Önkéntes segítők több mint száz helyszínen

A Magyar Református Szeretetszolgálat idén 15. alkalommal szervezi meg a Szeretethíd önkéntes akcióját, amely alkalomból mintegy tizennégyezer önkéntes építi környezetét és közösségét a Kárpát-medencében. Az esemény megnyitója május 19-én, pénteken lesz a Vígszínházban, Budapesten.

A kétnapos eseményen országszerte több mint száz helyszínen templomtakarításban, szemétszedésben, iskolák és kertek szépítésében, gyülekezeti könyvtár kialakításában vehetnek részt a segíteni szándékozók. Egyebek között Budapesten, a XVI. kerületi Filadelfia Ház udvarának szépítésére, illetve a Támogató Szolgálat autóinak tisztítására várnak még jelentkezőket, a Zemplén vármegyei Vámosújfalun pedig kegyeleti területek karbantartását végzik el az önkéntesek.

A Szeretethíd oldalán részletesen lehet tájékozódni a programokról, időpontokról.

szeretethíd 1.jpg

A Szeretethíd önkéntes akció hivatalos megnyitójához kapcsolódva nagyecsedi gyermekek budapesti kirándulásáért fogtak össze önkéntesek, akiket a Vígszínház lát vendégül kulisszabejárásra. Magyarország egyik leghátrányosabb településéről érkező húsz gyermek útját már régóta kíséri a Magyar Református Szeretetszolgálat, hiszen célja a felzárkózás elősegítése a lehetőségek bemutatásával.