrastruktúrájuk nincs kellőképpen kiépítve. – Az emberek nem engedhetik meg maguknak a magánklinikát, az állami egészségügyi központok azonban sok esetben nem látják el a betegeket, ha nem tudnak fizetni érte – hangsúlyozza Fruzsina. A missziós kórházak általában csak alapellátást nyújtanak, viszont a Diospi Suyana jól felszerelt intézmény az Andokban. A hegyvidéken a kis falvak egymástól, minden nagyobb várostól és az állami klinikától is távol esnek. Az ország egész területéről érkeznek betegek a kórházba, Curahuasi városába.
A pánamerikai főútvonal, amely Észak-Amerikát összekapcsolja Dél-Amerikával, áthalad a kisvároson is. Az utak rossz állapota miatt mégis viszontagságos az utazás a környéken. A betegellátásért akár több mint ezer kilométernyi távolságot is meg kell tenniük az embereknek.
Az utak rossz állapota miatt az utazás viszontagságos. Betegellátásért az emberek akár Anglia–Nürnberg vagy Róma–Nürnberg távolságokat is megtesznek.
Sorsot húznak az életükre
Az intézmény elsősorban a szegénységben élőket szeretné támogatni, azokat, akik nem engedhetnek meg maguknak magánorvost. A modern felszereltség miatt azonban sok tehetős keresi fel a kórházat. Hogy kiszűrhessék a tehetősebb betegeket és igazságosan kezeljék a várakozók hosszú sorát, rendhagyó belépési protokollt dolgoztak ki. A kórház előtt várakozó betegek sorsoláson vesznek részt. – Akár százan is jelentkeznek belgyógyászi szakrendelésre egy nap, de csak húsz embert látnak el. Sorjegyet húznak: amelyiken van szám, az a beteg bejöhet. Így nem az érkezési sorrendtől vagy a személyüktől függ, kapnak-e ellátást vagy sem. Sokszor megesik, hogy öt nap várakozás után kezelés nélkül térnek haza az emberek – magyarázza Fruzsina. A sürgősségi eseteket természetesen előre veszik. Az ötödik napja várakozók pénteken valamelyest előnyt élveznek a többiekkel szemben. – Nehéz elképzelni európaiként, hogy tudom, nem biztos, hogy sorra kerülök az orvosnál, mégis utazom egy hetet a kórházig. A kecsuák ennek tudatában is elindulnak a rossz egészségügyi ellátás miatt. Nehéz látni, hogy nem jut mindenkire idő – fejtegeti Simon. Több misszionárius orvosra és ápolóra lenne igény. Thenék abban reménykednek, hogy Magyarországról is jelentkeznek ápolók, orvosok az andoki kórházba. A többletmunka miatt, kényszerűségből Simon az intézmény üzemorvosa is.
Mielőtt elkezdődik a rendelés, rövid áhítatot tartanak a Diospi Suyana kápolnájában, amelyen a bent lakó és a járóbetegek is részt vesznek. Mindennap más-más misszionárius csoport készíti elő az alkalmat. – Hetente egyszer az én kis csapatom vezeti a dicsőítő énekeket, néha prédikálok is. A kórházi lelkész szerint jót tesz, ha a munkatársak hirdetik az Igét, így látják a betegek, hogy mindenkinek szívügye az evangélium – magyarázza Simon. Áhítat után a kórházlelkész egyéni beszélgetésre invitálja a kecsuákat. Sok perui él a lehetőséggel, nyitottak Isten Igéjére.
