Reformátusok Lapja 2020/23. szám by Reformátusok Lapja

LXIV. ÉVFOLYAM,

23. SZÁM,

2020. JÚNIUS 7.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

LAPJA

REFORMÁTUSOK

ÁRA: 400 FT

Létkérdés, hogy átadjuk az üzenetet 9 771419 856007

INTERJÚ ÉDES GÁBORRAL, A ZSINATI IFJÚSÁGI IRODA VEZETŐJÉVEL

20023

| TARTALOM |

ELEINK FOHÁSZAI

Bocsásd meg nékem, édes Atyám, az én nagy hitetlenségemet és kételkedésemet, és fordítsad el rólam azt a büntetést, mellyel fenyegeted mindazokat, kik magukat emberekre és a világiakra bízzák. Mivel pedig lehetetlen hit nélkül Istennek tetszeni, azért szívből kérlek téged, Uram, tisztítsad meg hit által az én szívemet minden kételkedéstől, bálványimádástól, hiábavaló reménységtől, mely e világi jókon és becsületen, emberek előtt való kedvességen és segítségen fundáltatott, melyen az Istennek átka van.  PETRŐCZY KATA SZIDÓNIA (1685–1708)

A Magyarországi Református Egyház hetilapja Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1113 Budapest XI., Tas vezér u. 13. Honlap: www.reflap.hu. E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu. Telefon: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között 06-30-396-8208. A lap megrendelhető és előfizethető a Kiadóhivatalban. Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269. Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000. IBAN nyomtatott forma: HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB. Felelős szerkesztő és kiadó: (felszerk@reflap.hu), T. Németh László (nemeth.laszlo@reflap.hu). Helyettes felelős szerkesztő: Farkas Zsuzsanna (farkas.zsuzsanna@reformatus.hu). Szerkesztőség (szerk@reflap.hu): Feke György (feke.gyorgy@reformatus.hu) Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu), Hegedűs Márk (hegedus.mark@reflap.hu), Jezsoviczki Noémi (jezsoviczki.noemi@reflap.hu), Kiss Sándor (kiss.sandor@reflap.hu), Kocsis Julianna (kocsis.julianna@reflap.hu), Kun András Nándor (szerk@reflap.hu), Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu). Tervezőszerkesztő: Rezessy Szabolcs. Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Papp Tibor igazgató. A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket. A lap megvásárolható a Kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál. Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x. Címlapfotó: Sebestyén László

INTERJÚ • 6. Lesz Közös Pont | Németh Tamással, a Közös Pontot vezető „hatok”

református lelkész tagjával beszélgettünk REFORMÁTUS SZEMMEL • 7. A Lélek által ragaszkodni | Kovács Zsolt Levente vezércikke AKTUÁLIS • 8. Mint ahogy levegőt veszünk | Magyarországi és határon túli reformátusokat kérdeztünk arról, hogyan élik meg a nemzeti összetartozást EGYHÁZI ÉLET • 16. Kötény és közösség | Megújult a tetétleni templom, mi pedig megnéztük, hogyan él a helyi gyülekezet GONDOLATOK • 21. Csigavonal | Jakab-Köves Gyopárka publicisztikája 24. A trianoni tragédiánkról | Huszár Pál gondolatai REFORMÁTUS ÉLET • 25. Jöjj, térj be, kapum tárva | Énekversekben a Szentlélek ajándékairól PORTRÉ • 30. Öt kérdés – öt válasz | Pocsaji Miklós albertfalva-kelenvölgyi lelkipásztort kérdeztük

Tisztelt Olvasóink!

A Reformátusok Lapja Szerkesztősége és Kiadóhivatala a koronavírus-járvány miatt ezekben a hetekben ügyeleti rendben dolgozik. Személyes ügyfélszolgálatunk szünetel, ez idő alatt telefonon és e-mailben érnek el bennünket.

TELEFONSZÁMUNK:

hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között: 06-30-396-8208.

E-MAILJEINK:

szerk@reflap.hu (szerkesztőségi ügyekben), kiado@reflap.hu (előfizetési, terjesztési és példányszám-módosítási ügyekben). 2020. június 7.

Reformátusok Lapja

| AZ IGE MELLETT |

VI. 7. VASÁRNAP Szentháromság vasárnapja

VI. 8. HÉTFŐ

VI. 9. KEDD

VI. 10. SZERDA

STEINBACH JÓZSEF

(12) „Mennyivel többet ér az ember…” (Mt 12,9–21) Seregnyi kérdés vetődik fel a mai igeszakasz kapcsán. Mit jelent a ma emberének a nyugalom? Mit jelent a szentség, valaminek a megszentelése? A „mit szabad és mit nem” nem kérdés, teológiai értelemben legalábbis nem az. Ami biztos: hirdessük az evangéliumot, az elvégzi munkáját! Jézus Krisztus meggyógyítja minden tekintetben sorvadt, viszálykodó, ugyanakkor megrepedt nádszál, pislákoló mécses életünket (18–21). Az ember őneki többet ér annál, semhogy bármilyen törvényért és igazságért beáldozza (12). Soha nem adjuk fel az Istentől kapott önazonosságunkat, azt hittel képviseljük, de soha senkit nem gyűlölhetünk, bánthatunk, miközben Jézus Krisztus követségében járunk. Aki egyszer megtapasztalta sorvadt életének nyomorúságát, az többé nem a nyugalom megszentelésének fontosságán vitatkozik, hanem eleve bement ebbe az üdvösséges nyugalomba. Kifelé azonban az ilyen ember soha nem hallgat: hirdeti Jézus Krisztust, és tanítja övéit a Biblia és az egyház szent nyelvére, hogy ne idegen eszközökkel bűvészkedve kelljen megszólítani az embereket. 1Mózes 33  241. dicséret (30) „…aki nem velem gyűjt, tékozol.” (Mt 12,22–30) A hosszú balatoni hétvégék – különösen tavasszal és nyáron – egyre nehezebbek. Minden tele van, mozdulni sem lehet, mindenki feszült, lehetetlen pihenni. Amott az imént ketten durván összeverekedtek a parkolóhelyért. Mellettünk pedig hangosan, erővel, röhögve, kiabálva, „feldobva” élvezik a hétvégét az „urak” és a „hölgyek”... Olyan ez az élet, mint az őserdő, ahol az élet él és élni akar, és ebben a kusza tenyészetben az erősebb győz. Élünk, jól élünk, élvezni akarjuk az életet, pihenve és munkamániásan is. Nem is vesszük észre, micsoda tékozlók vagyunk! Isten országa, uralma a gonosz, a bűn, a betegség és a halál hatalmának végét jelenti: a tékozlás, a szétdobálás végét. Isten országa ott valóság, ahol Jézus Krisztus úrrá lesz az emberi élet felett. Tehát Isten országa nem fokozatosan valósul meg ebben a világban: ahol Jézus Krisztusban hisznek, ott minden testi szemekkel látható nyomorúság ellenére már jelen van Isten országa, ahol pedig nem hisznek Jézus Krisztusban, ott a gonosz minden emberi jóság ellenére is tékozol, mert nincs önmagában önzetlen emberi jóság (28). A mi Urunk egyértelműen fogalmaz: aki nincs ővele, az ellene van, így minden emberi jóság ellenére is győz a gonosz, hiszen aki nem ővele gyűjt, az tékozol (30). 1Mózes 34  59. zsoltár (32) „…de aki a Szentlélek ellen szól…” (Mt 12,31–37) Miben mutatkozik meg ez a tékozlás? Jézus Krisztus nélkül minden – szorgos és értékelendő – igyekezetünk, eredményünk, gyűjtögetésünk öncélú tékozlás, nem illeszkedik az Isten akaratának üdvösséges egészébe. De életünk igen gyakran nem is titkolt, hanem látványos tékozlás: minden csak rólunk szól. Ez a tékozló önzés még a másik gyógyulásának sem tud örülni (12,22–24). A legsúlyosabb azonban az, hogy ez a tékozló gőg még Istennel is szembeszáll, és megbotránkozik az Úr gyógyító, megváltó cselekvésén, azt nem hiszi, sőt tagadja, ellentáll neki, vitába száll vele, visszabeszél Istennek, és az ő cselekvését gonosznak nevezi – ezáltal a Szentlélek ellen szól (32). Ez a legsúlyosabb bűn! A tékozlás gyümölcseként előbb-utóbb bekövetkezik a meghasonlás, és életünk háza összeomlik (12,25–27). Ugyanis abban a házban és országban, amelyben annyiféle erő cikázik és feszül, ahol nincs egységes, megtartó és igazán éltető hatalom, a halálos, kárt vallott meghasonlás elkerülhetetlen (12,25–27). Hány és hány emberi életet látunk, amely efelé tart! És a mi életünk? A gonosz erősebb nálunk, mindenkit legyőz e világban. Áldott legyen az Isten, hogy ő erősebb a gonosz hatalmánál, és végérvényesen legyőzte azt (12,29). Ez a győzelem a miénk! (1Jn 5,4) 1Mózes 35  141. zsoltár (41) „…nagyobb van itt Jónásnál!” (Mt 12,38–50) Jézus már sok jelet tett. De még több kell! (38) A gyarló emberi természet nyomorúsága, hogy mindig több kell, egymástól és Istentől is. A kereszten szenvedő Jézust is ugyanezzel a lelkülettel káromolta, gyalázta a sokaság, a főpapok és az írástudók: tegyen mennyei jelet, szálljon le a keresztről, akkor majd hiszünk, mondták (27,40). Lám, élő hit nélkül a bibliatudós, kegyes, igés lelkület is káromolhatja az Urat! Gonosz és parázna lelkület ez. (39) Még akkor is, ha emberileg „jogos” az igény a többre. Az ilyen csodavárást Jézus elutasítja. Isten nem az ember kiszolgálója, hanem a népének megváltója. Ő nem tett csodát azoknak, akik direkt bizonyítékokat kértek. A hit csodája éppen az, hogy jelek és bizonyítékok nélkül is ráhagyatkozik az Úr kegyelmé-

Reformátusok Lapja 2020. június 7.

| AZ IGE MELLETT |

re, de ennek áldásaként folyamatosan kapja a jeleket, észreveszi a csodákat, felfedezi azt, amije van, és még többet kap, egészen a mennyei többig (13,12). Jézus nem szállt le a keresztről, hanem meghalt és feltámadott, üdvösséget adott. Sokkal nagyobb csoda ez, mint ami Jónással történt (39–40). 1Mózes 36  117. zsoltár (4) „…a magot…” (Mt 13,1–9) A magban ott rejtőzik az élet csírája, valami „titokzatos, mennyei energia és hatalom”. A mag, ha megfelelő körülmények közé kerül, csírázni kezd, szárba szökken, megerősödik, a megfelelő időben termést hoz, gyümölcsöt terem. A csírázás, a növekedés: csoda. Jézus ezt a magától növekedő vetés példázatában részletesen kifejtette (Mk 4,28). Elvetik a magot, a gazda gondozza a vetést, kapálja, öntözi, lefekszik és felkel, a vetés pedig növekszik. Magától sarjad az élet, a magban rejlő „titokzatos, mennyei energia és hatalom” egyszerre csak láthatóvá lesz: „magától”. A mag Isten igéje (Mk 4,14). Isten szavában ott rejlik a mennyei erő, a felülről való hatalom, az élet teljessége – akár a magban a csírázás. Ez az igében rejlő, abból kibontakozó hatalom az, amelyik teremt, újjáteremt, megvált, és amelyik mindezek mellett megerősít, vigasztal, bátorít, bölcsességet ajándékoz, utat mutat, kérdésekre bizonyosan válaszol, emberi problémákat valóságosan megold. Ez az igei, isteni hatalom közösséget, gyülekezetet, egyházat hoz létre és tart meg a világ végezetéig. Ilyen hatalmas az Isten igéje! 1Mózes 37  55. zsoltár (11) „…nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait…” (Mt 13,10–23) Minden az Úr jótetszésének hatalmas és kegyelmes kezében van: valakinek adatik, valakinek nem adatik az Isten országának titka (10–15). Mi nem vitatkozunk: vetjük a magot, tesszük a dolgunkat, szolgálunk, hirdetjük az evangéliumot, Isten pedig munkál jótetszése szerint. Jézus magyarázata szerint a mag az Isten országáról szóló Ige (19), amelynek vetése, azaz hirdetése közben nem az eredményre figyelünk, hanem a hatalmas Istenre. Éppen ezért minden emberre úgy tekintünk, mint potenciálisan jó földre (23). Itt a négy földtípus (18–23) nemcsak négy embertípust jelölhet, hanem akár egy adott ember életének, hitének különböző fejlődési szakaszait is. Mint magvetők, bizonyságtevő igehirdetők, minden emberre reménységgel tekintünk. Mi viszont csakis azzal a reménységgel hinthetjük az evangélium magvait, hogy az előbb-utóbb a jó földbe hullik majd, és gyümölcsöt terem (23). A gyümölcstermés: csoda! Nemcsak nézünk majd, hanem látunk is, nemcsak hallunk majd, hanem értünk is, és megtérve bűneinkből, a mennyei és gyógyító több elkezd munkálni az életünkben (10–15). Nekünk megadatott az Isten országának titka! (11) 1Mózes 38  43. zsoltár (24) „Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe.” (Mt 13,24–30) Az Isten országa ahhoz az emberhez hasonló, aki jó magot vetett a földjébe. Innen szemléljük az egész példázatot (24), ez nagyon fontos. Ehhez vegyük hozzá Jézus magyarázatát is! A jó magot ő maga, az Úr Jézus Krisztus veti el a világba, azaz a szántóföldbe, és ez a jó mag az Isten országának gyermekeit jelenti (13,37). Urunktól való minden vitathatatlan jó ebben a világban, és hitünk is, amellyel ezt a jót meg tudjuk ragadni, majd munkálni ebben a világban, hogy Isten országa növekedjék. Az egyedüli jót ajándékozó Úrra tekintő nézőpont fontos: mindig az Úrra nézve naponta elkérni tőle a mennyei jót, hittel megragadni és továbbadni azt. Ne a rossz eredete, itteni jelenléte, majdani sorsa izgasson bennünket, hanem keressük az Isten országát. Ez a szemlélet az egyetlen, amely reménységet, szeretetet ajándékoz nekünk. Az egyedül jót ajándékozó Úr nélkül azonban saját igazunk, „jóságunk” bűvöletében agresszív indulattal kezdünk tépdesni, csapkodni magunk között, hogy azonnal kiirtsuk a rosszat magunk közül. Ne tegyük! Ez Jézus válasza erre (29). Kísértett ez a konkolyt tépdeső indulat már az első gyülekezetekben is, és azóta is örök veszély közöttünk is, a világban is. Van gonosz, annak ellenséges munkája életveszélyes, tehát nem alhatunk (25). Az Úr azonban végérvényesen legyőzte a gonoszt, ő feltámadott a halálból. Szemem állandóan az Úrra néz (Zsolt 25,15). 1Mózes 39  61. zsoltár

VI. 11. CSÜTÖRTÖK

VI. 12. PÉNTEK

VI. 13. SZOMBAT

2020. június 7.

