LXIV. ÉVFOLYAM,
3. SZÁM,
2020. JANUÁR 19.
A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA
LAPJA
REFORMÁTUSOK
ÁRA: 400 FT
Adjuk tovább másoknak is a tudást! 9 771419 856007
VITÉZ FERENC KÖLTŐ, IRODALMÁR A MAGYAR KULTÚRA ÜNNEPEIRŐL ÉS HÉTKÖZNAPJAIRÓL
20003
| TARTALOM |
ELEINK FOHÁSZAI
Ne hagyd azért elmerülni kicsiny bárkádat, ha immár megváltottad: mert megsokasodtak, jól látod, Úr Isten, a mi ellenségeink, mi pedig erőnkben és számos voltunkban teljesen megfogyatkozunk. Ó, magasságban lakozó szent Isten, kelj ki ezért mi mellettünk és a te dicsőséges nagy nevedért, s szabadíts meg minket! MELOTAI NYILAS ISTVÁN (1571–1623)
6
8
16
24
A Magyarországi Református Egyház hetilapja Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1113 Budapest XI., Tas vezér u. 13. Honlap: www.reflap.hu. E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu. Telefon: 1-217-6809 (szerkesztőség), 1-217-6259 (kiadó). Fax: 1-217-8386. A lap megrendelhető és előfizethető a Kiadóhivatalban. Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269. Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000. IBAN nyomtatott forma: HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB. Felelős szerkesztő és kiadó: (felszerk@reflap.hu), T. Németh László (nemeth.laszlo@reflap.hu). Szerkesztőség (szerk@reflap.hu): Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu), Hegedűs Márk (hegedus.mark@reflap.hu), Jezsoviczki Noémi (jezsoviczki.noemi@reflap.hu), Kiss Sándor (kiss.sandor@reflap.hu), Kocsis Julianna (kocsis.julianna@reflap.hu), Kun András Nándor (szerk@reflap.hu), Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu). Tervezőszerkesztő: Rezessy Szabolcs. Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Papp Tibor igazgató. A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket. A lap megvásárolható a Kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál. Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x Címlapfotó: Derencsényi István
INTERJÚ
6. Műemlék templomok újulnak meg a Felvidéken | Géresi Róbertet, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettesét kérdeztük a fejlesztésekről
REFORMÁTUS SZEMMEL
7. Ismerjük meg egymást! | P. Tóthné Szakács Zita vezércikke
REFORMÁTUS ÉLET
8. Imahét a Krisztus-hívők egységéért | Bibliai gondolatok és imádságok a hét napjaira
REFORMÁTUS ÉLET
16. A „pataki szellem” | A sárospataki teológia patinás falai között jártunk
RE-KONSTRUKCIÓ
20. Tudomány | Köntös László rovata
GONDOLATOK
21. Barátok | Kocsis Julianna publicisztikája
INTERJÚ
24. Akihez bizalommal fordulhatnak | Petró László novemberben beiktatott kaposvári lelkipásztorral beszélgettünk lelkészi pályájáról és gyülekezeti terveiről
PORTRÉ
30. Öt kérdés – öt válasz | Hover Zsolt magyargyerőmonostori lelkipásztor válaszolt kérdéseinkre 2020. január 19.
Reformátusok Lapja
3
| AZ IGE MELLETT |
I. 19. VASÁRNAP
I. 20. HÉTFŐ
I. 21. KEDD
I. 22. SZERDA
4
STEINBACH JÓZSEF
(5) „Mint repdeső madársereg, úgy oltalmazza…” (Ézs 31) Az Úr oltalmaz, megvéd, megtart (5). Úgy oltalmaz, mint ahogyan a repdeső madár szárnyai oltalmazzák a fészkét. Ismerjük az ide kapcsolódó gyönyörű igéket: „…Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek.” (5Móz 32,11, Zsolt 36,8; Zsolt 91,4) Hogyan értsük ezt a képet? Valóban szép. De igaz is? Sok széttaposott fészket, elpusztított fiókát láttam már. A szárnyak nem nyújtottak védelmet a vandáloktól. Még egy egész madársereg sem tudott volna védelmet nyújtani a durvasággal és irgalmatlansággal szemben a fészek kicsinyeinek. Csakhogy nem is ezt ígéri az Ige. Oltalmaz az Úr, megvéd az Úr. De ha nem oltalmaz, akkor megment a bajból az Úr szabadító hatalma. Ha pedig örök rendelése, üdvözítő akarata úgy döntött, hogy nem szabadít meg a bajból, akkor is megtart. Jézus Krisztus ugyan használja a csibéit szárnyai alá összegyűjtő kotlós képét Jeruzsálemre, népére, szeretteire, de ő nem madár, nem is ember, nem is e világi, ideig való „egyiptomi” (1–3) vagy asszír hatalom (8–9). Hanem ő hatalmas Úr, aki feltámadott a halálból, akinek egyedül van hatalma megtartani az életünket (5–6). Jel 19,1–10 468. dicséret (2) „…fedett hely a zivatar idején…” (Ézs 32) Tegnapi üzenetünket hangsúlyozza a mai igeszakaszból kiemelt kép is: rejtekhely az Úr, fedett hely, árnyék a tűző napon (2). Ezek a képek is azt hangsúlyozzák, mint a tegnapi: oltalmaz, megvéd az Úr, mint a repdeső madár a fészkét, mint a tető védi az embert a zivatar idején vagy a tűző napon. De ha nem oltalmaz, akkor megment az Úr a bajból, szabadító hatalma által. Ha pedig örök rendelése, üdvözítő akarata úgy döntött, hogy nem szabadít meg a bajból, akkor is megtart. Egyszer egy általam igen szeretett hívő ember gyónt nekem őszintén, súlyos testi szenvedések között. Ezt mondta: „Ha nem oltalmaz és kímél is, mégis megtart az Úr. Ugyan a jelen szenvedései között kegyelmi állapot megmaradni ebben a bizonyosságban. Nem a hitünk tart meg, hanem az ő kegyelme. Hányszor biztattam én is szenvedőket. Most olyan üresnek és hamisnak hallok minden szólamot. De tudom, így is az Úré vagyok!” Soha nem felejtem el ezt az őszinte hitvallást, miközben rádöbbentem, mennyire érzéketlenek vagyunk más szenvedéseire. Az Úr nem ilyen. De nemcsak érzékeny népe, hívei szenvedéseire, hanem oltalmazza, megmenti, végül megtartja övéit. Az előbbi kettő időleges szabadításának hatalma, ez utóbbi örök, megváltó szeretetének hatalma. Megtart az Úr. Jel 19,11–21 367. dicséret (2) „Uram, kegyelmezz nekünk, benned reménykedünk!” (Ézs 33) Ézsaiás prófétánál szembetűnő az, ami a Biblia minden üzenetének lényege, miszerint a bizonyos helyzetben tapasztalható események rámutatnak a mennyei többre. Ebben a fejezetben valójában az asszír pusztítóktól való szabadulás áldásairól szól a próféta. Az asszírok Kr. e. 701-ben, csodás módon, valóban eltakarodtak Jeruzsálem falai alól (1). Isten népe megtapasztalta azt, hogy az Úr a király (22), aki kegyelmes népéhez (2), és őket az Isten félelméből fakadó nyugodt élettel, bölcsességgel, tudománnyal, szabadsággal, bőséggel ajándékozza meg (6). Az Úr kegyelme megoldhatja a jelen gondjait, kínjait, pusztító szorongatásait. Ez azonban ebben a világban mindig csak időleges: új gondok, más kínok, újabb pusztítók támadnak hamarosan, mindig újra támadnak „galád, leigázni akaró népek” és gonosz rémségek (18–19). Ézsaiás ezért hangsúlyozza az adott jelentésen túli mennyei többet: elérkezik majd a végső szabadulás. Jézus Krisztusban teljesedett be ez az ígéret. A bibliai üzenet erre a maradéktalan, végső, üdvözítő, krisztusi megoldásra mutat. Olyan sátrat készít nekünk az Úr, amelyet nem bontanak le többé soha, cövekjeit nem húzzák ki, ponyvája nem fárad el, és kötelei nem lazulnak meg (20). Jel 20,1–6 349. dicséret (2) „Megharagudott az Úr…” (Ézs 34) Az Úr haragja minden népet joggal elér (2). Egyik nép sem különb a másiknál, istentelenség tombol mindenütt. Isten nem lenne Isten, ha vég nélkül eltűrné a hitetlenséget és az ezzel járó mérhetetlen sok bűnt és szörnyűséget. Az ő ítéletében egyértelműen világossá lesz az, hogy ki az Úr ezen a világon! Ebben nincs vita. Isten ítéletében felragyog az ő dicsősége, igazsága, örök rendje, amely nem engedi, hogy a bűn és a gonosz káosza eméssze fel ezt a világot. Egyik nép sem különb a másiknál. Isten mégis különbséget tesz, mégpedig két irányban. Egyrészt kiemeli választott népét, amely mellett mindvégig kitart, annak minden méltatlansága ellenére. Isten ítélete a népe számára: kegyelem. Ugyanakkor Isten ítélete lecsap Edóm
Reformátusok Lapja 2020. január 19.
| AZ IGE MELLETT |
népére (5), vagyis azokra, akik az ő népét bántják. Isten ítélete azt jelenti, hogy ő védelmezi népét mindörökké. Áldott legyen az Úr, hogy soha nem engedi el népét, benne a mi nyomorult életünket sem. Ugyanakkor Jézus Krisztusba vetett hitünk jele az, hogy rettenetesnek tartjuk ezt a fejezetet. Nem hívő ember az, akiben nincs szánalom azoknak a szenvedése iránt, akiket joggal ér el a büntetés. Pál apostollal együtt csak annyit mondhatunk, hogy a bűnösök között mi vagyunk az elsők, és csakis az Isten irgalma az, hogy megmenekülhettünk (1Tim 1,12–17). Jel 20,7–15 416. dicséret (4) „…jön Istenetek…” (Ézs 35) Eljött közénk, életünk pusztaságába az Isten. Ézsaiás arról a pusztaságról beszél, amely fokozatosan kivirágzik (1–2). Jézus Krisztusban úgy jött el közénk az Isten, hogy őbenne megláttuk az Úr dicsőségét, Istenünk méltóságát (2). Istenünk Jézus Krisztusban elkezdi visszaállítani az ő üdvözítő rendjét. A pusztaságban kivirágzik a nárcisz, vagyis élet támad ott (1–2), az erőtlenek megerősödnek (3–4), a betegek meggyógyulnak (5–6), a sakálok megszelídülnek (7), a bizonytalanságban szabadító út tűnik fel (8), és örök öröm lesz osztályrészük. Ez az üdvözítő rend azt is jelenti, hogy Isten megszabadítja népét (4). Ézsaiás korában ez a fogságból visszatérés reménységét hirdette. Jézus Krisztusban azonban ez a szabadulás sokkal több, de ugyanilyen kézzelfogható: a bűnből, betegségből, halálból való szabadulás valóságát zengi. Ennek a szabadításnak része az is, hogy Isten megfizet (4). Ez is az üdvözítő rend helyreállítása: Isten jelenlétében kiegyenlítődnek a dolgok, lesz számonkérés, nem okozhatunk úgy fájdalmat a másiknak, hogy annak ne lenne hatása ránk nézve is, hacsak Isten kegyelme nem könyörül rajtunk. Jel 21,1–8 489. dicséret (2) „…az asszír király elküldte kincstárnokát…” (Ézs 36) Nézzük a lélektani hadviselés mozzanatait: Szanhérib asszír király körbevette Jeruzsálemet, és bezárta az ott lakókat, mint a madarat a kalitkába (Kr. e. 701). Majd követet küldött Ezékiás királyhoz (1–3). A követ megfenyegette a királyt, és megfélemlítette a körbezárt népet – saját nyelvükön, hangosan, hogy értsék, ha nem adják meg magukat, a saját ganéjukat eszik majd, és a saját vizeletüket fogják inni, vagyis nagy kínban lesz részük, mire meghalhatnak (4–12). Ugyanakkor a követ megzsarolta őket: ha megadja magát a város, egy ideig a saját földjeiken élhetnek, majd a sajátjuk helyett kapnak valahol kárpótlást, de legalább élhetnek (16–17). Végül Szanhérib követe elbizonytalanította őket a hitükben, gyalázta az élő Istent, majd az Urat más bálványistenekhez hasonlítva kijelentette, hogy hiába bíznak Istenben (7; 18–21). Ezékiás emberei az asszír követ szavait hallva megszaggatták a ruháikat, úgy mentek királyuk elé (22). Mi is megszaggathatjuk a ruhánkat, és bűnbánatot tartva járulhatunk az Úr elé. A bűnbánatban az ember könyörögve kiált az Úrhoz, mert fél, megretten, mert tudja, hogy egyedül nem bírja el a terhét. Jel 21,9–27 421. dicséret (35) „Pajzsa leszek ennek a városnak…” (Ézs 37) Ezékiás imádságát meghallgatta az Úr. Mivel imádkoztál, könyörülök rajtad – válaszol az Úr. Nem arról van itt szó, hogy a mi imádságunk befolyásolhatja az Istent örök terve megvalósításában. Aki azonban Lélekkel imádkozhat, annak eleve bizonyossága van, hogy az Úr könyörülete már az övé. Jézus is ezzel a bizonyossággal imádkozott Lázár sírjánál. Még halott volt Lázár, és Jézus már előre hálát adott, hogy Isten meghallgatta őt, pedig láthatóan még nem is történt semmi (Jn 11,21–22). Az imádság a megváltottság jele, kegyelmi állapot. Az Úr nem engedi egy határon túl az istentelen világbirodalmakat. Asszíriát is megítélte, akkori uralkodójával, Szanhérib királlyal együtt (22–27). Isten mindent tud rólunk: ha kimegyünk, ha bejövünk, ha tombolunk – és minden tombolás istentelen, elbizakodott beszédű lázadás az Isten ellen. Ő horgot vet minden önhitten tomboló orrába, előbb-utóbb, akár „kiskirály”, akár „nagykirály” legyen az illető (28–29). Jó ezt tudni. Isten nem engedi, hogy az asszír király bevegye Jeruzsálemet. Az Úr meg fogja védeni (33–35), és fel fogja virágoztatni városát (30–32). Jel 22,1–7 42. zsoltár
I. 23. CSÜTÖRTÖK
I. 24. PÉNTEK
I. 25. SZOMBAT
2020. január 19.
Reformátusok Lapja
5
| INTERJÚ |
jutna parókiák és iskolaépületek felújítására sem. A támogatás felhasználásának elsődleges célja, hogy megerősítsük a felvidéki gyülekezeteket.
