LXIV. ÉVFOLYAM,
1. SZÁM,
2020. JANUÁR 5.
A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA
LAPJA
REFORMÁTUSOK
ÁRA: 400 FT
Saját hagyományokra van szükség 9 771419 856007
AZ APRÓ TELEPÜLÉSEKEN IS ÉPÜLHET JÖVŐ
20001
| TARTALOM |
ELEINK FOHÁSZAI
Íme, most is egy egész esztendőn átvittél, és új esztendőre juttattál. Ezért én is, méltatlan szolgád, neked szentelem ennek kezdetét, és buzgó hálaadással, dicséretmondással és esedezéssel járulok színed elé. (…) Nemcsak életet adtál, hanem az élet mellé kegyelmet is adtál, és sok lelki s testi jóval megajándékoztál. SZIKSZAI GYÖRGY: KERESZTYÉNI TANÍTÁSOK ÉS IMÁDSÁGOK (1786)
A Magyarországi Református Egyház hetilapja Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1113 Budapest XI., Tas vezér u. 13. Honlap: www.reflap.hu. E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu. Telefon: 1-217-6809 (szerkesztőség), 1-217-6259 (kiadó). Fax: 1-217-8386. A lap megrendelhető és előfizethető a Kiadóhivatalban.
8
12
16
24
Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269. Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000. IBAN nyomtatott forma: HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB. Felelős szerkesztő és kiadó: (felszerk@reflap.hu), T. Németh László (nemeth.laszlo@reflap.hu). Szerkesztőség (szerk@reflap.hu): Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu), Hegedűs Márk (hegedus.mark@reflap.hu), Jezsoviczki Noémi (jezsoviczki.noemi@reflap.hu), Kiss Sándor (kiss.sandor@reflap.hu), Kocsis Julianna (kocsis.julianna@reflap.hu), Kun András Nándor (szerk@reflap.hu), Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu). Tervezőszerkesztő: Rezessy Szabolcs. Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Papp Tibor igazgató. A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket. A lap megvásárolható a Kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál. Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x Címlapfotó: Szarvas László
INTERJÚ
6. Minőség és stratégia | Pap Ferencet, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának új dékánját kérdeztük terveiről
REFORMÁTUS SZEMMEL
7. Ne hagyd abba! | Hajdú Szabolcs Koppány vezércikke
REFORMÁTUS ÉLET
8. 2020 a nemzeti összetartozás éve | Áttekintettük az előttünk álló esztendő legfontosabb egyházi eseményeit
INTERJÚ
12. Az emlékezés nem lezárás | Ablonczy Balázs történésszel a trianoni traumáról beszélgettünk: tényekről, tévhitekről és a „mi lett volna, ha” kérdéséről
REFORMÁTUS ÉLET
16. Saját hagyományokra van szükség | Bepillantást nyertünk Kelemér, Gömörszőlős, Hét és Bánréve református közösségeinek mindennapjaiba
RE-KONSTRUKCIÓ
20. Új év? | Köntös László rovata
SZEMLE
24. Receptek és történetek egy könyvben | Ételek és életek címmel jelent meg az álnéven író lelkipásztor, Viola Judit legújabb kötete
PORTRÉ
30. Öt kérdés – öt válasz | Vonza András nagykállói főgondnokot kérdeztük 2020. január 5.
Reformátusok Lapja
3
| AZ IGE MELLETT |
I. 5. VASÁRNAP
I. 6. HÉTFŐ
I. 7. KEDD
I. 8. SZERDA
4
STEINBACH JÓZSEF
(1) „Jaj…” (Ézs 18) A templomunkban vannak még az egykori, régi tonettszékekből. Nagyon értékes darabok, de rendbe kellene őket hozatni, jó részük összeszáradt, rozoga lett. Egyszer véletlenül ráhuppantam az egyikre, és összeroppant a már amúgy is törött szék. Lett belőle jajgatás – sőt, nagyobb baj is lehetett volna. Jaj nekünk, ha meggondolatlanul és rossz helyen keressük a támaszokat ebben a világban. Márpedig többnyire így teszünk. A mai prófécia hátterében Asszíria elleni összeesküvés áll, amelybe Egyiptom próbálta Júdát belevinni. Valójában az egyiptomiak küldenek követeket Júdához, kérve csatlakozásukat az asszírellenes szövetséghez (2). Jaj azonban annak, aki nem az Úrban bízik első renden, mert nagyot fog zuhanni. Sok a bizonytalan támasz ebben a világban. Ézsaiás válasza most is egyértelmű: nem szabad csatlakozni Egyiptomhoz Asszíria ellen. Az összeesküvés eleve kudarcra van ítélve. Jézus Krisztusban megtapasztaltuk, hogy Isten nem hagyott el bennünket, hanem lehajolt hozzánk, hogy biztos támaszunk legyen. Csak őhozzá járuljunk mindenkor! Őhozzá fognak járulni a népek is (7). Jel 9,13–21 147. zsoltár (1) „Meginognak előtte…” (Ézs 19) Amikor az Úr egyszer csak alapjaiban ingatja meg azt, amiben e világban bíztunk (1–15), akkor ezt azért teszi, hogy mi őt igazán megismerjük, ő megszabadíthasson bennünket (16–25), és mi dicsőíthessük őt (Zsolt 50,15). Alapjaiban rendítette meg Egyiptomot is: tanácstalanná tette, bátorsága odalett (3). Egyiptom mindhárom nagy oszlopa összeroppant – a sokszínű bálványvallás (3), az áradó Nílus (5–10) és a bölcsesség (12–14) –, többé nem sikerült neki semmi (15). Az Úr szabadító szeretete munkál ott, ahol megrendülnek az emberi alapok (Zsolt 11,3). Megrendítette Egyiptomot, de azért, hogy megtérítse (22). Megrendítette Asszíriát, de azért, hogy megtérítse. Isten így tesz a népekkel és így cselekszik velünk is. Ézsaiáshoz méltó látomás ez, amely az egyetlen Isten szabadításának egyetemességét hirdeti meg minden nép között. Messiási idők ezek. Kezdve Egyiptommal és Asszíriával, a népek félik az egyetlen Urat (16–17), részesülnek szabadításából és gyógyító kegyelméből, ezért csak őt tisztelik, utak vezetnek egymás felé, és a népek áldássá lesznek egymás számára (18–24). Jel 10,1–7 366. dicséret (6) „…akiben bíztunk, és akihez segítségért folyamodtunk…” (Ézs 20) Kiben bízunk, kitől várunk segítséget? A kérdésre azonnal úgy felelnénk, mint az egyszeri hittanos, aki minden kérdésre rávágja: Isten. Benne bízunk, tőle várunk segítséget. Igen, de mit jelent ez a földi lét bajaiban? A háttér a szokásos: a Kr. e. 713–711 közötti, Egyiptom által vezetett felkelés Asszíria ellen. A próféta félmeztelenül jelenik meg az emberek előtt a lázadás három éve alatt, mert így fogják majd a legyőzött lázadókat is fogságba hurcolni. Intő jel volt ez Júda számára, hogy csakis az Úrban bízzon, csakis őtőle várjon segítséget, ne nagyhatalmi és egyéb emberi taktikáktól remélje ezt, mert a helyzete csak rosszabb lesz. Ez így szépen hangzik. Mégis, ha bajban vagyunk, ha tehetetlenné válunk – betegen, baleset során, erőtlenül –, emberi segítségre szorulunk. Vegyük észre: Urunk az, aki a bajban emberi eszközt küld. A hűséges, megbízható emberi segítség az Úr irgalmasan felénk kinyújtott keze. Nincs annál nyomorultabb állapot, mint akinek nem akadt embere a bajban (Jn 5,7). Vannak azonban olyan lehetetlen helyzetek, amikor tényleg nincs ember, vagy amikor a legnagyobb emberi szeretet sem tud segíteni. Az Úr megváltó szeretete velünk lesz akkor is. Bátran bízzunk őbenne! (Mk 6,50) Jel 10,8–11 231. dicséret (8) „Uram, őrhelyemen állok mindennap, őrségen állok minden éjjel!” (Ézs 21) Az Úr szolgálata ebben a világban nem mulatozás és hamis reménység (5), hanem feszült őrszolgálat (6–9): szüntelen gyönyörködés Isten Igéjében (Zsolt 1,2), akaratának megértése és engedelmes követése. Ebben a világban feszült áhítattal és nem könnyed kegyességgel követhetjük az Urat. Aztán eljön majd a teljes öröm ideje (Zsolt 16,11). Ézsaiás próféciájában Babilon Asszíria elleni fölkeléséről olvasunk, amely Kr. e. 689-ben Babilónia kudarcával végződött. Júda – maga Ezékiás király is – Babilóniában reménykedett. Ézsaiásnak ki kellett mondania (3–4) Isten üzeneteként (10), hogy ez csalfa remény. Pedig a nép már evett és ivott örömében (5). A lakodalmasoknak nagyon nehéz megmondani a gyászhírt, a rajongóknak szintúgy, hogy reménységük csalfa és hiábavaló. Lám, Babilon minden istenszobra a földön hever (9). Júdának az Úrban kell bíznia, Isten népének feszült őrszolgálatban keresni az Urat, mint egyetlen valós reménységét (8). Ahogy említettük, Júda Egyiptom helyett egyre inkább Babilonban látta jövendő szövetségesét Asszíria ellen. Gondoljunk arra a szívélyes fogadtatásra, amelyben Ezékiás a babiloni követeket részesítette (Ézs 39,1–4). Ézsaiás azonban
Reformátusok Lapja 2020. január 5.
| AZ IGE MELLETT |
azt érti meg ebben a látomásban, hogy Babilon, Egyiptomhoz hasonlóan, kudarcra van ítélve, és vele együtt azok is, akik elkötelezik magukat mellette. Ezt a történelem is igazolta. Vannak áldott e világi reménységek, emberi eszközök, akik az Úr küldöttei az életünkben. Adjunk hálát értük, lássuk meg bennük az Úrba vetett bizalmunk gyümölcseit! Jel 11,1–14 434. dicséret (11) „De aki ezt cselekszi, azzal nem törődtök...” (Ézs 22) Az asszírok Kr. e. 701-ben körbevették Jeruzsálemet, de nem törtek be a városba, hanem váratlanul elvonultak a falak alól. Örvendezett a város, hogy megúszták a bajt (2). Ézsaiás próféta figyelmeztette őket, hogy később ugyan, de eljön a pusztulás (2–7). Az üzenetet általánosíthatjuk az emberlétre is, amelynek éppen az a nagy nyomorúsága, hogy „halál-felé-való-lét” (Heidegger), ezért része az aggodalom. Csakhogy így nem lehet élni. A prófécia hallatán háromféle tipikus reakciót érhetünk tetten a mai igeszakaszban. Az egyik a cinikus lemondás a „ragadd meg a napot” élvezetébe csomagolva (13). A másik reakció a túlélésre törekvés. Júda szinte eltakarná magát, elbújna, hogy túléljen, de akkor majd leleplezik védelmét (8). A harmadik pedig a pótcselekvéses szervezkedés. Jeruzsálemben is elkezdték felmérni a készleteket, hogy berendezkedjenek a harcra (9–11). Valahol persze mindhárom választ értjük. A baj az, hogy az Úr segítségül hívása elmaradt (11). Az Úr cselekszik értük, és ők nem látják meg azt, aki elkészítette számukra a szabadulás útját. Pedig az Úr tudja, hogy mire van szükségünk. Megváltó szeretete szabadítást ad az örök élet bizonyosságával és örömével. Jel 11,15–19 398. dicséret
I. 9. CSÜTÖRTÖK
(9) „…meggyalázza a kevélységet...” (Ézs 23) Babilon a katonai erejéről volt híres, Tírusz a gazdagságáról. Ma is ez a két favorit a világ szemében: erő és gazdagság, a kettő együtt maga a hatalom. Tírusz gyarmatai a mai Spanyolországig terjedtek. Az egész mediterráneum kincseit a kezében tartotta és utaztatta a tengeren. Isten azonban elrendezte, hogy megbünteti Tíruszt és Szidónt. Nem a gazdagsága miatt szól ellene az ítélet, hanem amiatt, hogy gazdagságát magának tulajdonította, önhitté és gőgössé lett (8–9). Már Ciprusnál értesülnek a hazatérők, hogy elpusztult a két dúsgazdag város, amelyeknek bukása az egész térséget megnyomorította, és valóságos gazdasági válságot okozott (1–5). Ami különösen döbbenetes, hogy Tírusz hetvenévi büntetést kapott, de szabadulása után is folytatta az igében említett, „szajha-nóta” által kifejezett életet. Emberi erőből nem lehet megváltozni, többnyire minden ott folytatódik, ahol abbamaradt. Csak az Úr adhat megtérést, újjászületést (15–17). A gazdagság Isten ajándéka, minden javunkkal el kell számolnunk, ezek végül visszatérnek az ajándékozóhoz (18). Minden itteni erődítmény (14), itteni erő, tisztelet, pompa, gazdagság, hatalom előbb-utóbb semmivé lesz (9). Keressük az Isten országát, és minden más megadatik nekünk (Mt 6,32–33). Jel 12 390. dicséret
I. 10. PÉNTEK
(1) „Az Úr elpusztítja…” (Ézsaiás 24) Új egység kezdődik Ézsaiás könyvében, az úgynevezett Ézsaiás apokalipszise (24–34. fejezetek). Isten ítélete dicsőséges, mert korlátlan hatalma nyilvánul meg abban. Ítélete részrehajlás nélküli, amelyben társadalmi pozíció, vagyon, címek mit sem számítanak (1–3). Ítélete azért rettenetes, mert dicsőségével rámutat arra a borzalomra, szétszórt, hervadt állapotra, amilyenné az ember határtalan gyalázatossága tette a teremtett világot (5). Hervad a föld, mert megszegtük az Úr örök rendjét és szövetségét (4–6). Romba dőlt és gyümölcstelenné lett a szőlőskert, pusztasággá lett a város (10–12). De van maradék (14–16). Szerte a világon lesznek olyanok, akik elismerik az Urat, örömmel fogadják ítéletében megnyilvánuló dicsőségét és üdvözítő rendjének érvényesülését. Ez nem az emberi igazság győzelme. Ez az egyetlen tökéletes igazság diadala, az Úr igazságának maradéktalan felragyogása. Az ítélet végső célja Isten dicsősége. Az Úr győzelme nem önmagáért, hanem népéért való kegyelem. Mély hálával tartozunk ezért a csodálatos igazságért. Az emberi igazság felszíni burkolat, eszmecsere, filozófia – érdemi változás nélkül. Törekedjünk az igazságra (5Móz 16,18–20), de csakis Jézus Krisztusban újjászületve lehetünk képessé erre. Jel 13,1–10 12. zsoltár
I. 11. SZOMBAT
2020. január 5.
