Reformátusok Lapja 2022/31. szám

REFORMÁTUSOK

A Magyarországi Református Egyház hetilapja

Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1146 Budapest XIV., Abonyi utca 21. Honlap: www.reflap.hu. E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu.

Szerkesztőségi titkárság: Buzási Zsoltné (titkarsag@reflap.hu)

Telefon: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között 06-30-396-8208.

A lap megrendelhető és előfizethető a Kiadóhivatalban.

Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269.

Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000.

IBAN nyomtatott forma:

HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB.

Főszerkesztő és kiadó: Fekete Zsuzsa

Főszerkesztő-helyettes: Weberné Zsikai Mária (weber.maria@reformatus.hu)

Szerkesztőség (szerk@reflap.hu): Dóka Viktória (doka.viktoria@reformatus.hu)

Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu), Kiss Sándor (szerk@reflap.hu), Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu), Regéczy-Nagy Enikő (szerk@reflap.hu).

Arany Lajos (arany.lajo@reformatus.hu)

Tervezőszerkesztő: Illényi Éva (illenyi.eva@reformatus.hu).

Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Németh Balázs ügyvezető.

A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket.

A lap megvásárolható a Kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál.

Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x.

Címlapfotó: Zelenka Attila

ELEINK FOHÁSZAI

Dicső menny Istene! feltetszik az égen földünk ékessége, Napod koronája, és én örömmel borulok le a vasárnap küszöbén, hogy imádjalak téged, és kitárjam láthatatlan világom kincseit lelked és lelkem gyönyörűségére. Legyen tied a dicsőség minden csepp harmatért, melyet termékenységére adtál a föld porának. Legyen tied a hála minden szál sugárért, amelyet adtál tavasz mosolyának, nyár aranyának, vetésünk érlelőjének, mind ez egész föld örömének!  HEGYALJAI

Nem csak az éneklésről szól a tizennegyedik

EGYHÁZ ÉS VILÁG • 11. „Kiontott vére kiált hozzám a földről” | Hogyan tovább? Kérdések a Roe kontra Wade-ítélet hatályon kívül helyezése után

KULTÚRA • 16. Töretlen hit és szívós kitartás | Erdélyben kapott egész alakos szobrot a polihisztor Kós Károly

GONDOLATOK • 21. Turistából zarándok | Az ormánsági református templomok festett mennyezetkazettáitól a népszámlálásig

INTERJÚ • 22. Református liturgikus tér, avagy miért van éppen így? | Viták és rossz tapasztalatok is kellettek hagyományaink kialakulásához

PORTRÉ • 30. Református Névjegy | Ezen a héten Borsos Melindát, az Erdélyi Református Egyházkerület nőszövetségi elnökét mutatjuk be olvasóinknak

Tisztelt Olvasóink!

A Reformátusok Lapja Szerkesztősége és Kiadóhivatala elérhetőségei:

TELEFONSZÁMUNK:

hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között: 06-30-396-8208.

E-MAIL-CÍMEINK:

szerk@reflap.hu (szerkesztőségi ügyekben), kiado@reflap.hu (előfizetési, terjesztési és példányszám-módosítási ügyekben). A személyes ügyfélszolgálatunk szünetel.

VII. 31. VASÁRNAP

(17) „…teljesednek az Isten igéi. (Jel 17)

A magyarázhatatlan ad magyarázatot visszamenőleg is. Magyarázhatatlan: a nagy parázna miért és hogyan jut ekkora befolyáshoz? A fenevadon trónol, tehát sátáni erők emelik. A szentek vérétől ittasul, tehát erőszakos. Istenkáromló nevet visel, tehát szövetségszegő. Bűnével nyíltan kérkedik, tehát kevély. A világot tobzódó szabadsággal kecsegteti, holott kínálata börtön (18,3). Az antikrisztusi hatalom emeli fel, a lázadás teszi csábítóvá. Hatalmasokat vonz, ahelyett, hogy riasztana. Elámítja a királyokat, hogy istenellenességre fordítsák tehetségüket, és együtt harcoljanak a Bárány ellen. Az istenkedés képtelen fantáziálásra ragadtat, az emberi szellem megittasul önmaga vélt hatalmától, és ábrándjainak az értelmét is kiszolgáltatja (prostituálja). Ez a nagy parázna titka. Végül a saját szövetségesei alázzák meg és szaggatják szét; minden hamisság magában hordozza az önmegsemmisítést. Öröklét helyett egy óra (12). Örök lehetőség helyett a semmi mámora. „Itt van szükség az értelemre, amelyben bölcsesség van!” – mondja a magyarázó angyal (9). Ez az értelem az Isten jó, tökéletes és kedves akaratára megújult, átalakult élet (Róm 12,2). Csak ebben van bölcsesség, hiszen istenellenesség helyett igaz istenfélelem hatja át. Akinek nincs bölcsessége, kérje Istentől, és megadatik neki (Jak 1,5). Eszt 2  49. zsoltár

VIII. 1. HÉTFŐ

(21) „… Így vettetik le Babilon, a nagy város, egyetlen lendülettel …” (Jel 18)

A jelenések könyvében hemzsegnek a zavarba ejtő képek, de ezek mélyén egyszerű és világos tanítás húzódik meg. Az egyik ilyen gondolatot e fejezetben találjuk: minden istentelen hatalom felett ítéletet fog mondani az Úr. A világban évezredek óta váltják egymást az elnyomó birodalmak. Ezek ismérvei nem sokat változtak, mindig agresszív módon bántak az elnyomottakkal, gazdasági és társadalmi kizsákmányolást testesítettek meg, idegen kulturális elemeket, szokásokat kényszerítettek a leigázott népekre. Gyarmatosítottak és kifosztottak, de a béke hírnökeként tekintettek saját magukra. Izráelnek történelme során bőven volt alkalma gazdag tapasztalatokra szert tenni e téren. Egyiptom, Asszíria, Babilon, Perzsia, Róma... Megannyi tragikus tapasztalat, mind eltiporni igyekezett Isten népét. Megértjük, hogy a Jelenések látnoka, amikor Róma bukására tekint, mennyei örömről beszél (21). Az örvendezés azonban nem a város pusztulásának, hanem az isteni ítélet megérkeztének szól! Az Úr ítélt, a szentek, apostolok és próféták javára (20), akik megértették, hogy el kell hagyniuk a várost, különben menthetetlenül részesek lesznek bűneiben. Jó felismerni az elfogadás és az önfeladás közötti határt. Eszt 3  83. zsoltár

VIII. 2. KEDD

(9) „…Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!” (Jel 19,1–10)

Az Úr nem tűri vég nélkül az övéi eltiprását, bár néha úgy tűnik, órája elviselhetetlenül lassan jár. Ezzel szembesült Jeremiás próféta is a babiloni fogság elején. Megértette: az ítélet nem lesz örök pusztulás, ettől kezdve egy kérdése volt: meddig? Beszélt hetven évről, de ez elviselhetetlenül hosszú időnek tetszett, és saját nemzedéke számára nem volt örömhír. Ekkor fogott egy kis tekercset, ráírta Babilon ítéletét, bukásának jövendölését, és rábízta a kevés hűséges egyikére: süllyessze az Eufráteszbe (Jer 51,59–64). Ez volt a próféta utolsó jövendölése és rendelkezése. A jelenések könyvének látnoka ugyanezt a magabiztosságot testesítette meg. Látta maga előtt Róma jövőbeli pusztulását, és megértette: Krisztus eljövetele előtt hamarosan szabaddá válik az út. Tróntermet látott, akárcsak korábban (4,1–10), a szakadatlan istendicséret helyét, és menyegzőt, ahol a paráznának már nem volt keresnivalója. A Bárány menyegzője ez, amikor valóra válik a prófétai szó: „Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat” (Hós 2,21–22). Adja meg nekünk a Mindenható Isten, hogy így lássuk meg őt!

Eszt 4  151. dicséret

VIII. 3. SZERDA

(15) „Szájából éles kard jött ki…” (Jel 19,11–21)

Milyennek képzeljük a megkerülhetetlen győztest? Hatalmas hősnek, aki gőgösen végigtekint a legyőzöttek tengerén? Oldalán fegyver, mellette szárnysegédek? Vagy öltönyös politikusnak, aki leereszkedő mosollyal int a kamerának, majd eltűnik a testőrök sorfala mögött? Előttem a képernyőn a közismert fekete-fehér fénykép, amikor a nagyhatalmak képviselői megérkeztek az első világháborút lezáró tárgyalásokra. Győztesek? A jelenések könyve a győzelmes Krisztusról egészen más képet fest. Az ő neve azért „Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol” (11). Hatalmát titokzatos koronája mutatja, fehér lovon ül, akárcsak kísérete: a

mennyei sereg. Ezt a gyönyörű jelenetet árnyékolja be az eget elsötétítő dögevő madarak raja (17), ők majd a földi hatalmasok és szolgáik húsát marcangolják. Hátborzongató jelenet. De tudnunk kell, a világ megtisztítása nélkül a diadalmas Krisztus nem uralkodhat szentségben és igazságban! Válaszd őt, akkor is, ha még nem tűnik győztesnek, és akkor is, ha más mögé, emberi számítás szerint, célszerűbb odaállni. Ne félelemből válaszd őt. Tudod, hogy nem tetemek szánalmas marcangolására, hanem dicsőséges menyegzői lakomára vagy hivatalos. Ne utasítsd el hívását! Eszt 5  61. zsoltár

(1) „…egy angyal leszállt a mennyből, az alvilág kulcsa volt nála…” (Jel 20,1–6) Krisztus ezeréves uralkodásának gondolata évszázadok óta foglalkoztat sok álmodozót. A Szentírás erről csak annyit mond, hogy ekkor a Sátánt megkötözve, a mártírokat pedig Krisztussal együtt uralmi helyzetben találjuk. Ezt követi majd a Sátán eloldozása, valamint a végső, nagy háború. Az elsődleges cél a bátorítás: nem hiábavaló Krisztus ügyének vállalása. Az Úr számontartja az övéit, gondot visel rájuk, a mindvégig kitartó tanúk már akkor részesülhetnek Krisztus uralkodásának jótéteményeiből, amikor még nem válik nyilvánvalóvá az eljövendő világ a maga teljes dicsőségében. A szakasz első versében az örömhír szólal meg: az alvilág kulcsait a mennyben őrzik, nincs a Sátán markában! Sokan rettegnek az ördög hatalmától, pedig ő egyetlen pillanatra sem Isten egyenrangú partnere. Azt gondoljuk, az alvilág az ő birodalma? Lehet. De akkor még saját birodalmának kulcsait sem képes ő maga őrizni. A világ mindenestül Isten uralma alatt áll, és az alvilágról annyit elég tudni, hogy itt a Sátán elég sok mindent megtehet. Betolakodhat közénk, vádolhat, de a Sátánnak Isten teremtett világában nincs uralkodási tere. Miért adnánk neki életünkből egyetlen szeletet is?

Eszt 6  115. zsoltár

(9) „…felvonultak a föld színén, és bekerítették a szentek táborát…” (Jel 20,7–15)

Rend és káosz váltja egymást a végső ítéletig. Amikor a kijelölt idő letelik, a Sátán kap még egy kis időt, ezalatt továbbra is eltérít majd, akit lehet. Ebből azt értjük meg, hogy a Sátán nem változik. Nem is tanul semmit – ebből viszont az is következik, hogy a Sátán kiismerhető! Talán dermesztő a végső, nagy háború koncepciója, de végső soron ez is csak újabb vereség, amelyet Krisztus ellenségeinek el kell szenvedniük. Az újabb és újabb háborúk a Sátán és Krisztus erői között nem tartanak vég nélkül, lesz utolsó, nagy összecsapás, amely után a Sátánnak semmi ereje nem marad többé. Ráadásul a végső harc furcsán alakul: hatalmas erők gyülekeznek, de az összecsapás elmarad, az égből leszálló tűz semmisíti meg az Úr ellenségeit (9). Az üdvözítő terv megvalósulását nem lehet megakadályozni. Az ítélő színe előtt nem maradhat meg se ég, se föld, csak Isten rendíthetetlen trónja áll (11), míg a világ átalakul körülötte. A földi világ törvényszerűségei végesek, egyszer majd kibontakozik a más, felfoghatatlan és leírhatatlan új valóság (Ézs 34,4; Zsolt 102,26–28). A jelen világ elmúlása az új megjelenésének előfeltétele, és bár a nagy változás részleteit A jelenések könyve nem tárja fel, hisszük, az Úr ezt is javunkra fordítja majd. Eszt 7  263. dicséret

(2) „…a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből…” (Jel 21,1–8)

A mennyei Jeruzsálemben Isten választottai tartózkodnak elnyert nyugalmukban. A könyv első olvasói ekkor megérthették: bármennyire ragyogó is Róma vagy a birodalom egyik-másik nagyvárosának gazdagsága, eltörpül amellett, amit Isten elkészített az őt szeretőknek. Itt kapcsolódunk öszsze mi is ezekkel az első olvasókkal: eszünkbe jut még, hogy amikor csodáljuk a technikai civilizáció eredményeit, végső soron a mulandóságot ünnepeljük? A modern ember, ha a világ szerencsésebb részén született, és még sikeres is, általában büszke, sőt gőgös; de néha rádöbbennünk, mulandó a világ. Ennek felismerése nyomán sokan álmodozni kezdenek a szép új világról, és kitalálják az ideális társadalmat. Az elmúlt kétszáz év különösen változatos volt ezen a téren, de a világmegváltó kísérletek rendre kudarcot vallottak. Nem kellene semmi újat kitalálni, csak elfogadni, amit Isten elkészített. A bibliai kép tiszta és egyszerű: elmúlik a régi, megszületik az új, alászáll a mennyei Jeruzsálem. Ez nem emberi tervezés, kulturális vagy gazdasági nagyszerűség okán szent, hanem mert Istenhez tartozik. Az övé. Ő pedig ebbe a hajlékba várja és fogadja be az övéit. Eszt 8  393. dicséret

VIII. 4. CSÜTÖRTÖK

VIII. 5. PÉNTEK

VII. 30. SZOMBAT

magunk is nagyszerűnek találtunk, és erősítjük azokat a programokat, amelyekből még többet szerettünk volna megélni. Több figyelmet fordítunk az ifjúsági programokra. Szeretnénk, hogy a tizenhárom–huszonkét éves korosztály megélje társaikkal az együvé tartozás élményét. Megszokott programunk, hogy reggelente ifjúsági órákat tartunk az azonos korú fiataloknak. Rövid képzést szerveztünk ezek vezetőinek arról, hogyan építsenek közösséget a tábor ideje alatt. Az egyes foglalkozásokhoz szakmai háttéranyagot is összeállítottunk. Közösségépítő játékokat, módszertani fogásokat gyűjtöttünk össze, ebben olvasható témajavaslataink mindennap az esti istentiszteletre hangolják rá a résztvevőket. Érdekessége még az idei tábornak, hogy szervezett programokkal készülünk az esti istentisztelet után.

