Közös szolgálat az összetartozásért

– Keresztyénségünk közös célja, hogy a roma és a nem roma magyarok békességben, szeretetben éljenek egymással – emelte ki Balog Zoltán református püspök az Összetartozunk – Roma Integrációs Napon. A rendezvény keretében konferencián és kerekasztal-beszélgetéseken tekintették át a résztvevők a felzárkózási, integrációs eredményeket és törekvéseket. A roma szakkollégiumok mellett meghívott társadalmi, egyházi és civil szervezetek mutatták be tevékenységüket, köztük a Református Szeretetszolgálat. Az eseménynek a budapesti Ráday Ház adott otthont.

A nemzetközi roma naphoz kapcsolódó rendezvény célja, hogy lehetőséget teremtsen a magyarországi cigányság társadalmi beilleszkedésén és esélyegyenlőségének biztosításán munkálkodó szakkollégiumok, társadalmi szervezetek, egyházak és civil kezdeményezések találkozására.

Roma Integrációs Nap 2023, Balog Zoltán 2. (f. Hurta Hajnalka)

Balog Zoltán püspök köszöntője

Fotó: Hurta Hajnalka

Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke köszöntőjében az esemény címére utalva örömtelinek nevezte, hogy egyre több embernek hangsúlyos békében egymás mellett élni. Ezért is boldogító az összefogás és az együttműködés a romák és a nem roma magyarok között. Különleges értéknek, az Úr ajándékának nevezte azokat az ügyeket, amelyeken közösen tudunk munkálkodni különbözőségeink ellenére is. Ez a fajta közös szolgálattevés adhatja a keresztyén receptet a megbékéléshez. Kitért arra, hogy a magyarországi történelmi egyházak között roma ügyben jött össze az első hivatalos ökumenikus szervezet. A Roma Keresztény Szakkollégiumi Hálózatot 2011-ben hozták létre, és azóta egyre többen járnak a szakkollégiumokba. Balog Zoltán szerint ennek több üzenete is van. Az egyik, hogy együtt kell szolgálnunk, hogy egymásra találhassunk. A másik, hogy hiteles keresztyénként úgy kell tekintenünk egymásra, mint Isten teremtményeire. Véleménye szerint a megbékélés egyik legfontosabb célja és feladata az, hogy roma és nem roma magyarok egymással békességben, szeretetben éljenek. Fontosnak nevezte ennek az üzenetnek a továbbadását, missziós küldöttként képviselni az összetartozás örömét.

Az Evangélikus Roma Szakkollégium a passió történetét vitte színpadra. Az előadás után Fabiny Tamás evangélikus püspök köszöntője következett, aki a színdarabban elhangzó Ott, a Via Dolorosán című dalra utalva elmondta, hogy a cigányság is végigjárta és járja ma is a maga keresztútját. Történetük arról szól, hogy milyen szenvedéseken mentek keresztül egyenként és csoportosan is: a megaláztatás, az előítélet, a bántalmazás, a kriminalizálás. A püspök szerint a Keresztyén Roma Szakkollégiumi Hálózat abban segít, hogy ne legyen többé előítélet, hanem valósággá váljon a konferencia címe, miszerint összetartozunk, és így tudjuk együtt szolgálni az Urat. Fabiny Tamás az integer panis, azaz a teljes kenyér kifejezéssel jellemezte az úrvacsorát, amelyből mindenki részesedhet. Majd Johann Christoph Blumhardtot idézte: „Amint sok-sok gabonaszemből őrlik a lisztet, de egy kenyeret sütnek belőle, és amint sok-sok szőlőszemből bort sajtolnak itallá, ugyanígy kell mindnyájunknak, akik hit által Krisztus testének tagjai vagyunk, a testvéri szeretet által egy testté, egy itallá, egy kenyérré válnunk.”

Roma Integrációs Nap 2023, Fabiny Tamás (f. Hurta Hajnalka)

Fabiny Tamás az Evangélikus Roma Szakkollégium diákjaival

Fotó: Hurta Hajnalka

Az evangélikus püspök után Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos köszöntőjében elmondta, hogy az összetartozás a közös értékeken alapul: nem a különbségeket kell keresnünk, hanem azt, ami összeköt minket. Biczó Gábor, a Roma Szakkollégiumok Egyesületének elnöke beszédében ismertette a hálózat eddigi eredményeit. Összesen tizenegy roma szakkollégium működik az országban, csaknem háromszáz hallgató részese ennek a képzési formának. Véleménye szerint láthatóvá kell tenni a fiatal roma ismeretségiek teljesítményét és kompetenciáját. Fontos, hogy minél többen megismerhessék a támogatási lehetőségeket. Szintén hangsúlyosnak nevezte a társadalmi felzárkózás ügyével foglalkozó intézmények, a Biztos Kezdet Gyermekházak, az óvodák, a tanodák és a roma szakkollégiumok szoros együttműködésének jelentőségét.

A konferencián Stekler Dávid, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) különdíjasa ismertette a nevelőszülős és állami gondoskodásban élő gyerekek tanulási motivációjáról szóló kutatásának eredményeit, ezt követően pedig Maszlag Fanni egykori szakkollégiumi hallgató számolt be a roma nők identitásváltozásáról összeállított tanulmányáról.

Roma Integrációs Nap 2023, borítókép (f. Hurta Hajnalka)

Fotó: Hurta Hajnalka

A roma integrációs napot kerekasztal-beszélgetések, kulturális programok színesítették. Az eseményen több mint kétszázan vettek részt. Az ünnepi rendezvényt a Roma Szakkollégiumok Egyesülete és a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat szervezte a Belügyminisztérium és a Dunamelléki Református Egyházkerület támogatásával. A fővédnök Novák Katalin köztársasági elnök volt.