Műemlék templomok újulnak meg a Felvidéken A gyülekezetek megerősítésére fordítják a felvidéki reformátusok azt az egymilliárd-hétszázmillió forintos támogatást, amelyet 2019 végén kaptak a központi maHEGEDŰS MÁRK gyarországi költségvetésből. Nagy szük sége van a segítségre a felvidéki reformátusoknak, mert Szlovákiában a történelmi egyházak nem indulhatnak európai uniós pályázatokon, így sok közösség csak erre a támogatásra számíthat. A részletekről Géresi Róbertet, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettesét kérdeztük. A Magyar Közlöny szerint működésre és fejlesztésre fordíthatják a támogatást. Milyen terveik vannak? A működésre szlovákiai költségvetési forrásokat használunk, így ezt az összeget elsősorban fejlesztésre szeretnénk fordítani. A magyarországi támogatás hatalmas jelentőségű, hiszen a felvidéki református egyháznak kevés lehetősége van külső forrásokhoz jutni, például a szlovák törvények értelmében a gyülekezetek nem kaphatnak európai uniós támogatásokat, pályázati pénzeket. Sok olyan gyülekezetünk van, amely a működését saját forrásból gond nélkül tudja vállalni, de nagyobb beruházásra már nincs pénze. Így az anyaországi támogatás sok gyülekezetnek az egyetlen reménye, lehetősége arra, hogy például felújításba kezdjen. Hasonlóképp nem 6
Reformátusok Lapja 2020. január 19.
Hogyan? Szeretnénk kialakítani regionális központokat is, és felújítani a már meglévőket, hogy a gyülekezeteknek egy-egy kisebb térségben legyen legalább egy közösségi házuk. Ezek a helyek az adott régió gyülekezeteit szolgálnák: ifjúsági és egyéb rendezvényeknek, táboroknak, találkozóknak adnának helyet. Gyülekezeti beruházásokat is szeretnénk támogatni, például templomok megújítását, lakott parókiák felújítását. A pénzeket belső pályázati rendszer segítségével osztjuk majd ki. Március 15-ig várjuk a gyülekezetek pályázatait az espereseken keresztül. Az elnyert forrásokat egy év alatt használhatják fel a nyertes gyülekezetek.
Műemlék templomokat is felújítanak? A forrás egy részét erre a célra szánjuk, tíz-tizenöt műemlék templom felújítását szeretnénk támogatni. Azt, hogy melyeket, felvidéki és anyaországi műemlékes szakemberek közösen választják majd ki, tehát nem az egyház elnöksége. Egy biztos: olyan épületek újulnak meg, ahol van hitélet, mert minden műemlék templomunkat használja kisebb vagy nagyobb gyülekezet. Mindenestre sok templom érintett – van olyan, amely teljes felújításra szorulna, van, ahol egy-egy részleges beruházás elég lenne. De a gyülekezetek nevét a pályázat miatt nem szeretném elmondani. A felújításokra a pályázatok elbírálása után huszonnégy hónap áll majd rendelkezésre. Az oktatási intézmények milyen támogatást remélhetnek? Rozsnyón és Vajánban tornatermet szeretnénk építeni. Van, ahol az iskolát kellene bővíteni, mert kicsi az épület. Máshol bútorcserére lenne szükség. Korábban óvodaépítési és -indítási programba is kezdtünk: összesen huszonnégy óvodát indítunk, ebből hetet már tavaly átadtunk. A fennmaradó intézmények többségét ebben az évben szeretnénk átadni. FOTÓ: ASSZONYI ESZTER TRIANON 100 Hogyan tekintenek a trianoni döntés századik évfordulójának évére a felvidéki reformátusok? – kérdeztük Géresi Róbert püspökhelyettest. Azt mondja, „az összetartozás megerősítésének lehetőségeként tekintünk rá, és nem a negatív visszatekintést szeretnénk kidomborítani. Persze, fáj az, ami száz éve történt, de az összetartozást, a közös jövőt szeretnénk hangsúlyozni”. Az emlékévben is együttműködnek a Generális Konventtel, lesznek közös programok, és sok gyülekezet tervez istentiszteleteket a trianoni évfordulóra.
| REFORMÁTUS SZEMMEL |
P. TÓTHNÉ SZAKÁCS ZITA
Ismerjük meg egymást! A szerző református lelkipásztor, a Magyarországi Református Nőszövetség elnöke
Olyan sokan megkérdezik tőlem mostanában: mi értelme van még az ökumenének? Ez olyan kérdés, mintha azt kérdeznénk, van még értelme keresztyénnek lenni? Erről eszembe jut egy német professzor, aki még a kilencvenes évek derekán megpróbált arról meggyőzni, hogy a keresztyénség utáni korban élünk. Mintha a keresztyén létforma meghaladható, leváltható vagy felváltható életforma lenne. Sok helyen elmondtam már: nagyon szeretjük úgy megfogalmazni keresztyénségünk sok felekezetben megjelenő formáját, hogy Isten ilyen sokszínűnek teremtett minket. Valóban, ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk, de azért egyháztörténelmünk nagy hitvitáit, szakadásait ne magya-
„Ha nem szólunk az Isten irántunk kimutatott szeretetéről, egyre többen lesznek, akik nem azért nem hallották meg az evangéliumot, mert süket a fülük, hanem mert nem hangzott a szó.” rázzuk már azzal, hogy ez Istennek tetsző volt. Inkább legyünk hálásak kegyelméért, hogy emberi útkereséseinket nem ítélte el, hanem irgalmasan tekint le ránk, és így is szeretetébe fogad. Egyre nagyobb szükség van a felekezetközi imaestek, közös diakónia megszervezésére. Krisztus azt mondja: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,35) Ha ezt az egy parancsolatot nem tudjuk megtartani, akkor csak névleg vagyunk keresztyének. S ha már a történelem sodrásában ilyen sok felekezethez tartozónak vallhatjuk magunkat, legalább próbáljuk megismerni egymást. Az ökumené nem arról szól, hogy adjuk fel saját hitvallásainkat, vagy olvadjunk be valamelyik felekezetbe. Sokkal inkább arról, ismerjük meg egymást: a másik hitvallásait, hagyományait, istentiszteleti szokásait. Hiszen igazán azt tudjuk szeretni, akit ismerünk is. Becsüljük meg, és ne szóljuk le egymás értékeit! Részismeretekkel rendelkezünk Istenről – merthogy tükör által homályosan látunk –, az ő országáról, terveiről, akaratáról. De ha megosztjuk egymással ezeket a részismereteket, gazdagodik hitvilágunk. Tiszteljük a másikban, hogy Isten őt is a saját képére és hasonlatosságára teremtette! Vele is közölte kegyelmét, őt is irgalmába fogad-
ta, sőt őt is megigazította, és befogadta Krisztus tanítványi csapatába. Így, együtt lehetünk Isten munkatársai. Szükség van ránk ebben a mai világban. Senki nem vonulhat félre, nem lehet „fotelkeresztyén”. Európa legnagyobb baja, hogy a keresztyének már csak épületeikre büszkék (jobb esetben), de megkopott az az indulat, aktivitás, amely szükséges az evangélium hirdetéséhez. Erőtlenné vált az európai keresztyénség, és elfelejtette, hogy erőt onnan Felülről lehet és kell kérni. Ha szünetel az evangélium hirdetése, nem terjed a jó hír. Ha nem szólunk az Isten irántunk kimutatott szeretetéről, egyre többen lesznek, akik nem azért nem hallották meg az evangéliumot, mert süket a fülük, hanem mert nem hangzott a szó. Mindegy, hogy melyik keresztyén felekezethez tartozunk, ránk bízta az Isten ezt a szolgálatot. Nemcsak a lelkészekre, hanem minden keresztyénre. Annak idején az a tizenkettő iskolázatlan és egyszerű ember volt. De tudta, a rábízott kincset nemcsak meg kell őriznie, hanem tovább kell adnia. Elmondta, amit hallott, nem hallgatta el. Megtörték házanként a kenyeret, és mindennap gyarapodott a gyülekezet az üdvözülőkkel. Életveszélyes körülmények között is hirdették az evangéliumot. A keresztyén életformának ma is ilyennek kellene lennie. Beszéljünk az Isten szeretetéről, hozzánk való kegyelméről, amely megjelent az Úr Jézus Krisztusban! Ha mi átéltük a megváltás csodáját, miért nem harsogjuk világgá? Félünk, hogy kinevetnek, maradinak tartanak? Segítségünkre lehet a bátorításban nemcsak a saját felekezetünk lelkésze, presbitere, nőszövetségi tagja, de más felekezetű krisztushívők bizonyságtétele is. Különös kegyelmi idő egy-egy ökumenikus imahét: felrázhat bennünket megszokott ritmusunkból, kimozdíthat komfortzónánkból, megszólít Isten mások igehirdetése, imádsága által, hogy új erőt nyerve mi magunk is elkezdjünk igehirdetőkké lenni szóban és cselekedetben. Kérjük a Szentlélek Istent, hogy áldásokban gazdag lehessen az ökumenikus imahetünk szerte e világon!
2020. január 19.
Reformátusok Lapja
7
| AKTUÁLIS |
Imahét a Krisztus-hívők egységéért „…nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk…” (ApCsel 28,2)
JANUÁR 19–26. Bibliai gondolatok és imádságok az imahétre kiadott nemzetközi füzet alapján
A keresztyének minden évben a világ minden táján azért gyűlnek össze ezen a héten, hogy imádkozva növekedjenek az egységben. A 2020. évi ökumenikus imahét anyagát a máltai keresztyének készítették. Málta a Földközi-tenger szigetállama, amelyet minden oldalról hatalmas víz vesz körül, így a hajóközlekedés egyik központja a Földközi-tengeren. Ezen a háromszáztizenhat négyzetkilométernyi szárazföldön, azaz az állam területét alkotó szigeteken négyszázharmincezer máltai polgár él. Az anyaszigethez tartozik a közeli Gozo szigete, amelynek területe hatvanhét négyzetkilométer. Málta és Gozo keresztyénjei minden év február 10-én együtt ünnepelik a hajótörött Pál apostol szigetre érkezését, a 2020-as imahéten pedig a világ Krisztus-követői a máltai keresztyénekkel együtt olvassák e hajótörés történetét. 8
Reformátusok Lapja 2020. január 19.
1. NAP • MEGBÉKÉLÉS: A RAKOMÁNY KIDOBÁSA „A vihar hevesen hányt-vetett bennünket, ezért másnap kidobálták a hajóterhet, harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel. (…) Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt.” (ApCsel 27,18–19.21) – Zsolt 85; Lk 18,9–14
Különböző egyházakból és hagyományokból érkező keresztyénekként sajnos évszázadok alatt felgyülemlett terhet cipelünk, amely kölcsönös bizalmatlanságból, keserűségből és gyanakvásból áll össze. Köszönjük az Úrnak az elmúlt században létrejött ökumenikus mozgalom megszületését és növekedését. Találkozásunk a más hagyományú keresztyénekkel és közös imádságunk a keresztyén egységért arra indít bennünket, hogy kölcsönös megbocsátásra, megbékélésre és elfogadásra törekedjünk. Nem hagyhatjuk, hogy a múltunk terhei akadályozzák a közeledést egymáshoz. Az Úr akarata, hogy elengedjük ezeket, és engedjük Istent munkálkodni. Megbocsátó Istenünk! Szabadíts meg minket a múlt fájdalmas emlékeitől, amelyek megsebezték közös keresztyén életünket! Vezess minket a megbékéléshez! Segíts, hogy a Szentlélek által a gyűlöletet szeretettel, a haragot kedvességgel és a gyanakvást bizalommal győzhessük le! Szeretett Fiad és Testvérünk, Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen.
| AKTUÁLIS | MÁLTAI KÖZTÁRSASÁG Fővárosa: Valletta. Államforma: köztársaság. Hivatalos nyelv: máltai, angol. Népesség: 423 374 fő. Terület: 316 km².
2. NAP • MEGVILÁGOSODÁS: KRISZTUS VILÁGOSSÁGÁNAK KERESÉSE ÉS MEGMUTATÁSA „Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye.” (ApCsel 27,20) – Zsolt 119,105–110; Mk 4,35–41
Krisztus a mi világosságunk és vezetőnk, nélküle rossz útra tévedünk. Amikor a keresztyének szem elől tévesztik Krisztust, erősödik a félelem és a megosztottság. Sok egyházon kívül élő, jó akaratú ember nem láthatja Krisztus világosságát, mert megosztott keresztyénségünk kevésbé tisztán tükrözi azt, vagy időnként teljesen eltakarja. Amikor az ő világosságát keressük, közelebb kerülünk egymáshoz. Így még tisztábban tükrözzük ezt a fényt, és valóban Krisztusnak, a világ világosságának jelévé válunk. Istenünk, Igéd világosságot gyújt lépteinkhez. Nélküled elveszünk és tévúton járunk. Világosíts meg minket Igéd által, hogy a te utadon járhassunk! Segíts, hogy egyházaink a te vezetésedre, vigasztalásodra és átformáló jelenlétedre törekedjenek! Adj nekünk őszinteséget, hogy észrevegyük, amikor megnehezítjük másoknak, hogy meglássák világosságodat, és add kegyelmedet, hogy másokkal is megláttassuk azt! Fiad nevében kérünk, aki hív minket, követőit, hogy a világ világosságává legyünk. Ámen.
3. NAP • REMÉNYSÉG: PÁL ÜZENETE „Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről.” (ApCsel 27,22.34) – Zsolt 27; Mt 11,28–30
Mi, keresztyének különböző egyházakhoz tartozunk, és különböző hagyományaink vannak, amelyek nincsenek teljesen összhangban. Ezért gyakran elcsüggedünk, és úgy látjuk, hogy nem haladunk a látható egység felé. Valóban, némelyek minden reményt feladtak, és elérhetetlennek tekintik ezt az egységet, mások pedig nem is vélik keresztyén hitük szükséges részének. Imádkozzunk tehát a látható egység ajándékáért, tegyük ezt állhatatos hittel, kitartó türelemmel és reményteljes várakozással, Isten szerető gondviselésében bízva. Az egység az Úr imája az Egyházért, és ő kísér bennünket ezen az úton. Nem fogunk elveszni. Kegyelmes Istenünk, elveszettségünkben és elkeseredettségünkben fordulunk hozzád. Ültesd el bennünk reménységed ajándékát! Segíts, hogy egyházaink reménységgel törekedjenek az egységre, amelyért szenvedésének előestéjén imádkozott szent Fiad! Az ő nevében kérünk téged, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik mindörökké. Ámen.
2020. január 19.