Melyek lesznek ezek?

Közösség, technika, forrás

Az esti istentisztelet után szervezett csapatépítő játékokkal készülünk a hagyományos teaházunk mellett. Lesz társas est, ki mit tud, kvízest, olyan közös dicsőítés, ahol a közönség soraiban ülők is hangszert ragadnak és nemcsak énekkel, de játékkal is bekapcsolódnak a zenélésbe. Angol nyelvű dicsőítést is szervezünk, ami azért különleges, mivel sajátos hangulata van annak, ha nem saját anyanyelvünkön éneklünk, mivel másként értjük a szavakat. Természetesen magyar fordításról is gondoskodunk. Annak, aki keresi Isten jelenlétét, a tábor mély lelki élményt nyújt.

DÓKA VIKTÓRIA

Az életre keltő forráshoz hívogat a Sófár Református Dicsőítő Iskola, ahol a megelégedést adó, Jézussal elmélyült életet szeretnék felmutatni a szervezők. Közöttük van Kecskés Áron és Erdélyi Áron. Ők a tábor fő koordinátorai, akik első alkalommal vállalták el a feladatot, és megújult programokkal várják a résztvevőket. Kecskés Áron hiszi, hogy „mindazoknak, akik keresik Isten jelenlétét, a tábor mély lelki élményt adhat”.

A dicsőítést hogyan lehet megtanulni?

Szerteágazó évközi programjaink, szolgálatunk célja, hogy segítsük Isten dicséretének megerősödését, elmélyülését a gyülekezetekben és a gyülekezeti tagok személyes életében. Az Urat sokféleképpen magasztalhatjuk. A Sófár nyári dicsőítő iskolában megadjuk ehhez a közösséget, a szakmai tudás elsajátításának lehetőségét, és ami a legfontosabb, az igei alkalmakat. Kurzusainkban és műhelyeinkben helye van az éneklésnek, a gitárnak, dobnak, táncnak, a drámának, továbbá az irodalomnak és a képzőművészetnek is. Bőven akad lehetőség technikai fejlődésre programjaink alatt.

Tervez-e programjaiban megújulni a dicsőítő iskola?

Minden évben új tagokkal bővül a szervező csapat, nincs két egyforma nyári táborunk. Az eddigi tapasztalatokat egybegyűjtve megtartjuk mindazt, amit pár éve még résztvevőként

Önnek is volt ilyen megtapasztalása?

Tizennégy éves voltam, amikor először vettem részt a Sófár Dicsőítő Iskolában. Egy esti istentiszteleten megérintett a dicsőítés, komolyan elgondolkodtatott. Egy kis magányra vágytam, ezért átmentem a szomszédos tánckurzus üres termébe, s a behallatszó zenére elkezdtem táncolni az Úrnak. Különös isteni megtapasztalás volt ez kamaszként, megváltoztatta az életemet.

A Forrás, amely „életre kelt” – ez a vezérfonala az idei Sófárnak.

Ahhoz a forráshoz igyekszünk vezetni a résztvevőinket, amely valódi életre kelti, megújítja, megelégíti és boldoggá teszi őket. Ez eltér társadalmunk életvitelétől, ezért szeretnénk felmutatni azt az alternatívát, amely megelégít, a Jézussal elmélyült életet, az Atya akaratából, a Szentlélek által.  FOTÓ: TODOROFF LÁZÁR

SÓFÁRHANGOLÓ

A Sófár Református Dicsőítő Iskolát 14. alkalommal szervezi meg a Sófárhangoló Közhasznú Egyesület, Isten dicséretére. A részvételnek nincs korhatára. Ezúttal a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium (MEZGÉ) ad helyet augusztus 1–7. között. A dicsőítő táborban nincsenek fizetett táboroztatók, minden résztvevő egyben önkéntes szolgálattevő is.

A szerző teológus-egyháztörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének docense

1944 novemberében a visszavonuló németek szétlőtték a szigetszentmiklósi templom tornyát. Ez persze nem volt egyedi eset. A templomtornyok mindig is kiváló lehetőséget nyújtottak a tüzérségi megfigyelőknek, a háború szomorú alaptörvénye, hogy a hadviselő felek kölcsönösen meg akarják fosztani ellenfeleiket ettől a lehetőségtől. Ami viszont egyedi a történetben, hogy a fiatal német tiszt, akinek parancsba volt adva a torony megsemmisítése, a háború után lelkiismeretétől indíttatva felvette a kapcsolatot a szigetszentmiklósi reformátusokkal. A kapcsolatfelvétel odáig jutott, hogy a német tiszt gyülekezete, a meisenheimi és a szigetszentmiklósi között egyfajta testvérgyü-

„Templomtornyunk őrtorony, amely hangtalanul is a gyülekezet, az egyház őrállói felelősségéről beszél.”

lekezeti kapcsolat alakult ki, ami segített abban, hogy a gyülekezet, ha jelentős késéssel is, de a 80as évek végén felépíthesse új templomát.

Láthatjuk, hogy a templomtorony még a 20. század közepén is ismert volt arról a szerepéről, hogy megfigyelőállásként, egyfajta őrtoronyként szolgáljon. Ha külön erre épített alkalmatosság nem volt, akkor a régiek a templomtoronyból figyelték aratás előtt a határt, nehogy lángra kapjon a betakarítás előtt álló gabona. Középkori városokban legtöbbször a templomtorony volt a legmagasabb épület. Mindig volt fent valaki, egy őrálló, aki figyelte, hogy közeleg-e valamilyen fenyegetés a városhoz. Ha közeledett, akkor idejében meg tudta kongatni a vészharangot, be tudták zárni a kapukat, meg tudtak menekülni rosszakaróiktól.

A templomtorony őrtorony. Láthattuk, hogy egészen a közelmúltig még gyakorlatilag is akként szolgált. De ha ma már inkább denevérrezervátumként vagy mobiladótoronyként működik is, mélyen, szimbolikus értelemben talán még bennünk van: templomtornyunk őrtorony, amely hangtalanul is a gyülekezet, az egyház őrállói felelősségéről beszél.

Arról a felelősségről, amelyről Pál apostol is szól, amikor magához hívja Milétoszba az efézusi gyülekezet véneit, hogy méltóképpen búcsút vehessen tőlük (ApCsel 20,17–38). Nem áltatja őket, soha többet nem fognak már találkozni. Végrendelke-

zés, eredeti értelemben vett testamentum ez a beszéd. A búcsúzó apostol testamentuma pedig a következő: „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrzőivé tett titeket a Szentlélek…!” (ApCsel 20,28)

Őrzőkké tett titeket, minket a Szentlélek! Hogy miből is áll ez az őrállás, arról sokat lehetne szólni, talán jobb most csak egy dolgot kiemelni. Éppen az a fontos ugyanis, hogy az említett kettő valójában egy. Így olvassuk: „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra.”

Ha van olyan, ami ma úgymond könnyen „eladható” ebben az Igében, amit a mai emberek egyházon kívül is szívesen meghallanak, akkor az ez: viselj gondot önmagadra! De félreértjük, ha csak az üzenet ezen felét nyomatékosítjuk. Mert van itt egy „és”, ami a magunkra való odafigyelést szorosan összekapcsolja a nyájra, a közösségre való odafigyeléssel: „és az egész nyájra”.

Az egyént és közösséget összekötő „és” nélkül a páli testamentum nem több egy wellness-magazin életmódtanácsánál – az „és”-sel együtt viszont Isten örök és életünket gazdagító üzenete. Csak az elsőt nyomatékosítani korszellemünk kísértése, és sokszor fájdalmas, de be nem ismert kudarcos megtapasztalása is. Az önmegvalósító ember gyakran perzseli fel kapcsolatait. Az önmegvalósítás mítosza, hogy nekem nincs szükségem másra a boldogság eléréséhez, se Istenre, se emberre. A sorsom, az életem csak az én kezembe van letéve. Mennyi elmagányosodott, megkeseredett élet cáfol rá erre!

De ha a mondatnak csak a másik felét domborítjuk ki, az is lehet kísértés. Nekünk, egyháziaknak pedig talán néha még nagyobb is, mint az előző. Viselj gondot a nyájra. Csak a nyájra viselj gondot. Hány kiégett szolgáló élet, lelkipásztori sors, felbomlott család példázza, hogy az is hangsúlyeltolódás, ha minden a nyájról, a szolgálatról, a munkáról szól.

Az őrállás, a vigyázás ennek a kettő közötti „és”nek a felismerésén és komolyan vételén alapul: „Vigyázz magadra és az egész nyájra.” Egyén és közösség összetartozik. Ne játsszuk ki az egyiket a másikkal szemben. Mindkettőre egyaránt gondot fordítva teljesedhet ki az ember Isten álmodta valójára. Mindkettőben akkor léphetünk előrébb, ha mindkettőt egyaránt fontosnak tartjuk, ha mindkettőért egyaránt megindulunk és teszünk. 

Egész életében azokkal a dolgokkal foglalkozott, amelyek lelkesítették, ráadásul mindegyikkel olyan komolyan, mintha az élete függene tőle – mondja Karasszon Dezső. A hetvenedik születésnapját ünneplő orgonaművészt, tanárt a legismertebb internetes lexikonhoz, a Wikipédiához hasonlította a lánya, mert édesapja hatalmas tudású, nyolc nyelven beszél, és mindent fejben tart.

FEKETE

MEGTALÁLNI, ami emel rajtunk

Mit szól Eszter wikipédiás hasonlatához?

Öregségére illik az embernek reálisan látnia magát, ettől függetlenül jólesik, ha a gyerekei magas polcon látják. Egy híres epigramma jut eszembe: „Nézd a búzakalászt: büszkén emelődik az égnek/ míg üres; és ha megért, földre konyítja fejét”. Én már az utóbbi fázisban vagyok. Minél többet tanult valaki, annál fájdalmasabb a felismerés, hogy milyen sok mindent nem tud még.

Miben van hiányérzete?

Bármibe fog az ember, egy idő után világossá válik számára, hogy amit addig megvalósított, kevés. Hadd mondjak egy példát a szakmámból: mindig olyan darabokat tanultam meg, amelyekről azt éreztem, hogy a korábbitól eltérő felfogásban és új mondanivaló kibontásával tudom megmutatni. A tanári pálya sokat

segít ebben, mert óhatatlan, hogy nem tökéletes a növendék játéka, és miközben tanítom őt, magam is tanulok, sőt, még ennél is több történik. Máté evangéliuma azt mondja: „...amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek majd”. A diákjaimtól azt várom, hogy legyen meggyőző a végeredmény, így önmagamtól még fokozottabb mértékű az elvárásom.

Az önmagának vagy a szakmai közönségnek való megfelelés a nehezebb?

Mindkettő fontos, hiszen nem engedhetem meg magamnak, hogy több évtizedes tapasztalattal a hátam mögött gyermeteg hibákat kövessek el. Sokszoros igényességgel kell bizonyítani magamnak is, nemcsak a hangszeren, de szavakban is, mert előfordulhat, hogy a megfelelő pillanatban kell tudni tökéletesen artikulálni valamit.

A nagyapja, valamint a szülei is református lelkipásztorok voltak, parókián nőtt fel. Elképzelek egy pici fiút egy hatalmas orgona előtt. Milyen volt a találkozása a hangszerrel?

Hajszálpontosan emlékszem rá, ahogy a kántortanító nagymamám erőteljes mozdulatokkal játszik a mechanikus orgonán. Nagyapám Öcsödön lelkészkedett, én pedig minden reggeli áhítaton a karzaton ültem, ahonnan légvonalban csodálatosan ráláttam a szószékre. A nagyapám beszédének hangsúlya és dallama most is itt cseng a fülemben. Nagymamám zongoratanár volt a faluban, és mint apró gyereknek engedte, hogy beüljek a zongora alá, amikor tanított. Ez kiváló búvóhelynek bizonyult, mert nem éreztem exponálva magam, másrészt akusztikusan csodálatos volt, szépen zengett a hangszer. Az órák hatására egyszer meg-

kértem nagymamámat, hogy tanítson engem is, de ne úgy, ahogy a többi gyerek játszik, hanem ahogyan ő. Azt éreztem, hogy engem nem elégítenek ki a gyermeteg zongoraiskolás darabok. Akkor még nem tudtam, hogy ezeken keresztül vezet az út a tudáshoz.

