Az Úr a szélhez hasonlítja a Szentlelket, ami „ott fúj, ahol akar”. Ezért a hagyományos pünkösdhétfői istentisztelet helyett vannak gyülekezetek, amelyek a szabadban töltik ezt a napot. A József Attila lakótelepi református gyülekezet néhány éve alakult. Idén az egykor kísérleti lakótelepként épült városrészben található Csiga parkban tartják ünnepi missziós alkalmukat. Az újpalotai református gyülekezet kívánságműsorral készül pünkösdhétfőre, míg Gyömrőn a tópart ad helyet a szabadtéri istentiszteletnek.
Gyermekként ismerte meg a zene és a közös éneklés erejét, amely az Istennel folytatott személyes párbeszéd megfogalmazásában is segíti Géczy Katalint. Az újpalotai református gyülekezet kórusvezetőjének a gitár a legkedvesebb hangszer, mert bensőséges élményt nyújt, akár egyedül, akár közösségben szolgál az Úrnak. Zenetanárként is hangsúlyos célja, hogy a fiatalok átéljék a zenélés örömét.
Másfél ezer fiatal önkénteskedésében segített már. Huszonöt évet szolgált az Önkéntes Diakóniai Év programirodájának vezetőjeként, majd tavaly gyülekezeti lelkész lett Závodi Emese. A lelkésznő úgy véli, hogy az önkéntes év nemcsak életeket formál, de az anyaszentegyházat is építi. Mert azt nemcsak felülről szerveződő programokkal lehet formálni, hanem diakónusokkal is.