Reformátusok Lapja
5
| INTERJÚ |
gus-képzésünket, hiszen a református egyház épp nagy óvodaépítési programban vesz részt. A szeptemberben induló képzésekre február 15-ig lehet jelentkezni. Elégedett azzal, hogy a jelentkezéshez végül nem kell nyelvvizsga? Igen, mivel félő volt, hogy sokan – az előrejelzések szerint akár a jelentkezők negyven százaléka – nem nyertek volna felvételt. A pedagógushiány miatt azonban megnyugtató döntés született. Viszont a diploma átvételéhez továbbra is szükség van nyelvvizsgára, ezért a hallgatóknak nyelvi képzést nyújtunk.
A minőséget szem előtt tartva szeretné tovább vezetni a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karát (KRE TFK) Pap Ferenc új dékán. Készül új képzések indítására, és egy rég félbeszakadt nagykőrösi építkezést is újragondolna. Képzéseik szerinte a református egyház stratégiai érdekeit szolgálják.
Infrastrukturális fejlesztésekre is szükség van? Az egyre nagyobb hallgatói létszámunk miatt Budapesten tágasabb helyre volt szükségünk, így februárban új helyre költöztünk. Nagykőrösön viszont sokszor van telt ház. Itt korlátozottak a kapacitásaink: nincs elég terem, nem tudunk már több hallgatót leültetni. Van egy félkész épületünk, amelyet még az elődök kezdtek építeni, de nem sikerült forrást találni a befejezéséhez, hosszú ideje áll az építkezés. 2020-ban az érvényes előírások figyelembevételével elindulhat az épület újragondolása. Oktatási termeket, irodákat szeretnénk, továbbá új nagyelőadó kialakítását, valamint a könyvtárunk fejlesztését is tervezzük. A nagykőrösi épületből önálló tornaszoba is hiányzik, amelynek megléte fontos lenne az óvodapedagógus- és tanítóképzés miatt. Az ottani infrastruktúrának azonban nagy előnye, hogy minden hallgatónknak kollégiumi elhelyezést tudunk biztosítani, és hogy a református oktatási rendszer mindegyik foka megtalálható a városban.
December 1. óta már nem megbízott, hanem kinevezett dékánként vezeti a KRE TFK-t. Milyen céljai vannak a következő évekre? Szeretném egyértelműsíteni, hogy nem kell újat kezdenem a kar élén. Nemzedékváltás megy végbe, az iskolaalapítók többsége nyugdíjba ment. Fontos, hogy építsünk az elődök munkájára, illetve úgy reagáljunk a mai magyar felsőoktatás kihívásaira, hogy a minőséget szem előtt tartva járjuk a már elkezdett utat. Egyedül ez fog eredményeket hozni. Ez a kálvini hivatásfelfogás is: a legjobbat kell adni. A kapott tálentumot nem elássuk, hanem kamatoztatjuk.
A HVG Diploma 2020 listája szerint a tudományos fokozattal rendelkező oktatók arányát tekintve a KRE TFK első helyen van a hazai pedagógusképzésben, azaz önöknél van a legtöbb magasan képzett oktató. Mit szól az eredményhez? A minőséget célzó törekvéseink az oktatókra is vonatkoznak. A közelmúltban új előadókat, köztük tapasztaltakat és fiatalokat is felvettünk. Jólesik, hogy a fáradozásaink eredményét egy külső értékelési rendszer is jónak minősíti. Büszkék vagyunk, hogy a lista szerint a több mint húsz képzőhely közül a tanító alapszakunk az országban a harmadik legjobbnak, míg az óvodapedagógus- képzésünk az ötödik legjobbnak számít. FOTÓ: KAPÁS CSILLA
Minőség és stratégia HEGEDŰS MÁRK
Terveznek új képzéseket? A meglévőket felül kell vizsgálnunk, mert változik a világ körülöttünk, és reagálnunk kell az új Nemzeti alaptantervre, a köznevelés folyamataira. A jövőben szeretnénk pedagógus mesterszakot indítani és aktívabban részt venni a pedagógus-továbbképzésben is. Stratégiai kérdés az is, hogy fejlesszük az óvodapedagó6
Reformátusok Lapja 2020. január 5.
NYÍLT NAPOK, INFORMÁCIÓK Az érdeklődők további információkat tudhatnak meg a KRE TFK-ról személyesen január 9. és 11. között az Educatio Kiállításon a budapesti Hungexpón, továbbá a február 4-i budapesti és a február 5-i nagykőrösi nyílt napokon, valamint online a www.kre.hu/tfk honlapon.
| REFORMÁTUS SZEMMEL |
HAJDÚ SZABOLCS KOPPÁNY
Ne hagyd abba! A szerző esperes, lovasberényi lelkipásztor
„Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz. Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.” (Józs 1,7–8) Józsué élete legnehezebb döntése, feladata előtt áll: át kell vennie a nép vezetését Mózes halála után. Ez azért komolyabb feladatnak tűnik, mint ami előtt most mi állunk: el kell kezdenünk egy új évet. Feltehetőleg mindeddig ez nem jelentett kihívást nekünk. Csak ki kellett nyitnunk a szemün-
„A különleges feladatok, a kihívások, a megpróbálások nem véletlenül találják meg az embert.”
ket, végigcsinálni a reggeli rutint, és már el is kezdődött az új esztendő. Idén – valószínűleg – még egyikünknek sem kellett életre szóló döntést meghoznia. Csak éppen ez a kis szó zavar: még. Még nem. De lehet, hogy holnap ilyenkor már igen. Vagy egy hónap múlva. Valójában mindegy. Előbb-utóbb eljönnek azok a pillanatok, amelyeket a legfontosabb, legkiemelkedőbb vagy éppen a legnehezebb jelzővel fogunk illetni. Csak azt nem tudjuk, mikor érkeznek. 2020-ban? 2021-ben? 2030ban? Ez okozhat némi bizonytalanságot a jövőről alkotott elképzelésben. Egy ókori gondolkodó így fogalmazott: „Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik.” Így tehát biztosak lehetünk: semmi olyan nem fog történni velünk, ami emberrel ne történhetne meg. Ezen belül azonban úgy gondolom, igenis van ráhatásunk arra, hogy mi essék meg velünk. Józsué élete legnehezebb helyzete előtt áll. Vajon meglepetésként érte mindez? Nem is számított rá? Semmi előjele nem volt annak, hogy eljön ez a nap? Tegnap még a nép egyszerű fia, ma már
a vezetője? Mindnyájan tudjuk, hogy ez nem így megy. Úgy sejtem, Józsué tett azért, hogy így történjenek az események. Arra gondolok, hogy a különleges feladatok, a kihívások, a megpróbálások nem véletlenül találják meg az embert. Azok azért bukkannak rád, mert te olyan és az vagy, amilyen és aki vagy! Mert eddigi életedet úgy élted, hogy az Isten többre, különlegesebbre lát alkalmasnak, és ehhez próbákon keresztül vezet az út. A próba mindig arról ismerhető fel, hogy döntést kell hozni: el kell fogadni valamit, bele kell állni valamibe, vagy épp nemet kell mondani valamire. Józsué szorgalmas, Istenre figyelő ember, aki mer hitből élni. Ezért nem érheti teljesen váratlanul az elhívás. Óriási a feladat, Józsué érzi kicsinységét, ezért Isten emlékezteti őt: „Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.” Mit üzen ezzel Isten a talán kissé megszeppent Józsuénak? Azt, hogy ne aggódj, gyermekem, pontosan ugyanazt kell tenned ezután is, amit eddig! Azt mondja, „ne hagyd abba”, nem pedig azt, hogy kezdd el olvasni, vagy vedd végre komolyan az Igét. Nem! Tedd azt Józsué, amit eddig is, és meglátod: ami elég volt arra, hogy alkalmassá tegyen téged a feladatra, az elég lesz arra is, hogy végigcsináld! Kedves Olvasó! Neked van olyan szokásod, amely komolyabb, minőségesebb, szebb életre tesz alkalmassá? Nem biztos, hogy könnyebbre, de igazabbra, teljesebbre biztosan. Isten nem éli helyettünk az életünket. Tudatosuljon bennünk: amit vetünk, azt aratjuk! Ezért a 2020-as esztendő sem hozhat mást, csak az elmúlt években elvetett magok szárba szökkenését vagy már aratását. Az áldott, békés új esztendő éppen ezért nem sablonos kívánság: igenis sokat tehetünk érte. Ezután igaz: a többi Urunk kegyelme.
2020. január 5.
Reformátusok Lapja
7
| REFORMÁTUS ÉLET |
Tavaly a határokon átívelő református egységünkért adtunk hálát, a 2020-as év fókuszában pedig a nemzeti összetartozás áll majd. De lesz még ebben az évben általános tisztújítás is a Magyarországi Református Egyházban. Összeszedtük az előttünk álló esztendő legfontosabb eseményeit. Tartsanak velünk!
8
2020
A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS ÉVE 1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, amelynek következtében Magyarország – mint az első világháború egyik vesztes állama – elveszítette területének kétharmadát és lakosságának jelentős részét. A százéves évfordulóra készülve a magyar kormány 2020-at a nemzeti összetartozás évének nyilvánította. A magyar reformátusok többek között egyháztörténeti konferenciával kapcsolódnak az emlékévhez, amelyet május 20-án és 21-én tartanak Marosvásárhelyen. VAN, KI EMLÉKEZZEN A Magyar Református Egyház határon túli részegyházai is azért jöttek létre, hogy a Magyarországtól elcsatolt területek református közösségeit pásztorolják és képviseljék. Az évtizedekig kényszerű elszigeteltségben létező egyháztestek hivatalban lévő vezetői 2004 óta tanácskoznak rendszeresen – ez a Generális Konvent –, 2009 óta pedig zsinati közösséget is alkotnak. A Kárpát-medencei református egyházmegyék és egyházkerületek vezetői idei ülésének szintén Marosvásárhely ad otthont május 22-én, pénteken, május 23-án, szombaton pedig egységnapra várnak minden érdeklődőt az erdélyi városba. A színes programok mellett ünnepi istentiszteleten adhatunk majd hálát azért, hogy Isten kisebbségbe került közösségeinket is megtartotta az elmúlt évszázadban. Másnap pedig ki-ki saját gyülekezetében ünnepli majd a magyar református egység vasárnapját. Az Erdélyi Református Egyházkerületben ugyanabban az időben száz felújított vagy újonnan épült templom felszentelését tervezik. Arra kérik a többi részegyházat is, hogy szerte a Kárpát-medencében erre a napra szervezzék intézményeik, épületeik átadását, így jelezve a világnak, hogy a magyar református nép ma is egységben él. Májusban a holland „gyermekvonatok” centenáriumára is emlékezünk majd: az első világháború után hatvanezer éhező magyar gyermeket utaztattak néhány hónapra Nyugat-Európába belga, brit, skandináv, svájci, de leginkább holland családokhoz. A humanitárius segítségnyújtás egyik magyarországi szervezője a református egyház volt. Holland és magyar oldalról egyaránt számos egyházi és világi program készül az évfordulóra. Az évet pedig a nemzeti összetartozás erősödéséért imádkozva fejezhetjük be: a december 6-i Kárpát-medencei református imanap tematikáját a kárpátaljai nőszövetség készíti elő.
Reformátusok Lapja 2020. január 5.
| REFORMÁTUS ÉLET |
Rimaszombat • 2019
Budapest • 2019
Debrecen • 2019
Debrecen • 2019
2020. január 5.
Reformátusok Lapja
9
| REFORMÁTUS ÉLET |
KULTURÁLIS ÉS IFJÚSÁGI PROGRAMOK
Mozgó ünnepek 2020-ban Március 1. nagyböjt első vasárnapja Április 10. nagypéntek Április 12. húsvétvasárnap Április 13. húsvéthétfő Május 21. mennybemenetel ünnepe Május 31. pünkösdvasárnap Június 1. pünkösdhétfő Június 7. Szentháromság vasárnapja November 29. advent első vasárnapja
10 Reformátusok Lapja
Tizenharmadik alkalommal szerveznek jótékonysági bált Debrecenben, a február 21-i alkalom bevételeit is jótékony célra fordítják. Március 6. és 8. között Erdőbénye látja vendégül a Kárpát-medencei református borászokat és szőlészeket, május 15-én és 16-án pedig a Szeretethídon önkénteskedhetünk. Pünkösd hétvégéjén, május 29. és 31. között tartják Budapesten a Református Zenei Fesztivált, június 26. és 28. között Pápa fogadja be a dunántúli református napokat (REND), július 4-én, szombaton pedig ismét református énekek csendülnek fel a Művészetek Palotájában. A Reformátusok Szárszói Találkozójának időpontja augusztus 27–30. lesz, a következő Református Ízek Találkozóját pedig október 2. és 4. között szervezik meg a partiumi Hegyközszentmiklóson. Bár a Csillagpont református ifjúsági találkozóra 2021-ig kell várni, ez az év is gazdag lesz ifjúsági programokban. Május 16-án, szombaton szervezik meg a Lendületet Kárpátalján, augusztus 4-től 8-ig az ÉlesztŐ-t Felvidéken, augusztus 11. és 15. között pedig a Válts Irányt! IKE-fesztivált Erdélyben. Tízéves a Kárpát-medencei Református Ifjúsági Egyeztető Fórum (Gekib), az ifjúsági misszióban szolgálók március 2. és 4. között Piliscsabán tartják jubileumi találkozójukat. A Kárpát-medencei református egyetemi gyülekezetek néhány héttel később, március 24-től 29-ig találkoznak Budapesten, míg a Kárpát-medencei református általános iskolák képviselői június 26. és 28. között Kisújszálláson, a középiskolák diákjai és tanárai pedig július 2. és 5. között Karcagon.
