Cselekvő odafigyelés

Nem könnyű feladat a fogyasztói társadalom sugallta értékrenddel szemben mértékletességet hirdetni, az ember és környezet viszonyrendszerét biblikus alapokon szemlélni, kilépni a komfortzónából a megszokások és kényelmi szolgáltatások helyett. Mégis vannak egyházi közösségek, amelyek tudatosan törekszenek egy fenntarthatóbb életmód megvalósítására, ennek hitbeli megélésére, bevált jó gyakorlataikat pedig szívesen megmutatják másoknak is. Akadályokkal teli utak ezek, botladozó lépésekkel, mégis óriási érték már önmagában a feladat felvállalása, a változtatásra való törekvés is. Ökögyülekezeteket bemutató cikksorozatunk utolsó részében a Keleméri Református Egyházközség lelkipásztor asszonyával, Szoboszlai Beátával beszélgettünk.

Kelemér ökogyülekezet

Fotó: Szoboszlai Beáta

Meséljen egy kicsit a gyülekezetről; körülbelül hány tagot számlál, milyennek érzi a közösséget, melyik korosztály alkotja a közösség nagy részét?

Gyülekezetünk egyházfenntartóinak száma 90-100 fő között alakul. Maga a törzs gyülekezet, akik rendszeresen részt vesznek alkalmainkon 20-25 fő. Korosztályát illetőleg nagyon vegyes, de túlnyomó részt az idősebbek alkotják.

Kelemér ökogyülekezet

Fotó: Szoboszlai Beáta

Milyen közös tevékenységeket végeznek a közösség tagjai?

A megszokott alkalmakon túl, rendszeresen tartunk kézműves délutánokat, családi napokat, közös istentiszteleti alkalmakat Gömörszőlős, Hét és Bánréve gyülekezeteivel. Gyermekek és ifjak számára táborokat, illetve minden éven szervezünk valamit a Teremtés hete alkalmából.

Mikor nyerték el az Ökogyülekezet címet?

Az Ökogyülekezeti címet 2016-ban kapta meg a gyülekezetünk, még az előző lelkipásztor szolgálatai idején.

Mi volt az a tényező, ami a jelentkezésre ösztönözte a közösséget?

A gyülekezet számára mindig is fontos volt teremtett világ ápolása. Templomudvarunkon nem csak a Tompa Mihály emlékház található meg, hanem a Kéktúra útvonalon is fekszik, a túrázók itt tudnak pecsételni, megpihenni. A Kelemér melletti erdős rész már természetvédelmi terület, így számukra egyértelmű volt, hogy egy ilyen jó kezdeményezéshez szeretnének csatlakozni.

Mi történik egy ökogyülekezetben?

Cselekvő odafigyelés

Az interjú az Ökogyülekezeti Mozgalom honlapján folytatódik.

okogyulekezeti_cim_2020.JPG