Bejrúti robbanás: imádságra hív a REV libanoni elnöknője is

A Református Egyházak Világközössége (REV) is szolidaritásáról biztosította a libanoni népet, imádságra és támogatásra hívja tagegyházait a felmérhetetlen károkat okozó keddi robbanást követően, ami a város nagy részét súlyosan érintette, köztük a református templomot is.

980x520-BeirutChurchDamage1.jpg

A robbanás a bejrúti református templomban is károkat okozott

Fotó: National Evangelical Church of Beirut

„Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.” (2 Kor 4,8-10)

A REV felhívásában arra kéri tagegyházait, hogy „lehetőségeikhez képest” nyújtsanak segítséget az amúgy is súlyos gazdasági, politikai és társadalmi krízisben lévő országban élő közösségeknek.

A robbanás súlyos károkat okozott sokszáz épületben, és a REV 2015. évi végrehajtó bizottsági ülésének helyszínét, a bejrúti református templomot sem kímélte. Testvéregyházunk, a Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinat (NESSL) helyi templomában ablakok semmisültek meg, ajtók szakadtak ki tokostul és több helyen leszakadt a mennyezet.

A gyülekezet lekésze, Habib Badr éppen akkor lépett ki irodájából, amikor a mennyezet leszakadt. „A kár és rombolás mértéke egyszerűen hihetetlen. Imádkozzatok értünk. Ez egy nagyon súlyos fejlemény az ország életében” – üzente a lelkész.

A REV elnöknője, Najla Kassab, aki egyben a NESSL munkatársa és a Közel-Kelet második felszentelt lelkésznője, arról számolt be, hogy templomokat és otthonokat ért súlyos kár, ablakokat és ajtókat szakított ki városszerte a robbanás. „Rengeteg libanoni nem alhatott otthonában, sokak háza romokban hever.”

A Közel-Keleti Teológiai Szeminárium (NEST) épületében is komoly kár keletkezett. „Soha olyan rombolással nem szembesültünk a NEST történetében, mint kedden, még a 15 évig tartó libanoni polgárháború napjaiban sem. De nem mi vagyunk az egyetlenek. Bejrút egészében rettenetes a pusztulás” – írta az intézmény elnöke, George Sabra.

„A Közel-Keleten élve megtanultuk a folytatás és reménység művészetét és azt, hogy bízzunk, az Úr velünk vándorol utunkon” – fogalmazott a REV elnöke. „Minden nap egy új nap. És mi ma is elhatároztuk, hogy megmaradunk a reménységben és felvesszük a küzdelmet a reménytelenséggel szemben” – tette hozzá Najla Kassab. „Nem szűnünk meg reménykedni a békében, egy jobb holnapban és az erőben, amire szolgálatunk során szükségünk van. Legfontosabb célunk most is az emberek méltóságának megőrzése és az, hogy készek legyünk meghallani segélykiáltásukat és elkötelezni magunkat, felajánlva minden erősforrásunkat arra, hogy a pozitív változást előmozdítsuk.”