Tanok
A kecsuák többnyire római katolikusok. – Az Andokban a katolicizmus erősen keveredett az inka hagyományokkal. Sokan áldoznak még a hegynek, a földnek, egyes zarándoklatok egyértelműen pogány hagyományokat követnek. Talán nem voltak elég szigorúak a tanítók a hódítások idejében, és egybeforrt a két vallás. Ha száraz időszakban esik az eső, hálából a Földanyának visznek sört, bort, amelyeket elásnak – mondja el tapasztalatait az édesanya. Férje hozzáteszi, hogy ha megnyitnak egy üveg inkakólát (ottani Coca-Cola), abból a földre öntenek egy kortyot a Földanyának. Fruzsina elárulja, hogy az emberáldozat titokban máig előfordul. Amikor aranyat vesznek ki a földből, hitük szerint értékeset kell visszaadniuk. – A protestáns egyházakkal szemben óvatosak az emberek, furcsállják, szektaszerűnek vélik, ennek ellenére növekszik az egyház. Az ország a lelki aratás időszakában van. Fantasztikus megélni, milyen sokan jutnak hitre. Az áhítat végén a lelkész előrehívja azokat, akik át akarják adni az életüket Krisztusnak, majd imádkozik értük. Éhezik Isten Igéjét – emeli ki a misszionáriusnő.
– Jó kapcsolatokat ápolunk a szomszédokkal, akik udvariasan távolságtartók. Nehéz szorosabb viszonyt kialakítani velük – osztja meg Simon. – Az édesanya szerint a kecsua a hegyvidéki kultúrához hasonlít leginkább, nem a latin-amerikaihoz, kissé hidegebbek az ottani lakosok, viszont egy baptista gyülekezettel bensőséges a viszonyuk.
A házaspártól megtudjuk, a protestáns egyházak evangelizációját 1912-ben engedélyezték Peruban. Baptista, lutheránus, pünkösdista és presbiteriánus misszionáriusok indultak az országba, akik egymás között felosztották a szolgálati területeket. A Then család vidékén a baptista tanok terjedtek el, de sok hegyi faluban máig nincs gyülekezet. Amikor 2007-ben megnyílt a kórház, csupán egy protestáns közösség volt Curahuasiban, ma már tizenegyet számolnak a városban.
A Covid-járvány idején több mint egy évig semmilyen formában nem gyűlhettek össze istentiszteletre a hívek, ami Thenék közösségét is megpróbálta. A szünet utáni első alkalmon csupán öt felnőtt jelent meg. Újra kellett kezdeni a lelki munkát. A gyülekezetnek ma már közel huszonöt gyermek és húsz felnőtt tagja van. Lelkipásztoruk hétköznapokon taxisként dolgozik, az istentiszteleteket az ő házának földszintjén, egy garázshelyiségben tartják. Az igehirdetői szolgálatba Simon is bekapcsolódott. – A gyermekek nagy része egyedül, problémás családból érkezik. Az ifjúsági munka az egyik legfontosabb szolgálati területünk, hatalmas lehetőség, hogy a tinédzsereken keresztül a nem hívő otthonokba is eljuthat az örömhír – magyarázza Fruzsina.
Anamnézis
A misszionáriusok hangsúlyozzák, Peru otthonaiban a fő problémát a nagyfokú alkoholizmus és a családon belüli erőszak okozza. Lelkészük a családok gyógyítását, ápolását érzi legfőbb szívügyének. A személyes evangelizáció az erőssége, a szomszédságban lévőkkel jó kapcsolatot ápol, lelkigondozza a házaspárokat, akik sok esetben rajta keresztül kapcsolódnak a gyülekezethez. – Fontosnak láttuk a házi bibliakör elkezdését, hogy az istentisztelet mellett több alkalom nyíljon a találkozásra. Bibliát olvasunk, közösen imádkozunk, és a vasárnapi prédikáció témájában mélyülünk el ilyenkor – fejti ki Simon.
