Reformátusok Lapja 2021/2. szám

LXV. ÉVFOLYAM,

2. SZÁM,

2021. JANUÁR 10.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

LAPJA

REFORMÁTUSOK

ÁRA: 400 FT

Többet bízni Istenre 9 771419 856007

VAD ZSIGMOND: EGYHÁZAM A JÖVŐBEN IS SZÁMÍTHAT RÁM

21002

| TARTALOM |

ELEINK FOHÁSZAI

De te vagy az igaz bosszúálló, hatalmas Jehova Isten, ki a fáraón való bosszúd megállásában magad megszenteled, és tieidet hatalmasan megszabadítottad, és megmentetted, kegyelmesen vezérelted utaikban, és bevitted a Kánaán földjére, a tejjel-mézzel folyó földre, kiknek atyjoknak megesküdtél vala. Terólad, Uram, a teljes Szentírás, ó- és újtestamentum bizonyságot tesz, hogy igaz Isten, s igaz ember légy. Az ótestamentum várt, az újnak megadattál.  ECSEDI BÁTHORI ISTVÁN (1555–1605)

6

16

24

30

A Magyarországi Református Egyház hetilapja Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1113 Budapest XI., Tas vezér u. 13. Honlap: www.reflap.hu. E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu. Telefon: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között 06-30-396-8208. A lap megrendelhető és előfizethető a Kiadóhivatalban. Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269. Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000. IBAN nyomtatott forma: HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB. Felelős szerkesztő és kiadó: (felszerk@reflap.hu), T. Németh László (nemeth.laszlo@reflap.hu). Helyettes felelős szerkesztő: Farkas Zsuzsanna (farkas.zsuzsanna@reformatus.hu). Szerkesztőség (szerk@reflap.hu): Balogh-Zila Teodóra (balogh-zila.teodora@reflap.hu), Feke György (feke.gyorgy@reformatus.hu), Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu), Hegedűs Márk (hegedus.mark@reflap.hu), Jezsoviczki Noémi (jezsoviczki.noemi@reflap.hu), Kiss Sándor (kiss.sandor@reflap.hu), Kocsis Julianna (kocsis.julianna@reflap.hu), Kun András Nándor (szerk@reflap.hu), Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu). Tervezőszerkesztő: Rezessy Szabolcs. Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Németh Balázs ügyvezető. A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket. A lap megvásárolható a Kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál. Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x. Címlapfotó: Kalocsai Richárd

INTERJÚ

•

6. Földrengés után Horvátországban | Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét kérdeztük INTERJÚ • 11. A megváltó és újjáteremtő Istenre kell odafigyelnünk | Vad Zsigmonddal, a Debreceni Református Egyházmegye esperesével beszélgettünk nyugdíjba vonulása alkalmából REFORMÁTUS ÉLET • 16. Eljuttatni az üzenetet | Szász István Tas író, költő, címzetes főorvos leányfalui lakásmúzeumában jártunk MOZAIK • 22. Református konyha | Receptek egyházunk tagjainak gyűjteményeiből REFORMÁTUS ÉLET • 24. Egy különös egyházpolitikai köszöntés centenáriuma | Baltazár Dezső egykori tiszántúli püspök nyílt leveléről ír Kovács Kálmán Árpád PORTRÉ • 30. Öt kérdés – öt válasz | Ismerjék meg Patakiné Takács Andreát, a Hajdúszoboszlói Református Egyházközség presbiterét!

Tisztelt Olvasóink!

A Reformátusok Lapja Szerkesztősége és Kiadóhivatala elérhetőségei:

TELEFONSZÁMUNK:

hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között: 06-30-396-8208.

E-MAILJEINK:

szerk@reflap.hu (szerkesztőségi ügyekben), kiado@reflap.hu (előfizetési, terjesztési és példányszám-módosítási ügyekben). A személyes ügyfélszolgálatunk szünetel. 2021. január 10.

Reformátusok Lapja

3

| AZ IGE MELLETT |

I. 10. VASÁRNAP

I. 11. HÉTFŐ

I. 12. KEDD

I. 13. SZERDA

4

STEINBACH JÓZSEF

(21) „Azután az Úr fog uralkodni.” (Abd 1) Abdiás könyve leírja, ahogy Isten jogos ítélete sújtja Edóm népét, akik Jákób testvérének, Ézsaunak utódai. Kezdettől fogva testvérháború feszült a két nép között. Izráel és Edóm folytonos harca a halálos viszállyal terhelt emberi kapcsolatok örök példái közé tartoznak (1–11). Az Úr uralma, hatalma oltalmazza választott népét, és letaszítja a gőgös népeket, akik hitetlenül népe ellen fordulnak. Ez nem azt jelenti, hogy ők különbek bármely más népnél. Az Úr uralmának oltalma kegyelem, logikával értelmezhetetlen kiválasztottság, amely csakis hálára, alázatra, szolgálatra indíthat minket. Ennek a szolgálatnak lényege az, hogy amiként a Sion hegye menedék lesz Isten népe számára, úgy lesz menedék az ő szeretetük mások számára (17). Aztán az Úr fog uralkodni (21). Bizonyos, hogy az Isten uralta történelem nem úgy ér véget, hogy az egyik legyőzi a másikat, és elégedettségében aztán ő lesz önteltté. Eljön majd az az idő, amikor az Úr uralma teljessé lesz a mindenségben. Jn 4,43–45  29. zsoltár (5) „Honnan ered Júda vétke? Nem Jeruzsálemből?” (Mik 1) A nagy városokból, Samáriából és Jeruzsálemből indult el az Isten iránti engedetlenség és hitetlenség, amely elérte a környező városokat is (5). Ezek a nagy szabadság forradalmi helyszínei, ahol mindenki a maga „áldozóhalmán” tetszeleghet a maga gondolata, igazsága, élménye, érzéke, érzése, hite szerint. Akkor is, ma is a városokból támad az engedetlenség, a nagy szabadságból fakadó mindenféle bizonytalanság és hitetlenség. Nem véletlen, hogy amiként Isten akkori népét is „elcsábították” a korabeli termékenységi kultuszok, amelyekben az érzékeket érintő élmények jelentették a „hatékony vallásosságot”, úgy ma is, a modern, városias egyház élményekkel akar hatni, és nem számít Isten Lelkének munkájára. Mikeás próféta Isten követeként ítélte meg ezt az engedetlen lelkületet. Az ítélet ma is érvényes. Nem a városokkal, nem a szabadsággal, nem az élményekkel van a baj, hanem velünk, akik kihagyjuk az élő Istent az ügyeinkből. Isten az egész föld szeme láttára inti meg népét (2–4). Az ő ítélete azt hirdeti ebben a nagy káoszban, hogy az Úr nem hagyja romlásba hullani ezt a világot. Mi tudjuk, hogy Jézus Krisztus elhordozta miattunk, értünk, helyettünk az Isten jogos ítéletét, így kegyelem alatt, az ő üdvözítő, oltalmazó rendjében élünk. Jn 4,46–54  239. dicséret (13) „…élükön maga az Úr.” (Mik 2) Apám mindig elöl ment, amikor gyerekek voltunk: utat adott a talpunk alá. Ő volt az, aki összegyűjtötte, összetartotta a családot. Amikor fiatalon meghalt, valami megtört, és bizonytalanná vált az út, szétesett a biztos rend. Áldott legyen az örök, élő Isten, aki ma is összeszedi népét, és előttünk jár. Akik őhozzá tartoznak az ő kiválasztó kegyelme által, azoknak nem engedi el a kezét. Isten teljes népe megmarad. Ha te akarod megmondani, hogy ki a kiválasztott, akkor az feltűnő jele lehet annak, hogy éppen te nem vagy az. Isten népét alázatossá teszi a bizonyossága, és nemcsak reménységgel tekint másokra, hanem krisztusi szeretettel szolgál nekik. Azt olvassuk, hogy Isten összetereli teljes népét, mint a pásztor a juhokat a karámba (12). A karám korlát, de védelem a farkasokkal szemben. Ebben a dzsungelvilágban az Isten védelmét csakis az ő „karámjának” korlátai között lehet élvezni, vagyis engedelmeskedve az ő parancsainak. Isten összegyűjti népét: előttük megy, utat tör nekik. Így vezeti őket a védelmet adó karámba. Amikor pedig eljön az idő, akkor majd kivezeti őket az üdvösség teljes szabadságára. Jn 5,1–9  226. dicséret (8) „Engem azonban betölt az Úr lelke erővel, igazsággal és hatalommal…” (Mik 3) A próféta tényszerű vétkeket említ. Csak felsorolom ezeket, bűnbánattal fogadjuk! Szeretjük azt, amit Isten rossznak tart (2). Lenyúzzuk a másikról a bőrt is, ha olyan hatalmi helyzetben vagyunk, ha tehetjük, kikészítjük a másikat (2–3), minden ügyét kiforgatjuk (9), vérontással építkezünk (10). Mindent átjár életünkben, szolgálatunkban a pénz és az önzés szerelme, vagyis hamis próféták vagyunk, még akkor is, ha az Úrra hivatkozva az igazságról zengünk (5.11). Mindezek büntetése, hogy minden biztosnak hitt támasz szétesik, a rendből káosz lesz (12). A büntetés olyan sötétség és szégyen, amelyben elhallgat az Úr, és az Isten csendje maga a kárhozat (6–7). A prófétát betöltötte az Úr Lelke, hogy meghirdesse a megoldást, amelyet Isten készített: békét, örömöt, megváltást (4,1–8; 5,1–3). Akiket az Úr Lelke vezet, azok végül mindig az örömhírt

Reformátusok Lapja 2021. január 10.

| AZ IGE MELLETT |

hirdetik (Lk 4,18): Isten bűnbocsánatot, örök életet, üdvösséget készített népének Jézus Krisztusban. Ezt az örömhírt nemcsak erővel, igazsággal és hatalommal hirdetik meg, hanem halk és szelíd szóval is (1Kir 19,12). Jézus Krisztus is így szólt, így élt, így halt meg, mégis olyan erő volt ebben, amely legyőzte a halált. Mi tölt be bennünket? Ki vezet minket? Jöjj, Szentlélek Úr Isten, te töltsd be életünket! Jn 5,10–18  225. dicséret (1) „…az Úr házának hegye (…) kimagaslik (…) a halmok közül…” (Mik 4) A halomról nekem mindenféle egymásra hányt dolgok kupaca jut eszembe. Ilyenekkel van tele az életünk. A halom a Bibliában a bálványok helyét jelentette. Ilyenek között bukdácsolunk, ezek takarják el előlünk a „kilátást”. Az örömhír, hogy az Isten megszabadít bennünket ebből az állapotból, és a sokféle halom közül kiemelkedik az egyetlen magaslat, a hegy, amely egyértelmű irányt mutat, a hit és a békesség útjára tanít minket, és megítéli korábbi önző és halálos vetélkedéseinket. Evangélium, hogy ez a hegy szilárdan áll, nem inog meg. Gyönyörű kép, hogy nép a népre kardot nem emel, és mégis mindenkinek jut saját szőlő és fügefa, amelyet művel, ami alatt üldögélhet, és ami pont elég (4). Részesülhetünk valamit ebből a békességből már ebben a világban is? Bizonyosak vagyunk abban, hogy az Úr hatalma szilárd akkor is, ha itt nem adatik meg nekünk a saját szőlő és fügefa nyugalma, még akkor sem, ha minden erőnkkel igyekeztünk azt megteremteni. Odaát meglesz! Nemcsak nekünk, hiszen özönlenek majd a népek az Úrhoz (1). Jn 5,19–23  402. dicséret (2) „Csak annyi időre szolgáltatja ki őket, amíg egy asszony szül…” (Mik 5) Isten kiszolgáltatott bennünket a bűneink miatt egymásnak, betegségnek és halálnak (Róm 6,23). A kiszolgáltatottság tehetetlenség. Amíg egy asszony szül (2) – ez azt jelenti, hogy Isten meghatározott időre szolgáltatja ki népét, de nem engedi el a kezét. Vagyis bizonyosságunk, hogy a kiszolgáltatottságban is az Úréi vagyunk. Mikeás képe a szülő asszonyról azt is jelenti, hogy a kiszolgáltatottságnak, a szenvedésnek van határa. Isten nem próbál meg végképp. A prófécia azonban ennél még sokkal többet üzen nekünk. Isten elküldi Fiát, aki asszonytól születik meg erre a világra (Gal 4,4), az örökkévalóság nyugalmának uralmát, rendjét, boldog hatalmát hozza el nyája számára, akiket pásztorként vezet (Zsolt 23,1). Jézus Krisztus megváltja népét, és uralma kiterjed a föld végső határáig (3). Az ő uralma alatt élünk mindannyian: kegyelem ez azoknak, akik felismerik, ítélet azoknak, akik nem ismerik el őt (7–14). Akik azonban az Úr kegyelmében részesültek, azok csakis az Isten megváltó szeretetét közvetíthetik másoknak, vagyis a kiszolgáltatottság idején az Úrtól jövő harmattá, éltető záporrá lesznek mások számára (6). Jn 5,24–30  364. dicséret (9) „…üdvös dolog félni az ő nevét…” (Mik 6) Minden nyáron lomtalanítunk a parókián. Irdatlan mennyiségű holmi gyűlik össze. Rémítő, hogyan tud ennyi minden felhalmozódni. Számomra mindez szimbólummá lett. Megemészt bennünket a rendetlenség, a világpiszok, a szétesés, a normalitás hiánya, a bűnök. Az üdvösség: Isten jelenléte, szabadító irgalma, rendet teremtő hatalma, amely megtisztítja az életünket, amiként kidobjuk a felesleges dolgokat, és a házban végre láthatóvá válik az, ami igazán lényeges, amire tényleg szükség van. Az üdvösség: szabadulás a rendetlen, a minket halálos holmikkal ellepő nyomorúságból a megtisztuló életre, amely odaát kiteljesedik. Amikor Isten perel velünk (1–3), azt is féltő szeretettel teszi, hogy megtisztítson, megváltson, megmentsen, mert megemészti életünket a kosz, a bűn, a halál, a sokféle szolgaság (13). Meghatározott vétkeket is említ a próféta: hamis vékát, hamis mérleget, rablást és hazugságot, amellyel tele van az életünk (10–12). A nyomorúság azonban ennél is nagyobb: életünk kielégítetlen az Úr félelme nélkül, az ő éltető szeretete nélkül. Nélküle nincs áldás. Hiába vetünk, nem aratunk, ha pedig aratunk, és van mit ennünk, nem lakunk jól, mert mindig több kell, mindig új és más kell (14–16). Az Úr nélkül pusztasággá lesz az életünk, és minden dolgunk elvész, kárhozatos hiábavalósággá lesz. Az üdvösség: megragadni az Úr szabadító tetteit, folyton arra emlékezni (5), ahhoz igazodni (6–8). Jn 5,31–36  298. dicséret

I. 14. CSÜTÖRTÖK

I. 15. PÉNTEK

I. 16. SZOMBAT

2021. január 10.

