„Cigányul szeretek, cigányul érzek”

Az Isten alkotó szépségét átadatni jöttünk

Tizenkét településről, református iskolából, tanodából érkeztek a résztvevők az idei Aranyhíd cigány vers- és prózamondó verseny döntőjére, Budapestre. Az öt évvel ezelőtti kezdeményezés célja a cigány kultúra népszerűsítése a gyermekek között, ezzel is erősítve identitásukat és szorgalmukat.

2019-ben ez a verseny azért jött létre, hogy megismertesse a cigány irodalom és költészet műveit – emelte ki köszöntőjében Sztojka Szabina, az Országos Református Cigánymisszió vezetője. A döntő helyszínére, a káposztásmegyeri református templomba több mint hatvan gyermek érkezett, ahol Zámbó András lelkipásztor tárt karokkal és nyitott szívvel fogadta a versenyzőket. A lelkész üdvözlő beszédében bátorította a gyerekeket, mint mondta, ahogy a templom épülete is, ők is az Isten alkotó szépségét hirdetik az ő dicsőségére. – Most ezt jöttünk látni ide mind, mert aki itt van már, mind győztes! – jelentette ki a lelkész.

Aranyhíd_cigány_vers_és_prózamondó_verseny_Hanula_Csordás_Dóra_1

Fotó: Hanula-Csordás Dóra/Országos Református Cigánymisszió

Az Ayhan Gökhán cigány–török költő és újságíró, Szirák Sára, a Református Szeretetszolgálat sajtóreferense, Varga Dávid énekes, színész, korábbi RefoRom-szakkollégista és Gallyas Éva cigány költő alkotta szakmai zsűri feladata volt a tanodai csapatokat arany, ezüst vagy bronz kategóriába sorolni. A sorokban nézőként, felkészítőként vagy épp kísérőként volt jelen Babindák István felvidéki kortárs cigány költő, Káli-Horváth Kálmán kortárs művészeti polihisztor, a RefoRom igazgatója és Nyári Pál, a Karaván Színház vezetője mint tehetségkutató.

Aranyhíd_cigány_vers_és_prózamondó_verseny_Hanula_Csordás_Dóra_2

Székely Zsolt Ferenc hencidai református lelkész

Fotó: Hanula-Csordás Dóra/Országos Református Cigánymisszió

A hencidai tanoda csapatát elkísérte a lelkészük is, ő kezdte a napot áhítattal, ahol Máté evangéliumából idézve arról beszélt, hogyan vagyunk a föld sója. Üzenete egyaránt szólt a versenyzőkhöz, a kísérőkhöz, a felkészítőkhöz és a szervezőkhöz. Emlékeztetett, hogy a só nélkülözhetetlen az idegrendszer egészséges működéséhez, ahhoz, hogy egyensúlyban legyünk. A családban, az iskolában, a mindennapokban is fontos, hogy egyensúly legyen. Engedjük hát, hogy Jézus sóvá tegyen ott, ahol élünk! Nélküle nem fogunk jól működni! – hangsúlyozta. – Jézus tervét elfogadva nem neked kell, hogy terved legyen Istennel, hanem hagyd, hogy az ő terve valósuljon meg rajtad! Engedd, hogy azzá tegyen, akivé ő akar téged! Jézus is sóvá lett ebben a világban. Só nélkül élhetetlen az élet. Ti vagytok azok, ha engeditek, hogy Jézus azzá tegyen benneteket, hogy az élet élhetővé és élvezhetővé váljon: nem kell belőle sok, hogy átjárja az ételét – mondta a lelkész.