Reformátusok Lapja
9
| AKTUÁLIS |
,
4. NAP • BIZALOM: NE FÉLJ, CSAK HIGGY! „Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogy nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk.” (ApCsel 27,23–26) – Zsolt 56, Lk 12,22–34
A vihar közepette Pál bátorítása és reménysége ellentmond útitársai félelmének és kétségbeesésének. Közös elhívásunk arra, hogy Jézus Krisztus tanítványai legyünk, maga után vonja az ellentmondás jelét. E szorongással küzdő világban arra hívattunk, hogy – Isten szerető gondviselésében bízva – megmutassuk a reményt. Keresztyén életünkben azt tapasztaljuk, hogy Isten minden látszat és kitérő ellenére célhoz vezet. Nem fogunk megfulladni vagy elveszni, mert az ő megingathatatlan szeretete örökké tart. Mindenható Istenünk, személyes szenvedésünk arra indít minket, hogy kiáltsunk fájdalmunkban és összeránduljunk félelmünkben, amikor a betegséget, az aggódást vagy szeretteink halálát megtapasztaljuk. Taníts, hogy bízzunk benned! Az egyházak, amelyekhez tartozunk, hadd legyenek gondviselő jóságod jelei. Tégy minket Fiad igaz tanítványaivá, aki Igéd meghallására és egymás szolgálatára tanított minket! Bizalommal kérjük ezt Fiad nevében és a Szentlélek ereje által. Ámen.
5. NAP • ERŐ: A KENYÉR MEGTÖRÉSE AZ ÚTRA „Addig pedig, amíg virradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt: Ma a tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem ettetek. Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről. E szavak után vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett. Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is enni kezdtek.” (ApCsel 27,33–36) – Zsolt 77; Mk 6,30–44
Pál étkezésre hívása buzdítás azoknak, akik a hajón vannak, hogy erőt gyűjtsenek ahhoz, ami rájuk vár. A kenyér elfogadása 10 Reformátusok Lapja
2020. január 19.
magatartásuk megváltoztatását jelzi: a hajón lévő emberek a kétségbeeséstől eljutottak a bátorságig. Az úrvacsora ehhez hasonlóan ennivalót ad az útra, és mindannyiszor az Istenben való életre vezet. Erőssé tesz minket. A kenyér megtörése – a keresztyén közösség életének és istentiszteletének középpontja – felkészít a keresztyén szolgálat iráni elkötelezettségre. Várva várjuk azt a napot, amikor minden keresztyén ugyanahhoz az úrvacsorai asztalhoz telepedhet, és erőt meríthet az egy kenyérből és az egy pohárból. Szerető Istenünk, Fiad, Jézus Krisztus megtörte a kenyeret, és megosztotta tanítványaival a poharat szenvedésének előestéjén. Add, hogy egyre szorosabb közösségben növekedhessünk! Pál és a korai keresztyének példáját követve adj nekünk erőt, hogy az együttérzés, a szolidaritás és a harmónia hídjait építsük! A Szentlélek erejével, Fiad nevében kérünk, aki azért adta életét, hogy mi élhessünk. Ámen.
6. NAP • VENDÉGSZERETET: A NEM MINDENNAPI EMBERSÉG BEMUTATÁSA „Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet. A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak. Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, a meleg miatt egy vipera bújt ki belőle, és a kezébe mart… Azon a környéken volt a sziget elöljárójának, Publiusznak a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt.” (ApCsel 28,1–2;7) – Zsolt 46; Lk 14,12–24
A tengeri vihar megpróbáltatásai és megrázkódtatásai után a sziget lakói felajánlották segítségüket a partra vetetteknek, akik így nem mindennapi emberséget tapasztaltak. Az ilyen jóság közös emberségünkre mutat. Az evangélium azt tanítja, hogy amikor a bajban lévő emberekről gondoskodunk, Krisztus iránt tanúsítunk szeretetet (vö. Mt 25,40). Továbbá amikor szeretetteljes emberséggel fordulunk a gyengékhez és kisemmizettekhez, Isten szívéhez hangoljuk szívünket, hiszen nála különleges helyük van a szegényeknek. Az idegenek szívesen
| AKTUÁLIS |
MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA (MEÖT) 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 3. Telefon: 06-1-3712690 Email: oikumene@meot.hu Honlap: www.meot.hu
látása, legyenek más kultúrájúak vagy más hitűek, bevándorlók vagy menekültek, egyrészt azt jelenti, hogy magát Krisztust szeretjük, másrészt pedig azt, hogy úgy szeretünk, mint Isten. Keresztyénként arra hívattunk, hogy álljunk elő a hitben, és azokat is érjük el Isten mindenre kiterjedő szeretetével, akiket nehezen tudunk szeretni. Istenünk, aki az árvák, az özvegyek és az idegenek Istene vagy, töltsd el szívünket odaadó vendégszeretettel! Nyisd meg szemünket és szívünket, amikor arra kérsz bennünket, hogy etessünk, ruházzunk és látogassunk meg téged! Segíts, hogy egyházaink részt vegyenek az éhség, a szomjúság és az elszigeteltség megszüntetésében és az akadályok leküzdésében, amelyek útját állják minden ember elfogadásának! Jézus, a te Fiad nevében kérünk, aki legkisebb testvérünkben is jelen van közöttünk. Ámen.
7. NAP • MEGTÉRÉS: SZÍVÜNK ÉS ELMÉNK MEGVÁLTOZÁSA „Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, a meleg miatt egy vipera bújt ki belőle, és a kezébe mart. Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót, így szóltak egymáshoz: Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de az isteni bosszúállás nem engedi, hogy életben maradjon. Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett. Azok pedig azt várták, hogy feldagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten.” (ApCsel 28,3–6) – Zsolt 119,137–144; Mt 18,1–6
A helybeliek rájöttek, hogy Pált tévesen bélyegezték meg gyilkosként, így megváltoztatták a véleményüket. A különös esemény a viperával lehetővé teszi a szigetlakók számára, hogy másképp lássák a dolgokat, és így felkészítheti őket arra, hogy Pálon keresztül Krisztus üzenetét hallják. Keresztyén egységünk és megbékélésünk keresése során gyakran szembesülünk azzal, hogy újra kell gondolnunk azt, amit addig véltünk mások hagyományairól és kultúrájáról. Ez folyamatos Krisztushoz térést követel azért, hogy az egyházak megtanulják le-
küzdeni azt, hogy másokra fenyegetésként tekintsenek. Ennek eredményeképpen abba fogjuk hagyni mások lenézését, és közelebb kerülünk az egységhez. Mindenható Istenünk, bűnbánó szívvel fordulunk hozzád. Miközben őszintén törekszünk igazságodra, tisztíts meg minket mások igazságtalan elítélésétől, és vezesd egyházadat, hogy növekedjen a közösségben! Segíts elengedni félelmeinket, hogy jobban megértsük egymást és a közöttünk lévő idegent! Az Igaz, a te szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen.
8. NAP • NAGYLELKŰSÉG: ELFOGADÁS ÉS ADÁS „Történt pedig, hogy Publiusz apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította. Miután ez megtörtént, a többi beteg szigetlakó is odament hozzá, és ő meggyógyította őket. Ezek nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor elhajóztunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal.” (ApCsel 28,8–10) – Zsolt 103,1–5; Mt 10,7–8
Ez a történet adással és elfogadással van tele. Pál nem mindennapi emberséget tapasztalt a szigetlakóktól, meggyógyította Publiusz apját és másokat is. Miután mindenüket elveszítették a viharban, a kétszázhetvenhat befogadott ember bőséges ellátást kap, amikor útnak indul. Keresztyénként nem mindennapi emberségre hívattunk. De ahhoz, hogy adjunk, először meg kell tanulnunk elfogadni Krisztustól és másoktól. A tőlünk különböző emberek emberséges, jó szándékú cselekedeteinek elfogadói vagyunk – gyakrabban, mint gondolnánk. Ezek a cselekedetek Urunk nagylelkűségére és gyógyítására mutatnak. Mi, akiket az Úr meggyógyított, felelősek vagyunk azért, hogy továbbadjuk azt, amit kaptunk. Életadó Istenünk, hálát adunk könyörületes szereteted ajándékáért, amellyel megnyugvást adsz és megerősítesz. Imádkozunk, hogy egyházaink mindig nyitottak legyenek, hogy elfogadják egymástól ajándékaidat. Add nekünk a nagylelkű szeretet nyitottságát, amikor együtt járjuk a keresztyén egység útját! Fiad nevében kérünk, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik. Ámen. 2020. január 19.
Reformátusok Lapja 11
| INTERJÚ |
Ne magunknak őrizgessük a tudást, adjuk tovább másoknak is!
Az Észak-Alföld régióban közismert sokoldalú művészeti, művelődési tevékenysége, elképesztő munkabírása. Sorra születő szépírói művei, esztétikai, irodalomtörténeti könyvei, tanulmányai mellett rendszeresen olvashatunk tollából értékorientáló országos lapokban elemző cikket, esszét. Vitéz Ferenc költővel, irodalmárral, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető docensével a magyar kultúra napja alkalmán beszélgettünk. (Az interjúalannyal több mint harminc éve ismerjük egymást, innen a tegező forma.)
12 Reformátusok Lapja
2020. január 19.
| INTERJÚ |
Írásaid sokasága kapcsolódik közvetlenül is a protestáns kultúrához, mélyen áthatja műveidet e szellemiség. Példának okáért: a Protestáns hősök című háromkötetes gyűjtemény százötven portréjának negyedét te írtad. Monográfiát készítettél az újságíró Móricz Zsigmondról, köteted jelent meg Protestáns könyvjegyek címmel. Véleményed szerint mennyire meghatározó ma a honi kultúrában a református eszme, értékrend? Nem annyira, mint amennyire kívánatos volna. A puritánságnak, legyen az lelki, szellemi vagy fizikai tisztaság és letisztultság, ahogy ma mondjuk, nem túl jó a „píárja”. Vonatkozik ez a keresztyén Krisztus-középpontúságra, az evangéliumi és apostoli orientációjú etikára is. Max Weber több mint egy évszázados, a protestáns etikát tárgyaló műve sok vitát keltett. Nálunk ez azért volt szellemileg is termékeny, mert a kálvinizmus sajátosan magyar irány, nem véletlen, hogy Kálvint tiszteletbeli magyarrá fogadták, bár az egyházrend nem feltétlenül az ő elvárásait követte. Kétségtelen viszont, hogy a Szentlélek általi hasznosság elve meggyökeresedett. A kollégiumunk belső homlokzatát ékesítő „orando et laborando” szellemében, „imádkozva és dolgozva”, ahol az „és” szó legalább olyan fontos, mint a másik kettő, Krisztust követve, mindenki a saját legjobbját adja hozzá a közösség boldogulásához. Az individuális látásmóddal szemben, miközben az egyén értékei is fontosak, a már az arisztotelészi Nikhomakoszi etikában is megjelenő közösségközpontúság az irányadó.
Ha a magas kultúrán azt érted, ami a populáris kultúrával állítható párba, és egyik nem ellentéte a másiknak, mert a népszerű nem jelent egyúttal értéktelent, a népszerűtlen pedig értékeset, be kell látni, hogy a magas kultúra népszerűvé tételében használni kell a populáris eszközöket is. Igen, ilyen értelemben gondoltam a „magas kultúra” kifejezést. Az internet, a közösségi oldal nem arra predesztinált, hogy csak sértettség- és szennyözön legyen, hiszen ez a virtuális tér sokféle értékkel is fényesedhet. Igen, osszuk meg a verseket, tegyük közzé a festményeket, a zenéket, és az sem baj, ha történetesen mi magunk vagyunk az alkotói. Már Kölcsey is arra intett a Parainesisben, hogy ne pusztán magunknak őrizgessük a megszerzett tudást, hanem adjuk tovább másoknak is. Karácsonyi eszmefuttatásodban e hasábokon idézted Hermann Hessét: „Egyszer egy évben úgy teszünk, mintha igaz szívből kívánnánk megemlékezni lelkünk ünnepéről.” Így vagyunk a magyar kultúra napjával is? Szükségünk van a jeles napokra. A kalendáriumi ünnepkör egyaránt emlékezik a szakrális és profán eseményekre, ám végeredményben a szakralitás, az Istenhez tartozás élménye a mértékadó, ki kell egészülnie a kultúra ünnepnapjaival. Ahogy Hegel fogalmazott: a művészet valamiképp a vallás megfelelője, így a kultúra két fontos pillére is a vallás és a művészet. Itt nemcsak a szorosan
„A kollégiumunk belső homlokzatát ékesítő »orando et laborando« szellemében, »imádkozva és dolgozva«, ahol az »és« szó legalább olyan fontos, mint a másik kettő, Krisztust követve, mindenki a saját legjobbját adja hozzá a közösség boldogulásához.” Számodra mit jelent a kálvinista értékvilág és ennek képviselete? Elsősorban a hit harcát, amelyet azért sem tudok megkerülni, mert a konfirmációs áldásoma a Pál Timóteushoz írott első leveléből való ige volt: „Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amellyel vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt.” Tanú tehát minden ember, akivel nemcsak személyesen, hanem írásban is találkozom. Nem tagadom: bizony, sok csatában alulmaradok, de ott lebeg előttem célként Pál második timóteusi leveléből a folytatás is, amely szerint „ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam”. Eredményes eszköze – lehetne – a média, a sajtó a magas kultúra terjesztésének. Ám egy friss írásodból citálva – „nem mindegy, hogy valaki egy verset oszt meg, vagy másokat” a közösségi oldalakon. Mennyi esélyét látod az előbbinek? Megítélésed szerint a tömegekhez találhat, talál-e utat a magyar nemzeti kultúra java, világszínvonalú termése?
vett egyházművészetre kell gondolnunk, a zenére, építészetre, a szakrális irodalomra, hanem a szellemi viselkedésformára is. Az ünnepnapok ugyan az elfolyó időből kiragadott és megszentelt kairosz-pillanatok, a folyamatosságot, a biztonságot teremtik meg az ismétlődés által. A kultúra melletti „magyar” jelző ugyanolyan fontos, és anélkül, hogy ki akarnánk sajátítani, alapjában véve protestáns. Jelképes formában ezt Kölcsey és a Hymnus is jelzi. Vagy Bertha Zoltán szavaival: a nemzeti identitástudatot, anyanyelvű irodalmi és kulturális önazonosságot küldetéses elszántsággal építő kálvinizmus mentette át a magyarságot a mindenkori jövőbe. „Az újjáébredő hit a nemzetet, a nemzet a hitet tartotta.” Irodalmárként, művészeti íróként miképp ítéled meg azt a jelenséget, hogy az irgalmatlan erővel ható új média követhetetlenül burjánzó vizuális anyagában és szövegömlenyében egyre több az önjelölt „művész”, „író”? Nem vezet ez beláthatatlan következményű értékzavarhoz? Mert – ismét egy publikációdból idézve – „nem ugyanaz a költői közléskényszer, mint a mindenáron való magamutogatás, önleleplezés”. Mi segítheti az értékszelekciót? 2020. január 19.