Reformátusok Lapja

| INTERJÚ |

bármelyik rendezvény esetén extra kockázat merül fel, akár még teljesen is lemondhatjuk a részvételt. Fizikailag, lelkileg máshogyan készülnek az idei fesztiválokra? Természetesen igen. Lelkileg a távolból is gyorsabban tudtunk cselekedni, kilenc lelkészünk és papunk van a szolgálók közt, akiket online áhítatok írására kértünk, és a lehetőségeink szerint utánuk mentünk, érdeklődtünk felőlük. A fizikai értelemben vett előkészületek még várnak ránk, de igyekszünk eleget tenni például annak, hogy higiénikus szállásokat találjunk az önkénteseinknek.

Lesz Közös Pont HEGEDŰS MÁRK

Az ökumenikus fesztiválmisszió önkénte seinek egy része ugyan visszalépett a koronavírus-járvány miatt, de a Közös Pont mindenképpen jelen lesz az idei csonka fesztiválszezonban is. Három zenei rendez vényen töltődhetnek fel a fiatalok a keresztyén sátorban. Németh Tamást, a Közös Pontot vezető „hatok” református lelkész tagját kérdeztük a részletekről.

A jelenlegi szabályozás szerint augusztus 15. után tartható ötszáz főnél nagyobb rendezvény, már készülnek a szervezők. Hogyan készül a Közös Pont? Négy fesztiválra terveztünk elmenni idén, az EFOTT és az Ördögkatlan augusztus 15. előtt lett volna. A SZIN és a Strand eredetileg is nyár végi rendezvény, viszont az EFOTT-ot elhalasztották augusztus végére, az Ördögkatlant pedig októberre. A kilencven önkéntesünk kétharmada vállalta, hogy a jelenlegi körülmények között is szeretne részt venni a munkában, egyharmaduk minden óvintézkedés ellenére mégsem tart velünk. Így végül az EFOTT-ot le kellett mondanunk. A másik három fesztiválon viszont – most úgy tűnik – az önkénteseink nagy részével ott tudunk lenni. Mit szólnak azokhoz, akik végül nem mernek önökkel tartani? Nem lepődtünk meg. Normális reakciónak tartjuk, hogy a járványveszély árnyékában van, aki visszalép. Sőt, talán senki nem lepődik meg, ha azt mondom, rizikó továbbra is van. Ha 6

Reformátusok Lapja 2020. június 7.

A koronavírus-járvány mindannyiunkat érintett, és más-más mértékben, de megterhelt. Készülnek az ilyen témájú beszélgetésekre? Igen. Legközelebb július végén tartunk képzést az önkénteseknek, ahol a vírus által okozott veszteségélmények és traumák lehetséges hatásának kezelésére fogjuk felkészíteni őket. Nyilvánvalóan mindenki megsínylette a bezártságot. Alapvetően a család, a közösségek, de a munka hiánya miatt is. Olyan fesztiválozókkal is találkozunk, akik önmaguk vagy hozzátartozóik betegsége miatt szorongani kezdtek, netalán halálközeli élményben volt részük. Komolyan kell vennünk ezeket a lehetőségeket, a saját traumáink feldolgozása miatt is. Ehhez mentálhigiénés szakembereket hívunk segítségül, akik úgy fognak nekünk előadást tartani, hogy közben a személyes érintettségeinket is feltárhatjuk majd. Önök, akik végül vállalják, hogy elmennek a fesztiválokra, miért teszik? Tudjuk, hogy nem veszélytelen, és van bennünk félelem. Baj is lenne, ha nem lenne! De egyrészt Jézus azt kérte, hogy „menjetek el”, ez még mindig érvényes. Másrészt merjük hinni, hogy a Szentlélek az, aki „az erő, a szeretet és a józanság” hangjával kéri, hogy minden rendelkezésünkre álló tudást vegyünk figyelembe, amikor folytatjuk. E szerint most szabad tervezni, szabad folytatni. Amíg van lehetőségünk teljesíteni azt, amire indíttatást kaptunk, kötelességünknek tekintjük, és örömmel tesszük.  MI AZ A KÖZÖS PONT? Az ökumenikus fesztiválmissziót a katolikus, evangélikus és református egyházak tartják fenn. Céljuk, hogy a könnyűzenei fesztiválokon a jelenlétmisszió eszközével mutassák meg a fiataloknak, hogy Jézus szereti őket. A fesztiválozó fiatalok betérhetnek a Közös Pont sátorba: rajzolhatnak, levelet írhatnak önmaguknak, amelyet egy év múlva postán megkapnak. Lelkigondozói beszélgetésre is lehetőségük van, kérdezhetnek a betérők az egyházról, Istenről.

| REFORMÁTUS SZEMMEL |

KOVÁCS ZSOLT LEVENTE

A Lélek által ragaszkodni A szerző vizsolyi lelkipásztor

Amikor városi gyülekezetekben éltünk vagy szolgáltam, időnként szóba kerültek a falusi gyülekezetek erős tradíciói. Ott szinte mindennek megvan a fél évezredes hagyománya: melyik ünnepre hogyan kell előkészülni, hogyan kell a családi otthont ünneplőbe öltöztetni, vagy éppen melyik ének elmaradhatatlan a prédikáció előtt. A hagyományok struktúrái erőt adtak a gyülekezetnek, de olykor túlszabályozták azt. Évtizedeken át prédikáltunk a tradíciók vadhajtásai ellen. Például hogy az üdvösséget nem lehet örökségként felmarkolni: az nem járandóság, és a hitbelileg kiüresedett hagyomány nem vezet a mennyországig. Vagyis Istenhez nem lehet a Lélek megelevenítő munkája, megtérés nélkül tartozni.

„Bizonyságtevő ereje van annak, ha munkánk, életmódunk, a felebarátaink iránti viszonyulásunk hitből fakad. Higgyük el, ha apostolaink és hitvalló eleink ilyen, hálából fakadó példát adtak elénk, nem lenne bölcs dolog felszámolnunk ezt a hagyományt.” A járványhelyzet bizony felborította a tradíciók mentén kialakított évszázados komfortzónákat – faluban és városban egyaránt. Közösségeink rendkívüli egészségvédelmi szabályokhoz alkalmazkodnak, és sok-sok felelősség terült szét mindannyiunk vállán, ami felülírta a tradíciókat is. Ez sok tekintetben elbizonytalaníthatja a gyülekezeti tagokat és a lelkipásztorokat is. Jó értelemben vett tradicionális gyülekezeti forgolódásunkat a pünkösdi Lélek megelevenítő és buzdító ereje igazíthatja helyre. Pál, amikor a Thesszalonikában élő gyülekezetnek ír, abban erősíti meg őket, mitől is lehetnek ők gyülekezetté (2Thessz 2,13–15). Úgy ír róluk, mint akiket „szeret az Úr”. Ez az isteni szeretet munkálta azt, hogy az „igazságba vetett hit” legyőzze és lenyűgözze szívüket, mindez gondolkodásukat és értékrendjüket is megújítsa, ezzel pedig elpecsételje őket az üdvösségre. Vagyis az Atya egyedül Jézus messiási-megváltó művén keresztül tekint rájuk úgy, mint üdvösséges szövetséges népére: az egyházra, élő kövek templomára. Pál szerint a ragaszkodni való „hagyomány” az a tárgyi hitismeret – „a mi evangéliumunk” –, ami alapján megismerték Istent. Ennek evangéli-

umi iránya a pogányból lett keresztyének számára pedig szentháromságosan zajlik: Jézus messiási személyén át, a Lélek megvilágosító vezetésén keresztül ismerhetik meg magát az élő és teremtő Atyát, gondviselő Istenünket. Vagyis ha páli-igei értelemben akarunk tradicionálisak lenni, akkor újult lelkesedéssel kell evangélizálnunk. Ismét figyelmünk középpontjába kell vonni az Úr Jézust, sőt ismét könyörögnünk kell Megváltónk személyes megismeréséért! Felmerülhet a kérdés: milyenek voltak ezek a thesszalonikai testvérek? Példamutató munkásságuk, gyülekezeti programjaik voltak? Biztosat nem tudhatunk, de valószínűleg nem, hisz passzivitásukért feddést is kaptak. Krisztus közeli vis�szajövetelét várva szemlélődő kegyességük szinte nyomorba döntötte őket, úgyhogy a tévelygést Pálnak kellett eloszlatnia: „tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki tétlenül és nem a szerint a hagyomány szerint él, amelyet tőlünk vettetek át (…), hiszen mi nem tétlenkedtünk közöttetek, nem éltünk senkinél ingyen kenyéren, hanem fáradsággal és vesződséggel dolgoztunk éjjel és nappal, nehogy valakit is megterheljünk közöttetek.” (2Thessz 3,6–8) Ez a „hagyomány” egyrészt a Pál leveleiből kiolvasható intenzív és érzékeny szívű, Krisztus-központú, kegyelemvezérelt lelkiség, valamint az önfenntartó gazdálkodás, amit szorgalmas sátorkészítői munkássága is példáz. Bizonyságtevő ereje van annak, ha munkánk, életmódunk, a felebarátaink iránti viszonyulásunk hitből fakad. Kicsoda képes erre? – kérdezhetnénk. Higgyük el, ha apostolaink és hitvalló eleink ilyen, hálából fakadó példát adtak elénk, nem lenne bölcs dolog felszámolnunk ezt a hagyományt. A Lélek által ragaszkodjunk az ébresztő igehirdetésekhez, azok hallgatásához, és az életünkért, közösségünkért felelősséget vállaló tevékeny munkálkodáshoz! 

2020. június 7.

Reformátusok Lapja

| AKTUÁLIS |

Mint ahogy levegőt veszünk

Trianon következményei száz év után is hatással vannak az életünkre. Meglátjuk bennük Isten munkáját is? Június 4-ére készülve magyarországi és határon túli reformátusokat kérdeztünk arról, hogyan élik meg a nemzeti összetartozást.

Varga Tünde A BUDAI GYÜLEKEZET BEOSZTOTT LELKIPÁSZTORA

Tízéves lehettem, amikor az Országház ég felé kibukó kis fiatornyainak csipkéit, a kupola betakaró monumentális oltalmát nézve valamit megéreztem abból, hogy mi, magyarok hatalmas dolgokra lehetünk képesek. Nekünk kívül rekedve fontosabb lett, hogy tudjuk, kik is vagyunk. Balassi, Blaha, Csontváry, Jókai, Klapka, Madách, Márai, Mikszáth, Tompa, Kaszás különösen is a mi szülötteink lettek határokon kívül rekedt szülőházukkal, de határokon átívelő elragadó lényükkel, kiapadhatatlan szavai(n)kkal, életérzései(n)kkel, történetei(n)kkel is. Amikor kiskamaszként Magyarországra kerültem gimnáziumba, otthon a furcsa magyar, itt pedig „szlovák” lettem. Ebben az örök kettős létben kellett megtalálnom identitásom szilárd alapjait. Nem értettem ezt az idegenkedő, más érzést, amely szétszakítottságunkból fakad. Aztán megtapasztalhattam azt is, hogy a táncházban a magyar táncokat ropva mindenki eggyé válik. Együtt lélegzünk, együtt reptetjük lépteink körben vagy párban népzenénk vérünket mozgató dallamkincsére. Lelkészként a befogadottságban, a szolgálatban is elmosódtak, feloldódtak az addig fájdalmas határok. Mások vagyunk, de egyek is, hisz lelkünket nem lehet gúzsba kötni. Mindig nagy szeretettel találkozom ízes, „határon kívüli” cinkos testvérségünkkel, és ilyenkor nincs szívzörej többé. Amint egymást gazdagítjuk, csak öröm és hála van. A békét diktálni nem lehet, de lehet engedni, hogy ne győzzön le minket békétlenségünk, lehet észrevenni, hogy mennyi mindent adhatunk egymásnak, mivel ajándékoztak meg bennünket, és ez végenincs történet. 8

Reformátusok Lapja 2020. június 7.

| AKTUÁLIS |

Nagy Ákos Róbert GÖMÖRI ESPERES

A trianoni döntés nehéz próba elé állította nemzetünket, annak minden tagját. Határokat állítottak közénk, szétszakítva családokat, közösségeket, régiókat. Ifjúkoromtól értékként, Istentől kapott ajándékként tekintek nemzeti örökségünkre, és mint anyaországi születésű, tisztelettel gondolok azokra, akik szorongatásuk közepette mindennapos harcot vállalva őrizték és őrzik ma is Istentől kapott örökségüket az elszakított részeken. Ezért tudatos döntés volt, hogy felvidéki hitvesemmel – a nagyobb kihívást választva – a gömöri szórványvidéken kezdtük meg és végezzük ma is a szolgálatunkat. Az elmúlt húsz év alatt azt tapasztaltam: nem igaz, hogy a határon túl „jobb“ vagy „nagyobb“ magyarok élnek. Az viszont igaz, hogy mivel mindennap meg kell küzdeniük nemzeti örökségünk megtartásáért, ezért arra sokkal nagyobb értékként tekintenek. Gyülekezeteink, templomaink az egyházi szolgálat mellett a magyar nyelv és kultúra végvárai is. A Magyar Református Egyház tagjaiként biztat, erősít bennünket az egységre, az összetartozásra törekvés megtapasztalása. Hiszem, hogy anyanyelvünk, kultúránk olyan Istentől kapott ajándék, amelynek megtartásáért, továbbadásáért felelősek vagyunk Isten és nemzettársaink előtt is. A mai napig súlyos és fájdalmas következménye van a trianoni diktátumnak, de hálásak lehetünk Istennek, aki megtartott bennünket, és aki megadja a lehetőséget arra, hogy Krisztusra tekintve, Szentlelke vezetésével munkálkodjunk közös jövőnk előmozdításán.