AZ ÚRVACSORA ÉVE IS Ökumenikus szempontból is mozgalmas év áll előttünk, hiszen a katolikus egyház szeptemberben hazánkban rendezi meg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Ezzel párhuzamosan az evangélikusok az úrvacsora évének nyilvánították 2020-at, de a Magyarországi Református Egyház is foglalkozik az úrvacsora teológiai kérdéseivel – jelentették be a három egyház püspökeinek találkozóján. Január 19. és 26. között szervezik meg az ökumenikus imahetet, amelyen a különböző felekezetek képviselői együtt imádkoznak a Krisztus-hívők egységéért. Ennek első napján 2017 óta hangsúlyosan is gondolunk az üldözött keresztyénekre, az utolsó napján pedig hagyományosan együtt könyörögnek a magyarországi keresztyén felekezetek és zsidó közösségek képviselői. A központi nyitó istentiszteletnek a budapesti Kálvin téri református templom ad otthont. A hét idei témáját a máltai egyházak dolgozták ki, középpontjában az emberség áll. Gyülekezeteink az ökumenikus világimanaphoz is szoktak kapcsolódni, amelyet ezúttal március 6-ra hirdettek meg. Ezúttal a tehetetlen emberről elmélkedhetünk a Jn 5,2–9 alapján, és zimbabwei hittestvéreinket ismerhetjük meg közelebbről. Az államalapítás ünnepének előestéjén ezúttal is ökumenikus istentiszteleten adhatunk majd hálát. Emellett protestáns szervezésű rendezvényen is megélhetjük, hogy egy nagyobb családba tartozunk, július 3. és 5. között Grazban vehetünk részt a Közép-európai Keresztyén Találkozón, amelyet tizedik alkalommal szerveznek meg a térség protestáns egyházai.
BEFEJEZŐDIK A ZSINATI CIKLUS A Zsinati Tanács a tervek szerint február 19-én ülésezik először ebben az évben, várhatóan ekkor fogadják el egyházunk és a közegyházi intézményeink idei költségvetését. A következő, május 20-i tanácskozás napirendjén szerepelnek a tavalyi évi záró számadások, december 9-én pedig már a jövő évi pénzügyekről tárgyalnak majd a testület tagjai. A zsinati üléseket ebben az esztendőben április 22-re és november 18–19-re hirdették meg. Különleges alkalom, ciklusszáró ülésszak lesz a novemberi, mert hat év után befejezi munkáját a Magyarországi Református Egyház XIV. Zsinata. Ezzel összefüggésben az év folyamán általános tisztújítás zajlik majd egyházunkban: egyházmegyei és egyházkerületi tisztségviselőket – espereseket, püspököket, egyházmegyei és egyházkerületi főgondnokokat –, valamint zsinati küldötteket választunk. A nyáron kezdődő folyamat év végére zárul le egyházmegyei és egyházkerületi szinten, a megválasztott tisztségviselők mandátuma 2021. január 1-jén kezdődik. Jövő év elején, a XV. ciklus első két ülésén választják majd meg az új Zsinat tisztségviselőit. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: FEKE GYÖRGY
2020. január 5.
| REFORMÁTUS ÉLET |
Debrecen • 2019
Bácskossuthfalva • 2017
Pécs • 2019
Vereckei-hágó • 2017
2020. január 5.
Reformátusok Lapja 11
| INTERJÚ |
Az emlékez FARKAS ZSUZSANNA
A nemzeti összetartozás évére készülve Ablonczy Balázs történésszel, a Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport vezetőjével a trianoni traumáról beszélgettünk: tényekről, tévhitekről és a „mi lett volna, ha” mindig visszatérő kérdéséről.
A századik évfordulóhoz közeledve mintha egyre többen reménykednének benne, hogy a trianoni diktátum lejár. Van alapja ennek a várakozásnak? Megértek mindenkit, akinek ezzel kapcsolatos reményei vannak, de sajnos csalódni fog, mert nemzetközi jogi szempontból már az 1947-es párizsi szerződés az érvényes, nem pedig az 1920-as. Ezek a szerződések egyébként sem határozott időre szólnak, inkább a bérleti szerződések egy részére jellemző, hogy kilencvenkilenc év után lejárnak. Hallottam én is, hogy több helyen aláírásokat gyűjtenek az 1920 előtti határok visszaállítása érdekében, de ez leginkább visszaélés a jó szándékú emberek reményeivel: egyrészt magánemberek nem fordulhatnak ilyen ügyben a Hágai Nemzetközi Bírósághoz, másrészt a trianoni szerződésnek nem volt olyan titkos záradéka, amely érvényteleníthette volna. Ma már inkább azzal kellene kezdenünk valamit, hogyan fogalmazzuk újra önmagunkat a 21. században – tudva, hogy ez az igazságtalan szerződés létezik, szétszakította nemzetünket, de nekünk folytatni kell az életünket. Mi lehet a megoldás erre a kettősségre? Ma már sok határokon átnyúló kezdeményezéssel találkozunk, a magyar kormányzat is komoly összegekkel támogatja ezt az ügyet, folyik az intézményépítés. Közben azonban fel kell tenni a kérdést: mennyi ember lesz ezekben az intézményekben? Hiszen például Erdélyben száz éve a magyar lakosság aránya magasabb volt a városokban, mint a falvakban, de manapság egyre inkább az erdélyi városhálózat másod- és harmadvonalbeli településeire szorul vis�sza a magyar intézményrendszer. Ebben a kérdésben segítség lehet az autonómia is, de mindenkit óvnék attól, hogy a területi autonómiában – ami egyébként jó és szükséges – csodaszert lásson. Ha másért nem, azért, mert a területi autonómia csak az erdélyi magyarok felét érintené, ugyanis a másik felük nem tömbmagyar régióban él. Ugyanakkor olyan korban élünk, amely kedvez a hálózatosodásnak – a trianoni traumára jó válasz a kettős állampolgárság intézménye és a kedvezménytörvény. Mindkettő azt segíti, hogy bárhol él is az ember, a magyar nemzethez tartozónak érezhesse magát. 12 Reformátusok Lapja
2020. január 5.
| INTERJÚ |
zés nem lezárás Száz év távlatából érdemes még feltenni a „mi lett volna, ha” típusú kérdéseket? A történész kollégák többségével ellentétben azt gondolom, érdemes. Egy-egy ilyen kérdés képes egykori választási lehetőségeket megvilágítani, segít megérteni, hogy az 1920-ban kialakított határok – ellentétben a környező országokban megjelenő, a történelmi Magyarország egykori kisebbségeinek felszabadulási törekvését alapul vevő narratívákkal – nagyhatalmi döntések eredményei voltak. Azonban azt is be kell látnunk, hogy Magyarország az akkori állapotában nem maradhatott volna fent: az Osztrák–Magyar Monarchia túl sok nemzetiségből állt, amelyeket a nacionalizmus és az önálló nemzetté válás gondolata mozgatott. Ha a monarchia meg nyerte volna is a háborút, néhány évtizeden belül akkor is felmerült volna a kérdés, hogy az egyes nemzetiségek akarnak-e a polgárai maradni – a magyarokat is ideértve. Ebben a helyzetben az egyik oldalon a dualizmus, a szuverenitás hiánya és a korlátozott nyelvhasználat állt volna, míg a másikon az – egy románnak, szerbnek vagy csehnek is –, hogy az országunk a sajátunkká válhat, a gyerekeinkből bármi lehet – e kettő sosem lehet egyensúlyban. Ez a kérdés minden nemzetiség esetében a felszínre tört volna idővel, erősítve a nacionalizmust – már csak azért is, mert nem volt olyan eszme, amely jobban mozgatta volna a közép-európai társadalmakat. Az elveszített első világháborút követően mennyire jelent meg a közvéleményben a Monarchia felbomlásának és az ország feldarabolásának gondolata? A politikai elitnek 1918 végére kikristályosodott, hogy a területi veszteség elkerülhetetlen – a mértéke volt kérdéses. Teleki Pál amerikai levelezőpartnereinek írt arról, hogy várhatóan négymillió magyart csatolnak majd el. Amikor 1919 júniusában a párizsi békekonferencia elküldte az úgynevezett Clemenceau-jegyzéket, amelyet a budapesti kommunista kormányzatnak szántak felszólításként a hadműveletek beszüntetésére, az már tartalmazott egy térképet a leendő határokról, ez megjelent az újságokban is: innentől bárki tudhatta, mi vár ránk. A trianoni határok végső soron az utódállomok követelései és a valamivel méltányosabb nyugati szakértői javaslatok közötti kompromisszumokból születtek. De egy dolog tudni valamit, és teljesen más elfogadni. Inkább azt hangsúlyoznám, milyen hatalmas volt a zuhanás: 1918 májusában még úgy tűnt, hogy a háborút megnyertük, a Monarchia hadicéljai teljesültek: megszállta Szerbiát, és a Pó-síkságra való kijutásunkkal majdnem összeomlott az olasz hadsereg. A megvert Románia békét kötött, az osztrák–
magyar hadsereg mélyen bent állt Oroszországban, amely szintén békét kért. Azonban három hónappal később a bolgár front összeomlott, és ezzel minden megváltozott. Ez a hatalmas fordulat is traumatizálta az embereket.
Hogyan élte meg a magyarság 1920. június 4-ét, valamint az azt követő éveket? A fennmaradt visszaemlékezések alapján nagyon rosszul. Sokszor bukkan fel a hivatalos iratokban, hogy az emberek megroppantak idegileg, a helyi történeteket vizsgálva látszik, hogy sok tisztviselő – nagyon magas rangúak is – idegi problémákról írnak. A gyulafehérvári polgármesterről olvasható, hogy 1918 novemberében elhagyta a várost, majd 1921 után egy budai szanatóriumban idegkimerülésben el is hunyt. Mintha a nemzet sorsa betegítette volna meg őket. Egy nagyváradi vagy szatmárnémeti magyar korábban jobbára csak a piacon vásárolva találkozott a hegyekből érkező román parasztokkal, majd hirtelen az ő hadseregük vette át felettük a hatalmat, egy másik országhoz kerültek, és az új fennhatóság kifejezetten erőszakosan lépett fel ellenük. Ez sokszor teljesen feldolgozhatatlannak tűnt: összeomlott az addigi világuk. Ezzel a döntéssel a Magyarországi Református Egyház is elvesztette hívei és gyülekezetei jelentős részét. Mára a határon túli régiókban egyre jellemzőbb, hogy a reformátusság az ottani magyarságot is jelenti, fontos lett a vallás nemzetmegtartó ereje. Mi az elmúlt száz év történelmének református olvasata? A személyes benyomásom az, hogy a reformátusság demokratikus jellege miatt könnyebben tudott alkalmazkodni a száz éve történtekhez. Több elcsatolt területen a reformátusok maguk kezdték kialakítani az egyházi szervezetet, így tettek a Felvidéken vagy épp a Tiszántúli Református Egyházkerületből kiszakított Királyhágómellék esetében is. Az a hozzáállás, hogy nem vártak másra – bármilyen nehéz volt is a küzdelem –, csak erősítette bennük a nemzetmegtartó szerepet. Az erdélyi magyar iskolarendszer jelentős részét például a protestáns felekezetek tartották fenn, 1939-re mindössze két romániai állami középiskolában folyt magyar nyelvű oktatás. Mindent az egyházak vittek a hátukon. A demokratikus zsinat-presbiteri elv mentén működő berendezkedésnek fontos szerepe volt és van a nemzeti nyelv, a nemzeti kultúra megőrzésében. Négy évig volt a Párizsi Magyar Intézet igazgatója. Mit tapasztalt, hogyan él az ottani köztudatban a Párizs környéki békerendszer következménye? 2020. január 5.
Reformátusok Lapja 13
| INTERJÚ |
A francia nemzeti önképben fontos szerepet játszik az első világháború: kitörésekor alig negyvenéves volt a harmadik köztársaság, az országot folyamatos krízisek és konfliktusok jellemezték. 1914 erőpróba volt nekik, a köztársaság diadala lett, hogy ugyan komoly véráldozat árán, de legyőzték a németeket. Ők erre a mai napig emlékeznek településeiken, az irodalomban és az újságokban, mindez erősen jelen van a köztudatban. A Párizs környéki békerendszer nekik azt jelenti, hogy győztek, és lehetőségük volt beleszólni „a lapok kiosztásába”. Ugyanakkor a francia nép nagyon kritikus mindenkivel, még önmagával szemben is, ezért később meg tudták fogalmazni, hogy nem ez volt a legjobb megoldás. Amikor az 1990-es évek elején François Mitterrand akkori francia köztársasági elnök eljött Magyarországra, elismerte, hogy a trianoni békeszerződés igazságtalan volt. Ez jól példázza, hogy míg a mi gondol-
A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón hasonló témájú beszélgetésen vett részt. Ott is hangsúlyozta, hogy mai határainkról nem beszélhetünk az első és a második bécsi döntés nélkül. Ebben a kérdésben miért nem lehetett erősebb a nemzeti függetlenség a területi revíziónál? Ott és akkor nem volt más lehetőség. Belpolitikai földrengést indított volna el, ha magyar politikusok azt mondják, fontosabb a magyar szuverenitás, mint Erdély egy részének visszaszerzése. Egy ilyen választásba bármelyik kormány belebukott volna, egyik magyar kormányfő sem döntött volna úgy, hogy inkább nem kéri vissza Bácskát, ha az ára a németektől való függés lesz. A húsz évig a „Nem, nem, soha!” jelmondatra kondicionált magyar lakosságnak nem lehetett volna azt mondani, hogy még sincs revízió. Habár tény, hogy ezek a döntések vezettek oda, ahogy végül belementünk a második világháborúba – és aztán ahogy befejeztük.