Reformátusok Lapja

5

| INTERJÚ |

Földrengés után Horvátországban Megnyitotta használaton kívüli parókiáit a petrinyai földrengésben otthon nélkül maradt családok előtt a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház. A MaHEGEDŰS MÁRK gyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) az újjáépítés segítése céljából gyűjtést indított. A részletekről Szenn Péter püspököt kérdeztük. Önt hol érte a decemberi 29-i földrengés, mit tapasztalt? Megijedtünk. Az első pillanatokban nem szembesültünk azzal, hogy Petrinya és Sziszek környékén mekkora károkat okozott a Richter-skála szerinti 6,4-es erősségű földrengés. Bennünket az epicentrumtól kétszázhetven kilométerre ért a rengés, de még így is nagy félelem volt bennünk, ahogy éreztük, hogy remeg a lábunk alatt a föld. A Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyházat is érintette a természeti csapás? Templomban, parókiában, gyülekezeti ingatlanban keletkezett kár? A földrengés epicentruma környéken élő egyháztagjaink a zágrábi gyülekezetbe járnak, velük felvettük a kapcsolatot, mindenki jól van, nem voltak életveszélyben. Ahhoz képest, hogy a térségben mekkora volt a pusztítás, nekik minimális anyagi káruk keletkezett. Nincs ott egyházközségünk, ezért nincs arrafelé ingatlanunk sem, de katolikus testvéreinket hatalmas károk érték, megsérült a sziszeki katedrális, sok templomban keletkezett kár, volt, ahol le kellett bontani a templomtornyot, annyira megrongálódott. 6

Reformátusok Lapja 2021. január 10.

Lelkileg hogyan érintette Horvátországot a földrengéssorozat? Az ilyen krízishelyzetek a háború emlékét idézik. Nemzeti, vallási, felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenki megmozdult és segíteni akar. Az Istentől kapott szeretet hajtja őket, hogy segítsenek az otthon nélkül maradt társaikon. Ez jól látszott az országban: alig három nap alatt összegyűlt an�nyi tartós élelmiszer, fertőtlenítőszer, ruha, amennyire szükség volt. A segélyszervezetek ezekből már raktározni is tudnak, annyi adomány érkezett. Még vannak utórengések, de a szakszolgálatok már az épületek átvizsgálását végzik, és például, ha szükséges, leveszik a kéményeket. Ahol lehet, megkezdik a helyreállítást is. Ahhoz, hogy újjáépüljön Horvátország most összeomlott része, óriási erőfeszítés és nagy támogatás szükséges.

Olvashatjuk, hogy az MRSZ gyűjtést indított, a nagykanizsai reformátusok pedig tárgyi segítséget juttattak el Horvátországba. Ha baj történik, nekünk a Kárpát-medencében első gondolatunk az, hogyan segíthetünk. Gondolunk egymásra, gondoskodunk egymásról. Nemcsak a nagykanizsai gyülekezet, hanem számos lelkész, püspök hívott az egész Magyar Református Egyházból, hogy mivel segíthetnének még. Ez nagyszerű érzés. Mi is felajánlottuk három használaton kívüli, de lakható parókiánkat a sziszeki katolikus püspökségen keresztül, hogy olyan családoknak lehessen átmeneti otthona, akik a földrengés miatt fedél nélkül maradtak. Az egyháztagjaink csatlakoztak az önkormányzatokon keresztül meghirdetett jótékonysági akciókhoz. További pénzadomány gyűjtését is tervezzük, csatlakozva az MRSZ-hez.  FOTÓ: KALOCSAI RICHÁRD SEGÍTHET A FÖLDRENGÉS KÁROSULTJAINAK A horvátországi földrengés miatt kárt szenvedett települések újjáépítési munkálatainak támogatására hirdetett gyűjtést a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). Az akció kedvezményezettje a Sziszeki Egyházmegye, amelynek püspöke meghatódva fogadta a felajánlást – derül ki az MRSZ közleményéből. A gyűjtés január 31-ig tart. Lapzártánkig hétszázezer forintnyi felajánlás gyűlt össze. Támogatását online átutalással az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül juttathatja el, valamint banki átutalással a Magyar Református Szeretetszolgálat 10702019-85008898-51100005 (CIB Bank) bankszámlaszámára. A közleményben a „horvát földrengés” megjegyzést kérik feltüntetni.

| REFORMÁTUS SZEMMEL |

KOVÁCS MIHÁLY

Elfáradás és megújulás A szerző nyugalmazott esperes

„Elfáradnak és ellankadnak… De akik az Úrban bíznak, erejük megújul…” (Ézs 40,30–31) Az idézett ige szavai több mint kétezer-ötszáz esztendővel ezelőtt íródtak, mégis úgy hangoznak, mintha ma írták volna őket. Izráel népe a babiloni fogság keserű napjait éli, amikor egy névtelen próféta (Deutero-Ézsaiás) a szabadulás örömüzenetét hirdeti: Isten megkönyörült népén, és megbocsátotta bűneit. A fogság egy vesztes hadjárat része volt, és a foglyok helyzete inkább lelkileg volt nehéz, mint anyagilag. Vallásukat nem gyakorolhatták a szokott módon, és a hamis próféták közeli hazatérésről szóló álhíresztelései is csalódással töltötték el őket. Mindez visszahatott a minden-

„A Biblia arra tanít, hogy egyedül az Istenbe vetett bizalom szilárd és maradandó.”

napjaikra, sokan megfáradtak, aminek egyenes következménye lett a reménytelenség és kilátástalanság. Az elmúlt év is ha nem is a fogság, de a bezártság és a reménytelenség időszaka volt sokak számára a világjárvány miatt. Elmaradtak a rendezvények, a hétköznapok világát a korlátozások jellemezték, „megváltozott a világ körülöttünk”. Ez pedig hatással volt a lelkivilágunkra is, sokakban megfáradást, békétlenséget okozott. Lám, a megszokott körülmények megváltozása (háború, fogság, járvány) akkor és most milyen hamar hatással van lelkivilágunkra! Az ige is erre utal, amikor elfáradásról szól (30), de különbség van elfáradás és megfáradás között. Míg az előbbi esetben a test fárad el, addig a megfáradás a lélek kimerülése, amit egy éjszaka alatt nem lehet kipihenni. Napjaink része marad, és akár az élet értelmének elvesztéséhez is vezethet. Ilyenkor mondja azt valaki: „Halálosan fáradt vagyok… Minek élek?” Ennek az állapotnak jellegzetessége, hogy az ifjakat éppúgy utoléri, mint a „legkülönbeket”, akik megtántorodhatnak munkájukban, céljaikban, elbizonytalanodhatnak hitükben, azt gondolva, hogy nem törődik velük az Isten.

Az igénkben olvasható prófétai szó mintegy látleletét adja népe fogságbeli állapotának, de a gyógyulás útját is hirdeti. Egy jelentéktelennek látszó szócskával vezet a megoldáshoz: de. Ez a két betű fordulatot hozhat sokak életébe, és kínálja a megoldást nekünk is. Ehhez először szembesülnünk kell a letargikus állapot igazi okával, amely az Isten iránti bizalom hiánya. A bizalom emberi értékrendünk fontos része, a környezetünkkel kapcsol össze. Abban bízom, aki közel áll hozzám, és a csalódások mindig akkor jelentkeznek, amikor egy kapcsolat lazulni kezd. Szép példát ad elénk Jézus, amikor hívja a megfáradtakat, és megtanít arra, hogy az életünk igája vele elhordozható (Mt 11,28–30). Vagy amikor a tengeren járva a tanítványok nem ismerik fel, félelmükben kiáltozni kezdenek, és ő így nyugtatja meg őket: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek”! (Mk 6,46–51) Nem mondja ki a nevét, elég csak ennyi: én vagyok, és e szavak nyomán a kapcsolat azonnal helyreáll. A tékozló fiú sem felejtette el, amikor tönkrement, hogy hová mehet vissza. (Lk 15,11–32) A bizalom kizárja a félelmet, mert akiben bízom, annak a közelében biztonságban érzem magam. A Biblia arra tanít, hogy egyedül az Istenbe vetett bizalom szilárd és maradandó. Isten nem megközelíthetetlen, bosszúálló hatalom, aki könyörtelenül megfizet az ember minden bűnéért, hanem édesatyánk, akiben úgy bízhatunk, mint ahogy a gyermek az apjában. Ebben az értelemben a sokat hangoztatott istenfélelem is inkább a hódolatot, tiszteletet akarja kifejezni. Aki képes így ráhagyatkozni az Istenre, annak az élete különleges változáson megy át. Nem lázad a megpróbáltatások alatt, képes lesz elfogadni a rosszat is, kevesebb lesz életében a panasz és több az erő, fásultság helyett újra szárnyra kap a hite, és a hétköznapjait nem a csüggedés árnyékolja be. Amikor e sorokat írom, sokan a koronavírus elleni oltóanyag hatásától várnak javulást, de ne feledjük: a legjobb vakcina mögött is Isten áldó keze áll, aki „nem kívánja a halandó halálát” (Ez 18,32), és „erőt ad a megfáradtnak” (Ézs 40,29). Erre a megbékélt életre hív a prófétai üzenet. 

2021. január 10.

Reformátusok Lapja

7

| AKTUÁLIS |

Az élő közösség nélkülözhetetlen T. NÉMETH LÁSZLÓ

A megszokotthoz képest másként ünnepeltük 2020 karácsonyát. Volt, aki templomban vagy szabadtéren, mások önkéntes vagy kötelező karanténban, online istentiszteletet követve, és sokan betegen vagy magányosan, vigaszra várva. December utolsó napjaiban, még az új esztendő kezdete előtt annak jártunk utána, hogy református gyülekezeteinkben hogyan készültek Jézus születésének ünnepére, és milyen várakozásokkal tekintenek az előttük álló időszakra.

– Csökkenteni kell a koronavírusos megbetegedéseket – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök tavaly november 9-én, amikor a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket jelentett be. November 11-től este nyolc és reggel öt óra között kijárási tilalom miatt nem lehet elhagyni otthonainkat, nem lehetséges a gyülekezés, általános rendezvénytilalom lépett életbe, a közép- és felsőoktatás pedig ismét az online térbe költözött. A bejelentéssel összhangban a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa kérte az egyházközségeket, hogy szüneteltessenek minden közvetlen érintkezéssel járó egyházi alkalmat, és a járvány első hulláma idején közzétett liturgiai ajánlások szerint térjenek vissza online istentisztelet-közvetítésre, a helyi adottságok és lehetőségek szerint. A járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs decemberben bejelentette, hogy a novemberben bevezetett szigorú intézkedések 2021. január 11-ig érvényben maradnak. A Zsinati Tanács december 9-én tartott online ülésén Bogárdi Szabó István püspök beszámolt az Elnökségi Tanács megbeszéléséről: az egyházkerületek vezetői egyetértettek abban, hogy a bezártságban eltöltött húsvét és pünkösd után rendkívüli teher így készülni a karácsonyra is, de magunk és mások védelme érdekében akkor is be kell tartani a járványügyi előírásokat. A kerületekre bízták, hogy tegyenek ajánlást arra nézve, javasolják-e – a korlátozások betartása mellett – az istentiszteletek megtartását. Az egyházkerületi ajánlások értelmében az egyházközségek dönthettek arról, hogy milyen formában szervezik meg adventi és karácsonyi alkalmaikat.

FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ

IMÁDKOZNAK A MÉLYSÉGBEN LÉVŐKÉRT

8

Reformátusok Lapja 2021. január 10.

Csömörön a presbitérium úgy döntött, hogy mivel a karácsony a leglátogatottabb ünnepkör, ezért nem szeretnének kockáztatni. Az adventi és a karácsonyi istentiszteleteket egyaránt zárt templomajtók mellett, online tartották. Egyetlen kivétel volt, a szenteste. – Szerettünk volna legalább egyszer egymás szemébe nézve kívánni áldott ünnepet – hangsúlyozza Esztergály Előd lelkipásztor. December 24-én délután családi istentiszteletet szoktak tartani, most a templom előtti térre szerveztek szabadtéri áhítatot. A programot szűk gyülekezeti körben hirdették meg, de így sem voltak kevesen – a járványügyi előírásokat azonban betartották. – Gyülekezeti tagjaink viszonylag könnyen alkalmazkodtak a kialakult helyzethez, minden korosztály rugalmasan váltott az online kapcsolattartásra. Ám mindenki nagyon várja már a személyes találkozásokat – fogalmaz a lelkipásztor. A tíz éve önálló, fiatalos, újításokra is nyitott gyülekezetben a hétközi alkalmakat, a konfirmációi előkészítőt és a bibliaórát is távolléti formában tartják. Adventben telefonos szolgálatot is létrehoztak. Ennek az volt a célja, hogy gyülekezeti tagjaik beszélgessenek egymással. Csömörön október 31-én szentelték fel a templomot, és évek óta tervezték az első templomi karácsonyukat. Ez most nem adatott meg nekik.

| AKTUÁLIS |

– Tudjuk, hogy nem az emberi vágyak a leglényegesebb dolgok, de ez egyfajta hiány a szívünkben – mondja Esztergály Előd, aki hálás azért, hogy szerető közösség veszi körül. – Várjuk a január közepén érkező helyzetjelentést, bízva abban, hogy ha korlátozottan is, de tarthatunk majd személyes jelenléti alkalmakat. Talán már az ökumenikus imahéten is. Új tapasztalat számomra, hogy a Szentlélek munkálkodását a jelenlegi nehéz helyzetben is meg tudjuk élni azokkal, akik Krisztus nevében összegyűlnek. Azt látom, hogy az Úr akkor is munkálkodik, ha falak választanak el minket egymástól – fogalmaz a csömöri lelkipásztor, aki hangsúlyozza: – Nap mint nap imádkozunk a mélységben lévőkért, hogy megtapasztalják: az Úr a nehéz pillanatokban is velük van, még ha zárva van is a templom.

HÁLÁVAL FORDULNAK AZ ÚRISTENHEZ

FOTÓ: KALOCSAI RICHÁRD

– Szentgálon és Herenden decemberben személyes jelenléttel is tartottunk istentiszteleteket, de a koronavírus miatt a gyülekezet megfeleződött – tájékoz­tatja lapunkat Kovács Botond Árpád lelkipásztor. Adventre a Szentgáli Reformáció 500 Emlékparkban betlehemest állítottak fel, a mellette lévő adventi koszorún szombat esténként áhítat keretében lobbantak fel a gyertyák. Advent negyedik vasárnapján Herend város adventi koszorújánál bizonyságtétellel és énekekkel ünnepelt a gyülekezeti közösség. Szenteste délutánján – a járványügyi előírásokat betartva – Szentgálon tartottak gyermekkarácsonyt, amelyen ez évben a betlehemes előadás elmaradt, helyette a gyermekek szavaltak, énekeltek, csillagszórókat gyújtottak. Szenteste Herenden az új templomban orgonakoncertet tartottak. Karácsony első napján Szentgálon, Városlődön és Herenden volt istentisztelet. Másnap csak Szentgálon. – Sokan betegek a gyülekezetben, az idősek nem mernek elindulni a templomba – fogalmaz Kovács Botond Árpád, aki az említett települések mellett Bándon, Csehbányán és Kislődön is szolgál. Nem csak személyesen lehetett csatlakozni az igei alkalmakhoz: a Szentgál TV folyamatosan közvetítette az istentiszteleteket, amelyeket az egyházközség Facebook-oldalán is lehetett követni. Emellett a gyülekezet újságját is eljuttatták a reformátusokhoz. Mivel a családokat nem tudják látogatni, telefonon vagy kerítésen keresztül beszélgetnek. Herenden 2020-ban épült fel a templom, és új tagok is csatlakoztak a gyülekezethez, de vannak, akik továbbra is átjárnak Szentgálra. – Vannak olyan családok is, amelyek a koronavírus-járvány óta teljesen elzárkóznak a személyes találkozástól. Erőteljes hatása van tehát a koronavírussal kapcsolatos félelemnek, veszélyeztetettségérzésnek. Úgy látom, hogy ez a vírus rombolta a templomi közösséget, és hosszú idő lesz újraépíteni. Vannak, akik az újonnan épült herendi templomnak sem örülnek – fogalmaz Kovács Botond Árpád, aki reméli, hogy a hívek lassan visszatérnek a gyülekezetbe. – Meg kell erősíteni a közösségünkben, hogy mi mindent kaptunk az elmúlt esztendőben – hangsúlyozza a lelkipásztor, aki fontosnak tartja, hogy mindezekért hálával kell fordulni az Úristenhez. Ünnepzáró igehirdetése arról szólt, hogy a bölcsek más úton mentek haza (Mt 2,12), ez a más út pedig a karácsony megrendítő élményének következménye. Jézussal találkozva a más út azt jelenti, hogy Heródesek helyett Istenhez vágyakozókhoz kell betérni, ésott kell hirdetni, mit tett velünk Isten, aki gazdagabban megáldott, mint azt gondolhattuk volna.

