Vallási vezetők egyeztettek az Európai Bizottsággal

Az Európai Bizottság magasrangú tanácskozását a szervezet alelnöke, Margaritis Schinas hívta egybe. Az internetes fórumon keresztyén egyházvezetők mellett részt vettek az európai zsidó és muszlim közösségek képviselői is, hogy az európai életformáról és az azt fenyegető kihívásokról tanácskozzanak.

06a77775-9e27-475d-a1e3-b9dd3e4f213d.jpg

Fotó: ceceurope.org

A november 27-i online konzultáción mások mellett felszólalt az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottságát (COMECE) elnöklő Jean-Claude Hollerich kardinális, luxemburgi érsek és az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) elnöke, Christian Krieger református lelkész is.

A tanácskozás napirendjén szerepelt a koronavírus-járvány hatása az európai életvitelre és értékrendre, az ezzel kapcsolatos kihívásokra adott lehetséges válaszok, az egyházak által is támogatott új migrációs és menekültügyi paktum, illetve a társadalmi befogadás (inklúzió) és integráció kérdése Európában.

„A vallási vezetőkkel folytatott magasrangú találkozó fontos hozzájárulást jelent az európai életmódról folytatott vitákhoz. Életvitelünket és az Európai Unió egészének működését számos kihívás érte az elmúlt évben, az egészségügyi krízistől a terrortámadásokig” – nyilatkozta az Európai Bizottság alelnöke.

„A kihívások, amikkel szembesülünk – legyen szó a migrációra adott válaszról, a társadalmi befogadásról vagy éppen a rasszizmusról – közös ügyeink és csak akkor találunk megoldást rájuk, ha összefogunk egymással. Az együttműködés a vallási szervezetekkel Európa-szerte döntő fontosságú ezeken a területeken” – tette hozzá Schinas.

A CEC elnöke, Christian Krieger és Satu Saarinen, a szervezet elkötelezett tagja, a Finn Evangélikus Egyház képviselője, megerősítették az egyházak elkötelezettségét a közös európai ügyek és az Európai Unióval folytatott párbeszéd mellett, az EU működéséről szóló szerződés 17. cikke értelmében.

„Az Európai Bizottság elnökségével folytatott rendszeres egyeztetés kiemelt ügyekben fontos lehetőség” – fogalmazott Krieger. „Az Európa jövőjéről tervezett nagyszabású konferencia sikere döntő jelentőséggel bír az európai projekt demokratikus jövőjére nézve. A CEC, tagegyházai nevében is örömmel vesz részt a folyamatban és járul hozzá annak sikeréhez”.

„A mai találkozó is esély arra, hogy közösen erősítsük meg a megbékélt, egységes, demokratikus és befogadó Európa látomását, amely mindenki számára biztosítja a szabadságot és garantálja az alapvető jogokat” – tette hozzá az ökumenikus szervezet elnöke.

„A vallási közösségek számos hitből, szeretetből és reményből fakadó értéket tudnak felajánlani Európa számára” – hangsúlyozta Satu Saarinen. „Ezért is kell arra törekednünk, hogy a párbeszédet elmélyítsük” – tette hozzá a finn lelkész.

Heinrich Bedford-Strohm püspök, a Német Protestáns Egyház (EKD) elnöke a menekültek sorsára utalva kiemelte, hogy „Európa lelkét ma az fenyegeti, hogy a Földközi-tengerbe vész”. A német egyházvezető kritikus kijelentéséhez csatlakozva Jean-Claude Hollerich kardinális, a COMECE elnöke is megerősítette, hogy „az EU elveszíti lelkét a mediterrán térségben, ha nem menti meg az embereket, akik ma a tengerbe fulladnak”.

A CEC képviselői kiemelték az egyházak és vallási közösségek összetartó, pozitív és konstruktív szerepét az európai társadalmakban, ami a koronavírus-járvány idején különösen egyértelművé vált. A résztvevők azt is hangsúlyozták, hogy az európai projekt sarokkövét közös értékeink biztosítják, amelyeket szüntelenül erősítenünk és védelmeznünk kell.

A találkozó, ahogy korábban az EU Tanácsának soros elnökségével folytatott egyeztetés, annak a 2009 óta fennálló hagyománynak a része, amelyet az EU működéséről szóló szerződés rögzít a nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet szorgalmazva az uniós intézmények és az egyházak között. „Az Unió tiszteletben tartja és nem sérti az egyházak és vallási szervezetek vagy közösségek nemzeti jog szerinti jogállását a tagállamokban. Az Unió ugyanígy tiszteletben tartja a világnézeti szervezetek nemzeti jog szerinti jogállását. Elismerve identitásukat és különleges hozzájárulásukat, az Unió nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet tart fenn ezekkel az egyházakkal és szervezetekkel” – fogalmaz az EUMSZ 17. cikke.

A tanácskozáson a fentieken kívül részt vett Athenagorasz ortodox metropolita, az ökumenikus patriarchátus képviselője a Benelux országokban, Abdassamad El Yazidi, a Muszlimok Központi Tanácsának főtitkára, Albert Guigui, brüsszeli főrabbi, az európai rabbik konferenciájának állandó képviselője és Youssef Soueif püspök, a ciprusi maronita egyház érseke.

Forrás:

www.ceceurope.org