„…azzal kellene kezdenünk valamit, hogyan fogalmazzuk újra önmagunkat a 21. században – tudva, hogy ez az igazságtalan szerződés létezik, szétszakította nemzetünket, de nekünk folytatni kell életünket.”
Európában mennyire jellemző, hogy a történészek foglalkoznak a magyarság helyzetével? Valójában semennyire. Nem szeretnék senkit sem elkeseríteni, de ritka, hogy valaki magyar specialista legyen, egy történész nem is engedheti meg magának, hogy ennyire kis területet válasszon: legjobb esetben is Közép-Európa specialistájává kell válnia, ha szakmai pályát akar befutni. Nekünk Trianon komoly trauma, de másoknak csak egy múltbeli esemény. Hozzá kell tennem: úgy tűnik, az a történetre alapozott elbeszélési forma, amelyben ennek hangot adunk, ma nem működik. Évtizedek múlva lehet, hogy fog, de most nem. Ma az emberjogi, kisebbségi jogi – például az autonómiát célzó – beszédmóddal több eredményt lehet elérni az atlanti világ központjaiban.
Mindezek tükrében hogyan értelmezhető ma a nemzeti ös�szetartozás? Mindenkit arra bátorítanék, hogy élje meg természetes módon. Identitásunk erősen kötött a nyelvhez és a kultúrához, általában a külföldiek első benyomása is az, hogy nálunk folyamatosan jelen van a történelem, kötődünk a múltunkhoz. Összetartozásunkban kulcsszerepet játszik a nyelvünk: láttam Párizsban is, hogy a magyar feleségek az intézet nyelvtanfolyamára küldték francia férjeiket, mert fontosnak tartották ezt az alapot. Azonban a nemzeti érzés hivatalossá lett formái sokszor kevésbé hatékonyak. Apaként is azt látom, hogy a mai fiataloknak olykor többet mond el összetartozásunkról egy sportesemény, egy dal vagy egy kirándulás, mint a régi típusú, sokszor merev iskolai megemlékezések. Tévúton jár, aki 19. vagy 20. századi módon próbálja felnevelni a fiatal generációkat. Ők már máshogy találják meg az egymáshoz vezető utakat, de természetes módon tudják megélni a nemzeti összetartozást.
Ezek alapján milyen megemlékezésekre számíthatunk 2020ban a környező államokban? Vannak olyan országok, például Ausztria és Szlovénia, ahol várhatóan nem fognak politikai kérdést csinálni a megemlékezésekből, ugyanakkor más területeken épp politikai alapon keltenek feszültséget. Romániában és Ukrajnában ezzel kapcsolatban még mindig a politikai provokáció és az érzéketlenség különös elegyével találkozhatunk. Miközben a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy minden nemzetnek vannak traumái, és ha nem hintünk sót egymás sebeibe, megtanulhatunk kölcsönös tiszteletben együtt élni.
Tapasztalatai alapján milyen a jó megemlékezés? Olyan, amely megértet, és nem lezár, hanem kinyit kérdéseket. Természetesen vannak nagyon jó és kreatív kezdeményezések, de sok iskolai ünnepségen minden készen van: beszédeket mondanak, megszólalnak versek, recseg a mikrofon – ez pedig könnyen lezárja azt, amit valójában szeretnénk a köztudatban tartani. Azt tartom jónak, amikor nincsenek szoros keretek, mert félő, hogy ezek között egy idő után nem lesznek új tartalmak, és az esemény merevvé válik. Szükség van az ünnepségekre, a megemlékezésekre, de ezek akkor működnek, ha új ösvényekre vezetnek. FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ
kodásunk történelmi és jogi központú, az övék etikai-filozófiai: elismerik, hogy hibáztak, de ez egy francia politikus számára nem jár semmilyen közjogi következménnyel.
14 Reformátusok Lapja
2020. január 5.
| CSENDES PERCEK |
KARSAY ESZTER
Mikor valósul meg az a szép ígéret, amelyet János levelében olvasunk? „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá…” (1Jn 3,2) Túl nagy álom ez, hiszen azzá sem tudunk válni, amit célul tűztünk magunk elé nagykorúságunk érlelődése idején. Az apostol azonban határozott identitást ad, és még tovább, a jövőbe mutatva, reményteljes ígéretet. Szilveszter éjszakáján sok embert lehetett látni mindenütt. Az utcákon, tereken mulatoztak, álarcokat és rikítóan színes, nevetséges parókákat tettek magukra. Idegen, eltérő és felismerhetetlen külsőt adtak maguknak, mássá lettek, mint amilyenek valójában. Talán azért, mert nincsenek megelégedve magukkal? Nem boldogok azzal, amilyenek, valami takargatnivalójuk van? Szeretnének más emberek lenni? Az ige szerint a mi önazonosságunk, legsajátosabb valóságunk az, hogy Isten gyermekei vagyunk. Nem mi valósítjuk meg magunkon, hanem Istentől kaptuk ajándékba a teremtésben. Ahogy a születésünket sem mi visszük véghez, az újjászületést is Isten Lelke végzi el bennünk. Ő nem tagad meg minket, akkor sem, ha betegek vagyunk, ha bűnbe esünk, ha megcsúfoljuk ezt a méltóságot. Identitásunk megmarad. Ha Isten gyermekei vagyunk, akkor egyszülött Fiának, Jézusnak testvérei is, mert örökbefogadott minket. Akármilyen állapotban vagyunk – kórházi ágyon, betegségben, sikerekben, kudarcok között, összetörve, és nem tudjuk, mi lesz velünk, hogyan tovább – vigasztal mindenkit: Isten bőséggel árasztja ránk szeretetét, gyermekei vagyunk. Ez önbizalmat és tartást adhat. Nem kell örökké leszegett fejjel, szégyenkezve járni. Szabad bátran mások szemébe nézni: „Tudom, kihez tartozom.” Mégis a mi felelősségünk, hogyan. Ne azt nézzük, hogy más mennyire törte össze Isten képét és dicsőségét, a saját bukásainkkal, újrakezdésünkkel és fejlődésünkkel törődjünk! Látszik-e rajtunk, hogy mint rangot hordozzuk Isten gyermekeinek önazonosságát? Mivé leszünk? Nyilvánvaló lesz-e egyszer, hogy hasonlóvá lettünk Jézus Krisztushoz? Karácsonykor azt hirdetjük, hogy Jézus hozzánk hasonlóvá lett. Olyan lett, mint mi: olyan testet vett magára, olyan sorsot, olyan emberlétet, amilyen a miénk – kivéve a bűnt. Ha Jézusra figyelünk, őt követjük mindenben, akkor szeretnénk olyanná lenni, mint ő. Méltóságunk és identitásunk az, hogy most Isten gyermekei vagyunk. Hivatásunk és reménységünk, hogy Jézus Krisztushoz hasonlóvá leszünk. Nagyszerű újévi program!
IMÁDKOZZUNK!
Úr Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy megállhatunk előtted, és dicsérhetünk téged! Köszönjük, hogy szent vagy, és bár angyalok magasztalnak téged, mégsem vetsz el minket, hanem lehajolsz hozzánk kegyelmesen, és szívesen veszed egyszerű, dadogó dicsőítésünk. Köszönjük, hogy ebben a hozzánk való lehajlásban szeretet van, elfogadás és ölelés. Bár értenénk ennek a szeretetnek a titkát! Talán ha látnánk teljes valójában a hatalmát és az erejét, akkor hagynánk, hogy átformálja az életünk. Kételkedés nélkül tárnánk ki a szívünket neked. Semmire nincs szükségünk ebben az évben, Urunk, csak rád! A te szeretetedre. Mert ha te jelen vagy, akkor lesz elég mosolyunk, ölelésünk, türelmünk, áldozatvállalásunk egymás számára. Ámen. HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ
A könyv íze Az Ó- és az Újszövetség emberei hozzánk hasonlóan táplálkoztak. Igaz ugyan, hogy Keresztelő János sáskát és vadmézet evett (Mt 3,4), és a pusztai vándorlás idején mannával töltötte meg hasát a nép, de ezeken a különleges helyzeteken kívül az ókori izraeliták étrendjének legtöbb eleme a mi asztalunkon is természetes. Ézsaiás a tejszínt és mézet evő gyermek születését jövendölte meg. A tejszín és a méz tőlünk sem idegen, és a pusztában élők bőven fogyasztottak fürjeket is. Utóbbi nálunk inkább csemege, de nem ismeretlen étel. Két alkalommal egészen különös prófétai jelenetet közöl a Szentírás: Ezékiel és a Jelenések könyve egyaránt beszámol arról, hogy valakinek egy könyvtekercset kellett megennie. Ezek a tekercsek édesek voltak a szájban, de amikor a Jel 9,8-10 megismételte Ezékiel próféta elhívástörténetének legfontosabb momentumát (Ez 3,1– 3), hozzátette: gyomrában keserű ízt érzett a patmoszi látnok. A tekercs elfogyasztása a prófétai engedelmesség mintája. Isten változatos módon hívta el és állította szolgálatba az övéit, Mózes lángok közt el nem égő bokorból hallotta a hangot, Illés tűzben és földrengésben kereste az Urat, Ézsaiás ajkát pedig egy szeráf érintette izzó parázzsal. A Jelenések könyve Ezékielhez nyúlt vissza, minden bizonnyal azért, mert a tekercset lenyelő próféta megkérdőjelezhetetlenül azonosult a küldő Úr szavával. Az ige, amely a tekercsen van, megédesítette a könyvecske ízét, de a keserű gyomor azt mutatja, hogy a próféta érzelmekkel telített ember is volt, rádöbbent, mennyi emberi szenvedést kell még kiállni Isten választottainak. Az új esztendő első napjaiban emlékezzünk küldetésünkre! Legyen édes nekünk Isten Igéje, amikor viszont a jövőért, egyházunkért aggódva keserű ízt érzünk, gondoljunk arra: ez a harc már eldőlt. Krisztus győzött. HODOSSY-TAKÁCS ELŐD
2020. január 5.
Reformátusok Lapja 15
| REFORMÁTUS ÉLET |
Saját hagyományokra v FARKAS ZSUZSANNA
Érdemes még jövőt építeni az egyre inkább elöregedő, apró településeken is – vallja Szoboszlai Beáta és Szoboszlai Miklós. A házaspár fél évtizede szolgál a Borsod-Gömöri Református Egyházmegyében, segítségükkel bepillantást nyertünk Kelemér, Gömörszőlős, Hét és Bánréve református közösségeinek mindennapjaiba.
Lassan másfél éve már annak, hogy riportunkból megismerhették a felvidéki Hanva gyülekezeti életét és Tompa Mihály egykori otthonát. Már akkor megtudtuk, hogy a lelkipásztor-költő Keleméren is szolgált, ezért idei első utunk a határ menti településre vezetett – ahol azonban sokkal többre leltünk, mint a múlt egy darabkájára.
ÉLŐ KAPCSOLAT KELL A GYÜLEKEZETEKKEL Szoboszlai Beáta két éve szolgál Keleméren és Gömörszőlősön, míg férje, Szoboszlai Miklós öt éve lelkész Bánrévén és Hétben. Beáta a Szatmárnémeti melletti Dobráról, Miklós pedig Nyírtétről származik, a Sárospataki Református Teológiai Akadémián ismerkedtek meg. – A családom református, az otthoni gyülekezet aktív tagjai, ezért nekem természetes volt a templomba járás. Nagyon szerettük az idős lelkészünket, de utána egy fiatal lelkészházaspár érkezett hozzánk. Az ő tevékenységük formálta a települést, szolgálatuk számomra is minta lett – idézi fel Beáta pályaválasztásával kapcsolatos emlékeit. Férjét is hasonló élmények indították a lelkészi hivatás felé. – Engem is a lelkészem példája motivált. A mai napig mindkettőnket támogatnak a lelkipásztoraink, azt próbáljuk továbbadni, amit tőlük láttunk – mondja Miklós. Mindketten úgy látják, hogy sok lelkésznek készülő fiatal számára a teológiai tanulmányok valamiféle burkot jelentenek, amelynek védelmében hajlamosak elhinni, hogy majdani gyülekezetükben tele lesz a templom, és alig akadnak majd nehézségek a szolgálatukban. – Hálás vagyok, hogy a lelkészeink nem ringattak minket ilyen álmokban, hanem őszintén megmondták, mire számíthatunk, milyen ez a hivatás. Sosem készültem rá úgy, hogy minden tökéletes lesz, ezért tudok nagyon hálás lenni az áldásokért, amelyeket ezekben a közösségekben megtapasztalok – magyarázza a lelkésznő. – Engem sem tuszkoltak a teológiára, és sosem titkolták, hogy nem tündérmese a lelkészi pálya. Ez elhívás, amelynek megvannak a maga nehézségei, pont ezért tartom fontosnak, hogy a teológusoknak legyen élő kapcsolatuk a gyülekezetekkel – hangsúlyozza Miklós.