Reformátusok Lapja 13
| INTERJÚ |
Amit az evangéliumi orientációról, tájékozódási pontokról mondtam, azzal lehet kiegészíteni, hogy már a horizontális tájékozódás is hiányzik, pedig önmagában még az is kevés volna. A széles látókör beszűkül, csak egy képernyőnyi területre korlátozódik, izolálódik, sok kis magányosság-sziget próbálja abban az illúzióban ringatni magát, hogy kommunikál egymással. Az értékszelekciót az segítheti, ha a horizontális látásmód nem még tovább szűkül, hanem meghatározott, vertikális irányba mozdul el. Így lehet meglátni a mélységet és magasságot. Mély érzések és mély gondolatok, ezzel együtt mély művészi és esztétikai mondanivalók csak a magasság tükrében fogalmazódhatnak meg. Kölcsey Himnuszáról tanulmányt írtál, elődásokat tartottál. Azt nem én találtam ki, hanem Mészöly Gedeon, hogy Kölcseynek is van egy himnusza, és a himnusznak is van egy Kölcseyje, tehát hogy a Hymnus által magát Kölcseyt is jobban meg lehet ismerni. Arra viszont én tettem kísérletet, hogy Kölcsey – Halász Gábor, Németh G. Béla vagy Fenyő István, illetve maga a költő által is hangoztatott – ellentétekkel teli karakteréből kiindulva megvizsgáljam a Hymnusba kódolt és környezetébe rejtett ellentéteket és ellentmondásokat. Több mint félszáz ilyet találtam, amelyekből most csak azt emelném ki, hogy „bűneink” között meghatározó a hazaszeretet hiánya. Nemzeti imádságunk születésnapján szóba kell hoznunk egy olyan jelenséget, amelyről karnagyok is panaszkodnak: az oktatási intézmények számos diákja sem tudja szépen énekelni nemzeti imádságunkat. De legalább értik a vers máig ható üzenetét? Nem értik. Ezért kell fogékonnyá tenni őket rá. Legalább a nemzeti himnuszt ugyan kötelező volna ismernünk, de nem szeretem a kötelező szót. Helyette az élményt használnám, mely önmagából rügyezi ki aztán az elkötelezettséget is. Hogyan lehet élménnyé tenni valamit? Véletlenszerűnek tűnő találkozásokkal. Gondolj valamire, amikor a himnuszt énekled vagy olvasod. Mindegy, hogy mire gondolsz éppen, de kösd össze a saját életeddel. Arany János untat, nem „korszerű”? Próbáld neki elmagyarázni, hogyan kellene viselkednie Toldinak a 21. században. Legutóbbi, irodalmi és képzőművészeti érdeklődésed kettősségét jelző Univerzumok között című köteted festők alkotásaihoz írott verseidet tartalmazza. Félszáznál több könyved tanújele annak is: töretlenül hiszel abban, hogy nem alkonyul be a Gutenberg-galaxisnak. Ám akadnak szakemberek, akik e galaxis olyan zseniális magyar íróinak műveit ebrudalnák ki az oktatásból, mint a biblikus mélységű tudást közvetítő Jókai Mór, akinek a születésnapja (február 18.) két éve a magyar széppróza napja. Tanítójelöltek oktatójaként kommentálnád az efféle elképzeléseket? Talán közismert a Victor Hugo-regény, A párizsi Notre-Dame példája, melyben a főesperes szerint „a könyv megöli az épületet”. Nem ölte meg. A Gutenberg-galaxist három évtizede temetik, és a hordozófelület ugyan meghatározza az információt, pontosabban 14 Reformátusok Lapja
2020. január 19.
a továbbadás módja alakíthatja a tartalmat is, hiszek a Könyvben. Maradva a példádnál: Jókai az e-book felületén is élő marad, sokkal hamarabb meg fognak halni azok, akik el akarják őt feledtetni. A Néző • Pont című egyszemélyes folyóiratod a 100. számához közeledik. Milyen céllal indítottad másfél évtizede ezt az egyedülálló kulturális vállalkozást? Kalandként fogtam bele 2006-ban. Egyfajta terápiaként, hogy ne pazaroljam el az életet, a talentumot. Edzésben tart, és az úgynevezett „növekedésterv” része lett. Évente hat kötete jelenik meg, gyakran duplaszám, mert úgy alakul a terjedelem. Az ötvenedik kötetig jobbára magam írtam mindent, de onnantól rendszeresen helyet adok a vendégszerzőknek is: Kossuth- és József Attila-díjasoktól kezdve a szárnypróbálgatókig. Természetesen a lap karakterét az én ízlésem és értékrendszerem határozza meg, vállalva ezt a szubjektív szelekciós elvet. Nemkülönben mindaz, amivel a folyóiratban foglalkozom, az irodalom, a kultúra, a művészetek, az asszociatív és integratív szemlélet, a helyi érték, a nemzeti látásmód, vagy a játék és a teremtettség kapcsolata, valamiképp beépül abba az anyagba is, amit tanítok, azokba az írásokba, melyekkel a közönség elé állok, és fordítva: sokszor egy-egy irodalomóra stílusgyakorlatai nyomán születnek újabb írások. Ez a hobbim, a kiadáshoz szükséges költségeket az előfizetői díjakon és a támogatásokon túl a zsebpénzemből egészítem ki. Mások horgásznak vagy vadásznak, a Néző • Pont az én kalandtúrám. Mely köteteddel találkozhat legközelebb az olvasótábor? Hogy tábor-e, azt nem tudom, mindenesetre néhányan azért olvasnak, és már egyetlen olvasó is felelősség az író számára. Párhuzamosan készül több könyvem is, de hogy mikorra kerülnek publikus állapotba? Egy monográfián dolgozom a magyar irodalmi alkotói attitűdökről, amelyben a homo religiosus viselkedést ugyanúgy tárgyalom, mint a homo ludens karakterét. „Ajánlott”, asszociációs és portréverseim több kötete formálódik, hasonlóan irodalmi és művészeti tanulmányaim, kritikáim újabb gyűjteményeihez, és szeretném kötetbe rendezni a Magyar Hírlapban és a Reformátusok Lapjában megjelent írásokat, publicisztikákat, jegyzeteket, esszéket is. ARANY LAJOS, FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN Mit jelent számodra a tavaly átvett Rát Mátyás-díj, a Protestáns Újságírók Szövetsége által odaítélt elismerés? Elsősorban a megelőlegezett bizalmat és szeretetet. Az elmúlt tizenöt évben ezt a díjat gyakran életmű elismeréseként adták át, ezért igen meglepődtem, amikor jelezték, hogy én leszek a kitüntetett. A Pál apostoli hit nemes harcának jövőbeni ütközeteit láttam magam előtt, amelynek egyik vagy egyetlen fegyvere számomra a szó, a nyelv. S jelentette még – az 1780-ban az első magyar nyelvű hírlapot, a Magyar Hírmondót elindító és szerkesztő Rát Mátyás „hírmondóattitűdjét” továbbgondolva – az egyetlen igaz hír, az örömhír átadása iránti elkötelezettség erősítését. Valamint a Sola Scriptura által kívánt felelősséget is, hogy a szavaim ne csak cimbalompengések legyenek.
| CSENDES PERCEK |
KARSAY ESZTER
Ézsaiás könyvében váltakoznak az ítéletes és ígéretes próféciák. Az is nehéz olvasmány, hogy más népek és hatalmak bukásáról szólnak jövendölések, de fájdalmas, hogy Isten a választott népe ellen is jajt kiált. Mint az elhagyott édesapa, úgy panaszkodik fiaira, akik elhagyták őt. Népe elfordult tőle, nem kíváncsi az ő akaratára, bölcsességére és vezetésére. Idegen hatalommal szövetkezik, attól reméli a boldogulását. Isten tudja, hogy hiába viszik minden vagyonukat Egyiptom urának, hatalma látszat csupán, és nem lesz a segítségükre ellenségükkel, As�szíriával szemben. Hiába bíznak saját erejükben, ügyes külpolitikájukban, a nemzeti tragédia okozója a hitbeli és erkölcsi romlásuk. A prófétáktól, akik a valóságot látják, és figyelmeztetnek a tévelygésre, ezt akarják: „Ne a valóságot lássátok! Mondjatok inkább hízelgő dolgokat, lássatok kedvünkre valókat! Térjetek le az útról, hagyjátok el a helyes ösvényt; hagyjatok békét nekünk Izráel Szentjével!” (Ézs 30,10–11) Ismerős ez a nagyképű gúnyolódás, mennyire terjed ez az istenellenes indulat! Nem akarjuk hallani az igazságot, ringassanak, altassanak el minket, mindegy, hogy mivel, hazug ígéretekkel, mámorral, szerekkel vagy szertelenül, mondjanak jót rólunk, igazolják magatartásunkat, nem változunk. Isten pedig gyakran éppen azzal büntet, hogy engedi, hogy hamis úton járjunk, engedi megtörténni a bűnt, viselni kell annak következményeit. Amikor legjobban dicsekednek, akkor éri el őket a megaláztatás, gyorsaságukkal kérkednek, és valóban gyorsan kell menekülniük majd üldözőik elől. Isten nélkül minden a visszájára fordul, és magukra maradnak. „A megtérés és higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok…” (15) Szó szerint ugyanezt a panaszt halljuk Jézustól később, amikor Jeruzsálem fölött sír: hányszor akartam összegyűjteni titeket, de ti nem akartátok. Népét megmenteni jött, de nem akarták. Önmagunk ellenségei vagyunk, amikor nem akarjuk elfogadni Isten vezetését. Konok, makacs, önfejű kamaszok vagyunk. Lehet vallásosan is hasonlóan élni: zaklatni Istent a vágyaink beteljesítéséért. Nem imádság az, amikor előírjuk, sőt követeljük Istentől, hogy mit adjon, mert mi jobban tudjuk, és nem kérdezzük tőle, mire is lenne szükségünk. Kérdezzük-e Istent mi, hogy mi a terve velünk ma? Őt kérdezzük-e először, amikor terveket szövünk, vagy inkább befolyásos hatalmasokat? Még jó, hogy Isten vár. Még hallgat és irgalmasan vár, hogy megkegyelmezhessen. Mert mégsem büntetni akar. Szeret.
IMÁDKOZZUNK!
Bizonyosság (Jel 14,12) Tudom, Uram, / hogy amire hívtál, / abban te vezetsz / és tartasz meg / engem. Mert annyiszor / éltem át / a csodát, / hogy te voltál, / lettél, maradtál / kétségeim közt is / a megtartatás / az életemben. S én többé / nem nézek hátra, / rászánom magam / erre a bizonyosságra. Így segíts, kérlek, / embernek lennem! / Ámen. HAJDÚ ZOLTÁN LEVENTE
A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ
Boldog, aki… Korunkban különös divatja van a boldogság keresésének és kutatásának. Mindenki boldog szeretne lenni, miközben arra a kérdésre, hogy pontosan mi a boldogság, nagyon kevesen tudnak válaszolni. A boldogság ugyanis nem olyan állandó állapot vagy üzemmód, amit az ember be tud állítani, amikor éppen azt szeretné. Heti bibliai szakaszaink sorában a Jelenések könyvét olvashatjuk, amely olyan történelmi szituációban íródott, amikor nem sok oka volt az embereknek a boldogságra, különösen nem a keresztyéneknek, akiket üldöztek. Az Újszövetség utolsó könyve keretes szerkezetbe foglalva beszél a boldog emberről. A könyv elején ekként olvashatjuk: „Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van.” (Jel 1,3) A prófétai könyv utolsó fejezetében pedig ezt írja a Patmosz szigetén száműzetésben lévő János apostol: „És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit.” (Jel 22,7) A Jelenések könyve szerint az a boldog ember tehát, aki megtartja a prófétai igéket. Azt az Igét, amely által teremtetett ez a világ, azt az Igét, amely Jézusban testté lett (vö. Jn 1,14), és azt az Igét, amely még a halálnál is erősebb. Keresztyén emberként ma sem tehetünk másképpen, nem lehet más a feladatunk és küldetésünk, mint az, hogy megtesszük mindazt, amit Isten az ő Igéjén keresztül üzen nekünk. Ne önmagunkban, ne másokban és ne pótszerekben keressük a boldogságot, hanem egyedül Isten Igéjének olvasásában és megtartásában! Aki ezt megcselekszi, és engedelmesen kitart, „boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig”. (Jel 20,6) SZETEY SZABOLCS 2020. január 19.
Reformátusok Lapja 15
| REFORMÁTUS ÉLET |
A „pataki szellem”
Így emlegetik jelenlegi és egykori diákok, oktatók azt a légkört, amely családdá kovácsolja a sárospataki teológia közösségét. Bár a történelem nem kímélte az intézményt, mégis évszázadok óta képzik a gyülekezeti vezetőket. De nem csak lelkészeket adott Sárospatak az országnak, itt tanult a magyar irodalom számos kiemelkedő alakja is, többek között Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc és Gárdonyi Géza. Az akadémia ma is ragaszkodik a hagyományokhoz, de képzéseikben követik a kor igényeit: a lelkészképzés mellett Sárospatakon talán egyedülálló módon például a kapcsolati erőszak megelőzésére, kezelésére is készítenek fel szakembereket.