Sokat számít, hogy a gyerek milyen zenét fogyaszt otthon.

A mártélyi gyülekezeti terem kulcsát rendszeresen elkértem, hogy játszhassak a harmóniumon. Sajnálom, hogy nem volt felszerelve rejtett kamera, szívesen visszanézném, hogy mit vacakoltam ott. Télen fűtetlen volt, hideg, a szüleim pedig kétóránként jöttek figyelmeztetni, hogy menjek haza legalább néhány percre melegedni, nehogy megfagyjak. Ma már a gyerekek fulladásig vannak etetve a lehető legroszszabb minőségű zenékkel és ezt akkor is fogyasztaniuk kell, ha nem akarják, hiszen a bevásárlóközpontokban, rádiókban is folyamatosan ez szól.

– akár a templomokban is – úgy manipulálnának minket, hogy kevésbé magyar és református népség legyünk.

Mire gondol?

Azt vettem észre, hogy a magyar református énekek, például a 345. dicsé-

Két új tanszak megalapítása is fűződik a nevéhez: a debreceni Zeneművészeti Főiskola (ma Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar) orgona és egyházzene tanszaka. Miért tartotta fontosnak a megalapításukat?

Karasszon Dezső (1952) orgonaművész, karnagy, tanár, az egyházzene szolgálója. Érettségi után a Debreceni Református Kollégium tanára, a Nagyerdei Református Egyházközség orgonistája. 1988-ban alapította a debreceni zeneművészeti főiskola orgona tanszakát, öt évvel később a Scola Calviniana graduálkórust, majd 1994-ben a főiskola egyházzene tanszakát. A Debreceni Református Hittudományi Egyetemtől 2022-ben doktori címet kapott. Jelentős szolgálatot tett az óprotestáns liturgia felelevenítésében, művei között szerepel a Gárdonyi Zoltán-monográfia, Frescobaldi-felvétel, valamint a Bevezetés a magyar református istentiszteleti zenébe című könyv, melyben egyházzene-pedagógusi tapasztalatait foglalta össze.

Miről lehet felismerni a jó minőségű, tiszta zenét?

Hadd kérdezzek vissza: miről lehet fölismerni, hogy adott pillanatban az istentiszteleten a szószékről a tiszta Ige szól? Nem lehet erre egyetlen tőmondatban válaszolni. Egész életünkön át tanulunk, minden hívőnek és a muzsikusnak is feladata, hogy abban a különleges tudományban gyakorolja magát, amelyet az Újszövetség a lelkek megkülönböztetésének hív. Lelkek beszélnek belőlünk is, a zenéből is. Az volna a csoda, ha nem szereztem volna bizonyos jártasságot a zenében megnyilatkozó lelkek megkülönböztetésében. A rossz könnyűzene olyan, mintha ütemesen vernének, tele agreszszív dinamikai összetevőkkel. A másik szívfájdalmam, hogy amerikai zene szól szinte mindenhonnan. Mintha mindenütt

ret – Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom – megy a leggyengébben a templomokban, pedig ez magyar és református. Sokkal könnyedebben énekeljük a német korált: „Jöjj, mondjunk hálaszót” vagy angol baptista énekeket. Ezeknek is van helyük a templomban, mert gazdagítják a palettát, de nem helyes, ha kiszorítják a magyar énekeket. Gondoljon csak bele, az amerikaiak szívből éneklik a saját egyházzenéjüket, de nem fognak rászokni a mi dalainkra. Isten szándékából lettünk magyar reformátusok és nem helyes, ha hűtlenné válunk a küldetésünkhöz, még akkor sem, ha ez a zenében megnyilvánuló hűtlenség. Jó lenne napról napra többet megismerni őseink magyarságából és hitéből.

Van Istennek tetsző zene?

Bach azt felelte volna, hogy minden zene Istennek tetsző.

És ön szerint?

Ami Istennek nem tetszik, csak salakanyag lehet. Amikor Mozart nem egyházzenét írt, akkor is Isten előtt zenélt.

Az orgona ötven évig klerikális hangszernek számított, ezért hátrányos megkülönböztetésben részesült a zenei képzés vertikumán belül. Sokkal kevesebben tanulhattak orgonálni, mint ahányan szerettek volna. Az egyházzene még látványosabb ínséges időszakon ment keresztül, hiszen 1948-ban a Zeneakadémián egyik pillanatról a másikra két egyházzene tanszakot szüntettek meg: a katolikust és a protestánst. A katolikusnak Bárdos Lajos, a protestánsnak Gárdonyi Zoltán volt a vezetője. Az egyházzene tanszak létrehozása komoly tehertétel volt: az egyház alig értette meg, hogy nem kántorképzőről, hanem egy felsőfokú diszciplína újbóli kézbevételéről van szó, a muzsikus pályatársak pedig amiatt értetlenkedtek, hogy be kell fogadniuk maguk közé az övékkel egyenrangú tudományként. Az alapításkor még tanárokat sem hívhattunk, egyedül kellett tücsköt-bogarat csinálnom a latin nyelvoktatástól a szervezésig. Az egyházzene tanszék jelentősége azért kiemelkedő, mert lehetőséget adott, hogy visszatérjünk a kereszténység igazi gyökereihez.

Ha valaki ennyire szilárd alapokon áll és képvisel valamit, amit igaznak hisz, biztosan nincs könnyű dolga.

A diákok lelkesedtek, mert azt érezték, hogy lényeges dolgokról van szó, és fejlődhetnek. Ugyanakkor az első pillanattól kezdve világos volt, hogy ennek a mozgásnak az otthona a templom és a gyülekezet kell hogy legyen. Akkoriban a Bolyai utcai, úgynevezett nagyerdei gyülekezetnek a kántora voltam, ahol ösz-

szesen negyven évig szolgáltam. Ott is voltak, akik örültek, de vegyes volt a fogadtatás. Vasárnap délutánonként zenés áhítatot tartottunk, amelyek ugyanolyanok voltak, mint Kálmáncsehi Sánta Márton, az első debreceni református püspök reggeli áhítatai, mintegy rekonstruáltuk azokat. Tátott szájjal hallgatták a hívek. A liturgikus terekben rejtélyek vannak, amelyek a darabok előrehaladtával megfejtik önmagukat. Nem lehet Krisztus titkát úgy elmondani, hogy két mondat után mindenki értse.

Mi az a legfontosabb dolog, amit a sok évtizedes pályafutása alatt átadott a tanítványainak?

A hetvenedik születésnapomra a tanítványaim megleptek, és rendeztek a tiszteletemre egy ünnepi liturgiát, orgonahangversennyel. Pillanatok alatt finomabbnál finomabb hangok szólaltak meg. „Na, öregem, ezt csináltad te 45 évig” – gondoltam magamban. A zene szinte szoborszerűen betöltötte az egész a teret. Boldog voltam, mert azt éreztem, hogy a tanítványaim nemcsak zenélni tudnak, hanem képesek majd tovább is adni ezt a tudást. Kaptam a tanítványoktól egy emlékkönyvet, amelybe egyikük azt írta: „köszönöm, hogy megtanítottál választani”.

Miben kell választani?

Két szinten is választunk. Mi az, amivel nem foglalkozunk, mert méltatlan hozzánk, a másik pedig megtalálni, hogy mi az, ami emel rajtunk. A pedagógiai elvem az volt, hogy a diáknak egy kicsit fölébe kell célozni a zeneválasztással. Fontos, hogy legyen a gyereknek sikerélménye, de kelljen kapaszkodnia érte.

Négy gyermeke és hat unokája van. Mit visznek tovább az ön hitvallásából?

A hagyományozás problematikus dolog. A gyerekek nemcsak a nagyszüleik, hanem adott esetben a szüleik gondolat- és érzésvilágába sem tudják magukat beleélni. Ezért is tekintem óriási ajándéknak, hogy mindegyik gyerekem ért engem, tudják, ki vagyok, honnan jöttem és hová

tartok. Három fiam született szépen egymás után két és fél évenként: Dezső, Dániel és Dénes, majd tíz év hatásszünet után megszületett a kislányom, Eszter.

A két legkisebből zenész lett. Dezső cégtulajdonos, egy nagyvállalatot vezet. Dániel fiam némettanár, de most már nem azzal foglalkozik, hanem díjugrató lovas, illetve lovasoktató. Én úgy szoktam mondani, hogy lóművész, mert amikor megjelenik, fölhördül a közönség és a feneke hegyére ül a lelátókon. Hála Istennek a gyerekeim pont úgy reagálnak a világ nagy eseményeire, mint én. Ismerik és elfogadják a világnézetemet. Az is csodálatos, amikor hallgathatom Dénes és Eszter koncertjét, vagy éppen együtt zenélhetünk. Most éppen egy székesfehérvári koncert jut eszembe, ahol orgonadarabbal kezdtünk, aztán a gyerekek gordonkaduót játszottak. Felemelő élmény volt.

Ha egyetlen dolog lenne, amit üzenhetne a világ magyar reformátusságának, mi lenne az?

Az emberiség ezernyi szempontból a történetének kritikus pontján jár. Talán ki sem kell fejtenem ezt a tételmondatot.

A krízisnek az egyik jele és fájdalmas része az, ami a zenével történik, de ez nem

véletlenszerű, hanem az összes többi kritikus ponttal analógiában áll. Mintha az a pillanat érkezett volna el, amikor az emberiség kezdi kiejteni a lelkéből a zenét. Egyrészt elképesztő zaj vesz minket körül, másrészt a fiataloknak egész nap lélekölő zene szól a fülhallgatójában. Bartók Bélának volt egy akadémiai előadása, amely arról szólt, hogy mentse meg az Isten az ivadékainkat a gépi zene ártalmaitól. Bartók kérése, úgy tűnik, nem hallgattatott meg. Az egyház feladata ma is a lelkek mentése, és ennek kiváló eszköze lehetne a zene. Az embereket meg lehet vigasztalni egy énekkel. Az egyik kollégám haldokló édesanyja már hoszszú hónapok óta nem szólt senkihez egy szót sem. A kollégám egyik nap hazafelé tartva az utcán összetalálkozott betlehemesekkel, és elhívta őket magukhoz. Ott elkezdtek karácsonyi énekeket énekelni a beteg édesanyjának, aki fölült, és a negyedik strófát már velük együtt énekelte. Beigazolódott az ókori elképzelés: a zene mitikus hatalom, tapintható valóság. Isten népe mindig éneklő nép volt, és ha nem énekel az egyház, akkor önellentmondásba kerül. Ezekből a szilánkokból talán összeáll az üzenetem: ne sajnálják az energiát, keressék meg azt az életelixírt, amelynek egyetlen forrása a zene.

 FOTÓ: ZELENKA ATTILA

„KIONTOTT VÉRE KIÁLT HOZZÁM A FÖLDRŐL”

A Roe kontra Wade határozat hatályon kívül helyezése után minden tekintet az Egyesült Államok felé fordult. Nem is csoda, hiszen alapvető, öt évtizedes és megingathatatlannak vélt bástya omlott le egy világhatalom központjában. Ha mindez megtörténhetett egy mégoly liberálisnak vélt országban, akkor joggal teszi fel mindkét oldal a kérdést, hogyan tovább. Látjuk, az abortuszpártiak olykor a civilizált világ alapvető szabályainak felrúgásától sem riadnak vissza, amikor saját céljaikat akarják megvalósítani. Az életvédők pedig innen kívánnak továbblépni és még erősebben érvényesíteni az általuk vallott értékeket.

INGATAG NEMZETKÖZI HELYZET

Kétségtelen, hogy jelentős és látványos eredményt értek el a konzervatív erők az Egyesült Államokban, de sokszor elfelejtkezünk arról, hogy másfelé is kitekintsünk, körülnézzünk, hogyan is áll ez a globálisnak mondható küzdelem. Ha csak az USA szomszédságában keresgélünk, már akkor is figyelemre méltó jelenségbe botlunk. Kanadában ugyanis nem létezik abortuszszabályozás, és ennek hiányában egészen a gyermek megszületéséig gyakorolható a terhességmegszakítás, amire alapvetően egészségügyi beavatkozásként tekintenek, és nem alapjogi vagy életvédelmi kérdésként kezelik. Tavalyi hír volt, hogy Kanadában az elmúlt öt évben húsz százalékkal csökkent abortuszok számát kormányzati intézkedésekkel kívánják „feljebb tornázni”, hogy megfeleljenek ki tudja, honnan származó elvárásoknak. Míg tehát az USA a központi szabályozás lebontásával lehetőséget teremt a tagállamoknak, hogy maguk kezeljék a kérdést, és ezáltal a két szélsőséget is megvalósíthatják, addig Kanada a szabályozás hiányával egyértelműen a magzatelhajtás mellett foglal állást.

KETTŐSSÉG

Magyarországon a helyzet kettős megítélésű. Egyrészről bátran kijelenthetjük, hogy az elmúlt évtizedekben, különösen az utolsóban, olyan támogatási rendszer jött létre a szabályozás mel-

ROE KONTRA WADE

Június 24-e történelmi nap volt az Egyesült Államok számára: a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az 1973. január 22-én született Roe kontra Wade-ítéletet, és visszautalta a tagállamok szintjére az abortusz szabályozásának jogát. Európában elsők között Emmanuel Macron francia elnök fejezte ki szolidaritását azok iránt a nők iránt, akiknek a szabadságát a Legfelsőbb Bíróság döntése, vélekedése szerint, veszélyezteti. Macron kiemelte, "az abortusz minden nő alapvető joga”. Egy ilyen pillanatban kétségkívül sokan fordulnak az egyház felé, és Badacsonyi Zoltán, a Keresztény Jogakadémia szakmai igazgatója szerint joggal teszik fel a kérdést: vajon mindebben hol találhatjuk meg a magunk szerepét keresztyénként?