16 Reformátusok Lapja
2020. január 5.
van szükség
| REFORMÁTUS ÉLET |
GYÜLEKEZETBE JÁRNI HITVALLÁS Közösségeik mindegyikének megvan a maga sajátossága: Hét lakosai a tatárjárás előtti időre vezetik vissza származásukat, Bánrévén egy Biztos Kezdet Gyerekház működik, Keleméren a Tompa Mihály Emlékház, a gömörszőlősi gyülekezet pedig aktív kapcsolatot ápol a helyi népművészeti társaságokkal. Emellett a szőlősi templom tetejét olyan egyedi agyagpala borítja, amelyet még Nagyvisnyón, az azóta már bezárt kőbányában fejtettek, és ma már csak Indiából érkező, hasonló palával tudnak javítani. Közös viszont bennük – és az egész vidékre jellemző – a jövő bizonytalansága: az észak-magyarországi falvakban egyaránt küzdenek az elvándorlással és a fiatalok hiányával. Bár a keleméri parókián beszélgetünk, hamar kiderül, hogy mindketten sajátjuknak érzik mind a négy gyülekezetet, igyekeznek minél több közös programot szervezni, hogy a közösségek tagjai megismerhessék egymást, megoszthassák örömeiket, bánataikat. – Nyaranta a Héti-tó partján rendezünk gyermektábort, amelyen több mint negyven fiatal szokott részt venni, de szerveztünk már erdélyi utazást is mind a négy gyülekezet minden korosztályának. Mivel ezek kis települések, sokszor már látásból ismerik egymást a résztvevők, azt pedig fontosnak tartják, hogy ünnepekkor többen, nagyobb közösségben, együtt adjanak hálát – magyarázza Szoboszlai Beáta. Az istentiszteleteik mindig családiasak, és a lelkipásztorok igyekeznek ezeken az alkalmakon túl is minél több lehetőséget adni a találkozásra és a beszélgetésre. – Az aktív gyülekezeti tagjaink hálásak érte, ha vannak közösségi programok, de azért is, ha közösségi munkát végezhetnek. Például a héti szolgálatom kerítésfestéssel kezdődött, de azóta több kerítésen is dolgoztunk együtt – idézi fel Szoboszlai Miklós. – Mindig jönnek, ha munka van, nem hagynak minket magunkra. Ilyenkor tapasztalja meg az ember a valódi gyakorlati teológiát – mondja a lelkész. Az elmúlt évek tudatos gyülekezetépítésének köszönhetően a presbitériumok is „fiatalodtak”, azok lettek a közösségeket vezető testületek tagjai, akik magukénak érzik gyülekezetüket, és elegendő idejük van a szolgálatra. – Mindnyájan érzik, hogy a gyülekezet nemcsak a vasárnapi istentiszteletet jelenti, hanem próbálnak segíteni is egymásnak. Számítanak a gyülekezetre, de magukénak is érzik – fogalmaz a lelkésznő, férje pedig hozzáteszi: – Úgy érzem, akik a gyülekezeteimbe járnak, már azzal is hitvallást fejeznek ki, amikor eljönnek és segítenek.
2020. január 5.
Reformátusok Lapja 17
| REFORMÁTUS ÉLET |
HAT LIBÁT HÉTFELÉ? Gömörszőlős, ez a skanzenre emlékeztető apró falu mindös�sze két és fél kilométerre fekszik Kelemértől. Bejárva a kazettákkal díszített, különleges hangulatú templomot, majd az egyházközséghez tartozó néprajzi gyűjteményt és kis galériát, megismerjük a falvak történetét is. Gömörszőlős valamikor négyszáz fős település volt, de a lakosság száma olyan mértékben csökkent, hogy ma már megegyezik a reformátusságéval. Mivel sokan nyaralót vesznek a faluban, és csak időszakosan látogatnak oda, változó, hányan mennek el az istentiszteletre. – Mostanában ideköltöztek néhányan, igazán gyermekbarát település ez, de például az, aki innen dolgozni jár, először átmegy a keleméri buszmegállóba kerékpárral, onnan elbuszozik Serényfalvára, majd átszáll, és úgy megy el Miskolcig – avat be a gömörszőlősiek mindennapjaiba Szoboszlai Beáta. Másik gyülekezetében, Keleméren az 1300-as években épült a templom, a lakosság többször megfogyatkozott, a tatárjárás idején szinte el is tűnt – épp ezért a templomot sokszor használták menedékként is. – Erre haladt a kereskedelmi út Kassa felé, akkor nem esett ki ennyire a forgalomból ez a régió. Ám az írásos emlékek alapján már Tompa Mihály idején is kicsi volt a gyülekezet és romos a parókia. Akkor építették ezt az épületet, mikor ő Hanvára költözött – idézi fel a lelkésznő. – Egyik közösség sem számít nagynak, Gömörszőlősön ötven-, Keleméren pedig százfős volt a gyülekezet egy évvel ezelőtt, azóta sajnos volt néhány temetés – magyarázza Szoboszlai Beáta, majd férje hozzáteszi: – Ezek református falvak, ahogyan Hét is, ott az ötszáz lakosból százhúsz református. Bánréve kicsit kilóg a sorból, ott húzódik a határ a református és katolikus települések között, emellett oda főleg a vasút miatt költöztek be egy évszázaddal ezelőtt, így az ezerkétszáz lakosból csupán százan reformátusok. – Amióta itt lakom, már azt is tudom, hogy lehet hat libát Hét felé terelni – folytatja mosolyogva Szoboszlai Miklós. A hagyomány szerint a tatárjárás alatt hét nemesi család menekült erre a területre, innen ered a falu neve, a lakosok ma is büszkék származásukra. – Bánrévéről azt mondják, nehezen mozdítható a lakosság, de ez a reformátusokra nem jellemző, ők lelkes, összetartó közösség. Sok az idős, sajnos előfordul, hogy van, aki bár szeretne eljönni az istentiszteletre, már nem képes rá. Viszont a legfiatalabb gyülekezeti tagunk másfél éves, és nagyon lelkes – tudjuk meg Szoboszlai Beátától.
ÚJ HAGYOMÁNYOKAT TEREMTENEK A lelkészházaspár azt is elmondja, el tudják képzelni, hogy hasonlóan elődeikhez, akik évtizedeken át szolgáltak a gyülekezetekben, ők is ennyi ideig maradjanak szolgálati helyükön. – Fontosabb kérdés, hogy tíz év múlva lesz-e még itt ember. Mert ameddig ember van, addig feladatunk is van. De vajon meddig? – emlékeztet Miklós régiójuk legnagyobb nehézségére. 18 Reformátusok Lapja
2020. január 5.
| REFORMÁTUS ÉLET |
Mind a négy település elöregedő: középkorú családok még vannak, de a fiatalok inkább elköltöznek, szerencsét próbálnak nyugaton – az elmúlt években körülbelül negyvenen döntöttek így. Beáta és Miklós tudja, hogy akik álláslehetőség után kutatva elmentek, nagy valószínűséggel már nem költöznek vissza, de azt is hangsúlyozzák: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települések bőven rejtenek magukban vállalkozási lehetőségeket. – Valóban sok a munka, így van ez lelkészként is, de megéri – foglalja össze a lelkipásztor. Azért érezhető a változás – teszi hozzá felesége. Amikor nem sokkal megérkezésük után a gyülekezet tagjait a hagyományokról kérdezte, még félig humorosan azt mondták, hogy
„templomba nem járni volt a hagyomány” a faluban. Ez akkor elkeserítette, de azóta sokat dolgoztak azon, hogy változzon a helyzet. – Arra törekedünk, hogy megteremtsük a saját hagyományainkat, akár a gyerekprogramokkal, akár a közös, ünnepi előkészületekkel – mondja Beáta. Arra a kérdésre, mi motiválja őket, hogy ezekben az apró falvakban maradjanak, gondolkozás nélkül felelik: a gyerekek. Vallják, a jövő építéséhez elengedhetetlen a fiatalok között végzett szolgálat, ebben pedig megerősíti őket az, hogy a gyerekek élvezik a programokat, és hogy a gyülekezet részévé válnak. – Ezen a környéken hozzászoktak, hogy a lelkész idős, és ezt sokszor nem könnyű áthidalni, de a gyerekeken látjuk legjobban az elmúlt öt év munkájának eredményét – és ez visz bennünket tovább – hangsúlyozza Beáta. FOTÓ: SZARVAS LÁSZLÓ 2020. január 5.
Reformátusok Lapja 19
| RE-KONSTRUKCIÓ |
Új év? Nyilván mindenki tudja, hogy az új év csak formálisan új év, amúgy semmi újdonság nem lesz benne. Úgy értem, semmi olyasmi nem lesz benne, ami minőségileg mást és újat hoz az ember történetébe. Ahogyan az Írás mondja, nincs új a nap alatt. Az emberi sors: variációk egy témára. Ezen belül természetesen lehetnek újdonságok az egyén életében, a gazdasági fejleményekben, a világpolitikában, az ember környezetének alakulásában. De lényegileg a történet mindig ugyanaz: küzdelem emberek között a létfenntartásért – az újdonság legfeljebb abban van, hogy az aktuális játszmában ki áll nyerésre, és ki áll vesztésre. Ez a körülmény a jövő egyszerre két, látszólag egymásnak ellentmondó dimenzióját is felvillantja. Egyrészt a jövő állandóan izgalomban tart, mert kiszámíthatatlan. Nincs ember, aki meg tudná mondani, mit hoz akár a közvetlen jövő, hogy a távolabbi időről ne is beszéljünk. Ha van valami,
„Ha megnézzük az ember történetét, azt látjuk, hogy illúziók végeláthatatlan sorozata. S az illúzió tartalma mindig ugyanaz: holnap majd másképp lesz. Jön valami új, valami, ami eddig még nem volt. Nincs hatalmasabb bálvány az illúziónál.” ami az ember magatehetetlenségének legbiztosabb jele lehetne, akkor az a jövő birtokolhatatlansága. Nincs hatalom, amelyik garantálhatna bármit is. Az az örök érvényű mondat, hogy nincs új a nap alatt, pontosan jelzi, hogy az ember nem képes saját történetét uralni. Mert ha képes lenne, meg tudná mondani, mi lesz holnap. A jövőnek ez a kiszámíthatatlansága különös módon izgalmat okoz. Lehet spekulálni. Jönnek majd a szakértők, az időjósok, és elmondják, hogy az éppen aktuális játszmában mi várható. Ez a felhevült jövőfürkészés valósággal úgy hat, mint valamiféle kábítószer. Lehet illúziókat építeni. Ha megnézzük az ember történetét, azt látjuk, hogy illúziók végeláthatatlan sorozata. S az illúzió tartalma mindig ugyanaz: holnap majd másképp lesz. Jön valami új, valami, ami eddig még nem volt. Nincs hatalmasabb bálvány az illúziónál. A jövőnek ez a kiszámíthatatlansága a felszínen akár izgalmas is lehet. Másrészt az a körülmény, hogy lényegileg mindig ugyanaz történik, 20 Reformátusok Lapja
2020. január 5.
KÖNTÖS LÁSZLÓ
előhozza a jövő másik arcát is. Nemhogy izgalmat okoz, hanem egyenesen untat. Végül is eléggé unalmas az a tény, akárhogyan nézzük is, hogy az ember mindig ugyanabban a történetben toporog. Ha fellapozom a Bibliát, vagy előveszek egy régi görög drámát, magamra ismerek. A történet mindig ugyanaz. Miért is lenne más a jövő, mint a múlt? Ugyan mitől, ha egyszer az ember világban léte változatlan? Szóval a jövőnek van egy felszínes, izgalmat előidéző tulajdonsága. De valójában, igazán és mélyen nincs borzalmasabb a jövő kiszámítható unalmánál. Hogy mindig ugyanaz történik. Ez a bezártságérzet. Klausztrofóbia. Nem csak liftben vagy barlangban lehet az ember klausztrofóbiás, amikor pánikszerű érzés lesz rajta úrrá a bezártsága miatt. Be van zárva az ember a világba is. A saját történetébe. A mindig ugyanaz történik kelepcéjébe. A nincs új a nap alatt egyszerre unalmas és kétségbeejtő helyzetébe. Ahogyan a világ állítólag halad előre, és állítólag kiteljesedik a szabadság, az ember által csinált világnak különös módon olyan új struktúrái jönnek létre, amelyek ezt a bezártságérzetet csak fokozzák. Nemhogy a szabadság új terei jönnének létre, hanem olyan rendszerek, struktúrák, amelyek valósággal beszippantják, bedarálják az egyént. Minden jel arra mutat, hogy amit az ember eddig alkotni tudott, az mesterien kidolgozott csapda: az önmagába záruló, egy helyben topogó világ a jövő eléggé kiszámítható szűkösségével és unalmával. Így is marad mindaddig, amíg az ember rá nem döbben, hogy világba zártsága csak akkor haladható meg, ha nem a világhoz méri magát. Ha a viszonyítási pont az önmagát kijelentő Isten, akiben megjelent a tágas tér (Zsolt 18,20), akiben meghaladható a világba zárt ember jövőjének kibírhatatlan unalma és kiszámíthatósága, és akiben nem kell rettegnünk az ismeretlen jövőtől, aki megszabadít az illúziógyártás bálványimádó korlátoltságától. Új év? Igen, hogyne. Formálisan lehet új, miközben minden a régi. De lehet a szó valódi értelmében új, amennyiben az ember képes az önmagába zárt világ szűkösségéből kilépni a tágas térbe: az Isten által adott jövőbe, amely túlmutat ennek a világnak a szánalmas bezártságán. Veni, Creator Spiritus!
