Megalakult a Drogmissziós Koordinációs Tanács

A testület a Református Szeretetszolgálat fenntartásában működő drogmissziós intézmények szakmai koordinációja érdekében jött létre. Budapesten, május 11-én tartotta alakuló ülését a Drogmissziós Koordinációs Tanács, amelyet a Református Szeretetszolgálat főigazgatója, Czibere Károly, egy szakértő és a három drogmissziós intézmény delegált tagjai alkotnak.

A Református Szeretetszolgálat főigazgatója az alakuló ülésén stratégiai kérdésnek nevezte a tanácsadó testület létrejöttét. Mint mondta, a drogpolitikai és szakmai kérdésekben kiemelten támaszkodnak a szakértők javaslataira. Czibere Károly fontosnak nevezte azt is, hogy minden, amit az egyház drogpolitikai kérdésekben tervez, ez a grémium megvitassa.

Grezsa Ferenc pszichiáter, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója által felkért szakértőként vesz részt a tanács munkájában. A Drogmissziós Koordinációs Tanács fő feladataival kapcsolatban szerinte a legfontosabb, hogy iránymutatást nyújtsanak szakmai-etikai és etikai kérdésekben. Kevés az egyház értékrendjéhez és világlátásához hű szakember, ezért valódi támogatást jelenthetnek a közös egyeztetésen megfogalmazott irányelvek, javaslatok. – A Református Szeretetszolgálat drogmissziója rendelkezik a legszélesebb ellátási spektrummal, ezért felelősségünk is van iránymutatás terén – említette a szakértő.

Grezsa Ferenc JO - drogmissziós tanács.JPG

Grezsa Ferenc pszichiáter

Fotó: Református Szeretetszolgálat

Az ülésen felmerültek a tevékenységi és segítségnyújtási kör bővítésének lehetőségei, amit a későbbiekben részletesen tárgyalni fognak. Az egyháziasság tekintetében arról is szó esett, hogy a drogmissziós intézményekben megtérő fiatalokat hogyan lehet integrálni a gyülekezetekbe.

Erdős Eszter a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonának vezetője hangsúlyosnak tartja, hogy a lelkészképzés reagáljon azokra a kihívásokra is, amelyeket az intézményekben gyógyuló és megtérő fiatalok gyülekezetekbe tagozódása jelent. Meglátása szerint a Drogmissziós Koordinációs Tanács garanciája lehet annak, hogy egységes, az egyház számára is megfelelő irányba haladjon a drogmisszió stratégiai, szakmai és lelki kérdésekben, amelyek a következő évtizedek szolgálatát is meghatározhatják.

Erdos Eszter -drogmissziós tanács.JPG

A megfelelő irány a következő évtizedek szolgálatát is meghatározhatja – hangsúlyozta Erdős Eszter

Fotó: Református Szeretetszolgálat

A Drogmissziós Koordinációs Tanács (DKT) az egyházi drogmissziós intézmények felett álló keresztyén, református egyházi hitelveken álló lelkiséget, identitást és ebben gyökerező értékrendet képviselő, jogi személyiséggel nem rendelkező szakmai testület. A DKT elsődleges feladata a drogmissziós intézmények szolgálatának, valamint a fenntartói döntéshozás támogatása. A tanács mostantól rendszeresen tartja találkozóit, hogy a felmerülő szakmai kérdésekre és a jövőt érintő stratégiai irányokra értékes, szakmailag és etikailag helytálló javaslatokat dolgozzon ki.