Nagy-Méhész Tünde ÜZLETI KAPCSOLATTARTÓ, AZ ÚJPEST-BELSŐVÁROSI GYÜLEKEZET TAGJA

Erdélyi magyarként élni elég különleges, mindazonáltal nehéz feladat – erre igazán csak nemrég jöttem rá. Immár budapesti lakosként volt olyan tapasztalatom, amikor azt éreztem, az anyaországban „nem vagyok elég magyar”, míg szülőhazámban értelemszerűen sosem lehetek elég román. Ekkor tettem fel a kérdést magamnak: akkor mégis mi vagyok? Erdélyi magyar, ennek minden negatív és leginkább pozitív vonatkozásával – hiszen teljes természetességgel tudom kimondani, hogy hazamegyek a szüleimhez, míg amikor visszaindulok, vár a budapesti otthonom és életem. Az, hogy a két ország között létezik fizikai határ, nem változtat ezen a szemléleten. Mindig különleges alkalom számomra, amikor lehetőségem van anyaországi és határon túli magyarokkal együtt szurkolni, énekelni vagy ünnepelni. Más nemzet példáját ugyan nem ismerem, de azt gondolom, Kárpát-medencei magyarként létezni és ennek a közösségnek a tagja lenni összetett dolog. Épp azok a nehézségek és akadályok, amelyekkel szembesülünk, kovácsolnak minket össze. Ebből a szempontból a határon túli területeken Isten munkája talán az egyházközségek működésében mutatkozik meg leginkább – hiszen azok a hitélet mellett a nemzeti hovatartozás erősítésében is szerepet játszanak. 2020. június 7.

Reformátusok Lapja

| AKTUÁLIS |

Nyakas Gergő TEOLÓGUS, KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR-ÖSZTÖNDÍJAS AUSZTRÁLIÁBAN

Debreceni refis koromban kerültem kapcsolatba a Rákóczi Szövetséggel, sokat utaztam Erdélybe, a Felvidékre és Kárpátaljára. Sok érzés, íz, dallam, emlék köti össze életemet a külhoni magyarsággal. Pataki egyetemistaéveim alatt több évfolyamtársam is volt az elszakított területekről. Láttam azt, hogy milyen sok fáradsággal és áldozattal jár, hogy az anyaországban tanulhassanak. Idén Adelaide-ben olyan idős magyarok eskütételén lehettem tanú, akiknek a szülei Trianon következtében veszítették el magyar állampolgárságukat. Megható volt látni a könnyes szemek mögött az örömöt: valóra vált kint élő testvéreink szívügye. Minden anyaországinak ajánlom, hogy utazzon ki a diaszpórába, vagy a Kárpát-medencében látogassa meg honfitársait, és megdobban a szíve a hazáért, a nemzetért, azokért, akik ugyancsak imádságként éneklik a Himnuszt, távol a hazától. Hiszem azt, hogy a mindenható Isten a nehézségek ellenére sem hagyott el minket. Ő maga a szeretet, az igazság és az élet, ezért nem szabad, hogy a gyűlölet és a harag uraljon bennünket ebben az igen súlyos témában. Isten nem hagyja el népét, mindazokat, akik igaz szívből, Krisztus által hozzá fordulnak. Megtartja övéit úgy, ahogyan neki kedves. Hiszem azt, hogy ezekben a Trianon adta nehéz esztendőkben is sokan kovász tudtak maradni a Kárpát-medencében, bármilyen nemzetiségű közegben. Úgy éljük meg hitünket, hogy bárhol éljünk is a nagyvilágban, áldásként használjon környezetünk számára az élő Isten.

Kiss Bianka A BUDAPESTI BENKŐ ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM VÉGZŐS TANULÓJA

Mindaddig nem találkoztam a versailles-i békék hatásaival, amíg meg nem ismertem a páromat, aki a Székelyföldön született. Általa tudtam meg, milyen, amikor a családok – csakúgy, mint jelenleg mi is a járvány miatt – szét vannak választva, és az év nagy részében csak online „találkozhatnak”. Azt, hogy milyen kisebbségként és olykor elnyomottként, megvetettként élni az egykori magyar földön, és ez mekkora fájdalommal, lelki békétlenséggel jár. Csodálatos dolgokat tapasztaltam és láttam. Idegenként érkeztem hozzájuk, mégis szinte azonnal otthon éreztem magam közöttük. Kitörő örömmel és vendégszeretettel fogadtak, és megfigyelhettem, mennyire jellemzi a külhoniakat az összetartás és a kölcsönös szeretet. Kisebbségként élve sokkal jobban megbecsülik kapcsolataikat, és általában ahol tudják, segítik egymást. Az iskolában, ahol tizenhárom évig tanultam, nagy szerepet játszott a nemzeti öntudat és a nemzeti összetartozás. Rengeteg diák és tanár származott az elcsatolt területekről, az alsós osztályfőnököm is sokat mesélt nekünk az első világháború után bekövetkezett eseményekről, valamint Erdélyről. Ő indított el engem a hit útján, a mai napig példaképként tekintek rá. Hálás vagyok nekik, mert mindazt az értéket, amit tőlük kaptam, átadhatom azoknak, akik nem értik, hogyan élhetnek magyar közösségek Magyarországon kívül. Ráadásul Isten hatalmas feladatot bízott ránk, amelyet felfoghatunk lehetőségként is: az „ellenség” szeretetét gyakorolhatjuk ebben a helyzetben. 10 Reformátusok Lapja

2020. június 7.

| AKTUÁLIS |

Soós Zsolt A TISZAÚJFALUI ÉS TISZAÁSVÁNYI GYÜLEKEZET LELKIPÁSZTORA

Én már egészen másként élem meg az elszakítottság mindennapi valóságát, hiszen mint magától értetődő valóságban éltem első emlékeimtől fogva. Nem azt mondom, hogy könnyű a nemzedékem helyzete – az utóbbi éveket nézve sajnos ez nem lenne igaz –, de sokkal könnyebb, mint azoknak, akik nem beleszülettek ebbe, hanem belekényszerítették őket. Nekem bizonyos értelemben már fel sem tűnik, hogy ukránul írják le a nevem, vagy hogy a legtöbb esetben a legalapvetőbb dolgokban is ukránul kell megértetnem magam. Sok idősebb szolgatársam szívében azonban olyan tövis ez, amely minden alkalommal lelki fájdalommal és keserűséggel jár. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom Trianon legfontosabb hatását az életemre, azt mondanám: általa még jobban értékelem és becsülöm azt, hogy magyar lehetek ott, ahová Isten helyezett. Az emberek többségénél nem választható el a mindennapok valóságától a nemzeti identitástudat és összetartozás. Ott van minden egyéni és közösségi imádságban, igehirdetésben és -hallgatásban, az apró találkozásokban és a legnagyobb ünnepeinkben. Épp annyira a hétköznapok természetes része, mint az, hogy levegőt veszünk. Isten ott van minden egyes magyar szó mögött, amit én Trianon után száz évvel leírok és önök elolvasnak. Az, hogy ennyi idő elteltével én Kárpátaljáról magyarul, magyarként bizonyságot tehetek nap mint nap az élő Istenről, a szó legteljesebb értelmében csoda, és Isten gondviselésének megcáfolhatatlan bizonyítéka.

Telepóczki Márta ÚJSÁGÍRÓ, HITTANOKTATÓ, PESTSZENTIMREI GYÜLEKEZETI TAG

Miközben a közelmúltban Ablonczy Balázs Trianon-legendák című könyvét olvastam, az jutott eszembe, mennyi mindent nem tudunk még erről a történelmi eseményről. Eszembe jutottak középiskolás éveim, amelyek éppen a rendszerváltás időszakára estek: 1988-ban kezdtem, majd 1992-ben végeztem. Trianont már nem merték úgy, ahogy eddig, és még nem merték úgy, ahogy eddig nem tanítani. Én a szüleimtől sokat tudtam róla. Felmenőim között megtalálhatók „Trianon kárvallottjai”: lelkész dédapám és családja sorsát e döntés magyarságuk miatt megpecsételte. Nemcsak szüleimmel jártuk be tudatosan a határon túl jó néhány olyan területet, amely teljes magyarságunk része volt egykor, hanem általános iskolai történelemtanárom is vitt bennünket olyan külhoni területekre, ahol hallottunk magyar szót, ráléphettünk történelmünk jeles nyomaira. „Jól megértsd: nemzet és sokaság egymástól különböznek. Amaz együvé állott egész, ez több egyesek most ilyen, majd olyan számban és alakban történt összecsoportozása. Amannak van állandó pályaköre, melyen vele összeköttetésben levő nemzetek sorában lassabban vagy gyorsabban, de bizonyos egyetemi rendszerrel mozog; emennek kimért útai nincsenek…” – írja Kölcsey Ferenc a Parainesisben. Hogy ez az együvé állott egész megmaradjon, mindenekelőtt közösen kell Isten segítségét hívnunk, az ő jóságát kell hálával áldanunk, és az ő irgalmát kell győzedelmesen átélnünk. Legyen így ez most is!  BÁLINT ESZTER – FEKE GYÖRGY 2020. június 7.

Reformátusok Lapja 11

| INTERJÚ |

Létkérdés, hogy átadjuk az üzenetet FARKAS ZSUZSANNA

A cél megmutatni a biztos pontokat, reményt adni a fiataloknak és közelebb vezetni őket Istenhez – akkor is, ha ez a munka sokszor láthatatlan. Édes Gáborral, a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinati Ifjúsági Irodájának vezetőjével a fiatalságról, a közöttük végzett szolgálatról és az alázatról beszélgettünk.

Fél éve vezeti a Zsinati Ifjúsági Irodát, emellett a budapest-fasori gyülekezet egyik lelkipásztora. Miért választotta szolgálati területének az ifjúsági munkát? Mindig is erre a szolgálatra vágytam, már kamaszként is felnéztem azokra, akik engem vezettek az ifiben, és olyanná akartam válni, mint ők. Nekem ez adott olyan perspektívát, amelyben célt és értelmet láttam. A mai napig úgy érzem, nincs annál jobb dolog, mint a másik ember életére már fiatalon pozitív hatással lenni. A fiatal felnőttként látott távlatokat igazolta az azóta megszerzett tapasztalat? Igen, hálás vagyok, hogy rengeteg ember visszajelzi, mennyire fontos neki, hogy élete egy pontján mellette voltam, mennyire sokat segített egy-egy beszélgetés. Emellett az is jó, hogy látják az életünket a feleségemmel, ez az összhang tesz hitelessé. Az Ifjúsági Iroda legutóbbi vezetőképzőjén is elhangzott, hogy minden egyes alkalomra, amelyre készülünk, úgy kell gondolnunk, hogy amit ott elmondunk, valakinek az egész életre meghatározó lehet. Az előadóhoz, aki erről beszélt, húsz év után is visszajárnak egykori ifisei, és elmondják, melyik mondata változtatta meg az életüket. Ez a lelkület a tevékenységünk alapja. Amikor az ifjúsági munkában fiatal lelkészekkel találkozunk, egyértelmű a helyzet – de van korhatára ennek a szolgálatnak? Határozott álláspontom, hogy nincsen. Sokáig azt gondoltam, hogy van, de aztán láttam olyan idős, ifjúsági munkát végző lelkészeket, akik még mindig lenyűgöző, fiatalos dinamizmussal vannak jelen ebben a szolgálatban. Képesek szeretetteljes rugalmassággal kezelni a fiatalokat, és megtanítani őket is szeretni. Komoly példa nekem is, amikor ezt látom, de egy ifisnek is fontos, hogy ilyen vezetőket lásson maga körül. Ezért egyre inkább célként tekintek arra, hogy az alkalmas lelkészeket és ifjúsági vezetőket sokáig ebben a szolgálatban tarthassuk, mert szükség van a jó példákra. Sajnálom, hogy elterjedt az a gondolat, amely szerint akinek már gyermeke van, „kinőtt” ebből a szolgálatból, és már nem tartja magát alkalmasnak – miközben magamon is úgy látom, hogy onnantól kezd még inkább alkalmassá válni az ember. 12 Reformátusok Lapja

2020. június 7.

| INTERJÚ |

2020. június 7.

Reformátusok Lapja 13

| INTERJÚ |

Milyennek látja a Kárpát-medencei ifjúsági munka helyzetét? Fantasztikus az, amit a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek véghez visznek. Azt tapasztalom, hogy mindenki, aki ifjúsági munkát végez, valóban fontosnak tartja az ifjúság jövőjét. A Kárpát-medencei Református Ifjúsági Egyeztető Fórumon (Gekib) is azt látom, hogy a résztvevők igazi elhívással érkeznek ebbe a közösségbe, és érzelmileg is kötődnek azokhoz, akik között szolgálnak. Kincs olyan emberek között lenni, akik így éreznek – ebben rengeteg lehetőséget látok. Huszár Pál főgondnok úr mondta a legutóbbi fórumon, hogy a fiatalokra nézve látja az egyház jövőjét, ugyanakkor meg is kell erősíteni őket abban, hogy helyük van az egyházban. Ugyanígy kell erősítenünk egymást is, hogy a Kárpát-medence ifjúsága újra meg újra önmagára találjon református fiatalságként is. Fontos megtalálnunk reformátusságunk értékeit, és ezek mentén végezni az ifjúsági munkát is – ennek alapját abban látom, hogy visszatalálunk oda, ahol mindent Isten dicsőségére végzünk. Isten mindennél és mindenkinél nagyobb, ő az első – és amikor Isten az első, akkor a keretek között is szabadok vagyunk, bezárva is szabadok vagyunk, a nehéz időkben is szabadok vagyunk. Ezt kell megmutatnunk a fiataloknak. Az eddigi évek tapasztalatai alapján mi érdekli a kamaszokat és a fiatal felnőtteket? Úgy látom, nagy szükségük van biztos pontra. Úgy érzem, hogy olyan állapotban vannak, mint akik zuhanás közben kapaszkodót keresnek, valamit, ami megtartja őket. Nekünk azt kell továbbadnunk, hogy van, akibe belekapaszkodhatnak. Vannak, akik már most, fiatalon azt mondják, hogy nem szeretnének gyermeket vállalni, mert ilyen világban nincs értelme. Ők úgy látják a jövőt, hogy az csak zuhanás a semmibe – ezt nem szabad félvállról vennünk. A saját létünkkel az élet Istenére kell mutatnunk, és elmondani nekik, hogy ez az élet több, mint amit gondolnak róla. Ezért fontos, hogy Isten igéjéről az ő nyelvükön beszéljünk, nekik címezve mutassuk meg és közöljük az üzenetet, mert létkérdés, hogy mindez eljusson hozzájuk. Segítségért kiáltanak, és nekünk oda kell figyelnünk rájuk. A Zsinati Ifjúsági Iroda hogyan tud kapocsként jelen lenni az ifjúság és a vezetők között? Az iroda elsősorban nem terhelni szeretné az ifjúsági munkásokat, hanem segítséget szeretne nyújtani mindazoknak, akik a fiatalokkal foglalkoznak. A háttérmunkát látom a legkomolyabb feladatunknak: az a célunk, hogy segítsük a folyamatokat. Katalizátorként gondolunk magunkra, „löketet” szeretnénk adni a jó ötleteknek, hogy összeköthessük az ifjúsági szolgálat szereplőit, és támogassuk őket, megmutassuk, hogy nincsenek egyedül. A már említett Gekib-ülésen hangzott el az is, hogy a saját területén mindenki kiváló végvári vitéz, de ezeknek a váraknak kommunikálniuk is kell egymással, hogy lássák, milyen erőforrásokat tudnak mozgatni. Ahhoz, hogy mi magunk is megerősödhessünk, szükségünk van egymásra. 14 Reformátusok Lapja

2020. június 7.