| GONDOLATOK |
NAGY KÁROLY ZSOLT
Angyal hóesésben
A szerző kulturális antropológus, az MTA BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos munkatársa
A SZERZŐ ILLUSZTRÁCIÓJA
Kamaszkoromban arról álmodtam, hogy majd egyszer, ha felnőtt leszek, „Nagy Dolgokat” fogok véghez vinni. Ahogyan azután egyre hosszabb ideje taposom a felnőtté válás útját, mindinkább azt érzem, hogy az a kevés jó, amit módomban áll megtenni, mások cselekedeteinek összefüggésében nyeri el értelmét. Nem csupán arra gondolok, hogy „bűnben születtünk, rosszra hajlunk, képtelenek vagyunk magunk erejéből a jóra”, hanem arra, hogy a jó igazából nem bennünk megszülető „dolog” vagy érzés, hanem a másokhoz való viszonyunkban megmutatkozó valamiféle „tükröződése” az
Irgalomnak. Mintha tükrökkel a kezünkben az „Irgalom napvilágát” labdaként dobnánk egymásnak, és miközben megpróbáljuk a labdát a levegőben mozgásban tartani, egymás arcán is megvillantjuk a fényt. Teológusok, filozófusok biztosan sokkal szabatosabban kifejtették már ezt, nekem viszont van hozzá egy történetem. A minap hazafelé utaztam, és a Keletiben álló vonatra az indulás előtt pár perccel felszállt egy fiatal lány. Valahonnan ismerős volt, aztán amikor a kocsiban a kis asztalkákra kitett egy-egy kis mütyürt, rögtön ráismertem. Sokszor találkoztam már vele az elmúlt években. Ahogy a tárgyakkal együtt kiosztott papíron is olvasható: siketnéma, és ezeknek a kis semmiségeknek a megvásárlásával támogathatjuk. Valószínűleg neki is rémlett, hogy látott már valahol, viszont legnagyobb meglepetésemre – talán mert látta, hogy én is fogyatékkal élek – elém nem tett le semmit, csak félszeg mosollyal elment mellettem. A helyzet ugyanaz volt, mint az elmúlt években
bármikor: az utastársak fel sem néztek, kizárták őt a világukból. Ő, talán számítva erre, gyorsan indult is összeszedni a portékát, én viszont megállítottam és jeleztem neki, hogy vennék tőle valamit. Az ilyen vásárfiák többnyire a gyerekeknél fejezik be pályafutásukat. Ők örülnek, hogy apa hozott ajándékot, apa örül, hogy jó fej lehetett, a lány pedig örül, hogy eladott valamit. Mindenki jól jár. A lány nagyon meglepődött, kapkodva kezdte mutatni, hogy mije van, én is gyorsan próbáltam választani – ám ebben a pillanatban történt valami különös. A lány rám nézett, mintha valamire hirtelen rájött volna, és egy másik asztalról elhozott egy kis fehér hógömböt, amelyben egy elnagyolt vonásokkal megformált angyalka dacolt a hófúvással. A hipergiccs fogalmát tökéletesen megtestesítő tárgy előhozta bennem azt az emléket, hogy tavaly ilyenkor pontosan ugyanilyen hógömböt vettem tőle, amely aztán különös véletlenek folytán, és az esztétikai neveléssel kapcsolatos meggyőződéseim ellenére a kislányom karácsonyi csomagjában kikötve az ünnep sztárja lett, feledtetve minden más ajándékot. Amióta pedig nyáron összetört, folyamatosan azt hallgattam, hogy keressem meg a siket nénit, és vegyek tőle ilyen angyalkát. Most pedig, íme, ebben a lehetetlennek tűnő küldetésben mégis sikerrel járhatok. Egymásra néztünk, és a tekintete olyan volt, mintha – bár ezt jó eséllyel csak én magyarázom bele – tudta volna a történetet, hogy ez most nagyon fontos angyal nekem, hogy általa egy kicsit angyal lehetek, ahogy ő is az lett számomra. A pillanat gyorsan véget ért. Kölcsönös örömteli szárnycsapkodások közt lerendeztük az üzletet, és miután sikerült kommunikálnom, hogy nem kérem a visszajárót, celofán sipkát húzott a gömbre, majd elsietett, gyorsan összekapkodta a mütyüröket, a kocsi ajtajából visszafordult, mosolyogva dobott egy csókot, és eltűnt a szemem elől. A gömbben az angyalka körül lassan elállt a hófúvás, én meg ott maradtam a mobiljukba mélyedő utastársak közt azzal a határozott felismeréssel, hogy ez így volt elkészítve. Hogy ez az egész nagyságrendekkel több annál, hogy mindenki jól jár, hogy az irgalom és a szeretet cselekedetei összekötik a múltat és a jövőt, hogy ezekben a cselekedetekben végtelenül egymásra vagyunk utalva, és hogy így végül mégis értelmet nyerhet a közöny és a giccses kis mütyürök is. NAGY KÁROLY ZSOLT 2020. január 5.
Reformátusok Lapja 21
| GYÜLEKEZETEINK |
Fizessen elő megújult hetilapunkra!
LXIV. ÉVFOLYAM,
1. SZÁM,
2020. JANUÁR 5.
A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA
„Lásd, én ma eléd adtam az életet és a jót, de a halált és a rosszat is.” (5Móz 30,15) A lelkipásztoroknak – különösen a fővárosban – nehéz feladatot jelent a kéregetők „kezelése”. Majdnem biztos, hogy aki pénzt kér, az rövid úton elissza azt. Néha mégis megesik a szívünk – talán belső jelzést kapunk –, és más módszerrel próbálkozunk. Így tettünk Antival, a jóképű negyvenes hajléktalan fiatalemberrel is. Hajlandó volt munkát vállalni, a toronypadláson még szálláshelyet is kialakítottunk neki. Dolgozgatott, kifestett egy-két olyan helyiséget, amelyek nem kívántak kényesen precíz munkát. Néhány hét után elérkezettnek láttam az időt, hogy Anti barátunk lelkével is komolyabban foglalkozzak. Férfiak csendeshetére készültem épp, felajánlottam hát, hogy őt is elviszem. Szedett-vedett ruhái helyett adtunk neki rendesebbet, így feltűnés nélkül elvegyült a résztvevők között. Úgy láttam, hogy figyeli is az elhangzottakat. Egyik nap megkérdeztem tőle: – Anti, szeretné átadni a szívét Jézusnak? Letenni a bűneit, és elindulni az ő útmutatása szerinti új úton? Anti barátunk elgondolkodott, majd azt válaszolta: – Lelkész úr, nagy a tét! Meglepett a válasza. Először nem is értettem. Hiszen még a ruhát is mi adtuk rá – semmije sem volt. Hajléktalan, mi vesztenivalója lett volna? Rá is kérdeztem, mire azt válaszolta, hogy ezt nagyon meg kell gondolni. Megértettem, hogy azon rágódik, vajon megéri-e neki ez a váltás. Végül úgy jöttünk el, hogy Anti barátunk maradt a régi életében. Vagy nem értette meg igazán az új lehetőséget, vagy nagyon is értette, hogy ez az életforma változással járna, és erre nem volt hajlandó. Ezek után elengedtük – a toronyszoba nem hajléktalanszálló, erre a néhány hétre is a presbitérium megkérdezése nélkül, a saját szakállunkra fogadtuk be a gondnokkal. Eltűnt az életünkből. Évekig nem hallottunk felőle. Úgy tíz évvel később épp a piros lámpánál álltam a Damjanich utca és a Dózsa György út kereszteződésében. Arra jött egy hetvenesnek kinéző, ismerős arcú ember, kezében a kéregetős újsággal. Erősen gondolkodtam, honnan ismerhetem. Hirtelen átvillant az agyamon a felismerés: – De hiszen ez Anti, a régi barátunk! Máris engedtem volna le az ablakot, hogy megszólítsam, de a lámpa zöldre váltott, és a kocsisor élén nem várakozhattam tovább. Továbbmentem az utamon, és azon gondolkodtam, hogy mennyire igaza volt Antinak: nagy a tét! Íme, tíz év alatt az utcán harminc évet öregedett, földönfutóként tovább kéreget – így tengeti az életét. Ha azon a héten megragadja Jézus felé nyújtott kezét, ez idő alatt újjáépülhetett volna az élete annak szeretetében és „kezelésében”, aki azért jött, hogy életünk legyen: áldott életünk itt, a földön – és az örökkévalóságban. VÉGH TAMÁS
LAPJA
REFORMÁTUSOK
Nagy a tét
ÁRA: 400 FT
Saját hagyományokra van szükség 9 771419 856007
AZ APRÓ TELEPÜLÉSEKEN IS ÉPÜLHET JÖVŐ
20001
További információ: REFORMÁTUSOK LAPJA KIADÓHIVATALA 06-1-217-6809
1113 Budapest, Tas vezér u. 13.
kiado@reflap.hu
MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre. A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13. Tel./fax: 06-1-217-6259, 06-1-217-8386 Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu
Név: ......................................................................................... Cím: ......................................................................................... ..................................................................................................
22 Reformátusok Lapja 2019. január 6. Aláírás: ...................................................................................
| AKTUÁLIS |
Önkéntesség mint lelki és önismereti utazás – Ez a szolgálat jóval több a másokon segítésnél. Fontos lépcsőfok a felnőtté válás folyamatában – mondja az Önkéntes Diakóniai Évről annak programvezetője, Závodi Emese, akivel a Franciaországban szolgáló magyar fiatalok meglátogatása után beszélgettünk. A hosszú távú külföldi önkéntes szolgálatra január 31-ig lehet jelentkezni. A program huszonkét éve küld és fogad önkénteseket az Önkéntes Diakóniai Év nemzetközi hálózatán (EDYN) keresztül. A szervezet december 2. és 6. között tartotta éves közgyűlését Franciaországban. – A mai fiatalokat érintő kihívásokról beszélgettünk, illetve megünnepeltük a francia partnerszervezet, a VISA – Année Diaconale fennállásának hetvenedik jubileumát. A tanácskozás során arról is eszmecserét folytattunk, hogy milyen nem turistaként jelen lenni egy országban: tanulni, szolgálni és új képességeket elsajátítani – számolt be a közgyűlésről a reformatus.hu portálnak Závodi Emese, az Önkéntes Diakóniai Év magyarországi programvezetője. – Érdekes élmény volt meglátogatni Strasbourgban a Lucie Berger-iskolát, ahol már húsz éve fogadnak önkénteseket,
és számos magyar fiatal is itt végezte önkéntes szolgálatát. A mentor azt a falat is megmutatta nekünk, amelyen soksok fotón az elmúlt húsz év önkéntesei névvel és arcképpel szerepelnek. Mindenkire emlékeznek, és mindenkit számon tartanak – osztotta meg élményeit a református lelkész, aki találkozott azokkal a fiatalokkal is, akik éppen most töltik ott önkéntes szolgálatukat. – Elmondták, hogy a szolgálat számukra jóval több a másokon segítésnél. Fontos lépcsőfok a felnőtté válás folyamatában, megtanulták egymást elhordozni, megtanulták, hogyan hozzanak döntéseket, hogyan oldjanak meg problémákat, megerősödött a saját tetteikért való felelősségvállalásuk is. Öröm volt együtt lenni és tanulni – foglalja össze Závodi Emese. Az Önkéntes Diakóniai Év programjara, azaz tíz-tizenkét hónapos külföldi szolgálatra január 31-ig jelentkezhetnek a tizennyolc és harminc év közötti fiatalok. Az önkéntes szolgálat segít a pályaválasztás vonatkozásában is: motiváló tényező lehet azoknak, akik még nem döntöttek a jövőjükkel kapcsolatban. Az egy-egy területen végzett önkéntes szolgálat ugyanis lehetővé teszi a szakmai készségek fejlesztését vagy egy lehetséges pálya kipróbálását. További információk olvashatók az odeprogramiroda.hu oldalon. REFORMATUS.HU 2020. január 5.
Reformátusok Lapja 23
| SZEMLE |
Receptek és történetek egy könyvben Ételek és életek címmel jelent meg az álnéven író református lelkipásztor, Viola Judit legújabb kötete. Aba Amádé élettörténetét feldolgozó történelmi regénysorozata mellett most olyan szakácskönyv született, amelyben a finom ételek receptjei mellé egy-egy különleges történet is társul.
