– Én, a hadaró, a beszédhibás lehetek az Isten eszköze, aki Kanadában hirdeti az Igét már lassan huszonnégy éve – vallja Szigeti Miklós, a Vancouveri Első Magyar Református Egyház lelkésze, akivel a kanadai magyar reformátusok helyzetéről beszélgettünk.
A Vancouveri Első Magyar Református Egyház temploma
Hogyan került Kanadába egy Somogyban szolgáló magyar lelkipásztor?
Az egész életem csodákkal van tele! Negyedéves teológus voltam, amikor az esküvőmre készültem a menyasszonyommal, és meghívtam a féltestvéremet is a nagy eseményre, aki akkor éppen New Yorkban élt. Eljött 1993-ban Magyarországra, és az esküvő előtti napon a vacsoránál feltette a kérdést: „Miklós, tudtad-e, hogy te kanadai állampolgárnak születtél?” Néztem rá kerek szemekkel, nem értettem, mire gondolhat, hiszen Budapesten születtem. Édesapánk 1956-ban kivándorolt Kanadába, tíz évig kint élt, és kiderült, hogy állampolgársággal tért haza. A papírjait a magyar hatóságok persze elvették, de az állampolgársága ettől még nem szűnt meg. Az esküvőm évében vonultak ki a szovjetek Magyarországról, így elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy kérvényezzük az állampolgárságot. Elmentünk a konzulátusra, beadtuk a papírokat, majd kilenc hónap múlva behívtak a követségre, ahol megerősítették, hogy a születésemtől kezdve kanadai állampolgár vagyok. Soha nem akartam elhagyni Magyarországot, így imádkozni kezdtem, kérdeztem az Istent, hogy van-e terve velem Kanadában. Ezt követően leveleket írtam az országba, hogy lelkész leszek, van állampolgárságom, és ha valamelyik kinti magyar gyülekezetben szükség lenne rám, akkor jelentkezem. De nem érkezett válasz. Hazatérése után édesapám lelkipásztor lett, idősebb fejjel végezte el a teológiát levelezőn, Solymáron szolgált. Utolsó éves voltam, amikor rákos lett, engem pedig exmisszióba kineveztek oda, majd a halála és a segédlelkészi vizsgám után ott lettem segédlelkész. Onnan kerültem Somogyba, ahol anyai nagyapám és felmenői voltak parókus lelkészek. Három évig szolgáltam Somogyjádon, a feleségem logopédusként és gyógypedagógusként dolgozott a helyi iskolában. Három év után kaptam megkeresést Kanadából, egy olyan embertől, akinek még korábban írtam levelet, de akkor nem válaszolt. Vancouverből keresték meg, hogy ajánljon nekik lelkészt, és az emlékezete mélyéből eszébe jutottam. Megírták, ha érdekel a lehetőség, jelentkezzem. Úgy éreztem, a helyemen vagyok Somogyban, szerettem ott szolgálni, de tudtam, ha Isten akar engem a tengerentúlra vinni, akkor mennem kell. Meg kellett pályázni az állást, kilenc lelkész adta be a jelentkezését, akik közül hármat hívtak meg Vancouverbe prédikálni. Örültem, hogy életemben először, kanadai állampolgárként, kanadai útlevéllel beléphettem az országba. Négy vasárnapon szolgáltam a magyar gyülekezetben, majd februárban a közgyűlés nagy többséggel engem választott lelkésznek, így kerültem ki 1999 májusában Vancouverbe.
Az Isten csodálatosan működik!