Gyakran megesik, hogy az állami kórházakban nem látják el rendesen a betegeket. Ha törés történt, és éppen nincs csavar egy fémbetételhez, a család pedig nem fizeti meg vagy szerzi be azt, elmarad a műtét – meséli a misszionáriusfeleség. – Sokszor túl későn hozzák a gyerekeket kórházba. A szülők reménykednek, egy-két hónapot is várnak, mire belátják, hogy nem lesz jobban. A kezdetben kisebb problémák így válnak nagyokká, akár helyrehozhatatlanokká. Kificamodott egy leányka könyöke, a család először úgy nyilatkozott, hogy négy héttel ezelőtt történt az eset, majd hatot mondtak. Már nem lehetett visszarántani, megműtötték, a sebész szerint legalább két hónapja volt kificamodva a könyöke. Egy másik esetben egy hónapig gyötörte láz a kisfiút, mire elindultak a kórházba. A család a dzsungelben lakik, tizenkét órát utaztak hozzánk. Megmentettük, gyógyszerrel kezelhető béltuberkulózisban szenvedett.
Kivont karddal
Nyitott, feladatra kész szívvel utazott a Then család Peruba, nem tudták, milyen munka vár rájuk. – A járvány után a széthullott gyülekezet helyzete megpróbálta a lelkészt. Igyekeztünk támogatni, erősíteni a munkájában. Nem gondoltuk, hogy a lelki szolgálat ilyen nagy teret kap az ottani életünkben. Különleges volt látni, hogy szükség volt ránk az elmúlt két és fél évben az Andokban – tekint viszsza Simon. A család november végén tért vissza Németországba. Magyarországon is több helyen tartanak előadást kinti munkájukról. Február végén készülnek visszatérni Peruba. Simon továbbra is orvosként, Fruzsina közgazdászként tevékenykedne a Diospi Suyanaban, de más szolgálatba is szívesen bekapcsolódnának. – Barátaink elszigetelten élő hegyi falvakban kezdtek el evangelizálni. Lenne rá igény, hogy bekapcsolódjunk ebbe a munkába is – magyarázza a misszionáriusnő.
– A misszió lelki harcot is jelent. Megtanultunk szüntelenül imádkozni és készen lenni a nehézségekre, mert a Sátán nem akarja feladni a területét. Nem elég nekem hinni, a családdal, a gyülekezettel közösen kell harcolnunk imádságban. Többször megesett, hogy nem találtunk megoldást a problémáinkra, kértük a német testvéreket, hogy imádkozzanak értünk, és hirtelen megoldódott a gond – meséli Simon. Felesége szerint hírleveleikben imakéréseket is megfogalmaznak, Magyarországon sokan imádkoznak értük, szükségük is van rá. – Mielőtt kiutaztunk Peruba, hallottuk már misszionáriusoktól, hogy a külmisszióban megnövekednek a próbatételek. Valóban így van, mi is ezt tapasztaltuk. Rengetegen térnek meg, és sok bajt élünk meg lelki támadásként, de az Úr Jézus erősebb ezeknél, nem vagyunk egyedül – foglalja össze Fruzsina. – Amikor a kórházban reggel én hirdetem az Igét, rendszeresen feszültséggel jövök el otthonról. Nehéz így készülni a prédikációra, pedig sok ember akkor hall először az igazságról, hogy Jézus megszabadítja a sötétségből, a reménytelenségből, ha hozzá fordul. Áhítat után mindenki magával vihet egy Újszövetséget. Ez nem csupán kedves gesztus, mivel annak olvasásától megváltozhat az életük!
Az MRE Missziói Szolgálat több külmisszióban dolgozó családot, egyedülállót támogat, akikkel szoros kapcsolatot ápol. Világmissziós hírlevelükön keresztül a szolgálatokat a gyülekezetekkel is megismertetik. Then Simon és Fruzsina családját a Tiszántúli Református Egyházkerületen keresztül támogatja a missziói szolgálat, valamint közvetlenül a Vereinigte Deutsche Missionshilfe. A Diospi Suyana missziós kórház 2007-ben nyílt meg az Andok hegységben, 2660 méter magasságban. A szervezet tevékenysége kiszélesedett az utóbbi években: keresztyén iskolát alapítottak, gyermekevangelizációs szolgálattal bővültek, médiacentrumuk egész Dél-Peruban sugároz rádió- és tévéadásokat.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!