MEGERŐSÍTIK A MEGGYENGÜLT SZÁLAKAT Arnóton már novemberben eldöntötték, hogy személyes jelenléttel nem tartanak istentiszteletet a gyülekezeti házukban. Elmaradt az az alkalom is, amelyet advent első vasárnapján szoktak tartani, amikor adventi koszorúkat készítenek. – Az alapanyag idén is megvolt, néhány segítőnk elkészítette a koszorúkat, és a gyülekezet időseinek házhoz vittük – emlékezik vissza Rácsok András lelkipásztor. Adventben és karácsonykor is hírlevelet dobtak be a postaládákba. Egyetlen közös alkalmuk szenteste délutánján a szabadtéri karácsonyi elcsendesedés volt. A gyermekeknek most is kedveskedtek. Nem a gyülekezeti teremben állítottak karácsonyfát, hanem a gyülekezeti ház udvarán díszítették fel azt. Minden vasárnap volt online istentiszteletük, az egyik népszerű videómegosztón pedig a lelkipásztor mindennap felolvasott egy-egy Spurgeon-áhítatot. Az egyik gyülekezeti munkatárs azt is 2021. január 10.

Reformátusok Lapja

9

| AKTUÁLIS |

FOTÓ: SZŐNYI ISTVÁN

vállalta, hogy az adventi időszakban olyan felvételeket készít, amelyek adventi díszek elkészítéséről szólnak. Ez az áhítat mellett naponta látható volt. – Már márciusban az fogalmazódott meg bennem, hogy sok dologra megtanít bennünket ez az időszak. Rendkívül nehéz, hogy nem találkozhatunk személyesen. Ez más kapcsolattartásra buzdít bennünket, például arra, hogy hét közben felhívjam telefonon a gyülekezeti tagokat. A presbitereket is erre biztattam: érdeklődjenek másoktól, hogy vannak, és van-e szükségük segítségre. Meg kell ragadni annak a lehetőségét, hogy az Ige eljusson az emberekhez, és hiszem, hogy a Szentlélek elvégzi a munkáját – hangsúlyozza Rácsok András. Arnóton az idősek közül sokaknak nincs internete. Előfordult, hogy az unoka, aki más településen lakik, felhívta a nagymamát telefonon, elindította az online közvetítést, és a nagyszülő telefonon végighallgatta az istentiszteletet. – Fontos, hogy ebben a nehéz időszakban is maradjunk meg közösségként – fogalmaz a lelkipásztor. Arnóton is nagy reménységgel várják ezt az évet, hogy újra találkozzanak egymással. Sokat imádkoznak ezért, és készülnek a fiatal gyülekezet újraépítésére. – Ha a járványhelyzet véget ér, tartunk majd hálaadó istentiszteletet, és megbeszéljük, hogyan építsük újra, ami esetlegesen széthullott. Lehet, hogy ez a szűk időszak a vetés időszaka, és ebből olyan dolgok is sarjadhatnak, amelyek később a betakarításra is lehetőséget adnak. Sok munkánk lesz azzal, hogy a gyülekezeti életet olyan szintre hozzuk, mint korábban volt. A meggyengült, elszakadt szálakat újra meg kell erősíteni, össze kell kötni – mondja Rácsok András.

TANULNI SZERETNÉNEK A TAPASZTALATOKBÓL

FOTÓ: SZIRÁK SÁRA

A debreceni Kossuth utcai egyházközségben úgy döntöttek, amikor lehetőség nyílik rá, személyes jelenléttel tartanak istentiszteletet. Advent harmadik vasárnapjától az istentiszteleteket megtartották a templomban, és ezeket élőben közvetítették. A karácsonyi istentiszteleteket a templom előtti Méliusz térre is kihangosították. A Verestemplom gyülekezete december 26án elköszönt nyugdíjba vonuló lelkipásztorától, több százan nézték a közvetítést (tudósítást a 29. oldalon olvashatnak – a szerk.). Minden lehetséges csatornát igyekeztek felhasználni, hogy a körülbelül kétszáz templomba járó ember most is bekapcsolódhasson az igei alkalmakba. Telefonon is tartják a kapcsolatot a gyülekezeti tagokkal, valamint a Csendes percek című reggeli online áhítatuk is fontos lehetőség már március óta. – Tudatosabban kell végezni a munkánkat, ki kell lépnünk az automatizmusokból. Minden csatornát fel kell használnunk, hogy ide hívogassunk. Most van esély rá, hogy a hitünk megélésében is kimozduljunk a megszokottból – hangsúlyozza Tóth-Mihala Veronika lelkipásztor. A gyülekezet elöljárói telefonon tartják a kapcsolatot a tagokkal. – A betegeket mindennap felhívom, és imaközösséget is tartunk. Együtt küzdünk ebben a nehéz időszakban. Ebben a krízisben szerintem mindenki olyanabb lett, mint amilyen, vagyis a mostani helyzet felerősíti az alaptulajdonságokat. Például aki önző, még önzőbb lett, aki odaadó, még odaadóbb. Az elmúlt hetekben Mustó Péter könyvét olvastam. A szerző azt hangsúlyozza, hogy nincs szükségünk a gyors megoldásra: azért kapjuk a nehéz helyzeteket, hogy azokból tanuljunk, és merjünk bennük maradni. Ez nagyon tetszetősen hangzik, de nehéz megélni. Amint egy ismerősöm mondta nekem: szánjunk időt a szenvedésünkre, engedjük meg magunknak, hogy féljünk. Ez annak a felismerése, hogy a szenvedés és a kiszolgáltatottság része az életünknek. Ennek elfogadására tanít Krisztus példája, hiszen ő a végsőkig vállalta ezt a sorsot – fogalmaz a lelkipásztor. – Megértem az embereket, mindenkinek a lelkiismeretére kell bízni, hogy eljön-e a templomba. Mi a férjemmel és a fiammal novemberben átestünk a betegségen. Sportolok, és nincs krónikus betegségem, mégis nagyon nehéz volt – emlékezik vissza Tóth-Mihala Veronika, és hangsúlyozza: – Ha a mostani társadalmi, közösségi krízisben képesek vagyunk tanulni a tapasztalatokból, remélem, arra jutunk, hogy a közösség számunkra létszükséglet. A betegség alatt is megtapasztaltam, hogy nagyon nagy szeretettel vettek minket körül, az ablak alatt integettek, ételt és gyógyszert hoztak nekünk. Ez a szeretet segített át a betegség lelki részén. Az élő közösség tehát nélkülözhetetlen.  10 Reformátusok Lapja

2021. január 10.

| INTERJÚ |

A megváltó és újjáteremtő Istenre kell odafigyelnünk Annál nagyobb bizalom és kiváltság nincs számára, minthogy az Úristen országát ő is szolgálhatja – ez a lelki és fizikai építkezés határozta meg negyvenéves pályáját. Vad Zsigmonddal, a Debreceni Református Egyházmegye esperesével, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség elnök-lelkészével beszélgettünk nyugdíjba vonulása alkalmából. Egy interjúban azt mondta, hogy nem készült lelkipásztornak, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Hogyan jutott erre a döntésre? A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végeztem a középiskolai tanulmányaimat. Éveken át építészmérnöki pályára készültem, a reál tárgyakat nagyon szerettem, és még a negyedik évfolyam előtti nyári szünetben is nagy energiával tanultam. Az egyik kedves barátommal folytatott beszélgetés, közös igeolvasás és imádkozás hatására a felvételi jelentkezési határidő előtt két héttel döntöttem el, hogy újjászületett emberként Krisztust hitelesebben és jobban tudom szolgálni, ha egész életemet neki szánom. Különös kegyelem, hogy az akkor hozott döntésemet nem bántam meg, sőt, az soha meg sem kérdőjeleződött bennem. A helyemen voltam, ahova elhívást, küldetést kaptam. Pályafutásának első tíz évét Balmazújvároson töltötte. Milyen emlékek jutnak eszébe erről az időszakról? A lelkipásztor életében az első szolgálati hely „az első szerelem” helye – feleségemmel, Hadházi Judittal együtt ez volt számomra a Balmazújvároson eltöltött évtized. Két templomot renováltunk, gyülekezeti központot építettünk. A töredező kommunista rendszer vége felé haladva – a korlátokat feszegetve – próbáltunk mindent megtenni, amit csak lehetett. A Hortobágy mellékén élő emberek nehezen fogadnak be idegent, de ha egyszer befogadják, akkor feltétel nélkül, őszinte szeretettel segítik, támogatják. Ezt mi is átélhettük. Négy gyermekünk Balmazújvároson született. A rendkívül sok munka, szolgálat ellenére áldott, szép és felejthetetlen időszak volt ez az életünkben. Hogyan következett a Nagytemplom? Váratlanul. Tíz éve szolgáltunk már Balmazújvároson. Elég jól megismertük a két gyülekezeti rész, a német és a magyar falu tagjait. Miután befejeződtek a nagy építkezések, örömmel és egyre nagyobb energiával készültünk tenni a gyülekezet lelki épülése, fejlődése érdekében. Ekkor először a Debreceni Egyházmegye esperesének a kérése jutott el hozzám, hogy vállaljam el a Nagytemplom lelkipásztori állását, majd a nagy-

templomi gyülekezet presbiteri küldöttsége jött el hozzánk ugyanezzel a határozott kéréssel. Fiatalnak, felkészületlennek és tapasztalatlannak éreztem magam, akinek még hosszú évekre lenne szüksége ahhoz, hogy ilyen nagy kihívásnak meg tudjon felelni. Egyetlen indokot tudok mondani arra, hogy miért jöttünk mégis Debrecenbe: sokat kritizálták az akkori nagytemplomi állapotokat, és ennek a véleménynek én hangot is adtam. Amikor hívtak a gyülekezetbe, akkor el kellett döntenem, hogy most csak a szám jár, vagy pedig megpróbálom másként végezni a szolgálatot. Nem bántam meg, hogy igent mondtam és a közösség lelkipásztora lettem. „Én vagyok az Úr, minden élőnek az Istene. Van-e számomra lehetetlen?” (Jer 32,27) Jeremiás próféta szavai, amelyeket 1990-ben beiktatása és 2020-ban búcsúztatója alkalmából is felidézett – mit jelentettek akkor és most? Óriási erőpróbaként és hatalmas feladatként, „lehetetlen küldetésként” tekintettem a nagytemplomi szolgálatomra. Tudatosult bennem, hogy Isten nélkül ez nem fog menni. Beiktatásomkor úgy fogalmaztam, hogy az Úr segítségét és erejét kérve igyekszem végezni minden szolgálatomat, és Lelke vezetésével szeretnék segíteni, hogy ebben a gyülekezetben minél többen találják meg rendelt helyüket. A búcsúzáskor pedig azt mondtam, hogy magammal nem vagyok megelégedve. Szerettem volna többeket hozzá vezetni, többet tenni a gyülekezet építéséért. De hálás vagyok azért, mert méltatlanságom ellenére engem is használt országa építésében – ennél nagyobb bizalom és kiváltság nincs számomra. Az élő Isten idézett kérdése szolgálatom évtizedei alatt sokszor megszégyenített, és minden élethelyzetben átsegített a kishitűségen, a reménytelenségen, a bizonytalanságon. „A bennünk és általunk munkálkodó Istennek semmi sem lehetetlen” – fogalmazott december 13-án búcsúprédikációjában. Igen sok dolgot tett az elmúlt évtizedekben: alapítója és a mai napig elkötelezett működtetője az Immánuel Otthonnak, a Nyitott Ajtó Szociális Központnak, illetve a Reménysugár Hajléktalanok Nappali Melegedőjének. Miért tartotta fontosnak, hogy az egyház fellépjen ezeken a területeken? 2021. január 10.

Reformátusok Lapja 11

| INTERJร |

12 Reformรกtusok Lapja

2021. januรกr 10.

| INTERJÚ |

„Bizony sokszor az a baj, hogy magunkat, saját személyiségünket, egyéni terveinket, elgondolásainkat, vágyainkat és betöltött pozíciónkat túl komolyan vesszük. Nem győzöm hangsúlyozni – mindenekelőtt magamnak, de munkatársaimnak is –, hogy nincs pótolhatatlan ember. Gyakran megkísért bennünket az a gondolat, hogy nélkülünk megállna az élet, nem mennének tovább a dolgok, káosz lenne. Pedig ez nem így van. Bízzunk többet Istenre!”