Milyen lehetőségeket rejtett ez a különleges, otthon töltött tavasz a fiatalság számára? Azt gondolom, sokaknak módot adott arra, hogy a tanulmányaikat stresszmentesen tudják elvégezni. Az elején talán nehéz volt kiigazodni a tanárok különböző feladatkiosztásain, de szerintem az oktatóknak nagyobb kihívás volt ez az időszak. A fiataloknak azonban összességében talán lehetőségük volt picit szusszanni. Emellett én magam is azt próbáltam közvetíteni, mennyire nagy lehetőség rejlik abban, hogy van időnk magunkra és az Istennel való kapcsolatunkra – mindenki megspórolt legalább napi fél órát, amelyet bármire felhasználhatott. Hogy ki hogyan élt ezzel, nem látom, de remélem, sokak meglátták az esélyt arra, hogy rendbe tegyék a lelki életük rejtett zugait. Én magam is azt tapasztaltam, sokat formált és rendezett rajtam és bennem Isten, amiért hihetetlenül hálás vagyok. Végül, de nem utolsósorban ez az időszak alkalmat adott arra is, hogy a családi és egyéb kapcsolatokat is felértékeljük. Sokaktól hallottam, hogy nem is gondolták, mennyire fontos nekik a személyes találkozás, a kapcsolat. Hallottam családokról, akik újra egymásra találtak, és ez nagyon jó. Persze voltak olyanok is, akiknek nem volt esélye az iskolába menekülni apa-anyatesó elől – nekik most a konfliktus kezelésére nyílt alkalmuk. Az biztos, hogy mindannyiunk mögött izgalmas időszak van. Isten felrázta a nyugodt kis életünket. Ezek a krízisek jót tesznek nekünk – ha az Istennel éljük meg őket. Az elmúlt két és fél hónap a kisebb falvakban folyó ifjúsági munkát érintette a legkeményebben. Mi lehet a motiváció ezeken a távoli, kis létszámú településeken? Minden tiszteletem azoké, akik ilyen helyeken végzik szolgálatukat. Ebben a kérdésben Dobos Károly, a Budapest-Fasori Református Egyházközség egykori ifjúsági beosztott lelkipásztora a példa előttem, akinek köszönhetően hatalmas ifjúsági élet folyt a gyülekezetben, sokan vettek részt az alkalmakon. Végül a kommunista államhatalom a szórványba száműzte, de őt Isten ezzel biztatta: „…a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután…” (Mt 25,21) Gyakran ma is azt gondoljuk, hogy az a „sok”, ami láthatóan sok, de Isten mérhetetlenül nagyra értékeli azokat, akik a kevésen is szolgálnak. Én magam is olyan felvidéki faluból jövök, ahol az ificsoport addig volt adott, ameddig egyetemisták nem lettünk. Ilyenkor nehéz szembenézni a lelkészeknek azzal, hogy a fiatalok valószínűleg nem térnek vissza. Azt a gondolatot erősíteném, hogy a gyermekeinket sem magunknak neveljük, nem várjuk el tőlük, hogy velünk éljék le az egész életet – ez pedig így van az ifjúsági munkában is. Minden gyülekezetvezetőnek és ifjúsági munkásnak tudatosítania kell, hogy akiket most ismerünk és tanítunk, azokat arra neveljük, hogy ha Isten továbbviszi őket, akkor máshol erősítsék egyházunkat. Mi pedig dicsőítjük az Urat, hogy így is munkatársai lehettünk egyháza építésében.  FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ

| CSENDES PERCEK |

KARSAY ESZTER

Húsz év után készül két testvér találkozni: Jákób, aki kicsalta az elsőszülöttségi jogot ikertestvérétől, és Ézsau, aki ezért halálos haragjában bosszút fogadott, és ezért a csalónak menekülnie kellett. Így váltak el egymástól az egyébként is mindig acsarkodó fiúk, akiket pártoskodó dédelgetésükkel a szülők sem segítettek a békés megegyezésben. Egyszer azonban szembesülniük kell a rendezetlen múlttal, a fenyegető kapcsolattal, mert az ott él minden tettük mélyén, és torzítja jellemüket, világlátásukat, kapcsolataikat is. Jákób szervezkedik a hazafelé vezető úton, mert fél. Előre elkészíti és követeivel küldi, tolja maga előtt gazdag ajándékait, sokat, hogy lekenyerezze, megnyerje Ézsaut. A félelem és szorongás érthető: a testvére négyszáz emberével várja, talán gyanakszik, fél ő is a találkozástól. Ki tudja, mi lesz? Jákób egy vándorbottal kelt át a Jordánon. Most, húsz évvel később megszámlálhatatlan a gazdagsága, mégis boldogtalan, békétlen, mert az áldás, az ígéret, amelyet kicsalt, kikövetelt – amelyből már többször kapott útja alatt – még mindig nem igazán az övé. Isten áldása kell, semmi más nem elég! Eljutott a révig, de még nem ért révbe. Küzdenie kell a jövőért, az igazi áldásért a Valakivel, még ha belesántul is (1Móz 32,25–30). Istennel küzd, és igazi önmagáért is. Isten győz, és Jákób is legyőzi önmagát, riasztó régi énjét, hogy végképpen megszabaduljon tőle. Nem olcsó harc ez: Isten megérinti őt, és megérintődve megy tovább. Szép szójáték a héber szövegben, amelyet a magyar fordítás is visszaad (31). Ötször olvassuk az arc (héberül pen, Penuél) szót: Isten arca, színe elé ment Jákób, küzdött, és csak ezután mert Ézsau arca, színe elé kerülni. Testvérének már ezt vallja meg: „Mert amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kedvesen fogadtál.” (33,10) Akkor most már szent a béke? Minden rendben? A béke szent, de Jákób nem kockáztatja a további együttlétet. Elválnak útjaik. Ézsau hívja őt és családját, hogy menjenek együtt, Jákób azonban udvariasan kitérő választ ad, és máshová indul. Megint hazudik, vagy ez most bölcs, reális döntés, hogy többé ne kelljen vitázni? Nem tudnak együtt élni, okosabb, ha ezt belátják, és nem erőltetik. Lehetnek ilyen élethelyzetek, amikor éppen a békesség kedvéért kell elválnunk egymástól. A kulcskérdés az, hogy békével tesszük-e. Küzdenünk kell, hogy feladjuk harci állásainkat, csaló magunkat, és engedjük, hogy Isten győzzön bennünk! Így is lehet találkozni és elválni. Néha húsz év is kell hozzá. 

IMÁDKOZZUNK!

Sokszor érezzük a határainkat, Uram, mert emberek vagyunk. Bár szeretnénk, ha sosem fáradnánk el a szolgálatban, sosem venne erőt rajtunk a csüggedés, sajnos ez nem így van. És ilyenkor jön egy-egy híradás azokról a testvérekről, akik életüket kockáztatva indulnak újra és újra a templomokba a világ számos pontján. Azokról, akik az apostoli időkből ismert elszántsággal, még az életüket sem tartva elég drágának járnak a te utadon. Hol van a mi küzdelmünk az övékhez képest? Hol vannak a mi áldozataink az övékhez képest? Urunk, rázz fel minket az olcsó csüggedésekből, hogy soha ne rendüljön meg hitünk abban, hogy nem hiábavaló a mi fáradozásunk a te ügyedért! És sokat szenvedő testvéreink példája munkálja bennünk a cselekvést itt, ahol nem is olyan nagy áldozat keresztyénnek lenni! Ámen.  HAJDÚ SZABOLCS KOPPÁNY A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ

Jézus az igazi gyógyító Máté evangéliuma 12. részében Jézusnak több gyógyításáról olvashatunk. Előtte tanításairól számol be az evangélista, többek közt a hegyi beszédről. Jézus azonban sokkal több mint nagy tanító, szavait isteni erejének megmutatása pecsételi meg. A körülmények nem voltak igazán jók a gyógyításra. Az ellenségei eleve provokálni akarták, hogy szombaton gyógyítson, hogy majd azzal vádolhassák, nem tartja meg a törvényt. A farizeusok egyenesen azzal gyanúsítják, hogy ördögi erőkkel játszik össze. Igazi orvoshoz illően Jézus nem törődik az akadályokkal, csak azt nézi, hogy beteg ember áll előtte, akinek segítségre van szüksége. Betegségét pontosan nem tudjuk, talán vele született kór vagy az akkor gyakori lepra miatt sorvadt le a keze, mindenesetre a gyógyulása látványos volt. A beteg kéz olyan lett, mint az egészséges. Manapság sokan vannak, akik valamilyen rekordot akarnak elérni, saját maguknak készített hajóval vagy szekérrel indulnak útnak, ha valami útközben elromlik, meg tudják javítani. Hasonlókképpen a mi mennyei Atyánk a teremtőnk, ismeri testünket már megszületésünk előtt, számon tart minden életet, azt is tudja, mi az, ami sérülékeny. Ahogy a világ kezdetén szavára – „legyen” – jött létre minden, Jézus szavának ma is teremtő, gyógyító ereje van. Az evangélista az akkori emberek nyelvezetével így írta le az első gyógyítást: „Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Ő kinyújtotta, és az újra olyan egészséges lett, mint a másik.” (Mt 12,13) Ma az egész világot próbára tevő vírusjárvány ráirányítja figyelmünket, hogy milyen sérülékenyek vagyunk. Ne felejtsük el, hogy a mi mennyei atyánk a karanténban is számon tart minket! Bátran mondhatjuk ma is: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!”  GYŐRI ISTVÁN

2020. június 7.

Reformátusok Lapja 15

| EGYHÁZI ÉLET |

Kötény és közösség Több mint két évtizede nem használhatták templomukat a tetétleni reformátusok: az épület életveszélyes volt. Kilátástalannak tűnt, hogy önerőből valaha is megújulhat a lelki hajlék. Végül állami támogatásból renoválták, így a hajdúvidéki gyülekezet ismét templomban tarthatja az istentiszteleteket. A közösség lelkipásztorai és gondnoka szerint a felújítás lelki megújulást is hozott. Szinte ragyog a tetétleni templom, ahogy visszaverődnek tiszta, fehér falairól a nap sugarai. Ismét méltó módon mutat az ég felé a lelki hajlék magasba nyújtózkodó tornya. Egyszerre érkezünk a parókiára Szabó Sándorné gondnokkal, akinek öröm csillog a szemében, ahogy feltekint az Úr házára. – Amikor felnézek a templomra, mindig megkérdezem Istent, hogy ez csakugyan igaz? Megérdemeltük vajon mi ezt? – mondja Ilonka néni, aki hálás, hogy megérhette az épület felújítását. Sokan a gyülekezetből ezt már nem tapasztalhatták meg.

GONDNOKBÓL NAGYMAMA Ilonka néni több mint tizenhat éve szolgál gondnokként a közösségben. – 1953-ban konfirmáltam, akkor még kétezer-háromszáz lelket számlált a falu. Abban az időben sokan jártunk templomba. Ez akkor természetes volt – idézi fel. Most már csak ezernégyszázan laknak a településen, ez a csökkenés 16 Reformátusok Lapja

2020. június 7.

megmutatkozik a templomba járók számán is. A régi időkre emlékezve 2013-ban Ilonka néni megszervezte a hatvanéves konfirmációi találkozójukat. – Szép, lélekemelő alkalom volt – mondja a gondnok, aki a gyülekezetre családi közösségként tekint. Mindig kiáll értük és a lelkipásztorokért. A lelkészcsalád is nagymamaként tekint Ilonka nénire, akinek az életén meglátszik a hit és az isteni gondviselés. Mészáros Barnáné Nagy Julianna lelkipásztor rámutat: az Ilonka nénihez hasonló idős emberek még gyermekkorukban elindultak a hit útján. Ők még reggelente, iskola előtt templomba jártak. – Isten áldása ott volt az életükön. Tudták, hogy mindennek megvan a maga rendje, ismerték a helyes értékrendet. Lehet, hogy nem haladtak olyan tempóban, mint ahogyan most mi tesszük, de mindent elvégeztek. Hálát adtak az Istennek is a rendelt időben. Ennek a maradványait őrzik még az idős emberek – hangsúlyozza a lelkész.

| EGYHÁZI ÉLET |

„Nekünk ez nagy lépés: nemcsak a templom, hanem a lelkek is megújulnak. Bízunk benne, hogy a gyülekezet is új lendületet kaphat: »Az Úrtól lett ez, csodálatos a mi szemünkben.«” (Zsolt 118,23)

IGAZI SZERETETKÖZÖSSÉG Mészáros Barnáné Nagy Julianna és férje, Mészáros Barna 2007. május 9-én érkezett a tetétleni gyülekezetbe. – A férjem születésnapján költöztünk ide. Soha nem felejtem el, mekkora tortával vártak minket, félasztalnyi volt – emlékezik vissza Mészáros Barnáné. 2012-ig Mészáros Barna volt a gyülekezet lelkipásztora. Félállásban már addig is börtönlelkész volt a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, de akkor felajánlották neki a teljes állást. A gyülekezet a feleségét, Mészáros Barnánét választotta meg új lelkésznek. – Négy gyermekünk van, nekünk ez a szűk, a gyülekezet pedig a nagy családunk. Ilonka nénivel, akire nagymamaként tekintünk, igazán jó szeretetközösségben vagyunk – fogalmaz a házaspár.

