Több milliós higiénés támogatás egyházunknak

Öt és fél millió forint értékű kézfertőtlenítő folyékony szappannal, hozzá tartozó adagolóval, valamint pelenkával segíti a hazai gyermekgondozó és oktatási intézményeket, valamint az idősápolás szereplőit egy magáncég. Az adományokat országszerte összesen 25 intézményben osztja ki a Magyar Református Szeretetszolgálat.

A Bethesdának szánt adományokat Velkey György főigazgató vette át szeptember 10-én. Az intézmény vezetője elmondta: az adományozó céggel hosszú ideje működik együtt a kórház, és külön érték a segítségnyújtásuk mögött lévő közös gondolkodás.

mrsz_bethesda2.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

A világ piacvezető higiéniai és egészségügyi termékeket gyártó vállalatai közé tartozó Essity felajánlásával a hazai kisebb költségvetésű, nehezebb helyzetű intézményeket szerette volna támogatni, ezzel is csökkentve a szociális és egészségügyi intézmények kiadásait, ezért kérték a református szeretetszolgálat segítségét. Venter Zoltán ügyvezető igazgató az átadáskor arról beszélt, hogy az elmúlt években megtanulták, a segítség mindenhol kell, és soha nem elég.

„Az elmúlt napokban érezhetően emelkedett a koronavírusos megbetegedések száma. A most kapott higiénés szerek, eszközök éppen ezért még nagyobb szolgálatot tesznek majd a fogadó intézményekben. Hálás szívvel juttatjuk el őket az időseket, sérült gyermekeket ápoló otthonoknak, kórházaknak és a nehéz anyagi körülmények között nevelkedő gyerekek számára” – mondta el Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója.

mrsz_bethesda1.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

„A koronavírus-járvány első hulláma sokkolta a társadalmat, de a baj nagyon sok emberből előhozta a jót, a segíteni akarást. Jó volt látni, hogy akik meglátták a szükséget, azok meglátták a lehetőséget is, és helyi közösségek, vállalatok, intézmények sora találta meg kreatívan a segítségnyújtás lehetőségeit – fogalmazott az eseményen Balog Zoltán református lelkész, társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos. – A második hullámra a legtöbben elfáradtak, megkeseredtek, és talán nem látják értelmét, hogy aktív szerepet vállaljanak a védekezésben, ezért külön öröm, hogy vannak, akik a második hullámra is készen álltak a segítséggel.”

Az Essity Hungary Kft. által forgalmazott Tork kézfertőtlenítő folyékony szappanból és adagolóból többek között a Bethesda Gyermekkórház, a Csongrád Megyei Vakok Otthona, valamint az MRSZ-Felzárkózó települések programban résztvevő óvodák és általános iskolák, míg a Libero márkájú gyermekpelenkákból a sérült gyermekeket gondozó debreceni Immánuel Otthon és az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthon Fogyatékosokat Ápoló és Gondozó Intézmény részesül.