Egyik intézményünk alapításának a gondolata sem az én ötletem volt: mindegyik alulról jövő kezdeményezés eredményeként jött létre. Én csupán megértettem a halmozottan sérült gyermekek szüleinek a kérését, kérdését: „Mit tesz a református egyház a mi gyermekeinkért?” Így jött létre az Immánuel Otthon, immár harminc évvel ezelőtt. Akkor négy munkatárssal és tizenkét gyermekkel indultunk, jövő év szeptemberétől pedig, az új iskolaépület elkészülését követően hetven munkatárssal és összesen százötven gyermekkel, fiatallal fogunk foglalkozni. A Nyitott Ajtó otthont huszonöt évvel ezelőtt, egyik kedves gyülekezeti tagunk kezdeményezését felkarolva hoztuk létre. Az egymást nem vagy alig ismerő, vasárnaponként hozzánk járó emberek találkozási lehetőségeként indult. Bővülő szolgálataink eredményeként az intézmény ma már naponta kétszáztíz, leginkább idős testvérünk közösségi tereként működik. A rendszerváltás után szembesültünk a hajléktalan emberek számának drasztikus növekedésével, láttuk kiszolgáltatottságukat. Eleinte egy tízfős gyülekezeti önkéntescsapat foglalkozott velük, majd tizennégy évvel ezelőtt megalapítottuk a Reménysugár Otthont. Itt jelenleg naponta hatvan embernek adunk ételt, a krízisidőszakban pedig éjszakai szállást is biztosítunk nekik. A kezdeti időszakban szinte naponta felkerestem a gondozottjainkat, és mindig lelkileg feltöltődve jöttem el tőlük. Meg vagyok győződve, hogy ez a szolgálat nem csak azoknak segítség, akiket felkarolunk és támogatunk: nekünk, a nagytemplomi gyülekezet tagjainak is lelki erősödést jelent. 2008-ban debreceni esperes lett. Milyen célokat tűzött ki maga elé, és hogy látja, ezek miképpen valósultak meg? Elképzeléseimet úgy fogalmaztam meg, hogy „legyen ez az Istentől számunkra elkészített hat esztendő az odafigyelés ciklusa mindannyiunk életében!” Mindenekelőtt a teremtő, megváltó és újjáteremtő Istenre kell odafigyelnünk, az ő szavára, élő és életet adó igéjére. Figyeljünk a gyülekezetekre, azok kicsinyeire és nagyjaira. Ennek szellemében egyházmegyénk harminchat gyülekezetében – egy-egy nagyobb, tehetősebb és kisebb, szerényebb lehetőségekkel rendelkező közösség között – testvérkapcsolat alakult ki. A lelkipásztorok figyelmét az egymással törődés fontosságára is felhívtam. Ezt segítendő négy lelkészi kiskört hoztunk létre. Debrecen városában három új gyülekezetet alakítottunk, két missziói gyülekezetünk pedig anyagyülekezetté vált. Fontosnak tartottam az odafigyelést az ifjúságra, a hitoktatás minőségére, a missziői és diakóniai munkára is. Egyházmegyei újságot indítottunk Közösség címmel, negyedévenként ezer példányban jelenik meg. Ösztönöztem az odafigyelést a diaszpórában élő református testvéreinkre, és a külföldi reformátusokkal is szorosabb kapcsolattartásra törekedtem. Ahogy említi, missziói feladatának érezte a nemzetközi kapcsolatok megteremtését és folyamatos gondozását. Honnan jött ez az indíttatás? Teológuskoromtól erős volt bennem a késztetés, hogy a magyar református értékeket megismertessem azokkal, akikkel a keresztyénség nagy családjában összetartozunk. A Magyar Református Egyház tagegyházaival természetes volt a kapcsolattartás: kerestük azokat a kárpátaljai és erdélyi egyházmegyéket, gyülekezeteket, amelyeket egymás hitét erősítve és egymás tapasztalatai által gazdagodva segíthetünk, támogathatunk. A református értékeink átadásának célja és a külföldi jó példák keresése vezetett az amerikai és dél-koreai testvérkapcsolatok felkutatásában. E távoli országok reformátusai ámulattal 2021. január 10.

Reformátusok Lapja 13

| INTERJÚ |

tekintettek bele a múltunkba. A teológiai gondolkodásunk, az egyházművészetünk, az építészeti örökségünk és a szolgálatunk sok tekintetben lenyűgözte őket. Ugyanakkor a charlotte-i Myers Park vagy a dél-koreai Myungsung gyülekezetek jó példával szolgáltak közösségi és intézményi életünknek. Az egyházmegye espereseként igyekeztem a kebelbeli gyülekezeteket is segíteni a külkapcsolatok terén. Az erdélyi Görgényi Egyházmegyével és a skóciai Dumfries and Kirkcudbright Egyházmegyével különösen jó testvérkapcsolatot építettünk ki. Utóbbival rendszeres tematikus találkozókat szerveztünk, hogy tanuljunk és épüljünk egymás hite, gyakorlata által. A Tiszántúli Egyházkerület külügyi és ökumenikai előadójaként szintén segítettem a külkapcsolatok élénkítését, így például annak az indiai testvérkapcsolati megállapodásnak a létrejöttét is, amelynek keretében dél-indiai reformátusok intézményhálózatát támogatjuk. Több cikluson keresztül elnöke lehettem a Zsinat Külügyi és Ökumenikus Bizottságának. Mind a nemzetközi szervezetekben, mind a testvéregyházakkal való kapcsolattartásban nyitott voltam a találkozásokra, az őszinte beszélgetésekre. Ezeknek az alkalmaknak sokszor volt helyszíne a Nagytemplom, amely a magyar reformátusság egyik emblematikus épülete. Az elmúlt évtizedekben milyen turisztikai fejlesztéseket végeztek? A Nagytemplom Debrecen városának legismertebb nevezetessége, egyike hazánk nemzeti emlékhelyeinek, ezért a látogatókat színvonalas, innovatív, mégis a templomi környezethez illő látnivalókkal és programokkal kell fogadnunk. Az elmúlt évek legnagyobb turisztikai fejlesztése 2014-ben valósult meg: ekkor alakítottuk ki a két torony közötti panorámajárdát, ahol harmincöt méteres magasságból gyönyörködhetünk a látványban. Érdekesség, hogy ez a kilátópont annyira népszerű lett, hogy már több tucat lánykérésnek is helyszínéül szolgált. Látogathatóvá tettük a padlásteret, ahol a templomtér kupoláját felülnézetből, mondhatni „kifordítva” is láthatják az ide érkezők. A felújításkor szem előtt tartottuk, hogy a templom minél többeknek látogatható legyen, ezért a keleti toronyban lift könnyíti meg a közlekedést, a templomi tájékozódást segítő táblák pedig Braille-írással is olvashatóak. A szolgáltatásokat is bővítettük: bevezettük a múzeumpedagógiai foglalkozásokat, a kiemelt időszakokban pedig éjszakai látogatásokkal, ingyenes orgonakoncertekkel és tárlatvezetésekkel is színesítettük a programkínálatot. A technikai fejlesztéseknek köszönhetően a templomban több interaktív kiállítóteret is kialakítottunk, mobilapplikáción keresztül is lehet belépőjegyet vásárolni, a templomi helyszínek leírásait pedig QR-kódok segítségével magyar és angol nyelven is elolvashatják a látogatók a készülékeiken. A befektetett munka gyümölcseként az elmúlt években nagyarányú növekedést tapasztaltunk a látogatószámban: 2019-ben átléptük az évi ötvenezres létszámot. 14 Reformátusok Lapja

2021. január 10.

Mit mondana, ha meg kellene fogalmaznia, mi lehet ma az egyház legnagyobb feladata? Ez kortól független, változatlan: szüntelenül növekednünk kell az Istenre figyelés és az imádkozás szolgálatában. A gyülekezeteken belül olyan kis közösségeket kell építenünk, ahol a családi, szeretetteljes légkör dominál, és így teszi vonzóvá az egyházat, a Krisztus testét. A jelenlegi egyházi struktúra, vagyis a gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi és zsinati felépítés, szerkezet átgondolásra szorul. Ugyanis amíg a gyülekezetektől valami eljut a Zsinathoz, addig hosszú idő telik el. Nem a Zsinat a legfelsőbb szint az egyházunkban, mert az valójában a gyülekezet. Ami jó ebben a struktúrában, azt természetesen meg kell őrizni: én nem szeretnék kongregacionalista egyházban élni, amelyben mindenki „úr a saját portáján”. De szeretnék olyan egyházi közösségben élni és szolgálni, amelyben egyre inkább a gyülekezetek kerülnek a központi helyre. Voltak erre próbálkozások az Egyházi Jövőkép Bizottságban – hátha valóra válhat valami az általa megfogalmazottakból. Meg vagyok győződve, hogy az embereknek arra van szükségük, hogy érezzék: szeretjük őket. Az nem elegendő, hogy állandóan beszélünk róla, mert azt mondják: ezek mindig a szeretetről papolnak, de ez nem segít rajtunk. Ha azonban érzik a szavainkból, a mozdulatainkból, tapasztalják, mert sugárzik a lényünkből, hogy valóban szeretjük őket, akkor hitelesen élünk és szolgálunk. Milyen útravalót hagyna az utódoknak? Egy történettel válaszolnék. XXIII. János pápa először fogadta audiencián egyik püspökét, aki panaszkodni kezdett neki: an�nyira terhelt a hivatala, hogy még aludni sem képes. János pápa ezt felelte: „Ezt a dolgot én is ismerem. Egyszer egyenesen egy angyalnak panaszoltam el, hogy milyen sok gonddal jár a hivatalom. Mire az angyal álmomban ezt válaszolta: Giovanni, ne vedd magad ennyire komolyan!” Bizony, sokszor az a baj, hogy magunkat, saját személyiségünket, egyéni terveinket, elgondolásainkat, vágyainkat és betöltött pozíciónkat túl komolyan vesszük. Nem győzöm hangsúlyozni – mindenekelőtt magamnak, de munkatársaimnak is –, hogy nincs pótolhatatlan ember. Gyakran megkísért bennünket az a gondolat, hogy nélkülünk megállna az élet, nem mennének tovább a dolgok, káosz lenne. Pedig ez nem így van. Bízzunk többet Istenre! Hogyan tekint a következő időszakra, mi fogja kitölteni a mindennapjait? Reménységgel és nagy-nagy várakozással tekintek rá. Szeretnék többet segíteni a családomnak. Unokáimnak szeretnék legalább valamennyit megadni abból, amit gyermekeimnek nem tudtam. Szeretnék többet olvasni. Nem az elhívásomról és küldetésemről mondtam le, hanem csak a hivatalos lelkész-esperesi státuszomról. Egyházam a jövőben is számíthat rám, örömmel és készségesen segítek, szolgálok, ha ezt kérik tőlem.  SZIRÁK SÁRA, FOTÓ: KALOCSAI RICHÁRD

| CSENDES PERCEK |

KARSAY ESZTER

Amikor mi valakinek mindent megmondunk, amit csak tett, abban nincs köszönet. Általában nagy indulatok, kifakadás és beolvasás lesz belőle. Az évek alatt összegyűlt harag és keserűség ömlik ki belőlünk és árasztja el a másikat. A legjobb esetben is megharagszik, faképnél hagy, többet nem áll szóba velünk. Rosszabb esetben vég nélküli súlyos viták és harcok kerekednek belőle, veszekedés, vádaskodás és védekezés: ki mit mondott, mit és miért tett, ki kezdte és mi volt a szándéka, miért elfogadhatatlan, amit tett, mit okozott, és még sorolhatnánk. A samáriai asszony viszont éppen ettől rendül meg, és ezzel a csodálkozással hívja a falubelieket: „Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ő a Krisztus?” (Jn 4,29) Ezt aztán megismétli még egyszer szó szerint az evangéliumi történet, hogy ne legyen félreértés: „Megmondott nekem mindent, amit tettem.” (39) De hát mi mindent mondott meg Jézus az asszonynak? A hosszú elbeszélés szerint semmit nem olvasott a fejére, csak vizet kért tőle, azután az élő vízről beszélt neki. Később szóba hozta a férjét, végül a hitről beszélt, arról, hogy nem számít, hol imádjuk Istent, mert lélekben és igazságban kell őt imádni. Egyetlen vádoló, szemrehányó szó sem hangzott el, sem ítélet, sem kárhoztatás. Ez az asszony mégis sokkal többet fogott föl a szívével, mint sok sikeres nő az eszével. Megvetett életmódjában és kirekesztett helyzetében többet megértett a teológiából, Isten valóságából és saját elveszett állapotából, mint a bűntelen igazak, a farizeusok. Megtérése azon az élményen alapult, hogy Jézus közelében, tiszta fényében, szavai hatására lehullt az álarca, amelyet önmaga és az emberek előtt viselt. Úgy állt előtte, amint van. Nem kellett semmit magyarázni – nem is lehetett, mert ő látott és tudott mindent. Szelíd és erős szeretetének hatalma van, fényében leleplező igazság, szavai teremtő erejében Isten lelke van jelen, aki képes új kezdetet adni. A vödör üres, ott marad a kútnál, a szíve tele az új élet reménységével: itt a Megváltó, van remény, lehet újat kezdeni! Miért is akarunk mi mindent elmondani másoknak? Ráadásul úgy, hogy abból nem megtérés, hanem nézeteltérés származik? Meg kellene tanulnunk végre, hogy Jézus hangján beszéljünk egymáshoz. Az ő hangján mondjunk meg mindent. Ha ez lesz a mérce, akkor kevesebb lesz a vihar miattunk, körülöttünk, és több a gyógyulás. De ehhez előbb meg kell hallanunk azt, hogy Jézus mi mindent mond nekünk magunkról. Kitesszük-e magunkat ennek a kockázatnak? 

IMÁDKOZZUNK!

Drága Istenünk! Te, aki örökkévalóként kezedben tartod múló kis földi életünk, elfogyatkozó napjaink, sebesen tovarohanó pillanataink, vond a te örök szeretetedbe gondolatainkat! Csak jelenlétedben van esélyünk arra, hogy kiszabaduljunk a minket fogva tartó idő nyomásából, levessük az elvárások bilincseit, és eléd borulva megadjuk a téged illető dicséretet, tiszteletet és hálát. Bár többet ajándékoznánk neked magunkból, az időnkből! Hogy átélve a veled töltött, semmivel nem pótolható pillanatok nagyszerűségét, ne üres pótszerekkel akarjuk a bennünk lévő, utánad kiáltó űrt betölteni, hanem csak veled. Ámen.  HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA

A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ

Abdiás üzenete Az Úr szolgája, Abdiás (Óbadjá) hagyta ránk a legrövidebb prófétai könyvet, amely Jeruzsálem elpusztításának fényében Edóm hűtlenségével foglalkozik. Júda a kis szomszéd népekhez hasonlóan szenved a nagyhatalmak fojtogatásától. Ebben a helyzetben mindenki szövetségeket keres, de Júda tapasztalata az, ahogyan erre több próféta az idegen népek elleni beszédekben reagál, hogy a szövetségeseik kettős játékot játszva sorozatosan becsapják őket. Edóm esetében mindez azért rendkívüli csalódás, mivel a Szentírás szerint Ézsau ágán testvérnépről van szó. „Ez Ézsau, azaz Edóm nemzetsége… Ézsau pedig Edóm.” (1Móz 36,1.8) Az ikerpár közötti feszültség, az Ézsau által eladott elsőszülöttségi jog előrevetíti a történelmi konfliktust a két nép között. A „vörös” értelmű Edóm szó már az ikerpár születésekor megjelenik: „Világra jött az első: vöröses volt, és mindenütt szőrös, mint a daróc.” (1Móz 25,25) A rokoni kapcsolatra utal Abdiásnál a Jákób/József háza és az Ézsau háza kifejezés, az Ézsau hegyei Edóm, a Sion hegye pedig Júda körülírása. Az edómiak kihasználták Júda gyengeségét, és Jeruzsálem babiloniak általi ostromakor betörtek az ország déli részébe, amit Abdiás is említ: „Ne törj be népem kapuján veszedelme napján! Ne nézd te is kárörömmel baját veszedelme napján!” (Abd 13) „Közel van az Úr napja” (Abd 15), ezért Edóm büntetése a végleges pusztulás, de Isten menedéket nyújt a Sionon, és Jákób házát helyreállítja. „Ézsau hegyei fölött” is „az Úr fog uralkodni”. (Abd 21) Isten népének az edómiak miatti keserűségét a Zsolt 137,7-ben fogalmazta meg: „Emlékezz, Uram, az edómiakra, akik ezt mondták Jeruzsálem napján: Romboljátok le, romboljátok le, egészen az alapjáig!” Jézus az edómi származású Heródes Antipászt a vörös szőréről ismert rókának nevezi (Lk 13,32).  PAP FERENC

2021. január 10.