Válaszul készen kell állnunk arra, hogy konstruktívan alkalmazzuk az imago Dei bibliai tanítását, oly módon, hogy az a teológiánkon kívül a mindennapi gyakorlatunkra is kiterjedjen.

lett, amelyre hiteles példaként tekinthetünk. Ez azért rendkívüli jelentőségű, mert senki nem állíthatja, hogy pusztán jogi eszközökkel, még pontosabban a tiltás útján elérhető a kívánt hatás: csökkenjen az abortuszok száma, és minél több megfogant élet születhessen meg. Másrészről sokan állítják, hogy az 1992-ből származó hazai törvény –annak ellenére, hogy a „magzati élet védelmét” viseli címében – a legmegengedőbbek közé tartozik. A terhesség 12. hetéig nemcsak egészségügyi indokból vagy bűncselekmény miatt engedélyezik a magzatelhajtást, de az állapotos

nő úgynevezett súlyos válsághelyzete is megteremti ennek a lehetőségét. Ha az anya testi vagy lelki megrendülésre, társadalmi ellehetetlenülésére hivatkozva kéri várandósságának megszakítását, akkor objektív ok fennállása és bizonyítása nélkül is elvetetheti magzatját.

DÖNTÉSHELYZET

A kialakult helyzethez csak mély belső meggyőződéssel közelíthetünk. Keresztyén szempontból létezik az objektív igazság ebben a kérdésben is, amely hitet tesz az élet szentsége és védelme mellett. Az abortuszt válasz-

tók sokféle helyzete bennünket arra indít a gyakorlatban, hogy a körülményeket esetről esetre megvizsgáljuk. Nem felejthetjük el, hogy egy várandós nő soha nem tud valóban szabadon dönteni, és pontosan ez a körülmény az, amelyet alaposabban kell mérlegelnünk, mielőtt sommás véleményt kívánunk mondani. Kétségtelennek és alapvetőnek kell tekintenünk, hogy minden egészségügyi beavatkozás a hiteles tájékoztatásra épülő önkéntes beleegyezésen alapszik, s míg egy vakbélműtét esetén a műtét alternatívája a halál, addig a magzatelhajtó műtét esetén ennél szélesebbek a választási lehetőségek. A legtöbb esetben nem valósul meg a szabad választás, hiszen a válsághelyzeti indok esetén – mindkét tényállásban – kényszerhelyzet fennállásáról kell nyilatkozni. Ennek ellenére olyan beavatkozás folyik le, amelynek az alternatívája nem a halál, hanem egy megszülető élet. Elgondol -

kodtató, hogy mennyiben igazolható, mennyire tekinthető társadalmilag helyesnek a helyzet ilyen módon történő kezelése, szemben azzal a számtalan egyéb lehetőséggel, amely kínálkozik, és amelynek eredménye a megfogant élet világra jötte.

MÁS ÁLLAPOT

Az életpárti felfogás képviselőjeként rendkívül fontosnak tekintem, mivel sietünk egy várandós nő támogatására. De nem csak őt önmagában kell tekintenünk. Gyakran elfelejtjük, hogy minden megfogant élet mögött egy nő és egy férfi áll. Férfiként ezt a körülményt külön szeretném hangsúlyozni. Nem mellőzhető tény, hogy egy magzati élet megmaradásában a férfinak jelentős szerepe van azáltal, hogy támogatóan áll-e az anya mellett vagy éppen már nincs is sehol. Gyakori, hogy a történetben megjelenő férfiak – párok, apák – azok, akik a legvehemensebben tá -

mogatják a magzatelhajtást, arról az egyszerű tényről elfeledkezve, hogy a műtéti beavatkozás elsősorban a nő életét, fizikai, mentális biztonságát veszélyezteti, s nem az övékét.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a statisztikák szerint az abortuszok okaként 97 százalékban a válsághelyzetet jelölik meg. Ez azt jelenti, hogy 100 elpusztított magzatból 3 esetben hoz fel olyan érvet az anya, amely viszonylag objektív, és 97 esetben hivatkozik arra, hogy számára gyermeke megszületése testi vagy lelki megrendülést okozna, vagy társadalmi ellehetetlenüléshez vezetne. Érdemes erre a két tényállásra összpontosítanunk, amikor az abortuszok számának csökkentéséről, az anyák segítéséről, illetve a törvényi szabályozás változásáról beszélünk. A testi vagy lelki megrendülés az anyában megjelenő fizikai vagy mentális válság, amelyet a gyermek megfoganása vagy megszületé-

sének lehetősége, akár a megszületése okoz. Nyilvánvalóan mindenki másként reagál várandósként új helyzetére. Mint mondják, ez más állapot. Nem tagadható, hogy itt olyan személyes és sokszor csak önmaga által érzékelhető válságról beszélhetünk, amely semmilyen diagnosztikai eszközzel nem mutatható ki. Azt azonban feltétlenül elégtelennek kell tekintenünk, hogy semmiféle orvosi, pszichikai vizsgálat vagy szakvélemény alátámasztása nem szükséges a testi vagy lelki megrendülés igazolásá-

hoz, csupán az anya kérelme elégséges ennek elfogadásához.

A társadalmi ellehetetlenülés, mint indok, különösen figyelemreméltó. Joggal tehetjük fel azt a kérdést: milyen társadalom az, amelyben a gyermekét váró vagy azt megszülő nő ellehetetlenül? Ma Magyarországon éppen abba az irányba haladunk, és értünk el már jó eredményeket, hogy aki gyermekét meg kívánja szülni, de ebben anyagi, társadalmi vagy egyéb ok gátolja, megkapja azt a segítséget, amely nem egy-

szerűen ahhoz szükséges, hogy a baba megszülessen, de ahhoz is, hogy az anya helyzete rendeződjön. Lehetőség szerint párjával együtt esélyt kapjanak a zavartalan családi élet megkezdésére. Azok az intézkedések, amelyek valóban a családot helyezik a középpontba, feltétlenül ebbe az irányba mutatnak.

HONNAN JÖHET SEGÍTSÉG?

Az életvédelmi, mozgalmi jellegű cselekvésen és a szabályozás adta lehetőségeken kívül joggal merül fel az a kérdés: mindebben hol találhatjuk meg a magunk szerepét keresztyénként? Természetesen azon túl, hogy ha a gyermekáldást mi kapjuk, akkor azt Isten előtti felelősséggel, örömmel fogadjuk.

Olyan kulcsfogalmakat kell itt átgondolnunk, mint az ima, a testvériség, az evangelizálás, vagy a legkiszolgáltatottabbak iránti felelősségvállalás.

Mondják, hogy ha már nem tehetsz semmit, akkor is tudsz még imádkozni. De az ima nem csak az utolsó pillanatokban, erőtlenségünkben gyakorolható cselekedet. Az ima nem az öregek és gyengék egyetlen eszköze, hanem a hívők leghatásosabb lelki fegyvere. Megszámlálhatatlan kérésünk között tudjuk-e imádságban hordozni azokat is, akik a várandóság sokszor egyáltalán nem könnyű helyzetében vannak, különösképpen is azokat, akik adott pillanatban a magzat elvetését tartják az egyetlen lehetséges megoldásnak? Sokszor nem imádkozunk a kisebb ügyekért és a legnagyobb dolgainkért. Előbbiért azért, mert az Úristen nem ér rá minden kicsinységre, utóbbiakért azért nem, mert az olyan fontos, hogy majd mi intézkedünk. Az ilyen gondolkozás nem attól az Istentől származik, aki barátunkká lett Jézusban.

A testvériség keresztyén létünk egyik alapfogalma, amely szerint Krisztus Jézusban mindannyian testvérek lettünk és gyermekei Atyánknak. Ezért is kell segítőkész szeretettel odahajolnunk minden felebarátunkhoz, de elsősorban is testvéreinkhez, és a terheket

közösen hordoznunk. Nagyon fontos, hogy amikor a gyülekezetben észrevesszük a szükséget, akarjunk segíteni. Kicsit talán más egy nem kívánt gyermeket hordozó nő helyzete, hiszen sokszor igyekszik takarásban maradni, de egy élő közösségben ennek világosságra kell kerülnie. Ha pedig ez a világosság egy nehéz helyzetre és abban egy anya kétségbeesett döntésére világít rá, akkor azonnal testvéri kezet kell nyújtani. Ki kell alakítani azokat a folyamatokat és rendszereket a helyi közösségekben, amelyek a már megszületett élethez nyújtanak segítséget. Például lelkigondozást a szülőknek, de akár babaholmik cseréjét, a komatálnak már széles körben alkalmazott szokását vagy éppen olyan ingyenes gyermekfelügyeletet, amely a szülőknek biztosítja a szükséges szabadidőt. Mindezek a gyakorlatok arra indítják majd a várandós anyát, hogy bizalommal forduljon a gyülekezet felé, kérje és várja a segítséget, a közösség pedig sorsfordító, életmentő döntésében is támogatja őt.

VÉDŐERNYŐ

Tudunk-e a diakóniai szolgálatok sokfélesége között időt, energiát szánni arra, hogy védőernyő alá vonjuk a várandós anyákat is, minden örömükkel és nehézségükkel? Tudjuk-e biztosítani azt a szerető közeget, amelyben a várandóság nem társadalmi ellehetetlenülést okoz, hanem megérkezést Isten örömébe?

Ha az előbbiekben a közösség és az egyén feladatáról esett elsősorban szó, akkor a továbbiakban érdemes sokkal szélesebb horizontot is nyitnunk. Példaértékű, ahogyan Kálvin a teológiai munkája során evangelizálta Genfet, vagyis a közélet legalapvetőbb kérdésévé tette az örömhírt és Isten Igéjét. Ebben az értelemben a bűn bűncselekmény, az érdem kegyelem, a társadalmi hasznosság hívő élet. Abszolút álomba illőnek tetszik ma már mindez, amikor világosan elválasztottuk a világot az egyháziasságtól, és

ezzel megpróbáltuk elválasztani az embert is Istentől. Ez azonban lehetetlen, hiszen az Isten emberré lett, az ember pedig mennyei polgár lehet. Mégis sikerült nevetségessé tenni a Szentírás üzenetét a hétköznapokban, miáltal az a vasárnap 10 és 11 óra közötti időszakra szorult vissza, és akkor is inkább csak a szószékre valóként. Hol hallani manapság, hogy egy hívő ember a másikat az Igével inti? De nem az Ige erőtlenedett el, hanem az ember. Ha pedig mindezt az abortuszkérdésre alkalmazzuk, akkor éles határvonalakhoz érkezünk. Tudunk-e mi, hívő emberek, gyülekezetek, az egész egyház az Ige szavával hatni a világra? Tudjuk-e, merjük-e kimondani, hogy az abortusz bűn, amit Isten határozottan elítél, miközben készíti a bűnbocsánatot a megtérő bűnösnek? Akarunk-e még hatni? Hiszünk-e még ebbéli küldetésünkben?

FELELŐSEK VAGYUNK

Nem utolsósorban pedig a Bibliának kell felhívnia a figyelmünket arra, hogy felelősek vagyunk azokért, akik maguk nem tudnak kiáltani. Megdöbbentő

erővel szólal meg Ronald Reagan jól ismert mondata: „Úgy vettem észre,

hogy mindenki, aki az abortusz pártján áll, már megszületett.” Mi, a megszületettek nem tudunk kiállni azokért, akik önmagukért nem tudnak, hogy megkapják azt az esélyt, amit mi megkaptunk? Felelősség kérdése is ez! Amikor Káin megöli Ábelt, felhangzik Isten szava: „Mit tettél? Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről” (1Móz 4,10).

Az 1956 óta eltelt években több mint hatmillió magzatot öltek meg Magyarországon az anyaméhben, miközben körülbelül hétmillió születhetett meg. Döbbenetes az arány! Ha Ábel kiontott vérének szava felhangzott az Úrhoz, mit gondolunk, hatmillió magyar gyermeké nem hangzik fel? Számtalan érv létezik és hangzik el az életpárti oldalról, hogy miért is kell csökkenteni az abortuszok számát. Lehet ez vallási, humanista vagy egyszerűen csak demográfiai praktikusság. Nekünk, keresztyéneknek elég két szó: bűn és szeretet. Az abortusz bűn. A szeretet segít elkerülni a bűnt, megállni a lehetetlennek tűnő helyzetekben, vagy éppen felemelni a bűnöst. Ha ez a kettő világos és valóságos a számunkra, akkor készen állunk Isten előtti felelősséggel válaszokat adni és cselekedni.

Sajátos

házirend olvasható egy házaspár előszobájának falán: „Mindenki hibázik. Mindenki megbocsát. Mindig van ölelés. Mindig van szeretet. Mindenki a saját hangján beszél. Mindig újra lehet kezdeni.” Ez áldott, jó hely! Tiszta, egyértelmű, világos, felszabadító, kijelentő mondatok. Nem felszólító módot használ, nincs tiltás, kötelezettség, mégis elkötelező útmutatás és családi szabály. Nem arról szól, hogy „talán”, vagy „megpróbáljuk”, vagy „igyekszünk”. Itt végre szabad lehetsz, az is megtörténhet, hogy hibázol, nem kell úgy tenned, mintha tökéletes lennél, itt otthon lehetsz. Úgy jöhetsz, amint vagy, és az lehetsz, aki vagy. Ez az otthonlét lényege. Elfogadnak. Óriási megkönnyebbülés. Nem kell színészkedni, kozmetikázni magadat, elterelni a figyelmet, csak észre ne vegyék, hogy valamit nem tudsz, rosszul tudsz, tévedsz, felsülsz, és szégyenkezned kell. Nem kell többnek látszani. Ide jó hazajönni és megpihenni a külvilág versenyétől, harcaitól kifulladva és megfáradva. A mindenki nyilván a családtagokra, az ott élőkre vonatkozik, de bárkire is, aki vendégként belép a házba, és olvassa. Ha vétenél, hibáznál, mindenki megbocsát.