„Bízunk benne, hogy aki ide járt, az mindig megőrzi a nyitottságát és érzékenységét, ami elég kreativitást ad majd ahhoz, hogy az evangélium hirdetésében és Isten Igéjének szolgálatában közvetlenül és személyes módon vegye az akadályokat.” (Füsti-Molnár Szilveszter) Fehér papírokra nyomtatott szavak olvashatóak a sárospataki teológia több évszázados falain. A sajátos dekoráció a jelenleg is itt tanuló és az öregdiákok segítségével készült, akik olyan szavakat ragasztottak fel a folyosókra és lépcsőfordulókba, amelyek először jutottak eszükbe az egyetemről. Molnár Zsolt szava például az „egyéniség” volt. A harmad éves teológushallgató Sárospatakon érettségizett, így miután megkapta az elhívását, nem sokat gondolkozott azon, hova adja be jelentkezését. „Itt, Sárospatakon olyan szellemiség van, amely vonzza és itt tartja az embert. Itt még az ismeretlen is ismerős, bárkit meg lehet szólítani, nagyon bensőséges a viszony, amelyben mindenki megtalálhatja önmagát és a saját egyéniségét.” Molnár Zsolt szerint az egyetem különlegessége az is, hogy amíg máshol a hallgatók csak számok lehetnek a rendszerben, itt mindenkire jut idő egyenként is. Ami nem csoda, hiszen harmadéven a teológusok összesen tízen vannak – ezt már Fazekas Bálint mondja, aki az „új remény” szavakat írná fel egy papírra. Felidézi: az első hetekben volt ben16 Reformátusok Lapja
2020. január 19.
| REFORMÁTUS ÉLET |
ne némi bizonytalanság, de most már úgy érzi, jó helyen van. Ő is a híres „pataki szellemet” emlegeti, ami számára azt jelenti, hogy itt valódi családban érezheti magát. „Abban rejlik a varázs, hogy kevesen vagyunk, és így közel tudunk kerülni egymáshoz. Még a tanárokkal is szinte baráti a viszonyunk” – fogalmaz. Így pedig még az ószövetségi egzegézis is könnyebben teljesíthető óra lesz, ami a holt nyelvek miatt nem tartozik éppen a kedvencei közé. Nem úgy, mint Illés Líviának, aki még szabadidejében is görög szövegeket olvas. Az ő útja sem volt nyílegyenes, az érettségi évében több egyetemet is megjelölt, majd Debrecenben kezdte el a teológiát, onnan jött át Sárospatakra. Azt mondja, itt megtalálta azt, amit keresett: „Nekem ez a hely az összefogást jelenti. Mindenki életében vannak magasságok és mélypontok, és az embernek szüksége van arra, hogy olyan közösségben legyen, amely megtartja. Itt olyan közegben élhetünk, amely nemcsak megtart, de fel is emel, ha kell. Ez pedig óriási biztonságot ad.”
„Sárospatakon olyan szellemiség van, amely vonzza és itt tartja az embert.” NYITOTTNAK MARADNI Vannak, akik még a diploma megszerzése után sem tudnak elszakadni az intézménytől. Homoki Gyula tavaly végzett a teológián, idén pedig már tanársegédként kezdte az évet. Most teológiatörténetet, filozófiatörténetet és teológiai enciklopédiát oktat. „Az itt tanulók nagyon nehezen lépnek ki a falak közül, és mindig erős nosztalgiával gondolnak az együtt eltöltött évekre. Szinte napi szinten fordulnak meg nálunk öregdiákok, akiknek egész életükben meghatározó marad az alma mater. A közösséget erősíti az is, hogy nálunk kötelező a kollégium, csak nagyon ritkán akad olyan hallgató, aki nem itt lakik” – magyarázza a fiatal oktató, akihez sokszor munkaidő után is bekopogtatnak a diákok. „Nem csak reklámszöveg, itt valóban számíthatunk egymásra. Mivel kevesen vagyunk, lépten-nyomon egymásba is botlunk, így szinte a nap huszonnégy órájában kapcsolatban vagyunk egymással” – teszi hozzá. Homoki Gyula szerint aki idekerül, az nagyon hamar fel tudja venni azt a szellemiséget, amelyet az iskola képvisel. „Az itt tanulók egyik legfontosabb ismertetőjegye a nyitottság: nyitottság a másik felé, az új dolgok iránt és az önismeretre – folytatja. – Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a hallgatók gondolataikat és válaszaikat továbbgondolva majd egy-egy közösségbe kikerülve is tudjanak érvényesülni.” Nyitottnak maradni egy-egy új feladatra pedig nem mindig egyszerű. A volt teológushallgató azt meséli, diákévei egyik legszebb élménye volt, amikor egy májusi hétvégén kihelyezett szemináriumot tartottak a Csónakházban. Azt a feladatot kapták, hogy az utcán sétálva meg kell szólítaniuk embereket, mivel később lelkipásztori hivatásuk is valahol itt kezdődik. „Kényelmetlen volt teljesen idegenekhez odalépni, de azt hiszem, nagyon jó tanulsággal is szolgált” – emlékezik vissza Homoki Gyula. 2020. január 19.
Reformátusok Lapja 17
| REFORMÁTUS ÉLET |
ÚJ KIHÍVÁSOK, ÚJ MEGOLDÁSOK A leendő lelkészeknek és hitoktatóknak már a felvételi időszakban is teljesíteniük kell néhány feladatot, a jelentkezőknek az alkalmassági vizsgán is meg kell felelniük – foglalja össze Füsti-Molnár Szilveszter. A Sárospataki Református Teológiai Akadémia rektora már hat éve vezeti az intézményt, amelyben a hallgatók száma évről évre nő. „Minden évben nagy az érdeklődés a képzéseink iránt, de sosem a létszámot tartjuk a legfontosabbnak, hanem azt, hogy azok a hallgatók, akik felvételt nyernek, a hosszú és gyakran küzdelmekkel teli diákévek alatt is meg tudjanak maradni elhivatásukban. Azért is sürgetjük a párbeszédet a közegyház vezetőivel, hogy mindent megtehessünk a lelkészi hivatás társadalmi megbecsültségének javításáért.” A sárospataki teológián elsősorban hitéleti képzésekre várják az érdeklődőket. „Teológia szakunk mellett zászlóshajónk a lelkipásztorképzés, de látnunk kell, hogy az egyházi szolgálatok már nem állnak meg itt – magyarázza a rektor. – Ahogy a gyülekezetek átalakulnak és a belső migráció is az urbanizáció felé halad, a szolgálati területek kiszélesednek. Ehhez szeretnénk képzéseinkkel is igazodni, így elindítottuk a reformátusközös-
„Itt mindenki megtalálhatja önmagát és a saját egyéniségét.” (Molnár Zsolt) ség-szervező szakot is.” Ez pedig rögtön a legnépszerűbbé vált, itt egy évfolyamon akár 35-40 fő is tanul. Erre a szakra azokat várják, akik egy-egy közösség életét segítik teológiai és kulturális ismereteikkel, a hallgatók különböző specializációk közül választhatnak, dönthetnek az egyházi művelődésszervező és a diakóniai és roma közösségszervező szakirány mellett is. „Ebben a régióban különösen nagy szükség volt erre a képzésre, mivel itt kézzelfoghatóan tapasztaljuk a gyülekezet és a közvetlen környezete között lévő egymásrautaltságot” – fogalmaz az intézményvezető. 18 Reformátusok Lapja
2020. január 19.
„Még a tanárokkal is szinte baráti a viszonyunk.” (Fazekas Bálint)
VALÓDI SEGÍTSÉG A kínálatban szerepel a katekéta–lelkipásztori munkatárs képzés is, Füsti-Molnár Szilveszter szerint ez a szak óriási lehetőségeket rejt, mivel a vidéki reformátusság eltűnésével egyre nagyobb szükség van olyan képzett szakemberekre, akik a szórványtelepüléseken is segítséget tudnak nyújtani az ott szolgálóknak. Sárospatakon diakónusokat is képeznek, akik akár önkormányzatokkal, civil szervezetekkel együttműködve támogatják a szükséget szenvedőket. Ennek világi párja a szociális munka
| REFORMÁTUS ÉLET |
dig csaknem száz százaléka rögtön el is tud helyezkedni. A pataki diákokat külföldön is szívesen látják, az akadémiának legendás külföldi kapcsolatai vannak, így aki – ahogy itt emlegetik – a „Bodrog-parti Athénból” messzebb vágyna, számtalan lehetőség közül választhat. „Tizenegy európai ország egyeteme közül választhatnak hallgatóink, de vannak kapcsolataink Amerikában, Afrikában, Dél-Koreában, sőt még Ausztráliában is, mivel Sydney magyar gyülekezetének egy volt diákunk a vezető lelkésze, így rendszeresen mennek oda gyakorlatra teológusaink” – teszi hozzá Füsti-Molnár Szilveszter. Cserébe a sárospataki teológia kapui is nyitva állnak mindenki előtt, az intézménybe az ország minden pontjáról érkeznek hallgatók, csaknem negyven százalékuk pedig határon túlról érkezik. A szakmai felkészítés mellett a hazaiak a szórakozásukról is gondoskodnak: az egyetemen számos kulturális program, mint például szüreti disputa, Mikulás-est, legációs futás vagy éppen nemzetközi zongoraverseny színesíti a kollégiumi hétköznapokat, így aztán a végzett hallgatók tudományosan felvértezve és lelkileg megérkezve áll-
„Nekem ez a hely az összefogást jelenti.” (Illés Lívia)
szak, amelyen egy különleges szakirányra jelentkezhetnek a hallgatók. „Az egyik legégetőbb társadalmi problémára, a kapcsolati erőszakok területére készítjük fel a hallgatókat. Itt komoly feladatunk, hogy ebben a témában előrelépések legyenek, ezért rendkívül fontosnak tartjuk ezt a képzést” – hangsúlyozza a rektor.
KREATÍVAN VENNI AZ AKADÁLYOKAT Több szakirányú továbbképzéssel várják azokat is, akik már végzettséget szereztek, az innen kikerülő hallgatóknak pe-
„Az itt tanulók egyik legfontosabb ismertetőjegye a nyitottság.” (Homoki Gyula) hatnak szolgálatba az iskola falain túl is. „Bízunk benne, hogy aki ide járt, az mindig megőrzi a nyitottságát és érzékenységét, ami elég kreativitást ad majd ahhoz, hogy az evangélium hirdetésében és Isten igéjének szolgálatában közvetlenül és személyes módon vegye az akadályokat” – vallja Füsti-Molnár Szilveszter. Az érdeklődők a Sárospataki Református Teológiai Akadémia felvételi rendszerével kapcsolatos tudnivalókat az intézmény honlapján, a www.srta.hu oldalon találják. BENCZE ZSÓFIA, FOTÓ: SOMORJAI BALÁZS
2020. január 19.
Reformátusok Lapja 19
| RE-KONSTRUKCIÓ |
Tudomány Él Pápán egy közismert matematikatanár, akinek az egyik mondása szinte szállóigévé vált a városban. Eszerint „van a matematika és a fizika, az összes többi bélyeggyűjtés”. Azt akarja ezzel a tanár úr elmondani, hogy az igazi tudomány a természettudomány, és az összes többi tudománynak tartott valóságmegismerési módszer valójában csak fikció, kitalálás, ábrándozás. Tetszetős a mondat, nem véletlenül terjedt el, és az sem véletlen, hogy a tanulók többsége minden további nélkül komolyan is vette, mint valamiféle humoros formában megfogalmazott nagy igazságot. Amiből csak az látszik, hogy a tanár úr véleménye nem magánvélemény, inkább olyan látás a tudományról, amely ma szinte általános, csak ez a mondás még közérthetőbbé teszi. No de mi ezzel a látásmóddal a probléma? Az, hogy a mai általános gondolkodásban a „tudományos” jelző jelentése: érvényes. A „tudományos”
„Fontos, alapvető adománya Istennek a tudomány, főleg akkor, ha nem érti félre önmagát, és belátja saját határait. Nekünk, keresztyéneknek pedig nem kell bedőlnünk annak a ma ügyeletes mítosznak, hogy egyedül a természettudomány a végső igazság mércéje.” jelző legitimál, azt fejezi ki, hogy azt a valóságmagyarázatot, amelyet ezzel a jelzővel illetnek, illik komolyan venni, mert bizonyított tényeken nyugszik, szemben az olyan magyarázattal, amely csak vélekedés, hit, érzés, spekuláció, fikció, de amelynek nincs semmilyen „tudományosan” bizonyított valóságalapja. Az „igazi” tudomány nem nyugodhat hiten, csakis kétségbevonhatatlan és bizonyított tényeken. A tudomány fogalmának ez a kisajátítása és leszűkítése a természettudományra ma szinte magától értetődő „igazsággá” vált annak minden súlyos és messzire ható következményével együtt. Ha ugyanis a természettudomány az egyetlen tudomány, és ez a tudomány az, amellyel bármilyen valóságmagyarázatot igazolni lehet, akkor ez azt jelenti, hogy a természettudomány az egyetlen, amely arra hivatott és arra jogosult, hogy kimondja, mi az igazság. Ha viszont a természettudomány az igazság mértéke és mércéje, akkor annak beláthatatlan következményei van20 Reformátusok Lapja
2020. január 19.
KÖNTÖS LÁSZLÓ
nak, mint ahogyan ezt ma is, de már elég régóta van szerencsénk tapasztalni. Az csak a kisebbik probléma, hogy mint látjuk, a teológia mint valóságmagyarázat elvesztette a rangját, besorolódott a fikció, vagyis a szubjektum belső világának termékei közé. S mint tudjuk, hinni mindenki tud, szabadság van, higgye mindenki azt, amit akar, de a teológia immár nem emelkedhet az érvényes és érvényességre igényt tartó valóságmagyarázat rangjára. A nagyobb és sokkal súlyosabb gond és ellentmondás az, hogy a tudomány fogalmának természettudományos kisajátítása mögött téves hit lappang. Mégpedig az a hit, hogy immár az ekként értelmezett tudomány képes egyedül a valóság helyes és igaz magyarázatára, és ez feljogosítja arra, hogy önmagát egyedül érvényesnek tartó, mértékadó és kanonikus világmagyarázatot adjon. Távol áll tőlem lebecsülni a természettudományok eddigi fantasztikus és előre soha nem látott eredményeit, és mindnyájan hálásak lehetünk Istennek mindazokért a javakért, ajándékokért, amelyek e tudományok nélkül soha nem válhattak volna életünk részévé. Ám látni kell, hogy amikor ez a tudomány a végső igazságok mércéjévé teszi önmagát, akkor önmagának ellentmondva hitre épít és kivetít, mert abban az illúzióban ringatja önmagát, hogy az anyagnak nevezett valami egy csipetnyi darabjának ilyen-olyan megismeréséből egész világmagyarázatot kreálhat. Szétboncolja például az embert, legkisebb anyagi részecskéire trancsírozza, de nem találja benne a léleknek és szellemnek nevezett valamit, s már ki is jelenti a „végérvényes” igazságot: márpedig lélek és szellem nincs is, pláne nincs olyasmi az emberben, ami nem az emberből származik. És ez az állítás „tudományos”, állítólag a színtiszta igazság. Fontos, alapvető adománya Istennek a tudomány, főleg akkor, ha nem érti félre önmagát, és belátja saját határait. Nekünk, keresztyéneknek pedig nem kell bedőlnünk annak a ma ügyeletes mítosznak, hogy egyedül a természettudomány a végső igazság mércéje. Ami engem illet, maradok a teológiánál.
| GONDOLATOK |
KOCSIS JULIANNA
Barátok A szerző újságíró, a Reformátusok Lapja munkatársa
ILLUSZTRÁCIÓ: KAPÁS CSILLA
Nagyon szeretek utazni, kirándulni. Gyerekkorom óta próbálom megragadni a szűkebb régiómtól kezdve a Kárpát-medencén át a világ távolabbi pontjaira való eljutásra kínálkozó lehetőségeket. Legyen szó túrázásról vagy városnézésről, kisebb vagy nagyobb társaságban eltöltött szabadnapokról, ritkán mondok nemet a hasonló programokra. Azonban bevallom, idegenkedem attól, hogy egyedül merészkedjek távolabbi vidékekre. Úgy másfél éve azonban felülírtam ezt a saját magam állította szabályt, és részt vettem egy Bosznia-Hercegovinába szervezett buszos túrán. Senkit nem ismertem a
negyvenfős utazóközösségből. Úgy alakult, hogy az egyhetes kirándulás második napján összebarátkoztam egy fiatal lánnyal, akit megismerkedésünk után röviddel már a legközelebbi barátaim között tudhattam, és ez mind a mai napig így van. A barátaim között, akikkel nem csupán felületesen ismerjük egymást, nem csak hébe-hóba találkozunk. Ha mégis távolabbra sodródnánk egymástól, akkor is szoros kapcsolatot tartunk, tudunk egymás örömeiről és nehézségeiről egyaránt. Ráadásul nemcsak tudunk ezekről, hanem az előbbiekben együtt örülünk és adunk hálát értük, utóbbiakban pedig együtt sírunk és keressük a megoldást, könyörgünk az enyhülésért Urunkhoz. Tudom, ez kiváltságos helyzet. Nekem sajnos nincsenek vér szerinti testvéreim, mégsem érzem magam „egykének”, és ebben a családom mellett a barátaimnak van a legnagyobb szerepe. Ugyanis sok jó baráttal, őszinte kapcsolattal ajándékozott meg Isten.