Reformátusok Lapja 15

| REFORMÁTUS ÉLET |

Eljuttatni az üzenetet

Számtalan ember – egy történet. A kolozsvári Hitel, az erdélyi magyar értelmiség társadalomtudományi-nemzetpolitikai szemléje 1935 és 1944 között nemcsak folyóiratként, de egyfajta szellemi körként is működött, összefogva az akkori erdélyi értelmiségi elit nagyjait. Szász István Tas címzetes főorvos, egészségpolitikus, író, költő, szerkesztő leányfalui otthonát emlékmúzeummá alakítva viszi tovább szülei és a folyóirat örökségét. Látogatásunk alatt kiderült: a Hitel íróinak iránymutató gondolatai máig érvényesek. – Tizenöt évvel Trianon után, 1935-ben felnőtt az első olyan fiatal generáció, amely tudott románul beszélni és „élni”, ezáltal átlátta a balkáni-bizánci gondolkodásmódot. Ez a nemzedék volt az, amelyik elhatározta, hogy olyan folyóiratot hoz létre, amely ebben az új helyzetben tudja szolgálni a megmaradást, az erdélyi kultúrát – kezd a folyóirat történetébe a tavaly a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Szász István Tas leányfalui lakásmúzeuma előterében. Szüleit Trianon után teljesen tönkretették, mindenüket elvették. Szász István gazdamérnök diplomájának megszerzése után nem állt román szolgálatba, hanem egy angol cégnél munkásként kezdett el dolgozni, majd vezető pozícióba került. A második bécsi döntés után az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) ügyvezető alelnöke, majd a háború után a Bolyai-egyetem egyik alapító tanára (közben egyházmegyei főgondnok), végül a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása után ismét segédmunkás volt. Ebben az időben épült fel a kolozsvári villa, amelyet Szász István Tas édesanyja, Hort Ida tervezett. – A Szász-villa az erdélyi értelmiség egyik gyülekezőhelye lett. 1935-ben Makkai László (Makkai Sándor erdélyi magyar írónak, az Erdélyi Református Egyházkerület 1926 és 1936 közötti püspökének fia – a szerk.) és barátja, a római katolikus Venczel József társadalomkutató, statisztikus egyetemi tanár, 16 Reformátusok Lapja

2021. január 10.

közíró létrehozták a Hitelt – avat be minket a házigazda, hozzátéve: a folyóirat – mint címe is jelzi – Széchenyi István, valamint Makkai Sándor Magunk revíziója című nagy tanulmányának szellemiségében indult. A Hitel körének írásait három lap közölte munkamegosztásban. Míg a Helikon és a Pásztortűz főként szépirodalommal foglalkozott, addig a Hitelbe a nemzetstratégiai jellegű írások kerültek. – A folyóirat pénzügyi forrás szűkében kéthetente és újság formátumban jelent meg. Ezt nevezték utóbb a „kis” Hitelnek. De – Makkaiék expatriálási szándéka miatt is – úgy tűnt, végleg megszűnik. Azonban Venczel József maga mellé vett három kiváló embert, Albrecht Dezsőt, Vita Sándort és Kéki Bélát, és a szüleimet kérte meg, hogy adjanak „szállást” a lapnak, hiszen amúgy is mindig náluk gyűlt össze a társaság. Ekkor indult el a negyedévenként megjelenő és oktáv formátumú folyóirat, a „nagy” Hitel, majd rá két évre születtem én – magyarázza Szász István Tas, a folyóirat összes megjelent számának kalotaszegi hímzéses díszkötésben megőrzött példányaira mutatva. A múzeumban láthatjuk Szász István Tas édesanyjának szobrait is, aki férjhezmenetelekor sikerei csúcsán, vezető színésznőként hagyta ott hivatását (a Trianon utáni Kolozsvári Magyar Színház alapító tagja volt), hogy aztán ő maga is a Hitel ügyének szentelje idejét. Hort Ida, Madách Imre dédunokahú-

| REFORMÁTUS ÉLET |

ga százhúsz éve született, fia nemrég fejezte be a róla szóló emlék­iratát. Erdély első női fotóművésze volt, ő tervezte a kolozsvári villát, annak bútorait, a kályhát, és ő rendezte be a házat is, ahol az erdélyi szellemi élet legkiválóbb alakjai találkoztak. Miután a Szász család Erdély elhagyására kényszerült, házuk Ceaușescu orvosa öccsének tulajdonába került. – Amikor 1977ben áttelepültünk Magyarországra, minden családi darabunk ott maradt, én azonban főként a Hitel-hagyatékot igyekeztem menteni, hiszen tudtam, hogy kultúrtörténeti jelentőséggel bír. Később, 1977-től egészen 1990-ig apránként csempésztük át barátainkkal az egyes tárgyakat a határon – idézi fel az író. A Hitel folyóirat emlékmúzeuma végül 2010-ben nyílt meg. A leányfalui házat, amelynek főbejáratát kalotaszegi motívumok díszítik, Makovecz Imre barátságuk jeléül tervezte Szász István Tas számára. – A belvilágot a kolozsvári villához hasonlóan igyekezett kialakítani – mondja el az író. A szalonban, a kolozsvári villa cserépkályhájának mása mellett, kétoldalt az erdélyi fejedelmi képtár utolsó négy darabja látható. A többi kép a varsói magyar nagykövet lakásán semmisült meg, amikor a németek lerohanták a lengyel fővárost. A képek mellett fegyvergyűjtemények megmentett darabjai vannak felfüggesztve. A szalon galériarészén a Hitel folyóirat összes munkatársának arcképe megtalálható, egészen az alapítóktól. Wass Albert, Kós Károly, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Kemény János, az őket tanácsokkal is ellátó Szekfű Gyula, Németh László – hogy csak néhány nevet említsünk közülük, de a képtárban az 1988-ban Magyarországon újraindított lap prominens személyei is megtalálhatók, élükön a lap indításáért küzdő Illyés Gyula, Csoóri Sándor és Püski Sándor fotóival. Kádár Tibor kolozsvári festőművész a Hitel ötvennégy fő alakjáról készített Triptichonja is a lakásmúzeumot díszíti. A hatalmas, faragott asztalnál folyt a napi munka, valamint a heti szerkesztőségi értekezletek, és tárlatvezetőnk azt is elárulja, meg van jelölve, hogy melyik szék kié volt. – Anyám minden hónapban, a nyári hónapokat kivéve, nagy Hitel-estét rendezett, amely kolozsvári kulturális és társadalmi esemény volt. Amikor nagyobb szerkesztőségi ülések voltak, vagy bonyolultabb problémákat tárgyaltak meg, akkor ennél az asztalnál ült a négy püspök, köztük Márton Áron is – mondja Szász István Tas, és sorra megmutatja, hogy hol foglalt helyet Kós Károly, Dsida Jenő, Kemény János és Tamási Áron. Utóbbi az erdélyi magyar fiatal értelmiség marosvásárhelyi találkozójának előkészítése és szervezése idején úgyszólván magához ragadta az egész szellemi kör vezetését. A galéria belső részén dolgozó-, háló- és könyvtárszoba található, ahol a történelmi, politikai és kisebbségpolitikai könyvek mellett helyet kaptak a házigazda kitüntetései, emlékérmei, köztük a tavaly kapott Magyar Érdemrend lovagkeresztje. Szász István Tas csak úgy fogalmaz: a polcon a „hiúság vására” látható. A falon lévő arany- és gyémántdiplomája mellett az elhunyt barátairól készült képek sorakoznak: többek között 2021. január 10.

Reformátusok Lapja 17

| REFORMÁTUS ÉLET |

Szász István Tas munkásságáról, a Hitel Múzeumról és a folyóiratról bővebben a honlapján, a szasztasi.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.

18 Reformátusok Lapja

2021. január 10.

| REFORMÁTUS ÉLET |

Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár és Bajor Andor írók, valamint Szervátiusz Tibor szobrászművész fotói. A Hitellel kapcsolatos emlékeken kívül más is található a lakásmúzeumban: Szász István Tas harminckét éve aktív mecénása az Erdélyi Művészek Leányfalun kiállítássorozatnak, ahonnan minden évben vásárol vagy kap egy-egy műalkotást, amellyel bővül a gyűjtemény, de számos más művészi alkotás is megtalálható itt, például az író nagyapjának kerámiagyűjteménye, amelynek bővítését maga is folytatta. A ház egyik kisebb, földszinti szobájában, amely egyfajta könyvtárként működik, külön helyet kapott az erdélyi irodalom, a Szász István Tas által alapított egészségpolitikai újságok és egészségügyi szaklapok, az olvasói levelek és kritikák, valamint a világirodalmi művek. A történelmi, politikai és kisebbségpolitikai könyveket az emeleti dolgozószobában találjuk. A kolozsvári és budapesti Hitel folyóiratokat, a múzeum alapítójának felterjesztésére, 2012-ben Magyar Örökség Díjjal tüntették ki. – Nem sokkal később rájöttem, hogy a Hitel üzeneteit el kell juttatni az emberekhez, legyen szó politikáról, történelemről, néprajzról, művészetről vagy zenéről – minden területen kiváló tanulmányok vannak benne. Leültem, és nem lévén más lehetőség, öt év alatt legépeltem a teljes Hitelt. Aztán minden egyes cikket elmagyaráztam benne azok mai olvasata, mai üzenete szerint. Abból lett ez a könyv – mutat rá Szász István Tas a tekintélyes méretű műre. A kötetnek két „kistestvére” is lett, az Öröklött szolgálatban az író a Hitellel kapcsolatos tanulmányait gyűjtötte össze, az Újraélesztés pedig az Írószövetségben általa rendezett egynapos konferencia húsz előadásának anyagát tartalmazza. Hét évvel

ezelőtt az írót munkásságáért a Bethlen Gábor Alapítvány Márton Áron-emlékéremmel tüntette ki, és az Erdélyben készült, nemrég megjelent Márton Áron-breviárium bevezető tanulmányának megírására is őt kérték fel. – Ha Tamási Áron szavaival akarok élni, ő a két világháború közötti erdélyi szellemi élet legkiemelkedőbb produktumának tartotta a Hitelt. Fantasztikus, hogy milyen váteszi üzenetekkel van tele a folyóirat. Albrecht Dezső 1935 decemberében írja le azt, ami aztán januárban a „nagy” Hitel első számában megjelenik, hogy Európa el fogja dobni keresztény gyökereit, feladja önmagát, és csak bennünk fog tovább élni. Makkai Sándor egyik írásában kifejti, hogy a kicsi, az összetört, a megcsonkított csak akkor remélheti azt, hogy megmarad, ha valami nagyon nagyra mer vállalkozni. És Németh László volt az, aki már akkor megmondta, Magyarország egy esetben képes fennmaradni: ha „kovászország”, másoknak példát mutató nemzet tud lenni. Szász István Tas szerint egészen elképesztő, ahogy a Hitel nagyjai beleláttak a jövőbe. A doktor úr ötvennyolc éve minden novemberben elküldi barátainak, ismerőseinek adventi körlevelét, amelynek gyűjteménye könyv formájában már két kiadásban is megjelent. Meggyőződéssel állítja, hogy minden, amit sikerült elérnie, Isten különös kegyelméből történt. A tárlatvezetés végén azzal az érzéssel búcsúzunk el, hogy nem csupán egy folyóirat és egy család, de nemzetünk történetének egyik nagyon fontos fejezetébe is betekintést nyerhettünk. A Hitel ugyanis a maga korában megmutatta az értelmiség felelősségét és az önkritikus nemzeti önismeretre nevelés fontosságát, amelyre ma is oly nagy szükség van.  KINCSES KRISZTINA, FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ 2021. január 10.

Reformátusok Lapja 19

| GONDOLATOK |

FARKAS ZSUZSANNA

A felnőttek is sírhatnak

A szerző újságíró, a reformatus.hu főszerkesztője

ILLUSZTRÁCIÓ: KAPÁS CSILLA

Elbúcsúztunk 2020-tól. Mi lesz holnap? És aztán? Mi lesz 2021-ben? Meddig még? És leginkább: miért? – kérdések, amelyek ebben a különös helyzetben nap mint nap felmerülnek. A vírus első hullámán sem sikerült igazán átlendülnünk, mire a bőrünkön éreztük a következőt, ezért év végére valahogy elfogyott a lendület és az erő. Ami tavasszal még az ismeretlennel járó motiváció volt, mostanra az elkeseredettség szimbólumává vált. Tapasztaltam ezt én is, amikor néhány napja hazafelé sétáltam: a fagyos

december végi sötétben nehezedett rám először igazán a fáradtság, amely azóta sem ereszt. Mondhattátok volna – gondoltam magamban és címeztem minden felnőttnek, akivel korai éveim során találkoztam. Mindenkinek, akit gyerekként annyira erősnek és magabiztosnak láttam, hogy elhittem, egy bizonyos kor után már nem gyötrik kételyek az embert. Pedig jó lett volna, ha valaki szól, hogy felnőni nem egyenlő a nyugodt bölcsesség és a tudás megszerzésével. Sokáig azt hittem, hogy a felnőttek mindent értenek, bátrak és mindig látják maguk előtt a következő lépést. Nem sírnak és nem bizonytalanok. Hiába teltek az évek, valahogy sohasem sikerült megérkeznem ebbe az állapotba – 2020-ban pedig még a korábbiaknál is távolabbinak tűnt. Talán ezért, múltba tekintő reménnyel szerettem volna annyira, hogy karácsonyfánk az egész lakást belengő módon legyen fenyőillatú. Amikor pedig díszítés közben végre beteljesült ez a vágyam, felrémlett egy régi karácsony emléke: az volt az első ünnepünk nagymamám nélkül, és

20 Reformátusok Lapja

2021. január 10.

mindannyian erősek akartunk lenni a másikért. Keserédes volt az emlékezés, furcsák a szokások és fájó az imádság. A nap végén nehéz szívvel feküdtem el a fa alatt, és bár a parketta hűvösét nem takarta be szőnyeg, és az arcomat szúrta néhány tűlevél, múltidézőn vett körül a fenyő illata. Azt hiszem, ez a furcsa, mindenestől felfordult 2020 épp olyan volt, mint annyi évvel ezelőtt a fa alatt fekve kapaszkodni szép emlékekbe, és erősnek maradni egymásért. Nehezek voltak az elmúlt hónapok: nehéz volt megélni a bizonytalanságot, nehéz volt a folyamatos várakozás, és nehéz volt, hogy minden megváltozott – de a legnehezebb az volt, hogy egyre többször kellett gyászhíreket szerkesztenünk. Minden alkalommal fájó a hiány, de még nehezebb búcsút venni azoktól, akik a vírussal szemben vesztettek csatát. Mire gondolatokká értek a kusza érzések, nem maradt más, mint gyászolni ismerősöket és ismeretleneket, majd leírni újra meg újra, hogy „ABFRA” – és sokszor az egyetlen lehetőség valóban az, hogy a boldog feltámadás reménye alatt mondunk búcsút. Az ilyen pillanatokban jó tudni, hogy felnőttként sem kell mindent értenem, és érezhetem magam kilátástalanul szomorúnak. Jó tudni, hogy nyugodtan lehet sírni és haragudni, mert van olyan viszony ebben az olykor érthetetlen földi életben, amelyben mindig gyermekek maradunk – mennyei Atyánk szemében. Az ő gyermekének lenni azt is jelenti, hogy kérdezhetünk, bátran könnyezhetünk, és engedhetjük fájni a sebeket. Ő begyógyítja mindet, és érti, hogy mi nem tudjuk megérteni és néha igazságtalannak érezzük az életet, és olykor hálátlanok vagyunk. Hozzá mindig fordulhatunk – összetörve, erőtlenül, őszintén, gyermeki szívvel. Ezért ennek a sokszor fullasztó, de még többször áldott évnek a végén a legjobb döntés volt előtte megállni és hálát adni mindenért, amim van: számot vetni arról, amit elvett a vírushelyzet, de arról is, amit adott. Minden nehézség ellenére emlékezni fogok erre az évre, ahogy minden olyan apró gesztusra is, amely átlendített a mindennapokon. Hálát adok, hogy voltak bőven olyan pillanatok, amelyekbe majd kapaszkodhatok, ha újabb nehézséggel kell megküzdenem. És hálát adok, hogy amikor egy kilátástalannak tűnő helyzetben leborulok Atyám elé, akkor vagyok hozzá a legközelebb. 