Hogyan képesek erre az emberek? Csak úgy, ha úgy tekintenek rád, mint saját magukra. Ismerik önmagukat, gyöngeségeiket, fogyatékosságaikat, ezért megértőek, mástól sem várnak többet saját maguknál. Az ölelés azt jelenti, elfogadnak. Mindig van szeretet. „A szeretet soha el nem fogy”, régi fordításban: „soha el nem múlik” (1Kor 13,8). Ilyen szeretetre csak Isten képes, ő képesíthet minket, embereket is. Min vagy kin múlik, hogy ilyen légkör alakul ki egy családban? A házaspár hite, a szülők intelligenciája mutat erre példát. Aki itt nő fel, megtanulja, hogy természetes hangon beszéljen, merje kialakítani és elmondani a saját véleményét, akkor is, ha az valami bolondság. Nem kinevetik, hanem érlelik benne a bölcsebb gondolkodást, a helyes látást és döntést.

A legtöbb családban nem uralkodik ilyen szabadság. Félelem, feszültség, idegesség, ellenséges indulat némítja el a tagokat. A gyermekek is korán hozzászoknak ahhoz, hogy elhallgassák azt, amit gondolnak, amit szeretnének, amire vágynak. Az a légkör mérgező és fojtogató. Ha eddig az uralkodott a családban, ma megváltoztathatjuk. Erre hív a házi tábla utolsó mondata: mindig újra lehet kezdeni. Gyakran a kicsinyhitűségünk akadályoz meg abban, hogy újrakezdjük, mert nem tudunk megbocsátani magunknak sem, nem hisszük el, hogy jóvá lehet tenni a múltat. Az nem változik ugyan, a ma és a holnap mégis új lehetőség. 

IMÁDKOZZUNK!

ZSOLTÁRPARAFRÁZIS – 2022

Köszönjük, Világmindenség Atyja, hogy a mélységben nem vagyunk egyedül hagyva, hogy nem vagyunk magunkra maradott árvák, s hogy a te néped sohasem hiába vár rád, mert, Urunk, te ma is megtartó Úr vagy, s ha minden megrendül, ha úgy tűnik, mindenki elhagy, te akkor is itt vagy, itt maradsz velünk, örökkévaló, kegyelmes Istenünk! ÁMEN  HAJDÚ ZOLTÁN LEVENTE

A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ

Senki sem

Az emberiség történelmében mindig központi szerepet játszott a pénz, a gazdagság, a hatalom. A napjainkban zajló világesemények is ezt támasztják alá. Nemcsak maguk között mondogatják az emberek, hanem fennen hirdetik is a különböző médiafelületek, hogy pénzen bármit vehetsz, ha pénzed van, mindent megkaphatsz. A hívő ember, a gondolkodó ember pontosan tudja, hogy ez az állítás szemfényvesztés, hiszen nem vásárolhatunk boldogságot, egészséget, hitet, barátságot. Szomorú tény, hogy sokan áltatják ezzel magukat.

Heti bibliai szakaszaink sorában olyan zsoltárt olvashatunk, amelynek felirata is rendkívül érdekes: „Az élet rejtélyei.” A zsoltár szerzőjeként Kórah fiai vannak megnevezve, akik lévita énekesek voltak. Ők azokról az emberekről beszélnek, „akik vagyonukban bíznak, és nagy gazdagságukkal dicsekszenek” (Zsolt 49,7). Ám semmit nem érnek gazdagságukkal, mert elérkezik majd az idő, amikor mindenkinek el kell mennie a holtak hazájába, és oda semmit nem vihetnek magukkal, vagyonuk másra száll (vö. Zsolt 49,11). „Azt képzelik, hogy házuk örökké megmarad, lakásuk nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 49,12) Elfelejtik, hogy Isten adja az életet és ő is veszi el, még akkor is, ha a gazdagok azt gondolják, hogy még az életüket is meg tudják vásárolni. Csakhogy ez képtelenség: „Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek” (Zsolt 49,8).

Az ember nem válthatja meg magát, de Isten az idők teljességében elküldte Fiát, Jézus Krisztust, aki egyszerre Isten és egyszerre ember, hogy egyszeri és tökéletes áldozatával megváltsa mindazokat, akik hisznek benne. „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9).  SZETEY SZABOLCS

TÖRETLEN HIT és szívós kitartás

Kós Károly építészből lett író, de az író is építész maradt. Minden idegszálával otthont akart építeni népének: történelméhez, hagyományához és természetéhez illőt. Ezermesterként, nemzetépítőként ezáltal válhatott az elméleti és gyakorlati mindentudás, a hűség és helytállás jelképévé. Nemrég avatták fel első egész alakos szobrát Kolozsváron.

Kós Károly, a reneszánsz típusú polihisztor 1883-ban született Temesváron, német, francia és osztrák felmenők sarjaként. A Koschból lett Kós család négyéves nagyszebeni kitérőt követően 1893-ban Kolozsváron telepedett meg, Kós Károly az ottani Református Kollégium diákjaként tett érettségi vizsgát. Péter Csaba református lelkész, egyháztörténész, az intézmény tanára beszélt arról, milyen hatással voltak az ott eltöltött évek az erdélyi polihisztorra. – Kevés adat áll rendelkezésükre az államosítás előtti időszakból, ugyanis 1948-ban a teljes levéltári anyagot elégették. Az egyetlen megmaradt iskolai emlék Kós Károlyról az 1900–1901-es tanév végén készült érettségi tabló – kezdte a tiszteletes. – Csupán Kós Károly visszaemlékezéseire és az iskolaújságokra, az egyéb megmaradt emlékiratokra támaszkodhatunk, amelyek nem a levéltárban voltak. Ezen dokumentumok alapján lehet következtetni arra, miként vált azzá Kós Károly, akit ismerünk: íróvá, dramaturggá, építésszé, polihisztorrá.

Péter Csaba fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a Kolozsvári Református Kollégiumból olyan személyiségek kerültek ki, akik jelentős hatást gyakoroltak a magyarországi, erdélyi közéletre. Többek között Wass Albertet, Áprily Lajost és Nagy Eleket – írói álnevén Méhes Györgyöt – említette meg. A kor két legjelentősebb erdélyi kollégiumában, a kolozsváriban és a nagyenyediben határozott, szigorú rendszerben tanítottak, ehhez a tanulóknak alkalmazkodniuk kellett. Az iskola diákjainak az itt kapott tudás és örökség birtokában minden alapjuk és lehetőségük megvolt arra, hogy a világ bármely pontján megállják a helyüket, továbbtanulhassanak.

Kós Károly művei közül néhány – a Budai Nagy Antal legendája és a Varju nemzetség is – korábban még kötelező olvasmány volt, ma már nem. Péter Csaba azonban magyarságtör-

Először kapott egész alakos szobrot Erdélyben

Kós Károly építész, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnoka. A bronzszobor – Farkas Ádám, a Magyar Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotása – az építész által tervezett kolozsvári Kakasos templom előtt Kós Károlyt ülő testhelyzetben ábrázolja, saját faragású karosszékében.

ténet-órákon tanítja ezeket a műveket is. A lelkész kitért ezenkívül Kós Károlynak az intézményes református hitéletben tanúsított szerepére: főgondnoki szolgá latot is ellátott. – Igazi református ember volt. Nevéhez fűződik több templom ter vezése, felújítása. Kolozsváron a Kakasos templomé, és a Farkas utcai templom restaurálását szintén az építész tervezte és irányította – fűzte hozzá.

Péter Csaba jelentős és megható ese ménynek nevezte, hogy Kolozsváron Kós Károly egész alakos szobrot kapott. Az intézményben is őrzik emlékezetét: a Ko lozsvári Református Kollégiumban jövő tavasszal az Iskola másként elnevezésű héten magyar örökség tematikájú nap is lesz, amelyen Kós Károly életéről, mun kásságáról is tartanak megemlékezést.

KÓS KÁROLY RÖVID ÉLETRAJZA

Kós Károly építészmérnöki diplomáját 1907-ben kapta meg a budapesti Műegyetemen. Már tanulmányai közben is számos díjat és ösztöndíjat nyert el. 1910-ben feleségül vette Balázs Idát, a türei református lelkész lányát, házasságukból három gyermek született. Ekkor már intenzíven kutatja Erdély építészeti múltját és népi kultúráját, főleg Kalotaszegét – írja Ködöböcz Gábor Egerben élő József Attila-díjas irodalomtörténész az Agria folyóiratban publikált tanulmányában.

Több építészeti irodában dolgozott, többek között Pogány Móric, a neves épületszobrász, Maróti Géza és György Dénes mellett. Ebben az időben született meg első jelentős írása, a régi Kalotaszeg világát bemutató tanulmánya. S készültek első, az erdélyi népi építészet stílusjegyeit,

kalotaszegi motívumokat magukon viselő épülettervei: az óbudai református parókia, a zebegényi katolikus templom, később a kalotaszegi Sztánán épített nyaraló, a Varjúvár, amely sokáig otthona is volt.

A Fővárosi Állat- és Növénykert több épülete is megörökítette nevét, például a jellegzetes főbejárat és az Elefánt- és Zsiráfház. 1917-től állami ösztöndíjjal két éven át ismerkedhetett Konstantinápoly építészetével, művészetével, és számos más építészeti stílusjegye is felismerhető a következő évtizedekben készült munkáin. Ezek közé tartozik a Városmajori Kós Károly Iskola épülete, a Wekerletelep bejárata és főépülete, a sztánai görögkatolikus templom, a kolozsvári Kakasos templom és műcsarnok, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum.

Az első világháború kitörése nyomán Kós Károly – budapesti építészkarrierjét és az Iparművészeti Főiskola katedráját feladva, s a „hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz rám, mint Budapesten” hitvallását követve – végleg hazatér Erdélybe. Ettől fogva az egyéni boldogulás mindvégig az erdélyi magyar kisebbség sorsával kapcsolódik össze –olvasható Ködöböcz Gábor művében.

A mai organikus építészetre volt talán a legnagyobb hatással Kós Károly munkássága – mondta el Pleskovics Viola építészettörténész. Az ennek jegyében készült épületeknél jelentős,

hogy „természetesen” nőjön ki abból a helyből, ahová tervezték, alkosson azzal harmonikus, szerves egységet mind a felhasznált anyagok, mind az épület mérete, alakja és gondolatisága szempontjából.

Kós Károly száz évvel ezelőtt több más kortársával együtt azt vallotta: a nemzeti stílushoz kell fordulni, ez az angol Arts and Crafts mozgalomból eredeztethető. A dekoratív és képzőművészeti irányzat kiemelkedően fontosnak tartotta, hogy nemes anyagokból – kőből, fából – építkezzenek. Ugyanilyen lényeges volt számukra, hogy saját fabútorokat alkossanak, amelyekben visszatükröződnek a magyar, vagy erdélyi népi motívumok – tette hozzá az Építészfórum.hu szaklap szerkesztője. Ez nemzetközi irányzat volt, számos más országban alkottak ennek alapján az építészek. Számukra a nemzeti stílusból táplálkozó esztétika mellett a funkció is elsődleges szempont volt, abból építkeztek kifelé. Mai szóval élve fenntartható épületek születtek, akár az anyagukat, akár a tetőszerkezetet, az ablakok formáját, az árnyékolást illetően. Ezeket úgy valósították meg, hogy ma is kiszolgálják használóikat, lakóikat. Viola megemlítette Anthony Gall ausztrál építészt, aki Magyarországon él, és behatóan kutatja Kós Károly munkásságát, amely rá is nagy hatással volt. Egyik legismertebb munkája Veszprémben a Hangvilla közösségi tér, emellett részt vett a Fővárosi Állatés Növénykert Elefántházának restaurálásában is, amelyért Europa Nostra-díjat kapott.

Ködöböcz Gábor, a presbiterként is szolgáló irodalmár Kós Károlyról írott, említett tanulmányában kiemeli: az erdélyi polihisztor az egzisztenciateremtés mellett mindig a közösség szolgálatát,

a magyarság életesélyeinek jobbítását tartotta szem előtt. A lehetetlent nem ismerő, az adys reményt, az „ember Szépbe-szőtt hitét” soha fel nem adó küzdelmet hol a politika, hol a kultúra területén folytatta. A Magyar Néppárt megalapítása, a Magyar Népi Szövetség titkári, majd elnöki tisztsége és országgyűlési képviselői szerepvállalása is mind-mind közéleti elkötelezettségét példázza.

Kós Károly 1944 őszén újra választás elé kényszerült, és bár Keszthelyen várta a főiskolai katedra, ismét Erdélyt választotta. A háború vihara által elpusztított sztánai otthon kényszerű elhagyása

Kós Károly egyik legnagyobb fájdalma volt. Annál is inkább, mert hatvankét esztendős korában mindenéből kifosztottan, elölről kellett kezdenie az életépítést. Töretlen hittel, szívós kitartással és kemény munkával – egyéni és közösségi szinten – mégiscsak sikerült új életet építenie a régi romokon.