Tisztában vagyok a ténnyel, hogy ez nem általános, sokan sajnos egy-két igaz baráttal sem számolhatnak, magányosak. Amikor pedig egyedül érezzük magunkat, minden sokkal ijesztőbbnek, borúsabbnak tűnik. Nehéz lehet a maguk valójában, objektíven látni a dolgokat, a derűs, pozitív jövőkép pedig egyenesen elképzelhetetlennek tűnhet ilyenkor. Arra, hogy milyen – legyen bármily elcsépelt is ez a szó – csodálatos ajándékot kaptam a barátaim személyében, sokszor rácsodálkoztam már. Az egyik hasonló alkalom éppen az említett bosznia-hercegovinai kiránduláson volt. Ebéd után voltunk. A finom ételek után jólesett még a kávéra vágyók hirtelen összeverbuválódott társaságában maradni. Nevettünk, és ahogy az tele hassal lenni szokott, nem beszélgettünk másról, csak lényegtelen dolgokról – néha erre is szükség van. Rövidesen azonban csatlakozott hozzánk az egyik társunk, aki némi hallgatás után az épp beálló csendben hirtelen kiöntötte nekünk a lelkét. Teljesen, őszintén, minden keserűségével, fájdalmával, magányával. Csak ültünk ott – többségében hívő emberek –, és hallgattuk a fiatal férfit. Mindamellett, hogy valóban sok nehézséggel kellett szembenéznie, engem az egész lényéből áradó magánya érintett meg igazán. Mindenkinek volt, van vagy lesz olyan életszakasza, amikor mélységekbe zuhan, a puszta létezés is fáj. Én is átéltem hasonlót, és a hitem mellett a szeretteim, a családom és a barátaim segítettek túljutni ezen. Ekkor értettem meg és éreztem át az igét: „Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik.” (Péld 17,17) Ez nem kiváltság, még kevésbé érdem. Ez ajándék. A működő emberi kapcsolatok, amelyekben minden tökéletlenségük ellenére ott munkál a szeretet, az én szememben Isten tökéletes szeretetének töredékes visszatükröződései, megcsillanásai. Az említett fiatalember életében azóta sok változás ment végbe: hitet kapott, és ezzel együtt új kapcsolatai is alakultak. Hálás vagyok, hogy tanúja lehettem annak, ahogy Isten munkája elkezdődik a lelkében. Nekem pedig ma is emlékeztető a történet, hogy becsüljem a kapcsolataimat, igyekezzek jó barát, Isten szeretetének közvetítője lenni, mert végtére is ez az, ami igazán számít. 2020. január 19.
Reformátusok Lapja 21
| GYÜLEKEZETEINK |
Fizessen elő megújult hetilapunkra!
LXIV. ÉVFOLYAM,
3. SZÁM,
2020. JANUÁR 19.
A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA
LAPJA
REFORMÁTUSOK
Felhangosított életünk Késő este álldogálunk egy kis közösségi ház színpada mellett, pechünkre éppen egy ember nagyságú hangfal szomszédságában, és beszélgetni próbálunk. Na, persze... Az ünneplőbe öltözött gyermekek egykedvűen járják a táncot, az unalom és fáradtság egyvelege látványosan kiütközik egyik-másik arcon. Nem ők tehetnek róla, késő este van, a kis szüreti bálos fellépők még délben elkezdték táncos körútjukat, estére már legalább tucatnyi utcasarkon, helyszínen felléptek, lerí róluk a fáradtság. Időnként mégis belefeledkezünk a produkciójukba, aztán újra felvesszük a beszélgetés fonalát. Persze nem beszélgetés ez, ott az ormótlan hangfal tövében, inkább annak álcázott ordibálás egymás fülébe. Egy idő után, immár rekedtessé vált hangon megállapítjuk: valahogy hangosabb lett a világ. A kultúrfelelős mondja ezt, akinek van tapasztalata arról, hogyan lettek az ünnepeink, eseményeink szépen lassan, évről évre egyre hangosabbak az eltelt évtizedek alatt. Még a kétezres évek elején is lehetett beszélgetni, önfeledten, belemelegedve társalogni egy-egy asztaltársaságban, ma azonban már percek múltán feladjuk, győz a hangerő, kényszeredetten, keserű tekintettel hátradőlünk, eszegetünk, iszogatunk, aztán jobb híján belefeledkezünk a telefonunk simogatásába. Évekkel ezelőtt az ünnepségek, bálok, zenés rendezvények várt pillanatai, sőt csúcspontjai voltak a találkozások, amikor összefuthattunk rég látott ismerősökkel, és akár órákra belefeledkezhettünk a dolgok, az életünk ki- és megbeszélésébe. Ki hol tart, mit csinál, hogy van a család. A felhangosított életünkkel párhuzamosan ezek a jóízű beszélgetések is egy csapásra kimúltak mostanra. Nem tudni, hogy mi az oka, de manapság mindenütt ezzel a jelenséggel, a felhangosított élettel, ünneppel, eseménnyel találkozni, a résztvevők korosztályától teljes mértékben függetlenül. Az elején, ahol volt némi részünk a szervezésben, még próbálkoztunk kérlelni a zenészeket, ugyan biza, vegyék már csendesebbre, csak annyira, hogy halljuk egymást, hadd beszélgethessenek az emberek, mert erre is van igény ilyenkor, de hiába. Egy idő után azt vettem észre, egyre többször húzódom be a konyhák csendjébe, ahol bár sürgölődés-forgolódás van, zajlik az élet, mégis van idő beszélgetni, csendben lenni, figyelni a szemben ülőre. Valami észrevétlenül elromlott az életünkben. És csak a fülfájdító hangzavar maradt. Meg nem fogalmazott, ki nem mondott szavakkal. El nem hangzott beszélgetésekkel.
ÁRA: 400 FT
Adjuk tovább másoknak is a tudást! 9 771419 856007
VITÉZ FERENC KÖLTŐ, IRODALMÁR A MAGYAR KULTÚRA ÜNNEPEIRŐL ÉS HÉTKÖZNAPJAIRÓL
20003
További információ: REFORMÁTUSOK LAPJA KIADÓHIVATALA 06-1-217-6809
1113 Budapest, Tas vezér u. 13.
kiado@reflap.hu
MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre. A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13. Tel./fax: 06-1-217-6259, 06-1-217-8386 Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu
Név: ......................................................................................... Cím: .........................................................................................
FÁBIÁN TIBOR
..................................................................................................
22 Reformátusok Lapja 2019. január 6. Aláírás: ...................................................................................
| SZEMLE |
PETRŐCZI ÉVA
A magyar kultúra napján Legalább huszonöt esztendeje annak, hogy Szatmárcsekén megállhattam Kölcsey Ferenc síremléke előtt. Ekkor már hat év telt el azóta, hogy a magyar kultúra napjaként január 22-e beléphetett jeles dátumaink sorába. Eltéphetetlenül erős református gyökerekből táplálkozó költőnk nyughelyénél – rendhagyó módon – nem az jutott az eszembe, hogy a szatmárcsekei temető számos nevezetes csónak alakú fejfája Kháron ladikjának kiábrázolása, azé a „járműé” amely az élők világából átvisz bennünket a túlpartra, a halottak közé. Hanem az, hogy a közöttük nyugvó költő Himnusza a világ egyik legszebb, halhatatlan nemzeti imádsága, amelynek főszereplője nem egyegy uralkodóház, dinasztia, embercsoport vagy rezsim „Érdemes odafigyelni a sorrendre: hatalmának dicsőítgetése. a tudás – és a kultúra minden formája, műfaja Hanem minden idők minden magyarjának éneke ez, – a harmadik helyen áll az apostoli rangsorban, mindazoké, akiknek a hit, a és csak a hit és a jó cselekedet után következik.” jó cselekedetek és a tudás Szavait szó szerint idéadott és adhat erőt a „zizem, nem dicsekvésnek szánom, csak egy abszurd drámával vataros századok” elviseléséhez. Más szóval: rangokat, Isten felérő élethelyzet pontos felidézésének: „Azt mondják, maga egyedüli nagyságán kívüli hatalmat nem ismerő, a tizenhatoelég okos, művelt, sokat tud. Akkor hogy lehet az, hogy valdik századi első protestáns énekköltőkéhez méltó alkotás ez. lásos, hogyan képes hinni Istenben?” Egy pillanatra megállt Idézzük csak fel ennek az ünnepnek a tiszteletére a Himbennem a szusz, azután, indulataimat, ellenérzéseimet elnusz mellé illő egyetlen méltó szöveget, Péter apostol másofojtva, csöndesen így válaszoltam, mindössze három szóval: dik levele első fejezetének ötödik és hatodik versét: „Éppen „Valószínűleg éppen ezért.” Viszontválasz erre nem érkezett, ezért teljes igyekezettel törekedjetek arra, hogy hitetekben csak egy nyegle vállrándítás. A 2020-as esztendő magyar mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben kultúrának szentelt napján – meglehet, gyermeki naivitásismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatasal – azt kívánom, hogy ilyen kérdés kis országunkban soha tosságot, az állhatatosságban kegyességet…” ne hangozzék el, hogy se tudós, se művész ilyen kérdésre ne Érdemes odafigyelni a sorrendre: a tudás – és a kultúra legyen kénytelen választ adni. minden formája, műfaja – a harmadik helyen áll az apostoli Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a nem hitben rangsorban, és csak a hit és a jó cselekedet után következik. élők szellemi teljesítményei, munkássága közömbös száErről az igeszakaszról eszembe jut ötvennégy éves rádiós munkra. Itt és most éppen a magyar és az egyetemes kultúra pályafutásom egyszerre fájdalmas és örömteli élménye. Kökülönböző felfogású szolgálattévői közötti kölcsönös megérrülbelül tíz évvel ezelőtt történt, a boldog emlékezetű hatos tés, megbecsülés fontosságára szeretném felhívni a figyelstúdióban. Hívő és ateista értelmiségieket ültettek egy élő met. Arra, hogy ne dolgozzunk egymás ellen, ne sebezzük meg adásban a virtuális „kerekasztal” köré, hogy – az eredeti elképegymást, hanem a magyar kultúra napján innen és túl legyünk zelés szerint civilizált hangnemben – beszélgessenek a hitről. kulturáltak. Ne csupán választott szakterületünkön, hanem viKöztük engem is. A beszélgetés során, legnagyobb megdöbselkedés- és lelki kultúránkban egyaránt. „Víg esztendőt”, víg benésemre, egy Istentől távoli, nálam egy generációval időesztendőket csakis így és ekkor várhatunk. sebb tudós meglehetősen nyers kérdést szegezett nekem. 2020. január 19.
Reformátusok Lapja 23
| REFORMÁTUS ÉLET |
Akihez bizalommal fordulhatnak A kaposvári református templomból közvetíti az istentiszteletet január 19-én vasárnap a Kossuth Rádió. A gyülekezet lelkipásztora, Petró László tavaly költözött családjával a somogyi megyeszékhelyre. Novemberi beiktatása után beszélgettünk vele lelkészi pályájáról és kaposvári terveiről. Mikor döntött úgy, hogy a lelkészi hivatást választja? Tizenhét éves voltam. A környezetemben élők észrevették, hogy fogékony vagyok a vallási kérdésekre, és mondogatták nekem: „Belőled úgyis lelkész lesz.” Azonban a tinédzserkori dac azt mondatta velem, hogy lehetek más is. Viszont pályaválasztás előtt álltam, el kellett döntenem, milyen irányba megyek tovább. Ekkor értette meg velem az Úristen, hogy a boldogság nem azon múlik, hogy az ember milyen hivatást választ, sokkal inkább azon, jól érzi-e magát abban, amivel foglalkozik. Volt más foglalkozás is, amely érdekelte? Igen, a gimnáziumban például érdekelt a földrajz. Olyannyira benne voltam a tanulásban, hogy már az érettségi éve előtt felvettek a Debreceni Egyetem geográfus szakára. Nagyon szerettem matematikával és történelemmel is foglalkozni, de ezek olyan dolgok voltak, amelyekről úgy éreztem, hogy egy ideig biztosan örömöt szereznek nekem, de hosszú távon nem feltétlenül. Hová járt teológiára, és utána hogyan alakult az élete? A Debreceni Református Hittudományi Egyetemen (DRHE) tanultam, majd ösztöndíjat kaptam az Egyesült Államokba, Washingtonba. Ott a helyi teológia mesterszakos hallgatója és a magyar gyülekezet lelkipásztora voltam. Miután hazatértem, beiratkoztam a DRHE doktori iskolájába, és kétszer hat hetet tanultam Heidelbergben is.
a luxemburgi magyarok története: egy evangélikus lelkipásztor alapította a közösséget tizenkét éve, de őt időközben áthelyezték máshova. A gyülekezeti tagok egy ideig maguk látták el a szolgálatot, majd a Zsinathoz fordultak segítségért. Másfél évig mindig más-más lelkész prédikált Luxemburgban, de a közösség szerette volna, ha egy ember szolgálna köztük, hogy épülhessen a gyülekezet. A Zsinat olyan lelkészt keresett, aki ismeri a külföldön élő magyarság helyzetét, és tudja, milyen külföldön magyarként élni – így jutottak el hozzám. Miután elmentem Luxemburgba, hazafelé jövet azt éreztem: „Miért ne kezdődhetne el ez a szolgálat?”