| GONDOLATOK |

KOCSIS JULIANNA

A növények tanítása A szerző újságíró, a Reformátusok Lapja munkatársa

ILLUSZTRÁCIÓ: UNSPLASH

Mindig is szerettem a növényeket. Ez valószínűleg javarészt édesanyámnak köszönhető, akinek hála gyermekkorom óta körbevesznek a szebbnél szebb levéldísznövények. Már első otthonunkban, a feketeardai „hruscsovkában” található kis lakásban is több volt a zöld, mint amennyit az ilyen pici terekben elképzelne az ember. Az ablakpárkányokon fegyelmezetten sorakoztak a mélykékes-lilás színű fokföldi, más néven afrikai ibolyák, a szűkös balkonon muskátlik és varjúhájak kaptak helyet, a

konyhában rákvirág vidámította a szemet. De az én kedvencem a szobát körbeölelő nyíllevél volt. A plafon alatt néhány centiméterrel futó tarka levelű indák csak úgy vonzották a tekintetet. Az az öreg virágtő később velünk együtt költözött új, tágas otthonunkba, ahol az udvarra néző nappali-étkező világos, nagy ablakához közel kapott helyet. A kis zugban kanapé, sok-sok könyv, újság várja folyton a pihenni vágyót. A nyíllevél mellett narancspöttyös páfrány, többféle afrikai ibolya – édesanyám kedvencei, buzogányvirág, aszparágusz és számos egyéb dísznövény teszi otthonossá a helyet. Hazalátogatásaimkor mindig örömmel – és némi irigységgel – nyugtázom, hogy egyre szebbek, bokrosabbak. Meghálálják a törődést. A növények iránti szeretet saját lakhelyemen azonban csak az elmúlt két évben kezdett igazán kibontakozni. Budapestre és az igencsak kopárnak tűnő albérletbe költözve a lelkem ösztönösen kapaszkodni kezdett a zöld, a friss után. De nem volt a közelben édesanyám, aki megajándékozott

volna néhány szép, igénytelen, kezdő virágtartóknak is bátran ajánlható növénnyel. Még egy hajtást, dugványt sem volt olyan egyszerű beszerezni, még kevésbé reális áron. Szép lassan mégiscsak gyűlni kezdtek a növények. Először az egyik kedves kollégám sietett a segítségemre, több kaktusszal és pozsgással ajándékozott meg. Majd belevetettem magam a közösségi média adta lehetőségekbe, és hamarosan rájöttem: nem vagyok egyedül a gondommal. A nagyvárosban élő fiatalok közül ugyanis egyre többen vágynak a mini dzsungelhangulatra otthonukban, ám a legtöbbjük nem engedheti meg magának, hogy horribilis összegekért vásárolja meg az üzletekben a kiszemelt fajok egy-egy példányát. A sok-sok tematikus csoport között akad eladós, csereberélős, fajta-meghatározós, beteg­ ségekre, különleges, nehezen beszerezhető fa­jok­ ra szakosodott. Sőt olyan is, amely kifejezetten a fiatal felnőttek életét igyekszik segíteni: ha a kétségbeesett kezdő növénytulajdonos nem tudja eldönteni, hogy túllocsolta vagy épp kiszárította féltve őrzött, néma, leveles barátját, elég csak kérdeznie – a tapasztaltabbak rögtön segítenek, jótanácsokkal látják el. Ha pedig túlszaporodott egy-egy szép példányuk, nem sajnálnak adni belőle – ingyen, más növényért vagy legfeljebb jelképes összegért. Magam is több növény meglétét köszönhetem nekik, amiért igen hálás vagyok. Merthogy az elmúlt évben – főleg a kényszerű bezártság idején – egyre több örömömet leltem a cserepes hangulatfelelősökben. Érdekes volt – és ma is az – figyelni, miként enged gyökeret a lecsípett ág, hogyan lesz hétről hétre bokrosabb a palántaként hozzám kerülő kis élőlény. Persze voltak, vannak kudarcok is: elszomorít, amikor az utánajárás, jótanácsok ellenére sem sikerül életben tartani egy-egy növényt. De újult lendületet ad, amikor sikerül visszahozni a halál széléről az egyiket, vagy amikor hetek, hónapok után végre gyökeret enged a másik. Mert mindegyikük számít. A csoffadt, sárguló, beteg vagy épp csak drámakirálynő egyedek is. Tőlük tanulva az új esztendőben kedves növényeim mellett igyekszem majd embertársaimra is több szeretettel, türelemmel tekinteni – az Ő kedvéért, aki rólam sem mondott le akkor, amikor épp csoffadt, sárguló, beteg vagy épp drámakirálynő voltam.  2021. január 10.

Reformátusok Lapja 21

FIZESSEN ELŐ

hetilapunkra!

LXV. ÉVFOLYAM,

2. SZÁM,

2021. JANUÁR 10.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

LAPJA

REFORMÁTUSOK

Reménység és várakozás Aki igazán, szívvel-lélekkel várakozik, az egyben reménykedik is. Az igazi várakozás elmélyült lelki-szellemi tevékenység és reménység a jövőre nézve. Ilyenkor ugyanis előre megragadjuk azt, ami jó esetben a jövőben fog megtörténni velünk. „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból.” (Zsolt 40,2–3) Ez a bajba jutott ember sem szabadulhatott volna meg nehézségeitől, ha nem várja az Urat, ha nincs meggyőződve arról, hogy ő még a legnagyobb mélységbe is képes lehajolni érte. Az igazi reménység Jézusban, a Fiúban és a fiúságban van, mert őáltala mi magunk is fiak lehetünk, és Istenhez mint atyához kötődhetünk. Itt a hangsúly a kötődésen és az így létrejött kapcsolaton van, amely a létezés örök dilemmájára adhat választ nekünk, mert „Szélfútta levél a világ. De hol az ág? De Ki az ág?” (Zelk Zoltán). A teremtett világban ugyanis minden kötődni akar: a levél az ághoz, az ág a fához, a fa a földhöz. A domesztikált állatokról, kutyákról, macskákról tudjuk, mennyire képesek kötődni az emberhez, vele élni, olykor vele halni. Az emberek világában ugyancsak nagy jelentősége van a kötődésnek és a kapcsolatteremtésnek, különben a magány vagy a „semmi ága” vár a szívünkre és ránk. „Békíts ki Magaddal s magammal, / hiszen Te vagy a Béke!” – írja Ady Endre. Csak az irgalmas, atyai szeretet tud kibékíteni minket a Teremtővel, önmagunkkal és egymással. Ez a bensőséges kapcsolat az, amely az élet és halál szűk mezsgyéjén botorkáló lépteinknek némi biztonságot adhat, miként a védőháló a légtornászoknak. Életünk során nemegyszer a védőháló is eltűnik, és nem marad más, csak a reménység, amely „nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által” (Róm 5,5). Reménytelen helyzetekben van igazán szükség a reménységre, az Örökkévalóval az életen és halálon is túlmutató, kikezdhetetlen kapcsolatra, amelynek lényege a szeretet. Egyáltalán nem könnyű reménykedni akkor, amikor mélység vesz körül bennünket, vagy bármilyen veszély fenyegeti az életünket. Jómagam kertünk őrállóitól, hűséges virágainktól tanulok mostanában reménykedve várni. A didergő leanderek és hortenziák családja kissé megkésve került melegebb helyiségbe. Néhány nap múlva, amikor benyitottam hozzájuk, meglepődve tapasztaltam, hogy az eddig hideg és üres kamra és garázs megtelt élettel, a reménykedő élet melegével. A leanderek és hortenziák egymáshoz simulva, szavak nélkül is ezt mondták: „Idebenn sötét van, hiányzik nekünk az áldott nap simogatása, de nem hagyjuk el magunkat, összekapaszkodunk, így melegítjük egymást, és várjuk reménykedve az éltető tavaszt.”  SIMON ISTVÁN

ÁRA: 400 FT

Többet bízni Istenre 9 771419 856007

VAD ZSIGMOND: EGYHÁZAM A JÖVŐBEN IS SZÁMÍTHAT RÁM

21002

További információ: REFORMÁTUSOK LAPJA KIADÓHIVATALA 06-1-217-6809

1113 Budapest, Tas vezér u. 13.

kiado@reflap.hu



MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre. A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13. Tel.: 06-30-396-8208 Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Név: ......................................................................................... Cím: ......................................................................................... ..................................................................................................



22 Reformátusok Lapja 2019. január 6. Aláírás: ...................................................................................

| REFORMÁTUS ÉLET |

Két perc harminc másodperc Nagyjából ennyi idő jut a szerkesztői konferálásra, mielőtt elkezdődik a rádiós istentisztelet-közvetítés. Több mint két éve jáBALOGH-ZILA rok templomról templomra, hogy a Kossuth TEODÓRA Rádióban havonta esedékes közvetítéseket koordináljam és az adás bevezetőjében, szűk három percben bemutassam a helyi reformátusokat. Mindig a templom leírásával kezdem, hogy a hallgatók maguk előtt lássák, milyen otthona van a gyülekezetnek – szinte ott üljenek ők is a barna, kék vagy zöld padokban. Ezután következhet a gyülekezet összeszedett bemutatása: kik járnak e falak közé. Egy-egy előző esti beszélgetésből vagy a Reformátusok Lapja hasábjain megjelenő riportból sokat lehet meríteni a bevezetőhöz. A legfontosabb útmutató azonban mindig a vasárnap reggel: templomba igyekvő alakok, a kertben álló közvetítőkocsira meredő kíváncsi arcok, az egyházfik és harangozók, akik nagy kulcsokkal sietnek elénk, a kórus tagjai, akik a reggeli rekedtséget igyekeznek elűzni a skálákkal, és a lelkészek, kántorok, presbiterek, akik nagy gonddal pásztázzák végig a templomteret, hogy minden rendben legyen. Az utóbbi időben üresek a templomok. A lelkészekkel nagyobb távolságot tartunk, maszkban beszélünk. Nem könnyű így belelátni egy-egy közösség életébe – nehezebben születnek meg azok a két és fél percek. Mégis vannak jelek, amelyek támpontot adnak. Azt látom, a valós közösséget nehéz szétrombolni. Ha az idősek nem boldogulnak a közösségi médiával, a lelkész egyszerűen felhívja őket telefonon, a készüléket leteszi az úrasztalára, és így kezd bele az apostoli köszöntésbe. Vannak olyan közvetítések is, amelyekre a gyülekezeti tagok jó része mégiscsak eljön: maszkban, szigorú távolságot tartva ülnek le a padokba. Vigyáznak egymásra: a felvételről szóló zsoltárokat csöndben hallgatják végig. Pedig milyen nehéz nem énekelni olyan hosszú némaság után! Felelősen mégis megállják, a lényeg, hogy itt lehetnek, együtt, amikor gyülekezetüknek vendégei vannak. Van, ahol épp ellenkezőleg: csak a kórus jön el: több száz fős templomban tizenöt-húszan szétszóródva, maszkban, de csillogó szemmel éneklik a négy népéneket, amelyet a lelkész aznapra választott. Sok helyről hallani, hogy a járványnak áldásai is vannak: új utakat találtunk. És valóban, ahogyan a közvetítésekre készülve a gyülekezetek közösségimédia-felületeit böngészem, látom, mekkora fejlődés ment végbe: online áhítatoknak és istentiszteleteknek, igetanulmányozó prezentációknak se szeri,

se száma az oldalakon, és a vírus előtti közös ünnepek, csendeshetek képgalériáiban jelennek meg az adásnapokról oly nagyon hiányzó arcok. Különleges, új áldás: megtanultuk kezelni ezeket a felületeket. A járványnak azonban van egy talán ennél is fontosabb hozadéka. Újságíróként azt gondolom, az életben az egyik legfontosabb kérdéseket feltenni. Jó kérdéseket. Akkor is, ha azok kínosak vagy gyenge ponton találnak. Református újságíróként pedig abban hiszek, hogy a kérdéseinket szeretettel kell feltenni. A nehezeket is. Szeretettel kérdezni olyasmit jelent, hogy bízunk abban, kérdésünk a megoldást segíti: épít. A vírus hozadéka, hogy rákényszerített bennünket a csöndre és ezáltal arra, hogy önmagunknak tesszük fel kérdéseinket. A mikrofon mögött ülve sokat gondolkozom a gyülekezethez tartozás kérdésein, azon, hogy hajdan kik töltötték meg a templomokat és ezután kik fogják – ha egyáltalán tényleg megtöltik. Vajon őszintén hiányzik-e a vasárnaponkénti személyes találkozás a híveknek, beleértve engem is, vagy az online istentisztelet mellett könnyebben készülő ebéd feledteti a gyülekezeti közösséget? Hiányzik-e a szokásos padszomszédunk, akit be kell engedni, ha késik az istentiszteletről? A közös elmélyedés és éneklés, a környékünkön ülők hangja, amikor együtt imádkozzuk a Miatyánkot, vagy az állva hallgatott áldás és a lelkészünk kézszorítása a kapuban? A szerkesztői bevezetés százötven másodperce előtt, a hangmérnök jelzését várva azon gondolkodom: vajon megtanultuk-e a járvány ideje alatt, hogy az Isten háza az otthonunk és a gyülekezet családunk.  2021. január 10.

