Közösségi adományozási minta jött létre a „Még jobb adni” programnak köszönhetően

A program alapvető célja az egyházi közösségek fejlesztése, a szervezetfejlesztés és a szolgáltatásfejlesztés volt. Ennek keretében négy alkalommal került sor kétnapos képzésre, amelyeken összesen negyven fő vett részt. A képzések tematikája az adománygyűjtés és adományosztás segítése köré csoportosult, és a területen jártas civil szervezet bevonásával történt meg.

A képzések első részét a támogatást fogadó, a programba bevont gyülekezetek képviselői – presbiterek, lelkészek, aktív gyülekezeti tagok – számára rendezték meg vidéki helyszínen, kétnapos, kétszer nyolcórás tréning formájában.

A támogatást nyújtó gyülekezetek képviselői számára Budapesten két alkalommal kétnapos képzést (kétszer nyolcórás tréninget) szerveztek.

A közösségek fejlesztéséhez kapcsolódóan rendezvényeket tartottak. 2020 folyamán összesen hat alkalommal került sor egy-egy képzés megszervezésére. Ezeken a már kialakított közösségek együttműködésének fejlesztése érdekében közös tevékenységet valósítottak meg a település, a szűkebb környezetük érdekében. A közösségi program tematikáját minden kisközösség maga találta és alakította ki.

A program keretében közösségi teret üzemeltettek Dencsháza és Szentegát településen, ahol közösségfejlesztő szociális szakember segítette a munkát. Ennek keretében megvalósult a szolgáltatási igényfelmérés a célcsoport körében – elsősorban Dencsházán és a Szentegáthoz tartozó Galambospuszta településrészen.

A projektben két önálló helyi közösség létrehozására és támogatására került sor. Így már Szatmárcseke, Nagyszekeres és Kisszekeres, Dencsháza és Szentegát településeken működik élő, regisztrációval rendelkező közösség.

Eredmények

A bevont települések gyülekezeteiben szervezetfejlesztési tevékenységek zajlottak. Létrejött egy közösségi tér, aminek működtetése közösségi adományokból valósult meg. A közösségi adományozási mintaprogram adaptálható bármely református gyülekezetben. A tervezett képzések sikeresen megvalósultak. Létrejött egy online adományszervező platform, mely hosszútávon a Szeretetszolgálat munkáját tudja segíteni.