Emlékei szerint a Bródy Sándor utcai rádióostromnál az első sortűz után egyedül ő maradt állva a mellette állók közül. Ormós Ajtony ekkor tizenöt éves volt. Öccsével novemberben, a zöldhatáron át szökött nyugatra. Nemcsak őt ismerhetjük meg, hanem meghurcolt református családját és Misát, a szovjet kiskatonát is; rajtuk keresztül pedig a kommunista diktatúra időszakának és az 1956-os forradalomnak egy újabb szeletét. Mindezt az egykor belevaló tinédzser, ma már nagypapa szemszögéből, Svájcban.
Kovács Zsuzsa és Mózes Kolozsváron születtek és házasodtak össze. 1969-ben vándoroltak ki Amerikába, ahol lépésről lépésre építették fel életüket a New Jersey állambeli New Brunswick közelében. Munkájuk és családjuk mellett Mózes hat éven át a helyi református egyház presbitere volt, és többször vállalta a magyar klub elnökségét is; Zsuzsa a cserkészet szülői munkaközösségét vezette hét éven keresztül. Gyermekeik folytatják a közösségi vállalásokat, de 2023 végéig még a szülők is aktívak voltak. Az általuk szervezett 110 éves HAAC-évforduló után a református templomban beszélgettünk.