Reformátusok Lapja 23

| REFORMÁTUS ÉLET |

Egy különös egyházpolitikai köszöntés centenáriuma Baltazár Dezső 1921. január 12-i, Szabolcsi Lajoshoz intézett nyílt levelében a negyvenedik évfolyamába lépő Egyenlőséget köszöntötte. Sokat elárul a köszöntés körülményeiről, hogy a tiszántúli református püspök levelét közös ismerősükön keresztül juttatta el a lap főszerkesztőjéhez, az alapító szerkesztő fiához, tudván, hogy levelezését megfigyelik. A püspök abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy a zsidó neológ orgánum mindig erősen és szépen, az ószövetségi nagy isteni erők útmutatásával képviselte a címében foglalt nagy szellemi erkölcsi tartalmat, az egyenlőséget. Az igazi egyenlőség pedig nem egyéb, mint az ember világtestvériségre való küldetése a földön. Emancipációs időkben indult a lap. Ehhez képest a keresztyén társadalom újabban ismét elkülönítette magától a zsidóságot. A püspök az izoláció miatt borongók lelkét ráborította erre a kérdésre, és a feleletet belenémította valamiféle prófétai bánatba. Szerinte e bánat lényege, hogy mindig van reménysége az Úrban. A püspök Jeremiás próféta búsongását veszi kiindulópontjául: „Elmúlt az aratás, elvégződött a nyár, és mi nem szabadultunk meg!” Az utalás a héber naptár szerinti hetedik hónap első napján (az őszi napforduló alkalmával) kezdődő, a római naptár szerinti szeptember–október fordulójára eső nagy ünnepségsorozatra vonatkozik, amely a kürtzengés ünnepével kezdődött, az engesztelési ünneppel (a jom kippúrral) folytatódott és a pusztai vándorlásra emlékeztető sátoros ünneppel fejeződött be. 1919 őszén, a kommün bukása után, Horthy Miklós budapesti bevonulásával az emberek valami jobbat vártak. Azóta pedig újabb nyár múlt el, újabb betakarítás, és semmi nem változott. Sőt, talán még rosszabbra is fordultak a dolgok. Nem elég, hogy a megszállások, majd a trianoni békediktátum darabokra szakították a nemzetet, de a türelmetlen katolicizmus belülről is szaggatta azt. Keserű napi tapasztalattá vált a fekete (vagyis a jezsuita) reakció hergelése, áskálódása a magyar zsidóság és a protestáns magyarság ellenében. Ennek eredményeképpen a cenzúra két hónapig akadályozta Baltazár Dezső Próbáltatások idejéből címen megírt emlékiratának kinyomtatását. A püspöknek a védekezés lehetőségétől megfosztva, felmentő konventi bírósági határozat birtokában is tűrnie kellett a jezsuita sajtóban, a különböző bizottságokban és gyűléseken ellene folyó hecckampányt. A személyét érő támadások túlmutattak önmagukon, a „megverem a pásztort, elszéled a nyáj” elv alapján a tiszántúli református tömb öntudatának megbontását szolgálták. Szerencsétlen egybeesés volt továbbá 1920 őszén az is, hogy az áskálódások nyomán a kormány éppen a nagy engesztelési nap előestéjén, 1920. szeptember 28-án fogadtatta el a numerus claususként elhíresült 1920. évi XXV. törvénycikket. Nem véletlenül állította tehát Baltazár Dezső, hogy a magyar zsidóság és a protestáns magyarság sorsközössége a pusztai vándorlás. A pusztai vándorlás képét a magyar irodalomban még Petőfi Sándor formálta messze ható allegóriává A XIX. század költői 24 Reformátusok Lapja

2021. január 10.

című versében. A zsidóemancipációt és a vallásegyenlőséget a nemzeti ébredés kora tűzte ki célul. Ha ezekhez az 1840-es évekbeli kezdetekhez viszonyítunk, lassan már a második negyven év is lezajlik, ahogy az Egyenlőség is pályafutásának második negyven évébe lép. A pusztai vándorlás pedig folytatódik: a sivatagban bolyongókkal az isteni vezérlet csak a tűz- és felhőoszlop, az itt-ott kősziklából fakasztott források, a mennyei kenyér utált valóságában és a hús utáni emésztő vágyódásban van jelen. Pedig a politikai emancipáció és a vallásügyi paritás törvénybe iktatásával 1867–68-ban úgy tűnt, hogy jobb idők jönnek. Az akkor még élő idealisztikus felfogást altatta el sikeresen az 1880-as évekre az a lopakodó konzervativizmus, amely az egyházpolitikát valamiféle terhes marginalitásnak tartotta, a tiszaeszlári vérvád kapcsán pedig megijedt az antiszemita hergeléstől. Ami így 1894–98-ban az egyházpolitikai törvényekkel és a kongruatörvénnyel megvalósult, az az egyenlőségnek inkább valamiféle torz karikatúrája, mint beteljesítője lett. A vissza-visszatérő negyvenéves periódusok a szám bibliai szimbolikájára terelték a református vezéregyéniség gondolkodását. Erről értekezve Baltazár Dezső felhívta a figyelmet a negyvenes számmal jegyzett üdvtörténeti mozzanatokra, amelyek „mintha úgy felvillannának a nagy világgyötrelem káoszából”. A negyven tehát itt nem az a szimbolikus életidő, amikor a javakorabeli férfi az erősből a bölcs, a fiatalból az idősödő állapot felé lép tovább, hanem az elviselhetőség különböző határait jelző, egy nemzedéken belül átélhető személyes és közösségi életciklusok összessége. A személyes életciklus jelentősége abban is nyilvánvaló, hogy akik húszéves felnőttként élnek meg egy eseményt, még nagy valószínűséggel élik meg a negyven­ éves ciklus végét öregkorukra. Mózesnek a számokról szóló, negyedik könyve tartalmazza a „negyven napért negyven esztendő” elvét. Baltazár Dezső ezt az elvet visszájára fordítja, és rögtön meg is idéződik előtte a vízözön esője, a sínai hegyi várakozás, a kánaáni kémlelés, valamint Jézus pusztai böjtje. A püspök nyilván arra a bő egy hóna-

| REFORMÁTUS ÉLET |

felsőbbségek ötször is kimutatták pos időszakra utal, amely Debreceniránta való azon „kegyességüket”, ben a kommün 1919. március 21-i hogy a törvényben szabott negykikiáltásával kezdődött, és amelyhez vennél eggyel kevesebbet verettek képest még a román csapatok bevorá. Lisias ezredes fogságába kerülve nulása is felszabadulásnak hatott. több mint negyven zsidó férfi tett foBaltazár Dezső szerint valahogy Pál gadalmat Pál apostol megölésére. A apostol mártíriuma is a negyvenes püspök ezen a helyen emlékiratának számmal kötődik össze. arra a helyére utal, ahol pironkodva És ezen a helyen felfigyelünk a áll meg az antant vádjai előtt: „Milevél keretére. Írójának kiindulópontért nem tudtuk magunk legyőzni a ja az ember világtestvériségre való kommunizmus garázdálkodásait? küldetése a földön, zárlata pedig a Hol volt az ősi virtus, hagyományos Békesség Fejedelme, akiben mindvitézség? Pedig a kommunista banez megvalósul. A zsidók által várt és dák csak védtelenek, gyengék felett a keresztyének által már történelmi voltak vitézkedők. Maguk a magyaboldog valóságul magunkénak valrok hangoztatják, hogy zsidók voltak lott személy a várakozás és a betelaz egész bolsevizmusnak a tényezői. jesülés szerint is szeretetet sugallna Hát olyan vitézek, erősek, hatala lelkekbe. A dicsőség Urát nem ismasak ezek a zsidók, hogy Bocskai, merték meg a világ fejedelmei, ezért Bethlen és a Rákócziak sasivadékai feszítették őt keresztre, és ezért ülnem tudták szétmorzsolni őket? Pedözik a követőit mindenféle módon, „Az Ó- és Újszövetségre egyaránt jellemdig nem is a zsidóság java része; halegyenek azok zsidók vagy pogánem épen a salakja hatalmaskodott. nyok. Nem véletlenül idéződik meg ző, Baltazár Dezső által használt prófétai A lelki lezüllöttek, a testi degenerálszenvedései közepette a tiszántúli beszédmódban a magán- és társadalmi tak. A félőrültek és mellbetegek. Hát püspök szemei előtt a „próféta” két bűnök nem különülnek el egymástól, hiezek ütötték ki a hajdúk, a kunok, a archetípusa, József és Mózes. Ennek szen az igaz istenismeretet nélkülöző báljászok, a somogyiak kezéből a zászkapcsán Baltazár Dezső maga is „láványimádás szükségszerű következménye lót? Ezekkel nem tudott elbírni az Attóvá” válik. Éberen és álomban, még az Isten képét hordozó szegények megvetila kardja, a Botond bárdja, a Lehel éberen álmodva is a Pál apostolhoz tése, özvegyek és árvák elnyomása.” kürtje, a Bulcsú zászlója?” Baltazár szóló isteni intést hallja: „Elég neked Dezső itt – és még munkája számos az én kegyelmem...” Ívemet helyezem helyén – azt bizonygatja, hogy vaa felhőkbe” – válaszol önmagának a lójában a „nemzeti erkölcs” elvesztése ütötte ki a magyarság püspök bibliai szavakkal. kezéből a fegyvert. A dehonesztáló utalások egyértelműen a A szivárvány Baltazár Dezső számára az özönvizet lezáró kommün három emblematikus, zsidó származású vezetőjére isteni kegyelmi jel, és nem az emberi erkölcstelenség minden vonatkoznak: a sikkasztó és szexuális kicsapongással is megképzeletet felülmúló sokszínűsége. Az emberiség éppen az Isten vádolt Kun Bélára, az egyszerre finnyás piperkőc és vérszomjas kegyelmi ígéretével nem tudott élni az ősidőkben sem. Engeuszító Szamuely Tiborra, valamint a tüdőbajos, felmentett Kordetlenségének külső jele lett Bábel világvárosának és égbe törő vin Ottóra. Gondolatmentét végigkövetve a tiszántúli püspök tornyának megépítése. Mindezzel magára hozta Isten ítéletét, az alábbi konklúzióra jut: a „zsidóuralom”-nak nevezett Tanácsa nyelvek összezavarását és a népek szétszóratását a földön. A köztársaság éppúgy sújtotta az Ószövetség igazi táborát, mint püspök ilyen körülmények között a „dicsekvés páli himnuszát” az újabb „keresztény” kurzus a valódi keresztyéneket. Az Ó- és teszi magáévá: „...amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” Az Újszövetségre egyaránt jellemző, Baltazár Dezső által használt erőtlen erejét az adja, hogy tudja, a gyűlölet látszólag parttalanul prófétai beszédmódban a magán- és társadalmi bűnök nem küszáguldó, „hatalmat vevő” hullámainak is tud parancsolni az Islönülnek el egymástól, hiszen az igaz istenismeretet nélkülöző ten, vissza tudja kényszeríteni szabott határai mögé. Sőt, azt is bálványimádás szükségszerű következménye az Isten képét megígérheti, hogy soha ilyet többé nem enged a világra. hordozó szegények megvetése, özvegyek és árvák elnyomáA püspök nyilván kimondja, hogy a negyvennel összefüggő sa. Nemzeti szempontból pedig akárki akármit hirdet is, aki a szenvedések sokszor „hamis atyafiak” részéről érték Pál aposnemzetet megosztja, az erkölcsének is csak ellensége lehet.  tolt. Az első keresztyén misszionárius már pályája derekán elmondhatta, hogy a szadduceus zsidó főpapság és zsinagógai KOVÁCS KÁLMÁN ÁRPÁD, FOTÓ: WIKIPÉDIA 2021. január 10.

Reformátusok Lapja 25

| MOZAIK |

Református konyha

 KÉSZÍTETTE: NAGY ANDRÁS

Ezen a héten egy különleges református asszony konyhájából adunk receptet olvasóink kezébe. A múlt század derekán id. Kis Boázné nagytiszteletű asszony a csákvári parókia ebédlőjének ovális asztalánál finomabbnál finomabb vacsorákkal kedveskedett vendégeinek. Az együttléteket, asztal körüli beszélgetéseket mindig a lelkészné ínycsiklandó desszertjeivel zárták Csákváron. Ezek közül néhány olvasható mai számunkban. HEIDELBERGI ALMÁS LEPÉNY

Hozzávalók: 18 dkg liszt, 12 dkg vaj, 6 dkg cukor, egy tojássárga, egy evőkanál bor, fél csomag sütőpor A tésztát jól kidolgozzuk, hogy tudjuk szépen sodorni. Ha kemény, tejfellel pótoljuk. Tepsibe téve, dinsztelt vaníliás almával töltjük, és a másik lapot ráborítva rózsaszínre sütjük.

RIBIZLIS LEPÉNY

Hozzávalók: 14 dkg vaj, 21 dkg liszt, 1 evőkanál cukor, fél csomag sütőpor, kevés tejszín A tésztát tejszínnel jól eldolgozzuk, kisodorjuk, s ha félig megsül, ribizlilekvárral – jó más is – megkenjük, 5 tojás habját 20 dkg cukorral, vaníliával és fél sütőporral felverve rákenjük a félig megsült tésztára és cukros ribizlivel megszórva sütjük. Igen jóízű.

VAJAS KIFLI

Hozzávalók: 50 dkg finomliszt, 25 dkg házi vaj, 2 tojás sárgája, 2 jó kanál cukor, pici só, 1 dkg élesztő és annyi tejföl, amennyivel összegyúrjuk nem keményre A vajat, a sárgáját, a cukrot jól kikeverjük, majd a tésztát jól kidolgozzuk. Tetszés szerint töltjük dióval, mákkal, gesztenyével. Nem kell nagyon megsütni, csak rózsaszínre.  FORRÁS: SÜTÉS, FŐZÉS, MNC MAGYAR NÉPFŐISKOLAI COLLEGIUM, 2020. FOTÓ: PIXABAY

26 Reformátusok Lapja

2021. január 10.

Nyugatos költőnk Halavány téli rajz című költeményéből idézünk két sort. Vízszintes: 1. Az idézet első sora (E, C, N, S). 13. Mással hajtat. 14. Olasz kisváros Toszkána régióban. 15. Menetrendi rövidítés. 16. Tatár uralkodó. 17. Az elektromos áram alapegysége, angol szövegkörnyezetben. 18. Rovartojás. 19. A győzelem görög istennője. 21. Háztartási kiadás. 23. Előd. 24. Libanoni gépkocsijelzés. 26. Idegen Sára. 28. Közel azonos időben született testvér. 30. Helyezi. 32. Mamutszelet! 34. Jelfogó, névelővel. 36. A Földközi-tenger melléktengere. 37. Szürkés-ezüstös, mágneses átmenetifém. 39. Félig bágyad! 40. Földtérképeken is jelzett nevezetes szélességi vonal. 42. Utód. 44. Dunántúli sportklub, röviden. 45. Kedveskedő megszólítás. 47. Cári parancs. 48. Egykori vármegye. 50. Csészetöredék! 51. Talján. 53. Iparkodik. 55. Román művész, költő, a dadaizmus atyja (Tristan). 57. Szintén. 58. Saját kezűleg, röviden. 60. Pest megyei település. 62. Olasz férfinév. 64. Budapesti orvosegyetem egykori névbetűi. 66. Az idézet költője (Mihály). 68. Téli csapadék. 70. ZCR. 71. Mesterségesen kialakított, tó nagyságú, vízzel teli mélyedés. 72. Idegen filmszínház. Függőleges: 1. Díszkertek ízléses művelésében jártas személy. 2. Belül kizár! 3. Alul. 4. Fordított kettős betű. 5. … a nevem, káposzta a fejem! (gyerekmondóka). 6. Francia, máltai és portugál autójel. 7. Gyümölcskészítmény. 8. Fel, szlovákul (HORE). 9. Feni. 10. Ráday Imre. 11. Ön, Bécsben! 12. Zúdító. 17. Japán híradástechnikai márka. 18. Londoni móló! (PIER) 20. Kortyol. 22. Korcsolya, angolul. 25. Zenében: kötötten adandó elő. 27. Ovidius szerelmi elégiái. 29. Ábrahám egyik menye. 31. Dalszerző, zongorista (Rezső). 33. Pászka. 35. Ködös időben megrövidülő távolság. 37. Őszi-téli csapadék. 38. Elesem! 41. Hordót gombátlanít. 43. Vigadozik. 46. Segédeszköz járkáláshoz. 48. Az idézet második sora (E, E, Z, B). 49. Belgiumban eredő, a Szajnába ömlő folyó. 51. Nyíregyházához csatolt település. 52. Revolverez. 54. Budai városrész. 56. A távolabbitól. 59. A bakteriológia egyik atyja (Robert). 61. Sötét, angolul. 63. A skandináv mitológia főistene. 65. Trombitahang. 67. Szópótló szócska. 69. Belül vénül! 71. Tupoljev felségjele. 72. Kicsinyítő képző. Az előző lapszám rejtvényének megfejtése: Béke legyen a háznál és a szívredőben. Adjon Isten, ami nincs, ez új esztendőben.

| GYERMEKEKNEK |

Parittyások Igazság szerint Jázon sokkal szívesebben töltötte idejét a pásztorok között, mint Betuél iskolájában, ahol halálra unta magát. A nyáj mellett azonban egy percig sem unatkozott! Persze csak ritkán engedték meg neki, hogy kimenjen apjához és a többi pásztorhoz a legelőre, mert nem volt veszélytelen hely, az biztos. Farkas, sakál nemegyszer támadt a nyájra. De a pásztoroknak nemcsak a vadállatoktól kellett megóvnia a bárányokat, hanem sokszor az emberektől is. A pusztaságban portyázó rablók, de még az ellenséges pásztorok is gyakran megtámadták a karámokat, ahová éjszakára behajtották az állatokat pihenni. Ezért is feküdt egy pásztor mindig a karám ajtajában. Nem nagyon volt nála más, csak a botja, amely segített a terelésben, a beteg, sérült állatok kiemelésében. De harcolni és védekezni is tudott vele, ha valaki vagy valami rátört az állatokra. Aztán meg ott a parittya, a pásztorok halálos fegyvere. Gyakorolt is eleget a barátjával, Móséval, és már a parittyáját is maga készítette. – Azta… – kerekedett el Móse szeme, amikor meglátta Jázon parittyáját. – Ez már valami! Igazi bőrparittya! Jázon kihúzta magát, mert ami igaz, az igaz… Maradék gyapjúfonalból csak a gyerekeknek készítenek parittyát. Jó az nekik, a puha anyag nem feszül olyan nagyon, nem tudja túl erősen kilőni a követ. De egy bőrparittyával meg lehet hajítani úgy, hogy halálos sérülést okozzon. Mint ahogy Dávid is tette Góliáttal szemben. Egyébként is, Dávid idejében híresek voltak a parittyások. Betlehemben még ma is mesélik, hogy Saul király egész hadtestet állított ki belőlük. Ha ők nekiindultak, szertefutottak a filiszteusok.