TIZENKÉT ÉV UTÁN ÚJRA A TEMPLOMBAN Mészáros Barnáné szerint a tetétleni volt az egyházmegye legrosszabb állapotban lévő temploma. – Tizenkét éve semmilyen alkalmat sem tudtunk itt megtartani, mert életveszélyes volt. Helyi szinten néhány százezer forintnál nem tudtunk többet gyűjteni, és sokáig semmilyen támogatást nem kap-

tunk a felújításra. Itt sok az idős, akik a magukéból ideadnak mindent, a „kötényükből tartják el” az egyházközséget, de sajnos már kevesen vannak, és a gyermekeik nem így gondolkodnak – számol be a lehetőségekről a lelkésznő. Hozzáteszi: tizenkét éve nem volt helyben esküvő a gyülekezetükben. Amióta megszépült a templom, már bejelentkezett az első pár. – Nekünk ez nagy lépés: nemcsak a templom, hanem a lelkek is megújulnak. Bízunk benne, hogy a gyülekezet is új lendületet kaphat: „Az Úrtól lett ez, csodálatos a mi szemünkben.” (Zsolt 118,23) Ez az ige munkál bennünk a renoválás kapcsán – mondja Mészáros Barnáné. Férjével együtt mindketten csodaként élik meg a munkálatokat. – Az, hogy évtizedekig használhatatlan volt, lelkiekben is rányomta a bélyegét sok dologra. Most rövid időn belül többször is létszámbeli csúcsot döntöttünk. Úgy tűnik, jó irányba haladunk – vélekedik Mészáros Barna, aki munkája mellett a háttérből segíti feleségét a tetétleni szolgálatban, elsősorban a pályázatok intézésével. A templom két pályázat segítségével, összesen több mint százhétmillió forintból újulhatott meg. A következő, ugyancsak pályázati forrásból megvalósuló beruházás a parókiát érinti, erre ötvenmilliót nyertek el. 2020. június 7.

Reformátusok Lapja 17

| EGYHÁZI ÉLET |

„Négy gyermekünk van, nekünk ez a szűk, a gyülekezet pedig a nagy családunk.” (Mészáros Barnáné Nagy Julianna)

AZ ISTENI KEGYELEM MEGMUTATKOZÁSA A tetétleni gyülekezet választói névjegyzékében kétszázan szerepelnek, a közösség aktív magját ennek a tíz százaléka alkotja. Sok idős, ám tevékeny tagja van az egyházközségnek. – Gyakran korukat meghazudtolóan néznek ki. Az Úr hosszú élettel áldotta meg mindazokat, akik eddig Isten szeretetében megpihentek, elmentek. Magas kort érhettek meg, amely az Isten szeretetének megnyilvánulása: „Hosszú élettel elégítem meg, és megmutatom neki szabadításomat” (Zsolt 91,16) – állítja Mészáros Barnáné Nagy Julianna. A lelkésznő ugyanakkor a gyülekezet jövőképét látja az egyik legnehezebb kérdésnek: nincs kire építeni. – Nem csak a mi egyházközségünkben, hanem országosan is ez az egyik legnagyobb gond. Itt nagyon sok roma család él. Velük sokat lehetne foglalkozni, de ez olyan missziói terület, amelyhez nekem nincs meg a megfelelő szaktudásom – vázolja a helyzetet a lelkipásztor. Az alacsony létszám ellenére ugyanakkor igyekeznek rétegalkalmakon is megszólítani az embereket. Tartanak gyermek-istentiszteletet, bibliaórát, presbiteri imaórát, és baba-mama körrel is próbálkoztak. Mészáros Barnáné Nagy Julianna nyolc osztályban tart a településen hittanórát. A gyerekek szeretik ezeket az alkalmakat, a tanulók mintegy nyolcvan százaléka hit- és erkölcstanra jár. A körülmények azonban összetettek. – Tetétlenen már csak nyolc osztály működik, kevés az iskoláskorú gyermek. Közülük is sokakat átvisznek más településekre, az itt maradtak pedig sokszor rossz magaviseletűek 18 Reformátusok Lapja

2020. június 7.

„Az, hogy a templom évtizedekig használhatatlan volt, lelkiekben is rányomta a bélyegét sok dologra. Most rövid időn belül többször is létszámbeli csúcsot döntöttünk. Úgy tűnik, jó irányba haladunk.” (Mészáros Barna) – osztja meg a lelkész. A nehézségek ellenére azonban mindent megtesznek azért, hogy az Ige magjait elültessék a fiatal szívekben: nyaranta táborokat szerveznek, és minden ünnepkörhöz kötődően tartanak alkalmakat a hittanosoknak – az imaterem mellett már a templomban is. Ilyenkor több órát töltenek együtt a fiatalokkal, igei, zenei és vendégbábcsoportok szolgálatával igyekeznek megszólítani őket.

KEVESEN, DE MOZGÁSBAN A lelkészházaspár rendszeresen kimozdítja a gyülekezetet a településről. – Elsősorban az egyházmegyei rendezvényeket – csendesheteket, presbiteri találkozókat, ifjúsági napokat – látogatjuk minden korosztállyal – mondja Mészáros Barnáné Nagy Julianna, aki férjével együtt folyamatosan új terveken ötletel. – Idén bekapcsolódnánk az Ökogyülekezeti Mozgalomba. Véleményem szerint a pályázatok ma már nem csupán lehetőségek, hanem egyenesen kötelezőek, ezért a munkám után esténként pályázatíró és -elszámoló vagyok. A pályázatok segítenek a gyülekezetünknek, a közösség is látja ennek az előnyeit – véli Mészáros Barna. Az említett ötletek megvalósulását persze a település mérete és a gyülekezet teherbíró képessége időnként korlátozza. – Olyan fordulatszámon pörgetjük a közösséget, amely talán egy fokkal magasabb, mint amennyit a sajátjának vél – mi pedig úgy érezzük, hogy még magasabb fokozatba is tudnánk kapcsolni. Viszont fontos, hogy a presbitérium segítőkész, mindenben mellettünk áll. E nélkül a mi igyekezetünk semmit sem érne – hangsúlyozza Mészáros Barna.

| EGYHÁZI ÉLET |

A TEMPLOMÉPÍTŐ ŐSÖK EMLÉKEI

A tetétleni református templom 1802-ben épült. Az itt élők szegény emberek voltak, akik felett földesúr uralkodott. A templom mindig egy-egy család vagy a földesúr nagyobb adományának köszönhetően fejlődött, gyarapodott haranggal vagy épp orgonával. – A felújítás során megtaláltuk az 1852-es csúcsdíszt, szélkakast. Régóta gyanítottuk, hogy a földesúrnak volt külön oldalbejárata, saját páholyból hallgatta az istentiszteletet. A faluban az a szóbeszéd járja, hogy még alagút is volt a kastélyhoz, de ennek nyomát nem találtuk – számol be a felfedezésekről Mészáros Barna. A templom végében négyfős kripta található, amelybe a templomot építő földesúr családját temették. A település neve, Tetétlen arra utal, hogy többször sújthatta tűzvész, pusztulás a falut. Nincs nyoma másik, 1802 előttről származó hajléknak. – Van azonban egy ezüstkelyhünk, amelyen az 1659-es dátum szerepel. Vagyis valószínűsíthető, hogy már az ezernyolcszázas évek előtt is kellett itt lennie gyülekezetnek – mutat rá Mészáros Barna. A kelyhen latinul Komáromi Csipkés György (Georgius C. Comarinus 1659) neve olvasható. – Azt nem tudjuk, pontosan hogyan kötődik hozzá a kehely, de jelentős eszmei értéket képvisel – mondja Mészáros Barna. Két lelkész síremléke fekszik a régi református temetőben. Ők az ezerhétszázas-ezernyolcszázas években szolgáltak itt. Puskás Lajosnak emléktáblát is állítottak a templomban, akinek munkássága kötődik az 1956-os helyi eseményekhez. – A lelkipásztor fia a település díszpolgára, a mai napig kapcsolatban vagyunk egymással. Sok segítséget kapott már tőle a gyülekezet – jegyzi meg Mészáros Barna.  KOMORNÉ CSERNÁTH ERZSÉBET

2020. június 7.

Reformátusok Lapja 19

| RE-KONSTRUKCIÓ |

Pünkösd után Pünkösdkor nyilvánvaló lett, hogy Jézus Krisztus története nem a történelem egy lezárt epizódja. Nem helyezhető egy sorba a történelem más eseményeivel, amelyeknek az a jellemzőjük, hogy betemeti őket az idő. Jézus Krisztus története, noha kétezer éves, nyitott történet. Ma is tart. Ennek nyilvánvaló jele az egyház jelenléte. Az egyházé, amely látszólag hasonlatos más közösségekhez, hiszen emberekből áll, ám alapvetően különbözik minden ember alkotta közösségtől, hiszen nem emberek hozták létre. Az egyház más. A titka épp abban van, hogy Jézus Krisztus történetét nem lehetett lezárttá tenni. A kapcsolat, amely eredetileg közte és tanítványai között fennállt,

„Nem az emberek teremtették meg Jézus Krisztus emlékezetét, akik azt azóta is »ápolják«, hanem a Lélek által Jézus Krisztus hozza létre a történelemnek azt az idejét, amelyben ő a viszonyítási és tájékozódási pont. Jézus Krisztus Úr. Nemcsak úgy, hogy a személyes életemnek is Ura, hanem úgy is, hogy ő az emberi történet abszolút tájékozódási pontja.”

nem szakadt meg, hanem létrejött egy közösség a Lélek által, amelynek tagjai azt vallják, hogy Jézus Krisztus Úr, aki ma is él és uralkodik. Természetesen lehet Jézus történetét sokféleképpen értelmezni, ismerünk sokféle magyarázatot, ám ahhoz nem férhet kétség, hogy az egyház történelmi jelenléte felülír mindenféle olyan nézetet, amely az ő történetét a régmúltba zárná. S az a körülmény, hogy Jézus Krisztus és egyházának a története ma is folytatódik, nem magyarázható az emberi emlékezet erejével. Ismerünk sok olyan történelmi szereplőt, akikre alkalomadtán ma is emlékezünk, többnyire évfordulók kapcsán, meg azért, mert a múlt jeles kutatói egy-egy személy, esemény jelentőségére felhívják az utókor figyelmét. Csakhogy itt nem beszélhetünk utókorról a szó hagyományos értelmében. Nem arról van szó, hogy „volt” Jézus, aki olyan nagy hatással bírt, hogy még az utókor is emlékezik rá. Épp fordítva, Jézus Krisztus az, aki a Lélek által megteremtette utókorát, az egyház idejét. A történelemnek 20 Reformátusok Lapja

2020. június 7.

KÖNTÖS LÁSZLÓ

azt az idejét, amelyben az ember úgy ismeri fel önmagát, mint aki már Jézus Krisztus történetének a részese. Nem az emberek teremtették meg Jézus Krisztus emlékezetét, akik azt azóta is „ápolják”, hanem a Lélek által Jézus Krisztus hozza létre a történelemnek azt az idejét, amelyben ő a viszonyítási és tájékozódási pont. Jézus Krisztus Úr. Nemcsak úgy, hogy a személyes életemnek is Ura, hanem úgy is, hogy ő az emberi történet abszolút tájékozódási pontja. Mikor van „pünkösd után”? Mindig pünkösd után van, amíg ő vissza nem jön. Ez az egyház korszaka – és itt most természetesen nem a „hivatalra” gondolunk. Az egyházé, amely Jézus Krisztus jelenlétének történelmi jele az Ige és a Lélek által. Lássuk be, ez azért elég meghökkentő állítás olyan történelemmagyarázatok fényében, amelyek egyfolytában az egyházat temetik, s valamiféle „keresztyénség utáni” korról vizionálnak. Ha a modernitásban sajnálatos módon nagy népszerűségre tett is szert az a nézet, amely szerint a jövő szükségszerűen hozza el az istentagadás végleges korszakát, még korai lenne temetni az egyházat. S nem azért, mert az „egyház majd megmutatja”, hanem épp azért, mert az egyház nem emberi vállalkozás. Nem mi „éltetjük”, „tartjuk fenn” erőnek erejével az egyházat, hanem pont fordítva, a Lélek teremti meg azokat, akik Jézus Krisztus befejezetlen történetének a részeseivé válnak. S ez a földi történet időben mérve azért elég tekintélyes. Kétezer évről beszélünk. Már önmagában ez gyanakvással kellene eltöltse azokat, akik úgy gondolják, hogy az egyház ideje véget ért. Talán pont fordítva: sok jel mutat arra, hogy a szekularizmus korszakának a vége felé tartunk, s előbb-utóbb ki fog derülni, hogy Jézus Krisztus történetét nem lehet a történelembe zárni, s nem lehet őt a múlt egy feledhető mozzanatává tenni. Mert nem az utókor teremti meg őt, hanem ő teremti meg utókorát. A Lélek által. Modernitás ide vagy oda, az ember ideje: pünkösd utáni idő. Veni, Creator Spiritus! 

| GONDOLATOK |

JAKAB-KÖVES GYOPÁRKA

Csigavonal

A szerző író

ILLUSZTRÁCIÓ: KAPÁS CSILLA

Milyen kép jut eszembe elsőként, ha azt mondom, teológia? A márvány lépcsősorban rejtőzködő csigaívek. Lábam alatt a kő merevségében üzenő idő és időtlenség. Ahogy az egykori élőlény háza üzen a teremtés hajnaláról. A spirális ív vis�szavezet az eszméléshez, a miértekhez, és elvezet a válaszokhoz. Önmagam képességeire is kíváncsi voltam, amikor négy éve belevetettem magam az ismeretlenbe. Június volt. Ültem a teremben, a nyitott ablaknál a szél játékosan emelgette a függönyt.

Mintha a kinti világ akarna üzenni, de akkor ez nem számított. Kipirosodva, izgatottan írtam jegyzetemet, mellettem egy felsőbbéves diák unottan próbálta lekötni magát. Az elhatározás még mindig őrültnek tűnt: annyi év után beülni az iskolapadba, időről időre odahagyni a családot, a megszokott kényelmes életvitelt. Többszörösen megméretni magam, kínlódni, teljesíteni minden feltételt, és közben alázatot tanulni. Kell ez? És mire? Bírom-e? A kérdés fölösleges volt. Pontosan tudtam, hogy teljesítményünk egy része külső ajándék. A megbízó a megbízással együtt ellát a megfelelő felszereléssel, azokkal a fegyverekkel, amelyekre az addig kapottakon túl szükség lesz. S hogy mennyire fölöslegesek voltak a kétely kérdései, azt jegyzetelés közben értettem meg, amikor az elemzésre váró kátékérdés mellett ott állt az ige, amely megbízott. Amely hónapokkal korábban felszólított, hogy tegyem félre a megszokott pálya gondolatát, a kényelem csábítását. El kell indulni abban a spirálban, abban a csigavonalban, amelyre felszólít.