Milyen volt az élet Washingtonban? Mekkora ott a magyar közösség? Meglepően nagy, viszont a távolságok is nagyok. Volt olyan gyülekezeti tagunk, aki három-négy órát autózott azért, hogy eljöjjön az istentiszteletre. Óriási igény volt a részükről arra, hogy magyar nyelven hallhassák Isten Igéjét. A gyülekezeti szolgálat mellett igyekeztünk arra is odafigyelni, hogy a magyarságunkat több síkon is meg tudjuk élni: olykor a nagykövetséggel közösen is szerveztünk kulturális eseményeket, vagy magyar ételekkel vendégeltük meg a gyülekezet tagjait.
Mekkora a luxemburgi gyülekezet? A kint élő magyarság száma ezres nagyságrendre tehető. A gyülekezeti tagok nagy része az Európai Unió intézményeinél dolgozik, hiszen az Európai Bizottságnak minden tagországból szükséges egy nagyobb, fordítókból, jogászokból, közgazdászokból álló apparátust fenntartania. Ezekre az uniós állásokra általában a családjukkal együtt költöznek ki a munkavállalók, így tulajdonképpen egész családok vannak a látókörünkben, általában harmincöt-negyvenen szoktak jelen lenni az istentiszteleten. Ez alól kivételek az ökumenikus istentiszteletek, hiszen magyar katolikus közösség is működik Luxemburgban – ezeken az alkalmakon általában százötven-kétszáz magyar vesz részt.
A külföldi szolgálat az amerikai évek után sem szakadt meg, hiszen a mai napig prédikál a Luxemburgban élő magyaroknak. Ez a szolgálat 2013-ban kezdődött, a Magyarországi Református Egyház Zsinata bízott meg a feladattal. Nagyon érdekes
Hol tartják meg a kinti alkalmakat? Saját templomunk nincs, ezért bérelünk egyet a fővárosban. Mivel katolikus országról van szó, nagyon kevés protestáns templom van.
24 Reformátusok Lapja
2020. január 19.
| REFORMÁTUS ÉLET |
Mennyire megterhelő a külföldi szolgálat? Érdekes lüktetése van: jólesik időnként más feladatokra figyelni, letenni az itthoni terheket, és belecsöppeni valamilyen más jellegű szolgálatba. Ugyanakkor ez visszafelé is igaz: nagyon jó vis�szaérkezni az itthoni feladatokhoz. Azért szeretem a luxemburgi utazásokat, mert bár sok időt vesznek igénybe, közben tudok gondolkodni, igehirdetéseket, tanulmányokat átgondolni, megírni. Igyekszem az utazás idejét hasznosan tölteni. Lelkipásztori szempontból a luxemburgi szolgálat nemcsak a különlegessége miatt tartogat óriási lehetőséget, hanem azért is, mert mindig más-más családnál vagyok, hiszen nincs parókia. Ez mindig tartogat valamilyen lehetőséget a gyülekezetépítés tekintetében. Olyan impulzusokat tapasztalok kint, amelyeknek köszönhetően ez nem teher, nem fáradság, hanem pontosan fordítva van: megújultan, feltöltekezve érkezem vissza Magyarországra. A családo-
„Olyan impulzusokat tapasztalok kint, amelyeknek köszönhetően ez nem teher, nem fáradság, hanem pontosan fordítva van: megújultan, feltöltekezve érkezem vissza Magyarországra.” mat viszont nagyon nehéz ilyenkor itt hagyni – évente egyszer azonban a feleségem és a lányom is velem tart. Az ő születése előtt másfél évig a feleségemmel együtt jártunk Luxemburgba. A feleségem hitoktató, és mivel az ottani gyülekezetben sok a fiatal család, a gyerekek közötti munkának pedig jelentősége van, ezért ilyenkor ő látta el a gyermek-istentiszteleti szolgálatot. Miért mondott igent a kaposvári hívásra? Nagy lelki harc volt ez a családom életében. Négy évet töltöttünk Vámospércsen és a szomszédos Nyírmártonfalván. Nagyon szép esztendők voltak, jól éreztük magunkat. Megkerestek a kaposvári gyülekezet gondnokai, illetve az országos híreket hallva is tudtuk, milyen helyzetben van a gyülekezet. Elhívtak minket látogatóba és egy szolgálatra, mi viszont hangsúlyoztuk, hogy ez elköteleződésmentes látogatás lesz, mert jól érezzük magunkat Vámospércsen, nincs elvágyódásunk. Amikor azonban megérkeztünk, tapasztaltuk, hogy itt űr keletkezett, amelyben később megláttuk a helyünket, és éreztük, hogy a kaposvári gyülekezetet Isten ránk bízta. Mit várhat öntől a kaposvári gyülekezet? Hozzám és a feleségemhez is bizalommal lehet fordulni, bátran megkereshetnek bennünket. Olyan lelkipásztor szeretnék lenni, aki megszólítható, és nyitott arra a helyzetre, amelyben az emberek éppen vannak. Azt vallom, hogy egy lelkipásztornak nem kell mást tennie, mint járni az utat, amelyet a gyülekezet tagjai megélnek. Van, amikor ez magasra viszi az embert, de van, amikor mélyre. MAROSI GÁBOR, A TELJES INTERJÚ A REFORMATUS.HU OLDALON OLVASHATÓ
2020. január 19.
Reformátusok Lapja 25
| MOZAIK |
ANYANYELVI KAPUŐR
Ez drasztikus! Tárgyaltuk már e hasábokon, hogy dudvaként szaporodnak napjaink nyelvhasználatában az agresszív tartalmú szavak (kirúg, brutális, horrorisztikus, páros lábbal beleszállni valakibe ). E támadó élű lexémák közé tartozik a drasztikus melléknév. Jelentése elsősorban ez: ’kíméletlen, durva, erőszakos, nyers, alantas’ (magatartás, viselkedés, beszéd), ’erőteljes, túlzó’ (cselekedet). Lépten-nyomon találkozunk vele például a médiában: „drasztikus fogyás”, „drasztikus lépés”, „drasztikus változások”, „drasztikus hidegfront”, „drasztikus kávéárak” stb. Divatszóként burjánzik a határozóragos változat is: „drasztikusan nő a dohányosok száma a fiatalok körében”; „drasztikusan nő a járatkésések száma Európa légterében”; „drasztikusan nő azon tizenöt éves magyar gyerekek aránya, akik már egyszerű feladatok megoldására sem képesek”; „drasztikusan nőnek a tejtermelők költségei”; „drasztikusan növekszik a kamionosok ellen elkövetett bűncselekmények száma”; „WHO: drasztikusan növekedni fog a demencia”; „drasztikusan csökken a madarak száma”; „drasztikusan csökkenhet a Föld biológiai sokfélesége, ami ugyanolyan fenyegetést jelent az emberiségre nézve, mint a globális felmelegedés” – kiáltja világgá a média. Mondtuk már itt: az erőszakos jelentésű szavak nemegyszer olyan közlésekben is felbukkannak, amelyekben egyébként nincs szó semmiféle erőszakról, sőt olykor ennek éppen az ellenkezőjéről, pl.: brutálisan kedves; horrorisztikus hiba; embertelen (értsd: bámulatos) énekhang. A média annyira belejött már a „drasztikus” unos-untalan ismételgetésébe, hogy már fel se tűnik, ha akkor is használja, amikor éppen nem kellene: „drasztikusan növeli a szókincset a meseolvasás”; „drasztikusan csökken az üzemanyagok ára”. És: „drasztikusan csökkent az ózonlyuk mérete” – írják, s meg is magyarázzák: „Az Antarktisz fölötti szokatlan időjárás drasztikusan csökkentette az ózonveszteséget szeptemberben és októberben.” Ez utóbbi idézeteket olvasva nagy kérdés: miért is ’kíméletlen’ vagy éppen ’túlzó’ a számunkra, ha valami jó történik? ARANY LAJOS 26 Reformátusok Lapja
2020. január 19.
KÉSZÍTETTE: NAGY ANDRÁS
Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményéből idézünk négy sort a magyar kultúra napja alkalmából. Vízszintes: 1. Az idézet első sora (N, T, L). 9. Durva posztó. 12. A lélek tükre. 13. Kétell! 14. Suhanc. 16. Rénium vegyjele. 17. Az Alpokban eredő olasz folyó. 20. Nagyközség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. 21. Zsémbes részlet! 23. Beton öntéséhez használatos forma. 25. Válogatott brazil labdarúgó, edző, sportminiszter, alias Arthur Antunes Coimbra. 26. A cukorgyártás mellékterméke. 28. Az idézet második sora (E, B, C). 30. Bőven ömlő. 31. Sors bona, nihil …; Jó szerencse, semmi más (Zrínyi Miklós jelmondata). 32. Aznap kezdete! 33. Az egyik legismertebb magyar karikaturista, Lehoczki István szignója. 34. Webcím angol betűszóval. 35. Régi tömegmérték. 38. Oda-vissza: motorfajta. 39. Feltételezés alapján vélő, régies szóval. 41. A Kongói Demokratikus Köztársaság korábbi neve. 43. Baté egynemű betűi. 45. Némán fizető! 46. Központi Sportiskola, röviden. 47. Utat szegélyező fasor. 49. Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság, röviden. 51. Román falu Craiovától északnyugatra (BANIU). 53. Bild-…, médiadíj volt 1994 és 2009 között Lipcsében (OSGAR). 56. Ritka férfinév. 57. Itáliai költő a 16. században (Torquato). 58. Az elején ráér! 59. Állatfalka. 61. Vízzel elárasztott talajon termő gazdasági növény, népiesen. 63. Török gépkocsijelzés. 64. Forradalmár. 66. Kicsinyítő képző. 67. Komárom-Esztergom megyei település a Bakony lábánál. 70. Kis Enikő. Függőleges: 1. Ijesztő lény a régmúltból. 2. A Batthyány-kormány belügyminisztere (Bertalan). 3. Azonos betűk. 4. Import fele! 5. Az Universal Boxing Organization nagyközépsúlyú nemzetközi bajnoka (KLASZ Árpád). 6. Hegedt sebet véressé tevő. 7. Friderikusz Sándor. 8. EIH. 9. Orosz hétvégi faház, névelővel. 10. Varese megyei olasz kisváros (BESOZZO). 11. Vezérkari főnök az 1. világháborúban (Arthur von Straussenburg). 15. Női név. 18. 19. századi szobrászművész (Miklós). 19. Útból félrevonul. 22. A nemzet csalogánya (Lujza). 24. Svájci kanton. 27. Férfinév. 29. Olimpiai és világbajnok kenus (Imre). 30. Az idézet harmadik sora (T, A, Z). 34. … Prades, észak-indiai állam. 36. Antal Imre. 37. Alice Cooper tizennyolcadik stúdióalbuma. 40. Zamat. 41. Becézett női név. 42. Angol zeneszerző (Edward). 44. Rücskösen. 46. Észak-alföldi község a Tisza bal partján. 48. Lantán vegyjele. 50. Parazita halfajta. 51. Az idézet negyedik sora (G, N, V). 52. Anetta egynemű betűi. 53. Bátor …, Árpád-házi Salamon király vitéze. 54. Város Anglia északkeleti részén. 55. Irányjelölő szó. 59. Az alaphangsor 1., 4. és 3. hangja. 60. Sokoldalú, de csak a végén! 62. Vissza: korszak. 65. Kecses erdei vad. 68. Kis vízfolyás. 69. Ellentétes kötőszó. Múlt heti rejtvényünk megfejtése: Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg!
| GYERMEKEKNEK |
A rabszolga MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT DAMÓ ISTVÁN RAJZA
József zihálva ébredt. Álmában megint látta a dühtől eltorzult arcokat, a testvérei arcát, ahogy vicsorogva letépik a ruháját, és belevetik a kútba. Érezte a gyomorszorító félelmet, hogy mi lesz vele, a szárazságot a szájában, ahogy a nyelve az ínyére tapad, mikor a midjáni kereskedők tevéhez kötve hurcolják végig a pusztaságon. Álom volt csak, de József tudta, hogy ez az álom maga a valóság. Bátyjai vetették kútba, midjáni kereskedők találták meg, és adták el rabszolgának. És most itt van Potifár, a fáraó testőrparancsnokának házában. Most már minden jó lesz, csak álmaiban térnek vissza azok a szörnyű élmények. Az álmokat el tudja hessegetni, de a kérdések nem tágítanak: Miért? Miért bántak így vele a testvérei? Miért gyűlölik ennyire? József megrázta fejét. Nem szabad ezeken rágódnia. Új nap kezdődik, és neki rengeteg a dolga. Mert bár rabszolga, de a gazdája, a testőrparancsnok rábízta az egész háza vezetését.
– Veled van a te Istened, megáldja a kezed munkáját – mondta neki, és átadta a háza kulcsait. A házáét, amilyenhez foghatót előtte sohasem látott József. Mert Sikemben is voltak házak, de nem olyan fényesek, mint Potifáré. A falakat vörös, kék és aranyszínben játszó festmények díszítették, a padlón színes kövekből kirakott halak úszkáltak, az oszlopok fején lótuszvirág. A kertben pálmafák, egész ligetnyi, és egy tó, amelynek partján édesen susog a papirusznád. Szép volt Potifár háza, és a felesége még sokkal szebb. Fiatal és kívánatos, de József rá sem mert tekinteni. Ám az asszony annál jobban megnézte magának Józsefet. Szép metszésű arcán, mandulavágású szemén, sudár termetén nemegyszer rajta felejtette a tekintetét. A férje öreg volt és potrohos. Szívesen elcserélte volna vele ezt a fiatal héber fiút. Nem örökre, csak egy-egy éjszakára. Nem is gondolkodott sokáig. Amikor egyszer a férje nem volt otthon, odaédesgette magához, kenőcsöktől illatos ujjaival a fiú fürtjei között babrált: – Hálj velem! – súgta édesen, de József ijedten nézett rá. – Nem tehetem… Nézd… A gazdám rám bízta mindenét. Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mert te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve Isten ellen? Az asszony csak legyintett, de József nem engedett neki. És nem engedett másnap és harmadmeg negyednap sem. Egy napon aztán másként alakult minden. József visszautasítására az asszonyban forrni kezdett a méreg. Hát ki ez a szolga? Mit képzel magáról? Megragadta József ruháját, úgy sziszegte az arcába: – Visszautasítasz mindennap! Tán nem vagyok elég jó neked? De megállj! Nem játszod velem ezt a játékot sokáig! Egyiptom minden istenére mondom, hogy bosszút állok! Most és azonnal! És sikítozni kezdett, mintha József bántaná: – Segítség! Segítség! Ez a héber szolga meg akar gyalázni! József ijedtében elszaladt, de tudta, hiába fut. Ha hazaér az ura, mindennek vége. Nem neki fog hinni, hanem a feleségének. Mert a ruhája az as�szony kezében maradt.