„A teológiai felvételim után volt egy autóbalesetem, amely során agy- és koponyasérülést szenvedtem, csoda, hogy életben maradtam. Egészen pontosan a bal homloklebenyem sérült meg és vele a beszédközpontom. – Miklós, milyen nagy dolgot tett veled az Isten! Mihez kezdesz most? – tették fel a kérdést a barátaim, miután felébredtem a kómából. – Prédikálni fogok – válaszoltam alig érthetően és hadarva. – Mit fogsz csinálni? – kérdeztek vissza értetlenül. Iszonyúan hadartam, jogos volt a kérdés, hogy miként lesz lelkész abból, akit nem lehet érteni. Szerencsére az ország legjobb logopédusaihoz járhattam Magyarországon, Montágh Imréné Nellikéhez és Szabó Györgyhöz, valamint a feleségemhez, aki a balesetem után lett logopédus. Megtanították nekem, hogy mire kell figyelnem, de továbbra is hadartam, még ma sem tökéletes a beszédem. Amikor először kijöttem Vancouverbe szolgálni, remegő lábakkal léptem föl a repülőre, attól féltem, hogy nem fognak érteni, hiszen a diaszpórába olyan lelkész kell, aki szépen, tagoltan, értelmesen beszél magyarul. Láss csodát, engem választottak, és én, a hadaró, a beszédhibás lehetek az Isten eszköze, aki Kanadában hirdeti az Igét már lassan huszonnégy éve.”
Konfirmáció 2018-ban
A magyar gyülekezet, amelyet vezet, 1956-os emigránsok leszármazottaiból áll, vagy inkább már első generációs kivándorlók alkotják?
Az elmúlt időszakban a Kanadában lévő magyar református gyülekezetek többségében generációváltás történt. Ha ez elmaradt, akkor a gyülekezet legtöbb esetben életképtelen lett és bezárt. Ilyen sajnos sok van. Ma már csak a nagyvárosokban találhatók valóban élő magyar közösségek, ahol nagyobb tömbben élnek magyarok. Jelen vannak a közösségekben az 1956-os menekültek leszármazottai, de arányaiban kevesebben, mint az első generációs kivándorlók, akik az egész Kárpát-medencéből érkeztek az elmúlt ötven évben.
Mennyiben más egy kanadai magyar gyülekezetet vezetni, mint egy hazait?
Meg kellett tanulnom, hogy a lelkésznek egészen más a munkája Kanadában, mint otthon. Magyarországon hittanórákat, bibliaórákat tartottam a falvakban, Kanadában sokkal inkább a személyes, pasztorációs lelkigondozásra van igény a szétszórtan élő hívek körében. A lelkésznek itt is rengeteget kell autóznia, idősek otthonaiba járok például, illetve egyes hívőket személyesen is látogatok. A legjelentősebb különbség talán az, hogy Kanadában a gyülekezet sokkal inkább önszerveződő, mint otthon, a presbitérium maga szervezi a közösségi eseményeket, nekem ezekkel nem kell foglalkoznom, arra kell figyelnem, hogy a hívek lelki szükségletei be legyenek töltve.
A felesége is a magyar közösségben szolgál?
A feleségem nagyon intenzíven és aktívan vesz részt a munkában. Már 1999-ben érzékeltük, hogy rengeteg friss kivándorló érkezik kisgyermekekkel. Szerettük volna bekapcsolni őket a gyülekezet életébe, és erre kézenfekvő megoldás volt, hogy a pedagógus feleségem elkezdett magyar iskolát működtetni a templomban. Ez korábban is létezett, de akkorra éppen elhalófélben volt, így ezt a munkát felelevenítettük. Sok fiatal családdal így kerültünk kapcsolatba, és így tudtuk a nagyjából ’56-os idősekből álló gyülekezeti tagságunkat átformálni egy mostanra már zömmel középkorú, gyermekes családokból álló közösséggé.
Szigeti Miklós
Hogyan viszonyulnak a magyarok a kanadai kultúrához, nagy kihívást jelent számukra a beilleszkedés?