Négy év besűrített ezernyi felismerést. Megértettem, hogy elmélyült ismeret nélkül rések vannak a tudás rendszerében. Nem lehet soha tökéletes az az erődítmény, amelyet az emberi elme épít fel, de ettől függetlenül kötelességünk alaposan és pontosan építeni. Tégláról téglára, egy rést sem hagyva. És ahogy épült ez az építmény, egyre inkább részemmé vált, sőt: szent szenvedéllyé, olthatatlan buzgalommá. Élmén�nyé vált felfedezni azt, amit annyi évszázad szellemi hagyományából kaptunk. A Szentírás fényén túl megtapasztalhattam azoknak az értelmezéseknek az erejét, amelyek ma is tudnak élő módon szólni, amikor kezdett feltárulni előttem a reformátori tanítás időszerűsége, megdöbbentő következetessége és logikája, a Szentírás szerinti hitvallásosság modernitása. Micsoda támasz az, amikor mindennapi tanításunk, az Istenről való beszédünk ilyen támogatást kap! Egyszerre csak ott van mögöttünk egy erős, megingathatatlan fal, amelynek nekivetve a vállunk tudunk mégis az itt és most kihívásában szólni. A teológia – illat és levegő. Az utolsó, gyakorlati évben keveset szippanthattam bele az ódon falak összetéveszthetetlen illatába. De amikor néha felszaladtam a mélyen kijárt lépcsőn és megéreztem ezt az ismerős jegyet, az otthonlét öröme járt át. Még rám váró feladataim zsongtak a fejemben, s közben újra és újra felbukkantak azok a mondatok, amelyeket nem lehet felejteni, mert inspirálnak, mert újabb és újabb kérdéseket vetnek fel. S ezeket a kérdéseket is végig kell járni. Tovább kell bontani abban a csigavonalban, ahogy haladunk felfelé, soha nem érve el a célt, de mindig az élet, a létezés örömében égve. A páli „indulattal”, mert az hajt előre, miközben táplál, éltet és ösztönöz. Néhány nap, és újra kipirult arccal, kapkodva írom majd jegyzetem valamelyik ismerős asztalnál. Ugyanaz lesz a levegő, a régi vastag falakból az időnek ugyanaz az íze árad szét az épületben, mint mindig. A szél ugyanígy üzen odakintről az itt és most-ról. Ám itt ez lesz az utolsó ilyen megméretés. Az utolsó nagy nekifutás. Futás föl a lépcsőn… Cipőm alatt megkövült csigaházak spirálja. De ez a spirál nem enged. Ezt az ívet már nem lehet elhagyni. Tovább kell menni, s egy újabb, még nagyobb íven haladni tovább.  2020. június 7.

Reformátusok Lapja 21

| GYÜLEKEZETEINK |

FIZESSEN ELŐ

hetilapunkra!

MAI TÖRTÉNETEK

LXIV. ÉVFOLYAM,

23. SZÁM,

2020. JÚNIUS 7.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

LAPJA

REFORMÁTUSOK

Még nem értette Barátom, aki felesége hatására kezdett ismerkedni a hittel, meglátogatott, és boldogan újságolta felfedezését: „Még három dolgot kell helyre tennem az életemben, és akkor rendben leszek. Egyrészt a feleségemmel néha még dühösen veszekszem, ezt le kell győznöm magamban. Azután a nevelt fiam szemtelenségét sem tudom türelemmel elviselni. Meg néha elkáromkodom magam a munkahelyemen. Ha ezen a három dolgon változtatni tudok, minden rendben lesz.” „Gratulálok – mondtam neki –, lesz a három helyett hat…” Megrökönyödve nézett rám. Még nem értette, hogy a bűneinkkel mi nem tudunk leszámolni. Azért kellett Jézusnak eljönnie, hogy ő mindet magára vegye. Ma már a barátom is érti, hogy ha a bűneink megoldását keressük, nem kerülhetjük meg Jézus keresztjét. Érti a telket vásárló emberről szóló példát is: igaz, hogy nagy kövek voltak a földterületen, de így olcsóbban megvehette, a köveket pedig elhordatta. Amikor ásni kezdett, egyre-másra kis kövekbe ütközött az ásója. Hívta barátait, és közösen két ásónyomnyi mélyen az egész területet felásták. Egész halom kis kövecske került ki a földből. Úgy gondolta, most már hozzákezdhet az igazi munkának. Amikor azonban gyümölcsfákat szeretett volna ültetni és mélyebbre ásott, koppant az ásója: kiderült, hogy az egész kert alatt egy szikla húzódott. Ezt kellett a barátomnak is megértenie: ő látott a felszínen három méretes „sziklatömböt”, amelyeket szeretett volna eltávolítani. Ám még ha sikerült volna is, újabb akadályokkal találkozott volna. Mindnyájan birkózunk rossz szokásokkal, beidegződésekkel, nevükön nevezve: bűnökkel. Egy-egy kisebb győzelmet követően azonban rövidesen rájövünk, hogy nem sikerült teljesen megoldani a kérdést, mert a gyökerük mélyebbre nyúlik. Megromlott természetünk hatalmas sziklatömb. Halálunkig sem bírunk el vele. De nem is kell erőlködnünk: éppen ezért jött Jézus! Az örömhír karácsony éjszakáján felhangzott: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő / Megváltó, Megmentő, Szabadító, Megtartó / született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,10–11) A két megoldhatatlan problémánkat egyedül Jézus tudja orvosolni. Az egyik a „bűnbatyunk”, amellyel születünk: akkor még egy bűn sincs benne, de növekedve, naponta akarva-akaratlanul hibát hibára halmozva rengeteg gyűlik össze. Erre csak a bocsánat a megoldás. A másik a megromlott természetünk, amely halálunkig javíthatatlan. Erre is Jézus az egyetlen megoldás, mert ha őt befogadjuk, új természetet hoz az életünkbe. A régi és az új harca végigkíséri a hívő ember életét, de ha Jézusban maradunk, az új erősebb.  VÉGH TAMÁS

ÁRA: 400 FT

Létkérdés, hogy átadjuk az üzenetet 9 771419 856007

INTERJÚ ÉDES GÁBORRAL, A ZSINATI IFJÚSÁGI IRODA VEZETŐJÉVEL

20023

További információ: REFORMÁTUSOK LAPJA KIADÓHIVATALA 06-1-217-6809

1113 Budapest, Tas vezér u. 13.

kiado@reflap.hu



MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre. A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13. Tel./fax: 06-1-217-6259, 06-1-217-8386 Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Név: ......................................................................................... Cím: ......................................................................................... ..................................................................................................



22 Reformátusok Lapja 2019. január 6. Aláírás: ...................................................................................

| GONDOLATOK |

PETRŐCZI ÉVA

Arany János „járványból szabaduló” levele Tompa Mihálynak

Arany János és Tompa Mihály, e két mély hitű református költőnk – Tompa poétai pályája mellett lelkipásztorként ugyancsak elmélyült, Istentől kapott hivatástudattal szolgált – nem csupán számos versben, hanem levelek sokaságában is emléket hagyott. Ezúttal annak az episztolának a legfontosabb részleteit szeretném közkinccsé tenni, amely az Arany János összes művei című sorozat XIX. kötetében, a Levelek V.-ben látott napvilágot, Korompay H. János kiadásában, az Universitas Kiadónál. Érdemes megismerkednünk ezzel az 1866. november 14-én keltezett, egyszerre szomorú és reménykedő, csüggedt, ugyanakkor Istennek hálás levéllel, amelynek minden sorában érződnek a három hónapig pusztító kolerajárvány félelmei és akkori embertársaink bénult tehetetlensége. Arany abban az esztendőben még nem aggastyán, csak negyvenkilenc éves, de őt máris megvénítő óriási félelmei – különösen felesége, Ercsey Julianna törékeny egészsége miatti aggodalma – hátterében ott kísért egy időben igen közeli csapás: lányuk, Arany Juliska halála, aki nem sokkal Piroskája születése után, 1865 decemberében hunyt el. A költő sokszor idézett „Nagyon fáj, nem megy!” sóhajtását ez a családi veszteséget követő járvány meghosszabbította. A kolerás negyedév szorításából megszabadulva Arany János lelki ereje lassacskán visszatér, hálát mond Istennek azért, hogy szerettei megtartattak a pusztító vészben. És bármi történt egyik gyermekével az 1865-ös évben, hálából fogadalmat tesz, méghozzá egy józan, latin és német kifejezésekkel „szárazabbá” tett, mégis nagy hatású mondattal. Erre a rövid részletre szeretném most felhívni a figyelmet: „E három havi rettegés alatt semmit sem csinálhattam: de fogadást tettem, hogy ha e cholera-visitatio még az életre »tauglich«-nak talál: hát igyekszem csonkabéna munkáimat kiegészíteni.” Mennyi szelíd nyelvi játék van itt a latinra fordított „kolera-látogatás” és a katonai nyelvből beemelt „tauglich/

alkalmas” szavakban. És milyen megrendítő olvasni a magyar nyelv egyik gyarapítójának alázatos szókapcsolatát csonkabéna munkáiról. Végül felsejlik a levélben a kimozdulások, a találkozások vágya. E sorokban tehát nemcsak Arany Jánossal, a költővel találkozhatunk, de Arannyal, az ösztönös terapeutával is.  PETRŐCZI ÉVA

Arany János – Tompa Mihálynak Pest, nov. 14. 1866. Kedves jó barátom! Huszonötöt szeretnék magamra csapni, ha elgondolom, milyen régen irtad hozzám kedves-fájdalmas leveledet, s hogy én arra mindeddig nem válaszoltam. Élsz-e, éltek-e? kérded: most már talán mondhatjuk: igen! Akkor bajos lett volna oly feleletet adni, a mi igaz maradjon, mire te olvasod. Mi, kik az év elején, barátom, nem bántuk volna, sőt ohajtottuk: bárcsak jőne a halál minél elébb: lásd, e közrémület idején beléestünk abba a gyöngeségbe, hogy féltünk e rút haláltól. Azaz egyikünk sem a maga személyét féltette, hanem a másikat: és elgondolta mily rettenetes lenne még egy csapás, még pusztábban maradni annak, aki megmarad! Különben én tűrhető egészségi állapottal úsztam meg e fatalis időszakot; kétszer háromszor megizzasztott, de többre nem ment velem. Mert azt tudnod kell, hogy itt most csaknem minden ember érzett cholerás változásokat. … Rajtam, mondom, csak kétszer-háromszor fordult ily crisis elő, de szegény elgyöngült feleségem minden harmadnap elő-fogta valami efféle, sohse hittem, hogy elkerülje a nagyját. Hála Istennek, megőrzött, megmaradtunk, együtt maradtunk még valameddig. … E három havi rettegés alatt semmit sem csinálhattam: de fogadást tettem, hogy ha e cholera-visitatio még az életre „tauglich”-nak talál: hát igyekszem csonkabéna munkáimat kiegészíteni. … Éljetek, érjetek vidámabb napokat, édes jó lelkeim! úgy mint ohajtja igaz barátod ARANY JÁNOS 2020. június 7.

Reformátusok Lapja 23

| GONDOLATOK |

Bogártelke

A trianoni tragédiánkról „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ézs 41,10)

Keresem a szavakat, miként tudnám tömören meghatározni a fájdalmas fogalommá lett helységnév számunkra érvényes jelentését: nemzeti tragédia? Magyar sorstragédia? Nemzeti gyásznap? Jelenleg inkább a nemzeti összetartozás napjának nevezzük június 4-ét. Ugyanis 1920. június 4-én íratták alá velünk azt a szégyenletes békediktátumot, amely elragadta tőlünk hazánk területének mintegy kétharmadát, idegen uralom alá kényszerítette országunk lakosságának kétharmadát, a magyarság harmincöt százalékát. Wass Alberttel szólva mi is „mély meghatottsággal és fájdalmas aggodalommal” emlékezhetünk erre a nemzeti sorstragédiánkra. Tesszük ezt lelkünkből fakadó következetességgel, mert ezt a tragédiánkat nem akarjuk, de ha akarnánk, se tudnánk elfelejteni.

24 Reformátusok Lapja

2020. június 7.

A probléma gyökerei egészen mélyre nyúlnak vissza. Néhány évvel ezelőtt az Osztrák Televízió interjút készített velem a migráció ügyében. Némi rosszallással tette fel az interjú osztrák készítője a kérdést, miért ellenezzük mi olyan határozottan az idegen néptömegek beáramlását. Elmondtam, hogy a XVI. században „vízum nélkül” meglátogattak bennünket a törökök, és ittlétük végzetes hatással volt hazánkra. Amikor bejöttek, országunk lakossága négymillió volt, mint akkor Angliáé. Másfél évszázados itt-tartózkodásuk alatt hazánk lakossága a felére apadt, amíg Anglia lakossága megduplázódott. Ezt hozta a török hódoltság, amelynek megszűnése után, illetve részben már alatta hatalmas méreteket öltött a horvátok, románok, szerbek beáramlása, majd a németség betelepítése, illetve a szlovákság délre vonulása. Így vált Magyarország soknemzetiségű országgá. Ez volt az ürügy hazánk szétdarabolásához, hogy azután több soknemzetiségű állam szülessék Magyarország romjain.

