Magyar Református Egyház

A Generális Konvent pünkösdi körlevele

Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára

„…adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által.” (Ef 3,16)

Ünneplő gyülekezet! Kedves Testvérek!

Pünkösd ünnepén elsősorban arról a hitről teszünk bizonyságot, hogy a Szentlélek: Isten. Nem valami, hanem valaki. Nem valamilyen erő, nem valamilyen tárgy, hanem szeretettel uralkodó, hatalommal bíró, teljes hatalommal bíró Isten. Ahogy pünkösdi énekünk mondja, a Szentháromság egy Istent úgy imádjuk, hogy kérjük: jövel, Szentlélek Úr Isten.

A pünkösd története egyszerre beteljesedés és új kezdet. Elvégeztetett Jézus Krisztus megváltó munkája, szabadító és üdvösségszerző műve. A tanítványok számára a Szentlélek kitöltetése tette ezt valóságossá. Ismerték Jézust, látták meghalni a kereszten, sőt, látták a feltámadott Urat, és hallották szavát: „Békesség néktek!” Mégis féltek, nem volt erejük. Jézus tudta ezt. Lelki meggyőződésre van szükségük, az öröm és bátorság lángját fel kell gyújtani a tanítványok szívében, hogy küldöttekké, apostolokká váljanak mások javára és üdvösségére. A Szentlélek tette valósággá Jézus Krisztus elvégzett váltságművét.

Mindezt „…adja meg nektek… az ő Lelke által” – írja Pál apostol az efézusi gyülekezetnek. Így árad, terjed tovább s fakaszt életet a Szentlélek Jeruzsálemben, Efézusban, Rómában, majd Európában és szerte a világon: nálunk is, a magyar nemzet körében. Mert ugyanaz az Isten él most is, és ugyanúgy csodát tud tenni velünk is. Ez a csoda így fejezhető ki: új emberekké változtat át, mert a Szentlélek, aki pünkösdkor eljött, velünk van minden napon a világ végezetéig. Ezért kérhetjük, hogy cselekedjen velünk is csodát, tegyen új teremtéssé bennünket. Teremtsen szívünkben békét a háborúság idején. Aggodalmainkat, kételyeinket formálja bizalommá és meggyőződéssé. Vallásosságunkat üdvözítő hitté.

Az egyház a Szentlélek által él. Kérjük azért, hogy bennünket is éltessen, mai bizonyságtevőket, Istenünk dicsőségére és felebarátaink javára.

Áldott ünnepet kívánunk minden testvérünknek!

2022 pünkösdjén

Balog Zoltán püspök és Veres Sándor főgondnok
Dunamelléki Református Egyházkerület

Steinbach József püspök és dr. Nemes Pál főgondnok
Dunántúli Református Egyházkerület

Kató Béla püspök és Tőkés Zsolt főgondnok
Erdélyi Református Egyházkerület

Szenn Péter püspök és Kel József főgondnok
Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház

Zán Fábián Sándor püspök és Nagy Béla főgondnok
Kárpátaljai Református Egyház

Csűry István püspök és Bara Lajos István főgondnok
Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Halász Béla püspök és Székely Károly főgondnok
Szerbiai Református Keresztyén Egyház

Géresi Róbert püspök és Porubán Ferenc főgondnok
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Pásztor Dániel püspök és dr. Molnár Pál főgondnok
Tiszáninneni Református Egyházkerület

dr. Fekete Károly püspök és Molnár János főgondnok
Tiszántúli Református Egyházkerület