Segítséget ajánl a németországi árvízkárosultaknak a Magyarországi Református Egyház

Nyaralási lehetőséget kínál a németországi árvizek károsultjainak Balog Zoltán református püspök. A Zsinat lelkészi elnöke többek között a Németországi Református Egyház elnökének küldött levelében invitálja az árvíz által érintett családok és gyülekezetek fiataljait az egyház magyarországi üdülőközpontjaiba.

A püspök egyúttal együttérzéséről és szolidaritásáról biztosítja a károsultakat az egész magyar református közösség nevében. Úgy fogalmazott: „gondolatainkban és imáinkban hordozzuk az érintett családokat és gyülekezeteket, valamint a katasztrófavédelem munkatársait, a katasztrófa idején lelkigondozást nyújtó lelkipásztorokat és szakembereket”. Hozzátette: történelmi partneregyházként imádkoznak a szenvedő testvérekért éppúgy, mint az emberek sokaságáért, köztük lelkészekért, akik aktívan segítenek másokon a szükség idején, szolidaritásról és összetartásról tanúskodva, ezáltal is bátorítva az embereket. Mint írta: „Jézus Krisztusban beteljesedő isteni kijelentés alapján bizonyosak lehetünk abban, hogy az árvíz iszaptengerében Isten a szenvedő emberek oldalán áll.”

A teljes német nyelvű levél itt, a magyar fordítás pedig itt olvasható el.

Közben a Zsinat Elnöksége azt kéri a magyarországi református gyülekezetektől, hogy csatlakozzanak a Rajnai Protestáns Egyház felhívásához, és itthon is szólaljanak meg július 23-án, pénteken 18 órakor a harangok a református templomokban. Thorsten Latzel, a Rajnai Egyház lelkészi elnöke a közös imádságra és harangozásra felhívó levelében úgy fogalmazott: "Tegyük együtt hallhatóvá, hogy kölcsönösen támogatjuk egymást, imádkozunk egymásért, és Krisztust követve kiállunk a káosz pusztító erői ellen."

Fotó: MTI/EPA