| GONDOLATOK |

Az első világháborút győzelemmel lezáró nagyhatalmak békeszerződésnek nevezték a magyar fél elé tárt követelménysort, de erre semmi alapjuk nem volt, ugyanis a szerződés elvileg egyenrangú felek közös megállapodását rögzíti. Ebben az esetben erről szó sem lehetett, hiszen Magyarország képviselőit meg sem hívták a béketárgyalásra. 1920 januárjában kész és megmásíthatatlan dokumentumot tártak gróf Apponyi Albert elé, akinek logikus és alapos ellenérveit bár meghallgatták, de a legkisebb mértékben sem vették figyelembe. 1920. január 16-án Párizsban elmondott beszédekor Apponyi gróf előrebocsátotta: „…a békefeltételek (…) hazánk számára lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlannak látszanak.” A magyar küldött sajnos hiába apellált „a nemzetközi igazságosságnak, a népek szabadságának nagy és nemes eszméjére”. A győztes hatalmak képviselőinek nem volt fülük ennek meghallására, úgy vélték, ez a valóban nemes eszme a magyarságra nem vonatkozik. Hiába hangoztatta Apponyi gróf, hogy „nem titkolhatjuk el megdöbbenésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága miatt”. Hivatkozott arra is, hogy más nemzeteket – bolgárokat, németeket, osztrákokat – is sújtanak a Párizs környéki békediktátumok, de egyiküknek sem kell elszenvednie „a nemzet létét érintő területi változtatásokat”. Kénytelen volt kijelenteni, hogy a ránk kényszerített békediktátum „ítélethozatal Magyarország ellen”. Sajnos sem a gróf legendás ékesszólása, sem logikus érvei nem voltak képesek megakadályozni az előre meghozott ítélet végrehajtását. 1920. június 4-én délután fél ötkor, a kikényszerített aláírás időpontjában nemzeti gyász uralta Magyarországot. Leállt a közlekedés, megszólaltak a különböző egyházak harangjai, a nemzet egésze a szó szoros értelmében siratta, gyászolta az igazságtalanul elszakított országrészeket. A Horthy Miklós kormányzó nevéhez fűződő, kis híján negyed évszázados korszak legfőbb külpolitikai törekvése természetesen a gyalázatos békediktátum revíziója volt. A politikai elszigeteltségből olasz segítséggel megvalósított kitörés után is csak a fasizálódó Itália és a náci Németország mutatott megértést a magyar revíziós törekvések iránt. Az angol sajtómágnás, Lord Rothermere sikertelen kísérletétől – „Justice for Hungary!” – eltekintve kizárólag német és olasz segítségre támaszkodhatott Magyarország revíziós törekvése. Az etnikai viszonyoknak megfelelő bécsi döntések részleges sikereket hoztak – a Felvidék déli pereme és Észak-Erdély visszakerülése –, ezeket azonban a II. világháborút lezáró békerendszerek kíméletlenül elsöpörték, sőt még bizonyos súlyosbításokat is hoztak. Gróf Cegei Wass Albert 1970. június 4-én az Amerikai Egyesült Államokban a számunkra katasztrofális békediktátum aláírásának 50. évfordulóján így értékelte a Trianon előtti Magyarország szerepét: „egyedül a magyarság volt képes arra,

hogy fönntartson egy olyan országot, amelyben mindenki azon a nyelven beszélt, amelyiken akart, mindenki ápolhatta saját kultúráját, mindenki egyenlő eséllyel indult az életnek.” Ennek az állapotnak vetett véget Trianon tragédiája. Az Erdélyben felnőtt Wass Albert teljesen reális hangon szólt az így előállt helyzetről, arra biztatott mindannyiunkat, hogy „legyünk olyan magyarok, akik méltók vagyunk a történelmi múltra, (…) legyünk egy cél és egy akarat”! A győztes hatalmak képviselőinek sem 1920-ban, sem 1970-ben nem volt fülük ennek meghallására. A kommunista uralom alatt itthon beszélni sem volt szabad Trianon tragédiájáról, mert a hatalom úgy vélte, a proletár internacionalizmus erre a problémánkra is megoldást jelent. Ez óriási tévedés volt, ugyanis az elszakított területeken berendezkedő utódállamok az internacionalizmusból valahogy csak a nacionalizmus fogalmát jegyezték meg. Ebben aztán nem volt hiány, sőt ez a helyzet alapvetően napjainkra sem változott, jóllehet a Párizs környéki békerendszer által életre hívott utódállamok közül már sem Csehszlovákia, sem Jugoszlávia nem létezik. Ma már szerencsére nem tilos erről a nemzeti sorstragédiánkról szólnunk. Magam is úgy vélem, sőt hittel hiszem, hogy a megrabolt nemzetnek ősi és elidegeníthetetlen joga, hogy világgá kiáltsa csillapíthatatlan fájdalmát. Tegye ezt akkor is, ha a világnak láthatóan nincsen füle e fájdalmas jajkiáltás meghallására, mert saját gondjaival van elfoglalva. Mert ő sem vétlen nemzeti kisebbségek ügyében, neki is megvannak a maga szégyenfoltjai, értem ezen a baszkok és a katalánok helyzetét Spanyolországban, a baszkok, a bretonok és az oxitánok helyzetét Franciaországban, a walesiek helyzetét az Egyesült Királyságban, és Dél-Tirolról még nem is szóltam. Református egyházunk ütötte az első rést a 21. században a trianoni békediktátum mindörökre megdönthetetlennek kikiáltott falán. Teremtő és megtartó Istenünk segedelmével 2009. május 22-én a debreceni Nagytemplomban aláírhattuk az egységes Magyar Református Egyház Alkotmányát, amely eredendően a Kárpát-medence tíz magyar egyháztestét foglalja magában. Örömmel vettük tudomásul, hogy az utódállamok, illetve azok utódállamai nem emeltek érdemi kifogást gesztusértékű akciónk ellen. Ezek a – négy anyaországi és hat határon túli – egyháztestek részben megőrizték önállóságukat, de nagymértékben összehangolják tevékenységüket a többiekkel. Közös ügyekben a Kárpát-medencei Egyetemes Generális Konvent dönt. Valóban szívderítő élményt jelent ez az együttműködés! A minden kegyelem Istenének megtartó kegyelme és áldó szeretete kísérje ebbéli tevékenységünket! Várpalota, 2020. május 20.  HUSZÁR PÁL

2020. június 7.

Reformátusok Lapja 25

| MOZAIK |

ANYANYELVI KAPUŐR

Eltolják a nyelv- használatot Korábban emlegettem már a média egyik elcsépelt divatszava, a sokkol ige rendellenes, egymásnak feleselő értelmű használatát. E szó tartalma ugyanis némely nyelvhasználó számára olyannyira kiürült, hogy a „sokkot kap” lényegében ugyanazt jelenti, mint a „nem kap sokkot”. Azt írta az újság: egy verseny részvevőjétől „sokkot kaptak” a bírálók (értsd: teljesítménye messze elmaradt a várttól). Máskor, másutt arról beszéltek: egy másik versenyzőtől az ítészek közül „nem mindenki kap sokkot” (értsd: nem mindnyájukat hozza lázba az előadó stílusa, produkciója). Innen hová szürkíthető még a beszéd, az írás? – kérdezhetjük mind az idézett, mind egy másik divatszó, az eltol mai használatát figyelve. A híres amerikai énekesnő „jól eltolta a szilveszteri műsort” (értsd: az előadása rosszul sikerült); „ha egy író belefolyik a forgatókönyv írásába, nehezebb azt mondania utólag, hogy jól eltolta a rendező”; „annak a klipnek valaki jól eltolta a kódolását, mert annak a klipnek főleg nagyon szépnek kellene lennie” – írják egyfelől. De ezzel még nincs is baj, kivéve a monoton szóhasználatot. Az már inkább „eltolja a beszédét, írását”, aki ekképp nyilvánul meg: „A magyar dalokat egész jól eltolja, a külföldi számokkal azonban már nem annyira” boldogul; „lehet valaki technikailag képzettebb, és a feldolgozásokat jól eltolja, de saját nótát nem tud olyan ütőset írni”; a versenyző „a párbajdalát egész jól eltolta, holott tegnap rémségesen hamis volt” – harsogják másfelől. Vagyis: ugyannak a szónak épp az ellenkező az értelme itt, mint a másik citátumblokkban olvashatónak. Mit is jelent tehát az eltol? ’Elbaltáz’? ’Megfelelő, sőt jó teljesítményt nyújt’? Lehet vitatkozni. És ismét feltenni a kérdést: szürkíthető tovább a nyelvhasználat? Az idézett közlésekben a szövegösszefüggésből kiderül ugyan a közlés tartalma, mindenesetre a szójelentés összemosásának az a következménye, hogy a nyelvhasználó „jól eltolja” írását, beszédét. De inkább: elrontja, elszúrja, elhibázza, elügyetlenkedi.  ARANY LAJOS 26 Reformátusok Lapja

2020. június 7.

 KÉSZÍTETTE: NAGY ANDRÁS

A zsoltárok könyvéből idézünk. Vízszintes: 1. Az idézet első része (Z, O, E). 13. A király után a legnagyobb méltóság. 14. Tragikus sorsú thébai királyné a görög mitológiában. 15. … poetica, költői hitvallás. 16. Talajcsövezés. 17. Számítógépes interfész angol betűszava. 18. Pálcával ver. 20. A győzelem istennője a görögöknél. 22. Részeshatározó rag. 24. Töltött vajas tészta. 25. Nyugvóhely. 27. Machináció része! 29. … Hari, kémkedéssel megvádolt táncosnő. 31. Siló egynemű betűi. 32. Somogy határai. 33. Mással tisztíttatja a ruhát. 35. Perlekedés. 38. Próféta Dávid király idején. 40. Zebedeus egyik fia. 42. Választékos igekötő. 44. Származik. 45. Az aranyember (Mihály). 46. Növényi kapaszkodó. 47. Mely tárgyat. 48. Húros, pengetős hangszer. 49. Bátortalanság. 50. Védelmez. 52. A következő. 54. Klasszikus kötőszó. 55. Lugosi Béla. 57. Falucska Észak-Macedóniában (UZEM). 59. Nyakbavaló. 60. Román terepjáró. 61. Embraze, finn metálegyüttes első albuma 1998-ból (LAEH). 63. Agnus …, Isten báránya. 65. Taktus. 67. Éljenzés. 69. Az Artúr-mondakör fontos legendája. 71. A Bee Gees fiúk családneve. 73. Vonatkozó névmás. 74. Szarvasmarha. 76. Elektronikai cikkek gyártásával foglalkozó japán óriásvállalat. Függőleges: 1. Péter apostol testvére. 2. Veszteség. 3. Szezon. 4. Hazai. 5. Argon vegyjele. 6. Tunika része! 7. Vajdasági író (Nándor). 8. Semmikor. 9. Állami Biztosító, röviden. 10. Inváziós halfajta. 11. Vizek városa. 12. Díszes női melltű. 17. Európai főváros. 19. Egyek külterületi része, egykori munkatábor a Hortobágyon. 21. A részecskefizika K-mezonja. 23. Fakanalat használ. 26. Nagyiparilag előállított. 28. Dob. 30. Titán és bór vegyjele. 33. A Tokaji borvidék egyik községe. 34. Jézus kétkedő tanítványa. 36. Lassan elfogyó ázsiai állóvíz. 37. Dávid király eredeti munkaeszköze. 38. Az idézet második része (Á, T, G, M). 39. Házfedél. 41. Ártalmas. 43. Lakodalmasáról híres Pest megyei település. 45. Középkori dézsma. 46. Vágóeszköz. 48. Megizzad, de csak belül! 49. Pecsét a ruhán. 51. Német iparvidék. 53. A felületére telepedik. 56. Német grafikus, motorkerékpár-tervező és -versenyző (Gustav Adolf BAUMM). 58. Költői módon invitál. 60. A jelzett tulajdonságú, régies szóval. 62. Az amerikai Nagy-tavak egyike. 64. Görög eredetű női név, jelentése: béke. 66. Mindegy, Berlinben! 68. A vörösingesek vezére Molnár Ferencnél (Feri). 70. Zsáner darab! 72. Fehéroroszország és Thaiföld gépkocsijelzése. 75. Mutatószó. 76. Szelén vegyjele. Az előző lapszám rejtvényének megfejtése: A Nap elsötétül és a Hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja.

| GYERMEKEKNEK |

Jetró lányai  MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT  DAMÓ ISTVÁN RAJZA

Amikor Mózes a rabszolgafelügyelő megölése után elmenekült, egy fabatkát sem adott volna az életéért. Hogy miért pont Midján felé vette az irányt, maga sem tudta. Hogy miért pont annál a kútnál állt meg, abban azonban biztos volt. A lova hamar feladta, nem volt szokva a sivatagi vágtákhoz. Ló nélkül pedig a kocsival sem ment sokra: otthagyta az útszélen a ló tetemével együtt. A sivatag majd elvégzi a dolgát: alig néhány nap, és belepi a lovat, a kocsit, mintha soha nem is lett volna. Gyalog menekült hát Mózes tovább. A nap kegyetlenül tűzött. Még szerencse, hogy a parókája megmaradt, mert az legalább védte a fejét. A vékony, udvari gyolcsruha azonban nem nagyon védte a testét a nap forró sugaraitól. Válla és háta is leégett, hiába próbálta takargatni a finom kendőkkel. Az élelem is hamar elfogyott. De ami a legnagyobb baj: a vize is. Így amikor meglátta a kősivatagban a kutat, nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy igyon. Amikor a szomját eloltotta akkor vette csak észre, hogy mások is vannak a kútnál: hét lány, láthatóan testvérek, akik a birkáikat jöttek megitatni. Éppen vizet mertek volna a vályúkba, amikor hangos bégetéssel egy másik

nyáj érkezett az itatóhoz. A pásztorok nagy hangon szólították meg a lányokat: – Nicsak! Jetró lányai! Milyen rendesek vagytok, hogy megtöltitek nekünk a vályúkat – kiáltották gúnyosan. És a kis pásztorlánykák hiába védekeztek, elzavarták őket és juhaikat is az itatótól. Mózes nem tűrhette ezt szó nélkül. Azonnal felpattant, és védelmébe vette a lányokat. A pásztorok visszahúzódtak. Hogy mi hatott – férfias fellépése vagy az egyiptomi öltözet, sohasem tudta meg. De nem is érdekelte fölöttébb. Sokkal inkább lekötötte figyelmét az egyik pásztorlány, aki egyfolytában nevetett, és a hangja is olyan volt, mint a madárcsicsergés. Mózes segített a lányoknak újratölteni a vályúkat, és persze úgy mesterkedett, hogy a nevetős szemű pásztorlány közelébe kerüljön. – Hogy hívnak? – kérdezte a lányt. – Cippóra – válaszolta az, de rögtön fel is kacagott. – De mit érdekel az téged? Hisz úgysem sokáig időzöl erre – mérte végig Mózes egyiptomi ruházatát a lány. – Gondolom, hamarosan mégy vissza Egyiptomba. – Oda nemigen – sóhajtott nagyot Mózes. – Nincs hová mennem. Földönfutó lettem. Cippóra nem kérdezett többet, de mikor az apjuk, Jetró megkérdezte, hogyan végeztek ilyen gyorsan az itatással, nem felejtette el Mózest. – Ma sem végeztünk volna hamarabb – válaszolta. – Megint jött Sabi meg a bandája, és el akartak zavarni minket. Egy egyiptomi férfi védett meg bennünket a pásztoroktól. De nemcsak megvédett, hanem még vizet is merített, és megitatta a juhokat. Midján papja mérgesen húzta össze a szemöldökét: – És hol van most? – förmedt rá a lányaira. – Miért nincs itt a sátramnál? – vonta kérdőre Cippórát. – Miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok ide, és egyék velünk! A testvérek egymásra néztek. Semmi kedvük nem volt egy bolond egyiptomit keresgélni a sziklák között. Még akkor sem, ha segített nekik, hiszen esteledik. – Majd én megkeresem! – pattant fel a tűz mellől Cippóra, és elindult a kút irányába. Szinte repült, úgy igyekezett, és Jetrónak úgy tűnt, mintha énekelgetne is magában. 

