Vasárnapig tart a nemzetközi börtönmissziós imahét

A program célja, hogy az egyházi és világi közvélemény figyelmét ráirányítsa a börtönmisszió, az igazságszolgáltatás, a bűnmegelőzés kérdésére.

Vasárnapig tart a nemzetközi börtönmissziós imahét, amelyhez a világ 104 országa csatlakozott – mondta a Református Missziói Központ Börtönmissziójának vezetője.

L. Molnár István emlékeztetett, hogy 1982-től tartják Magyarországon az alkalmat, a Magyar Testvéri Börtöntársaság pedig 18 éve vesz részt a nemzetközi börtönmissziós imahét hazai szervezésében. Céljuk, hogy az egyházi és világi közvélemény figyelmét ráirányítsák a börtönmisszió, az igazságszolgáltatás, a bűnmegelőzés kérdésére, a bűnelkövetőkre és családjaikra, valamint az áldozatokra és hozzátartozóikra. A tematikus napokon az áldozatokért, börtönlelkészekért, a fogvatartottakért, a bebörtönzöttek családtagjaiért, valamint a felügyelőkért imádkoznak az ország harminchárom börtönében. (A hazai büntetés-végrehajtási intézetekben jelenleg tizenegy református lelkipásztor szolgál.)

L. Molnár István felhívta a figyelmet arra is, hogy különbséget kell tenni a bűn és a bűncselekmény között, mert – mint fogalmazott – a bűn Isten előtt mindig bűn marad, de a bűncselekmény jogi kategória. Ami tegnap még nem volt bűncselekmény a jog szerint, az egy szabálymódosítás miatt ma már az lehet – fűzte hozzá.

kép

A rendezvénysorozat nyitó alkalmát a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben tartották. A tengerentúli Missisipi, Louisiana és Alabama államból az amerikai protestáns üdvhadsereg hét katonája látogatott el hazánkba. Idén harmadik éve, hogy Magyarországon szolgálnak a fogvatartottak között – mondta Mészáros Barna. A börtönlelkész az üdvhadsereg történetéről szólva elmondta: jelszavuk „Levest, szappant, üdvösséget.” Vagyis, ha az ember éhes, illetve nincs lehetősége tisztálkodni, nem elég Isten szeretetéről beszélni neki, hanem először meg kell etetni és mosdatni, mert így befogadóbb az Igére. Az Üdvhadsereg szociális jellegű egyház – tette hozzá.

A börtönlelkész igei köszöntéssel fogadta a vendégeket. Az amerikaiak bizonyságtételei közül Mészáros Barna kiemelte az egyik férfi történetét, akinek fia halálos betegségből gyógyult fel az ima hatására, ezért az üzletember elhatározta, hogy hálából az Üdvhadseregbe áll szolgálni. Elmondta, hogy Magyarországi szolgálatára is a fia gyógyulása iránti hála vezette. 

A debreceni börtönben Jim Rickard kapitány a tékozló fiú példázatával hirdetett igét. Az alkalmon fúvós koncertet adtak a vendégek, majd Cséki Győző lelkész vezetésével gitárkíséret mellett anyanyelvükön énekeltek, ezután közösen imádkoztak a fogvatartottakkal életük megújulásáért. A missziós alkalom után az intézet parancsnoka Gyenge-Bíró István fogadta az amerikai küldöttséget.

RMK-sajtó