Erős kultúrsokk szokta érni az újonnan kivándoroltakat, a többségüknek fogalma sincs arról, hogy mi vár rá. A kanadai társadalom kifejezetten liberális, egészen más, mint a magyarországi, amely egy viszonylag konzervatív, történelmi alapokra épülő társadalom. Ez bizonyos szempontból segíti a missziót, hiszen az egyház lehet az a pont, ahol a hívek visszakaphatnak egy keveset abból a kultúrából, amelyet maguk mögött hagytak, bár a technológiai fejlődésnek köszönhetően ma már sokkal intenzívebb a magyarok kapcsolata az anyaországgal. A gyermekes családok számára gyakran nehézséget jelent, hogy a kanadai oktatási rendszer gyökeresen más, mint az otthoni, más irányba formálják a gyermekek gondolkodását. Ez sok szülőt megriaszt, kivándorolnak a gyermekük miatt, és az eltervezett szebb jövő csak anyagi értelemben valósul meg, közben pedig elidegenednek a utódaiktól. Természetesen sok pozitív példával is találkozni, amikor a fiatalok megtalálják a számításaikat, és a gyermekeik olyan társaságban tudnak szocializálódni, ahol valóban kibontakozhatnak.
Milyen a kanadai református egyház helyzete? Az önök gyülekezete, a Vancouveri Első Magyar Református Egyház szervezetileg hová tartozik?
A gyülekezetünk 1955-ben alakult meg a Kanadai Presbiteriánus Egyházon belül. Ez is csoda, egy évvel a forradalmat követő menekülthullám előtt. Metzger Frigyes testvérünk alapította ezt a közösséget, aki 1956-ban a kanadai kormánytól kapott háromezer üres vízummal, külön repülőgéppel repült Bécsbe, és vitte Vancouverbe a protestáns menekülteket. Emiatt lett ő „a kanadai magyarok Mózese”. Ekkor duzzadt meg a gyülekezet létszáma. Kapott is egy új templomot a kis imaháza helyett, majd 1963-ra ezt is kinőtte, ezért átköltözött abba a templomba, amelyet ma is használunk. A kanadai magyar gyülekezetek döntő többsége a Kanadai Presbiteriánus Egyházon belül működik. Ez az egyház viszont sajnos egyre durvábban liberalizálódik, tavalyi zsinati ülésén fogadták el az azonos neműek házasságát. Szerencsére minden egyes presbitérium maga dönti el, hogy milyen elvek alapján működik az adott közösség, így egyelőre nem várják el tőlünk, hogy ilyen szellemben szolgáljunk. Természetesen a kilépés kérdése is felmerült, de a templomunk és a teljes költségvetésünk alapvetően az egyházé. Mivel több közösség is felháborodott a hitvallásbéli döntéseken, így hoztak egy olyan törvényt, amely szerint kilépés esetén a gyülekezet megtarthatja a teljes vagyonának a felét, de ez a legtöbb helyen nem opció. Érezzük, hogy az a ház, amely meghasonlik, össze fog dőlni. Mindenesetre mi készítettünk egy hitvallást, amely bibliai igékkel alátámasztva leszögezi, hogy miben hiszünk. Egyértelműen kimondjuk, hogy az Isten az embert férfivá és nővé teremtette, valamint hogy egyedül a férfi és a nő egysége kedves az Isten előtt. A presbitérium ezt elfogadta, ennek ellenére többen is kiléptek, mert azt mondták, hogy ők nem lesznek olyan egyháznak a tagjai, amelyben ez nem magától értetődő. Kanadában egyébként csak a magyar közösségek egy része tartozik a Kanadai Presbiteriánus Egyházhoz, ezenkívül jelen van az Amerikai Magyar Református Egyház is, valamint a United Church of Canadahoz is kötődnek magyar gyülekezetek. Nincs egységes kanadai magyar református egyház, a Kanadai Magyar Református Lelkészegyesület az a szervezet, amely próbálja a széttagoltságban lévő magyar református lelkészeket összefogni, illetve létezik egy virtuális egyház is, a Kanadai Magyar Református Egyházak Szövetsége, amelyet Vass Zoltán kezdeményezésére hoztunk létre. Ez lépett be 2008-ban az egységes Magyar Református Egyházba.
Saskatchewan tartományban alakult meg az első kanadai magyar református közösség, a Békevár nevű magyar településen az 1920-as években. Itt épült fel az első magyar templom is a debreceni Nagytemplom mintájára. Ez ma már műemlék, az ottani magyar gyülekezet sajnos megszűnt.
A Kanadai Magyar Kulturális Tanács tagjai
A Kanadai Magyar Kulturális Tanács felöleli Kanada majd minden számottevő magyar szervezetét. A tanácsban Szigeti Miklós titkári pozíciót tölt be.
