„A missziós terület más, a nyáj ugyanaz”

Megérkezés, visszatérés vagy kezdet? Hogyan tekintenek a zsinat döntésére?
Összességében mind egyszerre. Elgondolkodtam, hogy mi az a hatás, amit ez kiválthat a diaszpóragyülekezeteinkben, és ez egyértelműen az öröm. Amellett, hogy nem biztos, hogy ez most hatalmas változást hoz, hiszen a gyakorlatban régóta létezik ez az összeköttetés, ez a közösség, méghozzá azért, mert bár a missziós terület más, a nyáj ugyanaz. Hozzánk a Kárpát-medencéből érkeznek a hívek, és hozzák magukkal az otthoni megélt hitet és vallásgyakorlatot, ezt keresik és találják meg a nyugat-európai gyülekezetekben is. Egy példa: az egyik gyülekezeti tagunk Erdélyből származik, Budapestre jár haza, és lelkesen újságolta valamelyik istentisztelet után, hogy Magyarországon már az új énekeskönyvből énekelnek. Tehát ez a hitbeli vérkeringés a gyakorlatban már működik, a Nyugat-Európában élő reformátusok nagyobb része valamelyik Kárpát-medencei gyülekezetben is egyháztag, és egyházfenntartói járulékot is fizetnek. Most ennek a már létező kapcsolatnak történt meg a hivatalos megerősítése, amire hosszú ideje vártunk.

Ez miért csak most történt meg?
A Prédikátor szavával élve egy egyszerű bibliai válaszom van: mindennek rendelt ideje van, és erre most jött el az idő. Hallottuk a jogi képviselőktől az egyeztetéseken és a zsinaton is, hogy ki kellett alakítani azt a hátteret, amelyben ez a nyugat-európai szórványszolgálat hivatalosan, jogilag is megfér és befogadhatóvá válhat. Ebben sok ember többéves munkája van benne, és ezért a Magyar Református Egyház vezetőségének nagyon hálásak vagyunk. A közgyűléseinkre évek óta hívjuk a Magyar Református Egyház, azon belül a Magyarországi Református Egyház és a többi részegyház püspökeit és más képviselőit. Idén Kolozsváron tartjuk majd a közgyűlést, rendszeresen visszatérünk a Kárpát-medencébe, és az idei konferenciánk fő témája a Kárpát-medencei kapcsolatok erősítése lesz. Teljesen természetes dolog volt a múltban is, hogy ezt a kapcsolatot megőrizzük, erősítsük, és ennek most lett egy olyan hivatalos háttere, mondjuk úgy, egy pecsétje, ami minket is megerősít a valahova való tartozásban. Ez nagy jelentőségű, és nagy öröm, hogy megoszthatjuk a gyülekezeteinkkel ezt a hírt, hogy a Kárpát-medencei magyar református egyházak ilyen módon is kifejezték azt, hogy mi, akik távolabb, egy szétszórt missziós területen élünk, hozzájuk tartozunk. Ez egy ünnepi mérföldkő, ami bekerül az egyháztörténelembe. Bizonyságtétel arról, hogy a távolságokat áthidalva Krisztusban összetartozunk.

A két nyugat-európai református szervezet között voltak viták, nézetkülönbségek az elmúlt időszakban. Ezután lehet, hogy könnyebb lesz együttműködni?
Vitákról nem tudok, és a nézetkülönbségek sem érintettek személyesen, mert én már egy újabb generáció tagja vagyok. A két szervezet működési hátterét ismerem, van átfedés is a kettő között. Az első nézetkülönbségek is abból adódtak, hogy harminc évvel ezelőtt, a magyar határok újranyitása előtt fogyni kezdtek a hívek, és felmerült a lehetősége annak, hogy a protestáns felekezetek közeledjenek egymáshoz. Ez az egyik oka, hogy 2000-ben létrejött a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége, a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségével együtt kereste ugyanis az utat egy közös nyugat-európai protestáns szervezet létrehozására, a külhoni missziói szolgálat hatékonyabb támogatására és szorosabb együttműködésre. A nyugat-európai szórványgyülekezetek általában nem vegytiszta református vagy evangélikus gyülekezetek, hiszen nagyon széles a paletta ezekben a felekezeti hovatartozás tekintetében. A közösség a magyar nyelvű istentiszteletre, a magyar nyelvű imádságra épül. Nem a két szervezet céljai vagy a szolgálatuk miatt volt nézeteltérés közöttük, ezek mögött inkább személyi ellentétek álltak. A XXI. század kihívásai között nekünk azt kell nézni, mi a gyülekezeteink érdeke, és arra kell törekednünk, hogy az adott körülmények és lehetőségek között meg tudjuk teremteni azt a szórványszolgálatot, amire egyre nagyobb igény van. Van közeledés a protestánsok között, sőt katolikus részről is, legalábbis én Bécsben ezt tapasztalom. Úgy gondolom, hogy itt, a Kárpát-medencében is így van ez a keresztyéneknél, hát még Nyugat-Európában, amelynek keresztyén jellege eléggé megkopott. Krisztus a jövő, és nekünk, keresztyéneknek együtt kell követnünk őt. Fontos az összefogás, egymás támogatása, kölcsönös elismerése. Mi is ezen értékek mentén haladunk.

Mi a következő lépés, ami az elismerés után következik?
Ahogy már említettem, szeptember elején a közgyűlésünket Kolozsváron tartjuk, ahol a nyugat-európai szórványgyülekezetek lelkészeivel és világi képviselőivel, valamint a Kárpát-medencei meghívottakkal áttekintjük az eddigi lépéseket, és együtt tervezünk tovább.