2020. január 19.
Reformátusok Lapja 27
| EGYHÁZI ÉLET |
ESEMÉNYEK
Január 19. Szatmárcseke | A magyar kultúra napja alkalmából ökumenikus istentiszteletre és ünnepi közgyűlésre hívják az érdeklődőket a szatmárcsekei református templomba (Petőfi Sándor u. 2.). Igét hirdet Fekete Károly református püspök és Ternyák Csaba római katolikus érsek, imádságot mond Szalay Kont református esperes. Az ünnepi közgyűlés keretében adják át a Kölcsey Társaság 2020. évi díját Bereményi Géza Kossuth-díjas írónak. Laudációt mond Bölcskei Gusztáv, a társaság elnöke. A megemlékezésen közreműködik Csikos Sándor színművész és az Amici Cantates Énekegyüttes Ráczné Nyiri Dorottya vezényletével. Az ünnepség folytatásaként megkoszorúzzák a szatmárcsekei református temetőben Kölcsey Ferenc síremlékét. A Kölcsey Társaság ezen a napon ingyenes autóbuszt indít Fehérgyarmatról, a postahivatal elől 10 óra 10 perckor Szatmárcsekére, vis�szaindulás a koszorúzás után. APRÓHIRDETÉSEK
SZOLGÁLTATÁS Palást, Luther-kabát, reverenda, Bocskai-öltöny készítése, javítása méret után. Tahy László egyházi és úri szabó. Tel.: 06-70-6309502, www.egyhaziszabo.eoldal.hu. Református palást, Bocskai-öltöny készítését rövid határidőre vállalom: www.reformatuspalast.hu, e-mail: revertgy@index.hu, Gyál, Rákóczi út 3/2. Tel.: 06-30-368-0907. Quasi-Modo Kft. Padfűtés (svájci fűtőfóliával), harangvillamosítás, toronyóra-felújítás, -kiépítés, programórák, hangosítás, dallamjáték, énekszámkijelző. Honlap: www.quasi-modo.hu, e-mail: kapcsolat@quasi-modo.hu, tel.: 06-30-940-8223 (Sárdi György).
Az úrvacsora éve Vízkereszt napjával megkezdődött az úrvacsora éve a Magyarországi Evangélikus Egyházban (MEE). A tematikus időszak célja az egyházak lelki megújulása, illetve az ökumenikus közösségvállalás megerősítése. Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke a január 7-i megnyitón kiemelte: ez az év jó alkalom arra, hogy párbeszéd kezdődjön a különböző felekezetek között a szentségek kiszolgáltatásáról és a közös tanúságtételről. A tematikus év célja nemcsak az evangélikus egyház hitbeli megerősödése, hanem jó alkalom az ökumenikus közeledésre is. Idén a Magyar Katolikus Egyház lesz a vendéglátója a Nemzetközi Eucharisztikus Kongres�szusnak, amely megerősítheti a felekezetek közötti együttműködést és a közös gondolkodást az úrvacsoráról. Fabiny Tamás emlékeztetett: évekkel ezelőtt az egyházak közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben kinyilvánították egyetértésüket a megigazulás tanáról. – Az úrvacsora szentségének kérdése azonban egyelőre még elválasztja a felekezeteket, ami különösen fájdalmas lehet például a vegyes házasságokban – tette hozzá a püspök. Fabiny Tamás szerint a kezdeményezés a közéletre is kihathat, mivel hitbeli megerősödéssel a társadalmi felelősségvállalás is hitelesebbé válik. Az evangélikus zsinat lelkészi elnöke szerint az egyház belső megerősödését a gyülekezetek szintjén, a falvakban, városokban kell kezdeni. Hafenscher Károly hangsúlyozta: a cél, hogy az egyházmegyékben minél többször találkozzanak a közösségek a hallható ige mellett a látható jegyekkel is. Ezért az úrvacsora évében számos programot szerveznek: tudományos konferenciákkal, kulturális és zenei programokkal, képző- és alkotóművészi pályázatokkal igyekeznek kézzelfoghatóbbá tenni az úrvacsora szentségét. Emellett kiadvány is készült, amelyben mai magyar evangélikusok osztják meg gondolataikat a témában. Ezeket vasárnaponként és egyházi ünnepnapokon tervezik majd felolvasni az evangélikus istentiszteleteken. BENCZE ZSÓFIA A HÉT KÉPE
A mohácsi gyülekezet könyvklubja tortával ünnepelte meg tizedik születésnapját. A nem lapozható, annál inkább ehető kötetben az elmúlt tíz évben olvasott témaköröket „jelentették meg” a klubtagok – tájékoztatta szerkesztőségünket Kremné Kisfali Márta. 28 Reformátusok Lapja
2020. január 19.
| EGYHÁZI ÉLET |
TUZSÉRI JUBILEUM
„Hiszek az Ige diadalmas erejében” A Tiszántúli Református Egyházkerület tagintézményei újévi közgyűlésüket tartották január 6-án a Debreceni Református Kollégium dísztermében. Ennek keretében köszöntötték Fekete Károlyt, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökét hatvanadik születésnapja alkalmából. Az ünnepségen átadták a „Hiszek az Ige diadalmas erejében!” – Tanulmányok Fekete Károly 60. születésnapja alkalmából című kötetet, amelyet a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) adott ki Bodó Sára és Horsai Ede szerkesztésében. A borítón található kép részlet a Szilágyi Imre grafikusművész által Fekete Károly püspök 60. születésnapjára készített rézkarc ex libriséből. A kötetben található illusztrációkat Tamus István grafikusművész készítette. A püspököt Kustár Zoltán, a DRHE rektora, Bodó Sára, a DRHE tanára, Győri József, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona igazgatója, Gáborjáni Szabó Botond, a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának gyűjteményi igazgatója és Adorjáni Zoltán, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora, a Református Szemle főszerkesztője köszöntötte. Kustár Zoltán rektor az ünnepségen így idézte fel a tanulmánykötetben megjelent köszöntőjének néhány gondolatát: – A lelkészcsalád miliője, édesapja példája, gyermekkorának gyülekezeti tapasztalatai, a Debreceni Református Kollégium diákjaként eltöltött csaknem egy évtized, a pályája kezdetén végzett lelkészi szolgálat, a tudományos teológiaművelés és az ezerrétű közegyházi feladatok oly erős alapot, olyan világos koordinátarendszert, olyan biztos védőhálót jelentettek és jelentenek számára, amelyek képesek elhivatottságában, barátságos, nyitott habitusában, egyháza iránt érzett „féltő szeretetében” megtartani. Olyan személy ő, aki az egyházból jön, az egyházban és egyházáért él, aki Krisztus és az egyház szolgálatában keresi és találja meg a maga hivatását. Püspöki beiktatása során igehirdetésében – a százannyit termő búzamag jézusi biztatására utalva – hitvallásszerűen ezt fogalmazta meg: „Hiszek az Ige diadalmas erejében. Hiszem, hogy a befektetett energiák, a jó kezdeményezések, a helyes döntések, a testvéri és a lelkészi akarás ma is meghozza gyümölcsét.” Ilyen tartalmas, gazdag életút az övé, amelyben elképesztően gazdag a vetés, és még gazdagabb az aratás. Tartalmas, gazdag életút, ahol a hit és a tudomány, a gyakorlati egyházi szolgálat és az igényes teológiaművelés kölcsönösen, csodás mértékben termékenyítik meg egymást – biztató, bár a bőség terén aligha elérhető példaként a legtöbbünk számára. FORRÁS: TTRE.HU, FOTÓ: VÍGH TAMÁS
Decemberben, advent harmadik vasárnapján a délutáni istentisztelet keretében adott hálát a tuzséri gyülekezet húsz esztendővel ezelőtt megalakult énekkaráért – tájékoztatta szerkesztőségünket Bodnár Róbert lelkipásztor A gyülekezet Soli Deo Gloria Énekkara 1999 nyarán alakult meg néhány lelkes gyülekezeti tag kezdeményezésére, a ma is aktív kórustag Tar Gyuláné szervezőmunkájával. Azóta az énekkar többszólamúvá bővült, és a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye számos gyülekezetében is szolgált. A szilágynagyfalui gyülekezet kórusával élő kapcsolata van a közösségnek. A jubileumi hálaadó istentiszteleten a húszéves énekkar szolgálatában felcsendült többek között Kodály Adventi éneke és a Szálljon örömének! című kórusműve, valamint Mees van Huistól a 23. zsoltár. A szolgálatot Paul Kietestat Soli Deo Gloria kánona zárta. Kozma Tünde, a gyülekezet orgonista-kántora előadásában Buxtehude, Bach és Pachelbel orgonaművei tették teljessé a jubileumi szolgálatot. Emellett néhány vers is megszólalt Kertész Lajosné nyugalmazott iskolaigazgató és az énekkar tagjainak tolmácsolásában. Az istentisztelet után a templomtéren a közösség élén tizenegy éve álló Galambosné Kiss Erzsébet kórusvezető gyújtotta meg az adventi gyertyákat. HALOTTUNK
Nemes Attila érsebész, egyetemi tanár, a Semmelweis-egyetem korábbi rektorhelyettese, a városmajori Ér- és Szívsebészeti Klinika korábbi igazgatója, a XII. kerület díszpolgára életének 82. esztendejében, december 27-én hazatért Teremtőjéhez. Búcsúztatása február 3-án 14.30-kor lesz a Farkasréti Temető Makovecz-ravatalozójában Horváth Géza pasaréti lelkipásztor szolgálatával. „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon…” (2Tim 4,7–8) 2020. január 19.
Reformátusok Lapja 29
| PORTRÉ |
Öt kérdés – öt válasz Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek – rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Hover Zsolt magyargyerőmonostori lelkipásztorral beszélgettünk.
1
Mi vonzotta Kalotaszegre? A feleségem kalotaszegi származású, így nem volt nehéz döntés, hogy itt telepedjünk le. Diószegen voltam segédlelkész, majd Kispetriben szolgáltam, és tizennégy évvel ezelőtt hívott meg a gyerőmonostori gyülekezet. Ahogyan Kós Károly, én is megszerettem a vidéket, kezdtem utánajárni a történeteknek. Erdély szinte legré-
Hover Zsolt regényíró lelkésznek három kötete jelent meg, amelyek a magyar mesevilágba, Kalotaszeg és Erdély csodálatos történeteibe kalauzolják az olvasókat. A teológiát 2001-ben, az újságírás szakot 2012ben végezte Kolozsváron, felesége tanítónő, és két iskolás lánya van.
3
Miről szólnak a könyvei? Az első könyvem meseregény, Hetedhét ösvény a címe, és népmesei motívumokat használtam fel a megírásakor. Különlegessége, hogy csak a magyar mitológiában szereplő lények vannak benne. A második szintén a legendák világát idézi meg, de történelmi alapja is van. A kalotaszegi Madárleány a címe. A templomunk oldalán látható ennek a domborműve, története pedig szájhagyomány útján megmaradt a faluban. Erre és más kalotaszegi legendákra épül a kötet. A harmadik könyv, az Erdélyi trónharc történelmi kalandregény. 1660 és 1662 között játszódik, amikor három erdélyi fejedelem küzdött a trónért: II. Rákóczi György, Kemény János és Barcsay Ákos. Korabeli krónikákat, leírásokat olvastam, hogy a történelmi része rendben legyen, és ezt egészítettem ki a fikcióval. Erdélyben csak én forgalmazom a köteteket, általában könyvbemutatókon, Magyarországon viszont bárhol elérhetők. A Romanika Kiadó Irodalmi építőkövek sorozatában jelentek meg.
4
gebbi temploma itt van Magyargyerőmonostoron, így megcsapott a történelem szele. Illetve a néphagyományokat, a népzenét, a néptáncot is kedvelem, így nem volt nehéz megszeretni Kalotaszeget.
2
Milyen szerepet töltött és tölt be az írás az életében? Mindig is foglalkoztatott az írás, gyermekkoromban verseket költöttem, középiskolában is jelentek meg a helyi lapban szerzeményeim. Osztálykiránduláson is inkább meglógtam, és a könyvtárba mentem. Először csak hobbiból írtam néhány cikket, riportokat készítettem, több erdélyi lapban publikáltam, 2012-ben a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szereztem újságírói diplomát, most pedig a Kalotaszegi Egyházmegye sajtóreferense vagyok. Nagyon szeretem a könyveket, főleg a fantasy, a sci-fi világát, régóta gondolkodtam egy történet megírásán, és belevágtam. 30 Reformátusok Lapja
2020. január 19.
Milyen a magyargyerőmonostori gyülekezet? Sajnos egyre apadunk, mint a legtöbb kalotaszegi gyülekezet, a fiatalok Kolozsvárra vagy külföldre költöznek. Jelenleg százkilencven lelket számlálunk, kevesen vagyunk, de igyekszünk. Például közös gyülekezeti szilvesztert tartottunk, de folyamatosan szerveznek a presbitereink csapatépítőket, összejöveteleket is. A közmunkák, takarítások is gördülékenyen folynak, és az ingatlanjainkat is rendbe tettük.
5
Melyik ige inspirálja leginkább? A Jónás 1,16b verset említeném: „Talán gondol ránk az Isten, és nem veszünk el!” Ez az erdélyi magyarságra és a teljes nemzetre, de a keresztyénségre is érvényes lehet. Ez a gondolat biztat az új évben is, hogy maradjunk meg a hazánkban és hitünkben. Sok mindentől tart a magyarság, sokan elhagyják hazájukat, de ha bízunk Istenben, megmaradhatunk. Én már Kalotaszeget sem tudnám elhagyni, nemhogy Erdélyt. BEREKMÉRI GABRIELLA, FOTÓ: KISS GÁBOR