Jelenleg milyen létszámmal működik a gyülekezet?
Sajnos az egyházi élet még mindig nem érte el a járvány előtti intenzitást. Mindenesetre bízunk benne, hogy ez változni fog, próbálunk minél több olyan rendezvényt szervezni, amellyel az embereket visszahívhatjuk a templomba. Amikor a járvány kitört, az Úristen a gyülekezetünkbe hozott egy frissen kivándorolt magyar református családot. Az édesapa informatikai mérnökként dolgozik, ő építette ki a rendszert a templomban, amellyel kiváló minőségben tudjuk sugározni az istentiszteleteinket vasárnaponként. Ugyanakkor ennek a negatív oldala is megmutatkozott. Mivel hatalmas területen szétszórva él a magyarság Vancouverben – a templom környékén pedig már senki sem lakik a hívek közül –, nem mindenki jön el személyesen a gyülekezetbe. Természetesen a távolság mellett a magas benzinárak is hozzájárulnak ehhez. Persze nagyon örülünk, hogy nézik az istentiszteletet, hála Istennek száz körül van a heti nézettsége egy-egy videónknak, ami a hetvenfős kis közösségünkhöz képest elég nagy szám. Leállítani persze nem akarjuk ezeket az online közvetítéseket, hiszen akkor a Vancouver-szigeten élő idős testvéreinket is elveszítenénk. Amikor egyszer ott temettem, meg is kérdezte tőlem az egyik hölgy: „Miklós, mikor lesz az úrvacsorás istentisztelet? Mert akkor összehívom a barátnőimet, és közösen nézzük az istentiszteletet, és együtt veszünk úrvacsorát.” Rengeteg emberhez csak így tudunk eljutni Kanada-szerte, de mindenkit buzdítunk a személyes részvételre, hiszen az imádkozó közösséget semmi sem tudja pótolni. Természetesen történtek jó dolgok is a Covid-járvány alatt. Megújult az egész templom, csodálatos, ahogyan Isten kirendelte az önkéntes munkásokat a közösségünkből. Két forrásból tudtuk fedezni a felújítást, volt egy vállalkozó a gyülekezetünkben, aki jelentős adománnyal segítette az épület megújulását, illetve az elmúlt időszakban a magyar állam is komoly figyelmet szentelt nekünk, és támogat bennünket. Amikor 1999-ben Vancouverbe kerültem, nem volt élő kapcsolatunk Magyarországgal, de az elmúlt időszakban nagy örömmel fogadtuk, hogy odafigyelnek ránk, fontosnak tartjuk, hogy a magyar nemzet részei lehetünk.
Említette, hogy a Vancouver-szigetre is eljár szolgálni. Merre szokott még utazni a szolgálata során?
Szoktam szórványba járni a nagyjából négyszáz kilométerre lévő Kelownába. Nem tudom, hány lelkipásztor lehet rajtam kívül, aki repülőgéppel jár szórványba prédikálni, de felteszem, nem sok. A hegyeken való átkelés miatt a repülő biztonságosabb az autónál. Ahol megjelennek a magyar bevándorlók, oda mi is megyünk. Emellett rendszeresen publikálok a helyi lapokban, ezzel szintén próbálom megszólítani a kanadai magyarokat.
Elhangzott, hogy próbálják különböző programokkal visszacsábítani az embereket a templomba. Milyen rendezvényekre gondolt?
Még a járvány alatt csináltunk egy húsvéti bábelőadást gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ezt próbáljuk folytatni, mostanra már megfelelő felszerelést is szereztünk hozzá Magyarországról. Rendezünk bálokat és vásárokat is, amelyekkel a gyülekezet anyagi helyzetét is segítjük. Városszerte tartunk bibliaórákat az egyes családoknál, amelyekre olyanokat is meghívunk, akik nem járnak templomba. Próbálunk olyan témákat keresni, amelyek közérdekűek, amelyekről mindenkinek van véleménye, és ezeket vizsgáljuk meg az Ige tükrében.