Viola Judit évek óta közli receptjeit a Tiszáninneni Református Egyházkerület magazinjának gasztrorovatában. – Egyházi újságban elég furcsán néz ki egy cikk, amely úgy kezdődik, hogy végy két kiló húst és három kiló paradicsomot. Ekkor jött az ötlet, hogy minden recept mellé társuljon egy-egy történet is – mondja a református lelkész, aki a kötetben a magazinban megjelent írásait gyűjtötte egy csokorba. A könyvben található receptek évszakokhoz kapcsolódnak. Az ételek a szerző szerint hétköznapiak, és olyan hozzávalókból készülnek, amelyek bárhol, bármikor beszerezhetők. – Nem használok trópusi alapanyagokat, kék kagylóból sem főzök levest, bár bizonyára nagyon finom. Arra is tekintettel voltam, hogy nem mindenki ismeri ezeket a különleges alapanyagokat – mondja a szerző. Viola Judit szerencsésnek tartja magát, hiszen édesanyja jó szakácsnő volt, sokszor megfigyelte, hogyan készíti az egyszerűbb vagy bonyolultabb ételeket. Ő maga akkor kezdett el kísérletezni, amikor férjhez ment, és családanya lett. A főzés számára „alkotás és próba, rácsodálkozás az alapanyagok sokféleségére, hagyományőrzés, kísérletezés és boldogságot adó tevékenység”. Úgy véli: az étel közösséget teremt a családon belül, a barátok között, és a régi nemzedékeket is közel hozza hozzánk. Ezt a receptekhez társuló történetek is igazolják, amelyek valós karakterekre és elhangzott párbeszédekre épülnek. – Nagyon sok olyan van köztük, amely a gyerekkoromhoz kötődik, és olyan is van, amelynek én magam vagyok a főszereplője. Történetek, amelyek az olvasót elvarázsolják és megerősítik hitében, vagy felvillantják neki azt az utat, amelyre ha rálép, könnyebb lesz az élete – avat be a kötet születésének körülményeibe Viola Judit, 24 Reformátusok Lapja
2020. január 5.
aki december közepén a miskolci Genius Könyváruházban dedikálta szakácskönyvét és eddigi könyveit. A könyvbemutatón Rácsok András, a ReForrás egyházkerületi lap felelős szerkesztője beszélgetett a szerzővel. Viola Judit a kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a kötet nem tipikus szakácskönyv. – Az ételeket minden háziasszony könnyen el tudja készíteni, a kötetben a receptekhez tartozó, novellaszerű történetek az érdekesebbek. Ezek részben az írói képzelet termékei, de vannak köztük családi vagy gyülekezeti vonatkozásúak is – árulta el az író. Viola Judit elmondta: a főzés számára nem kötelesség, hanem élvezet. A nehézséget abban látja, hogy kitalálja, mit készítsen. – Az embernek szeretnie kell azt, amit csinál, mert máshogyan nem lehet alkotni – fogalmazott a könyvbemutatón. A szerző kiemelte, hogy az étel közösséget teremt. – Sokkal boldogabbak lennének a magyar családok, ha lenne idejük arra, hogy jól elkészített vacsora mellett beszéljék meg a saját dolgaikat és a világ folyását. A lényegi dolgok a konyhaasztalnál dőlnek el. Az újságnak és a könyvnek is küldetése, hogy felnyissa az emberek szemét, hogy ez mennyire fontos – mutatott rá a szerző. A református lelkész azt is megosztotta a jelenlévőkkel, hogy az Aba Amádé élettörténetét feldolgozó történelmi regénysorozatán is folyamatosan munkálkodik. A Sasok a viharban következő, negyedik része jövő év elején jelenik majd meg a könyvesboltokban. Az Ételek és életek című kötet a Hernád Kiadó gondozásában jelent meg, az első oldalon Dienes Dénes sárospataki gyűjtemény igazgató ajánlja az olvasók figyelmébe a könyvet. TIREK.HU
| GONDOLATOK |
Egyházi intézmény mint lelki otthon?
„Beszélgetőterekre van szükségünk, ahol meghallgatják a gondolatainkat, ahol fontosak vagyunk, ahol kérdezhetünk, és útmutatást kaphatunk az élethez.”
Vajon hogyan lehet egy egyházi intézmény szakmai műhely mellett egyfajta lelki otthonosság helye is a benne lévők számára? Ennek a víziónak a szemléltetésére leginkább a zarándokház metaforáját használnám. Norman Wirzba teológusként írja le, hogy mi kell ahhoz, hogy a házból otthon válhasson, és úgy gondolom, hogy ez a leírás részben alkalmazható arra is, hogyan lehet egy intézményből lelki közösség: „Egy hely nemcsak fizikai tér, hanem az ott megjelenő kapcsolatok minőségi tere. Ez a hely fizikailag beazonosítható térben létezik (számszerűleg kimutatható koordináták és méret szerint), de ez másodlagos ahhoz képest, ami ott történik. Bár a házam olyan tér, amely a térképen megtalálható, az otthonom olyan hely, amelyet nem számok, utcák, szélesség vagy hosszúság határoz meg, hanem az ott folyamatosan működésben lévő érzések és a felelősség hozza létre. A lakóterek számítanak, de amire az emberek igazán vágynak, az otthon. A hely, ahol szívesen látnak, szeretnek és támogatnak. Az otthon értékes számunkra, mert emlékeztet bennünket azokra az életadó kapcsolatokra, amelyek hatással voltak ránk ebben a térben. Akkor szeretünk igazán egy házat, ha már az otthonunkká vált.” A keresztyén közösség elsősorban dialógusközösségként töltheti be hivatását. Szükség van olyan beszélgetőterekre és alkalmakra, amikor a nem keresztyének vendégnek érezhetik magukat a keresztyén emberek, keretek és falak között. A kutatások szerint a család után az emberek életét a kiscsoportos beszélgetések és a közös élmények formálják legjobban.
Mi lenne, ha a munkahelyen le hetőség lenne egy-egy olyan csoporthoz tartozni, ahol a munkatárs is a lelki otthonosság élményét kaphatná? Beszélgetőterekre van szükségünk, ahol meghallgatják a gondolatainkat, ahol fontosak vagyunk, ahol kérdezhetünk, és útmutatást kaphatunk az élethez. Az ilyen csoportokban való részvétel időt és energiát igényel a résztvevőktől, de éppen ez az, amire korunk emberének leginkább szüksége van: olyan terekre, amelyekben az emberek kölcsönösen hatással vannak egymásra, ahol a dolgozók életpéldákat, megküzdési mintákat láthatnak. A keresztyén identitás tehát nemcsak az hit ismerete által, hanem a közösségi reflexió segítségével erősödik meg. Az egyházi intézményt a benne lévő keresztyének tehetik lelki otthonná azok számára is, akiknek még eddig nem voltak keresztyén barátaik. Az intézményekben is szükség van Krisztus tanítványaira, akik tudnak vendégszeretetet gyakorolni úgy, ahogy azt Mesterüktől kapták és tanulták. A vendégszeretet Kálvin szerint az egyik „leginkább Isten szerint való kötelességünk”. Akik keresztyénként őszintén, hitelesen, felelősséggel, teljes odaadással és féltő szeretettel fordulnak a „kliensek” és munkatársaik felé, azok maguk is vendégként gyakorolják a vendégszeretetet ebben az életben. „A testvéri szeretet maradjon meg közöttetek. A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.” (Zsid 13,2) SIBA BALÁZS, a KRE Hittudományi karának dékánhelyettese FOTÓ: SZARVAS LÁSZLÓ
2020. január 5.
Reformátusok Lapja 25
| MOZAIK |
ANYANYELVI KAPUŐR
KÉSZÍTETTE: NAGY ANDRÁS
Mi kerül terítékre? A teríték főnév egyik jelentése: ’az étkezéshez használt asztalra készített, egy-egy személynek az étkezéséhez szükséges tárgyak’ halmaza. „Hosszu rakott asztal s királyi teríték / Körül ott szolgálnak mind úrfi leventék” – írja Arany János (Toldi szerelme), és emlékezhetünk a '30-as évek sokszor ismételt, felújított filmvígjátékában (Meseautó) Törzs Jenő utánozhatatlan megszólalásaira: „Pincér! Vigye el ezt a terítéket!”; „Pincér! Hozzon még egy terítéket!” Idézhetünk mai pontos példákat is: „Terítékre kerül a világ kétszáz pezsgője”; „Hamarosan a padlizsán és a cukkini is terítékre kerül”. A másik jelentés: ’vadászat után az elejtett és a földre egymás mellé rakott vadak ös�szessége’. A „terítékre kerül” értelme pedig ez: ’vadat vadászat alkalmával leterítenek, elejtenek’: „Festetics Tasziló gróf összes uradalmaiban 1896-ban 6350 nyúl került terítékre” – olvassuk Brehm könyvében. „Minden évben terítékre kerül néhány kiemelkedő méretű trófea is” – tudósít a média. A bizalmas nyelvhasználat e kifejezést átvitt értelemben is alkalmazza: aki „terítékre kerül”, az kritika, támadás tárgyává válik: „Krúdy-csodálatom szinte határtalan […]. De annak idején szinte terítékre került, történelmi regényeivel” – írja egy esszéjében Cs. Szabó László. Újabban divatkifejezésként ismételgeti a közbeszéd, a média ’rendezvény, program témája valami’ jelentésben, többnyire a tárgy fontosságát, értékét hangsúlyozó, azaz ellenkező értelemben, mint az utóbb említett példában: az eseményen „a környezetvédelem kerül terítékre”; „terítékre kerül a jégkorongozók sikere”; „klasszikus és kortárs írók tollából számos novella, vers és regényrészlet kerül terítékre”. Szabatosan, világosan: a rendezvény (egyik) témája, megtárgyalják, előtérbe, reflektorfénybe kerül. Mulatságos jelentéstaszítás is keletkezhet e kifejezés használatával: „terítékre kerül a szennyvízcsatorna-beruházás első, idén megépítendő szakasza”; „Elsőként a repce alaptrágyázása kerül terítékre” – olvashatjuk mosolyogva a médiában. ARANY LAJOS 26 Reformátusok Lapja
2020. január 5.
Ady Endre Boldog új évet című költeményéből idézünk öt sort. Vízszintes: 1. Az idézet első része (V, A, S, G, K). 13. Ollós vízi állat. 14. Gombot odaerősít. 15. Duna menti német város. 16. Vértanúk városa. 18. Ara betűi keverve. 19. Francia író, drámaíró Corneille és Molière mellett (Jean). 22. Németül olvasni! 24. Puerto Ricó-i énekesnő, színésznő, divattervező (Jennifer). 25. Szaharai berber nép tagja. 27. Disznót miskárol. 28. Pesti Műsor, röviden. 29. Kihorgonyzó szerkezet. 30. Favilla része! 31. Afrikai patás. 33. Román gépkocsijelzés. 34. Nagyobb baj nélkül átvészeli a hideg évszakot. 37. Periodikusan újabb bejegyzésekkel bővülő weboldal. 38. Természettudományi kar, röviden. 40. Rettegés. 42. A teljes nyomás egysége. 43. Forgatócsoport. 45. Kamasz. 47. Félelem! 48. Francia festő, grafikus a realizmus és az impresszionizmus határán (Édouard). 50. Ügy, latinul. 51. Az orvosok nyelve. 53. Oda-vissza: falatozna. 54. Harapásnyi étel. 56. Népszerű csúcs a Mecsekben. 57. Asztalt étkezésre berendez. 58. Versenytáv. 59. Ország Középfölde délkeleti részén Tolkien műveiben. 61. Frissítő ital. 62. A Bakony fővárosa. 65. Jód és neon vegyjele. 66. Vírus által okozott fertőző megbetegedés. 69. Annál lejjebb. Függőleges: 1. Búra része! 2. Közlekedik. 3. Vadludak repülési alakzata. 4. Londoni feltevés! 5. Had. 6. Fosztóképző. 7. Adam párja! 8. Indulatszó. 9. Számítógépes hiba. 10. Légtornász eszköze. 11. Mexikói származású amerikai profi ökölvívó, nehézsúlyú világbajnok (Andy). 12. Etalon egynemű betűi. 17. Amerikai színésznő (Bo). 20. Híresség, angolból átvett szóval. 21. Az idézet második része (S, G, N, N, I). 23. Mohamed prófétától származó arab nemes. 24. Tésztaféle. 26. Enerváltan. 27. Az idézet befejező része. 28. A fehérje görög eredetű elnevezése. 30. Jól látható írás építményen. 32. Kettőzve: mellébeszélés. 35. Fél sertés! 36. Fényemittáló dióda rövidített neve. 39. Tatár fejedelem. 41. Kossuthés Liszt-díjas operaénekes (György). 44. Letakar. 46. Fajon belüli kisebb csoport, amelynek egyedei különböznek a többiektől. 49. Komplex ütésű kártyajáték. 52. …-kék, ultramarin. 55. Érzelmek kifejezésével kapcsolatos. 56. Változatos fényhatású, hullámos mintázatú selyemszövet. 57. Angol fa! 58. New Yorkban hall! 60. A hét vezér egyike. 61. Bástya fele! 63. Libanoni és spanyol autójel. 64. Híres a szelídgesztenyése. 67. Hangtalan nóta! 68. …-móg, zsörtölődik. Múlt heti rejtvényünk megfejtése: Fenyőszagú a lég, és a sarokba – ezüst tükörből bókol a rakott fa.
| GYERMEKEKNEK |
A kedvenc MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT DAMÓ ISTVÁN RAJZA
Jákób a sátra előtt ült, a távoli dombokat kémlelte. Hiába várta, nem jött a gyerek. Gyerek? Ugyan, hiszen már tizenhét éves, kész felnőtt! De neki örökre gyerek marad, az ő legdrágább kisfia. Már itt kéne lennie, hogy élelmet vigyen a testvéreinek. De hiába kémlelte a távoli dombokat, csak nem tűnt fel József kedves alakja. – Nem kellett volna elengednem! Nem Józsefnek való a puszta. Kegyetlen, kemény világ az – morfondírozott az öreg. De hamarosan sudár termetű ifjú jelent meg a dombtetőn, ugrándozva közeledett a sátorhoz. A fiú már messziről integetett az öregembernek, aki boldogan intett vissza a fiának. Amikor József odaért, olyan szorosan ölelte magához, mintha csakugyan halálos veszedelemtől menekült volna meg. – Soha többé nem engedlek el magam mellől! – szólt Jákób, de a fiú tágra nyílt szemmel, kérdőn nézett rá. – De hát miért? Én annyira szeretek odakint lenni a bátyáimmal! Igaz, velem végeztetik a legnehezebb munkát, máskor viszont olyan jól mulatunk! Múltkor például egy karaván haladt el mellettünk, és addig-addig könyörögtek, míg Rúben eladott nekik egy öreg kost. De apám, olyan vicceset te még nem láttál! Ahogy ezek az edomiták
alkudozni tudnak! Esküdöznek égre-földre, tépik a szakállukat, homokot szórnak a fejükre! Persze Rúben nem engedett, és jó borsos áron adta el nekik a birkát! – kacagott a fiú a hasát fogva. De Jákób nem nevetett. Nem tetszett neki ez a dolog. Ő egy fia sékelt sem látott annak a birkának az árából. Azt bizony a fiai eltették a saját zsebükbe! Az pedig, hogy Józseffel így bánnak, majd kettéhasította a szívét. – Nem engedem vissza többé! – jutott eszébe újra, de azután tovább töprengett. Ha nem lett volna ott velük József, akkor a fiai csalásáról sem szerzett volna soha tudomást. Megsimogatta a gyerek fejét, aki nevetve emelte apjára mandula vágású szemét. – Jól van hát! – bólintott Jákób, és öregesen feltápászkodott a földről. – Visszamehetsz a bátyáidhoz. De adok én neked egy ruhát, amely megvéd minden bajtól. József megrázta a fejét: – Nem Istentől való varázsköpönyegben járni, apám… – Nem varázsköpönyeg ez – nevetett Jákób –, csak egy egyszerű ruha. Jó, annyira azért mégsem egyszerű… Egy arám kereskedőtől kaptam még régebben, de eddig nem volt hová fölvennem, olyan fenséges – vette elő a ládából az öltözéket. – Valóban gyönyörű, de nekem sem lenne hová viselnem. Nem való ez a pusztára, a birkák közé – válaszolta József. – Dehogynem, dehogynem! – bizonygatta Jákób. – Pont oda való, meglásd! Ha ezt viseled, nem mernek majd trágyát hordatni veled a bátyáid! – Hát… Nem is nagyon lehet… – nézegette a ruha hosszú ujját a fiú. – Azonnal koszos lenne. Meg aztán olyan hosszú, hogy hiába szalajtanának a birkák után, azonnal elbuknék. – Pontosan! A köntös üzenet lesz a bátyáidnak, hogy nem végeztethetnek veled bármilyen alja munkát! Csak akkor mehetsz ki a pusztába ismét, ha megígéred, hogy ezt viseled! – jelentette ki Jákób. József bólintott, és köszönetképpen megölelte az apját. Jákób pedig megkönnyebbülten sóhajtott fel, mert úgy érezte, a köntössel végre megvédheti Józsefet a testvéreitől. Pedig a cifra ruha csak olaj volt a tűzre.