A polihisztor életének utolsó évtizedeit nagymértékben beárnyékolta, hogy a természetközeli életformához, a foly-

tonos mozgáshoz és szabadsághoz szokott ember jobb híján egy kolozsvári Széchenyi téri kétszobás tömblakásba kényszerült. 1962-től visszavonultan élt, de továbbra is kiterjedt levelezést folytatott. Infarktusa, majd feleségének 1973-ban bekövetkezett halála után egészsége megromlott. 1977. augusztus 25-én hunyt el. Sírja a kolozsvári Házsongárdi temetőben található.  IVÁDY ZSUZSA/FOTÓ: MTI

FIZESSEN ELŐ hetilapunkra!

REFORMÁTUSOK LAPJA

Legyen meggyőző a végeredmény

Karasszon Dezső zajról és zenéről

Isten családja

MEGRENDELŐLAP

Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre fél évre negyedévre.

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1146 Budapest, Abonyi utca 21.

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13. Tel.: 06-30-396-8208

Név:

Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Levelezési cím: 1590 Budapest Pf.: 99. Tel.: 06-30-396-8208

Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Név:.........................................................................................

Cím: .........................................................................................

Cím:............................................................................................. ..............................................................................................

Telefon (nem kötelező):..

Aláírás:

Aláírás:...................................................................................

Ha Isten a szeretet, ahogy az Ige mondja, akkor nem lehet magányos, mert aki szeret, az megosztja magát másokkal, másokat pedig magával, ezért egy percig sincs egyedül. Andrej Rubljov csodálatos ikonja szerint a Szentháromság egymást ünneplő közösség, ahol a szereplők, az Atya, a Fiú, a Szentlélek azonosak egymással, mégis különbözők, de egymást igenlők, egymást átölelők, kimondhatatlan közösségben vannak egymással. Érdekes, hogy az ikon alján van, illetve volt egy tükör, amely a szemlélődőt, annak arcát beemelte a Szentháromság közösségébe. Rubljov, a festő jó teológusként megérezte, hogy ez a tengernyi isteni szeretet kiárad, túlcsordul önmagán, és magához ölel mindent, az egész világot, s benne az embert. Ennek a túláradó szeretetnek a bizonysága Jézus, aki azért jött közénk, hogy hírt hozzon a mennyei Atyáról, akinek a Lelke által mindnyájan fiak és leányok lehetünk, vagyis istengyermekekként hozzá kötődhetünk. Az Isten báránya, az agnus Dei által lehetünk az Isten családjának tagjai, egymásnak pedig bárányai és nem farkasai. Mindebből kiderülhet, hogy a Szentháromság ajtaja mindig nyitott, s bárki beléphet rajta. A kérdés csak az, hogyan közelítünk e szent családhoz, a háromságos egy Istenhez. Ha magunk elé képzelünk egy hármas számot, annak van egy egészen nyitott és egy zárt oldala. Nem mindegy hát, hogy merről akarjuk megközelíteni e hármast, azaz a Szentháromságot, vagyis mit gondolunk a mi Istenünkről. Eszünkbe jut-e, hogy Jézus az ajtó? És rajta át beléphetünk az Isten családjába: az Úr asztalán kenyér és bor van (úrvacsora), ami a szeretetre éhes lélek mindennapi kenyere. Aki ebből eszik és iszik, az soha meg nem éhezik és szomjazik, mert Isten irgalmas szeretetével töltekezik és a Szentháromságos család tagjává lesz. Aki belép Isten családjába, elfogadást és szeretetet tapasztal, miként a tékozló fiú, akit az atyja már várt, magához ölelt és nagy lakomát készített számára. Mindez azt üzeni nekünk, ne féljünk az Istentől, bármilyen esendők vagy tékozlók vagyunk is. Család, illetve közösség nélkül nincs élet, a családi kör alfája és ómegája maga az örökkévaló Isten, aki egy és három, három és egy, ahol a kölcsönös szeretet szabadon áramlik, a résztvevők lélekben eggyé lesznek, mint egy körtáncban vagy ölelésben. Rubljov csodálatos ikonjában a Szentháromság együttese kört alkot, családi kört, amelyben tökéletesen eggyé válnak a szeretetben. Ez a szeretet először magához ölel, megcirógat, mint anya a gyermekét, azután elküld minket, mint Jézus a tanítványait, hogy tegyünk tanítvánnyá másokat is. Az ember sajnos „sárkányfog-vetemény”, mégis van, lehet remény, ha ember az embernek nem farkasa, hanem báránya lesz az égi Bárány által, aki a legszentebb családba, Isten családjába vezet minket, ahol igazán otthon érezhetjük magunkat.  SIMON ISTVÁN

A

Református

Turistából zarándok

A közelmúltban nyaralni voltunk Baranyában. Zemplénből jó választás: az ország egyik végéből a másikba, az egyik leghátrányosabb helyzetű régióból a másikba. Ha már Baranya, akkor református ember számára kötelező program az ormánsági kazettás templomok meglátogatása. Kötelező program – haladóknak. Merthogy Nemzeti Vallásturizmus Tanács és sokmilliárdos költségvetések ide vagy oda, ha a kazetták nem vonzanák az ezoterikus dolgokért rajongó egyházon kívülieket, egy fia információ nem lenne elérhető arról, hogy pontosan mit és hol kell keresni. Utunk utolsó állomásán már messze ragyog a fehér templom és a – lakatlan –parókia, meg a felújítás forrását jelző méretes tábla

a kék ég alatt. A templom zárva. Kulcs ha nem is a lábtörlő alatt, de itt és itt. Csengetek, kopogok, zörgetek, kiabálok. Pusztába kiáltott szó. A településen élő 174 főből a legutóbbi népszámlálás szerint 17 százalék református, ebből a csaknem harminc emberből az, akié a kulcsok hatalma, elérhetetlen.

Persze nem kell ebből komoly következtetést levonni, ugyanez megtörténik Zemplénben vagy bárhol is. Pechünk volt, ha fél órát vártunk volna… a tűző nap azonban elpárologtatta a türelmünket. A helyzetről, s közben a fejemben motoszkáló kérdésről – itt a híres templom, de hol vannak a reformátusok? – eszembe jutott, hogy rövidesen újra kérdés lesz, hogy hol vannak a reformátusok. Hivatalosan is, merthogy jön az új népszámlálás. Reméljük(?), hogy a szakembereknek sikerül úgy megfogalmazniuk a kérdőívet, hogy a vallási adatok összevethetők lesznek valamelyik korábbi népszámlálás adataival, s így látható lesz valami tendencia. (Amit persze azért érezni vélünk.) De hogyan készülünk? Lesz stratégiánk, vagy csak mint

legutóbb, egy újabb online kérdőív a nyakméretről meg a karácsonyi vacsoráról, aztán a válaszoktól függetlenül jön a biztatás, hogy ön 70 százalékban református, nyugodtan megvallhatja, hogy annak érzi magát? Nem tudom. Nem látok sehol semmit. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy választ vagy tanácsot adjak, de református vagyok, és tudom, hogy a reformátusok az Igéből születnek, és így lesznek láthatóvá és elérhetővé. Így lesznek, leszünk számba vehetők, számottevők– statisztikailag is. Szóval, ha református népszámlálási, meg nemzetstratégia és hasonlók, akkor valahogy a gyökerekhez lenne jó visszatérni: az igehirdetéshez. A tiszta, egyenes, jól hallható és tettekkel is artikulált, reformátori igehirdetéshez. Tiszta: nem kevert jobb- vagy baloldali, „progresszív” vagy „konzervatív” ideológiákkal, nincs átértelmezve nemzeti vagy politikai tartalmakkal. Egyenes: szemtől szembe szól, elsősorban magunknak, vagy ha kell, a mindenkori hatalomnak, nem feketének nevezve a fehéret, jogőrzésnek a jogorzást. Jól hallható: nem burkolódzik bátor hallgatásba, amikor az egész társadalom várja, hogy megszólaljon, de nem kiabál hivalkodó magamutogatással, önigazolással. Jól artikulált: „Minden nípnek az ű nyelvín” szól, s mert a szavaink, lássuk be, lassan hiteltelenné válnak, elsősorban a tettek nyelvén: az agapé, a cselekvő szeretet és irgalom cselekedeteivel. Nem felfelé törtetve, hanem lehajolva, ezzel utánozva a hozzánk és értünk lehajló Istent.

Egy másik ormánsági templomban, Kóróson a csodálatos kazetták mellett az ember szinte észre sem veszi, hogy két úrasztala van. Az öregebb, festett faasztal a sötét cinteremben áll, az újabb, márvány, a templom piacán. De mindkettő a kórósi asszonyok „buzgóságából” állíttatott. Az asszonyok már rég elporladtak, lassan a gyülekezet is elfogy, de a kórósi örökség megvan: nem az asztalok, hanem a buzgóság, amelyről tanúskodnak, s ami a templomkazetták virágainak lendületes vonalaiból a nézőre is átsugárzik.

Legalapvetőbb örökségünk a reformátori igehirdetés, ami nemcsak azért reformátori, mert a reformáció mozgatórugója volt, hanem azért is, mert – ígéretünk van rá – ahol megszólal, ott a reformáció történik, ott a pusztulásból élet támadhat. Ez az élet pedig láthatóan megmaradhat, akkor is, ha mi már rég elporladtunk. Lehetne ez a stratégiánk? 

REFORMÁTUS LITURGIKUS TÉR, avagy miért

van éppen így?

Nem volt mindig magától értetődő, hogy milyen öltözetben prédikáljon a lelkész, hogyan kereszteljék a csecsemőket, mint ahogyan az sem, merre nézzenek a padok és miből igyuk az úrvacsorai bort. Olykor vitákon és rossz tapasztalatokon keresztül jutottunk el a letisztult, gyakorlatias és egyszerű református liturgikus gyakorlatokhoz, amelyek mára hagyománnyá álltak össze. A kecskeméti Ráday Múzeum igazgatója, művészettörténésze, Fogarasi Zsuzsa szerint a református liturgiában egyenrangú emberek mennek ki az úrasztalához és részesülnek az úri szent vacsorában, mind a borban, mind a kenyérben. Ezért használunk asztalt, és nem oltárt.

Milyennek kell lennie a református liturgikus térnek?

A II. Helvét Hitvallás tágan értelmezi a liturgikus terek fogalmát: „Azok a helyek pedig, ahol összejönnek a hívők, legyenek tisztességesek és Isten egyházának mindenben megfelelőek. Válasszunk ki tehát erre a célra tágas épületeket, vagy templomokat.” Magyarországon az 1520-as esztendőkben a protestáns hittérítők prédikálására tömegek kezdtek el hinni az új tanokban és azok szerint élni. A protestánssá lett gyülekezetek addigi katolikus templomaikat átalakították az új hitelveknek megfelelően.

A református templomokban általában nincsenek alakábrázolások, de miért kerültek le a különböző díszítések is a falakról?

Kép- és szoborromboló múltunkra nem vagyunk büszkék, nem is mindenhol semmisítették meg ezeket. 1567 után, a II. Helvét Hitvallás elterjedésével a kálvini tanításnak megfelelően használták az átvett templomokat. Kálvin a második parancsolatot kettős tilalomként értelmezte: az első a bálványtilalom, ami azt jelenti, hogy egyedül Istent tisztelhetjük; a képtilalommal Isten tiszteletének legitim formáját határozza meg, azaz nem szabad (ki)ábrázolni! Kálvin úgy tartotta: az Úr kiábrázolásakor a gyenge, gyarló ember a láthatóhoz akar ragaszkodni, de nekünk a láthatatlanban kell hinnünk. Ez az oka a Szentháromság: Atya, Fiú, Szentlélek (ki)ábrázolása tilalmának. A Biblia többi ábrázolását nem vetette el, de csak a templomon kívül engedélyezte, nehogy előbb-utóbb azt is tisztelni kezdjük, és bálványimádáshoz vezessen.

Mi oka a református templomok egyszerűségének?

19. századi hagyomány, hogy fehérre festjük templomainkat. A 17–18. században virágosak voltak ezek a templomok. A figurális ábrázolástól általában óvakodtak, de az ember örök vágya a díszítés, ezért ornamentális, virágos motívumokat kezdtek el festeni, főként a türelmi rendelet, 1781 után épült kicsinyke templomokban. Ezeknek a központi tereit igyekeztek feldíszíteni: az úrasztalát, a szószéket, a padelőket, a karzatelőket. A 18. században épült kis templomoknál egyszerű építési technikát használtak. Nem volt pénz boltozott mennyezetre, a fedélszékes templomok azonban nem mutattak szépen, ha felnéztek a plafonra a hívek, ezért bedeszkázták, és ahogy akkor mondták, kivirágozták. Ez a kazettás mennyezetek időszaka.

Hogyan változtak meg a református templomok a19. században?

Az akkori puritánabb gondolkodás, továbbá meg akartuk magunkat különböztetni a katolikus neobarokktól, az egyszerűségre helyeztük a hangsúlyt. Stiláris oka, hogy a 19. század klas zszicizmusában az építészeti tagozatok kerültek előtérbe, és nem a díszítő, kifestő művészetek. A reformátusok jó érzékkel úgy gondolták, hogy hozzájuk jobban illik a kor általános divatja, a klasszicista stílus, mint a barokk, illetve a neobarokk. A kazettás templomokban igyekeztek a szegénység lenyomatát eltüntetve beboltozni a mennyezetet. Ahol viszont nem, ott a festett ornamentikák máig őrzik a 17–18. századi felfogás lenyomatát.

A katolikusoknál oltár, nálunk úrasztala van a liturgikus térben.

