Az örömhír motoros futárai

– Mi volt előbb az életetekben: a motorozás szeretete vagy a rátalálás Istenre?
Gábor: Engem katolikusnak kereszteltek, és apám már gyerekkoromban is imádkozott velem, de nem nagyon jártunk el templomba. Ahogy elhagytam az iskolákat és leváltam a szüleimről, ez még inkább háttérbe szorult. Néha imádkoztam, de nem naponta. Mondhatnánk úgy, hogy véletlen, ha nem hinnénk Istenben: már a feleségemmel együtt éltünk, amikor hoztak egy kazettát a szomszédunknak. Mi vettük át, így csöppentünk bele a rákoscsabai református gyülekezetbe, 2006-ban. A motorozás és a jogosítványszerzés ezután következett, mert rájöttem, nagyon vacak a busszal közlekedés, és vettem egy kis motort. Aztán rájöttem, kéne azért nagyobb is, mert nem vagyok kis darab ember, és aztán nem volt megállás, hamarosan megvettük az első nagy motoromat. Akkor már a feleségemet is "megfertőztem" ezzel. Egy ismerősünk mesélt keresztény motorosokról a Csillagponton, és ezután kerestük meg őket. A 2013-as mezőtúri Csillagponton már ott voltunk.

– Rózsa, nálad ez hogy alakult?
Rózsa: Kereső voltam mindig, nálunk Isten neve nem nagyon került elő. Egy "Isten háta mögötti" kis faluban nőttem fel, ott húsz évig nem nagyon volt hívő a református templomban. Igazi kommunista falu volt, a téeszben dolgozott mindenki, a rendszer nyomása alatt éltek. Apukám konfirmált, de csak azért, hogy bosszantsa a rendszert. Mikor hétéves koromban osztálytársak kérdezték, hiszek-e Istenben, mondtam: persze, de ennyi volt a történet. Főiskolás koromban találkoztam egy katolikus hölggyel. Nagy benyomást tett rám. Aztán 2004-ben költöztünk a XVII. kerületbe, és két évvel később kerültünk a helyi gyülekezetbe. Ezután körülbelül egy év leforgása alatt hitre jutottam. Nekem ez inkább pálfordulás volt, mert nem kaptam vallásos nevelést.

– A motor pedig úgy jött, hogy elkezdtetek együtt motorozni, és egy idő után azt gondoltad, most már neked is kell egy?
Rózsa: Igen, nagyon megtetszett a közösségünk egyik tagjának motorja, és nekem is vettünk egy olyat. Akkor még bevállalósabb voltam, mint most. Ez körülbelül három évvel azután történt, hogy a motoros közösségbe kerültem.

– Miben más egy keresztény motoros, mint a többiek?
Gábor: Mi motoros futárként szoktuk elképzelni magunkat, csak hátul a dobozban a pizza helyett az örömhír van. Tehát nekünk az elsődleges az, hogy keresztények vagyunk, és csak másodlagos, hogy motorozunk is. Nagyon szeretünk motorozni, de nálunk van olyan tag is, is akinek nincs saját motorja, csak felkéredzkedik más mögé.
Rózsa: Amikor a férjem mögé először felültem a motorra, már akkor felmerült bennem, hogy de jó lenne elvinni az örömhírt a motorosoknak, hogy ők is megismerjék Jézust. Nem sokkal később indult el ebben a közösségben az, hogy nyissanak a nem keresztény motoros klubok felé, missziós céllal.

– Gondolom, az összes nagyobb motorostalálkozón ott vagytok.
Rózsa: Ahova meghívnak. Nem megyünk úgy el találkozóra, hogy mi itt vagyunk, és jövünk. Nagyon sok klubbal vagyunk már jó barátságban. Sok helyre hívnak az országban.
Gábor: Ebbe a nagyon zárt közösségbe az evangéliumot nem lehet elvinni autóval. Ide bejutni kizárólag motorosoknak lehet. Szerintem fontos, hogy ha el akarjuk vinni nekik az örömhírt, akkor ezeket az embereket szeretni és tisztelni is kell, azzal együtt, hogy nekik teljesen más az életfelfogásuk. Ahogy ők is elfogadnak minket. Amikor egy motorosfórumra elmentünk bemutatkozni, az elnökünk, Kornél felszólalt, és megkérdezte: mit várnak el tőlünk mint motoros keresztény csapattól. Azt válaszolták: ha keresztények vagytok, éljetek úgy. A motorostalálkozókon saját beszélgetősátorral szoktunk megjelenni, és megpróbálunk beszélgetések által evangelizálni. Persze nem feltétlenül direkten, velünk bármiről lehet beszélgetni, és előbb-utóbb előkerül, mit gondolunk valamiről keresztényként. Van egy könyv is, a Biker Bible, Újszövetség motorosoknak, amit viszünk mindig magunkkal. A középső fehér papírra nyomott rész egy újszövetség. Azt szoktuk tanácsolni, a színes oldalakkal kezdjék. Azokon vannak az élettörténetek, bizonyságtételek. A bibliákat a kincses bőröndünkben tartjuk, és ingyen vihet belőlük, aki szeretne.