2020. január 5.
Reformátusok Lapja 27
| EGYHÁZI ÉLET |
A HÉT KÉPE
Ökumenikus imahétre készül a MEÖT A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) 2020. január 19. és 26. között ökumenikus imahetet szervez. Az idei közös imádság központi igéje: „...nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk...” (ApCsel 28,2) Az országos nyitó istentisztelet 2020. január 19-én, vasárnap 18 órakor lesz Budapesten, a Kálvin téri református templomban. Igét hirdet Erdő Péter bíboros és Kondor Péter evangélikus püspök, a MEÖT alelnöke. A liturgiában a MEÖT tagegyházainak vezetői szolgálnak. Az imahét programját idén máltai testvérek állították össze, akik azt kérik, az istentisztelet előtt helyezzünk el egy hajómodellt a templomban. Az istentiszteleti olvasmány Pál apostol viszontagságos tengeri utazásáról szól. Málta szigetország, így itt a hajózásnak fontos szerep jut – a máltaiak értik, milyen utat járt be az apostol, hogy Isten Igéjét hirdesse. A hajómodell azt az olykor viharos utat is jelképezi, amelyen a keresztyének együtt haladnak az egység felé. FORRÁS: REFORMATUS.HU
Nagy Ferenc harangozó a 13. századi nagyölyvesi református templom haranglábjában 2019. december 15-én MTI/KISS GÁBOR HALOTTUNK
Szilágyi Pál Pro Pannonia Reformata Díjas református lelkész, egykori sárszentmihályi lelkipásztor, a Dunántúli Református Egyházkerület Tótvázsonyi Missziói Otthonának volt igazgatója, egyházkerületi diakóniai előadó, a Magyarországi Református Egyház Zsinata Diakóniai Osztályának egykori vezetőjét szolgálatba küldő Ura 2019. november 3-án hazahívta. Hamvait 2019. december 13-án, pénteken a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon urnatemetőjében helyezték el. „Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” (Fil 1,21) APRÓHIRDETÉSEK
ADÁS-VÉTEL Gyűjtő venne bélyeggyűjteményt, régi postai levelezőlapot. Tel.: 06-20522-5690, 06-1-3228-439. 28 Reformátusok Lapja
2020. január 5.
| EGYHÁZI ÉLET |
IGAZSÁG ÉS ÉLET
Lehetőség a csodatételre Lehet, hogy Isten nem részesíti az embereket minden csodában, amelyért hozzá fohászkodnak, ám időről időre lehetőséget ad arra, hogy ők maguk tegyenek csodát másokkal – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök 2019. december 17-én a külhoni magyar egyházi vezetők tiszteletére adott adventi ebéden. – Az esztendő vége felé közeledve érdemes figyelmet fordítani mindazokra a csodákra, áldásokra, amelyek az elmúlt időszakban történtek – mondta az állami vezető. – Köszönetet kell mondanunk mindnyájuknak a mögöttünk lévő esztendőben végzett áldozatos munkájukért – fordult vendégei felé, majd külön is köszönetet mondott az elmúlt időszakban nyugdíjba vonult egyházi vezetőknek a magyar közösségek érdekében végzett áldozatos szolgálatukért. – Azoknak pedig, akik tovább szolgálnak, sok erőt kívánok munkájukhoz, az árvák befogadásához, az elesettek támogatásához, a lelki és testi betegségek gyógyításához, a diákok neveléséhez, a családok és a közösségek megerősítéséhez szerte a Kárpát-medencében – fogalmazott Áder János. A Sándor-palotában rendezett esemény házigazdája felidézte Nick Vujicic októberi erdélyi és budapesti látogatását. A szerb származású amerikai prédikátor elmondta, hogy iskolás korában két dologért imádkozott különösen: bárcsak találkozhatna olyan emberrel, aki hozzá hasonlóan végtagok nélkül született, és bárcsak eljönne ez az ember az iskolájába elmondani a társainak, hogy ne csúfolják, ne zaklassák őt a fogyatékossága miatt – fejtette ki Áder János. – Akkor úgy tűnt, Nick Vujicic imái nem találtak meghallgatásra. Huszonnégy éves korában azonban az egyik előadásán meglátott a tömegben egy végtagok nélküli gyermeket, és azt mondta a szüleinek: „Ha fiatok iskolás lesz, és a társai zaklatni fogják, hívjatok fel, hogy elmenjek abba az intézménybe, és elmondjam a fiataloknak, mennyi fájdalmat okoz a szóbeli vagy akár a tettleges bántalmazás.” Amikor pedig eljött az ideje, valóra váltotta ígéretét – mutatott rá az államfő. REFORMATUS.HU
Megjelent az Igazság és Élet 2020/1-es száma, amely január, február és március hónapokra (újévtől böjt ötödik vasárnapjáig) tartalmaz igetanulmányokat, valamint prédikációvázlatokat a vasárnapi és ünnepi igehirdetésekhez, továbbá segítséget nyújt a kazuális szolgálatokhoz, gyermek-istentiszteletekhez. Ebben a számban külön előkészítés és prédikációvázlat található egy háborús emlékmű felavatásához. A kitekintés rovatban ezúttal Szabó Lajos Tradíció és nyitottság – A megújulásra kész közösség című, gyülekezeti csendesnapra készült előadása olvasható. A könyvajánlóban Fazakas Sándor és Kovács Krisztián (szerk.) Vallás és politika – Teológiai reflexiók egy komplex kapcsolat múltjáról és jelenéről, Kodácsy Tamás A homiletikai aptum – Hogyan lesz a szószéki beszédből igehirdetés, valamint Volkert Haas Mágia és mitológia Babilóniában című kötetéről találhatunk recenziót. Az Igazság és Élet legújabb és korábbi számai folyamatosan megrendelhetők nyomtatott és online változatban a Tiszántúli Református Lelkésztovábbképző Intézet címén és honlapján (4026 Debrecen, Kálvin tér 16.; lelkesztovabbkepzo. hu), illetve a tovabbk@drk.hu címen. Az aktuális szám megvásárolható továbbá a Kálvin Kiadónál, valamint a debreceni Karakter 1517 református könyvesboltban. TTRE.HU
50 éve harangöntés Őrbottyánban
GOMBOS MIKLÓS
FELVÉTELI
A Baár–Madas Református Gimnázium és Általános Iskola felvételt hirdet – elsősorban református vallású gyerekek számára – a 2020 őszén induló általános iskolai első osztályába. Az iskoláról és a felvétel részleteiről tájékoztatást kaphatnak a nyílt napon, amelyet február 5-én, szerdán 7.40-től tartanak a jelentkezők szüleinek. A jelentkezéshez szükséges adatlap letölthető az iskola honlapjáról, illetve beszerezhető az iskola portáján és a nagyobb budapesti és főváros környéki református gyülekezetek lelkészi hivatalában. Az iskola címe: 1022 Budapest, Lorántffy Zsuzsanna u. 3. Az adatlap beküldési határideje: február 17. Az érdeklődő családokat játékos kézműves foglalkozásra várják január 10-én, pénteken 16.30-ra.
Aranykoszorús harangöntő mester
Kiváló magyar szakemberek ál tal készített, külföldön is elismert magyar termékeket gyártunk a harangokkal kapcsolatos bármely munkában.
Referencia: www.harangontes.hu Levélcím: 2162 Őrbottyán, Rákóczi u. 134. Pf. 10. Telefon: (00-36) 06-28-360-170 Mobil: +36-30-9489-575, +36-30-7288-161 E-mail: gombosmi@harangontes.hu info@harangontode.hu
2020. január 5.
Reformátusok Lapja 29
| PORTRÉ |
Öt kérdés – öt válasz Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, egyházunknak és gyülekezetüknek – rovatunkban hétről hétre lelkészeket, gondnokokat és presbitereket mutatunk be öt kérdésre adott válaszaik segítségével. Vonza András nagykállói főgondnokot kérdeztük.
1
Milyen értékeket hozott a családjából? Református családban születtem 1955-ben, szüleimtől vallásos nevelést kaptam. Szép gyermekkorom volt, és hogy ma is templomba járó ember vagyok, az nekem természetes. Egy megrázó esetre azonban emlékszem gyermekkoromból: amikor a termelőszövetkezeti (tsz) rendszer megalakulásakor édesapám nem akart belépni, engem kitiltottak az óvodából. Ez ahhoz vezetett, hogy elkezdtem érdeklődni a környezet, a termé-
Vonza András Nagykállóban él, a helyi egyházközség főgondnoka. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának tagja, 2001 és 2002 között földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter volt. Nyugdíjba vonult, mellette pedig magánállatorvosként praktizál. Nagykálló és Biri díszpolgára. Idén a Magyar Érdemrend középkeresztjével ismerték el munkásságát.
szet és a társadalmi viszonyok iránt, mert nem értettem, miért nem mehetek a társaim közé. Hittanra jártam, és amikor eljött az idő, konfirmáltam, majd a nagykállói Korányi Frigyes Gimnáziumban tanultam. Édesapám inszeminátor volt, és én a nyári szünetekben elkísértem. Így megismertem a környező településeket, és lassan besegítettem a munkájába. Ilyen háttérrel mentem 1973-ban a budapesti Állatorvostudományi Egyetemre.
2
Mindig meghatározó volt életében a hite? Igen, mindenben. Egyetemistaként is jártam templomba. Fiatal felnőttként, édesapám halálakor, 1983-ban lettem presbiter. Édesapám ötvenhat, nagyapám ötvenévesen halt meg szívprobléma miatt. Istennek hála, nekem sikeres szívműtétem volt, így lehetek ma is itt. 2000-ben lettem az egyházközség főgondnoka. Ez a tisztségem akkor is megmaradt, amikor megyei igazgató főállatorvos, illetve 30 Reformátusok Lapja
2020. január 5.
miniszter voltam. A gyülekezet minden alkalommal egyhangúlag javasolt és választott meg a pozícióra.
3
Hogyan élte meg a sikertörténeteit? Hálát adok az Úrnak, hogy mindig komoly feladatokat, hozzájuk pedig kellő erőt és kitartást is kaptam. Fokozatosan léptem feljebb a ranglétrán. Örülök, hogy miniszterségem alatt lehetőségem volt olyan alapokat lerakni, amelyek 2010 után kezdtek beérni. Ilyen volt például az élelmiszer-biztonsági hivatal megalapítása. Ehhez kellett az erős hitem, hogy minden az Úr szándéka. Az ökumené híve vagyok: a rendszerváltás hajnalán a feleségemmel azt is elértük, hogy a helyi felekezetek és iskolák vezetői egy asztalhoz üljenek. A mai napig jó viszonyt ápolnak egymással.
4
A Biblia azt tanítja, hogy az édesapa pap a maga családjában. Miben és hogyan nyilvánul ez meg? A családommal mindig őszinte és bensőséges kapcsolatom volt. A felségem hűséges és odaadó anya, akivel a munkában is segítjük egymást. Két lányunkat vallásos szellemben neveltük, és három unokánk is egyházi intézményekbe jár. Gyermekeink most is kikérik a véleményemet, és megbecsülik azt.
5
Mit jelent a hétköznapokban egyházi vezetőnek lenni? A feleségemmel – aki a járási hivatal vezetője – minden gyülekezeti eseményen részt veszünk, sőt azok aktív formálói vagyunk. Személyes példánkkal igyekszünk előmozdítani a közösség fejlődését, és segítjük a nálunk szolgáló fiatal lelkészházaspár munkáját. Ha Nagykállóban egy presbiter eltávozik az élők közül, akkor a temetésen a gyülekezet nevében a gondnok vesz tőle búcsút. Ezt fontos üzenetnek tartom, ezért meg is teszem. 2018 elején megműtöttek, akkor is megtapasztaltam az isteni gondviselést. A környező falvakban minden felekezet papja, lelkésze imádkozott értem. Az imádságnál nincs nagyobb erő. Ha addig nem hittem volna Istenben, ezt követően biztosan hitre jutottam volna. BUZÁS BORBÁLA