– Kipróbálhatom? – kérdezte félve Móse, és a szeme sarkából Jázon parittyájára pillantott. – Persze, próbáld csak – szólt készségesen a fiú. – Van hozzá köved? Móse megrázta a fejét. Jázon a tarisznyájába nyúlt, ahol mindig lapult néhány lapos, kerek kő, amelyet a kiszáradt patakmedrekből szedegetett össze. A kövecskét beleillesztette középen a parittya kiszélesedő részébe, a hurkolt végű zsinórt az ujjára akasztotta. Összefogta a parittya két szárát, mire a kavics úgy ült benne, mint egy madár a fészekben. – Így lendítsd meg – mutatta Jázon karjával az ívet –, és amikor kell, engedd el a szabad szárát, hogy kirepüljön a kő! A lövedék koppant, eltalálta a közelben álló olajfa törzsét. Móse lelkesen kapott a parittya után, de hiába próbálkozott, nem tudta eltalálni a célt. – Hát látod, ez nem egyszerű tudomány – próbálta vigasztalni a barátját Jázon. – Épp azért fontos, hogy a pásztor maga készítse a parittyáját, mert nem mindegy, mekkora a „kosara”, ahová belefekteted a követ, vagy milyen hosszú a szára. És hát sokat kell gyakorolni, hogy az ember megtanulja, milyen sebességgel lendítse a parittyát, és mikor engedje el a szárát. – Látom, neked már elég jól megy – vigyorodott el Móse. – De Góliátot még nem tudnád legyőzni. – Őt biztos nem – nevetett Jázon. – De egy sakált már el tudnék riasztani a nyájtól. Talán még egy farkast is.  MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT, RAJZ: DAMÓ ISTVÁN

2021. január 10.

Reformátusok Lapja 27

| EGYHÁZI ÉLET |

Adomány a viski templom megsegítésére A viharkárban súlyosan megrongálódott viski református templom javára október 8-án hirdetett meg országos adománygyűjtést a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). A gyűjtéshez számos egyházközség és magánszemély is csatlakozott. A három és fél millió forintos támogatást december 18-án adta át Jenei Károly viski református lelkipásztornak Juhász Márton, az MRSZ ügyvezető igazgatója. Október elején egy pusztító viharban súlyosan megrongálódott a viski református templom épülete. Az orkánerejű szél nagy felületen letépte a templom bádoghéjazatát, így az esőzések miatt jelentősen beázott a templom plafonja, a legénykar padozata, padlója és számos falrész is. Mivel a gyülekezet önerőből nem tudta helyreállítani a károkat, segítséget kért. Az MRSZ október 8-án a kárpátaljai gyülekezet megsegítésére országos adománygyűjtést hirdetett, amelyhez számos magánszemély, egyházközség és egyházmegye is csatlakozott – közöttük a budapest-gazdagréti, a soltvadkerti, a bajai, az érd-parkvárosi, a szabadszállási, a biharkeresztesi, a dadi, a kunhegyesi, a madocsai, a sárszentmiklósi, a tokaji, a rohodi, a sarkad-újteleki, a bokodi, a kerkamenti, a bárándi, a debrecen-bánki, a debrecen-ondód-macsi református gyülekezetek, valamint a Csongrádi Református Egyházmegye – így sikerült az eredetileg tervezett összeg többszörösét, három és félmillió forintot összegyűjteni. Az összegyűlt adományt december 18-án Nagydobronyban vette át Jenei Károly lelkipásztor Juhász Mártontól, az MRSZ ügyvezető igazgatójától. Ahogyan Jenei Károly elmondta, az összefogás a vártnál nagyobb mértékű volt, hiszen az MRSZ mellett

a helyi egyházmegye, a viski gyülekezet tagjai, valamint a településről elszármazottak is segítséget nyújtottak a tetőszerkezet javítási munkálataihoz. Az összegyűlt adománynak köszönhetően rövidesen befejeződhet a tető helyreállítása, azonban a jövőben folytatódnak a munkálatok a beázások miatt. 

A HÉT KÉPE

HALOTTUNK

Tóth Eszter, korábban a hódoscsépányi gyülekezet gondnoka, hitoktató, presbiteri konferenciák előadója 2020. december 20-án, kilencvenkét éves korában, a koronavírus-járvány áldozataként hazatért Teremtőjéhez. Temetésén a Róm 14,8–9 verseiből hangzott az ige: „Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.”

December 29-én Horvátországban a Richter-skála szerinti 6,4-es erősségű földrengés pusztított, amelyet hazánk több településén is érzékelhettünk. A természeti katasztrófa epicentrumának tekinthető Petrinja városa romokban áll, többen életüket vesztették a földrengés miatt.  FOTÓ: MTI/AP 28 Reformátusok Lapja

2021. január 10.

| EGYHÁZI ÉLET |

Új lehetőség Isten dicséretére A Debrecen-Kossuth utcai Református Egyházközség december 26-án, karácsony másodnapján, nyugalomba vonulása alkalmából elbúcsúzott Derencsényi István lelkipásztortól, aki közel negyvenkét éven át szolgált a gyülekezetben. A hálaadó, ünnepi alkalmon Derencsényi István hirdette az Igét a Zsolt 150,1 alapján: „Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton!” – A búcsúzás nemcsak lezárás. A nyugdíjba vonulás új kezdetet, formát, lehetőséget nyit Isten dicséretére. Elbúcsúzásom az aktív szolgálattól mit sem változtat azon, amire eddig is kiváltságos lehetőségem volt, ebből pedig nem lehet és soha nem is szabad nyugdíjba vonulni – hangsúlyozta prédikációjában a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, aki 1979. január 15-től kezdte meg a Kossuth utcában a szolgálatát, a Nagytemplom beosztott lelkipásztorából lett egy új gyülekezet önálló, felelős vezetője. Az igehirdetés után Fekete Károly tiszántúli püspök köszöntötte a főjegyzőt, kiemelve, hogy közös egyházvezetői szolgálatuk alatt megérezhette, Derencsényi István milyen fontosnak tartja, „hogy a hit egyháza, és a térben és időben megjelenő egyház elválaszthatatlan egymástól. Az előbbinek meg kell jelennie ebben a világban, az utóbbi pedig csupán e világi vallásos társaság maradna, ha elválasztanánk a hit egyházától”. A Debreceni Református Egyházmegye közössége nevében a szintén nyugdíjba vonuló Vad Zsigmond esperes-lelkipásztor köszöntötte szolgatársát, barátját, akivel több mint ötven éve ismerik egymást. Vad Zsigmond elmondta, hogy a református egyházat, a teológiát, a közéletet ismerő, művelő, a valós kérdésekre komolysággal és felelőségtudattal válaszokat kereső személyt ismerhettünk meg Derencsényi István személyében, aki szerint tizennyolc éves esperesi szolgálata alatt Isten kegyelméből sikerült megtartani a szeretet egységét a békesség kötelékével. Puskás István alpolgármester Debrecen város nevében köszöntötte a nyugdíjba vonuló lelkipásztort, kiemelve, hogy „a szolgálat és a búcsúzás helyszíne, a Verestemplom nemcsak a gyülekezet háza, hanem a város büszkesége is, felújítását és megőrzését köszönhetjük Derencsényi Istvánnak is, hiszen a református hitet és identitást csak úgy lehet megőrizni, ha teszünk érte”. A gyülekezet elnöksége nevében Tóth Tamás, a Verestemplom lelkipásztora és Kánya Gergely gondnok búcsúztak el, megemlítve többek között azt, hogy Derencsényi István szolgálati ideje alatt a Verestemplom kívül-belül megújult, az elmúlt tizenhat esztendőben bővültek a rétegalkalmak, növekedett a gyülekezeti közösség, felújították a régi parókiát, a templom turisztikai célú felújítása pedig most is folyamatban van.  TTRE.HU

Új internátus Pápán Magyarország Kormánya 1.856.901.503 forinttal támogatja a Dunántúli Református Egyházkerület által fenntartott Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma új internátusának felépítését. Az intézmény évtizedek óta halasztott bővítése valósulhat meg a kormány által most biztosított forrásból, amely által korszerű, az oktatási-nevelési feltételeknek és a református pedagógiai elveknek minden tekintetben megfelelő, otthonos internátus jöhet létre 2022 második felére. A Dunántúli Református Egyházkerület elnöksége köszönetét fejezte ki Magyarország Kormányának a támogatásért, és mindazoknak, akik a támogatás előkészítésében segítettek. Ezzel a támogatással a Pápai Református Kollégium épületegyüttese teljesen megújulhat. Mint az köztudott, a híres intézményt 1952-ben államosították, és 1991-ben került vissza ismét a Dunántúli Református Egyházkerület tulajdonába, ám halaszthatatlanul szükségessé vált a visszakapott kollégium épületegyüttesének teljes felújítása. E folyamat záró üteme az új internátus felépítése. Így visszaáll az 1531-ben alapított Pápai Református Kollégium történeti folytonossága, amelynek jelmondata: „Istennek, hazának, tudománynak!”  REFDUNANTUL.HU 2021. január 10.

Reformátusok Lapja 29

| PORTRÉ |

Öt kérdés – öt válasz Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek – rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Ezúttal Patakiné Takács Andreát, a Hajdúszoboszlói Református Egyházközség presbiterét kérdeztük.

3

Patakiné Takács Andrea református családban nevelkedett, de a hite saját megtapasztalás útján mélyült el. Megtérése után az Úr szolgálatába állt a gyermekek között. Férjével, aki szintén a hajdúszoboszlói gyülekezet presbitere, együtt segítik a közösség életét.

1

Ki állt ön előtt példaként a hitben? Református családban nevelkedtem, a szüleim igyekeztek a két bátyámat és engem hitben nevelni, jártunk hittanórákra, gyülekezeti táborokba, konfirmáltunk, de sajnos mindennek ellenére mégsem volt valós kapcsolatunk Istennel. A fordulat 2009 végén következett be, amikor anyukámmal és férjemmel csatlakoztunk egy bibliakörhöz, ahol megismertük az Úr Jézus Krisztust, és megtértünk. Ez gyökeres változást hozott az életünkben. Példaként az egyik gyülekezeti tagunk áll előttem, akinek a megtérésemet is köszönhetem, illetve a vezető lelkipásztorunk. Életük, Istennel való kapcsolatuk, kitartásuk és hitük követendő minta számomra.

2

Mit ad önnek a gyülekezeti közösség? Mindig is jól éreztem magam az egyházi közösségben, de igazán aktív tagja a megtérésem után lettem. Ezután jelentkeztem a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre, és ettől kezdve a helyi gyülekezetben is igyekeztem segíteni a gyermekek közötti munkát a táborokban és a gyermek-istentiszteleteken. Mára már férjemmel együtt presbiterként segítjük egyházközségünket, lelkipásztorainkat. Ha a gyülekezetre gondolok, úgy érzem, ők a családom, otthon érzem magam közöttük. 30 Reformátusok Lapja

2021. január 10.

Mit szeret a legjobban hivatásában, a hittan­ oktatásban? Nagy imaharc után kerültem a Hittudományi Egyetemre, és még a felvételi után is voltak kételyeim, hogy biztosan itt van-e a helyem, de az Úr újra és újra megerősített ebben. Szeretem a gyerekekben azt világlátást és szeretetet, amely sajnos már sok felnőttben nincs meg. Ők nem hagynak belekényelmesedni a hitembe, a saját gondolataimba. Sok esetben olyan szemszögből látnak egy történetet vagy épp olyan kérdést tesznek fel, ami addig az én fejemben meg sem fordult. Így arra ösztönöznek, hogy egy-egy rég ismert történetet új nézőpontból is vizsgáljak meg.

4

Hogyan tapasztalta meg életében Isten jelenlétét? Leginkább a mindennapokban, ahogyan válaszokat kapok a kérdéseimre, vagy amikor bátorítást és ígéretet kapok tőle. Mindezeken kívül pedig megélhettem egy igazi csodát is. Anyukámnál rosszindulatú mellrákot diagnosztizáltak, és már áttétes volt a nyirokcsomóira. A műtét előtt együtt imádkoztak a kórházlelkésszel, aki azt mondta neki, ne aggódjon, Jézus a tenyerén viszi be és hozza ki a műtőből. Miután felébredt a műtét után, az orvos annyit mondott neki: „Csoda történt.” A kivett daganatban nem találtak rosszindulatú sejteket, és az áttétek is eltűntek. Én ebben kétség nélkül Isten csodáját és jelenlétét látom.

5

Mit üzen a kereső, bátortalan fiataloknak? Sajnos egyre több fiatalon látom, hogy céltalanok, keresik az útjukat, de nem találják. Én is voltam ilyen helyzetben, így azt javaslom, hogy gondolkodjanak el azon, hogy az, aki teremtette őket, utat is készített számukra. Ezt tőle kell elkérniük, imádkozzanak érte, és higgyenek benne, hogy az Úr megadja nekik a válaszokat. Az útkeresésben segítséget nyújthat egy-egy gyülekezeti közösség is, ezért keressék az egyházközségük által kínált lehetőségeket, csatlakozzanak ifjúsági csoportokhoz.  BUZÁS BORBÁLA