Aranyhíd_cigány_vers_és_prózamondó_verseny_Hanula_Csordás_Dóra_3

Fotó: Hanula-Csordás Dóra/Országos Református Cigánymisszió

A versenyen elsőként a felvidéki Csata község Lakatos Menyhért Tanodájának csapata bizonyíthatta verstudását. Ők elsősorban szülőföldjük roma poétájának, Babindák István verseit szavalták ízes magyarsággal. A versenyzők között ott voltak a költő unokái is, ami megható élmény volt a rendezvény résztvevőinek. Csata csapatát sorra követték a magyarországi tanodák és iskolák versenyzői. A cigányság egész életét, sokszor nehéz és üldözött, szeretetlen sorsát vetítettek a hallgatóság elé a kamaszok választott verseikkel, felnőtteket megszégyenítő értelemmel, érzelemmel, átéléssel. Látszott, hogy nem csupán előadás ez számukra, nemcsak egy vers hiteles elmondása, hanem ez az életük. A versenyen a felvidéki csapaton kívül nagyon sokan szavalták még Babindák István verseit, annak ellenére, hogy a gyerekek nem tudták, hogy ott lesz a költő, és a költő sem, hogy ilyen sok alkotása hangzik ott el. A gyerekeknek a szünetben lehetősége nyílt beszélgetni Babindák Istvánnal. Elmondta, hogy meglepődött és könnyekig meghatódott azon, hogy számára ismeretlen gyerekek milyen hitelesen és értve, érezve adták elő a verseit, és hogy általuk megerősítést kapott, hogy a cigányság kultúráját, művészetét és értékeit meg kell őrizni és tovább kell adni az utókornak.

Aranyhíd_cigány_vers_és_prózamondó_verseny_Hanula_Csordás_Dóra_4

Fotó: Hanula-Csordás Dóra/Országos Református Cigánymisszió

Számos nagyszerű vers hangzott el Lakatos Menyhérttől, Choli-Daróczi Józseftől, JónásTamástól. Sőt, idén meglepően sokan saját versben fogalmazták meg cigány identitásukat, érzéseiket a sorsukról, gondolataikat a világról, hitükről, emberekről és a körülöttük lévő világról.

Ezek a kicsi emberek csoda módon érzik és értik azt a verset, amit cigány költőktől mondanak. A csapatokban természetes volt, hogy cigány és nem cigány származású diákok álltak egymás mellett. Hallgatva őket eltöprengtem azon, hogy ha természetes, hogy a többségi társadalomban, az iskolában mindenkinek tanulni kell Aranyt és Petőfit, az is természetes lehetne, hogy a gyerekekkel cigány költők verseit is megismertetjük, mert vannak, akik őket megértve, velük jobban azonosulva tanulnak az életről, érzésekről és a hitről. Az ilyen és ehhez hasonló rendezvények segíthetnek nemcsak a résztvevőknek, de a felkészítőknek is a változásokban, és jó, hogy az egyházban történik meg mindez először, ahol Isten előtt mind egyenlőek és szeretettek vagyunk.

Aranyhíd_cigány_vers_és_prózamondó_verseny_Hanula_Csordás_Dóra_5

Fotó: Hanula-Csordás Dóra/Országos Református Cigánymisszió

A döntőben mindenki győztes, hangzott el már a verseny elején, és így is lett. Arany, ezüst és bronz minősítéssel, oklevéllel és ajándékkal tértek haza a tanodai csapatok. A zsűrinek pedig soha nem akadt ennyi dolga a nagyszámú különdíjjal, mert oly sok tehetség és kimagasló egyéni teljesítmény volt a versenyzők között. Az Országos Református Cigánymisszió és a RefoRom diákjainak közreműködésével egy értékes és megható rendezvény tanúi lehettünk szombaton, a hamarosan elkészülő videóbeszámoló pedig ízelítőt is adhat ebből mindenkinek. A videót keressék a cigánymisszió oldalán!

Arany minősítésű oklevelet kaptak:

  • Lakatos Menyhért Tanoda, Csata
  • Magyarcsanádi Református Általános Iskola
  • Hit-Híd Tanoda, Mátészalka

Ezüst minősítésű oklevelet kaptak:

  • Hajnalcsillag Tanoda, Kecskemét
  • Kossuth Lajos Általános Iskola, Monok
  • a Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskolája
  • a Pécsi Református Kollégium Csikesz Sándor Általános Iskolája, Drávafok
  • Sellyei Tanoda

Bronz minősítésű oklevelet kaptak:

  • Hencidai Református Egyházközség
  • Piricsei Tanoda
  • Kiskunhalasi Tanoda
  • Kokadi Tanoda
Aranyhíd_cigány_vers_és_prózamondó_verseny_Hanula_Csordás_Dóra_6

A magyarcsanádi iskola csapata

Fotó: Hanula-Csordás Dóra/Országos Református Cigánymisszió

Szívből gratulálunk mindenkinek!