A reformáció kezdetén az evangéliumi hit követői, de elsősorban a kálvinisták mindenben meg akarták különböztetni magukat a katolikus felekezettől. Míg az oltárhoz csak a pap, az asztalhoz mindenki hozzáfér. Jézus utolsó vacsoráján a jelen lévő tanítványok mindegyike kapott a borból és a kenyérből. A református liturgiában egyenrangú emberek mennek ki az úrasztalához és részesülnek az úri szent vacsorában, mind a borban, mind a kenyérben. Az Úr emlékezetére eszünk az asztalnál, ahova mindannyian odaférünk, ezért nevezzük úrasztalának. Miért volt szükség a frontális elrendezésű ülésrend megváltoztatására?

A katolikus templombelső színpadi térhez hasonlít, az oltárnál zajló eseményeket követik figyelemmel a hívek. Nálunk az általános fő istentiszteleti elem az igehirdetés, amely a szószékről hangzik el, akusztikailag ugyanis onnan szól hallhatóbban mikrofon nélkül. A jobb érthetőség kedvéért ezt üljük körbe mi, reformátusok, kifejezve egyben a demokráciánkat is.

Lelkészeink palástot viselnek, amikor Igét hirdetnek, ennek színe fekete. A 16. században az evangéliumi hit követői, azaz az evangélikusok és a kálvinisták lemondtak a reverendáról, hogy megkülönböztessék magukat, illetve vándorprédikátorokként nem járhatták reverendában az utakat. Különféle módon öltözködtek, ahogyan mi is, hétköznapi viseletet hordtak. Egy egykori zsinati feljegyzésünk azt írja: ne hívjanak cifra papnak! Ahogy intézményesült az egyház, egyre inkább igyekeztek egységesíteni az öltözködést. Ezért a 18. század végén elterjednek a különféle palástviseletek. Ezeknek nem volt egységes a szabása, de szűkebbre varrták őket a maiakhoz képest, a puritánságra, az egyszerűségre utalva sötét anyagból készültek, és a polgári viseletére vette fel a lelkész.

Voltak próbálkozások az egységesítésre?

A 20. század elején létrejön az Országos Református Lelkész Egyesület, ez fontosnak tartotta, hogy ne csak az úgynevezett fölső ruha legyen egyforma, hanem az alatta lévő is, mivel a lelkészek hol szürke, hol fekete színű öltönyben prédikáltak, kinek éppen milyen volt a szekrényében. Pályázatot írt ki az egyesület, amelyen a hosszú atillának nevezett ruhadarab nyert. A vitézkötéses, bokáig érő kabátról demokratikus egyházunkban szavazást indítottak a lelkészek. Valószínűleg a sudár, karcsú férfiemberek pártolták, a hasukat jobban szerető kerekebbeknek viszont nem állhatott jól, ezért ellenezték. Az első világháború kezdetéig nem dőlt el a vita. Amikorra az első világháború után felocsúdtak a világégésből a gyülekezetek, azaz a

mészetes, hogy akár ugyanabból a pohárból igyanak a családtagok, ez ennek a bensőséges közösségnek a kifejezésére szolgál. Hozzátenném, hogy nagy gyülekezeteknél egyszerre négy kelyhet is adnak kézre a gyorsabb lebonyolítás végett. Először a 20. század közepén, az orvostudomány fejlődésével merült fel ennek a higiéniai kérdése. A pesti gyülekezetek nagy része már akkor áttért a külön kelyhes úrvacsorára. Ez likőröspohárnak megfelelő nagyságú mini kelyhet jelent.

Kehely helyett anno nem lett volna elég egy díszes pohár?

Elég lett volna, de más volt kéznél. A templomokkal a katolikus kelyheket is átvették a protestánsok. Amazok 1517 előtt készültek, és késő gótikus, rene-

szánsz jegyeket hordoztak magukon: ékkövezett, erősen díszített formavilágú, aranyból vagy ezüstből készített liturgikus kelyhek voltak. Ezeket tiltotta be Méliusz Juhász Péter püspök, mondván: a pápista, ékköves kelyhek használata tilos. De hogy ne tegyen nagy terhet a török hódoltság miatt amúgy is szorult helyzetben lévő gyülekezetre, fölszabadítja az anyaghasználati kötöttség alól a reformátusokat, és azt mondja, hogy csináljatok cinből, kerámiából, fából, üvegből, csontból, bármiből, csak a viszszaélés legyen kárhoztatva.

Hogyan fogadják ezt a határozatot? Vannak olyan gyülekezetek, amelyekhez Méliusz Juhász Péter dörgedelme nem jutott el, nem tudtak róla. Akikhez eljutott, azon gyülekezetek egy része butaságnak tartotta, és nem akarta kidobni a drága, használatban lévő arany- és ezüstkelyhüket, hogy szegényesre cseréljék le. Az engedelmeskedő gyülekezeteknél a talpas pohár került előtérbe, amelyet református ivóedényformaként kezdenek számontartani. Ebbe több bort lehet beletölteni, mint a kehelybe és így nem szükséges minden harmadik úrvacsorázó után feltölteni, a súlyeloszlás miatt könnyebb osztani a bort belőle, továbbá kézre áll a lelkésznek és annak is, aki átveszi tőle egy korty erejéig a po-

húszas évek elejére kiment a divatból a hosszú atilla, és elképzelhetetlenné válik a viselése. Ma ennek a rövid formáját ismerjük.

Az úrvacsorai bort a COVID–19 elterjedése előtt sok gyülekezetben egy kehelyből fogyasztották. Mi ennek az oka?

Az úrvacsorai szertartás a közösség megélése. Közösség Jézus Krisztussal és mindazokkal, akik az én keresztény református testvéreim. A családban ter-

A kecskeméti Ráday Múzeumot azzal a céllal hozták létre, hogy látogatóival megismertesse a református gyülekezetek életét, színes és izgalmas kiállításaival bemutassa templomaink tipikus berendezési tárgyait, az istentiszteletek liturgikus hagyományait és az ehhez kapcsolódó eszközöket.

harat. Ezek a tényezők fontosak, ezerfős gyülekezeteknél a bor osztása komoly fizikai feladat is. A 19. században, a formák letisztulásával visszatért, majd rögzült református kultúránkban a már egyszerű kehelyforma mint szakrális ivóedény.

Keresztelés esetében nem lenne kifejezőbb a gyermekeket belemeríteni egy kis medence vízbe?

A reformátusok igyekeztek visszatérni a bibliai hagyományokhoz, miközben szerettek volna a keresztelésben is különbözni a katolikusoktól. Jézust a Jordánban kereszteli meg János. A Bibliában a keresztelés folyóvízben történik. Ennek megvalósítása több problémába is ütközött. A télen született babáknak nem volt életbiztosítás az ilyen keresztelő. Továbbá nem minden gyülekezet közelében van folyó. Gyakorlatban volt, hogy a gyerekeket tál fölé tartották, és kézzel rámerték a testére a vizet, de ez is életveszélyes lehetett a csecsemőre

nézve. Van rá példa, hogy ezért melegítették is a vizet. A 18. század végéig nem volt egységes keresztelési hagyomány. A Bibliában ez nincs részletesen leírva, ezért viták alakultak ki, amit egyik liturgikus, azaz ágendás könyvünk zárt le azzal, hogy keresztelni annyit tesz, a gyerek fejére csorgatjuk a vizet. Az átvett templomokból sok helyen az első évtizedben kidobták a keresztelőkutakat, ezért használatos az egyszerűen kivitelezhető keresztelőkancsó és -tál.

A lelkészek elkülönülve, szemben ülnek a gyülekezettel, miért van erre szükség?

A szószék a katolikus templomokban nem központi részen helyezkedett el, ezen változtattunk, hogy körbeülhessük. Így ülünk mi félkörben, amit a Mózes-pad egészít ki egész körré, ahol a lelkész ül, ezzel is kifejezve, hogy a demokratikus református gyülekezetben mindenki egyenlő, a lelkész is. 

ANYANYELVI KAPUŐR

Kinek

„köszönhető”

a kudarc?

„A vajdasági származású fiatalember szerényen annyit mondott, ő csak a munkáját végzi, a siker a jóistennek köszönhető”; „A tehetséges labrador különleges szimatának köszönhetően többek között gazdája életét is megmenthette”. Pontos szóválasztás mindkét közlésben a köszönhető, illetve a köszönhetően. Illik tehát a szövegbe ez a melléknév és ragos melléknév, ha örömteli fejleményről, sikerről, jó eredményről adunk hírt.

amennyiben ellenkező értelemben használjuk, nem. Pedig sajnos, a közbeszéd – és a média is – gyakran él efféle szófordulattal. Ez az úgynevezett jelentéstaszítás esete: „A kudarc annak köszönhető, hogy a gyermek az otthoni körülmények miatt lelkileg is sérült”; „Mel és Austin romantikus hétvégi kalandja Joenak köszönhetően tönkremegy”; „a bukás annak köszönhető”, hogy a premiert roszszul időzítették; „a freskók a folyamatos beázásoknak köszönhetően megsérültek”; „az anyag sérülékeny tulajdonságainak köszönhetően elszakad”. Hát, köszönjük!...

– fűzhetnénk hozzá. Szabatosan: a kudarc, a bukás annak tulajdonítható, illetve: a kudarc, a bukás annak következménye (vagy: a kudarcnak, a bukásnak az az oka, illetve: a kudarcot, a bukást az okozza); a kaland Joe miatt ment tönkre; a beázások következtében; sérülékeny tulajdonságai miatt, okán.

„Kányádi Sándor azt mondta, hogy amivé lett, az a nagygalambfalvi közösségnek és anyanyelvének köszönhető” – olvasom a pontos médiamondatot. Kár, hogy nem mindenki gondolja így. Vannak, akik korántsem tartják annyira becsben anyanyelvünket, annak pontos, választékos használatát, mint amennyire a – négy éve eltávozott, de műveiben örökké élő – erdélyi költő. Avagy: kevesen illetik nyelvünket a „fölnevelő édesanyám” szép jelzős szerkezetével, mint Illyés Gyula. Pedig ha – példának okáért – a citált írásművészeinkhez hasonlóan éreznének, gondolkodnának, annak köszönhetően nagyot fejlődne a mai nyelvhasználat.  ARANY LAJOS

 KÉSZÍTETTE: NAGY ANDRÁS

A Zsoltárok könyvéből idézünk. Vízszintes: 1. Ünnepelt színésznő. 4. Az idézet első része (E, S, L, T, G). 13. Megtapint. 14. Zsíroz. 15. Női név. 16. Szegecsel. 18. … humana, emberi hang. 20. Memphisz főistene az ókori Egyiptomban. 21. Kosztolányi Kornélja. 22. Zaklatott. 25. Monda befejezése! 26. Mez betűi keverve. 27. München folyója. 28. Sportszermárka. 30. Aratószerszám. 32. Zala megyei település. 33. Szíj páros betűi. 34. Diószegi Sámuel református lelkész és botanikus névbetűi. 36. Azonos betűk. 37. Leonardo da Vinci híres műve (2 szó). 39. Német kisváros Észak-Rajna-Vesztfália tartományban. 41. Tengeri hal. 42. Bálvány. 43. USA-tagállam. 45. Sereg. 46. Igekötő. 47. Tupoljev felségjele. 48. Londoni hó! 49. Nyakigláb. 51. Tornaeszköz. 52. Női becenév. 53. Szamóca-szelet! 55. A zenei alaphangsor 6., 2. és 7. hangja. 57. Királyi fejék. 59. Világbajnok brazil labdarúgókapus (tkp. Nélson de Jesus Silva). 60. Vajdasági író (Nándor). 62. Orosz férfinév. 63. Hajdísz. 65. Kereskedelmi fogalom. 67. Tibeti háziállat. 69. Áruba bocsátá.

Függőleges: 1. Kiejtett betű. 2. A szem szivárványhártyája. 3. Testnevelő tanár, tájfutóedző (VITTEK Lajos). 4. Összetételekben ellentéteset jelöl. 5. Kén és tellúr vegyjele. 6. Nóti Károly kabarészerző monogramja. 7. Elegyít. 8. Bizonytalan lábon áll. 9. Előadó, röv. 10. Imanap egynemű betűi. 11. Magot szórna. 12. Kézbesít. 16. Az idézet második része (A, M, É, L, G). 17. Zongoraművész, zeneszerző (Ferenc). 19. Nemesgáz. 23. Diadal páratlan betűi. 24. Rókafajta. 27. Az idézet harmadik része. 29. Középkori fenyítőeszköz. 31. Észak-afrikai hegység. 32. Latin tagadás. 33. Ruhatartozék. 35. Egyszerű lábbeli. 37. Vízben tisztít. 38. Ivanics Tamás, színész-rendező névbetűi. 40. Középen halkul! 41. Tantál és volfrám vegyjele. 44. Listaszerűen mond. 45. Csipkéjéről híres alföldi város. 49. Minimum, röv. 50. Fékezhetetlen. 51. Rövidnadrág, eredeti helyesírással. 52. Háziállaton ülő személy. 54. Bródy Sándor színműve (2 szó). 56. Durr ikerszava. 58. Titokban tart. 59. Katalán festő- és szobrászművész (Salvador). 61. Személyeket megkülönböztető szó. 64. Az angol ábécé utolsó betűje. 66. Visszafelé ás! 68. Kipling kígyója.

Előző rejtvényünk megfejtése: „Gyönge barackág ropog fölöttem, s terhével lassan a földre roggyan” (Radnóti Miklós: Istenhegyi kert)

Állatok a Bibliában

Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a történeteket a Bibliából, amelyekben őseik szerepelnek. Felicián, a kis bikaborjú édesanyja szavai alapján ismeri meg azokat a bibliai történeteket, amelyekben tehenek, bikák vagy éppen bocik szerepelnek.