2020. június 7.

Reformátusok Lapja 27

| AKTUÁLIS |

FELVÉTELI

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

A Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány felvételt hirdet Protestáns Felsőoktatási Szakkollégiumába (1121 Budapest, Eötvös út 35.) református és evangélikus hallgatók számára. A felvételi időpontja: 2020. június 26. (a vészhelyzet miatt online formában). Információk a szakkollégiumról és a felvételi feltételekről a www.profesz. hu honlapon vagy a (36-1) 391-90-50 telefonszámon, H–Cs 9–13h-ig. A jelentkezés beérkezési határideje 2020. június 12.

A Reformátusok Lapja idei 17. számában részletes tudósítás jelent meg arról az adománygyűjtésről, amellyel a fenyegető éhínség idején afrikai keresztyén testvéreink segítségére siettünk. A Sukorói Református Missziói Egyházközség elnöksége ezúton fejezi ki köszönetét mindazoknak, akik e riport nyomán az elmúlt hetekben adományokat küldtek gyülekezetünknek a nigériai éhezők megsegítésére. Örömmel jelentjük, hogy Jézus mennybemenetelének ünnepén hatszáztízezer forintot utaltunk át az Onitshaban tartózkodó Fodor Réka orvosnak annak érdekében, hogy a kórházban dolgozóknak és a rászoruló családoknak élelmiszert vásárolhasson. Köszönjük a Veresegyházi Református Egyházközségnek és Sukoró Önkormányzatának erre a célra eljuttatott támogatását is. KARDOS ÁBEL lelkipásztor és KISS KÁLMÁN kurátor

ÜDÜLÉS

KINYITOTT A KÖNYVESBOLT

Baranya megyében, az Ormánság szívében található Sellyén a gyülekezet tulajdonában lévő Barkó-vendégház egész évben várja vendégeit. Bővebb információ a gyülekezet gondnokától kérhető telefonon vagy e-mai len: Spantler Gábor, 06-70945-5213, spantlergabor@gmail.com. ÁLLÁS

A Budapest-Kálvin téri Református Egyházközség hittanoktatót keres 2020. szeptember 1-jei munkakezdéssel. A közösség olyan munkatársat vár, aki végzettségénél fogva középiskolában is taníthat. További információt a budapest-kalvin.ter@reformatus.hu címen lehet kérni.

A Kálvin Kiadó Bocskai úti Központi Raktára és Könyvesboltja újra a megszokott nyitvatartással, azaz hétfőtől péntekig 9-től 15.30-ig várja a vásárlókat. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében az alábbi szabályok betartását kérik a látogatóktól: – amennyiben teheti, egyedül érkezzen; – tartson legalább másfél méteres távolságot másoktól; – ennek elősegítése érdekében a bolt területén egy időben csak egy vásárló tartózkodhat, ezért lehetséges, hogy várakozni kell; – a száj és az orr eltakarása kötelező; – használja a kihelyezett kézfertőtlenítőt; – a könyvesbolti kiszolgálás gyorsítása érdekében érdemes előre átgondolni a megvásárolni kívánt cikkeket, illetve megrendelését előre is elküldheti e-mailben vagy a webáruházon keresztül; – lehetőség szerint bankkártyával fizessen. A Zsinati Könyvesbolt további értesítésig zárva tart. A HÉT KÉPE

50 éve harangöntés Őrbottyánban

GOMBOS MIKLÓS Aranykoszorús harangöntő mester

Kiváló magyar szakemberek ál tal készített, külföldön is elismert magyar termékeket gyártunk a harangokkal kapcsolatos bármely munkában.

Referencia: www.harangontes.hu Levélcím: 2162 Őrbottyán, Rákóczi u. 134. Pf. 10. Telefon: (00-36) 06-28-360-170 Mobil: +36-30-9489-575, +36-30-7288-161 E-mail: gombosmi@harangontes.hu info@harangontode.hu

28 Reformátusok Lapja

2020. június 7.

„Ez a föld, melyen annyiszor / Apáid vére folyt; / Ez, melyhez minden szent nevet / Egy ezredév csatolt.” (Vörösmarty Mihály: Szózat)  FOTÓ: KAPÁS CSILLA

| AKTUÁLIS |

FARKAS ZSUZSANNA

Újabb segítség a peremen szolgálóknak Két ütemben a kétszeresére növekszik az ötezer fő alatti településeknek nyújtott lelkészi jövedelemkiegészítés – erről is döntöttek a május 27-i kormányülésen. A tervek szerint a támogatást kiterjesztik a gyülekezetplántáló lelkészek javadalmára is, valamint megduplázzák a külhoni lelkipásztorok, papok támogatására fordított összeget.

– A járványhelyzet kirobbanása óta sokat beszéltünk annak gazdasági vonatkozásairól, de kevesebb szó esett a lelkiekről. Pedig komoly nehézségekkel néznek szembe az egyházközségek, a legnehezebb helyzetben a legkisebbek vannak – hangsúlyozta a két nappal később tartott sajtótájékoztatón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint mondta, a kormány célzott döntésekkel sokat tett azért, hogy a nehéz helyzetbe jutott gazdasági területeket, vállalkozásokat és személyeket segítse, de a lelki dimenzió is fontos, az egyházi közösségeknek is segítségre van szükségük. Ennek a segítségnyújtásnak a folyamatát Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes dolgozta ki.

ODA MENJEN A SEGÍTSÉG, AHOL A LEGINKÁBB SZÜKSÉGES – Amikor nagy a baj, annak nemcsak szociális, anyagi és gazdasági vonatkozásai vannak, hanem lelkiek is. Épp ezért van szükség a lelki segítségre – emlékeztetett Balog Zoltán református lelkipásztor, hozzátéve: örül, hogy a kormány úgy döntött, támogatja a nehéz helyzetbe jutott közösségeket, „lelki természetű megerősítést” adva azoknak. A miniszterelnöki biztos arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyházak aktív szerepet vállalnak szociális területen és az elesettek megsegítésében, ezért fontos, hogy ők is ott kapjanak segítséget, ahol a jelenlegi helyzet a legtöbb kárt okozta számukra. Balog Zoltán és Semjén Zsolt 2001-ben már egy hasonló javaslattal fordult az akkori kormányzathoz. Akkor azt kérték, hogy a vidéken, kistelepüléseken élő lelkipásztorok kapjanak jövedelemkiegészítést, hiszen az egyházközségek önfenntartóak, a lelkészi javadalmat a gyülekezet tagjainak felajánlásai biztosítják – ez pedig sokszor nehézséget jelent a kisebb falvakban. Javaslatuk nyomán az ötezer lakosnál kisebb településeken 2002. január 1. óta kapnak jövedelemkiegészítést a lelkipásztorok, papok és rabbik.

KÉT ÜTEMBEN MEGDUPLÁZZÁK A JÖVEDELEMKIEGÉSZÍTÉST A kormány mostani döntése ezt a jövedelemkiegészítést duplázza meg két ütemben: 2020. június 1-jétől hatvan szá-

zalékkal, 2021. január 1-jétől pedig további negyvennel emelik a pótlékot. Ez tizenegy egyház számára június 1-jétől 1,6 milliárd forint pluszt jelent, január 1-jétől pedig összesen 5,2 milliárd forintot, ami így valóban a jelenlegi 2,6 milliárd forintnyi ráfordítás kétszerese lesz. – Ezzel a döntéssel négyezer lelkész, pap és rabbi jövedelme növekedhet, így próbáljuk tehermentesíteni a kistelepülésen szolgálókat – foglalta össze Balog Zoltán. Baranya megyében, Dél-Magyarországon vagy például Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nagyon nehéz helyzetben vannak a lelkészek, papok és rabbik. Ők azok, akik spirituálisan és kulturálisan is támogatják az ott élőket, aktív szerepet vállalva az oktatásban, az idősek gondozásában, az ifjúsági munkában, segítve a lakosság helyben maradását is. Bár a jelenlegi döntés a vidéki településeket érinti, az egyházi vezetőkkel történő további egyeztetés után a jövőben akár olyan helyeken is támogathatják a lelkészeket, papokat, rabbikat, ahol városokban, jellemzően lakótelepi környezetben szerveznek új egyházközségeket – jelentették be a sajtótájékoztatón.

HATÁRON TÚLRA IS KITERJEDHET AZ EMELÉS Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár arra is emlékeztetett, az elmúlt tíz évben Magyarországon több mint százhúsz templom épült, valamint több száz templom épülete újulhatott meg. – Trianon századik évfordulóján arról sem feledkezhetünk meg, hogy a szerződés megfogalmazói közül senki sem hitte volna, hogy a magyar nemzet megmarad, mégis itt vagyunk még. Megmaradásunk sok mindennek köszönhető, ebből a küzdelemből határon túli testvéreink és az egyházak is kivették a részüket, nekik is köszönhető a nemzet lelki megerősödése, megújulása – fogalmazott az államtitkár. Ennek okán június első hetében arról is dönthet a kormány, hogy a jövedelemkiegészítés növelését a külhoni lelkészekre és papokra is kiterjesztik – ez további kétezer-nyolcszáz személyt érinthet. Az ő esetükben is először hatvan-, majd negyvenszázalékos ütemezés várható. – A Felvidék, Erdély, a Partium, a Délvidék és a szlovéniai területek lelkészei, papjai teszik az egyik legtöbbet a magyarság megerősítéséért, fontos, hogy ezt folytatni tudják – indokolta a javaslatot Soltész Miklós.  2020. június 7.

Reformátusok Lapja 29

| PORTRÉ |

Öt kérdés – öt válasz Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek – rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Ezúttal Pocsaji Miklóst, a Budapest-Albertfalva-Kelenvölgyi Református Egyházközség lelkipásztorát kérdeztük. A legfontosabb az Istennel eltöltött idő, amelynek sok formája lehet. Ez az, ami feltölt és segít, hogy felismerjem a kairoszt, vagyis az alkalmas időt.

1968. január 6-án született Budapesten. Felesége, Krisztina az üzleti életben dolgozik. Házasságukból két leánygyermek született, az idősebb huszonkét, a fiatalabb tízéves. Hét évig szolgált Kelenföldön, de már tizenegy éve az albertfalva-kelenvölgyi gyülekezet lelkipásztora, amely a jövőben két különálló közösség lesz.

Gyermekkorától kezdve lelkész akart lenni? Nem, ez akkor eszembe sem jutott. A családommal csak ünnepekkor mentünk templomba. Ipar- vagy képzőművészeti pálya lebegett a szemeim előtt. Aztán az egyik osztálytársam elhívott a pasaréti gyülekezetbe. Ez az egyházzal és az Igével, de legfőképpen Krisztussal történt találkozás fordított a lelkészi pálya felé. Még a megtérésemkor sem gondoltam erre a hivatásra, pedig kértem Istent, hadd élhessek úgy, mint Pál: napközben a polgári munkámat végezve, este pedig neki szolgálva. Ezt a kérést nem hallgatta meg, várt még az elhívással. Végül eljött az idő: az átlagoshoz képest tíz évvel később végül jelentkeztem a teológiára.

Ha visszamehetne az időben, mit tanácsolna fiatalkori önmagának? Erre a kérdésre egy sikeres üzletember egyszer azt válaszolta: „A csúcson nincs semmi!” Jó tudni, hogy a mi hegycsúcsunk Isten hegye (Zsid 12,22), ahová lélekben újra és újra járulhatunk, és ott van valami, sőt Valaki. Azt tanácsolnám magamnak: „Használd ki jól az időt, tedd meg, amit lehet és kell –, és még inkább használd ki az alkalmas időt!” Az időbeosztással mindig is hadilábon álltam, így megértem, amikor Pál azt mondja: „…a napok gonoszok” (Ef 5,16). 30 Reformátusok Lapja

2020. június 7.

Mi okozza önnek a legnagyobb örömet, illetve nehézséget a hivatásában? A legnagyobb öröm, amikor láthatom, hogy Isten megváltoztat egy-egy életet. Ehhez kapcsolódik a legnagyobb szomorúság is: azt látni, hogy valakiben nem változik semmi. Nehéz minden időben teljesíteni, akkor is, amikor látjuk a gyümölcsöt, és akkor is, amikor nem. Mindkettőnek lehetnek években mérhető korszakai. Jó tudni, hogy a gyülekezet az Úré, és nem is adja ki a kezéből sosem. Ugyanakkor eszköznek lenni, hordozni valami nálunk nagyobbat – kivételes hivatás. Különös, hogy ez a mostani, vírus okozta helyzet nem meggyengítette a közösségünket, hanem megerősítette. Ez már most is érezhető, és úgy látom, a jövőben még számottevőbb hatása lehet.

Min szeretne leginkább változtatni az ön által szolgált gyülekezet életében? Inkább előrejutásról, továbblépésről van szó. A legfontosabb a gyarapodás, amely az új csatlakozásokat és a megtéréseket egyaránt jelenti. Fontos a felnőtt keresztyénségre történő eljutás, illetve eljuttatás – ennek fokmérője a misszió. Leginkább hatásos mai formája a szívből szívbe eljutó evangélium. Erre kell felkészíteni a gyülekezeti tagokat: mindennapi misszionáriusnak kell lenni.

Van olyan ige, amely különösen fontos önnek? Meghatározó az elhívási igém (Jer 1,5–8), és az is, amellyel Isten az albertfalva-kelenvölgyi szolgálatra hívott el: „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.” (Jn 14,2) A harmadik ige a küldetésről szól, illetve arról, hogy a mindenféle bezártsággal és nyitottsággal kapcsolatos végső döntés egyedül az Úr Krisztus kezében van: „Nyitott ajtót adtam eléd, melyet senki sem zárhat be.” (Jel 3,8)  KINCSES KRISZTINA

Reformátusok Lapja 2020/23. szám

Articles inside

Létkérdés, hogy átadjuk az üzenetet

Csigavonal

Kötény és közösség

A Lélek által ragaszkodni

A trianoni tragédiánkról

Mint ahogy levegőt veszünk