– Milyen a közösségetek belső élete?
Gábor: A csapatunkról tudni kell, hogy nagyon színesek vagyunk. Nagyon sok felekezetből érkeztek emberek. Próbálunk arra figyelni, ami összetart minket, és ugye ez maga Krisztus.
Rózsa: A magánéletet tekintve is nagyon különbözőek vagyunk. Nálunk van egyetemi professzor, rokkantnyugdíjas, épületgépész, pedagógus. Néha csodálkozunk, hogy ezzel a sok különbözőséggel hogy tudunk együtt maradni. Persze úgy, hogy mindenki nagyon szereti az Urat, és onnantól kezdve mindegy, hogy katolikus, baptista vagy református. Azt kimondhatjuk, hogy Isten hívta létre ezt a közösséget. Miatta vagyunk közösség, mert ő így akarja. Ez az ő dicsősége.
Gábor: Szezonban minden hétvégére van legalább egy meghívásunk. Ilyenkor azon kell gondolkozni, hogy mit tudunk elengedni, és mi az, ami fontos, ahova tényleg el kell mennünk. Amikor nincs szezon, akkor pedig próbáljuk a saját csapatunkat építeni, kéthetente közösségi alkalmakat tartani. A járvány alatt internetes felületen ültünk össze. Amikor lehet, elmegyünk egymáshoz, és megbeszéljük a klubbal kapcsolatos dolgokat. Ilyenkor mindig van egy kis igei bevezetés, és természetesen mindig egy közös imával zárul az alkalom. De szolgálatok előtt is közös imával kérjük Isten segítségét.
Rózsa: Taggyűléseink is vannak meghatározott időnként. És még az is előfordul, hogy azért el tudunk menni együtt, csak úgy, motorozni...

– Tehát ez nem csak egy szervezet, hanem élő közösség is?
Gábor: Azt fogalmaztuk meg magunknak annak idején: ahhoz, hogy egységet tudjunk mutatni egy motoros rendezvényen, mint szolgáló csapat, ahhoz nekünk is belül rendben, egységben kell lennünk.

– Nagyjából hányan vagytok?
Gábor: A tagságunk 21 fő. És jelenleg négy pártolótag van, akik szeretnének majd csatlakozni. Egy évig pártoló tagnak kell lenni, és eljárni a közösségi alkalmainkra, utána döntünk a felvételről.

Van klubházatok?
Gábor: Azt mondták egyszer: minek? Nektek minden faluban van. Sajnos ez így nem igaz. Valamiért Isten ezt még nem adta meg, pedig sokat imádkoztunk érte. Próbálkoztunk önkormányzatoknál valamit bérelni is, de nem sikerült. Lehet, hogy még nem vagyunk elég érettek hozzá. Egyelőre a holmink szét van szórva, tehát például nálam van egy adag.
Rózsa: Mindenhol befogadnak minket. Volt egy időszak, amikor az Üdvhadseregnél jöttünk össze, sokat találkozunk az elnökünk baptista közösségének gyülekezeti házában vagy a katolikus alelnökünk gyülekezetének templomához kapcsolódó közösségi helyiségben.

Mennyire hasonlít ez a motoros világ arra, amit filmekben, sorozatokban lehet látni?
Gábor: Nincs tévénk, így ehhez keveset tudok hozzászólni, de van egy téves sztereotípia a motorosokról, pedig ők is ugyanolyan emberek, mint mi. A Bibliában a magvető is vetette a magot a jó termőföldre, az útra, a köves részre. Nekünk is vetni kell, mert valójában nem is tudjuk, hogy melyik a termőföld, melyik a köves rész. Nem mi döntjük el, hogy hova lenne érdemes, bárki tér be hozzánk, próbálunk vele beszélni.