Megalakul a Protestáns Pszichológusok Baráti Köre

Minden keresztyén pszichológust  hívnak és várnak a most alakuló Protestáns Pszichológusok Baráti Körébe. Az első találkozó 2011. november 18-án lesz 17 órától a Bethesda Gyermekkórház ebédlőjében. Az alkalom Dr. Süle Ferenc előadásával kezdődik  „Spiritualitás a személyiségfejlődésben” címmel.

Dr. Komlósi Piroska pszichológus, az alakuló Baráti Kör egyik fő mozgatórugója levélben sorolta fel annak indokait, miért hívták létre a szervezetet. Egyre többször hallani pszichológusoktól azt az igényt, szeretnének jobban érteni ahhoz, miként dolgozzanak klienseik lelki, spirituális szükségleteivel, szeretnének képessé válni arra, hogy legyen fülük a hitbéli problémák meghallására, s megfelelő szakmai felkészültséggel nyújthassanak segítséget olyan elakadásokban, amelyekben a hit erőforrásait is meg lehet és meg kell szólítani. A pszichológusképzésből hiányzik ez a szemlélet, így munka közben kell rátaláljon a gyakorló pszichológus, hogy miként tud segíteni klienseinek a hit, a keresztyén értékrend szerinti életvezetés, vagy éppen az Isten-kapcsolatuk kérdéseiben. Keresztyén pszichológusként meg kell tanuljuk, hogy a hitet és a pszichológiát hogyan kell Isten tanításai szerint összekapcsolnunk,  olvasható a pszichológus soraiban.

Az alakuló baráti kör egyik fő célja, hogy a pszichológusok erősítsék egymást a szolgálatra és láthatóvá váljon a lelkészek és a gyülekezetek számára, hogy kihez fordulhatnak segítségért, kikkel lehet együttműködni.

Alakuló Protestáns Pszichológusok Baráti Körének első találkozója:
Időpont:
2011. november 18. péntek, 17 és 19 óra között
Helyszín: Bethesda Gyermekkórház ebédlője (Budapest, XIV. ker., Bethesda u. 3.)

Komlósi Piroskával beszélgetés olvasható a témában