A GONDVISELŐ ISTEN

A tehenekből, borjakból álló csorda kint legelt a réten. Vidám tavaszi napok voltak ezek, a gazda gondoskodott arról, hogy mindig jó legelőhöz jussanak, tiszta vizet ihassanak. Ha rosszra fordult az idő, vagy vadállatok portyáztak a környéken, akkor az istállóba vagy a karámba hajtotta be őket. A teheneknek annyi volt a dolguk, hogy a borjaikra ügyeljenek. Egyébként naponta fejték őket, vajat, túrót, sajtot készítettek a tejükből.

De Felicián tudta, hogy ha megnő, neki másfajta feladata lesz. A hím szarvasmarhák közül sokan apukák lesznek, de sokukat ivartalanítás után kemény munkára fogták Izráelben. A szántásnál, a vetésnél segédkeztek, ők húzták az ekét, ami bizony nehéz munka volt. De a kocsikat is ökrök húzták, sőt, Felicián mamája elmesélte, hogy ökrök húzták azt a kocsit is, amin Dávid Jeruzsálembe vitette a szentládát.

Felicián nem bánta, hogy ilyen kemény munka vár majd rá felnőttkorában. Bár még kicsi volt, de már érezte izmaiban az erőt, inaiban a kitartást.

Persze most még élvezte a borjak szabad, gondtalan életét.

– Olyan jó, hogy a gazda így szeret minket, hogy mindenről gondoskodik! – lelkendezett egyszer anyjának, amikor éppen jóllakottan kérődztek egy domboldalon.

– Bizony! – bődült fel vidáman az anyukája. – De Isten még jobban szeret minket, mint a gazda. Persze ő minden teremtményét szereti, és mindegyikről gondoskodik. Még a csiripelő verebekről is. De ránk annyira figyelt, hogy még a törvényeiben is szó van rólunk!

Felicián szeme elkerekedett:

– Tényleg?

– Hogyne! – bólogatott a mamája. – Tudod, hogy Isten megparancsolta, a hetedik napon a zsidók ne végezzenek semmiféle munkát. De nemcsak az emberekre gondolt, hanem az igavonó barmokra is, akik, ugye, mi vagyunk. Sőt, azt

is megparancsolta, hogy bár a hetedik nap a pihenésé, de az állatokat el kell látniuk a zsidóknak. Nem szenvedhetnek szükséget a háziállatok a nyugalom napján sem. Sőt! Minden napon jól kell tartani őket, kiváltképpen, ha dolgoznak! Még az elkóborolt állatról is rendelkezik Isten: aki megtalálja, vigye vissza a gazdájához. De tudod, mi a legjobb? Hogy a marhákat példaként állítja Izráel népe elé.

– No, ezt már nem hiszem… – toppantott Felicián.

– Pedig így van. Ézsaiás szerint az ökrök, de még a szamarak is ismerik a gazdájukat, csak Izráel népe nem érti meg az Urat. Egyébként is, az üszőborjút olyan szépnek tartja a Biblia, mint Egyiptomot, amely az egyik legszebb ország volt akkoriban.

– Olyan szép, mint Aranka – bődült fel a kisboci, és már ment is játszani a többiekhez. Éjszaka pedig arról álmodott, hogy milyen csodás lesz az a világ, amikor majd a tehén a medvével legel, és a kölykeik együtt heverésznek.  MIKLYA

ISKOLALELKÉSZI–VALLÁSTANÁRI ÁLLÁSRA

A Baranyai Református Egyházmegye fenntartásában működő Pécsi Református Kollégium pályázatot hirdet teljes munkaidejű középiskolai iskolalelkészi–vallástanári állásra.

Feltételek:

- református lelkészi oklevél, - lehetőleg: középiskolai vallástanári oklevél, - büntetlen előélet.

Illetmény: a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény. (pedagógus-bértábla) szerint. A munkakör fő tevékenységként tartalmazza a hit- és erkölcstanórák tartását és az iskolalelkészi szolgálat ellátását az intézmény gimnáziumában. Szükség esetén segítséget nyújtunk a lakhatásban.

Előny: a területen szerzett gyakorlat, nyelvtudás, szakmai ajánlás.

Az álláshely betölthető: augusztus 16-tól – a Munka törvénykönyvben kikötött próbaidővel. (A lelkészi szolgálat megkezdéséhez a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének kirendelő okirata és a Baranyai Református Egyházmegye esperese által kiadott díjlevél szükséges.)

Érdeklődni lehet: Kovách Péter intézményi lelkipásztornál a kovach.peter@refipecs.hu címen.

Jelentkezés: augusztus 10-ig, fényképes önéletrajz, diplomamásolatok és erkölcsi bizonyítvány beküldésével a Pécsi Református Kollégium, 7630 Pécs, Engel János József utca 15. postacímre. A pályázati dokumentációt elektronikusan is várjuk az alábbi címekre: molnar.peter@ refipecs.hu, kovach.peter@refipecs.hu és foigazgato@ refipecs.hu

ÍZZEL ÉS LÉLEKKEL

Csomós András séf

MADÁRTEJ EPERREL

APRÓHIRDETÉSEK

Kedves Olvasóink! Hirdetéseinket az Önök szíves tájékoztatása érdekében tesszük közzé, ám azok tartalmát Kiadóhivatalunknak nem áll módjában ellenőrizni.

EGYÉB • HARANG eladó! Új öntésű, 725 kg-os, G hangú, füles. Érdeklődni: 06-30728-8161, info@harangontode.hu.

PÓTFELVÉTELI

A Pápai Református Teológiai Akadémia pótfelvételt hirdet a 2022/2023-as tanévre református teológiai osztatlan mesterképzési és katechéta-lelkipásztori munkatárs alapkézési szakjaira, állami finanszírozású és önköltséges képzésre, valamint felvételt hirdet református hités erkölcstanoktatói, szaklelkigondozó és homiletikai szakirányú továbbképzési szakjaira. Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 1. További információ: www. prta.hu, 89/312-331, 30/748-1620

TRADICIONÁLIS HARANGOK ÖNTÉSE

GOMBOS MIKLÓS ÉS FIA, FERENC Ref.: www.harangontes.hu

Ilyenkor, nyáron sokkal jobban esnek a hideg desszertek. Mindenkori kedvenc a madártej, és ha már nyár van, adjunk hozzá egy kis idénygyümölcsöt, jelen esetben epret.

Hozzávalók: 250 g eper, citromsav, 4 tojásfehérje, 150 g porcukor, 800 ml tej, 1 db vanília, 4 tojássárgája, 70 g cukor, só

Elkészítés:

Az eper felét felszeleteljük. Egy csipet citromsavból és porcukorból kevés vízzel savanykás szirupot készítünk, ebbe keverjük bele az eperszeleteket, és tálalásig hűtőben tároljuk.

A tojásfehérjét egy csipet sóval elkezdjük habbá verni, majd hozzáadunk két evőkanál porcukrot, és teljesen keményre verjük.

A tejhez hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart magjait, majd felforraljuk, és a tojáshabból kanállal galuskákat szaggatunk bele. Két-három percig főzzük, majd óvatosan megfordítjuk, újabb két-három perc, és már szedhetjük is ki egy tálba.

A tojássárgáját egy csipet sóval és a maradék porcukorral simára keverjük, és hozzáöntünk először egy keveset a langyos tejből, majd az egész maradék tejet hozzáadjuk, elkeverjük, és vízgőz fölé tesszük egy habüstben. Addig hevítjük, míg szépen be nem sűrűsödik, majd hagyjuk kihűlni. A galuskákat a tetejére tesszük, és az egészet berakjuk a hűtőbe, legalább 2-3 órával a tálalás előtt. Tálaláskor hozzáadjuk az előre elkészített, marinált eperszeleteket és a friss epret.  FOTÓ: PÁLYI ZSÓFIA

A kommunizmus vallásellenes rendszerében nőtt fel. Hogyan és mikor találkozott az egyházi tanítással?

Erdélyben a nagy egyházellenességnek nem sikerült kiirtania az emberek szívéből az Istenbe vetett bizalmat, a hitet. Apai nagyapám presbiter, templomba járó ember volt. Első emlékeim közé tartozik a lefekvés előtti imádság, amelyet nagymamámtól tanultam. Szüleim egyszerű munkásemberek voltak, egyikük sem volt párttag. Gyülekezeti vallásórára jártunk, majd konfirmációs felkészítőre. Szorgalmas kislány voltam, tanultam a Heidelbergi Kátét, szerettem szavalni, énekelni. Néhai lelkipásztorom, Bustya Dezső szeretettel édesgetett

Isten közelébe, ünnepélyeken verset mondtam, műsorokban különböző feladatokat kaptam. 1979ben konfirmáltam, és egyértelmű volt, hogy utána bekapcsolódom az ifi körbe. Nemcsak bibliaórára, istentiszteletre jártunk, kirándultunk, táboroztunk együtt, hanem a gyülekezeti életben is jelen voltunk. A Bolyai Farkas-líceumban osztálytársaimmal sokszor beszélgettünk istenhitről és fizikai törvényekről, teremtésről és evolúcióról, különböző filozófiai kérdésekről, nézeteim és hitvallásom miatt azonban sohasem kért senki számon.

Lelkipásztor férje korán, mintegy 25 éve hunyt el, fiatalon. Mi adott erőt a folytatáshoz?

REFORMÁTUS

NÉVJEGY

Borsos Melindát 2012ben választották meg az Erdélyi Református Egyházkerület nőszövetségi elnökének, azelőtt a Marosi Egyházmegye nőszövetségi elnökeként szolgálta az egyházat, korábban matematika szakos tanárként oktatott. Az egyetemes papság elve szerint vallja, hogy mindnyájan Isten munkatársai vagyunk, egymással együttműködve feladatunk van Isten országának építésében.

Férjem halálával feje tetejére állt az életünk. Tizenegy éves fiammal magunk mögött hagytuk a parókiát, az iskolát, a munkahelyemet, a gyülekezeti közösséget, a barátokat. Megváltoztak életkörülményeink, anyagi helyzetünk, érzelmi-lelki állapotunk, csak egy dolog maradt meg az életünkben: a bizonyosság, hogy Isten minden élethelyzetben velünk van. Ezt a gondviselést tapasztalhattuk meg, amikor a férjem munkatársai, holland barátaink és családom segítségével új lakást vásárolhattunk, ősszel a fiam új iskolában, én új szakmában, új munkahelyen kezdtünk. A régi életünkből magunkkal vitt igés tábla új lakásunk falára is kikerült, ezzel az Igével: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van” (Róm 8,28, Károli-ford.).

Tanított iskolában, jelenleg a Marosi Egyházmegye titkárnője, és nőszövetségi elnök is. Melyik munkában, foglalkozásban leli a leginkább örömét?

Nagyon szerettem tanítani. Férjem halálakor feladtam az állásomat, és az esperesi hivatal adminisztratív munkakörét fogadtam el, azóta is azt töltöm be. Mindig szerettem dolgozni, nagyon el kellett fáradnom ahhoz, hogy teher legyen számomra a munka. Matematikai tudásomat, megoldóképességemet az ügyviteli munkában is jól használom. A hivatalos munka-

köröm mellett a nőszövetségi szolgálat önkéntes munka. Hogy melyik szerzi a legnagyobb örömöt? Számomra mindig az, ha másoknak örömöt szerezhetek, ha segíthetek, bármelyik munkahelyen.

Hosszú évek óta az Erdélyi Református Egyházkerület nőszövetségének elnöke. Mit jelent önnek ez a szolgálat? Nagy örömmel végzem, mert érzem, hogy tennem kell. Számomra a tisztség inkább feladat, mint státus. Amikor elvállaltam, úgy gondoltam, főleg a szolgálat megszervezésében, népszerűsítésében tudok segíteni. 2007 óta munkatársképzőket tartottam nőszövetségi tagok számára, mert szerettem volna továbbadni azt a tudást, amelyet képzéseken szereztem, illetve megismertetni a tagságot olyan módszerekkel, amelyek hatékonyabbá tehetik a munkát. Szolgálatom egyik célja, hogy minél több laikust bevonjunk a nőszövetségi munkába.

Mi a legfontosabb feladata, tevékenysége az erdélyi nőszövetségnek?

A nőszövetségi tag feladata az isteni zsinórmérték szerint élni e világban azon a helyen, ahova Isten helyezte őt nőként, anyaként, feleségként vagy bármilyen szerepben. A nőszövetségnek pedig az egyház Krisztusra mutató, gyülekezetépítő munkáját kell segítenie, végezve a szeretetszolgálatot, figyelve a családokra, szükségben szenvedőkre, a teremtett világra. Feladatunk van nemzeti öntudatunk, hagyományaink, kultúránk megőrzésében, megerősítésében is.  SOMOGYI BOTOND

A REFORMÁTUSOK SZÁRSZÓI

KONFERENCIÁJÁNAK ZÁRÓ ISTENTISZTELETÉT KÖZVETÍTI A KOSSUTH RÁDIÓ

AUGUSZTUS 14-ÉN, VASÁRNAP DÉLELŐTT 10 ÓRÁTÓL

.. ,,, "

A KORMENDI REFORMATUS TEMPLOMBOL.

A BALATONSZÁRSZÓI REFORMÁTUS TEMPLOMBÓL

IGÉT HIRDET:

IGET HIRDET:

HELLA FERENC esperes, református lelkipásztor

TARTSON VELÜNK A RÁDIÓN KERESZTÜL IS!