Budapesten a vitatják meg először az európai romastratégiát

"Elviselhetetlen, hogy a nyugati civilizáció bölcsőjében élnek emberek, akiknek életviszonyai sokkal közelebb állnak más, lényegesen gyengébb gazdasági teljesítménnyel bíró országokéhoz, mint saját szomszédaikéhoz" - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a Budapesten rendezett V. Európai Roma Platformon. Az eseménynek külön rangot ad, hogy az Európai Bizottság a héten fogadta el az uniós roma keretstratégiát. 

"Az V. Európai Roma Platform az első alkalom, hogy hivatalosan az Európai Tanács, az elnökség és az összes többi szereplő véleményezheti azt a tervezetet, amit az Európai Bizottság készített a romaintegrációs keretstratégiáról. A korábbi gyakorlattal ellentétben a szakértőkön kívül sokkal szélesebb kört hívtunk meg, beszédet mond a miniszterelnök és a Bizottság alelnöke is, ezzel is hangsúlyozva, hogy európai szintre akarjuk emelni a kérdéskört" - jelentette ki Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi integrációért felelős államtitkára a csütörtökön és pénteken, Budapesten zajló eseményről.

A hiányzó gyermekek itt élnek közöttünk

A Néprajzi Múzeumban elhangzott felszólalásában Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: minden uniós tagállam tudja, hogy a probléma hatalmas, ugyanakkor néhány ország, különösen a régi tagállamok nem ismerik és nem értik azt teljes egészében.

„A cigányság felzárkóztatásának kérdése azonban nem egy, sőt nem is néhány tagország problémája. Minden tekintetben közös problémává vált. Elsődleges feladatunk, hogy ezt mindenkiben tudatosítsuk.”

A miniszterelnök szerint az európai roma lakosság integrációja két oldalról közelíthető meg. Egyrészt etnikai oldalról, másrészt a mélyszegénység és az ezzel társuló munkanélküliség felől. Elviselhetetlen, hogy a nyugati civilizáció bölcsőjében élnek emberek, akiknek életviszonyai sokkal közelebb állnak más, lényegesen gyengébb gazdasági teljesítménnyel bíró országokéhoz, mint saját szomszédaikéhoz. Ezek az emberek és gyermekeik rendkívül hiányoznak az amúgy is problémával küszködő gazdaságoknak - jelentette ki a miniszterelnök.

Külön kiemelte, hogy a társadalmi integrációnak a fenntartható gazdasági növekedés elérésében is hatalmas szerep jut. "A társadalom fenntartásához hiányzó gyermekek itt vannak a határainkon belül. Azonos nyelvet beszélnek velünk, és ugyanúgy hívják az Istent, kultúrájuk sokkal közelebb áll a miénkhez, mint más bevándorló népeké” – húzta alá Orbán Viktor.

Nem hígulhat fel

Az eseményen felszólalt Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke, jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős biztos, aki világossá tette: kemény küzdelem eredménye a nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszeréről kidolgozott európai bizottsági koncepció. Az biztos szerint sokan megkísérlik majd "felhígítani" a stratégiát, ezt nem szabad hagyni. Orbán Viktor szavaival összhangban azt mondta, néhány ország nem szívesen ismeri be, hogy élnek romák a területén, minden uniós tagállamban vannak romák, még ha egyes országokban csak néhány százan is.

Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztos a Platform tanácskozásán arról beszélt, hogy bár alapvetően a tagállamok felelőssége a romák integrációjának megvalósítása, a bizottság kész ehhez minden támogatást megadni. Nyilvánvalóan nem várhatóak eredmények egyik pillanatról a másikra, de minél előbb el kell kezdeni a munkát.

2008-ban született meg a gondolat

A roma integráció európai platformjának ötletét az 1. Európai Roma Csúcson vetették fel még 2008-ben. Az eseményt követően a tagországok felkérték a Bizottságot, hogy szervezze meg: "a tagállamok közötti helyes gyakorlat és tapasztalatok cseréjét a roma integráció terén, nyújtson támogatást az elemzésekhez és ösztönözze a roma ügyekben érintett felek közötti együttműködést az integrált európai platform kontextusában". A platform üléseiről a Tanács elnöki tisztségét betöltő tagállam hoz döntést és tölti be az elnöki posztot. A platform a nemzeti kormányzatokat, valamint az EU, a nemzetközi szervezetek és a roma civil szervezetek képviselőit tömöríti. Az ülések elősegítik az együttműködés ösztönzését és a sikeres roma integrációs irányelvekkel és gyakorlatokkal kapcsolatos tapasztalatcserét.

Református.hu, forrás: MTI, eu2011.hu